Brandon Hackett's Blog, page 13

Interjú az Ectopolis.hu-n

Az Ectopolis.hu nemrég interjút készített velem, némi infó az új regényről, a kezdetekről, a jövőről, az írásról, sőt, egy kevés még a készülő, következő regényről is kiderül.

Az Ectopolist pedig ajánlom egyúttal, más szemszögből nézi a világot, mint a többség.

Dedikálás és könyvbemutató a Könyvhéten

Korábban említettem, hogy felkérésre írtam egy novellát a Móra kiadó 2050 - Ifjúsági novellák a jövőről kötetébe, amelyhez kapcsolódóan két esemény is lesz a hétvégén, az egyik helyen dedikálok, a másik pedig a kötet interaktív bemutatója.
Gyertek, találkozzunk, beszélgessünk! (És még dedikálok is.:))
SZOMBAT:18.00-19.00Könyvhét, Vörösmarty tér, a Móra kiadó standjaA 2050 – Ifjúsági novellák a jövőről szerzői dedikálnak: Bégányi Dániel, Farkas Balázs, Garaczi Zoltán, Gáspár-Singer Anna, Brandon Hackett, Jassó Judit, Lackfi János, Lapis József, Makai Máté, Moskát Anita, Szöllősi Mátyás , Totth Benedek, Zelei Bori
VASÁRNAP:16:00-18:00Aranytíz Kultúrház, 
Arany János utca 10., Budapest, Hungary, 1051A Móra Könyvkiadó és a JAK kortárs ifjúsági novellagyűjteményének interaktív bemutatója.

A felolvasószínházzal egybekötött est három tematikus blokkban járja körül a kötet legfontosabb kérdéseit.
Facebook esemény

Idegenség és elnyomás a kortárs SFF regényekben, avagy ViTa-est és közönségtalálkozó június 1-én

Június 1-én Világok Találkozása-est a Próza Nostra csapata szervezésében, kortárs sci-fi és fantasy kötetekről szóló kerekasztal-beszélgetésekkel és egy sokak által várt magyar szerző új könyvének bemutatójával.
Alább olvasható a részletes program, és az első beszélgetés témája az Idegenség és elnyomása kortárs SFF regényekben, amelybe engem is meginvitáltak a Xeno kapcsán.
Facebook esemény

Tervezett program:

18:30 Idegenség és elnyomás a kortárs SFF regényekben
Brandon Hackett: Xeno (Agave) ; N. K. Jemisin: A megtört föld-trilógia (Agave); Naomi Alderman: A hatalom (21. század); Rivers Solomon: Kegyetlen szellemek (Főnix)
Résztvevők: Brandon Hackett, Kleinheincz Csilla (szerkesztő, Gabo) és Ballai Mária (fordító)
19:30 Határátlépések: a tér a kortárs fantasyben
China Miéville: A város és a város között (Agave); Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána (Gabo); Kameron Hurley: A tükörbirodalom (Delta Vision)
Résztvevők: Juhász Viktor (fordító), Borbíró Aletta (kritikus, PN), Benczik Vera (adjunktus, ELTE Amerikanisztika Tanszék)
20:30 Éjféli iskolák: Veres Attila könyvbemutatója (Agave)
Résztvevők: Veres Attila és Pintér Bence (Spekulatív Zóna)

Helyszín:
CDFŰ Kultúrpince

Fejér György u. 1, Budapest, Hungary, 1053
Házigazdák: Takács Gábor és Gaborják Ádám

Sorozatokról röviden

Végre újra felpörgött a sorozatnézési kedvünk, így az eddig is követett címeken túl belenéztünk néhány új sorozatba is. Ami örömteli, egészen jó arányban futottunk meglepően jó sorozatokba.
WACO Röviden: Hatrészes szektás minisorozat, megtörtént események alapján, és brutálisan jó!
Hosszabban: Michael Shannon és Taylor Kitsch a két főszereplő, utóbbi a John Carter és a Torpedo-mozifilm buktája után nagyon gyorsan eltűnt a nagy költségvetésű mozifilmek közeléből (nem igazán sikerült belőle akciósztárt faragni), és mint számomra most kiderült, pocsékul választott filmeket, mert itt viszont meglepően karizmatikusan hozta David Koresh szektavezér figuráját. A sorozatban némileg ugyan elrugaszkodtak a valóságtól, Koresh ugyanis sokkal kellemetlenebb ember volt, de a sorozatbéli változatnál sokkal inkább értettem, hogy miért követték ennyien (Az igazi Koreshről megnéztem pár felvételt, és nem igazán láttam benne semmilyen szektavezér jellemvonást).A Waco végig feszült, végig nyomasztó, a vége pedig brutálisan megrázó. Így kell sorozatot készíteni.
HALT AND CATCH FIRE Röviden: Számomra magasan az utóbbi évek legjobb sorozata, még úgy is, hogy a vége felé a tempója kicsit egyenetlenné válik.
Hosszabban: Pedig milyen hülye címe van, hiába magyarázzák el a legelején, szerintem hozzánk hasonlóan rengetegen átsiklottak emiatt felette.A Guardian úgy jellemezte, hogy a legjobb tv-sorozat, amit senki sem nézett. És a marketingnél valamit nagyon nem jó csinálhattak, mert hát ennek a sorozatnak én maximálisan célcsoportja vagyok, de még csak nem is hallottam róla, ha egy barátunk nem ajánlgatja nagy lelkesedéssel.A Halt and Catch Fire 2017-ben ért véget, és kerek, lezárt módon, előre eltervezetten. Kicsit mázlistának érzem magam, hogy csak most találtunk rá, mert így egyben tudtuk ledarálni.A történet a '80-as, majd '90-es évek évek számítástechnikai forradalmának közepébe visz, és mivel 7 évesen ZX-Spectrummal, majd később Commodore 64-el nyomultam, eléggé betalált. Hőseink számítógépet fejlesztenek (8kg alatti hordozható masinát!), majd játékfejlesztésbe fognak, közben véletlenül feltalálják az online közösségi hálózatot, majd pedig tárhelyszolgáltatásba vágnak, végül pedig mindenki előtt felfedezik az internetben rejlő lehetőségeket.Viszont ami miatt a sorozat szerintem nem csak a téma iránt fogékonyabbak számára is működik, az a közérthetőség mellett a karakterek. Cameron Hurley, az őrült hackercsaj, Joe MacMillan, a Steve Jobsra emlékeztető látnoki sales-es, Gordon Clark, az introvertált hardverszakember, valamint felesége Donna, aki ambícióit feladó háziasszonyból jár be a végére egy meglepően másfajta karriert, valamint a köztük alakuló kapcsolatrendszer miatt működik igazán a Halt and Catch Fire, az ő zsenialitásukba kódolt kudarcuk keserédes és rengeteg mindenről szól egyszerre.
MINDHUNTERRöviden: A sorozat, ami úgy tűnik, mindenkinek tetszik, kivéve engem.Hosszabban: Van ez a zseniális ötlet, mélyinterjúk sorozatgyilkosokkal, egyben betekinthetünk az FBI első pszichológiai profilozóinak munkájába. A valódi sorozatgyilkosokkal készített interjúk tényleg fenomenálisak és borzongatóak. a gond a két központi FBI-ügynök karakterrel van, akik cseppet sem érdekesek, ehhez képest az epizódok jelentős része a Holden és Trench érdektelen életével foglalkozik. Ami nekem tönkre vágta az egészet. Nincs nagyon íve sem az egésznek, látványosan erőlködik a forgatókönyv, hogy újra és újra visszazavarja az ügynököket valamelyik sorozatgyilkoshoz, így 7 rész után elkaszáltuk.
ALTERED CARBONRöviden: csalódás.Hosszabban: Nagyon vártam a Richard Morgan regényéből készült méregdrága Netflix sorozatot, mert az alapanyag elég jó, a végeredmény felemás lett. Az első három rész pedig tetszett, nagyon ügyesen építkezettAztán elkezdődött a szokásos időhúzás, lelassult az egész, a töltelékrészek, majd egyre ostobábbá váló karakterek, és egyre cikibb jelenetek sorjáztak.Meg kellene néznem az utolsó két részt, de nincs nagy motivációm. Sajnálom nagyon.
AMERICAN CRIME STORY: Gianni Versace meggyilkolásaRöviden: Biztos jó, de nem számomra, így csak két részt bírtunk belőle.Hosszabban: Az antológiasorozat második évadja a pszichopata és sorozatgyilkos Andrew Cunahanról szól, aki többek közt Versace-t is megölte. A mozaikos szerkezet, valamint a felépítésből adódóan a meglepetések teljes hiánya nem tudott meggyőzni arról, hogy lesz benne több. Elvileg a harmadik résztől egész más irányba kanyarodik a sztori, és Andrew Cunahan előző áldozatairól lesz szó, de annyira nem érdekelt, hogy folytassuk. (Pedig azért Cunahan karaktere meglehetősen érdekesnek tűnt.)

TERROR Röviden: Még csak egy részt láttam, de a hangulata engem már most meggyőzött.Hosszabban: Ez a sorozat kicsit kilóg a sorból, mert még csak éppen az elején járunk. Sajtóvetítésen láttam az első részt, és azóta várom, hogy odajussunk, hogy a saját tempónkban haladjunk vele. Dan Simmons nemrég magyarul is megjelent regényéből készült, Ciaran Hinds és Jared Harris a két főszereplő kapitány, a köztük dúló feszültség el is vitte a hátán az első részt, a felétől pedig én már velük dideregtem a sarkkörön. Fantasztikus a látvány, nagyon erős atmoszféra, remélem, tartja ezt a szintet.
LEGIONRöviden: Nem.Hosszan: Nagyon-nagyon nem az én világom, egy részt is alig bírtunk belőle.
DARKRöviden: Az első rész egy közhelyparádé.Hosszan: Annyi jót hallottam erről a sorozatról, erre egyetlen rész után elkaszáltuk. Olvastam, merre kanyarog a sztori, az sem győzött meg. Szerintem ez egy kifejezetten amatőr sorozat, ami nagyon akart erőlködni, hogy misztikus legyen, hogy Stranger Things és Twin Peaks is legyen. Csak közben nagyon rosszak a karakterek, erőltetett a dráma, és kifejezetten bénán vannak végigvezetve az egyes jelenetek. Szóval, nem a mi sorozatunk.

PEAKY BLINDERS Röviden: Újabb igazgyöngy a sorozattengerben.
Hosszabban: A Halt and Catch Fire után ismét egy cím, amelyre igaz, hogy a legjobb sorozat, amit nem nézel.Az első világháború után pár évvel a birminghami ír maffiacsalád, a Shelby-klán felemelkedéséről szóló BBC-sorozat a főszerepben Cillian Murhpyvel, de olyan ismert színészek bukkannak fel évadokra, mint Sam Neil, a korrupt nyomozóparancsnok, Tom Hardy, a zsidó uzsorás és szeszcsempész, a 4. évadban pedig Adrien Brody, mint a vendettára készülő, brutális amerikai-olasz maffiavezér. Szóval, meglepően minőségi cucc, és ami külön tetszik, hogy a 6 részes évadok miatt sallangmentes a történet, nincs üresjárat, ellenben vannak erős karakterek és hangulat (Nick Cave and the Bad Seeds zeneszámokkal).Minden egyes évad egyre jobb, szóval, nagyon ajánlott, akkor is, ha hozzám hasonlóan nem feltétlenül izgul fel valaki a maffiatémára. Ez még így is tetszeni fog.
Ha tudtok még a fentiek alapján jó tippeket, szívesen fogadjuk.:)

Novellám a 2050 - Ifjúsági novellák a jövőről című Móra kiadós antológiában

Idén előreláthatólag két kötetben fogok valamilyen módon szerepelni. Íme az első. (A másik egészen júliusig még titok, és ez a kettő a jelenleg "már biztos" kategória.)
Szóval, a júniusi Könyvhéten jelenik meg a Móra kiadó ifjúsági antológiája, 2050 - Ifjúsági novellák a jövőről címmel, és többek közt engem is felkértek, hogy írjak bele egy novellát. (A címe Életjáték.)
A Móra kiadó a témában tavaly nyilvános pályázatot hirdetett, amelynek három győztese: Makai Máté, Bégányi Dániel, Lapis József lett, mellettük további öt szerző: Farkas Balázs, Garaczi Zoltán, Gáspár-Singer Anna, Jassó Judit, Zelei Bori novellája került a kötetbe.
Lackfi János, Moskát Anita, Szöllősi Mátyás, Totth Benedek és én pedig felkérésre írtunk egy-egy novellát. Számomra külön öröm, hogy a szépirodalmi részről és az SFF zsánerből is hívtak írókat, így még színesebb a kötet.
Milyen lesz 33 év múlva a kamaszok élete? Hogyan fest majd Magyarország 2050-ben? 13 fiatal író novellája kutatja a jövőt a nagy sikerű, ifjúsági kategóriában Év Gyermekkönyve díjat nyert Jelen!című antológia folytatásában. Ezúttal is a tizenévesek mindennapjai állnak a szövegek középpontjában a szerelmi sztoriktól a családi problémákig, és egészen különös víziókról olvashatunk. Droidnagyi vagy gumicukorszív? Pacsirta formájú drón vagy virtuális gimi? A 2050 szerzői nem ismernek lehetetlent!
ÉLETJÁTÉKPetrát egy szerdai napon hekkelték meg.A történet a magánszféra megsértésének a technológia fejlődésével egyre veszélyesebb következményeiről, valamint a bizalomról szól, és úgy kezdődik, hogy a Budapesti Virtuális Gimnáziumban tanuló Petrát egy ismeretlen alak kezdi el zaklatni.
A kötetnek van Facebook oldala is: https://www.facebook.com/2050antologia/Itt a szerzőkkel készített mini-interjúkat (itt van az enyém) és egyéb információkat olvashattok a novellákról és a kapcsolódó eseményekről, a Könyvhétre szervezett könyvbemutatóról és dedikálásról.Amint lesznek konkrét események, írom ki a Facebbokra azokat is.

A kozmikus nyelvek (Xeno-jegyzetek 3.)

A tavaly év végén megjelent Xeno című regényem kapcsán összeszedtem néhány háttérinfót a világról és a fő témákról..

Elsőként a Fermi-paradoxonról írtam, valamint arról, hogy mennyi esélye van, hogy létezik vagy valaha találkozunk egy másik, idegen civilizációval. A második bejegyzés a Xeno idegen fajaival foglalkozott.

Ez az utolsó, harmadik bejegyzés pedig a Xenóban szereplő idegen civilizációk kommunikációs formáiról és azok megértési lehetőségeiről szól.
A regény alapfelállása szerint az emberi faj három másik idegen civilizációval kénytelen együtt élni. Azt szerettem volna elérni, hogy ezek az idegen fajok többé-kevésbé, de különböző mélységben legyen érthetőek, viszont eközben megmaradjon az idegenség érzése is.
És ehhez szükségem volt minimum három eltérő gondolkodáson, lehetőleg fogalmi rendszeren alapuló kommunikációs formára. Lehetőleg olyanokra, amelyek nem csak abban különböznek egymástól, hogy a kutyát mondjuk bruggának mondják, és más szimbólumú betűkészlettel írják le, hanem egyrészt nem mondanak semmit, főleg az emberi nyelvekre emlékeztető hangképzést, nyelvtant használva, hanem egy teljesen másfajta gondolkodás és biológiai sajátosság alapján kommunikálnak, ahol a teljes megfeleltetés komoly problémákat okoz. Emellett legalább egy kommunikációs formát az érthetetlenség határát súrolóan idegennek szerettem volna.
Azonban a másik oldalon nagyon fontos szempont volt, hogy amit a xeno karakterek közölnek, az legalább részben érthető legyen, mert különben nem működne a történet.
Azaz meg kellett találni a kommunikációs formák közt az átjárhatóság logikáját.
JACQUES DUPREE:KOZMIKUS NYELVEK(Zuckerberg Science Books, 2114, első kiadás: 2101)A LINCOS (Lingua Cosmica – kozmikus nyelv) Hans Freudenthal holland matematikus által 1960-ban kidolgozott közvetítő nyelv, egy precíz matematikai jelrendszer, amely abból indult ki, hogy a matematika egyetemes nyelv az univerzum bármely értelmes civilizációja számára.Azonban felvetődik a kérdés: miért használna egy xenocivilizáció ugyanolyan matematikai rendszert, mint mi? A Lincos nem is működött egyik xenocivilizáció esetében sem.A firkák írott kommunikációja egyfajta színskálán alapul, kétcsatornás beszédük különböző magasságú hangjelek sorozatából áll, szókincse a főbb emberi nyelvekéhez képest ötször nagyobb. A firkák hajdanán több ezer különféle nyelvet beszéltek, míg Frippeki hétszáz éve meg nem alkotta az azóta is egyeduralkodó szépnyelvet. (…)A hidrák mélységi nyelvcsaládjai asszociatívak, de a fogalmi párosításokkal az emberi gondolkodásra, nyelvekre többé-kevésbé rávetíthetőek. Ugyan fordító szubintek nélkül velük sem fogunk tudni soha kommunikálni, mégis az ő gondolkodásuk áll a legközelebb hozzánk. (…)Az ostorosok kilenccsatornás, hőalapú kommunikációja a jelenleg ismert legkomplexebb kommunikációs forma. Már az is hatalmas előrelépés, hogy felismertük, miként működik az információcseréjük (Benjamin Ballard nevéhez fűződik, 2099-ben). Többen próbálkoztak itt is a Lincosszal, de mindenki kudarcot vallott. Nem tudjuk, miként gondolkodnak, ismerik-e egyáltalán az egyetemes matematikát, sőt, lehet, hogy egyszerűen csak nem akarnak velünk kommunikálni.
A FIRKA kommunikáció, avagy színekben füttyögünk

A legnehezebb dolgom talán a firka civilizáció nyelveivel és gondolkodásával volt.A firkák egy túlszaporodásra hajlamos civilizáció, amelynek evolúciós kényszere az alkotás: mindent ezen keresztül szemlélnek, építenek, festenek, sőt, a törzsfejlődés folyamán úgy formálódtak, hogy még a salakanyagukból is szobrokat tudnak formázni. (Bővebben az előző részben lehet róluk olvasni.)
A firkák egyfajta, kétcsatornás kommunikációs formát használnak, ezt úgy kell érteni, hogy párhuzamosan kétféle információt tudnak közölni. Két, síp alakú szájukkal egyszerre füttyögnek: néha teljesen mást mondanak, néha megerősítik ugyanazt, néha két különböző információt közölnek egyidejűleg. Ezt nem tudtam szövegszinten megoldani, sőt, az emberek sem lennének képesek befogadni, ezért ahogy számukra is két részre tagolva jelenik meg a fordítás, ezért párosával jelennek meg a szövegben is.
A firkák kommunikációja színekre épül, és sok millió színkifejezésből áll. Minden egyes szín külön jelentéssel bír, amelyeket képtelenség egy az egyben átfordítani, mert többségükre egyszerűen nincs az emberi nyelvekben megfelelő kifejezés.Ennek érzékeltetésére először megpróbáltam színeket leíró kifejezéseket a szövegükbe csempészni, de rájöttem, hogy egyszerűen nincsen annyi színleíró szavunk, amely elég lenne ehhez. 
Ezért mivel Olga Ballard, a regény főszereplője a firkák közt töltött idő alatt némileg azonosult ezzel a szinesztéziás gondolkodással, a színjelzőket meghagytam az ő leírásainak.

Ekkor jött a színeket jelző html-színkódok (vagy hexadecimális-kódok) szövegbe csempészésének ötlete, amit a feleségem, Anita vetett fel, és tökéletesen megfelelt annak érzékeltetéséhez, hogy pillanatra se felejtsük el, csak egy töredékét értjük annak, amit egy firka közöl, és azt is csak nehézkesen.
– Járt már az Ellipszis belső részeiben? – hökkent meg Vanessa Elson. – Mit keresett ott?
– #ABC1E3 inspirációt./ #B7F9EC ihletet.// Mi mást?/ Mi mást?// A #B61F18 Földön is azt kerestem, de csak halált találtam./ A #B61F18 Földön is azt kerestem, de csak halált találtam.// És önök mit keresnek?/ Valóban a gyarmatosítókhoz vezető utat?//

Felmerült több helyen kérdésként, hogy van-e bármilyen logika a html-színkódok mögött, vagy csak véletlenszerűen szerepelnek a szövegben?
Van mögötte rendszer, szerintem muszáj, hogy legyen, még ha ennek olvasás közben semmi jelentősége nincs. Viszont ettől még következetesnek kellett lennie.
Emiatt minden egyes használt html-kódhoz tartozó szint feljegyeztem egy táblázatba a színárnyalat megnevezésével együtt, egyrészt, hogy tudjam, szerepelt már, másrészt, hogy tudjam, milyen szövegkörnyezetben használtam. A legtöbb html-színkódhoz kapcsolódott egy kulcsszó, pl. Olgához a kék egyik árnyalatába tartozó színeket jelző kódok tartoztak, a hidrák és Áramlati Kék lilás árnyalatúak, de van egy sor érzés, gyakran használt kifejezés is, amelyekhez hasonló árnyalatú kódok szerepelnek.
A legtöbb árnyalat számomra totálisan ugyanolyan volt, valahol ez is beszédes, hogy mennyire lehetetlen lenne teljességében felfognunk egy ilyen típusú kommunikációt. De mindez csak érdekesség, sem a megértést, sem az olvasást nem teszi bonyolulttá.

A firka színalapú kommunikáció megérthetőségéről pedig az egyik fejezet előtti fiktív interjú mondja el a legtöbbet, méghozzá egy konkrét mondat lefordításán keresztül levezetve:

SIMON ELSON A FORDÍTÓ ALGORITMUSOKRÓL(EarthMag interjú 2089-ből)Képzeljük el, hogy a következőket mondom egy firkának: „A feleségem, Vanessa egy gyönyörű nő, a teste homokóra alakú, és a mai napig szerelmes vagyok beléje.”Hogyan reagál erre egy fordító-szubint? Ugyanis nem elég, hogy a szavaimat kettősmondat alapú spektrumi szépnyelvre konvertálja, emellett további bonyolult problémákkal is szembe kell néznie.Először is, a firkák nem ismerik sem a nő, sem a feleség fogalmát, mivel egyneműek, a szaporodásuk is teljesen másképp működik: az egymás számára kölcsönösen szimpatikus egyedek úgynevezett géngolyókat cserélnek, és azok révén keverik saját génállományukat. Nem kötődnek sem a szülőjükhöz, sem a gyermekeikhez, sőt, semmiféle általunk ismert módon nem vonzódnak egymáshoz. Egyedül a tehetségbe, a kreativitásba szerelmesek, és a gyönyörű kifejezés is eltérő biokémiai alapon működik náluk.A következő probléma a homokóra, amely szintén nem létezik a spektrumi kultúrában, ezért egy ehhez hasonló jelzőt kell találni, de nem egy másfajta időmérő eszközt, mivel a mondatban a homokórának nem a rendeltetése, hanem a formája a lényeges. Ezt követően körül kell írni a firkáknál nem létező szerelem jelentését, amely egyébként meglepő módon a legkönnyebb feladat, mivel a firka nyelvészek a saját fogalomrendszerükben találtak egy szerintük hasonló fogalmat a művészeti vágy egyik színárnyalattal kombinált jelentése képében.És ez csak egy egyszerű mondat igeidők és komplexebb jelentéstartalom nélkül, ráadásul ezt a mondatot én mondtam, nem pedig egy sokmilliónyi, színalapú fogalmi árnyalatot használó firka. Ugyanis visszafelé mindez sokkal bonyolultabb, mert a közel húszmillió kifejezésből és színből álló spektrumi szépnyelv-variációkat a mai napig nem tudjuk teljességében értelmezni, ezért a firka beszéd egyszerűsítő leképezésére egy köztes, mesterséges jelrendszert kell alkalmaznunk, ami még annál is bonyolultabb, mint elsőre hangzik.A két nyelv közötti megfeleltetés kompromisszumok sorozata, és sokkal nagyobb kihívás, mint az azonos fogalmi rendszerekből építkező bármely két földi nyelv közötti fordítás. Bármit is teszünk, az információ óhatatlanul torzul és sérül, ahogy ezt Jacques Dupree xenonyelvész professzor is megfogalmazta. De legalább létezik. A Spektrum Szobortanácsával közösen kifejlesztettünk egy új típusú fordítóalgoritmust, amelyet hamarosan beépítünk a Friend legújabb, Ex5-ös chipjébe, így a jövőben sokkal egyszerűbbé válik a firkákkal történő kommunikáció.Most pedig nézzük, mi történik, ha ugyanezt a mondatot egy hidrának mondom, akiknek a szaporodása három egyed közötti bonyolult dominanciakapcsolaton alapul, akiknek képtelenség elmagyarázni a szépség fogalmát, és akik különböző hullámhosszú és rezgésszámú hangok kifinomult variálása révén kommunikálnak…
A HIDRÁK, avagy hogyan siklunk együtt?
A hidrák víz alatt élő faj, és emiatt, artikulált hangokat nem igazán tudnának képezni, ezért az ő esetükben a bálnákéhoz hasonló megoldást vettem alapul. A hidrák különböző frekvenciájú hangokat adnak ki, amelyeknek csak egy része esik az ember által is hallható tartományba.Persze, itt is több probléma is adódott, mert a hidrák egy jégburokkal borított hold óceánjában élnek, és sokáig azt hiszik, a világóceánjuk az egész világmindenség, és semmit nem tudnak a jégburkon túli csillagok, világmindenség létezéséről.A hidrák fogalmi rendszere ha nem is teljesen, de azért valamennyire megfeleltethető az emberekének, viszont rengeteg, a vízi életre vonatkozó jelentéstartalommal is rendelkeznek, ebből ered a furcsa, néha google translator jellegű fordításra emlékeztető kommunikációjuk.
Örvényes Hínárevő hosszú, gyorsan váltakozó frekvenciájú hangsort cserregett, a Friend szubintje nemtelen hangot választva tolmácsolt, kiegészítve a humán pontosításokkal:
– Rajunk (társulásunk, szövetségünk) létezését feszegeti, Elson. Elsiklottam (elgondolkodtam) azon, hogy felszámoljuk ezt a Kőbázist.
– Tessék? – hökkent meg Vanessa Elson. – Miről beszél?
– Ön és általában a tátogók (humánok) túl hínárosak (sokat kockázatnak). Mi elfogyasztjuk a hínárt, nem belegabalyodunk. Felelőtlenül használják a csillagsodrásokat (féreglyukakat), és veszélyeztetik Kőbázis biztonságát. Felforralt bennünket (dühösek vagyunk), Elson. Nem kértük, hogy úsztassa (hozza) ide a Ballardot, megvilágítottuk (megmondtuk), hogy nincs rá szükség. Semmibe veszi a tanácsainkat.
– Én pedig megmondtam, hogy nélküle nem fogjuk tudni meggyőzni a firkákat, és nem fogunk semmit elérni az ostorosoknál.
– Iszapos siklás (nehézkes gondolkodás). Nem érdekelnek a nyüzsgők (firkák), az űrúszóik (űrhajóik) érdekelnek.
– Amiket soha nem fog megkapni. Ön nem képes szót érteni a firkákkal. Dr. Ballard nélkül nincs esélyünk.
– Túl sokat siklik (gondol) erről a Ballardról. 

Itt sem úsztam meg (kerülhettem el) a jegyzetelést, mert a fontosabb kifejezéseket, mint például, hogy a firkákat nyüzsgőknek nevezik, vagy hogy a siklás kifejezés milyen szövegkörnyezetben mire is utal, muszáj volt lejegyzetelnem. Ez a fajta nyelvi megfeleltetés nem egyik pillanatra jött, inkább folyamatosan alakult, formálódott, és épült bele a szövegbe.
Ez a két faj, valamint az emberek legalább rendelkeznek részben közös fogalmi rendszerrel, azaz a kommunikáció egy szelete otromba módon, de átfordítható. (Ennek van magyarázata a történetben.)
És akkor itt vannak az ostorosok...

AZ OSTOROSOK, avagy a hőalapú kommunikáció

"Az ostorosok viszont mindenben mások. Idegenebbek, érthetetlenebbek. Nincsenek vezetőik, nem találjuk nyomát semmilyen szervezeti formának, hierarchiának, nincs felismerhető jogrendszerük, és valószínűleg nem ismerik a tulajdon, a birtoklás fogalmát sem. Nem tudjuk, jelent-e számukra bármit is a művészet, vagy hogy vannak-e érzéseik. Egészen másként állnak a létezéshez, mint mi. Technológiailag több ezer évvel járhatnak előttünk, de történt velük valami… Csak annyi biztos, hogy a civilizációjuk hanyatlik, és hamarosan mindannyian elbutulnak. Megszűnnek létezni. Jelenleg már az eszközeik nagy részét sem tudják működtetni, sőt, a legtöbb ostoros már azzal sincsen tisztában, hogy ki ő, és mi történik a világukkal. Mint egy kései stádiumban lévő Alzheimer-kóros."
(Olga Ballard)

Az ostorosoknál nem volt cél a megértés, sőt, azt szerettem volna elérni, ha inkább kirázza a hideg az embert a jelenlétüktől, az idegenségüktől, és attól, hogy nem lehet tudni, mit és miért csinálnak a következő pillanatban. Mint a Xeno-jegyzetek előző részében (és a regényben) is olvasható, ez az a faj, amelyet az évtizedek alatt sem sikerült megismerni, létezésük a lehető legtávolabb áll a másik három fajétól. Csak annyit tudunk róluk, hogy hőalapon kommunikálnak, a testfelületük különböző pontjainak hőmérséklet változtatásai által. Azt sikerült azonosítani, hogy kilenc különböző hővel kommunikáló folt van a testfelületükön, ezt a regényben kilenccsatornás kommunikációnak nevezem.
"Az ostorosok kilenccsatornás, hő alapú kommunikációs formáját pedig eddig még senki sem tudta visszafejteni. Már az is kisebb csodának számított, amikor 2092-ben apa XET Virgo nevű szuperszubintje egy tucatnyi nyelvész-matematikus segítségével azonosította a párhuzamosan kilenc csatornán keresztül folyó hőkommunikációt, amely két ostoros testfelületén zajlott."
A regényben egy hosszabb rész az ostorosok otthonában, a több ezer összekapcsolt aszteroidaláncból álló Ellipiszis nevezetű bizarr helyen játszódik, ahol Olga Ballard kis szerencsével mégis talál módot, hogy valamilyen formában megértesse magát egy kiszámíthatatlan ostorossal. Hogy miként, az az ostorosok otthonában, azt itt most nem részletezem, hiszen a történet része.

(Van még egy faj a regényben, a voyeurök, szintén furcsa, érthetetlen kommunikációval, amely egyfajta formákra épülő jelrendszer, de ez csak érintőlegesen kerül említésre, mert a voyeuröket még az ostorosoknál is nehezebb megérteni. Az ő felfedezésük viszont szintén a regény szerves része.)
Ennyi lett volna a Xeno-jegyzetek sorozat (hacsak nem jut eszembe még valami).Köszönöm, ha végigolvastátok, és remélem, egy kicsit azért azoknak is tudtam némi újdonsággal szolgálni, akik már végére értek a regénynek, és azok számára, akik pedig még nem olvasták, érthető volt a könyv ismerete nélkül is.

Elhatárolódás a Zsoldos Péter-díjtól

Az Avana Egyesület által gondozott Zsoldos Péter-díjat az általuk delegált zsűri ítélete alapján évente ítélik oda a legjobbnak tartott magyar SF regénynek és novellának. A díj történetéhez számos botrány kapcsolódik, és képtelen betölteni azt a funkciót, amelyet az Avana célul tűzött ki és amelyet az SF-olvasók elvárhatnak egy ilyen díjtól. Ezt többek között az olvasók által is megkérőjelezhető szakmai döntések, vállalhatatlan írásos értékelések az elmúlt években számtalanszor igazolták.

Több író - köztük jómagunk - évek óta távolmaradásával hívja fel a figyelmet a nyilvánvaló problémákra.
Idén azonban az Avana a szabályok megváltoztatásával igyekszik megakadályozni, hogy kiadók vagy szerzők visszaléphessenek a jelöléstől. Ezt elfogadhatatlannak tartjuk, mert nem lehet elvitatni a szerzőtől az álláspontjához való jogát, és akarata ellenére valamiféle legitimációs eszközként felhasználni. Továbbá a Zsoldos Péter-díj egy hivatalos szervezethez, jogi személyhez, az általa képviselt nézetekhez, elvekhez, szakmai és egyéb tényezőkhöz köthető. Ha az alkotó ezekkel nem szeretne azonosulni, megilleti a nyilvános nevezési listáról történő visszalépés lehetősége.

Mivel azonban Avana többszöri tiltakozásunk ellenére is bele akar kényszeríteni a díjra történő nevezésbe, és eszközként akarnak felhasználni, a következőket tesszük:

Nyilvánosan elhatárolódunk az Avana Egyesülettől és a Zsoldos Péter-díjtól egészen addig, amíg magát a díjat az Avana Egyesület gondozza.
A magyar sci-fi, az olvasók, kiadók és az írók érdeke nem egy olyan díj, amelybe erőszakkal próbálják berángatni és felhasználni az alkotókat, hanem egy olyan díj, amelyen bárki szívesen részt vesz, és ahol bárki szabadon dönthet, hogy szeretne-e részt venni.

Ha bármiféle Avana által szervezett közönségdíjas szavazás történik a jövőben, a fentiek miatt kérjük, hogy ne szavazzatok a Xenóra, a Távolvízre, sem a jövőben semmilyen általunk írt műre.

Továbbá kérjük, hogy ha valaki közvetlen kapcsolatban áll a zsűri tagjaival, juttassa el ezt a bejegyzést hozzájuk, hogy ők is tudják, mihez asszisztálnak. Ezúton kérjük a zsűritagokat, hogy ha más lehetőség nincs a listáról lekerülésre, ne értékeljék a regényeinket.

Brandon Hackett és László Zoltán

(Ugyanez a nyilatkozat Zoli blogján szintén megtalálható.)

Pierce Brown Magyarországon

Avagy hogyan öltözz Pierce Brownhoz.:)

Pierce Brown, a Red Rising/Vörös lázadás sorozat amerikai írója az Agave kiadó meghívására hétvégén, a Könyvfesztiválon Magyarországon járt néhány napra, hogy megküzdjön a három órás, az épületből a parkba kígyózó dedikálásra váró sorral.
Pénteken az SFmagtól interjúztunk vele, amely hamarosan írott formában olvasható is lesz, viszont az interjú rögtön érdekesen indult, mivel véletlenül pont egy Visit Arrakis-os Dűne póló volt rajtam.Pierce azonnal egy elismerő rácsodálkozással kezdett, ahogy meglátta, merthogy a Dűne a kedvenc regénye, ráadásul nemrég olvasta újra.Lelkesen feleltem, hogy nekem is a kedvencem. Ráadásul én több, mint húsz éve olvastam, de nemrég éppen a végére értem az audiobooknak, úgyhogy szintén viszonylag friss az élmény. Mire rákontrázott, hogy valójában ő is audiobookban hallgatta. És innen csillogó szemekkel percekig áradoztunk a csodálatos audiobookról, mert öt színész olvasta fel, emiatt inkább olyan, mint egy rádiójáték, hanghatásokkal, minimál hangulatzenével és fantasztikus orgánumú színészekkel...

A XENO idegen civilizációi (Xeno-jegyzetek 2.)

A tavaly év végén megjelent Xeno című regényem kapcsán összeszedtem néhány háttérinfót a regényről. Valójában hónapok óta tervezgetem már ezt a néhány blogbejegyzést, de csak most jutottam el odáig, hogy végre meg is szülessenek. Jobb későn, mint soha.:) 

Moly-adatlap és olvasói értékelések a Xenóról

Dedikálás április 21-én a Könyvfesztiválon

A Xeno az Agave kiadó webshopjában

Bevezetésként a Fermi-paradoxonról írtam, valamint arról, hogy mennyi esélye van, hogy létezik vagy valaha felfedezünk, más idegen civilizációkat.

Az idegen civilizációk a science fiction irodalom egyik kedvenc témája. A legizgalmasabb kérdések egyike, hogy itt van a hatalmas világmindenség: lehet, hogy élnek másfajta lények is benne? Ha pedig élnek, vajon milyenek lehetnek? Mióta létezhetnek, mi viszi előre őket? Egyáltalán miféle civilizációk alakulhattak ki? Hasonlítanak hozzánk? Különböznek tőlünk? Agresszívek, barátságosak, vagy lehet, hogy ezeket a fogalmakat nem is ismerik? Mit tennének, ha találkoznának velünk? És mit tennénk mi? Tudunk-e velük kommunikálni?

Olvasóként imádom a minél szokatlanabb, minél idegenebb civilizációk felfedezését, megértését. A másfajta gondolkodást.
A Xenóban részben ugyanazt szerettem volna én is elérni, amit olvasóként is szeretek: minél szokatlanabb, minél idegenebb idegeneket szerepeltetni. Csakhogy van itt rögtön egy jó nagy csapda is, mert egyrészt nehéz elvonatkoztatni az emberi civilizációs alapoktól, másrészt egy fiktív idegen civilizáció esetén az idegenség mellett ugyanolyan fontos a megértés élménye is. Emiatt nagyon fontos megtalálni az idegenség és a megértés közti egyensúlyt.
A Xenóban három, illetve négy különböző civilizációt próbáltam egyszerre bemutatni. Ez nem csak egy szimpla kapcsolat, hanem egy olyan komplex rendszer, ahol mindenki hat mindenkire, és ráadásul nagyon fontos, hogy mindegyik idegen fajt érthetővé, hihetővé váljon a regényben. Az érthetőség magyarázatokat igényel, viszont ezek a szövegbe ékelve sokszor megakasztották a cselekményt. Innen jött az ötlet, hogy a fejezet előtti fiktív cikkekben árnyalom - ha valakit mélységében nem érdekelnek a fajok, át lehet ugrani, de

Globalizáció helyett stellarizáció

A Xeno alapötlete 2015 őszén született az akkori politikai-társadalmi helyzet, migrációs válság és az erre adott reakciók hatására. Azon kezdtem el gondolkodni, vajon mihez kezdene ez az egymást és mindenkit gyűlölő, megosztott emberiség, ha több idegen civilizációval lenne kénytelen együtt élni egy erőszakkal létrehozott rendszerben.

A történet 2117-ben játszódik, egy olyan jövőben, ahol évtizedekkel korábban egy magasan fejlett idegen civilizáció vonta irányítása alá a Földet. A hódítók három másik idegen fajjal kezdik el összekeverni a Föld lakosságát: a világot ellepő féregjáratain keresztül fokozatosan embereket telepítettek át más bolygókra, és idegen lényeket költöztettek ide. Ennek eredményeképpen 2117-ben a Föld lakossága 15 milliárd főre nőtt: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd pedig más fajú, úgynevezett xeno.

IllusztrációMindegyik faj problémákkal küzdött, és idővel egyfajta kölcsönösség alakult ki között: az emberek és a hidrák bolygója enyhítette a firkák otthonára nehezedő népességi nyomást, a széthúzó és egymást gyűlölő emberiség egységesebbé vált, miközben a firka és a hidra technológiák segítettek felülkerekedni a földi környezet pusztulásán, az éhínségen és az óceánszint emelkedésen. Eközben a hidrák egyre melegedő világóceánját vízcsere révén a firka Spektrum és a Föld óceánjai hűtötték. Mindenki jól járt, de valójában mégsem.

A következőkben az egyes fajok keletkezésével és alapvető jellegzetességeivel foglalkozom. A kommunikációnak, a kozmikus nyelveknek majd egy külön bejegyzést szánok, mert a fény, hang, hő alapú gondolkodás és ezek egymásra hatása önmagában is elég nagy téma.

A FIRKÁK, avagy alkossunk, és együnk:

FIRKÁK GYALÁZTÁK MEG A BIG BENT egy flashart megmozdulás során. A nagy erőkkel kivonuló londoni rendőrség egységei tehetetlenül figyelték a hírhedt Ichinik által vezetett közel tízezer firkát, amint új mintákkal és szobrokkal aggatják tele London egyik jelképét…
(Részlet a regényből - egy médiahír)

A firkák felszínesen szemlélve izgága, kényszeres lények, akik a Spektrum nevű bolygón élnek, közel háromezer fényévnyire a Földtől. Életüket, kultúrájukat, gondolkodásukat egyaránt az alkotás teszi ki, legyen az festészet, építészet, szobrászat. Innen ered az emberek által rájuk aggatott gúnynév, a firka kifejezés is. Ugyanis, bármit összefestenek, átfaragnak a környezetükben. Számukra mindennek a kiindulópontja a művészet, az esztétika. Még az anyagcseréjük végtermékeiből szobrokat formáznak, testmirigyeikben festékeket tudnak kikeverni.

Az alig több mint egy méter magas, bagolyfejű firkák kisebb csoportokba verődve, füttyögő, kétcsatornás nyelvükön vitatkoztak, négy, derékszögben meghajló lábuk között megbúvó szövőméhük réséből üreges fonalszobrokat húztak elő, megmutatták egymásnak, majd lerakták a legközelebbi, egyre terebélyesebb szoborkupac peremére. Alkotás közben mindannyian édesgyökereket és húsrudakat rágcsáltak.
Olga megfigyelte, kik közülük az idősebb, rassztól függően sötétebb árnyalatú, borvörös vagy dinnyezöld bőrű véleménymesterek – az ő dupla sípszájaikból felharsanó füttykritikákra mindig hallgattak a többiek –, és az apró gesztusokból megtippelte, ők kiket tartanak a legtehetségesebbeknek. (Részlet a regényből)

A firka civilizáció korai változatát egy elvetélt regényötlethez találtam ki, és imádtam a kultúrájukat építgetni. Csak aztán kiderült, hogy abba a történetbe valójában nem kellenek idegen fajok. (Ekkor születtek meg az ostorosok és a voyeurök korai változatai is.)
Amikor pedig a Xenot kitaláltam, azonnal tudtam, hogy ez a firkák igazi helye. Ők a regényben az egyetlen, az emberhez hasonlóan oxigénalapú civilizáció, talán ők állnak a legközelebb is az emberi fajhoz, de amiatt, hogy elárasztották a Földet, az emberek őket is gyűlölik a leginkább.

BENJAMIN BALLARD: NAGY XENOKÖNYV
(Paulsen&Graff, 2081.)
Szoborvárosban könnyű eltévedni
Vegyük például a firkákat! Amikor két egymást nem ismerő firka találkozik, elsőként elhelyezik egymást egyfajta művészeti hierarchia szerint: ha regisztrált művészek, akkor a nyilvános alkotói rangsor alapján, ha nem, akkor egy-egy ajándékszobor alapján döntik el, melyikük a tehetségesebb, és ez rögtön meg is határozza kettejük további viszonyát. Különös, de mindketten azonnal tudják, melyikük a tehetségesebb.
Én még csak megtippelni sem merem két szobor alapján, hogy mi közöttük a különbség művészeti szempontból, a Spektrumon azonban minden erről szól. A közbeszédbe beszivárgott a „tehetség alapú kasztrendszer” kifejezés, de ez egy roppant módon félrevezető és téves megfogalmazás. Ez nem kasztrendszer, ugyanis senki nem születik bele, a sorrend folyamatosan változik, mindig előbukkannak újabb, éppen kiteljesedő, nagy művészek, akik alapjaiban rengetik meg az addigi felállást. (Részlet a regényből)

Van két macskánk.
Egyikük egy nagy, fekete bundájú, méltóságteljes, úri kandúr. Behemótnak hívjuk A Mester és Margarita alapján, és ő tökéletesen tisztában van saját szépségével.
A másik, egy karamell és fehér színű nősténycica. Krakennek akartuk nevezni, de végül az idők folyamán Mutyu lett belőle. Ez a név ugyanis sokkal jobban jellemzi. Őt az utcáról fogadtuk be, fogai többsége az utcai élettől, a kukázástól konkrétan szétrohadtak, a legtöbb fogát ki is kellett húzni. Szerencsére ennek sok éve, azóta makk egészséges, és a világ legkedvesebb macskája, aki 1 másodpercen belül képes dorombolni. Sőt, ha hívjuk, azonnal jön, ölbe pattan, és közben már tolja a dorombolást.
Elképesztően vágyik a szeretetre, ha úgy dönt, jön, mint egy tank, akkor nincs mese, bújás és simogatás van. Félrelök mindent, aki az útjába áll, és mindenkinek osztani akar a szeretetből.

A firkákból meglehetősen sok van Mutyuból, mert az izgágasága, a kedvessége, az erőszakossága, és az, hogy általában nem is érti, hogy néha mi történik körülötte, valamint a szórakoztató viselkedése remélhetőleg mind átszivárgott ezekbe a fura lényekbe.

A firkákkal a regényben először az alkotásaik révén találkozni. Az egész Föld tele van a parányi szobraikkal, de nem riadnak vissza attól, hogy a nekik nem tetsző épületeknek is nekiessenek csoportosan.

Bundákba és sálakba öltözött, vidám firka csoportok mellett haladtak el, akik meleg ételt, forró italokat, spektrumi szobrokat osztogatva próbáltak részévé válni az ünnepnek. Párizst és a legtöbb keresztény többségű várost elárasztották a firkakészítésű Jézus-, Mária- és József-szobrok, a Mikulást és XI. Péter pápát ábrázoló festmények, jászol-installációk, Dior, Bulgari, Luis Vuitton, Burberry és Prada logós, fahéjillatú szövőméz sütemények. Az utcákon parkoló levvereket is karácsonyi mintákkal festették ki. (Részlet a regényből)

A firkák legnagyobb problémája, hogy túl gyorsan szaporodnak, bolygójukat több, mint negyvenmilliárdan lakják, de a Földre is jutott kilencmilliárd közülük a kényszermigráció hatására, ami révén a Földön is több firka él, mint ember. Viszont emiatt sokkal hatékonyabb az élelemtermelésük, sokkal környezettudatosabbak, mert csak így tudnak túlélni. Ráadásul sokkal fejlettebb az űrtechnológiájuk is, így amikor a Xeno főszereplői elindulnak a végső expedícióra, a firkák űreszközeit kénytelenek használni.

Az élettereiket, a nyelvüket, mindent áthatnak a színek. Eleve sokkal gazdagabb spektrumban is látnak, mint egy ember, és a színeknek a kommunikációjukban is szerepe van. A firka kommunikáció is a színekre épül, sokszorta annyi szót használnak, mint bármely emberi nyelv, egy-egy szín érzéseket, hangulatot, apró árnyalatokat fejez ki a mondandójukon belül. Kommunikációjuk fordítása ennek megfelelően egy leegyszerűsítés.
Egyfajta kétcsatornás nyelvet használnak, azaz a füttyögésre emlékeztető nyelvükkel egyidejűleg kétféle gondolatot is ki tudnak fejezni, ahol annak is jelentősége van, ha ugyanazt mondják kánonban, vagy ha teljesen mást.

A főszereplő, Olga Ballard hosszú éveket töltött firkák között, és mivel ő a narrátorkarakter, így a narrációjában az átlagosnál jóval több színt igyekeztem használni. És rájöttem, hogy milyen kevés színnek, árnyalatnak van egyáltalán neve, és én is milyen keveset ismerek közülük. Úgyhogy kigyűjtenem sok száz színmegnevezést, valamint a hozzá tartozó színárnyalatot, hogy mindez működjön.

A legnagyobb kihívás talán a firka nyelv megteremtése, a beszédükben szereplő hexadecimális színkódok, színek érthető, a szövegben működő formára alakítása és ennek következetessé tétele okozta, de erről a 3. részben bővebben lesz szó.

A HIDRÁK: együtt siklunk vagy mégsem?

A hidrák a Hydrus nevű jéghold lakói. A hold leginkább a Jupiter Európájához hasonlít, több kilométernyi jégréteg borítja, amely alatt azonban 50 km mélységű világóceán húzódik. A hidrák a majdnem a felszínig érő Vulkán nevű, víz alatti vulkanikus hegy lankáin és a hegy belsejében, a továbbá magaslati platókon, úszó városokban vagy a jégpáncél aljához rögzített lakóterekben élnek.


A főszereplő, Olga Ballard xenológus a hidrákat egy delfin, egy sellő és egy ember keresztezéseként jellemzi; érdes testük két-három méter hosszúra nyúlt, méretük meghatározta, hogy milyen mélységben születtek, sőt, általában azt is, hogy a holdjuk melyik részén. Vannak végtagjaik, amelyek szinte ugyanolyan hatékony eszközkészítést tettek lehetővé, mint az emberi és firka karok. Hosszúkás orrukban található szonárszervük magas frekvenciájú hanghullámaival térképezik fel a környezetüket, amelyet így egyfajta hanglenyomatként érzékelnek.

A hidrák egy energiazabáló civilizáció, ugyanis mérhetetlen mennyiségben fogyasztják, pazarolják az energiát.
És ez egyben a hold és a faj legnagyobb krízise is, ugyanis évszázadokon keresztül a tengerfenék hasadékaiba temették a nukleáris hulladékukat, amely szép lassan alulról elkezdte felforrósítani a világóceánt.
Emiatt egyre feljebb emelkedik a lakhatósági sáv, és félő, hogy néhány évtizeden belül az egész világóceán felforr, és sterilizálja az életet a holdon. A hidrák számára létfontosságú, hogy ezt megakadályozzák, vagy valamilyen módon elhagyják a holdjukat.

Velük kapcsolatban kezdetben annyit tudtam, hogy olyan lényeket akarok, amelyekkel biológiai szempontból problémás az együttélés. Lehetőleg másfajta légkörben vagy viszonyok között éljenek, és emiatt pl. a Földön vagy a firkák bolygóján konténerszerű kabinokban tudnak csak közlekedni.
Végül beugrott az Európé hold, és ez alapján elkezdtem felépíteni egy az Európéhoz hasonló, nyolcszáz fényévnyire lévő hold jégburokba zárt világóceánja mélyén élő értelmes, delfinszerű civilizációt.
Azonnal számtalan kérdés merült fel. A víz alatt hogyan fejlődtek egyáltalán értelmes civilizációvá? Hogyan kommunikálnak? Miféle körülmények között élnek? Hogyan gondolkodnak? Milyen technológiákat használnak?
A víz alatti fejlődés kizárt egy sor, triviális, emberi fejlődési lépcsőt, és és ennek nagyon örültem, viszont emiatt szükség volt egy alternatív fejlődési irányra.A víz alatt a korai hidrák nem nagyon fedezhették fel a tüzet. A jégpáncéllal körülvett vízi világ elfedi előlük az égboltot, így gyakorlatilag egy zárt tér jelenti számukra a világmindenséget. De akkor hogyan váltak fejlett civilizációvá?Erről egy fejezet előtti fiktív könyvrészletben bővebben szó van:

KARIM VARNASI: A HYDRUS ASZTROBIOLÓGIÁJA
(Prince Books, 2094)
Tűz helyett víz
Az embert a beszéd és az eszközhasználat mellett a tűz megszelídítése emelte ki az állatvilágból, és indította el a civilizáló felé vezető úton. A tűznek köszönhető a főzés kialakulásával a táplálkozási szokások átalakulása, a földművelés és az ipar fejlődése, de a hőerőművekben a mai napig energiahordozók égetésével nyert hőenergiából állítunk elő elektromos áramot.
A Hydrus óceánvilágának mélyén azonban nem alakulhatott ki a tűz használata. Vajon mihez kezd egy civilizáció, amelynek nem adatik meg a tűz? Hogyan jöhetett létre egyáltalán a hidrák magasan fejlett civilizációja?
A Hydrus fejlődésében két fontos szempont játszott kulcsszerepet.
Az egyik az anaerob, a levegő kizárásával végbemenő kémiai folyamatok felfedezése és magas szintre fejlesztésre, mint például az erjesztés és a rothasztás.
A másik maga a Vulkán: a tengerfenéktől negyven kilométer magasra nyúló, biolumineszcens növényvilágtól fényárba boruló, geotermikus erőmű évezredeken keresztül formálta a Vulkán lankáin fejlődő hidra kultúrákat, és nagyban hozzájárult ahhoz a kulcsfontosságú társadalmi változáshoz, amely során a hidrák maguk mögött hagyták a rajkultúrát, majd kialakult a modern civilizációjukat meghatározó versengés és a birtoklás.

A hidrák rendkívül kellemetlen figurák tudnak lenni, szeretnek ködösíteni, tárgyalni, manipulálni, és imádják az információt. A kommunikációjukról szintén a Xeno-jegyzetek 3. részében lesz bővebben szó.
Hajdanán, Az ember könyve  című regényem korai jegyzeteiben még egy háromnemű faj szerepelt, de aztán ott egészen másfajta irányba ment el a történet. A hidrákhoz viszont pont illett ez a háromneműség, ahol a harmadik nem, amelyben kifejlődik az utód, szellemileg elmaradott, állati értelemmel rendelkezik.
Erről szintén egy külön fejezet előtti blokk is említést tesz:

BENJAMIN BALLARD: NAGY XENOKÖNYV
(Paulsen&Graff, 2081.)
Nemek és nemtelenek, avagy a fajfenntartás lehetőségei
Az általunk legkevésbé elfogadott különbség az emberek és hidrák között a hidra kultúrának a születéshez, szülői léthez és a családhoz fűződő, sajátos viszonya.
A hidrák ugyanis a prím szülőegyedeket gyakorlatilag állatként tenyésztik. Sok biológus és xenológus a mai napig úgy tartja, hogy ezek a prímtelepek olyanok, mint valami hatalmas bordély, ahová dominák és dominusok a vágyaikat kielégíteni járnak, vagy kiválasztani a hármasodásukhoz alkalmas egyedeket, amelyekkel erre időre megosztják az otthonukat.
Szintén különös tény, hogy egyúttal ezek a tenyésztelepek látják el a Hydrus jelentős részét is hússal. Emiatt sok ember kannibalizmussal vádolja a hidrákat. Ez azonban durva leegyszerűsítés. Itt van például az Önállóság lakomája: amikor az újszülött hidrák néhány hónap után függetlenednek a prímjüktől, ezt a Vulkántól a Hínárbolyig számos hydrusi mélységi kultúrában közös étkezésen ünneplik meg, amely során a hidra utódokat kihordó prímet fogyasztják el főfogásként.
Ez számunkra megbotránkoztató, ám valójában csak annyit jelent, hogy a hidrák nem emberi normák és szokások szerint gondolkodnak. Ezt pedig, ha tetszik, ha nem, tiszteletben kell tartanunk.


Csak illusztrációAZ OSTOROSOK, avagy a megértés lehetetlensége:

Az ostorosok egy több ezer aszteroidából összefűzött objektumban élnek, de a három másik faj egyike sem képes velük kommunikálni, ugyanis míg az emberek, firkák és hidrák esetén legalább akad néhány közös fejlődési pont, az ostorosok végképp teljesen másképp épülnek fel.
Jóval régebb óta léteznek, és egykor vélhetően magasan fejlett technológiával rendelkeztek, de mostanra már csak egy vegetáló, elbutuló civilizációvá váltak.
Kevesebb, mint egymillióan maradtak, és fajukat az úgynevezett Felejtés-vírus tette tönkre. Egyre kevesebben emlékeznek a múltjukra, egyre kevesebben tudják használni a fejlett eszközeiket. (Hogy mi ez a vírus, arról a regényben bővebben esik szó.) A még részben egészséges egyedek az összeláncolt aszteroidáik mélyét járják, és a saját múltjukat, régi technológiáikat kutatják.

Kiszámíthatatlan, megérthetetlen, erőszakos, és emiatt ijesztő lényeket akartam, amelyek a firkákhoz és a hidrákhoz képest is nagyon távol állnak mindentől, ami emberi. Ehhez arra volt szükség, hogy lehetőleg semmilyen módon ne emlékeztessenek ránk, plusz semmiféle közös fogalmi rendszerrel ne rendelkezzenek egyik fajjal sem.
A megoldás egy kinézetre leginkább tengeri csillagokhoz hasonlítható faj lett, amely nem lélegzik, és amely kapcsán azt sem lehet tudni, hogy miként érzékelik a környezetüket, miféle szerveik vannak. Egy biztos, hő útján, hőlátással, különböző hőtartományok révén kommunikálnak, és működtetik az eszközeiket. Van egy hosszabb rész a regényben, amikor a főszereplők az ostorosok kihalt birodalmában kutatnak, ott megpróbáltam mégis egyfajta kapcsolatot kialakítani Olga Ballard és egy ostoros között.

A HÓDÍTÓK, avagy a MIGRÁTOROK:

Azt, hogy ezzel a három fajjal kapcsolatba kerültünk, egy negyedik fajnak, az úgynevezett migrátoroknak köszönhetjük, és róluk tudjuk a legkevesebbet. Ez egy magasan fejlett civilizáció, amely a háttérbe húzódva gépezeteiken keresztül irányítja, és módszeresen keveri össze az embereket, a firkákat, hidrákat és korlátozottan az ostorosokat.
Titkaik és szándékaik a regény cselekményének szerves részét képzik, és ennek a civilizációnak megértése, felfedezése az egyik központi történetformáló elem, ezért róluk legyen is ennyi elég.

A regényben szerepel még egy voyeur nevű faj is, szerintem ők a legidegenebbek és a legbizarrabbak, de sajnos muszáj őket is kihagynom, mert a történet és a rejtélyek szerves részét képezik. Ellenben a regényben ott vannak.

Folytatása következik: legközelebb a firka, hidra és ostoros civilizációk kozmikus kommunikációs formáiról lesz szó, arról, hogy milyen lehet egy színalapú kommunikáció, hogyan kerülnek hexadecimális színkódok a regénybe, hogyan érthető meg egy más fogalmi rendszeren alapuló nyelv, vagy egy különböző hőmérsékleti tartományokon alapú kommunikációs forma, és hogyan működnek a ilyen teljesen eltérő gondolkodásra épülő kommunikációk közti fordító algoritmusok.

Szóval, nemsokára jön a Xeno-jegyzetek 3, avagy A kozmikus nyelvek.

Hol vagytok, idegenek? (Xeno-jegyzetek 1.)

A tavaly év végén megjelent Xeno című regényem kapcsán összeszedtem néhány spoilermentes háttérinfót a regény világáról, témáiról, valamint egyes részletek keletkezéséről.
(Valójában már hónapok óta tervezgetem ezt a néhány blogbejegyzést, de csak most jött meg a lendület hozzájuk. És jobb későn, mint soha.)

A Xeno 2117-ben játszódik, egy olyan jövőben, ahol 2058-ban egy magasan fejlett idegen civilizáció vonta irányítása alá a Földet. Az emberiségnek esélye sem volt az ellenállásra: minden informatikai rendszer leállt, irányított roboteszközök lepték el a bolygót, miközben magukról a hódítókról semmit sem lehetett tudni. A hódítók három másik idegen fajjal kezdik el összekeverni a Föld lakosságát: a világot ellepő féregjáratain keresztül fokozatosan embereket telepítettek át más bolygókra, és idegen lényeket költöztettek ide. Ennek eredményeképpen 2117-ben a Föld lakossága 15 milliárd főre nőtt: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd pedig más fajú, úgynevezett xeno.

Na, de a tudomány oldaláról nézve mennyi esélye van annak, hogy valaha idegen civilizációkkal találkozzunk?

A Fermi-paradoxont leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ha léteznének idegenek, már itt lennének.
És a legtöbb felelős kutató sem fog szakmai alapon nagyon mást mondani, mint, hogy jelenlegi ismereteink szerint nem sok.

De akkor hol vannak?

És hány galaxis van az univerzumban? 1999 tájékán még úgy hittük, kb. 125 milliárd lehet, 45 milliárddal több, mint előtte gondolták. Aztán ez a szám felkúszott 200 milliárdra, míg néhány éve bebizonyosodott, hogy az eddigi módszerekkel csak egy töredékét becsültük a tényleges számnak. Jelenlegi tudásunk szerint kb. 2 billió galaxis lehet az univerzumban. Ezek akkora számok, amelyeket szinte már felfogni is képtelenség.

Tudományosan még ennek ellenére sem túl nagy a valószínűsége, hogy az élet máshol is kialakult. De ha ez mégis megtörtént, és létrejöttek más, idegen civilizációk, akkor sem valószínű, hogy még mindig léteznek. Nagy eséllyel már régen kihaltak.
Ha pedig mégis létrejött valahol, egy (vagy több) másik értelmes civilizáció, kérdés, hogy eljuthat-e a csillagközivé válás szintjére? Robin Hanson "Nagy Szűrő" elmélete szerint nem. Ez egy olyan természetes mechanizmus, amely meggátolja az élet hosszútávú fennmaradását, és csillagközivé válását.
Ha azonban egy faj mégis eljut a csillagokig, akkor óvatos becslések szerint is néhány tízmillió év alatt kolonizálnia kellett volna az egész galaxist. Azaz, ha léteznének értelmes civilizációk, azok már évmilliárdok óta létezhetnek, és így mindenképpen észlelnünk kellett volna a nyomaikat, akár, itt a galaxisban  is.

Vagy mégsem?

Számos elmélet létezik, amely tovább árnyalja mindezt:

- A kommunikáció és a felfedezés a hatalmas távolságok miatt lehetetlen. 1937-től, a rádióteleszkóp feltalálásától foglalkozunk az idegen civilizációk utáni kutatással. Galaktikus méretekben ez nem túl hosszú idő. Sőt, emberi léptékkel mérve sem az. Rádiójeleket keresünk a kozmoszban, de ki tudja, hogy egy értelmes civilizáció mennyi ideig sugároz egyáltalán rádiójeleket.

- Lehet, hogy az idegenek túlságosan idegenek ahhoz, hogy legyen esély a kapcsolatfelvételre. Mi van, ha teljesen más módon kommunikálnak, nem pedig rádiójelekkel?

- Lehet, hogy régóta léteznek más civilizációk, de nem terjeszkednek, nem hódítják meg a galaxisokat, mert a gyarmatosítás nincs kódolva a legtöbb civilizáció fejlődésében. Erről találtam egy érdekes és alapos blogbejegyzést is, érdemes elolvasni - van egy első része is a Fermi-paradoxonról.)

- Lehet, hogy szándékosan kerülik a kapcsolatot. Számos sci-fi regény ekapcsán odáig merészkedik, hogy az idegen civilizációk direkt elkerülik a Föld környékét - vagy, mint egy állatkerti civilizációt, megfigyelnek bennünket.

- Ahogy az is könnyen lehet, hogy nem megfelelően figyelünk. Hiszen valójában azt sem tudjuk, mit kellene figyelnünk.

- De az is lehet, hogy mi vagyunk az elsők, a legfejlettebbek, és majd egyszer mi fogunk mások nyomára bukkanni, bekopogtatni hozzájuk.

- Sőt, lehet, hogy mások jobbnak látják, nem reklámozni, hogy léteznek - ki tudja, mi van odakint -, és ezért nem találunk jeleket. Ráadásul ha valóban van mitől félni, mi vagyunk nagyon óvatlanok, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet.

Sőt, számtalan, további elméletei lehetőség létezik, és egyiket sem tudjuk sem cáfolni, sem bizonyítani.

Neil deGrasse Tyson, a híres asztrofizikus és ismeretterjesztő fogalmazott: A parkban sétálva mi sem foglalkozunk a gilisztákkal, akkor miért foglalkozna velünk egy jóval fejlettebb civilizáció?

Az emberi civilizáció sok évezredes létezése konkrétan semmi az univerzum jelenlegi ismereteink szerint 13,8 milliárd éves korához képest. A legkorábbi ismert emberi civilizáció a suméreké, i.e. 4000 környékén. Ha az emberi civilizációt ez alapján 6 ezer évesnek becsüljük, és az univerzum életkorát egy napra zsugorítjuk, akkor mi ebből még 4 század másodpercet léteztünk. És valószínűleg sokkal kevesebbet tudunk a világról, mint hisszük.

Szerintem mindössze egyet tehetünk: folytatjuk a keresést.

Ezen felül szerencsére itt van nekünk a science fiction is, ahol aztán tényleg szabadjára ereszthetjük a képzeletet, elméleteket, ötleteket találhatunk ki, filozofálhatunk, és a tényeken túlra is elutazhatunk.

Én nagyjából azt gondolom a témáról, amit a Xeno, alább szereplő, fejezet előtti fiktív tudományos cikkében egy csillagász kifejtett: vigyáznunk kell arra, hogy ne csapjuk be magunkat túlságosan. Az élet kapcsán nincsen más tapasztalatunk, mint amivel a Földön találkoztunk, de ha csak és kizárólag második Földeket és második emberi civilizációt keresünk, lehet, hogy elsiklunk a lényeg felett.

STEVEN RAMCHANDANI: A FERMI-PARADOXON BUKÁSA, AVAGY 50 ÉV A XENÓK KÖZÖTT
(22nd Century Science magazin, 2108. július)
Ha az élet szerte az univerzumban elterjedt, gyakori jelenség, akkor miért nem találtunk eddig egyetlen bizonyítékot sem földön kívüli civilizációk létezésére? Körülbelül ez volt az egykori Fermi-paradoxon lényege dióhéjban.
A paradoxon talapzata már a 21. század első felében inogni kezdett, a teleszkóptechnológiák fejlődésével egyre több exobolygót és megmagyarázhatatlan jelenségeket fedeztünk fel. A csillagászok többsége ennek ellenére továbbra is ragaszkodott a régi dogmákhoz, mivel konkrét bizonyítékok hiányában felelőtlenség lett volna kijelenteni, hogy létezhetnek rajtunk kívül más, értelmes civilizációk. Még George Arad – a SETI (Földönkívüli értelem keresése) Alapítvány elnöke 2048-tól a migrátorok érkezéséig – is azt nyilatkozta, hogy valószínűleg mi vagyunk jelenleg az egyetlen értelmes faj az univerzumban.
Valójában egy intergalaktikus szénakazalban keresgéltünk, amelyet ráadásul csak távolról tudtunk vizsgálni, és ehhez képest nagyon hamar kimondtuk az ítéletet, hogy itt bizony nincsen egyetlen tű sem. Frank Tipler fizikus már a 20. században amellett érvelt, hogy az idegen eredetű Neumann-gépezetek hiánya a Naprendszerünkben lényegében önmagában bizonyítja, hogy egyedül vagyunk, ugyanis ezen önsokszorosító gépek révén egy fejlett civilizáció félmillió év alatt az egész galaxisunkat feltérképezhetné, márpedig ha léteznek más civilizációk, minden bizonnyal akadt köztük olyan, amely már elérte ezt a fejlettségi szintet.
Tipler és később sokan mások azt feltételezték, hogy az ilyen gépezeteket (pl. Neumann- vagy Bracewell-szondákat) egyrészt észre kellett volna vennünk, továbbá azoknak már kapcsolatba kellett volna lépniük velünk. Úgy gondolták, képesek lennénk észlelni őket, és abból indultak ki, hogy a helyükben mi kapcsolatot teremtettünk volna.
Valójában a Fermi-paradoxon mellett szóló összes érv egytől egyig azt feltételezte, hogy bármely értelmes civilizáció az emberiség által értelmezhető logikával, antropomorf módon gondolkodik.
És mint a migrátorok 2058-as érkezésekor kiderült, ez a feltételezés vált a felfedezés legnagyobb csapdájává.

A science fiction irodalom egyik kedvenc témája mindig is az idegen civilizációkkal való kapcsolatfelvétel volt, és mind az olvasók, mind az írók szeretik a minél vadabb és egyedibb elképzeléseket. Na, meg azt, ha egy történet túl tud lépni a humanoid viselkedésű, jól fésült vagy szimplán csak visszataszító, nyálkás idegenábrázoláson, akik zömében vagy egy földi nép alteregói vagy az ösztönös szörnyek, akiktől rettegni lehet, mivel az egész galaxisban nem találnak más kizsákmányolható bolygót, mint a Földet.

Az eddigieket felvezetőnek szántam a Xeno idegen civilizációiról szóló bejegyzéshez, azonban ez a felvezetés még úgy is túl hosszúra nyúlt, hogy nem akartam belemélyedni a témába.
Ezért, ha minden jól megy, már holnapután folytatása következik, és most már tényleg a Xeno idegenjeinek keletkezéséről lesz szó.

Moly-adatlap és értékelések a Xenóról

Dedikálás április 21-én a Könyvfesztiválon

A Xeno az Agave kiadó webshopjában