Brandon Hackett's Blog, page 12

Rendeld elő az Isten gépei és más történetek MI-kről-t 35% kedvezménnyel!

Szeptember 27-én új, javított kiadásban, négy novellával és egy esszével megjelenik az Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról az eredeti regény 10 éves évfordulója alkalmából.

Rendeld elő 35% kedvezménnyel az Agavekiadó webboltjából!
Moly.hu adatlap a fülszöveggel.
A fülszöveg:
2028: az Ugrásnak nevezett kozmikus esemény során a Föld egy távoli vörös törpecsillag körüli pályára kerül. A bolygó egyik fele örök sötétségbe borul, a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el. Az emberiség a túlélésért küzd. Stephan MartiniereA pusztulásból azonban lassan új világ születik. Húsz évvel később Szófia, a genetikailag módosított budapesti lány és társai már a közelgő technológiai szingularitásra készülnek, amikor a fejlődés követhetetlenül felgyorsul, a mesterséges intelligenciák túlhaladják az emberi értelmet, és amikor az embert saját istenévé avathatja a tudása. Vagy el is pusztíthatja.Eközben a világot titokzatos felfedezők figyelik, akik egykor maguk is emberek voltak. Arra keresik a választ, hogy miért történt meg az Ugrás. Szófia hamarosan a Föld jövőjéért folyó küzdelem középpontjában találja magát.Az Isten gépei megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából a regény jelentősen átdolgozott és felújított kiadását tartja a kezében az olvasó. A kötet ezen túl négy novellát is tartalmaz: találkozhatunk többek közt egy megszállott MI-teremtővel, egy írószoftverekkel versenyre kelő íróval, valamint a távoli jövő mesterséges isteneivel.

Kapudrogok mangákhoz: Uzumaki és Battle Angel Alita

Hosszú évek óta hadilábon állok a mangákkal. Egyszerűen nem találom a közös nevezőt, pedig jónéhányat megpróbáltam, és azért elég nagy képregényfogyasztó is vagyok. Valójában sok minden zavart. A magyarul megjelentekben a sajtpapírra nyomott, kis formátumból áradó nem túl magas minőség (tudom, hogy így futnak alapból Japánban is, de ez nem változtat a tényen), a helyenként gyerekes karakterek, a nagyon-nagyon ifjúsági sztorimesélés, vagy csak a karikatúra jellegű, nem elég komoly rajzstílus. Jó, hát bizonyos dolgokban kicsit sznob vagyok, ráadásul elsősorban a science fiction és a horror, amire vevő vagyok.
Azt hiszem, nem tájékozódtam elég alaposan.BATTLE ANGEL ALITA (Yukito Kishiro)

Ez a manga tűnt a kevésbé zsákbamacskának. Tudtam, hogy James Cameron két évtizede szeretne belőle mozifilmet készíteni, és karácsonykor végre jön is a moziváltozat, amelyben Cameron a producer, Robert Rodriguez pedig rendezi. Részben a hangulatos trailerek is hozzájárultak a vásárláshoz, ráadásul a döntésben sokat segített, hogy a teljes sorozatot nemrég kiadták egy fantasztikus, kemény kötetes oversized kiadásban.A 400 oldalas, színes oldalakat tartalmazó, nagyalakú, fényes papírra nyomott kötet egyszerűen gyönyörű, úgyhogy a "kis méret, gagyi papír hiszti" kipipálva.:) A tusrajzokról órákig tudnék áradozni, egyszerűen minden vonalnak helye van, elképesztően részletes, lendületes minden egyes panel. Tényleg nem értem, hogy miért nem így jelenik meg minden manga.
Az Alita eleinte egy látványos akciókkal teli, szórakoztató cyber-scifinek indult, de aztán elkezdett mélyülni és nagyon működni. Alitát, a titokzatos múlttal rendelkező kiborglányt a kiberdoktor és fejvadász Ito ásta ki a szeméttelepről. A város, ahol élnek lepusztult, régi robotok, mindenféle összetákolt kiborgok élnek, és felettük ott lebeg egy titokzatos másik város, Zalem, ami egy olyan rejtélyfaktor, ami a deluxe kötet második felének meghatározó eleme. Alita a legkedvelhetőbb gyilkológép, akiről valaha olvastam, és mindez egy olyan letisztult, ösztönös és elemi erejű történetmeséléssel párosul, aminek nem lehet ellenállni.Az első deluxe kötet vége nagyon érdekes kérdéseket hagyott nyitva, plusz olyan meglepően felemelő karaktermomentumai voltak, hogy azonnal megrendeltem a második és harmadik kötetet is. Az alaptörténet összesen öt kötetből áll, de ha tényleg ilyen jó lesz, akkor van még további folytatás és spin-off sorozat is.
UZUMAKI (Junji Ito)
Naivan találtam egy érdekesnek tűnő horror/weird mangát is, az Uzumakit, amelyben egy japán kisváros lakói a spirálok megszállottjaivá válnak. Ez egy elég vaskos, 630 oldalas önálló könyv, és megint csak van egy gyönyörű, kemény kötetes kiadása. A Google által feldobott oldalképek és néhány ismertető meggyőzött, hogy egy próbát megér.És én ilyen beteg horror/weird sztorit még nem olvastam, egyszerűen zseniális, az utóbbi sok-sok év legerőteljesebb és legelborultabb olvasmányélménye.A főszereplő/narrátor Kirie Goshima, Kurozu-Cho középiskolájának diáklánya, és a kötet első fele szerintem a novellisztikus történetmesélés nagykönyve: tizennégy, a spirálokra különféle módokon rákattanó emberekről szóló, elborult és meghökkentő történet szerepel benne, közülük talán csak egy volt, amit kicsit gyengébbnek éreztem a többihez képest.
Ilyen erős novellakollekciót még soha olvastam.
Kirie néha csak egy kamera, hol azonban főszereplője, elszenvedője az adott történetnek, ahogy a városlakók egyre mélyebbre süllyednek a megszállottságba. Nehezen tudok már ugyanúgy nézni a csigákra vagy a kórházakra, de hihetetlenül bizarr ötletekkel és képi megvalósítással van tele minden egyes fejezet.Az Uzumaki utolsó harmadában mindez egy apokaliptikus káoszban csúcsosodik ki, miközben a főbb szereplők lassanként felfejtik a spirálok körüli végső titkot. Ennek a résznek az eleje kicsit már túl groteszkbe ment át, itt-ott már nehezen tudtam komolyan venni, de aztán visszatért a fegyelmezett és következetesen beteg történetmesélés, amely végül egy gyönyörűen elfajzott, fatalista fináléban csúcsosodott ki. (Az Uzumaki egyetlen apró gyengesége, hogy a rendkívül feszes történetvezetés mellett a karakterek elmélyítésére nem nagyon jut idő, mielőtt elemészti őket a spirál.)A szerző, Junji Ito nevét azonnal megjegyeztem. A kultikus mangaíró/rajzoló, és az Uzumakit még a 90-es évek végén írta és rajzolta, szóval nem mai darab. Gyorsan megrendeltem az első nagyobb művét, a Tomie-t, ami hasonlóan, önálló történetekből felépülő könyv egy nagyon furcsa lányról, aki megbabonázza és megöli azokat a férfiakat, akikkel kapcsolatba kerül, valamint két rövid sztori gyűjteményét, valamint egy harmadik  önálló kötetét.
Meglátjuk, állítólag ezek szintén nagyon jók, remélem, nem ér csalódás, mert most már nagyon magasak az elvárások.
Nagyon szeretem azokat a könyveket, amelyek ennyire újat tudnak mutatni, és ilyen hatalmas élményt adnak. Az Alita és az Uzumaki pont ilyen volt.
De telhetetlen vagyok, úgyhogy ha esetleg tudtok még hasonló, komolyabb (!) mangákat ajánlani science fiction és horrorok közül, azt hálásan fogadom.
Amiket én még kiszemeltem:
Eden: It's an endless world - ez nagyon érdekel, de pont ennek sajnos nincs normálisan elérhető kiadása, és a legtöbb kötet már nem is kapható20th Century Boys - ez érdekel, csak még nem győzött meg, hogy az én sztorim lenne-eBlame! - belenéztem, kicsit zavar, hogy alig van benne szövegBiomega - a Blame! alkotójától, a bizonytalanságom ugyanaz, mint az előbbinélAkira - az animét láttam, csak azt nem tudom, hogy az mennyire mesélte el az egész történetet, még ha kivonatolva is, van-e a mangában több, ad-e hozzá eleget az anime ismeretében a sztorihoz

A 2017-es év legjobb science fiction regényei a moly.hu közössége szerint

A moly.hu könyves közösségi oldal hardcore olvasói idén is összeállították az előző év legjobb science fiction és fantasy regényeit bemutató ajánlólistát.Megfogalmazásuk szerint:"A célunk az, hogy összeszedjük, mely könyveket tartjuk olvasásra érdemesnek, melyeket tartjuk a tavalyi év kiemelkedő megjelenéseinek, amit nyugodt szívvel ajánlunk a zsáner iránt érdeklődőknek."https://moly.hu/merites-rovatok/2017-es-sci-fi-ajanlo
Nagyon örülök, hogy a Xeno is felkerült a listára, azt gondolom, hogy ez az a kezdeményezés, aminek valóban van rangja és értéke.
A moly.hu regisztrált tagok augusztus végéig szavazhatnak is, hogy nekik melyik könyv tetszett a legjobban, és itt Olga és a xenói meglepően előkelő helyen szerepelnek, köszönöhttps://moly.hu/szavazasok/2017-es-sci-fi-ajanlo-kozonsegszavazas

A 2017-es molyos sci-fi ajánló zsűritagjai az alábbi regényeket ajánlják:
– Jack Campbell: Vakmerő (GABO Könyvkiadó, fordította: Tamás Gábor)– Brandon Hackett: Xeno (Agave Könyvek)– Ian McDonald: Luna – Újhold (GABO Könyvkiadó, fordította: Tamás Gábor)– Christopher Priest: Kifordított világ (Metropolis Media, fordította: Szente Mihály)– Kim Stanley Robinson: New York 2140 (Agave Könyvek, fordította: Farkas Veronika)– Lionel Shriver: A Mandible család (GABO Könyvkiadó, fordította: Komló Zoltán)– Dan Simmons: Olümposz (Agave Könyvek, fordította: Huszár András és Farkas Veronika)– Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei (Fumax Kiadó, fordította: Habony Gábor)– Trenka Csaba Gábor: La Grande Image (Syllabux Kiadó)– Jeff VanderMeer: Borne (Agave Könyvek, fordította: Farkas Veronika)
Én ugyan most csak a science fiction listáról írtam részletesen, de itt van a legjobb fantasy regények listája is:https://moly.hu/merites-rovatok/2017-es-fantasy-ajanlo

Egyik regénytől a másikig, avagy hogyan írok

Hogyan írsz? A kérdés gyakran el szokott hangzani interjúkban, és a választ többnyire ahhoz szoktam igazítani, hogy ki, milyen médiumtól kérdezi, és várhatóan kik fogják majd zömében olvasni.Ilyenkor én (és általában más írók is) mesélni szoktam a napi írói rutinról, hogy milyen napszakban, milyen rendszerességgel írok, vagy arról, melyik regényem hogyan épül fel, melyik elemét találom ki először.Van azonban egy komplexebb válasz is a kérdésre, és most jöttem rá, hogy erről nem igazán szoktam beszélni.Merthogy egy regény írása nálam nem úgy működik, hogy leülök az üres monitor elé, és elkezdek az adott történethez jegyzetelni, majd írni, átírni, újra átírni, végül megszerkesztjük, és aztán kitalálok egy új ötletet, és kezdem elölről az egészet.
Egészen máshogy történik.Illusztráció: Daniel Liang
A folyamatot leginkább a videojáték fejlesztéshez tudom hasonlítani. Egy mai videojátékon több százan dolgoznak, és a fejlesztési idő 3-6 éven át tart, cégmérettől és gyakran a minőségtől függően. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az a cég, aki pl. 6 éven át készít egy játékot, 6 évente jelentet meg egy új címet. Ugyanis egy videojáték fejlesztése több munkafolyamatra bomlik. Az elején van az ötletelés, a koncepció, karakterek, történet és világ felvázolása, miközben grafikusok készítenek rengeteg látványtervet, karakterskiccet, a fejlesztők új grafikus technológiákkal kísérleteznek. A fejlesztők java viszont még éppen az előző játék véglegesítésén dolgozik, pályákat, küldetéseket terveznek, az elkészült részeket csiszolják. Amikor az aktuális videojáték megjelenik, akkorra kezd általában összeállni a következő projekt koncepciója, és kezd egyre több fejlesztő csatlakozni az új projekthez, és ekkor pörög fel a fejlesztés.
A mostani regényemen (Transzhumán háború munkacímen fut) konkrétan 2011 óta dolgozom. Egyszer egy egészen másfajta módon, másfajta háttérvilággal már megírtam a felét, majd kidobtam, aztán elkezdtem egy új verziót, majd elkezdtem egy újabb változatot, ami viszont a mostani történet után játszódik. Nagyon nehéz volt megtalálni, hogy hogyan is szeretném ezt a sztorit elmesélni. Elvileg ennek a regénynek egy másfajta változatát megírhattam volna akár  Az ember könyve után is. Viszont azóta megjelent Az időutazás napja, Az időutazás tegnapja és a Xeno is. Ezek könnyebben találták meg a megfelelő irányt.Azonban mialatt a Xenó t írtam, pihenésképpen félregénnyi háttérvilágot, karakterkapcsolatokat, történetvázakat jegyzeteltem a Transzhumán háborúhoz, plusz rengeteget olvastam a Jupiter-Szaturnusz térségről. Azaz már a Xeno közepén tudtam (vagy inkább reméltem, hogy ezúttal tényleg tudom), hogy mi lesz a következő regényem, amit így a Xeno után kis pihenéssel el is tudtam kezdeni írni. Furcsa visszagondolni, hogy ennek a történetnek az alapjai valójában a Xeno írása közben bontakoztak ki. Persze, valami mindig történik, mert ezt az eredetileg trilógiának tervezett történetfolyamot idén tavasszal végül egyetlen regénybe gyúrtam össze, és most nyílegyenesen haladok előre (igaz, közben írtam három novellát és átdolgoztam az Isten gépeit is.)
És ezen a ponton nemrég elkezdtem gondolkodni egy új regény történetén.Olyan ez, mintha az agyamnak szüksége lenne erre a világ/sztori/karakterépítkezős játékra, és amint az egyik már összeállt, máris elkezd egy másik sztori után szimatolni, és azon pörögni. Ez egyébként jelen verziójában egy 2090 környékén játszódó sci-fi lesz. Majd valamikor. Mindenesetre elkezdtem tapogatózni, és ha be beugrik valami apróság, már megyek is jegyzetelni.Mindezt csak azért írtam le, mert mindig nagy élmény, amikor egy új ötlet bevillan, és elkezd növekedni. Gondoltam, ha már számomra izgalmas élmény ez a pillanat, amikor valami új elkezd motoszkálni a fejemben, hátha érdekel benneteket is.

Azonban most nagyon előreugrottam az időben.
A lényeg, hogy eközben éppen ma értem a végére az Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról kötet végső szerkesztésének, hogy aztán szeptember 27-én végre megjelenhessen.

Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról, avagy szeptemberben jön a 10. évfordulós új kiadás

Tíz éve, 2008 októberben jelent meg az Isten gépei .
Sok minden történt azóta a regénnyel: 2009-ben majdnem megjelent román nyelven (de aztán az érdeklődő kiadót bedöntötte a gazdasági válság), elektronikus könyv verziója hazai rekorderként az első e-könyv lett, amely elérte az akkor bűvös 100 eladott darabot, papíron és e-könyvben együtt a sci-fi zsánerkönyvekhez képest igen jól fogyott. Jelenleg még tudtommal ez a legtöbb példányban fogyott regényem, de Az időutazás napja  hamarosan le fogja körözni. Vagy egyelőre mégsem, mert...

Szeptember 27-én érkezik az Agave kiadótól az új, javított, átdolgozott kiadás, a címe: Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról.
Itt a Moly.hu adatlap a fülszöveggel.
Ez nem csak egy újrakiadás, hanem annál sokkal több, egy 10. évfordulós kötet, amelynek tematikája az MI-k köré épül, és a  regényen túl négy, mesterséges intelligenciákkal kapcsolatos sci-fi novellámat is tartalmazza, továbbá Bécsi József esszéjének aktualizált változatát is. (A novellák közül kettő korábban már megjelent nyomtatásban, a másik kettőt idén írtam, és az egyik bekerült a Gabo Az év legjobb magyar science fiction és fantasy novellái 2018 válogatásba is.)
A regényt igyekeztem a lehetőségekhez képest még jobbá és izgalmasabbá tenni, ezért közel harmadában változott: több, felesleges részt kihúztam, egyes jelenetek kicsit megváltoztak, és a szövegen is rengeteget csiszoltam.

Íme a borító, én első látásra megszavaztam neki az írói pályafutásom eddigi legjobb borítója címet.
A borítófestő, mint a Xenó nál, most is Stephan Martiniere.

További infók hamarosan!

Gyilkos robot, gyilkos MI | Jövőjegyzetek 2.

Merre tart a világ, mi minden várhat ránk évtizedek, évszázadok múlva? A Jövőjegyzetekben egy-egy témát, gondolatot, ötletet, elméletet járok körül, elsősorban az ember és a technológia viszonya szempontjából.

Egyre terjednek az "önvezető" autók, a hírekbe azonban jelenleg főként az általuk okozott balesetek révén kerülnek be.
Márciusban meghalt egy sofőr a Teslája vezetéssegítő funkciójának használata közben. Nemrég pedig egy hasonló technológiával felszerelt Uber taxi az éjszaka közepén teljes sebességgel, fékezés nélkül halálra gázolt egy biciklijét az úton keresztben áttoló gyalogost, miközben a sofőr a telefonját nyomkodta.

Hamarosan nemcsak az autóiparban, hanem az élet számos pontján fognak megjelenni a gépi intelligenciák, a robotok, amelyek különféle komplex műveleteket fognak végezni (pl. majd műtéteket hajtanak végre, veszélyes eszközöket kezelnek), és mindez számtalan olyan kérdést vet fel, amelyeknek megválaszolására jelenleg nem vagyunk felkészülve.
Ez a Jövőjegyzet arról a nagyon súlyos dilemmáról szól, hogy a nem ember által okozott halálesetekkor ki a felelős, és vajon hogyan dönti majd el egy mesterséges intelligencia, hogy ki legyen az áldozat.
Illusztráció: Syd MeadHol tart ma az "önvezető" technológia?
A felelősség minden bizonnyal az autóiparban válik majd elsőként egyre égetőbb kérdéssé. A közhiedelemmel ellentétben jelenleg sem a Teslákban, sem más hasonló, saját magát vezetni képes autóban nincs önvezető mód, csupán csak egy úgynevezett vezetéstámogató rendszer. A jelenlegi technológia ugyanis még nem alkalmas a teljes körű önvezetésre, és a sofőrnek az önvezető módban is figyelnie kell a közlekedést, hogy nem várt helyzetekben azonnal be tudjon avatkozni.Márpedig a jelenlegi balesetek mindegyike ennek elmulasztása során történik.
A közvélemény egyelőre bizonytalan ezzel az újfajta világgal kapcsolatban, a média pedig jobban szeret riogatni, ezért az autógyártók nincsenek könnyű helyzetben, mert a pánikkeltés nem tesz jót a technológia fejlődésének, elterjedésének.
A közeljövőben játszódó filmekben gyakran látni az országutakon száguldó önvezető kamionokat (Lásd pl. Én, a robot, vagy a legutóbbi Wolverine film, a Logan). Van valami ijesztő abban, hogy nemsokára soktonnányi vastömbök fognak önvezető módban száguldani az utakon, és a változás hiába fog fokozatosan begyűrűzni, időt hagyva arra, hogy megszokjuk, sokan nem lesznek képesek megszokni. És minden egyes baleset növelni fogja a félelmet, mert azt érezzük, hogy az irányítás kikerül az emberi kézből.
Nézzük meg a fent említett két balesetet.Elsőként itt van az Uber taxi gázolásáról készült rövid belső kameravideó - vigyázat, ahogy a videó elején is szerepel, a nyugalom megzavarására alkalmas felvétel.

Az Uber vezetéstámogató rendszere sokak szerint jelenleg csapnivaló. Az embersofőrök nagy része ezt a gázolást közepes reflexszel el tudta volna kerülni. Na, de, megint csak ott tartunk, hogy jelenleg nincs teljeskörű önvezető mód. A sofőr sms-ezik/chatel közben (ahogy sokan ezt mondjuk ma a normál autókban is megteszik vezetés közben), egyértelműen hibás, a gyalogos meg sötét ruhában, egy kivilágítatlan részen körülnézés nélkül felelőtlenül próbált átkelni.
Ettől azonban még a technológia messze nem áll készen arra, hogy ilyen esetekre jól reagáljon. Világszerte valószínűleg rengeteg gázolás történik, ahol a sofőr nem hibáztatható, de mivel egy "önvezető" autóval történt, így ez sokkal drámaibbnak tűnik.
A másik baleset márciusban történt, egy Tesla Model X az USA-ban, Kaliforniában önvezető módban nekihajtott az elválasztófalnak. Az autó kigyulladt, a sofőr meghalt.Az alábbi videóban egy másik sofőr ugyanazon a szakaszon, ahol a baleset történt, tesztelte a vezetéstámogató funkciót, és le is kamerázta, mi történt.


Jól látszik, hogy az aszfaltfestés nagyon nincs rendben, elsőre én is azt hittem, hogy balra megy a sáv. Szerintem bárki elnézheti. A videóban a Tesla pedig követte a vélt vonalat, és ezzel ugyanúgy nekiment volna az elválasztónak, ha a sofőr nem avatkozik közbe. A vezetéstámogató rendszer erre a szituációra láthatóan nem tudott időben reagálni, pedig legalább 5-6 másodperc állt rendelkezésre.
Az eredeti balesetben sajnálatos módon elhunyt sofőr viszont tudott volna, ha figyel, ahogy ez kötelező előírás.
Eközben azonban a technológia rohamosan fejlődik. A Google önvezető autója, a Waymo forgalomban egészen kiváló eredményeket produkál, a Daimler nemrég elsőként kapott engedélyt, hogy Kínában, Pekingben, a kínai körülmények közt tesztelje az önvezető technológiát.

Lépjünk át a jövőbe...Abban biztos vagyok, hogy az önvezető járművekkel teli közlekedés egy sokkal biztonságosabb és sokkal kevesebb balesettel rendelkező világhoz vezet. A valóban önvezető autók évente több millió emberéletet fognak megmenteni, ráadásul ez jelentős gazdasági haszonnal is jár: nem csak az emberi sofőröknél alacsonyabb költségek miatt, hanem pl. a csökkenő balesetszám jelentős kórházi költségmegtakarítást okoz, plusz rengeteg időt spórolnak meg az utazók, amelyet produktívabban tudnak felhasználni.
Én alig várom már, hogy a vezetéssel töltött időt hasznos elfoglaltságokkal töltsem, azonban egyelőre még messze vagyunk. Nem csak technológiai, hanem etikai értelemben is.

Ugyanis balesetek mindig lesznek.
Nem azért, mert a technológia idővel ne lenne szinte hibátlan, hanem azért, mert az utcákon ettől még emberek járnak, emberek szabálytalankodnak, rohannak át a tilos lámpánál, ráadásul az automata autóknak jó darabig logikátlan és néha abnormálisan közlekedő emberi sofőrök között kell helyt állniuk.De ki a hibás, ha a szoftver esetleg téved, és balesetet okoz?Elsőre ez nem kérdés. Egy gép, szoftver nem lehet hibás, mivel nem személy, nincs tudata, nincsenek jogai. Így egyértelműen a gyártó cégnek kell viselnie a felelősséget. Az autógyártók nyakába súlyos kártérítési perek szakadhatnak, de megfelelő használati utasítással, figyelmeztetésekkel valószínűleg a legtöbb pert ki tudják majd védeni. Ilyen esetből ma is rengeteg van, viszont a jövőben, az önállósodó eszközök ugrásszerű elterjedésével az ilyen balesetek száma meg fog sokszorozódni.
Mi fog történni? Semmi különös, mert ahogy a technológia tökéletesedik, és a mindennapok része lesz, ahogy sok más új technológiát, az önvezető autók millióit is megszokjuk, és elfogadjuk, főleg, ha látni fogjuk az előnyeit. Történnek majd balesetek, de a statisztikákból egyértelműen látszik, hogy még így is töredékére esik vissza a halálesetek száma. Ez az áldozatok családtagjait ugyan nem vigasztalja, őket a gyártók és a biztosító társaságok fogják kárpótolni (mármint jogilag, mert emberileg nem lehet).Valójában ma sincs ez másképp. Itt van például Anton Yelchin, a fiatal amerikai színész 2016-os sokkoló esete, akit méregdrága kocsija egy korábban vásárlók által sokszor jelzett elektronikus váltóhiba miatt nekipréselt a háza kapujának, és halálra nyomott. A család beperelte az autógyártót, de aztán peren kívül megegyeztek. Így megy ez manapság.
A döntés felelősségeSokkal veszélyesebb ma felülni egy buszra, mint tizenöt év múlva lesz felülni egy önvezető buszra. Az önvezető autók már most sokkal-sokkal kisebb százalékban okoznak balesetet, és idővel egy olyan világban fogunk élni, ahol biztonságos önvezető autók járják az utakat, és biztonságosnak hitt gépek tevékenykednek körülöttünk. A technológia azonban nem lesz mindenható, sem tévedhetetlen, részben mert a szoftvertervezést még jó darabig emberek végzik.

Azobnan bármikor előfordulhat olyan veszélyhelyzet, amikor a szoftvernek döntenie kell. Itt egyvalamit fontos kiemelni: nem valódi döntésről van szó, a szoftver nem dönt, a programozása határozza meg, hogy egy adott szituációban mit csináljon. És nem mindig létezik helyes döntés, mert elképzelhető, hogy emberéletek között kell választania.

Mi történik, ha az önvezető autó elé ugrik egy kisgyerek? Hogyan kellene reagálnia a szoftvernek? Egyértelmű, nem? Mindenáron el kell kerülnie a gázolást.Na, de kinek a szempontjából egyértelmű?Az autó tulajdonosa például békésen olvas, amikor az MI döntési helyzetbe kerül, és a gyerek megmentése érdekében nekivezeti az autót a falnak. A tulajdonos meghal vagy súlyosan megsérül. Azért vásárolunk majd önvezető autót (de inkább bérlünk, mert a jövőben egyre kevésbé lesz értelme autót venni és az idő nagy részében kihasználatlanul tárolni), hogy biztonságosan A-ból B-be szállítson bennünket, és veszély esetén megóvja a testi épségünket.
Hogyan dönt az autó, ha két kisgyerek kerül elé, és a kalkuláció szerint csak az egyiket lehet a fizika határain belül elkerülni? Vagy, ha az autóban többen ülnek, például gyerek is utazik a szülővel.Szinte végtelen számú döntési helyzetet lehetne felsorolni, amikor nincs jó végkimenetel. Az emberi sofőr ösztönösen dönt - valahogy. Embere válogatja, hogy hogyan. A szoftver viszont csak a beprogramozott szabályrendszert képes követni, és ezeket a szabályokat valakiknek meg kell alkotniuk.Vajon kik fogják ezt magukra vállalni? Az autógyártók mérnökei? Az állami jogalkotók? Vagy valamiféle társadalmi konszenzus alakul ki? Kialakulhat-e egyáltalán bármi ilyesmi? Lesznek egyáltalán egyetemes szabályok, világszintű szabályozás vagy országonként változó elvek alakulnak ki?Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen elvek alapján teszik majd ezt.

Illusztráció: Syd Mead
A következő évtizedekben a jogrendszernek alkalmazkodnia kell a technológiák felelőssége kapcsán felmerülő helyzetek kezelésére, különben hatalmas káosz lesz. Jelenleg nem tudjuk egyértelműen értelmezni sem ezeket a szituációkat, és sem jogilag, sem morálisan nincsenek rá társadalmi minták. Sokan egyáltalán nem tudják, mit gondoljanak a témáról, mások egyenesen természetellenesnek tartják azt, hogy a gépi intelligenciákat emberi életekről való döntésekkel, prioritásokkal ruházzuk fel.

Muszáj lesz valami alapján dönteni, fontossági sorrendet felállítani.
Lehet például életkor alapján (a fiatalabb javára), nemek alapján (nő vs férfi), de idővel és kellő adatbázis és arcfelismerés esetén mérlegelni lehet akár az adott ember státuszát, szakképzettségét, van-e priusza, családja, biztosítása, mennyi adót fizet és van-e tartozása, egyáltalán, mennyire "értékes" a társadalom számára. Számtalan, kellemetlen szempont alapján alakulhat ki egy döntés, ha tegyük fel, két ember között kell választani.
Nem tudom,hogy ez a fajta logika valóban működhet-e a valóságban.
Elsőre azt mondanám, hogy semmiképp, mert ez az emberek rangsorolásához vezet.Csakhogy eközben Kínában már fejlesztés alatt áll a szociális kreditrendszer, amely éppen ezt teszi: idővel majd monitorozza a polgárok napi tevékenységeit, közösségi oldalakon való részvételét, hogy mit néznek, mit vesznek, mit olvasnak, mit lájkolnak, és ez alapján különféle előjogokhoz jutnak, vagy éppen korlátozva lesznek bizonyos jogaik. A Big Data házasságra lép a Big Brotherrel. Közben a Google, a Facebook már most is döbbenetesen sokat tud rólunk, vagyis a szükséges adatok lassan rendelkezésre állnak.

Ha ez megtörténik, nagy valószínűséggel ezt is szép lassan el fogjuk fogadni. Eleinte biztosan lesznek felháborodások, lesznek, akik bojkottálják például az ilyen közlekedési eszközöket, de egy idő után szinte senkit nem fog érdekelni, amikor közben jelentősen csökken a balesetek száma.

Túl Asimov törvényeinAz önvezető autók csak a kezdet, hamarosan még komplexebb, korlátozott önállósággal rendelkező gépek, robotok állnak az emberiség szolgálatába, műtéteket fognak végrehajtani, idős embereket gondoznak, vagy akár bébiszitter-funkciót látnak el.
A robotok és döntések kapcsán minden sci-fi olvasóban azonnal felmerül Isaac Asimov három robottörvénye. Asimov megalkotta a robotika törvényeit, hogy aztán sok tucatnyi történetben mutasson rá a törvények buktatóira, kiskapukra, olyan logikai helyzetekre, amikor a törvények kudarcot vallanak.A robotikával foglalkozó szakemberek szerint az asimovi törvények nem is alkalmazhatóak a jelenlegi és közelgő robotizáció során, mert a való világban sokkal-sokkal kompexebb és sokrétűbb lesz a robotok alkalmazása, mint például az Én, a robotban. Még úgy is, hogy sok idő fog eltelni addig, amíg egy robot egyáltalán valóban képes lenne önállóan megérteni, értelmezni bármilyen törvényeket, szabályokat.A hadiipar valószínűleg élen fog járni a robotikában, katonai drónok ellenséges terepen már ma is képesek kiiktatni az ellenséget, és a jövőben egyre több, önálló döntések meghozatalára képes hadászati robot fog készülni. Márpedig ezeket a roboteszközöket emberek megölésére fogják programozni annak érdekében, hogy emberéleteket mentsenek meg.Nesze neked robotika első törvény.

A Future Life of Institute nemrég egy kisfilmet tett közzé.
Ez egy disztópiába forduló fikció, amely úgy indul, mint egy technológiai előadás:arcfelismerő rendszerrel rendelkező önvezérlő drónok odarepülnek a célszemélyhez, és nekiütköznek, a rájuk helyezett robbanóanyag pedig lyukat üt az ember homlokába. A kisfilm ezt követően végigvezeti, hogy szélsőséges esetben hova is vezethet ez a technológia, és mennyire egyszerű emberek megölésére használni.
Az intézet arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a szükséges technológia már ma is létezik, és nem kell semmilyen bonyolult mesterséges intelligencia hozzá.
El sem jutunk addig, hogy egyáltalán értelme lenne az asimovi törvényeknek, de már itt is van egy félelmetesen hatékony gyilkos robottípus milliónyi minidrón formájában.
Amelyet bárki használhat. Terroristák. Cégek. Kormányok. Magánszemélyek.

Az valószínű, hogy egy ideig még minden robot, minden szoftverintelligencia mögött emberi akarat, emberi döntés, emberi programozás áll.Viszont szerintem ez sokkal aggasztóbb, mintha a gépi intelligenciák önállóan döntenének.

Hogyan döntsön az önvezető autó?
Végezetül egy érdekes "játékot" ajánlok az önvezető autók döntési szituációi kapcsán.
Az MIT (Massachussets Intitution of Technology) egyetemnek van egy honlapja, a Moral Machine, ahol egy 13 kérdésből álló elméleti döntési sort lehet kitölteni, hogy különböző szituációkban hogyan kellene döntenie a jövőben az önvezető autóknak (a szituációkban elég sok mindent meg tud az autó állapítani a gyalogosokról, utasokról).http://moralmachine.mit.edu/
Érdemes a tesztet többször is kitölteni, mert más és más szituációk jönnek elő. Én a tesztből nagyon hiányoltam egyes helyzetekben a véletlenszerű választási lehetőséget, mert sokszor egyszerűen nem korrekt a bármilyen elvek szerinti döntés, és talán több olyan szituációt vártam volna, amire semmilyen logika szerint nem lehet döntést hozni.
Viszont mivel muszáj volt, valahogy mindig döntöttem.
A teszt után össze lehet hasonlítani a mi prioritásainkat az átlaggal. Kifejezetten nyugtalanító szembesülni a saját válaszainkat elemző ministatisztikával, de még inkább az átlaggal. Mert láthatóan léteznek elvek, amelyek mentén lehet dönteni.
Az emberek fejében mindenképpen.
A személyiséggel, önálló döntések meghozatalára képes, "valódi" mesterséges intelligenciákig szándékosan nem akartam eljutni, mert az egy teljesen más téma, és hamarosan szó lesz róluk külön is.
Ehhez hasonló írásokat a folyamatosan gyarapodó Jövőjegyzetek címke alatt találsz.

A legközelebbi téma az olvasás és az irodalom jövője lesz.

Ha másfajta "jegyzetekre" vágysz, itt egy három részes cikksorozat az idegen civilizációkról, részben a Xeno című science fiction regényemhez kötődve.

Hogyan változtak az olvasási szokásaim a technológia hatására? | Jövőjegyzetek 1.

A világ annyira felgyorsult körülöttünk, hogy ha nem vigyázunk, könnyen lemaradunk. Ez a veszély a kor előrehaladtával ráadásul egyre nő. "Sci-fiben élünk", mondja a borzasztó, de ugyanakkor egyre inkább igaz közhely.
Vajon merre tart a világ, mi várhat ránk évtizedek, évszázadok múlva? Többek közt azért is szeretem a science fictiont, mert erre a kérdésre számtalan fantasztikus választ ad azáltal, hogy különféle jövőképeket, veszélyeket, technológiai, társadalmi, gazdasági lehetőségeket ágyaz történetekbe. A sci-fi elválaszthatatlan a jövőn való gondolkodástól.
Ennek jegyében elindítok egy cikksorozatot, amelyen belül a technológia és az ember viszonyát szeretném boncolgatni, valamint azt, hogy merre halad a világ.

Kezdjük az olvasással.

Illusztráció: Syd MeadAzt vettem észre, hogy egy ideje egészen másképp olvasok, mint régen: nyugtalanabbul, csapongóbban, rendszertelenebbül. És kevesebbet. Illetve ez így nem igaz: rengeteget olvasok, sokkal-sokkal többet, mint mondjuk tíz-tizenöt éve, de nem feltétlenül csak könyveket, hanem pl. ismeretterjesztő cikkeket, érdekes blogposztokat, tudományos anyagokat, esszéket, tanulmányokat az aktuális regényhez, vagy ajánlókat engem érdeklő témákról. Rengeteg mindenhez sokkal könnyebb manapság hozzáférni.De könyveket, regényeket kevesebbet, mint szeretném. A jelenséget Juhász Viktor barátom nemrég, egy beszélgetés alkalmával úgy fogalmazta meg, hogy "manapság sokkal könnyebb nem olvasni". Jeleztem is, hogy idézni fogom, mert nagyon jól összefoglalja a probléma lényegét.Mi változott?
Az érdeklődésem kitágult, és sokkal több információra, fikcióra, történetre, fantasztikumra van szükségem, mint régen. Kiskoromban a két magyar tévécsatorna mellett kizárólag az újságok és a könyvek jelentették a világot. Az elmúlt évtizedekben viszont jelentősen megnőttek a szabadidő eltöltésére irányuló lehetőségek, és most maradjunk csak a sci-fi-nél, a fantasztikumnál.A sorozat- és filmkínálat döbbenetesre nőtt, ráadásul egyetlen kattintással sok száz sorozat azonnal elérhető. A videojátékok eljutottak arra a szintre, hogy másfél évtized után engem is visszarántott ebbe a világba, mert filmekkel és könyvekkel versenyre kelő, zseniálisan megírt történeteket tudnak már prezentálni, és azzal, hogy én irányítom a hősöket, sokkal erősebben be is tudnak vonni. És emellett itt van még az internet, rengeteg hasznos, érdekes, kevésbé hasznos információval, mindezt pedig megkoronázza a közösségi média, amely végtelen időre képes magához láncolni az ember lelkét.Emiatt láthatóan sokkal nehezebben ülök le egy könyv mellé, ugyanis az sosem csak egy öt perces elfoglaltság. Az agyam rákapott egy újfajta táplálékra, a mikroingerekre, és mindig van valami, ami ki akar zökkenteni: meg kell írni valakinek egy gyors emailt, vagy csak még internetezem egy kicsit, új posztok jöttek a facebookon, valaki rámchatelt a messengeren, át kell pörgetni a legutóbbi képeket az instán, aztán feljön egy youtube-videó, ami aztán újabb videókat ajánl. És én még nem is twitterezem, ritkán nézem a twitchet, és nem értem a snapchatet. Inger, még több inger, másfajta inger.Az olvasás viszont tartós figyelmet igényel.
És ez a kulcsszó: a tartós figyelem.
Az internet, a mobiltelefon, és úgy egészében a technológia használata megváltoztatja az agyat. Az enyémet legalábbis biztosan, de kutatások szerint mindenkiét, aki alkalmazkodik a világhoz. Sokkal gyorsabban élek, sokkal gyorsabban szívom magamba a digitális információt, köztük rengeteg felesleges információt, és közben ide-oda cikázik az agyam, a figyelmem, a gondolataim.
Ahogy rengeteg ember, én is "multitaskingolok", azaz párhuzamosan több dologgal foglalkozom. Eleve, a munkahelyen is ez folyik: csinálok valamit, jön egy email, megválaszolom, jön egy telefon, de a beszélgetés közben gyakran emailt olvasok, majd még egy, folytatom az eredeti feladatot, megint jön egy email, valaki kérdez, stb.
Ugyanez igaz a privátszférára is. Miközben ezt a bejegyzést írom, minimum ötpercenként biztosan átkattintok a gmailre, facebookra, vagy csak átfutom a szalagcímeket egy-két híroldalon, ha találok pár érdekes, cikket, megnyitogatom őket, aztán ide-oda kattintgatok köztük, ha nem elég érdekesek. És mi van, ha a másik még érdekesebb? Közben valójában főtevékenységként azért ezt a posztot írom.
Csináltatok már olyat, hogy olvastatok egy cikket, vagy emailt írtatok, de közben podcastot vagy youtube beszélgetést is hallgattatok? Szerintem ez egy egészen félelmetes agyi képesség.Egy hosszabb cikket manapság először csak átgörgetek, beleolvasok, azt tesztelem, hogy valóban van-e benne olyan hasznos tartalom, hogy megérje részletesen belemélyednem, tartósan odafigyelnem rá.

Ugyanis az agyam, ahogy szinte mindenkié, átállt a felszínes olvasásra, egyfajta hatékonyabb, időtakarékosabb információgyűjtő módra, ami viszont sokszor nem vezet mélyebb megértéshez. Általában arra emlékszünk jobban, amiről tudjuk, hogy többé nem lesz alkalmunk befogadni, elolvasni. Az internet korában pedig ilyen tartalom gyakorlatilag nincs. A legfontosabb információvá az vált, hogy hol találjuk meg, amikor szükségünk van rá.Az agynak azok a funkciói, amelyeket nem használunk megkopnak, alábbhagy a működésük. Nem véletlenül javasolják idős korban a memóriagyakorlatokat és az agy trenírozását. Ki az, aki fejből tudja a közelebbi ismerősei telefonszámát? Pedig régen minden számot memorizáltam. Most viszont már nem tartom fontosnak olyan infókat tárolni, ami valahol már rögzítve van, és az internet révén erre is trenírozom hosszú évek óta.
Egy halom információ manapság teljesen felesleges, nincs értelme terhelni vele az agyat, és így több jut másfajta gondolatoknak vagy a kreativitásnak. Viszont ha így idővel eljutunk egy olyan szélsőséges pontra, hogy már szinte semmit nem jegyzünk meg, mondván, minden ott van az interneten, akkor hogyan fogunk gondolkodni, hogyan kötünk össze dolgokat, hogyan születnek majd kreatív ötleteink?Viszont, ha leülök egy regényt olvasni, itt is határozottan érzékelhető egyfajta változás.
Az utóbbi években olvasott könyvekre sokkal kevésbé emlékszem, mint azokra, amelyeket tíz-tizenöt évvel ezelőtt olvastam. Ez nem gond, mert némelyikre nincs is mit emlékezni. Ennek lehet egy olyan oka is, hogy sokkal ritkábban tudok egy könyvet egy délután, vagy egy-két nap alatt befejezni - ami számomra a normális lenne -, viszont ha az olvasási élmény elnyúlik, az a történet rovására megy, hiába nagyon jó az adott könyv. Az igazán jó könyveket így sem felejtem el, azok mélyebben bevésődnek, valószínűleg azért, mert jobban bevonnak, akaratlanul jobban figyelek rájuk.
Említettem, hogy ma sokkal türelmetlenebbül olvasok. Ennek oka, hogy olvasás közben is folyamatosan ingert akarok, és frusztrált leszek a lassan hömpölygő leírásoktól, azt érzem, hogy ez időpazarlás. A történetet akarom, a karaktereket, feszültséget, nem pedig naplementét és kedélyes beszélgetéseket a citromfacsarás művészetéről.
Szerencsére folyamatosan találok újabb és újabb remek olvasmányokat, új kedvenceket, úgyhogy nem arról van szó, hogy kiégtem, megcsömörlöttem volna.Viszont akkor mi is történik pontosan?
Az, hogy a lineáris olvasás helyett a technológia és az internet hatására egy másfajta olvasás kezd kialakulni, amely jobban segíti a nagyobb mennyiségű és szétszórtabb információmennyiségben való eligazodást. Nincs idő mindent elolvasni, így mintha az agyunk is egyfajta Google-á változna, keres, és kiemeli a számunkra fontos morzsákat, majd eldöntjük, hogy milyen mélységben akarjuk ezt befogadni.Fejlődünk, és alkalmazkodunk, viszont kérdés, hogy ez a jövőben mennyire befolyásolja a lineáris olvasást, és ezen belül is a könyvolvasást.

Biztos vagyok benne, hogy ezekhez a folyamatokhoz valamilyen módon az irodalom is idomulni fog, ugyanis ezen változások miatt idővel valószínűleg egészen másfajta szövegekre lesz igény. Ez a probléma mindig is létezett, hiszen egy száz-kétszáz évvel ezelőtti irodalmi szöveget egy későbbi korban élő ember mindig is nehezebben fogadott be, mert egyszerűen nem annak a világnak, tempónak, életritmusnak íródott.
A digitális generációból érkező olvasók és írók még csak most kezdenek majd egyre nagyobb arányban megjelenni, és ők teljesen más világban nőttek fel, másképp gondolkodnak a világról. Mi, jelenlegi olvasók pedig vagy alkalmazkodunk, vagy lemaradunk. Ugyanis a világ nem fog lelassulni, sem megváltozni a kedvünkért.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen lehet az irodalom évtizedek, vagy akár évszázadok múlva, mit és hogyan fognak olvasni az emberek? Mert valami biztos, hogy lesz. Ugyanis történetekre szükségünk van.Ez viszont már egy másik téma, amire a Jövő-jegyzetek 3. részében fogok kitérni az olvasás és az irodalom közelebbi és távolabbi jövője kapcsán.
Te hogyan olvastál régen, és hogyan olvasol ma? Észrevettél változást? Mennyire befolyásol a modern technológia? Ha van hozzáfűznivalód, ne fogd vissza magad.

Hasonló írásokat a Jövő-jegyzetek címke alatt találsz - majd hamarosan, mivel ez az első.:)

Ha másfajta "jegyzetekre" vágysz, itt egy három részes cikksorozat az idegen civilizációkról, részben a Xeno című science fiction regényemhez kötődve.

Illusztráció: Syd Mead

Hogyan változtak az olvasási szokásaim a technológia hatására? | Jövő-jegyzetek 1.

A világ annyira felgyorsult körülöttünk, hogy ha nem vigyázunk, könnyen lemaradunk. Ez a veszély a kor előrehaladtával ráadásul egyre nő. "Sci-fiben élünk", mondja a borzasztó, de ugyanakkor egyre inkább igaz közhely.
Vajon merre tart a világ, mi várhat ránk évtizedek, évszázadok múlva? Többek közt azért is szeretem a science fictiont, mert erre a kérdésre számtalan fantasztikus választ ad azáltal, hogy különféle jövőképeket, veszélyeket, technológiai, társadalmi, gazdasági lehetőségeket ágyaz történetekbe. A sci-fi elválaszthatatlan a jövőn való gondolkodástól.
Ennek jegyében elindítok egy cikksorozatot, amelyen belül a technológia és az ember viszonyát szeretném boncolgatni, valamint azt, hogy merre halad a világ.
Kezdjük az olvasással.
Az érdeklődésem kitágult, és sokkal több információra, fikcióra, történetre, fantasztikumra van szükségem, mint régen. Kiskoromban a két magyar tévécsatorna mellett kizárólag az újságok és a könyvek jelentették a világot. Az elmúlt évtizedekben viszont jelentősen megnőttek a szabadidő eltöltésére irányuló lehetőségek, és most maradjunk csak a sci-fi-nél, a fantasztikumnál.A sorozat- és filmkínálat döbbenetesre nőtt, ráadásul egyetlen kattintással sok száz sorozat azonnal elérhető. A videojátékok eljutottak arra a szintre, hogy másfél évtized után engem is visszarántott ebbe a világba, mert filmekkel és könyvekkel versenyre kelő, zseniálisan megírt történeteket tudnak már prezentálni, és azzal, hogy én irányítom a hősöket, sokkal erősebben be is tudnak vonni. És emellett itt van még az internet, rengeteg hasznos, érdekes, kevésbé hasznos információval, mindezt pedig megkoronázza a közösségi média, amely végtelen időre képes magához láncolni az ember lelkét.Emiatt láthatóan sokkal nehezebben ülök le egy könyv mellé, ugyanis az sosem csak egy öt perces elfoglaltság. Az agyam rákapott egy újfajta táplálékra, a mikroingerekre, és mindig van valami, ami ki akar zökkenteni: meg kell írni valakinek egy gyors emailt, vagy csak még internetezem egy kicsit, új posztok jöttek a facebookon, valaki rámchatelt a messengeren, át kell pörgetni a legutóbbi képeket az instán, aztán feljön egy youtube-videó, ami aztán újabb videókat ajánl. És én még nem is twitterezem, ritkán nézem a twitchet, és nem értem a snapchatet. Inger, még több inger, másfajta inger.Az olvasás viszont tartós figyelmet igényel.
És ez a kulcsszó: a tartós figyelem.
Az internet, a mobiltelefon, és úgy egészében a technológia használata megváltoztatja az agyat. Az enyémet legalábbis biztosan, de kutatások szerint mindenkiét, aki alkalmazkodik a világhoz. Sokkal gyorsabban élek, sokkal gyorsabban szívom magamba a digitális információt, köztük rengeteg felesleges információt, és közben ide-oda cikázik az agyam, a figyelmem, a gondolataim.
Ahogy rengeteg ember, én is "multitaskingolok", azaz párhuzamosan több dologgal foglalkozom. Eleve, a munkahelyen is ez folyik: csinálok valamit, jön egy email, megválaszolom, jön egy telefon, de a beszélgetés közben gyakran emailt olvasok, majd még egy, folytatom az eredeti feladatot, megint jön egy email, valaki kérdez, stb.
Ugyanez igaz a privátszférára is. Miközben ezt a bejegyzést írom, minimum ötpercenként biztosan átkattintok a gmailre, facebookra, vagy csak átfutom a szalagcímeket egy-két híroldalon, ha találok pár érdekes, cikket, megnyitogatom őket, aztán ide-oda kattintgatok köztük, ha nem elég érdekesek. És mi van, ha a másik még érdekesebb? Közben valójában főtevékenységként azért ezt a posztot írom.
Csináltatok már olyat, hogy olvastatok egy cikket, vagy emailt írtatok, de közben podcastot vagy youtube beszélgetést is hallgattatok? Szerintem ez egy egészen félelmetes agyi képesség.Egy hosszabb cikket manapság először csak átgörgetek, beleolvasok, azt tesztelem, hogy valóban van-e benne olyan hasznos tartalom, hogy megérje részletesen belemélyednem, tartósan odafigyelnem rá.

Ugyanis az agyam, ahogy szinte mindenkié, átállt a felszínes olvasásra, egyfajta hatékonyabb, időtakarékosabb információgyűjtő módra, ami viszont sokszor nem vezet mélyebb megértéshez. Általában arra emlékszünk jobban, amiről tudjuk, hogy többé nem lesz alkalmunk befogadni, elolvasni. Az internet korában pedig ilyen tartalom gyakorlatilag nincs. A legfontosabb információvá az vált, hogy hol találjuk meg, amikor szükségünk van rá.Az agynak azok a funkciói, amelyeket nem használunk megkopnak, alábbhagy a működésük. Nem véletlenül javasolják idős korban a memóriagyakorlatokat és az agy trenírozását. Ki az, aki fejből tudja a közelebbi ismerősei telefonszámát? Pedig régen minden számot memorizáltam. Most viszont már nem tartom fontosnak olyan infókat tárolni, ami valahol már rögzítve van, és az internet révén erre is trenírozom hosszú évek óta.
Egy halom információ manapság teljesen felesleges, nincs értelme terhelni vele az agyat, és így több jut másfajta gondolatoknak vagy a kreativitásnak. Viszont ha így idővel eljutunk egy olyan szélsőséges pontra, hogy már szinte semmit nem jegyzünk meg, mondván, minden ott van az interneten, akkor hogyan fogunk gondolkodni, hogyan kötünk össze dolgokat, hogyan születnek majd kreatív ötleteink?
Viszont, ha leülök egy regényt olvasni, itt is határozottan érzékelhető egyfajta változás.
Az utóbbi években olvasott könyvekre sokkal kevésbé emlékszem, mint azokra, amelyeket tíz-tizenöt évvel ezelőtt olvastam. Ez nem gond, mert némelyikre nincs is mit emlékezni. Ennek lehet egy olyan oka is, hogy sokkal ritkábban tudok egy könyvet egy délután, vagy egy-két nap alatt befejezni - ami számomra a normális lenne -, viszont ha az olvasási élmény elnyúlik, az a történet rovására megy, hiába nagyon jó az adott könyv. Az igazán jó könyveket így sem felejtem el, azok mélyebben bevésődnek, valószínűleg azért, mert jobban bevonnak, akaratlanul jobban figyelek rájuk.Az elején említettem, hogy ma sokkal türelmetlenebbül olvasok. Ennek oka, hogy olvasás közben is folyamatosan ingert akarok, és frusztrált leszek a lassan hömpölygő leírásoktól, azt érzem, hogy ez időpazarlás. A történetet akarom, a karaktereket, feszültséget, nem pedig naplementét és kedélyes beszélgetéseket a citromfacsarás művészetéről.
Szerencsére folyamatosan találok újabb és újabb remek olvasmányokat, új kedvenceket, úgyhogy nem arról van szó, hogy kiégtem, megcsömörlöttem volna.Viszont akkor mi is történik pontosan?
Az, hogy a lineáris olvasás helyett a technológia és az internet hatására egy másfajta olvasás kezd kialakulni, amely jobban segíti a nagyobb mennyiségű és szétszórtabb információmennyiségben való eligazodást. Nincs idő mindent elolvasni, így mintha az agyunk is egyfajta Google-á változna, keres, és kiemeli a számunkra fontos morzsákat, majd eldöntjük, hogy milyen mélységben akarjuk ezt befogadni.Fejlődünk, és alkalmazkodunk, viszont kérdés, hogy ez a jövőben mennyire befolyásolja a lineáris olvasást, és ezen belül is a könyvolvasást.

Biztos vagyok benne, hogy ezekhez a folyamatokhoz valamilyen módon az irodalom is idomulni fog, ugyanis ezen változások miatt idővel valószínűleg egészen másfajta szövegekre lesz igény. Ez a probléma mindig is létezett, hiszen egy száz-kétszáz évvel ezelőtti irodalmi szöveget egy későbbi korban élő ember mindig is nehezebben fogadott be, mert egyszerűen nem annak a világnak, tempónak, életritmusnak íródott.
A digitális generációból érkező olvasók és írók még csak most kezdenek majd egyre nagyobb arányban megjelenni, és ők teljesen más világban nőttek fel, másképp gondolkodnak a világról. Mi, jelenlegi olvasók pedig vagy alkalmazkodunk, vagy lemaradunk. Ugyanis a világ nem fog lelassulni, sem megváltozni a kedvünkért.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen lehet az irodalom évtizedek, vagy akár évszázadok múlva, mit és hogyan fognak olvasni az emberek? Mert valami biztos, hogy lesz. Ugyanis történetekre szükségünk van.Ez viszont már egy másik téma, amire a Jövő-jegyzetek 3. részében fogok kitérni az olvasás és az irodalom közelebbi és távolabbi jövője kapcsán.
Te hogyan olvastál régen, és hogyan olvasol ma? Észrevettél változást? Mennyire befolyásol a modern technológia? Ha van hozzáfűznivalód, ne fogd vissza magad.

Hasonló írásokat a Jövő-jegyzetek címke alatt találsz - majd hamarosan, mivel ez az első.:)///

Mesterséges istenek, avagy már megint egy novella

Még márciusban említettem, hogy év elején írtam két novellát. Ebből az egyik már megjelent a 2050 antológiában, a másik még vár a sorára.
Nemrég viszont elkészült egy harmadik is. Ez azért meglepő számomra is, mert előtte, az elmúlt tíz-tizenöt évben mindössze két novellát írtam, és sosem éreztem magaménak a rövidpróza műfajt. Úgy tűnik, ez megváltozott.A novella címe Mesterséges istenek, egymással háborúzó MI-kről és bizarr humán civilizációkról szóló mikro-űropera űrcsatákkal, megabolygókkal, és egy prófétával, aki gyűlöli az elfajzott humánokat.
Mint nemrég kiderült, ez a történet bekerült a Gabo kiadó Az év magyar science fiction és fantasy novellái - 2018 antológiaválogatásába is.

Két macska birodalma

Ez nem egy Hackett-novella címe, nem Az utolsó író folytatása, hanem történet arról, hogyan

Főszereplők:
1. Behemót, az 5kg-os fekete kandúr, kőkemény uraság, aki kiskanállal osztja a kedvességet. Két és fél éve lakik velünk (4 és fél éves), antiszociális jelleme sokat csiszolódott, ahogy egy kicsit megkomolyodott.

2. Új jövevény, név szerint Kraken (kellett Miéville-t olvasni éppen), lánymacska, narancs-fehér, 1 éves, utcán felnőtt, szeretethiányos lükedék.

Háttér:
Krakent próbaidőre hoztuk, mert fogalmunk sincs, hogy mi lesz ebből, hiszen van egy hatalmas, mogorva kandúrunk, aki darabokra szedi a kis, gyámoltalan Krakent, vagy csak simán nem bírják elviselni egymást.

A történet:
Az érkezés okosan zajlott, Krakennek hagytunk egy kis időt, egy órán át szokta a lakást, mielőtt a másik szobából előjött Behemót. Volt nagy meglepetés mindkét oldalról, kb. a mi a franc ez jellegű arckifejezés ült mindkettőjük arcán.
Aztán elkezdődött egy néhány napos, hetes területfelosztós játék. Behemót úr hisztizett, agresszívkedett, Kraken eleinte le sem mert jönni a radiátorról, de aztán napról napra többet engedett meg magának. Behemót néha ellátta a baját, de ez nem zavarta, ettől Behemót hisztizésbe kezdett, mint egy kisgyerek.

Aztán lenyugodtak a kedélyek, és nagy meglepetésre elkezdték élvezni egymás társaságát. Ez javarészt Krakennek köszönhető, aki egy überkedves macska, bújós, szeretetéhes, és láthatóan meg tudta szelidíteni Behemót urat.
A nap java részét nyilván alvással töltik, de például Behemót imád ijesztgetni, amikor hozom be a konyhából a reggeli kávét, rengetegszer rám ugrik az ajtó mögül.
Ezt Krakennel is elkezdte játszani, amikor a macskakisasszony védére ment. Csakhogy Kraken gyorsan rájött, hogy ez jó móka, így ebből most már versenyt űznek, hogy ha az egyik elmegy a macskavécébe, a másik odarohan, beáll az ajtó mögé, és ijeszt.

Behemót elkezdte mosdatni Krakent. Tudni kell, hogy Behemót pedáns úr, hosszú bundáját folyamatosan karban tartja, ő igazi úri macska, nem is fekszik akárhová, így időnként Krakent is megfürdeti.

És most már rendszeressé váltak az ilyen események is.

A végső összeborulás.