Brandon Hackett's Blog, page 11

2018: Milyen videojátékokat szerettem?

Néhány napja végigvettem, hogy Mit írtam, és mit írok éppen. aztán a Mit olvastam posztból kiderült, mik voltak a kedvenc olvasmányaim, majd végül néhány nap múlva következik az utolsó, filmes, tévésorozatos ajánló, a Mit láttam? (december 30.) is.
Most nézzük, milyen volt számomra a 2018 videojátékok szempontjából.
Az a fajta gamer vagyok, aki nem kikapcsolódásként, unaloműzésként veti le magát a tévé elé, nem lazulni akarok, és többnyire nem versengeni (többnyire), hanem minőségi élményre vágyom, történeteket és élményeket szeretnék befogadni. Szerencsére az utóbbi években folyamatosan erősödik a sztorijátékok iránti igény, egyre több cím szorongatja meg eladásokban az évente reinkarnálódó kompetitív játékokat, mint a Fifa, a Call of Duty vagy a Battlefield sorozat.

Íme az idei személyes TOP 5 listám:

5. GOD OF WAR Év elején látatlanban azt mondtam volna, kizárt, hogy ne a God of War legyen számomra az év játéka, de végül ennek a közelébe sem került, és emiatt nagyon szomorú vagyok. Ebben a rebootszerű folytatásban Kratos, az görög ex-hadisten, aki miután az előző részben lemészárolta a teljes Olümposzt, némileg megöregedve a skandináv fagyban tengeti a napjait, és szerelme halála után megpróbálja megérteni, mi az, hogy apaság.Ez egy nagyon ígéretes alapnak ígérkezett, hiszen Kratos jelleme egy izgalmas apa-fiú kapcsolatra adott lehetőséget, ráadásul az északi mitológia annyi, de annyi kőkemény istent és lehetőséget rejt magában, hogy ebből csak valami nagyszerű születhet.És így is kezdődött, a történet nagyjából a feléig, harmadáig csak pislogtam, imádtam a történetet, a jellemek alakulását, a harcrendszert, a változatos mitológiai ellenfeleket, a trollokat, a világkígyó mennydörgő hangját, a felbukkanó brutális asgardi isteneket, a rengeteg epikus jelenetet, az apa-fiú kapcsolat alakulását.Aztán eljött a történet közepe, és ennyi, innentől számomra semmi többet nem adott a God of War. Ugyanazokat a babzsák ellenfeleket, csak többet, az elsőre elképesztő troll minibossok elleni harc totális unalomba fullasztását, nem hittem el, hogy ugyanazok a kicsit másképp kinéző, de ugyanúgy mozgó trollok jönnek újra és újra. És hol vannak az északi istenek? Mert, akik voltak, azokkal tényleg epikus csatákba lehetett keveredni, és egy fél történetre elegendőnek tűntek, de egy egész játékhoz elképesztősen soványka volt ez a felhozatal.A legnagyobbat azonban a karakterekben és a történetben csalódtam. Amilyen jól épült Kratos és a fia, Atreus kapcsolata az elején, úgy seperték félre a közepétől a konfliktusokat, illetve tolták át a folytatásba. Végig azt éreztem, hogy a feléig elképesztő játékmenet és történet után mintha megelégedtek volna, hogy ennyi elég is, ne lőjünk el minden puskaport. Végül is, ez látszólag jó döntés volt, mert így is rengeteg helyen az év játékává választották, a gamereket általában pedig láthatóan mindez nem zavarta. A játékmenet és a harcrendszer ugyan sok mindenért kárpótolt, mert az tényleg fantasztikusra sikerült, de történet számomra nagyon kevés volt. Remélem, a folytatásban változatosabb ellenfelek és igazi északi istenek is jönnek, a Mjölnires csókával és a faterjával együtt.
4. SHADOW OF THE COLOSSUSA Shadow of the Colossus Fumito Ueda, a legendás japán videojáték tervező több, mint egy évtizeddel ezelőtt készült mesterműve, amelyet sokan a valaha készült egyik legjobb videojátéknak tartanak. Eredetileg 2005-ben jelent meg PS2-re, aztán kiadták PS3-ra, most pedig az alapoktól újraépítették az egész játékot PS4-re. Én 2016 végén ismerkedtem meg Ueda egyedi látásmódjával, művészetével a kilenc évig készülő új videojátéka, a The Last Guardian képében, amely a megosztó vélemények és a technikai egyenetlenségek ellenére is egy fantasztikus érzelmi utazás, egy kisfiú és egy Trico nevű óriás kutya-macska-madárlény különös barátságának meséje. Ez egy csiszolatlan gyémánt, olyan torokszorító befejezéssel, ami a legtöbbeknek könnyeket csal a szemébe.Úgyhogy ezzel az elvárásokkal ültem le a 2018-as Shadow of the Colossus elé.A történet szerint Wander, a fiatal fiú halott kedvesével belovagol a tiltott vidékre, hogy a közepén álló gigantikus kőkastélyban lakozó szellem, Dormin elé járuljon, és megkérje az entitást, hogy támassza fel a lányt. Dormin egyetlen feltételt szab: ölje meg a tiltott vidéken kóborló tizenhat kolosszust, és ekkor teljesíti a kérését.A feladat tehát egyszerű: egyesével fel kell kutatni a kolosszusokat, majd meg kell küzdeni velük. És itt álljunk is meg egy kicsit. Tizenhat kolosszusról, tizenhat ház, esetenként toronyház méretű lényről van szó, mindegyikük egyedi, az előzőektől teljesen eltérő, legyen az egy szurdokban sétáló békés vagy kevésbé békés, bundás óriás, málladozó kőember, hüllőszerű szárnyas vagy vízben úszó, angolnaszerű lény, homokféreg, agresszív sárkány, akiket egy kis kardocskával, valamint egy íjjal kell legyőzni.A kolosszusok haláltusája, ahogy spriccel belőlük a vér, majd ahogy a hatalmas test eldől vagy lezuhan az égből, megindító. Főleg azért, mert a legtöbbjük nem is valós ellenfél, még csak nem is foglalkoznak Wanderrel, vagy ha igen, rendkívül lomhán próbálják félreseperni, mint egy legyet. Többségében komótosan bandukolnak a fák között, és leginkább csak védekeznek, ez pedig idővel elkezdi megkérdőjelezni a videojáték célját: mert miért is csinálom én ezt, miért is ölöm meg ezeket a láthatóan ártalmatlan, behemót teremtményeket? Ez az érzés a játék közepén éri el a tetőpontját, mert egy-egy 15-20 perces, feszült küzdelem után végignézni, ahogy ezek a lények elvágódnak a porban, végtelenül megsemmisítő érzés.Kreatív, gyönyörű és szomorú videojáték és történet, nekem a végkimenetelből hiányzott a The Last Guardian katarzisa, de ettől még egy csodálatos élmény volt minden egyes küzdelmes percével együtt.
3 SPIDER_MAN Az új Spider-Man  az év legszórakoztatóbb játékélménye, végigvigyorogtam az egészet, és mindent megcsináltam benne, amit lehetett. A New York toronyházai közötti hálóhintázást nagyon eltalálták, nem beszélve a harcrendszerről, amiben eszméletlen sok ötlet és kombináció van: akrobatikus földharc, kütyük, trükkös légi harc, hálóbombák, minden, ami Pókember.Ami viszont a legnagyobb meglepetésként ért, az a történet és a karakterek. Az Irány a Pókverzumot még nem láttam, de a videojáték számomra ettől eltekintve az eddigi legjobb mozgóképes Pókember-történetet prezentálta. Peter már 23 éves, egy kutatólaboratóriumban dolgozik Otto Octavianus asszisztenseként. Már-már megkomolyodott felnőtt, de azért mégsem túl komoly, és nagyon kedvelhető karakter. A többi szereplőhöz való viszonya mind-mind mélyen kidolgozott, és az Insomniac Games egyáltalán nem sajnálta a cinematic jeleneteket ahhoz, hogy legyen értelme, tétje a harcoknak, a kalandnak. Az egyediséget, az újításokat ugyan nagyon hiányoltam belőle, játékmechanika szempontjából szinte semmi újat nem nyújt a standard open-world játékokhoz képest azon túl, hogy remek a történet és a karakterek, elegáns és letisztult a tálalás. Ez viszont bőven elég.
2. RED DEAD REDEMPTION 2A Rockstar mindig elképesztően hype-olt, és bődületes pénzt termelő játékokat készít, viszont a GTA-sorozat nem az én világom, ellenben a másik nagy címük, a vadnyugati Red Dead Redemption első része hajdanán nagyon tetszett, mély, fajsúlyos, de lassabb játék, súlyos karakterdrámával, igazi western hangulattal, szerintem nincs ember, aki a történet drámai lezárására ne emlékezne. Most, 8 évvel később megjelent a folytatás, ami valójában előzmény, és nem hittem, hogy képesek lesznek az első résznél jobb sztorit írni.Márpedig sikerült, és ez hiába egy előzmény, ami miatt lehet tudni, hogy a legtöbb szereplővel mi fog történni. A Dutch van der Linde vezette rablóbanda utolsó hónapjait kísérhetjük nyomon, mielőtt ez a széthúzó, de helyenként igazi családként viselkedő közösség és a szabad életről és békés életről szőtt reménytelen álmaik darabjaira hullanak. Arthur Morgan, a történet főhőse, Dutch jobbkeze az utóbbi évek egyik legszimpatikusabb karaktere, szinte sajnálom, hogy nem ezt követően kezdek csak neki az első résznek, mint folytatásnak, mert sokkal, sokkal jobbá válik az első RDR úgy, hogy ilyen részletesen ismerem a karaktereket, eseményeket.Az RDR2 egyetlen hibájának azt tudom felhozni, hogy a Rockstar tudja, mennyi fajta játékosigény létezik, és valahol mindenkihez akartak szólni. A karakter- és történetközpontú játékok kedvelői kaptak egy szinte tökéletesen megírt bukássztorit, a nyílt világú játékokban bóklászni szeretők milliónyi rejtély, kincs, kihívás, gyűjtögetni való után kutathatnak szabadon lovagolva, az online játékok rajongói számára ott van az online rész, ami még csak most kezd el felpörögni. Nem kérdés, hogy a Red Dead Redemption 2 más ligában játszik, mint bármi más játék, hiszen a Rockstar más dimenziókban képzeli el a videojáték bizniszt, sok pénzből csinálnak nagyon sok pénzt.Engem kicsit pont ez a 'minden akarok lenni' zavart, mert emiatt a történetbe rengeteg üresjárat került, néha unalmasak voltak a főküldetések. Ez a történet számomra lineáris játékban sokkal jobban működött volna, de a csúcspontjai így is tökéletesen a helyükön voltak, a banda folyamatos vándorlásától kezdve a 3. fejezet epikus leszámolásáig, ahol a van der Linde banda először és utoljára egy egységes családként működött, majd az onnan kezdődő mélyrepülés, ami az elkerülhetetlen széthulláshoz vezetett. Tökéletes zenék és hangulat, tartalommániásoknak pedig egy kiapadhatatlan kánaán.
1. DETROIT: BECOME HUMAN Ez az a játéktípus, amit sokan nem szeretnek, sőt, gyakran elhangzik kritikaként, hogy ez nem is játék, csak egy interaktív film, ugyanis nem a képességekre épül, nem feltétlenül kell benne ügyesnek lenni, nem kell begyakorolni harcrendszert, egyszerűen csak döntéseket kell hozni, amelyeknek azonban következményei vannak, mert itt nincs mentett állás visszatöltögetés, ha elrontod.Na, és pont ez adja a lényegét, hogy van tétje annak, amit döntök.Számomra a Detroit egyszerre az utóbbi évek egyik legjobb videojátéka, sőt, filmszerű megvalósítása, a kiemelkedő színészi játék, a vágás és a zene egyben az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi filmjévé/tévésorozatává is tette. Sőt, egyszerre tucatnyi, vagy akár száz legjobbja egyben, ugyanis a Detroit valóban képes a döntések alapján számos, teljesen különböző történetet elmesélni.A történet a gépi intelligenciák öntudatának kérdése köré épül, illetve arra, hogy mi, emberek hogyan reagálnánk minderre. Ezen túl nagyon fontos az is, amit a szabadságról, az elnyomásról és a szegregációról mond.A történet súlyos morális döntések elé állított, és olyan érzéseket facsart ki belőlem, amihez fogható élménnyel ritkán találkozni ebben a médiumban. (Aki esetleg játszott vele, és a vége felé eljutott az android gettóba, az tudja, miről beszélek.)Nagyon tetszett a futurisztikus közeljövő felépítése is, megtervezett okosvárossal, drónokkal, megannyi apró részlettel, amelyekbe az utcán sétálva (2038-as moziplakátok, divatüzletek, reklámok), híradókat nézve vagy újságokat olvasva találkozunk.Egyszeri végigjátszás után még vagy háromszor annyi időt töltöttem el vele, megpróbálva a lehető legtöbbféle történetvariációt, elágazást megnézni, hogy ha egy adott ponton másképpen döntök, akkor mi történt volna, és tényleg félelmetesen sokfelé ágazhat, sokféle irányba kanyarodhat az egész.
Ezek voltak az én kedvenceim, ha van kedvetek, írjátok meg, Ti milyen videojátékokat szeretettek idén!

December 30-án pedig, zárásként érkezik a Milyen filmeket/sorozatokat néztem bejegyzés.

2018: Mit olvastam?

Meglehetősen mozgalmas és élménydús év végéhez közeledem, ezért elkezdek egy hosszú, éves áttekintőt, négy részre bontva.Néhány napja végigvettem, hogy Mit írtam, és mit írok éppen. Ha ez esetleg kimaradt, akkor kezd ezzel. Karácsony után pedig majd következik a Milyen videojátékokkal játszottam? (december 27.) és végül a filmes, tévésorozatos ajánló, a Mit láttam? (december 30.).
Szóval, olvasás, és támadnak a sci-fi mangák!
Az év első fele egy mély olvasási válsággal telt, keveset is olvastam, és ami a kezembe került, az sem tudott nagyon lbevonni, így több, elkezdett könyvet félbehagytam. Nem tudom, mi volt ennek az oka, de valójában mindegy is. 
Aztán augusztusban hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem beleásni magam a mangák (japán képregény) világába. Azt hiszem, egy Alita: Battle Angel filmelőzetes után jött a gondolat, mert kíváncsi voltam, hogy mi lehet az a sci-fi manga, amelyből James Cameron évtizedek óta akar mozifilmet készíteni. (A film 2019 februárban érkezik, sokadszori halasztás után .)
És ezzel eljött számomra egy hónapokon át tartó karácsony, rengeteg olvasással és fantasztikus élményekkel teli időszak.Azonban makacs vagyok, úgyhogy elkezdtem kutakodni, abban a reményben, hogy ha már az Alitát úgyis ki akarom próbálni, nézzük meg, csak akad valami más, nekem való sztori is ebben a végtelennek tűnő mangaóceánban. Úgyhogy módszeresen elkezdtem a felnőtteknek szóló sci-fi, fantasy, horror, weird témájú sztorikat keresni, youtube ajánlók tucatjait néztem végig, ajánlókat, TOP-listákat olvastam. Végül három manga szerzőt választottam ki első körben, elsőként egy-egy kötettel. Valószínűleg jól válogattam, mert aztán mindhárom mangakától nagyon gyorsan elkezdtem beszerezni mindent, ami elérhető.
Battle Angel: Alita (Yukito Kishiro)
A távoli jövő lepusztult, kiborgokkal, robotokkal teli, Földjén egy fejvadász/robotmérnök, Ido a szeméttelepen akad rá a titokzatos Alitára, illetve a fejére, amelyhez kibernetikus vázat illeszt. Alitában egy rég elfeledett világ csúcstechnológiája rejtőzik, és mindez keveredik egy kamaszlány egójával és akaratosságával.Sok száz oldalon vagyok már túl a történetfolyamban, és karácsonykor még minimum ugyanannyi vár rám, ráadásul még így is messze a vége. Amitől ez a manga igazán működik, az maga a főszereplő, a makacs, önfejű, emóciókkal teli Alita, aki fokozatosan ébred rá arra, hogy ki is ő valójában, kudarcok, drámák formálják, a személyiségét, miközben szédületesen megrajzolt harci jelenetek váltják egymást.

Naoki Urasawa:Ő az egyik legelismertebb mangaíró és rajzoló, egyszerűen csodálatos, ahogy az arcokra kiülő érzéseket, gondolatokat képes ábrázolni, nagyon-nagyon kevés angolszász képregény képes ilyen erre ilyen színvonalon. Tőle két történetmonstrumot olvastam eddig:Az egyik a Pluto, a mangakultúra ősatyjának, az 1950-es évekbeli, kultikus Astroboynak egy újragondolt, felnőtt változata. Kíváncsiságképp megnéztem az eredetit, és hú, így van igazán értelme a remake-eknek, hogy minimum annyit tesz hozzá az alapkoncepcióhoz, mint maga az eredeti mű. A Pluto egy 1600 oldalas Én, a robotba oltott Blade Runner jellegű történet, csak karakterközpontúbb, epikusabb, és feszesebb, határozottan ez volt idén a legjobb sci-fi történet, amit olvastam.Ebben a hi-tech jövőben az emberek és a robotok együtt élnek, és a legfejlettebb MI-chippel rendelkező robotok már-már emberiek. A robottörvények megszabják a viszonyokat, de messze vagyunk még attól, hogy egyenlő módon bánjunk az emberekkel és a robotokkal is.A történet a Watchment idéző módon kezdődik, valaki elkezdi levadászni a Föld hét legfejlettebb MI-vel rendelkező szuperrobotját és azok tervezőit. Az első Mont Blanc, a svájci, pacifista robot, aki imádja a természetet és a gyerekeket. Gesicht, az Europol szuper robotnyomozója kezd el nyomozni, és közben szép lassan kibontakozik egy világméretű összeesküvés, és eközben megismerjük a többi híres robot/android-MI-t, köztük Atomot (az egykori Astroboyt), akit tervezője a halott kisfia helyett teremtett.
A másik Urasawa-manga a Monster. Ez Urasawa egy korábbi története még a 90-es évekből, ezúttal nem sci-fi, hanem egy sorozatgyilkosos pszichothriller, krimi és fordulatos kalandtörténet.
A '90-es években, nem sokkal Németország egyesülése után járunk, és a fiatal japán idegsebész, Dr. Tenma itt országban dolgozik, ígéretes karrier előtt áll, amikor is megment egy kisfiút a halálból. A fiú azonban később egy félelmetes nemezisévé válik, kiderül róla, hogy egy elképesztő intelligenciával rendelkező, manipulatív sorozatgyilkos. A Tenma körüli gyilkosságok miatt a fiatal orvost is megvádolják, aki rájön, hogy kicsoda, micsoda áll az események mögött, ezért menekülni kezd, és a rendőrség elől rejtőzve ő maga próbálja elfogni a titokzatos Johann nevű fiút.A teljes történet 3600 oldal (!), azonban szédületesen sodró és komplex, Urasawa néhány oldalban képes fantasztikus karaktereket ábrázolni, és kegyetlen fordulatokkal meglepni. Valahol a közepén járok a történetfolyamnak, de eddig nagyon sodró és fordulatos, ráadásul bámulatosan erős mellékkaraktereket sorakoztat fel újra és újra.
Junji Ito:Mangaügyi kutatásaim közben újra és újra előjött Junji Ito neve, és bár a horror zsáner nem igazán érdekel, de amikor belenéztem, hogy miket is rajzolgat, egy-egy bizarr kép nagyon mélyen beleégett az elmémbe, és egyre kíváncsibbá tett, mert ez valami egészen másnak tűnt.
Régen akadt ilyen elemi olvasmányélményem, mint amikor elkezdtem tőle az Uzumakit, néhány oldal alatt megcáfolta minden előítéletemet a a mangák ügyében, mi szerint nem felnőtteknek szólnak.Az Uzumaki   (Spirál) főszereplője Kirie Goshima, egy egyszerű középiskolás lány, aki az óceánpart menti japán kisvárosban él, ahol lassan elszabadul a spirálok iránti őrület. Egyre több helyi kezd el furcsán viselkedni, de nem ok nélkül, mert valami van, valami történik, az égen spirálalakba rendeződnek a felhők, önálló életre kel a világítótorony, de akár az önkényesen begöndörödő hajzuhatag is jelzi, hogy itt valami nagyon-nagyon nincs rendben. Aztán emberek változnak csigákká, és mindenhol megjelennek a spirálok, a kötet második fele pedig konkrétan kimaxolja a weird kifejezés minden lehetséges jelentését, és fantasztikusan stílusosan és kreativitással teszi ezt. Nehezen tudom megfogalmazni azt az érzést, amikor egy-egy új oldalra lapozva megnyúlik az arcom, és fura, torz mosolyra görbül a szám, amiben benne van az egyediségtől való lenyűgözöttség érzése, az elismerés (és bizony írói oldalról némi irigység is), de ugyanakkor nem is nevezném ezt mosolynak, mert van ebben az arckifejezésben grimasz, fintor, elborzadás is, meg ki tudja, még mi. Csodálatosan egyedi elmebaj. 
Rögtön utána rávetettem magam Ito legelső alkotására, a Tomie -ra, amely 750 oldalas manganovella-füzér, amelynek középpontban a címet adó nevű fiatal lány áll, akiért megőrülnek a férfiak, és bármire képesek, hogy a közelébe kerüljenek, egyúttal őrült birtoklási vágyat táplálnak iránta.
Tomie azonban nem csak egy szép és önző lány, hanem egy misztikus, természetfeletti entitás, egy félelmetes biológiával és öngyógyító képességgel rendelkező organizmus. Az első történetben apró darabokra aprítják, de az egyes testrészekből újabb Tomie-k nőnek, ha a testét megvágják, nagyon gyorsan begyógyul, újjászületik, és mintha mi sem történt volna újra csak azért él, hogy hódoljanak neki. Az Uzumaki után úgy álltam neki, hogy valószínűleg nem lesz olyan jó, de valójában talán csak egy hajszállal gondolom gyengébbnek, és inkább amiatt, mert kevésbé fókuszált, inkább egy ide-oda ugráló, lazán kapcsolódó történetgyűjtemény ez, konklúzió és magyarázatok nélkül. Az ötletek,a morbid események azonban talán még az Uzumakin is túltesznek.
Junji Itótól ráadásul sorra jelennek meg a válogatás novelláskötetek, ezek közül kettőt olvastam, a Fragments of Horrort és a Shivert, és a történetek nagyjából fele nagyon egyedi, nagyon beteg, és zseniális történet. A másik fele is jó, csak Itóhoz képest nekem kicsit kevés. Ezekre most külön nem térek ki, de a moly.hu-n mindkettőről írtam történetenként ismertetőt - Fragments of Horror és a Shiver, ha bővebben érdekel.)
Egyelőre eddig jutottam a mangákban, ezzel a három szerzővel még jó sokáig el leszek, de majd folytatom további címekkel, mert elég hosszú a listám. Szeretem az ilyen időszakokat, amikor egy új területre tévedek, és mazsolázgathatok az gyémántok között.

Azért nem csak mangákat olvastam, akadtak jó könyvek, amelyekre nagyon szívesen emlékszem vissza, ilyen például Naomi Alderman: A hatalom című regénye a 21. század kiadótól, amely egy nagyon érdekes, fantasztikus történet a nemi szerepek kifordításáról, de leginkább az emberi természet és a hatalom közötti kapcsolatáról egy apokaliptikus világba helyezve.
Tetszett még Max Tegmark: Élet 3.0 című ismeretterjesztő könyve, ami egy mesterséges intelligenciákról, és az MI-k közeledtével változó világról szól, nagyon jó stílusban, érdekes gondolatokkal.Idén megjelent egy halom könyv, amelyeknek olvasása valószínűleg átcsúszik jövőre. Eközben meg idehaza felpörgött a képregénypiac is, sosem gondoltam volna pl. hogy a Joe Hill által írt Locke & Key , amit két éve pont karácsony után olvastam végig egyszuszra, és azóta is szívesen emlékszem vissza erre a pár napra, most egy gyönyörű kiadásban elkezd napvilágot lát magyarul is. Ezt bárkinek ajánlom, aki egy kicsit is szereti a fantasztikumot, mert Stephen King fiának sztorija zseniális.
Ezek voltak az idei kedvenceim, de az év hátralévő napjaiban reményeim szerint még rengeteget fogok olvasni. Ez a bejegyzés is azért tudott most elkészülni, mert elsősorban a fenti szerzők műveivel folytatom, vár rám vagy 1500 oldal Battle Angel: Alita, két Junji Ito-kötet és a Monster második fele.

Ezúton kívánok Nektek Boldog karácsonyt!

Karácsony után pedig, december 27-én érkezik a 2018: Milyen videójátékokkal játszottam? sci-fi, fantasy, szuperhősös és egy wester sztorijátékkal, mert manapság a történetközpontú videojátékok aranykorát éljük, és Hollywooddal ellentétben egyre több játékfejlesztő cég nagyon komolyan veszi a történetmesélést...

2018-ból jelentem: Mit írtam?

Bár, még nincs év vége, de mindjárt lesz, úgyhogy egy több részes áttekintő következik. Ez a poszt most arról szól, hogy mit írtam, mi jelent meg, és mi történt velem írói fronton, na meg mit írok most és jövőre.De itt nincs vége, mert utána sorban következik:
Mit olvastam? (dec. 22.),
Milyen videojátékokkal játszottam? (december 27.)
Mit láttam? (december 30.),
Ugyanis ez az év több tekintetben is rengeteg élményt hozott, így majd az is kiderül, hogy miért van nálam már augusztus óta karácsony.:)
Elsőként nézzük a science fictiont és az írást. Nem tudom eldönteni, hogy ez az év termékenynek nevezhető-e vagy nem.
Megjelenések szempontjából mindenképpen:
- bekerült egy ifjúsági sci-fi novellám a Móra kiadó 2050 című  antológiájába Életjáték címmel
- mind-fuck mini-űropera novellám, a Mesterséges istenek  beválogatásra került a 2018 év magyar science fiction és fantasy novellái Gabo kiadós antológiába,
- újra megjelent az átdolgozott Isten gépei regényem egy 10 éves jubileumi kiadásban, többek között a Mesterséges Istenekkel, a januárban írt  MI-teremtő vel, valamint Az utolsó író és a Homokba írt történet című, mesterséges intelligenciákról szóló novellákkal.
Idén írtam három novellát, és ez engem is meglepett, mert abszolút anti-novellistának tartom magam.
Az év elején és közepén az Isten gépei új változatával szüttyögtem, mert ráfért a szövegre az átdolgozás, és eközben belecsempésztem többek közt Mark Zuckerberget, Elon Muskot és Jeff Bezost is. Sokkal többet dolgoztam a szöveggel, mint eredetileg terveztem, de megérte, mert így lett kerek a történet.
Na, de felmerül a kérdés, hogy jó, jó, novellák, meg Isten gépei, de mi a helyzet a következő regénnyel, ugye. Jön-e a Xeno 2.:)
Nem, Xeno 2. egyelőre nem jön, sőt, pontosan nem tudom még, hogy lesz-e egyáltalán ilyen. Persze, jegyzet szinten létezik már, de ha lesz is belőle regény, annak meg kell érnie.
Most viszont teljesen másfelé járok agyilag.
- A Xeno eközben fantasztikus kritikákat és visszajelzéseket kapott mindenhonnan, nem beszélve arról, hogy sokaknak ez volt az első regénye tőlem.
- bekerült a moly.hu közösségének 2017. év legjobb science fiction regényei közé, a közönségszavazáson pedig Az idő gyermekei után második helyezett lett.
- a moly-hu-n ráadásként rengeteg nagyon pozitív olvasói vélemény olvasható.
- és bár hiába próbáltam ezúttal távol tartani magam, a regény nyert egy Zsoldos Péter-díjat, amit így viszont nem vettem át az ismert vagy nem annyira ismert okok miatt. (Ha esetleg valakit mégis érdekel bővebben, itt egy kerekasztal beszélgetés is a fantasztikus zsáner díjairól, amelynek kb. a közepén a résztvevők hosszan beszélnek a témáról, háttérről.)
A lényeg, hogy készül a következő regényem, Transzhumán háború munkacímen.
A cím tényleg munkacím, nekem tetszik, maximálisan kifejezi azt, amiről a történet szól, de ugyanakkor vannak kétségeim is.
Nektek egyáltalán hogy tetszik?
Az ötletet valójában már 2011 óta érlelem, többször kezdtem már el, majd hagytam félbe, mire megtaláltam, hogyan tudom elmesélni. Most viszont már 2016 ősz óta csak ezzel foglalkozom, és nagyjából a háromnegyedénél járok, szóval, már egészen közel a vége. Legalábbis az első változaté.Nem lesz rövid történet, kicsivel talán a Xeno-nál is hosszabbra nyúlik, de iszonyatosan sok minden történik benne, ugyanis eredetileg trilógiának szántam. Tavasszal azonban megborult a koncepció, és időbe telt, mire újra összeraktam, hogy hogyan tudom nagyon feszesen, de egy regényben elmesélni.Monumentális, naprendszerben játszódó, transzhumanista-űropera-poszt-cyberpunk keverék lesz, amelyben egy új transzhumán technológia az egész emberi civilizációra való kihatását követi végig. A főhősnő, Vireni Orlando ügyésznő és társai egy folyamatosan változó világban, évszázadok óta élő gazdasági-politikai hatalmasságok között próbálják megtartani a békét és a rendet, megőrizni a civilizáció épelméjűségét.Szerettem volna még idén befejezni az első változatot, de sok minden lassította az írást, emiatt nem valószínű, hogy 2019-ben belefér a megjelenése, de 2020 eleje biztosnak vehető.
Eközben pihenésképpen lejegyzeteltem vagy 4-5 esélyes regénykoncepciót, mert idén meglepően pörgött az agyam, és ahogy egy korábbi blogbejegyzésben levezettem, ilyenkor szükségem van arra, hogy pihenésképpen koncepciókon agyaljak, új karaktereket, világokat építgessek.
Kár, hogy sokkal lassabban írok, pedig komolyan úgy szeretnék ezekből az ötletekből legalább kettőt mielőbb megírni. Lassan majd lassan választok, hogy mi legyen a következő, mert a Transzhumán háború már összeállt.Egy biztos, az az ötlet fog nyerni, amelyik a legelborultabb lesz, és leginkább egy olyan koncepció vonz, amely egy elszállt, távoli jövőben játszódik, ahol úgy csinálhatok, mint egy filantróp milliárdos, és egyetlen regényben elszórhatok annyi ötletet, ami kitöltene tíz másik regényt is.:)
Év közben Év közben írtam néhány cikket ismertetőt, főként az SFmag.hu-ra, de idén sajnos meglehetősen keveset:
- év elején a Shadow of the Colossus videojátékról jelent meg egy ismertetőm
- Ajánlottam az Altered Carbon (Valós halál) sorozatverziójának első két részét (hú, de mekkorát zuhant utána a minőség!)
- írtam a Ready Player One moziváltozatáról (nagyon jól szórakoztam, szerintem pont ennyi volt a filmben),
- a Watchmen képregény újrakiadásáról,
- valamint idei évi nagy kedvencemről Junji Ito beteg manga-horrorjáról, az Uzumakiról.
- Az Ekultura.hu-ra pedig egy remek tudományos ismeretterjesztő könyvet véleményeztem, Max Tegmark Élet 3.0-áját, amely az automatizáció, majd a mesterséges intelligenciák által ránk váró jövőbe engedett betekintést.
Megpróbáltam aktívabban blogolni is, ez többé-kevésbé sikerült.
- A Xenóhoz a három részes Xeno-jegyzetekben némi hátteret szerettem volna adni, emellett azoknak pedig, akik még nem olvasták a regényt, talán egy kezdőlökést.
- Az új olvasók részére született a Melyik Hackett-regényt olvassam című összefoglalóm, ami aztán a blog egyik legolvasottabb írása lett, úgy tűnik, valóban volt értelme ennek a kisokosnak, eligazítónak.- Nyáron belevágtam a Jövőjegyzetek című gondolkodós cikksorozatba, és úgy terveztem, hogy év végére 10-15 cikknél fogok járni, ehhez képest mindössze négyet sikerült megírnom. Sajnos lassabban születnek, mint szeretném, mert mindegyik hatalmas munka, hiába van meg egy sor cikk témája. Jövőre folytatom, mert hát a következő cikk a Szexelnél-e androiddal? lesz, amit kár lenne kihagyni, hiszen rendkívül izgalmas téma.:)
Ha több infóra vagy kíváncsi, mint amit itt, a blogon találsz, érdemes követni a Facebook oldalamat, és bekattintani a megjelenítés elsőként opciót a követés ikonnál.Év eleje ót vana Instagramom is, sajnos az év második felében ritkábban tudott frissülni, mint szerettem volna, de majd jövőre!

Felkészül, és december 22-én érkezik a 2018-ból jelentem: Mit olvastam? Amelyben sok-sok sci-fi könyvet, képregényt, és még több sci-fi mangát fogok ajánlani.

Melyik Hackett-regényt olvassam?

Helló, örülök, hogy itt vagy!

Ha már régóta olvasóm vagy, ez az írás most elsősorban nem Neked szól.

Ha viszont még nem olvastál tőlem semmit, vagy már találkoztál valamelyik regényemmel, de érdekelnének más történetek is, csak nem tudod, hogy melyik milyen, akkor megpróbálok segíteni...
Sosem hallottam még rólad...
Kezdd itt!

Miket írsz?
Minden regényem science fiction, de mindegyik kicsit más, mint a többi, úgyhogy például sorozatokat Az időutazás napja és Az időutazás tegnapja duológián túl ne keress, én az egy könyv - egy történet híve vagyok.
Ezeket a regényeket írtam az utóbbi egy évtizedben (fülszöveget, kritikákat, bővebb információt a címekre kattintva találsz):
Xeno
Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról
Az időutazás napja
Az időutazás tegnapja
Az ember könyve
A poszthumán döntés

Melyik regényedet ajánlod? Szerinted melyik fog nekem tetszeni? Így látatlanban fogalmam sincs. Lehet, hogy mindegyik, lehet, hogy egyik sem, de remélem, minél több.:) Leginkább az érdeklődéseden, a személyiségeden múlik. A moly.hu-n rengeteg értékelést találsz az egyes könyveimről, amelyek segíthetnek a döntésben.
Azonban ha a  Xeno , Az időutazás napja és az  Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról  valamelyikével kezded, nagyot nem tévedhetsz.
Izgalmas és eredeti idegen civilizációkról szeretnék olvasni!
Ez esetben a  Xeno  lesz a te regényed, ebben aztán többet is találsz.
A történet 2117-ben játszódik, az emberi faj három másik, nagyon furcsa idegen civilizációval kényszerül együtt élni: az egyik egy folyamatos alkotói kényszerben élő, gyorsan szaporodó civilizáció, akik színekben gondolkodnak, a másik egy víz alatt élő, manipulatív faj, a harmadik faj képviselői olyan lények, amelyek folyamatosan felejtik el szupertechnológiákkal teli múltjukat egy vírusnak köszönhetően, hővel kommunikálnak, és nem nagyon tudjuk őket megérteni sem. Féregjáratok, idegen világok felfedezése és némi politikai viszály is megtalálható a könyvben.
A Xeno-jegyzetek című háromrészes cikksorozatban bővebben írtam a regényről és a benne szereplő idegen civilizációkról.
Ezen túl ajánlom még  Az ember könyvé t, ebben egy rejtélyes idegen faj elrabol a Földről háromezer embert, és a saját bolygójukra hurcolja őket. Ez a faj nagyon-nagyon bizarr, szagokkal kommunikálnak, és többek közt tetszőlegesen változtatják a génállományukat.
Ha valami pörgős történetre vágyom...Ha gyors cselekményre és izgalmakra vágysz, és szereted az elszállt ötleteket, na meg az időutazást, akkor  Az időutazás napja  és folytatása,  Az időutazás tegnapja  lehet, hogy tetszeni fog.
Ez a sztori úgy kezdődik, hogy bekapcsolják az első időgépet, és abban a pillanatban kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a Földön, és a jövő összes technológiája azonnal elérhetővé válik, ez pedig felforgatja a Föld és a főszereplők életét.

A technológiai fejlődés következményeiről szeretnék olvasni!
Ez esetben az  Isten gépei t ajánlom, amely a gyorsuló technológiai fejlődés következményeivel foglalkozik, valamint azzal, hogy mi történik, ha elérjük a technológiai szingularitást, és a fejlődés őrült tempóra vált: vannak benne MI-k, technológiai szingularitás, poszthumánok, titokzatos, egy magasabb rendű civilizáció, anyagmanipuláció.
Plusz ajánlom még  Az időutazás napjá t, amelyben egy speciális technológiai ugrás szerepel, én temporális szingularitásnak neveztem el, mivel a globális időutazás következtében a jövő összes technológiája azonnal elérhetővé válik, ami igazán nagy káoszt okoz.

Az emberen túli létezés, poszthumán-transzhumán sci-fik érdekelnek.
Ilyet több regényemben is találsz, mert ez az egyik kedvenc témám.:)
A poszthumán döntés  egy  Naprendszeren kívül játszódó, tudatfeltöltésről és idegen genetikai vírusról szóló történet, 2007-es, kicsit talán már nehezebben beszerezhető. Az  Isten gépei  karakterei részecskékre bontják a testüket,  Az ember könyve  egyes szereplői genetikai átalakításokat képesek végezni magukon.  Az időutazás napja  és folytatása főhősei pedig időgépet hordanak a testükben.

Érdekes karaktereket szeretnék. Melyik szereplőd a kedvenced?
A személyes kedvencem Dr. Olga Ballard, a  Xeno  című regényem idegen fajokat kutató fiatal tudósnője, aki egyben xenokutató, idealista és egy zavaros családi kapcsolatrendszer elszenvedője is. A Xenóból nagyon szeretem az idegen fajú szereplőket is.
Az időutazás napja  egyik főszereplője pedig a maga az időutazás feltalálója, egy fizikus, aki egy meglehetősen furcsa figura, sajátos gondolkodással, rigolyákkal.

Mennyire "csak férfiaknak" szóló történetek ezek?
Értem, mire gondolsz. Szerintem a science fiction uniszex zsáner, de tény, hogy akadnak a karakterek helyett sokkal jobban a technológiai és a társadalmi hatásokra fókuszáló regények is, én is írtam ilyet, az Isten gépeit.
A többi regényem viszont nem ilyen, hiszen a cél, hogy bárki, akit kicsit is érdekel a jövő, kezébe vegye a könyveimet. És az olvasóim nagyjából harmada nő.
Kifejezetten szeretem a női főszereplőket, emiatt több regényem főhősei nők, pl. a legutóbbi regényem, a  Xeno  narrátora, Dr. Olga Ballard xenológusnő.

A mindfuck regényeket szeretem, amelyek meg tudnak lepni, és "kifordítják az agyamat"...
Ez esetben jó helyen jársz, mert én is ezeket a regényeket szeretem, úgyhogy a legtöbb történetem ilyen.:)
Az időutazás napja  úgy kezdődik, hogy az első időgép működésbe lépésekor 200 milliárd időutazó jelenik meg a Földön, az  Isten gépei (és más történetek MI-kről)  kezdetén a Földet egy ismeretlen erő egy vörös törpecsillag köré helyezi, ami visszafordíthatatlan következményekkel jár az emberiségre nézve, a  Xeno  kezdetén pedig egy magasabb rendű, idegen civilizáció három másik idegen fajjal zárja össze a Földet, így a regény kezdetén, 2117-ben a Föld lakossága 15 milliárd, ebből 6 milliárd ember, 9 millió más fajú lény, más néven xeno (és ez csak a kezdet).

Valami nagyon furcsát szeretnék, ami kimozdít a komfortzónámból. Ez esetben  Az ember könyvé t ajánlom, itt aztán nagyon bizarr lények nagyon furcsa helyzetekbe kényszerítik a főszereplőket.

Szerinted melyik a legjobb regényed?Valószínűleg ahány olvasót kérdezel, annyiféle választ fogsz kapni.
Én általában a legutolsó regényemet szoktam erre mondani, és ez most éppen a Xeno. Jelenleg ez a regényem kapta talán a legjobb kritikákat és a legpozitívabb olvasói visszajelzéseket is.
És melyik a legsikeresebb?Jelen pillanatban az eladási számok alapján a 2014-es  Az időutazás napja  és az először 2008-ban megjelent  Isten gépei  fogytak a legjobban, előbbinek lassan közeleg a harmadik kiadása is, utóbbi pedig 2018 őszétől egy megújult, javított, exkluzív kiadásban kapható újra négy novellával kiegészítve. Időarányosan nézve azt hiszem, a Xenóból vásárolták meg eddig a legtöbb példányt.
Vannak novelláid is?Csak kevés, mert nem vagyok novellaíró típus. Viszont az összes novellám, amit az utóbbi 10 évben írtam - összesen 5 novelláról beszélünk -, idén mind megjelent.  Négy közülük egybegyűjtve az  Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról  kötetben található meg, az ötödik pedig  a 2050 című ifjúsági antológiában olvasható.
Szeretem a Térség-sorozatot...
Ez esetben a Xenót és A poszthumán döntést ajánlom elsősorban, ezekben politikai csatározások és idegen fajok is akadnak, és vannak bennük űrhajók, űrbéli összecsapások is.
Vagy esetleg még Az időutazás napját, ami szintén egy gyors tempójú, pergőbb történet.

Vannak ezeken kívül más regényeid is?Igen, viszont azokról nem nagyon szoktam beszélni, mert még nagyon a pályám elején születtek. Persze, ez nem fair, mert ezeket is én írtam, és sokan szeretik az Én, a halhatatlant, A negyedik gyarmatot és az Erdőholdat is, de teljesen más stílust, gondolatvilágot képviselnek, mint A poszthumán döntéstől számított könyveim.
Ha van még kérdésed, tedd fel nyugodtan kommentben!

Az első kiborgok | Jövőjegyzetek 4.

Kiborg: kibernetikus organizmus, ember és gépi eszközök összekapcsolása, élő és nem élő együttműködése. Igazi sci-fi téma, de mi a helyzet a valósággal? Hol vannak a kibogok? 
Néhányan már körülöttünk járnak.
A legismertebb kiborgok a mozifilmekből szivárogtak be a köztudatba: ilyen Darth Vader, a Robotzsaru, a Terminator T800-as modell, a Star Trek borgjai vagy szintén a Star Warsból Grievous tábornok. A science fiction regények közül ott van Dan Simmons Hyperionjában a Shrike, William Gibson Neurománcában Chase és Molly, és a sci-fi mangák közül a Ghost in the Shellben vagy a Battle Angel: Alitában is számos kiborg található, hogy csak néhány példát említsek.
Jelenleg még odébb van a cyberpunk/science fiction történetekből ismert világ, amikor tucatnyi implantátumot és chipeket hordunk a testünkben, vagy akár a szerveinket, végtagjainkat cseréljük sokkal hatékonyabb mesterséges végtagokra, szervekre akár praktikus okokból vagy csak divatból.Viszont az első kiborgok már köztünk élnek.
Némelyikük csodabogárnak vagy pózernek tűnik, mások komoly tudósok, kutatómérnökök, és a legtöbben közülük kényszerből váltak kiborggá.Nézzük, kik a legérdekesebb figurák (a teljesség igénye nélkül, természetesen)!

Kevin Warwick, az első kiborg:
Az első kiborg a 64 éves brit kutatómérnök, a kibernetika professzora, aki 1998-ban egy RFID chipet ültetett a karjába, a bőre alá, amely révén fotocellás ajtókat, lámpákat, lifteket tudott vezérelni az egyetem erre kialakított részlegében.
Ha végigment a folyosón, csak neki automatikusan felkapcsoltak a lámpák, kinyíltak az ajtók (nem csak a fotocellásak).
Ezt később továbbfejlesztették, és egy 100 elektródával rendelkező implantátumot helyeztek Warwick bal karjának középidegébe. Ezzel az eszközzel jeleket tudott fogadni az agyába, robotkart és kerekesszéket tudott mozgatni távirányítással. (Több idegsebész szerint Warwick komoly kockázatot vállalt azzal, hogy elektromos áramot küldtek közvetlenül az agyába az idegrendszerén keresztül. Az eszközt a kísérletek végén el is távolították.)


(Warwick emellett többek közt mesterséges intelligenciákkal és robotikával is aktívan foglalkozik, és fun fact: emiatt a 2007-es A poszthumán döntés című regényemben szereplő robotokat warwicknak neveztem el - persze, ő erről nem tud.:))
Neil Harbisson, avagy az "antennás ember"
Az ír Harbisson igazán fura fickó, talán az egyik legfurább a társaságból.
Teljes színvaksággal született, csak a szürke árnyalataiban képes látni a világot. Kiskorától foglalkozik zenével, zeneszerzéssel, és 20 évesen egy speciális antennát ültetett be a koponyájába, amely az antenna végén lévő érzékelő által azonosított színeket egy-egy adott hangrezgéssé alakítja a koponyájában, így képes érzékelni az alapvető színeket.Azóta számos, ehhez kötődő performansz és előadás fűződik a nevéhez, az eszköze pedig újabban már képes az internethez is csatlakozni, akár telefonhívásokat fogadni. Harbisson számára a színek egyfajta "zeneként" jelennek meg, pl. a festményeket is egyfajta zeneként érzékeli.Itt van egy 2012-es TedTalks előadása, magyar felirattal, amelyben élőben is demonstrálja, hogyan él és érzékeli, hallja a színeket:

Hugh Herr, a bionikus ember
A '80-as években a 18 éves Hugh Herr mindkét lába térd alatt elfagyott egy hegymászóbaleset következtében. Az orvosok azt mondták neki, hogy soha többé nem fog tudni hegyet mászni, de ő túl fanatikus volt ahhoz, hogy feladja ezt a szenvedélyét, ezért hegymászásra alkalmas, speciális műlábakat eszkábált magának, amellyel idővel ugyanolyan magabiztos hegymászó lett, mint előtte.
Ráadásul ez a gondolkodás őt is megváltoztatta, az MIT-n, majd a Harvardon diplomát szerzett, és az MIT biomechatronikai csoportjának vezetője lett, később pedig bionikus művégtagokat tervező céget alapított, amely cég többek közt az ő későbbi művégtagjait is tervezte.
A Time magazin a bionikus kor vezérének nevezte.Íme szintén egy TedTalks előadás, amit érdemes megnézni, magyar felirattal:

Rob Spence, a Terminator
A kanadai dokumentumfilm rendező egy fegyveres balesetben kiskorában elvesztette a jobb szemét. Később aztán gondolt egyet, és a műszemét egy spéci kamerára cserélte, amely drót nélkül csatlakozik az internetre, és ezáltal bárki láthatja azt, amit ő lát.A kameraszeme pont olyan vörösen világít, mint Arnold Schwarzeneggeré a Terminatorban.
Ezzel állítása szerint például eléggé sikeres lett a női  nem körében, legalábbis az alábbi interjúban ezt fontosnak tartotta kiemelni.


Jens Naumann és az elektronikus látórendszer
Biztosan mindenki emlékszik a Star Trek: The Next Generationsből Geordi La Forge-ra.
Jens Naumann kiskorában vesztette el a látását, de soha nem adta fel a reményt, hogy valamilyen módon újra lásson. 20 éven át kutatta a lehetőségeket, végül vállalta, hogy elektródákat ültessenek az agyába, amelyek egy szemüvegre szerelt videokamerából kapják a jeleket, és így képessé vált vonalakat és formákat látni a világból, amelyek révén nagyon jól elboldogul a világban.
Ő lett az első ember, akibe működő, mesterséges látórendszert ültettek. 

Moon Ribas, az első kiborg nő
Ő egy spanyol avantgard művész és kiborg aktivista (és jóbarátja Neil Harbissonnak, gyakran lépnek fel együtt), aki fanatikusan érdeklődik a szenzoros érzékszervi kiterjesztések iránt.
2013 óta egy szeizmikus érzékelőt visel a könyökében, amely különböző erősségű vibrálással reagál a földrengésre, és egyúttal vezeték nélküli összeköttetésben áll online szeizmográfokkal, így bárhol mérnek földrengést, ő érzékeli. Waiting for Earthquakes címmel pedig szóló táncelőadásokat tart, amelynek lényege, hogy a táncos akkor mozdul, ha valahol a világon földrengés van, és olyan intenzitással táncol, amekkora erősségű az (ugye ezt ő a könyökében érzékeli). Ha nincs földrengés, akkor az előadás "unalmasan" telik, mert nem mozdul.Na, de csinált ő mást is, az első szenzoros kísérlete során, 2007-ben pl. 3 hónapig egy kaleidoszkópikus szemüvegben élt, amelyben csak színeket látott, formákat nem.Ismét egy Ted-előadás:


Stan Larkin, avagy 555 nap szív nélkül:
Larkin története kicsit más, mint a többieké.
A 25 éves michigani férfi szívátültetésre várt, és ebben az időszakban, 17 hónapon keresztül egy hátizsákban hordott elektronikus műszív működtette a vérkeringését.Az orvosok úgy ítélték meg, hogy kicsi a kórházon kívüli élet kockázata, ezért ő lett az első páciens, aki műszívvel élt, és hazaengedték. Larkin ezt az időt is úgy élte meg, mintha valódi szíve lett volna, még kosárlabdázott is. Az eszköz a bordái alatt két csővel kapcsolódott a testéhez, és azon túl, hogy folyton egy táskát hordott magánál, szinte semmiben nem korlátozta, és állítása szerint pont olyan érzés volt, mint egy igazi szív.Pszichológiailag biztosan egészen rémisztő élmény lehet maga a tudat, hogy a szívét egy táskában hordott gép helyettesíti. És bár, Larkint nem szokták a kiborgok kapcsán emlegetni, mégis szerintem ő talán erről a listáról az, akiben a legdurvább beavatkozás történt ezen hónapok alatt.


Jesse Sullivan - élet bionikus karral
Sullivan ausztrál villanyszerelő, akinek egy áramütéses baleset után mindkét karját amputálni kellett.Eleinte hagyományos művégtagokat kapott, majd az egyik kart idegi impulzusokkal vezért, mikrochipekkel teli, a vállában lévő idegvégződésekhez kapcsolódó, precíziós bionikus végtagra cserélték, amellyel még nyomásérzékelésre is képessé vált.
Gyakorlatilag úgy tudja mozgatni a bionikus karját, mintha a saját karja lenne.



Hasonló története van Johnny Mathenynek, aki szintén egy bionikus kart kapott az elveszített bal karja helyett, és a technológia egyre fejlődik.
Végül  itt egy "őrült" a technológiamániás, Tim Cannon, aki egy jókora számítógépes chipet ültetett a bőre alá, amely biometrikus adatokat továbbít a testéből a mobiltelefonjára.
Nem meglepő módon Cannon nem talált olyan orvost, aki elvégezte volna ezt a műtétet, így Cannon egy piercing beültetővel végeztette el a műveletet.
Az eredmény magáért beszél:



A technológia rohamosan fejlődik, és hamarosan már nem csodaborágként fogunk tekinteni ezekre az emberekre, sőt, míg jelenleg főleg életmentés, életkörülmény javítás - és természetesen katonai célokból - folynak a kutatások, ez idővel akár meg is változhat, hiszen egy fejlett kibernetikus eszköz, szerv számos előnyt is nyújthat a viselője számára.
Számtalan kutatás foglalkozik például az emberi szemnél hatékonyabb és jobb műszemek kifejlesztésével, agyi implantátumokkal, amelyek révén az emberi agy összeköthető számítógépekkel, nem beszélve az olyan katonai kutatásokról, amelyeknek célja, hogy a katonák telepatikusan tudjanak kommunikálni egymással.A határoknak csak a képzelet szabhat gátat.
Ugyanis a technológia nem fog.
(A következő Jövőjegyzet témája: Szexelnél-e androiddal?)

A cikk szerzője:MARKOVICS Botondközgazdász, science fiction író (Brandon Hackett álnéven) az Agave kiadó szerzője, az SFmag.hu alapítója. Legutóbbi regényei:  Xeno, Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról, Az időutazás napja
Ha másfajta "jegyzetekre" vágysz, itt egy három részes cikksorozat az idegen civilizációkról, részben a Xeno című science fiction regényemhez kötődve.

Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018. - benne egy novellámmal

Írtam már korábban a Mesterséges istenek című novellámról, amely bekerült Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018. antológiaválogatásba is, amelynek közeleg a megjelenése.
Itt a borító is.
A novella egymással háborúzó MI-kről és bizarr humán civilizációkról szóló mikro-űropera űrcsatákkal, megabolygókkal, és egy prófétával, aki hűen szolgálja az istenét, és zsigerből gyűlöli az elfajzott humánokat.Ezt a novellát az első pillanattól nagyon szerettem írni, talán azért, mert a szöveg szarkasztikus és helyenként abszurd, és Solman próféta alakja az első mondatok után magával ragadott, amiatt, hogy mennyire elrugaszkodott attól a gondolkodástól, amit emberinek nevezünk. Bár, tartok tőle, hogy ez is mélyen ott lakozik az emberiségben.
A kötetet Kleinheincz Csilla és Roboz Gábor szerkesztette, és a következő írók szerepelnek benne:
Baráth Katalin | Buglyó Gergely | Dragomán György | Erdei Lilla | Farkas Balázs | Gaura Ágnes | Brandon Hackett | Kiss Gabriella | László Zoltán | Lőrinczy Judit | Molnár B. Gábor | Moskát Anita | Rusvai Mónika | Sepsi László | Sümegi Attila | Sziács Viola | Takács Bogi | Tallódi Julianna | Veres Attila
Egyébként a Mesterséges istenek része az Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról kötetnek is, úgyhogy ott is elolvasható.

Megjelent az Isten gépei új kiadása négy MI-s novellával

Valahol ijesztő, hogy az eredeti regényt több, mint tíz évvel ezelőtt írtam, nehéz is volt az átdolgozáskor visszamerülnöm a mélyére, csak a rosszat láttam benne, de végül sikerült megbarátkoznunk. Szerencsére sok kritika és sok száz Moly.hu értékelés segített abban, hogy azokat a részeket, amelyeket esetleg kevésbé kedveltetek, most jó alaposan átdolgozzam. Mennyivel egyszerűbb úgy javítani, átnézni, átszerkeszteni egy regényszöveget, hogy rengeteg kedves olvasó segített benne akarva-akaratlanul.Azért nagyobb munka lett, mint gondoltam, hiszen tavaly ősszel, majd idén tavasszal is elég sokat dolgoztam a szövegen, és a nyárközepi szerkesztés sem volt sétagalopp, közben pedig készültek hozzá az új novellák, ráadásul írtam a következő regényt is.A lényeg, hogy megjelent papíron és e-könyvben is, és ez a modernizált, feszesebb, letisztultabb változat szerintem sokkal-sokkal jobb, mint az eredeti.A borító remélem, Nektek is annyira tetszik, mint nekem.



Alább pedig a kötet rövid előszava olvasható, valamint egy beleolvasó...
Előszó
"Mindig is szerettem olvasni egy-egy könyv elején az írók bevezető gondolatait, azonban a saját regényeimhez csak nagyon ritkán írok előszót. Pedig eddig szinte valamennyi könyvemnél megpróbálkoztam vele, de végül mindegyiket kitöröltem, mert rájöttem, hogy amit igazán el akarok mondani, ott van a regényben.Ez a kötet azonban kicsit más, mint az eddigiek, ezért megérdemel egy rövid felvezetést.Az Isten gépei első kiadása 2008-ban, kerek tíz évvel ezelőtt jelent meg. A visszajelzésekből kiderült, hogy sok olvasó e regényen keresztül találkozott először a technológiai szingularitás elméletével vagy a transzhumanizmussal. Azóta ezek a fogalmak beszivárogtak a közbeszédbe, és olyan hírességek figyelmeztettek a gyorsuló fejlődés, valamint a mesterséges intelligenciák veszélyeire, mint Elon Musk vagy a nemrég elhunyt Stephen Hawking. A téma és ezáltal a regény is sokkal aktuálisabb most, mint volt egy évtizeddel korábban, főleg azért, mert ha akarjuk, ha nem, a világ egyre feszítettebb tempóban rohan előre.Ezt az új, javított és átdolgozott Isten gépeit igyekeztem a lehetőségekhez mérten még jobbá, még izgalmasabbá tenni, ennek következtében a régi szöveg közel harmadában történt kisebb-nagyobb változás: maga a történet ugyan csak részleteiben különbözik az eredetitől, ám néhány felesleges rész kikerült belőle, így sokkal feszesebb lett. Emellett számos jelenetet megváltoztattam, aktualizáltam, és az új változat kapott egy alapos szerkesztést is.A kötet az Isten gépein túl négy science fiction novellámat is tartalmazza; ezek szintén mesterséges intelligenciákhoz kapcsolódnak. Kettő közülük korábban már megjelent nyomtatásban, a másik kettő új történet, és most olvashatók először.Az MI-teremtő című novellát 2018 elején írtam. Bizonyos tekintetben reflektál az Isten gépei omegáira, és egy egészen másfajta MI-gondolkodást, valamint egy másfajta ember-MI viszonyt jár körül. Főszereplője Melvin Kadek, a milliárdos technológiai befektető, aki beszáll az MI-építési versenybe, és sajátos kapcsolatba kerül az általa teremtett szuperintelligenciákkal.Az utolsó író még 2012-ben született, és a macskáim ihlették. Ez a szatirikus történet az olvasás és az írás lehetséges jövőjéről szól, amelyben az utolsó humán író megküzd a másodpercenként újabb és újabb regényeket kreáló, lélektelen írószoftverekkel, és ebben egy genetikailag intelligenssé tett macska lesz a társa és tanácsadója.A Homokba írt történet a történetek erejéről mesél. A hangulatnovellát Hannu Rajaniemi Fraktálherceg című regényének lenyűgöző magyar borítója ihlette, amelyet Sánta Kira festett. Rajaniemi regényében science fiction keveredik az Ezeregy éjszaka meséivel, emlékszem, hogy miközben a novellán dolgoztam, a könyv mindig ott hevert a szemem előtt, és ha elakadtam, csak elidőztem néhány percig egy-egy apró részletén, mintha csak ötleteket, érzéseket szívtam volna róla magamba.A negyedik novella, a Mesterséges istenek pedig majdnem kimaradt a kötetből, mert teljesen váratlanul, június elején találtam csak ki, viszont rendkívül jól szórakoztam, miközben ezeket a furcsa MI-isteneket, illetve az általuk uralt, abszurd emberi civilizációkat írtam.Ha korábban már olvastad az eredeti regényt, köszönöm, hogy ennek a felújított változatnak is bizalmat szavaztál, ha pedig először veszed kezedbe, akkor bízom benne, hogy izgalmas és gondolkodtató utazásokban lesz részed Szófiával és az omegákkal, valamint különböző korok mesterséges intelligenciáival."
2018. július

Brandon Hackett | Markovics Botond

Brandon Hackett: Isten gépei by on Scribd

ViTa-est: Isten gépei – Brandon Hackett könyvbemutatója

Váratlan könyvbemutató!
Legalábbis manapság nem nagyon szokás, utoljára 2012-ben tartottunk ilyesmit, Az ember könyve kapcsán.


Az őszi ViTa-esten Brandon Hackett 'Isten gépei' c. könyvének felújított, bónuszokat tartalmazó újrakiadása kerül bemutatásra.
A szerzővel, valamint Bécsi Józseffel, a kötet kísérőesszéjének szerzőjével Takács Gábor és Gaborják Ádám beszélget.
MIKOR: 2018. október 12. 18 órátólHOL: CDFŰ Kultúrpince, 1053 Budapest, Fejér György u. 1. Facebook esemény
A könyv előrendelhető az Agave kiadónál.
Beleolvasó: a regény első két fejezete

Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról (Agave, 2018)
"2028: az Ugrásnak nevezett kozmikus esemény során a Föld egy távoli vörös törpecsillag körüli pályára kerül. A bolygó egyik fele örök sötétségbe borul, a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el. Az emberiség a túlélésért küzd.
A pusztulásból azonban lassan új világ születik. Húsz évvel később Szófia, a genetikailag módosított budapesti lány és társai már a közelgő technológiai szingularitásra készülnek, amikor a fejlődés követhetetlenül felgyorsul, a mesterséges intelligenciák túlhaladják az emberi értelmet, és amikor az embert saját istenévé avathatja a tudása. Vagy el is pusztíthatja.
Eközben a világot titokzatos felfedezők figyelik, akik egykor maguk is emberek voltak. Arra keresik a választ, hogy miért történt meg az Ugrás. Szófia hamarosan a Föld jövőjéért folyó küzdelem középpontjában találja magát.
Az Isten gépei megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából a regény jelentősen átdolgozott és felújított kiadását tartja a kezében az olvasó. A kötet ezen túl négy novellát és egy esszét is tartalmaz: találkozhatunk többek közt egy megszállott MI-teremtővel, egy írószoftverekkel versenyre kelő íróval, valamint a távoli jövő mesterséges isteneivel."
Tartalom:
Isten gépei (regény)
Az MI-teremtő (novella)
Az utolsó író (novella)
Homokba írt történet (novella)
Mesterséges istenek (novella)Az önmaga istenévé vált ember (Bécsi József, esszé)

Science fictionről tartok előadást az Internet Hungary 2018. konferencián

Meghívtak az idei Internet Hungary infokommunikációs rendezvényre (szeptember 25-26-án kerül megrendezésre, Siófokon).
Rengeteg érdekes technológiai előadás lesz, én az AlgoritmusMI szekcióban fogok majd szeptember 25-én beszélni a Science fiction: az inspirációk és a jövő irodalma témáról.

Szinopszis:
Ha valamit el tudunk képzelni, az idővel valószínűleg megvalósítható, és a science fiction írók éppen ezt teszik: elképzelik a jövőt, sőt, számtalan, lehetséges jövőt, és mindezt történetekbe ágyazva. De kik ezek az írók, és honnan merik venni a bátorságot, hogy megírják a jövőt? És valóban látnokok, akik jósolni akarnak?
Utazás a science fiction írók „fejébe”, hogy kiderüljön, miért fontos a science fiction, mire is képesek ezek a történetek, és hogyan képesek formálni akár a világunkat és a jövőnket is.

Az idei Internet Hungary főbb előadástémái:
A mesterséges intelligencia és az ember – 6 millió ember, 6 millió vásárló – Befektetések és kivásárlások – Érzelemmarketing – Az (e-)kereskedelem diszruptív lovagjai – CX/UX: máz alatt a váz – Ad-tech: programmatic és automatizált digitális hirdetések – Hirdetés és értékesítési kampányok –Turizmus a digitális térben. –Influencer marketing – A szórakoztatóipar diszruptív hatása a hagyományos médiára – A kereskedelem határon túli terjeszkedése – Ügyfélszolgálatok és a chatbot – A házhozszállítás és az online fizetés buktatói – Csak semmi érzelem: adatmarketing – Veszélyes és gonosz emberek a munkahelyeken – A döntéshozatal művészei – A munkavállalók új menedzserei a munkaadók – Saját tartalomgyártásban érdekeltek.

Hogyan olvasunk a jövőben? | Jövőjegyzetek 3.

A Jövőjegyzetek cikksorozatom legelső írása az olvasási szokások változásáról szólt, és ígértem a folytatást, úgyhogy a hosszabb nyári szünet után most időben kicsit messzebbre merészkedem.
Hogyan fogunk olvasni a jövőben, eltűnnek-e a papírkönyvek, milyenek lesznek a jövő könyvei és írói? Lesznek-e egyáltalán írók 100 év múlva?
Hova vezet a technológia, milyen hatást gyakorol az irodalomra, a regényekre, milyen formában maradhat fenn az olvasás, mint szórakozás? Hogyan fogunk történeteket befogadni évtizedek vagy évszázadok múlva?
Az e-könyvek térnyerése
Az első, ami az olvasás jövőjéről szerintem szinte mindenkinek eszébe jut, hogy lesznek-e még papírkönyvek vagy a digitális világ idővel ugyanúgy átformálja a papírkönyvek piacát, mint tette ezt a zenék esetében a hanglemezzel, CD-vel.
Van itt azért egy nagy különbség, mivel könyveket nagyon-nagyon régóta nyomtat az emberiség, egyszerűen hozzánőtt az egyetemes emberi kultúrához, míg a lemezek, CD-k alig néhány évtizedes múltra tekintenek vissza, nem beszélve arról, hogy egészen más a könyv és zene befogadási módja is.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a papírkönyv örök, és akár egyetlen generáció alatt ne tudna töredékére visszaszorulni a könyvnyomtatás, és ne váltaná fel valami teljesen más.

Amikor alig egy évtizede felfutott az e-könyvpiac (jelentős mértékben az Amazon.com-nak és a Kindle-nek köszönhetően), sokan a hagyományos papírkönyvek végét jósolták néhány éven belül. Aztán az e-könyvek térnyerése lelassult, majd megállt. Míg 2013-ban 242 millió e-könyvet adtak el az USA-ban, ezt újra csak 2017-ben sikerült először a piacnak meghaladnia 262 millió eladott könyvvel, míg az elmúlt években csökkent vagy stagnált az e-könyv piac.
A papírkönyvek piaca az e-könyvek térnyerésével a 2010-es évek elején szignifikánsan csökkent, és 2012-ben elérte a mélypontot, viszont azóta folyamatosan újra növekszik. (A könyvpiac legdinamikusabban növekvő ága viszont a hangoskönyvek, itt az eladott példányszám 2010 óta, több, mint duplájára emelkedett.) (Forrásadatok: statista.com)
A fentiek ellenére azonban valószínű, hogy ez csak egy átmeneti megtorpanás a trendváltásban, mert hosszú távon kevés szól a papírkönyvek mellett. Maga a gazdasági szempont sem, hiszen egy fizikai könyv előállítása körülményesebb, időigényesebb, a terjesztése, kiszállítása is sokkal bonyolultabb, mint egy digitális könyv esetében. Viszont összköltségét tekintve a digitális könyv a hiedelmekkel ellentétben nem sokkal olcsóbb, mint a papírkönyv, ugyanis a nyomtatás csak egyetlen költségelem a sok közül (jogdíj, szerkesztés, tördelés, korrektúra, terjesztés, borítóköltség, stb.), ráadásul pl. Magyarországon az e-könyv ÁFA tartalma 27% a papírkönyv 5%-ával szemben, és hopp, a nyomdaköltség kiesése miatti költségelőny már el is szállt.


Interaktivitás és neurofikció
A könyv évszázadokon át a történetek átélésének egyik legfontosabb hordozója volt, ma azonban pusztán egy a sok közül, a filmek, tévésorozatok, videojátékok közül, sőt, információt is sokkal egyszerűbben és hatékonyabban lehet megszerezni az internetről, mint a könyvtárból.
A science fiction regényekben (és filmekben) általában inkább nosztalgikusan jelenik meg az olvasás az évszázadok múlva is régi papírkönyveket őrző és olvasó szereplők képében. Az tény, hogy a papírkönyv valószínűleg menő ritkaság lesz bármikor a jövőben, de annak kicsi a valószínűsége, hogy évszázadok múlva is ugyanolyan módon fogunk olvasni, történeteket befogadni, mint ma.
A könyveknek valószínűleg már a közeljövőben sokkal jobban kell küzdenie az olvasókért és az idejükért, mint korábban bármikor, és elképzelhető, hogy változniuk is kell, hogy tartani tudják a lépést.
Van is itt egy nagy előny a digitális formátum esetén, ami jelenleg még nem igazán került kihasználásra, ugyanis míg a papírkönyv szövege fix, nagyjából kötött formával rendelkezik, a technológia révén pedig számos újfajta lehetőség állhat rendelkezésre, amely elmélyítheti, megújíthatja az olvasás élményét.
Ilyen például az interaktív tartalom.
Amikor Hannu Rajaniemi sci-fi író öt éve Magyarországon járt, volt szerencsém vele beszélgetni egy keveset, és mesélt a neuroofikció elnevezésű projektjről, amelyben a történet a befogadó agyi aktivitásától függően változik. A befogadó neuronjainak elektromos aktivitását egy elektroenkefalográf headset révén figyelik, és egy algoritmus a lehetséges történetágak közül ezen agyi reakciók alapján vezeti el az olvasót az egyik befejezésig vagy lehetőséget ad más befejezések felfedezésére is.
A kísérleti alanyok a Hófehérke halott című történetet olvasták, amely a Hófehérke modernizált újramesélése, és a szöveg aszerint változik, hogy az olvasó agyi aktivitása inkább az élő vagy inkább a halott Hófehérke irányába billent.
Maga a történet nem interaktív, nem kell benne dönteni, ugyanolyan passzív befogadás történik, mint egy normál könyv esetén, illetve annyiban nem, hogy az olvasó tudat alatt, önkéntelenül válik a történet alakítójává. Ez egy nagyon érdekes, egyelőre gyerekcipőben járó, újfajta irány, ami jócskán túlmutat a hagyományos olvasáson, történetbefogadáson, és azt demonstrálja, hogy a közeljövő technológiái milyenfajta új lehetőségeket kínálhatnak az olvasási élmény kiterjesztésére.
Innen pedig egy lépés választ csak el a számítógép-agy interfészekig, és egy távolabbi jövő által kínált lehetőségekig.


Az írás jövője
Japánban, 2016-ban a Future University részben egy algoritmus, részben a helyi kutatócsapat által írt novella továbbjutott a Hoshi Shinichi irodalmi díj idei pályázati kiírásának első fordulóján. Ugyan az a díjat nem nyerte meg, de ettől még jelzi, hogy a mesterséges intelligencia nagyon gyorsan versenyre kelhet az emberi kreativitással.A csapat elsőként megadta a főszereplő nemét, a cselekményvázlatot, néhány kulcskifejezést, ebből született az írás, amely egy MI-ről szól, aki felhagy az emberek iránti kötelességei teljesítésével, miután felismeri önmaga írói tehetségét.
Ez valójában egy folyamat kezdete (és nem csak irodalmi szöveg esetében, hiszen zenében, valamint festészet kapcsán ugyanilyen kísérletezések, fejlesztések folynak, és jóval előrébb is tartanak), mert idővel egy kellően fejlett algoritmus például a világ összes - néhány százmillió - könyvének adattartalmából gond nélkül össze tud hozni újabb, és valószínűleg az emberek számára élvezhető regényeket. Ha emellett még azt is elemzi az algoritmus, hogy mi az, ami tetszik az embereknek egy történetben (márpedig a kereső- és marketingalgoritmusok évek óta elemezgetik az interneten eltöltött időnk során a keresési szokásainkat, érdeklődési körünket, szondázzák a levelezésünket), ez nem is tűnik olyan komplex feladatnak. Mármint egy fejlett algoritmus számára.
Az utolsó író című novellám (hamarosan újra olvasható lesz a szeptember végén megjelenő  Isten gépei és más történetek mestersgéges intelligenciákról ) az írás és olvasás távolabbi jövőjével foglalkozik, és a fenti lehetséges irányt gondolja tovább.
Az utolsó író világában a regények többségét írószoftverek írják, amelyek valójában nem írnak, legalábbis nem a szó hagyományos értelmében, hanem olvasható, értelmes történeteket kreálnak a meglévő regényhalmaz sémáiból fordulataiból, karaktereiből összekombinálva. Georges Polti, francia író összegyűjtötte azt a 36 drámai szituációt, amelyre szinte minden történet épül, a Myers-Briggs pszichológiai típuselmélet pedig 16 különféle személyiségtípust azonosít. A forgatókönyvírásnak nagyon szigorú dramaturgiai szabályai vannak. Mindezek mind olyan elemek, amelyek könnyebben átláthatóvá teszik az irodalmi művek szabályrendszereit, ez pedig nagyban segíti az algoritmus alapú megközelítést is.Nem vagyunk már túlságosan messze attól, amikor az algoritmusok képesek lesznek olvasható, szórakoztató regényeket alkotni, ráadásul valószínűleg sokkal hatékonyabban fogják felismerni azokat az elemeket, amelyek miatt az emberek szeretnek egy történetet, és ez könnyen elvezethet oda, hogy mint sok más szakmában, az írók hátrányba kerülnek.
Az újságírásba már most elkezdett beszivárogni az algoritmus alapú cikkírás, pl. az LA Times, a Washington Posts is használ algoritmusokat az egyszerűbb cikkek megírásához, de Európában is számos helyen is algoritmust használnak egyszerű, adatokat bemutató cikkek írására.

Mondhatjuk ugyan azt, hogy egy gép nem lesz soha kreatív, intuitív, de egyrészt ez hosszú távon feltehetően nem lesz igaz, másrészt nem is biztos, hogy szüksége lesz rá ahhoz, hogy gyorsabb és nagyobb sikereket érjen el. Márpedig a könyvkiadás üzlet, és a profit maximalizálásáról szól, a legsikeresebb művek egyszerű nyelvezettel, és zömében klisékből építkező alkotások, és ezeket a legkönnyebb algoritmizálni.
És míg egy író hónapokat, éveket tölt egy regény megírásával, ne legyen senkinek se kétsége afelől, hogy egy algoritmus villámgyorsan képes ugyanerre. Könnyen lehet, hogy egyfajta irodalmi boom előtt állunk, amikor hirtelen sokszorosára nő az irodalmi művek száma. Az más kérdés, hogy milyeneké, és lesznek-e köztük kiemelkedően zseniális művek. Még akár az is előfordulhat, hogy ahogy a novellámban, a humán írók egyfajta kuriózumként fognak csak alkotni az író algoritmusok árnyékában. Ugyanis egy algoritmus sokkal-sokkal olcsóbban fog történetet gyártani.
Önző módon azonban remélem, hogy ez még jódarabig nem következik be, és talán nem is fog soha. Olvasóként viszont csak az irodalmi mű minősége számít, nem az, hogy ki vagy mi alkotta, és milyen módon.

Az olvasás jövője
Manapság is egyre gyakrabban hangzik el az a mondat, hogy : "Nincs elég időm olvasni." Márpedig egy regény időt igényel, napokon át tartó, tartós figyelmet. Emellett a legtöbb olvasó még azzal is küzd, hogy túl sok érdekes könyv jelenik meg, de limitált, hogy hány követ tud valaki évente elolvasni, emiatt muszáj szelektálni.
Ahogy azonban a technológia elkezd beköltözni a testünkbe, és idővel összeköttetésre kerül az agyunkkal, lehet, hogy már nem lesz többé semmilyen időbeli akadály. Emlékeztek a Mátrixra, ahol bármilyen információt pillanatok alatt be tudtak tölteni az agyba?Az utolsó író szereplői sem hagyományos módon olvasnak, hanem betöltik a fejükbe a regényfájlokat. A történet néhány másodperc alatt megy keresztül az agyi idegpályákon, "az olvasók" tömörítve kapják meg az élményt, az érzést. Sokkal intenzívebben - de talán kevésbé szórakoztató módon. Nagyon másként. Ha belegondolok, egy könyv elolvasása után amúgy is csak maga az élmény marad, intenzív jelenetek, érdekes karakterek emléke.
Egy biztos: nehéz elhinni, hogy évszázadok múlva még mindig a hagyományos módon fogadnánk be a szövegeket.
A technológiai fejlődés egészen más utat vetít elénk.

De hol lennének a könyvek egy ilyen, egyelőre még távoli, elképzelt világban? Tetszik, nem tetszik, de feltehetően sehol. Az eljövendő, egyre nagyobb mértékben digitálissá váló korba egyre kevésbé illenek bele.
A legfőbb remény az, hogy nem lehet körülöttünk minden megfoghatatlanul digitális, ugyanis az embereknek szüksége van tárgyakra. Márpedig a papírkönyv nem pusztán csak egy információhalmaz, hanem a könyvolvasók többsége számára egy másfajta értékekkel rendelkező értéktárgy, amelyhez ragaszkodunk.
Amíg ez sokakra igaz, addig minden bizonnyal lesznek papírkönyvek is.

Ehhez hasonló írásokat a folyamatosan gyarapodó Jövőjegyzetek címke alatt találsz.
A legközelebbi téma az első kiborgok lesz.

A cikk szerzője:MARKOVICS Botondközgazdász, science fiction író (Brandon Hackett álnéven) az Agave kiadó szerzője, az SFmag.hu alapítója. Legutóbbi regényei: Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról, Xeno, Az időutazás napja

Ha másfajta "jegyzetekre" vágysz, itt egy három részes cikksorozat az idegen civilizációkról, részben a Xeno című science fiction regényemhez kötődve.