Dani Dányi > Dani's Quotes

“Even harder to admit is how depressed I was. As the social stigma of depression disappears, the aesthetic stigma increases. It’s not just that depression has become fashionable to the point of banality. It’s the sense that we live in a reductively binary culture: you’re either healthy or you’re sick, you either function or you don’t. And if that flattening of the field of possibilities is precisely what’s depressing you, you’re inclined to resist participating in the flattening by calling yourself depressed. You decide that it’s the world that’s sick,, and that the resistance of refusing to function in such a world is healthy. You embrace what clinicians call “depressive realism.” It’s what the chorus in Oedipus Rex sings: “Alas, ye generations of men, how mere a shadow do I count your life! Where, where is the mortal who wins more of happiness than just the seeming, and, after the semblance, a falling away?” You are, after all, just protoplasm, and some day you’ll be dead. The invitation to leave your depression behind, whether through medication or therapy or effort of will, seems like an invitation to turn your back on all your dark insights into the corruption and infantilism and selfdelusion of the brave new Me World.”
― Jonathan Franzen, How to Be Alone

“At once he felt the scales
begin to grow out on his thickened skin,
and his dark body lighten up with patches
of irridescent blue; he fell upon his breast,
and his two legs were blended into one,
which, gradually lengthening, became
an elegant and sharply pointed tail.
His arms remained unchanged; he held them out,
and as the tears coursed down his cheeks (which were
still—for the moment—human), he exclaimed,
“Come closer to me, O most wretched wife,
and while there is still something left of me,
before I am entirely transformed
to serpent, touch me, take these hands in yours!”
He would have said much more, but suddenly
the tip of his tongue divided into two,
and words no longer would obey his wishes,
so that whenever he tried to complain
or grieve, he hissed, and could not manage more,
for he had been left with no other voice.
Now striking her bare breast, his wife cries out,
“Cadmus! Stay as you are! Put off these strange
shapes now possessing you, unfortunate man!
Cadmus, what’s happening? Where are your feet?
Your face? Complexion? Even as I speak,
where is the rest of you! Heavenly beings,
will you not also turn me to a snake?”
The creature’s tongue flicked lightly over her lips,
and he slipped in between her cherished breasts
as though he were familiar with the place,
embraced her, and slid right around her neck.
Those of his companions who were present
were horrified, but she just calmly stroked
the smooth, sleek neck of the crested dragon,
and at once there were two serpents intertwined,
who presently went crawling off and found
a hiding place within a nearby grove.”
― Ovid

“Being conciliatory means trying to get what is fair for everyone involved. But why should we be conciliatory when other people don’t seem to be concerned about our feelings? The answer is that being conciliatory increases your chances of getting what you want. It gives you power. It also lets you avoid the stress and agitation that come
with a bad-tempered exchange or an escalation of conflict. It is in your interests to be conciliatory. While sometimes it may seem easier to lash out and say what’s on your mind, ultimately this doesn’t help you to get what you want. Conciliatory communication
enables you to avoid stress and to get your needs met more often.”
― Sarah Edelman, Change Your Thinking: Overcome Stress, Anxiety, and Depression, and Improve Your Life with CBT

“Boldogság

Mikor az ösztön
Díj skót fel
Földön – genius loci – össze
Spórolt hányadát a napi
Lap ár
Folyam táblázata segítségével át
Számítottuk és a rácsos pénz
Tár
Ablak alatt ki
Tolták a nemes brit papír naponta szaporuló hazai ellen
Értékét igazolva hogy nem volt hiába
Való áldozat hat héten át a kovásztalan keksz
Választék súly s ár arányait egy fogyasztó
Védelmi ellen
Őr gondosságával méricskélni és az összeget vissza
Utunk fedezésére fordítottuk további maga
Meg
Tartóztatások át
Váltásából keletkező többletre spekulálva be
Láttuk végre hogy igen
A pénznem boldogít

1995”
― Győző Ferencz, Ma reggel eltűnt a világ

“1872-ben egy júniusi reggelen meggyilkoltam atyámat - ez még a házasságom előtti időben történt, mikor szüleimmel együtt éltem Wisconsin derűs ege alatt -, és mondhatom, az eset mély nyomokat hagyott bennem.”
― Ambrose Bierce, Bagoly-folyó

“Az ízlés birodalmának is megvannak a maga vakjai és süketei.”
― Jean Anthelme Brillat-Savarin, Physiologie du goût

“(…) ne legyünk bezárva egyetlen nyelv és kultúra börtönébe, mert úgy nem tudjuk a világot a maga teljességében látni.”
― Márta Mészáros

“...ezeknek a régi férfiaknak soha nem láttuk az állát, ha valamelyikük véletlenül megborotválta magát, olyan volt, mintha borzasztó baleset érte volna, lenyesték volna a személyisége egy darabját, már csak félig volt férfi.”
― Jón Kalman Stefánsson, Heaven and Hell

“Az ismert emberek közül is sokan meglepődtek azon a tényen, hogy milyen jól tudok írni. Vitray Tamás, Vámos Miklós, és Sinkó Péter szinte rajongtak a szövegeimért. Vámos Miklós rengeteg használható tanáccsal látott el, Vitray Tamás pedig arra biztatott, hogy olvassak sokkal többet. Ezeket az intelmeket igyekeztem megfogadni, s hasznomra is váltak, meg kell hagyni.
Velük ellentétben Fábryval nem volt akkora szerencsém. Ő nem tartotta egyértelműen tehetségtelennek az írásaimat, csak viccesen megjegyezte, hogy szerinte nekem nem szabadna írnom. Folyton zrikált emiatt, miközben biztos vagyok benne, hogy a szíve mélyén elismeri az írói talentumomat.”
― Iván Bagi, Csak szeretet legyen!

“Nem volt nap, mikor ne képzeltem volna el az erőszakos halálomat, megöltek vagy megöltem magam, ám igen ritkán fordult meg a fejemben, hogy ne lennék egészséges, mert abban az általánosan elterjedt hiedelemben éltem, hogy a szorongás nem a test figyelmeztetése, hanem a lélek produkciója, s ezen úrrá lehet lenni.”
― Péter Nádas, Own Death

“Hisz látnivaló, olyan karó vagyok én, amelyik mellől minden fa kiszárad.”
― László Németh, Gyász

“A náci korszak számos "cigányügi szakértője" a háború után is folytathatta munkáját a szövetségi kormányban, így aztán a cigányok többségének helyzete mit sem változott a Harmadik Birodalom összeonlásával.”
― Isabel Fonseca, Bury Me Standing: The Gypsies and Their Journey

“Amikor a vesztőhelyre vezették, [Atahuallpa inka] vigasztalói tanácsára felvette a keresztséget, máskülönben élve elégették volna. Megkeresztelték, majd felakasztották egy fára.”
― Garcilaso de la Vega, Inkák és konkvisztádorok

“Venus of Eryx, from her mountain throne,
Saw Hades and clasped her swift-winged son, and said:
'Cupid, my child, my warrior, my power,
Take those sure shafts with which you conquer all,
And shoot your speedy arrows to the heart
Of the great god to whom the last lot fell
When the three realms were drawn. Your mastery
Subdues the gods of heaven and even Jove,
Subdues the ocean's deities and him,
Even him, who rules the ocean's deities.
Why should Hell lag behind? Why not there too
Extend your mother's empire and your own....?

Then Cupid, guided by his mother, opened
His quiver of all his thousand arrows
Selected one, the sharpest and the surest,
The arrow most obedient to the bow,
And bent the pliant horn against his knee
And shot the barbed shaft deep in Pluto's heart.”
― Ovid, Metamorphoses

“the goddess knew that her daughter
had been taken, and tore her hair into utter disorder,
and repeatedly struck her breasts with the palms of both hands.
With her daughter’s location a mystery still, she reproaches
the whole earth as ungrateful, unworthy her gift of grain crops,
and Sicily more than the others, where she has discovered
the proof of her loss; and so it was here that her fierce hand
shattered the earth-turning plows, here that the farmers and cattle
perished alike, and here that she bade the plowed fields
default on their trust by blighting the seeds in their keeping.
Sicilian fertility, which had been everywhere famous,
was given the lie when the crops died as they sprouted,
now ruined by too much heat, and now by too heavy a rainfall;
stars and winds harmed them, and the greedy birds devoured
the seed as it was sown; the harvest of wheat was defeated
by thorns and darnels and unappeasable grasses.”
― Ovid

“A könnyek jók, enyhülést hoznak, de mégsem elég jók. Nem lehet őket összefűzni, hogy aztán csillogó kötélként eresszük le őket a sötétség mélyére, és visszahúzzuk azokat, akik meghaltak, pedig élniük kellett volna.”
― Jón Kalman Stefánsson, Heaven and Hell

“On the other hand, some of the family’s impatience with the public is justified. When I use Federal Express, I accept as a condition of business that its standardized forms must be filled out in printed letters. An e-mail address off by a single character goes nowhere. Transposing two digits in a phone number gets me somebody speaking heatedly in Portuguese. Electronic media tell you instantly when you’ve made an error; with the post office, you have to wait. Haven’t we all at some point tested its humanity? I send mail to friends in Upper Molar, New York (they live in Upper Nyack), and expect a stranger to laugh and deliver it in forty-eight hours. More often than not, the stranger does. With its mission of universal service, the Postal Service is like an urban emergency room contractually obligated to accept every sore throat, pregnancy, and demented parent that comes its way. You may have to wait for hours in a dimly lit corridor. The staff may be short-tempered and dilatory. But eventually you will get treated. In the Central Post Office’s Nixie unit—where mail arrives that has been illegibly or incorrectly addressed—I see street numbers in the seventy thousands; impossible pairings of zip codes and streets; addresses without a name, without a street, without a city; addresses that consist of the description of a building; addresses written in water-based ink that rain has blurred. Skilled Nixie clerks study the orphans one at a time. Either they find a home for them or they apply that most expressive of postal markings, the vermilion finger of accusation that lays the blame squarely on you, the sender.”
― Jonathan Franzen, How to Be Alone

“Némelyek olyan furcsák tudnak lenni, mintha az ördög harapott volna a seggükbe.”
― Jón Kalman Stefánsson, Heaven and Hell

“the first lesson reading teaches us is how to be alone.”
― Jonathan Franzen, How to Be Alone

“BEFORE THE BODY, there is the face, and before the face there is the thin black line between Hector’s nose and upper lip. A twitching filament of anxieties, a metaphysical jump rope, a dancing thread of discombobulation, the mustache is a seismograph of Hector’s inner states, and not only does it make you laugh, it tells you what Hector is thinking, actually allows you into the machinery of his thoughts.”
― Paul Auster, The Book of Illusions

“A legegyszerűbb kártyázással elütni az időt, egyfolytában kártyázni, csak addig állni fel, míg a szükségét elvégzi az ember; kitántorognak a viharba, és a parti kövek közt végzik el dolgukat, bár néhányan lusták, vagy talán hanyagok is, nincs kedvük lemenni a partig, odaszarnak a kunyhók mellé, aztán bejönnek, és mondják a felelősnek: dogod van, cimbora! Az ő kunyhójukban a fiú a felelős, neki kell a környéket tisztán tartani, mert ő a legfiatalabb, a leggyengébb, birkózásban senkit nem tudott legyőzni, így hát rá maradt a feladat, így van ez mindig az életben: aki nem elég erős, annak kell feltakarítani a mocskot mások után.”
― Jón Kalman Stefánsson, Heaven and Hell

“Hirtelen furcsa állatkát pillantott meg az útszélen. Tatu. Olyan, mint egy tatu. Nem is tudom, hol él a tatu valójában. Majd megnézem a neten -”
― Krisztina Rita Molnár, Remélem, örülsz

“A tenger iránti érdeklődését mindannyian megértjük, némelyeknek azonban nehezére esik felfogni, hogy az irodalomban mit talál olyan figyelemre méltónak. A sagák olvasása persze élvezetes, hiszen izlandiakról szólnak, néha érdekesek és elég izgalmasak is, hősök is vannak bennük, akikhez mérheti magát az ember, a népmeséket is lehet olvasgatni, a hétköznapi életről meg a bátor tettekről szóló könyveket is, sőt egy-két verset is akár, leginkább olyan költőktől, akik izlandiakról írnak, és tudnak valamit a szénabetakarításról és a jószággal való bánásról is; na de hogy egy hajóskapitány az irodalmat egy szintre emelje a hallal, hát kérem, miféle kapitány az?”
― Jón Kalman Stefánsson, Heaven and Hell

“A számoknak nincsen képzelőerejük, ezért ne tulajdonítsunk nekik túl nagy jelentőséget.”
― Jón Kalman Stefánsson, Heaven and Hell

“Egész

az a jó
amikor egymásra tudsz venni
két lyukas zoknit úgy
hogy máshol lyukasak
és így betömődik
egy hiány
két
arra látszólag alkalmatlan
ruhadarabbal
talán mi is ilyenek vagyunk
kettő kell belőlünk
egy egészhez

27. oldal”
― Varga Júlia, I.

“Pedig valószínű, hogy igazából soha másról nem kellene írnunk, csak erről: a bánatról, a fájó hiányról, a kiszolgáltatottságról és arról, ami néha két ember között történik, ami láthatatlan, mégis hatalmasabb a világbirodalmaknál, erősebb, mint bármely vallás, és gyönyörű, mint az égbolt; a könnyek áttetsző halairól és a szavakról, melyeket Istenhez suttogunk, vagy valakinek, aki nekünk a legfontosabb; a pillanatról, mikor egy nő magába enged, és a láthatár darabokra hullik. Soha másról nem kellene írnunk. Minden tanúsítványnak, minden jelentésnek, a világ minden üzenetének erről kéne szólnia:

Ma szomorúság miatt nem tudok bemenni dolgozni.
Tegnap megláttam egy szempárt, ezért ma nem tudok bemenni a munkahelyemre.
Sajnos ma nincs módomban bemenni, mert a férjem meztelen és lélegzetelállítóan szép.
Ma nem alkalmas, mert cserben hagott az élet.
A mai találkozón nem tudok részt venni, mert itt odakint egy nő napozik, és a bőre szinte belülről izzik a naptól.”
― Jón Kalman Stefánsson, The Sorrow of Angels

“Nem kellemes így araszolni a vak hófúvásban, hogy az ember az orráig se lát, miközben tudja, hogy lába előtt ott van valahol a szakadék. Tudni, hogy a havat gyakran túlfújja a szél a peremeken, és idővel kihajló, terebélyes párkányt képez, ami nem roppan meg, csak a tavaszi olvadáskor, vagy ha valaki a vakító hófúvásban véletlenül rátéved. Kevés dolog van a világon, amiben bízhatunk, hiszen az isteneknek megvan az a tulajdonságuk, hogy sokszorosan is cserben hagyják az embert, ám a talaj sohasem csap be, bármikor nyugodtan kinyújthatod a lábad, és a föld fogad, vigyázok rád, mondja nekünk, ezért is hívjuk anyánknak. Ezért aztán ésszel szinte fel se fogható a reménytelenség, ami úrrá lesz az emberen, ha arra eszmél, hogy a következő lépésnél bármikor eltűnhet a lába alól a föld, a hó egyszer csak kienged a lába alatt, és onantól már csak a levegő az úr, a meredély, a zuhanás. A fiú tovább lépdel a férfi és a ló után; nyilvánvaló, hogy a hegy teljesen közönyös irántuk”
― Jón Kalman Stefánsson, The Sorrow of Angels

“Kolbeinn: A magam idejében én férfi voltam, elég durva is.
Fiú: De soha nem nősültél meg.
Kolbeinn: Nem, mert túl sokat olvastam.
Fiú: Micsoda?
Kolbeinn: Nem volt valami bizalomgerjesztő az a sok olvasás. Elvégre bele is vakultam a végén. Ha asszonyt akarsz szerezni magadnak, ne legyél ilyen ostoba és hebrencs, mint én voltam. Tanulj meg férfinak lenni.”
― Jón Kalman Stefánsson, The Sorrow of Angels

“A tiszteletes átvirrasztotta az éjszakát, amiben nincsen semmi rendkívüli, túl gyakran kerüli el az álom mostanában, és olyankor úgy tűnik, teljesen mindegy, hogy mennyire fáradt, amint lehajtja a fejét és lehunyja a szemét, rögtön újra teljesen éber lesz. Ilyenkor aztán forgolódik, imákat darál, és régi rigmusokat, próbálja megnyugtatni a lelkét és magához csalogatni az álmot, de mindhiába: mindenki más alszik, ő pedig ébren van, megfosztva az álom kegyelmétől, megfosztva Isten jóságától, és joggal: a házban ténfereg, vagy a dolgozószobájában ül, és az olvasásban keres némi társaságot, vagy a levélírásban, fordításban, egy korty szeszben, és ezek az órák lehetnének akár kellemesek is, mégis, unalmas estéről estére, éjszakáról éjszakára, évről évre egyedül ülni, amíg az ember öregszik, és egyre közelebb sodródik a halálhoz. Ám amikor a fiú és a postás így váratlanul megjelentek, Kjartan megrettent a kopogásra; azt gondolta, valami gonosz lény jött, hogy elvigye, de aztán azt mondta magának, ne légy már ilyen gyerekes; ettől függetlenül azért vonakodva állt föl az íróasztal mellől, majd odament az ajtóhoz, kinyitotta, odakint pedig lám, két emver állt, és velük a posta a nagyvilágból, égi áldás, amiről azonban kiderült, hogy alig képes többre, mint hogy elterüljön a padlón, mint egy lusta eszű állat. Kjartan éktelenül káromkodna, ha merne, Isten azonban felette áll minden időjárásnak és minden embernek, mindent hall, és nem felejt, a végítélet napján pedig behajtja rajtunk minden egyes gondolatunkat és szavunkat, minden érintést, és minden eseményt. Néha kimerítő, vagy egyenesen lehangoló, hogy egy ilyen Isten áll felettünk; bizonyára rögtön lecseréljük majd, ha adódik valami alkalmasabb.”
― Jón Kalman Stefánsson, The Sorrow of Angels

“Keserűség és káröröm: mi más lenne a Sátán köpetében, ha nem ez a kettő?”
― Jón Kalman Stefánsson, The Sorrow of Angels