Isten Quotes

“A szavaknak más értelme kelt az ő ajkán. Ha ő azt mondta: gyász, akkor elsötétült minden a hallgatók szeme előtt. Ha azt mondta: harc, látták az öldöklő dulakodást. Ha azt mondta: Isten, a fején érezte mindenki az Isten fényességét.”
― Gárdonyi Géza

“A tiszteletes átvirrasztotta az éjszakát, amiben nincsen semmi rendkívüli, túl gyakran kerüli el az álom mostanában, és olyankor úgy tűnik, teljesen mindegy, hogy mennyire fáradt, amint lehajtja a fejét és lehunyja a szemét, rögtön újra teljesen éber lesz. Ilyenkor aztán forgolódik, imákat darál, és régi rigmusokat, próbálja megnyugtatni a lelkét és magához csalogatni az álmot, de mindhiába: mindenki más alszik, ő pedig ébren van, megfosztva az álom kegyelmétől, megfosztva Isten jóságától, és joggal: a házban ténfereg, vagy a dolgozószobájában ül, és az olvasásban keres némi társaságot, vagy a levélírásban, fordításban, egy korty szeszben, és ezek az órák lehetnének akár kellemesek is, mégis, unalmas estéről estére, éjszakáról éjszakára, évről évre egyedül ülni, amíg az ember öregszik, és egyre közelebb sodródik a halálhoz. Ám amikor a fiú és a postás így váratlanul megjelentek, Kjartan megrettent a kopogásra; azt gondolta, valami gonosz lény jött, hogy elvigye, de aztán azt mondta magának, ne légy már ilyen gyerekes; ettől függetlenül azért vonakodva állt föl az íróasztal mellől, majd odament az ajtóhoz, kinyitotta, odakint pedig lám, két emver állt, és velük a posta a nagyvilágból, égi áldás, amiről azonban kiderült, hogy alig képes többre, mint hogy elterüljön a padlón, mint egy lusta eszű állat. Kjartan éktelenül káromkodna, ha merne, Isten azonban felette áll minden időjárásnak és minden embernek, mindent hall, és nem felejt, a végítélet napján pedig behajtja rajtunk minden egyes gondolatunkat és szavunkat, minden érintést, és minden eseményt. Néha kimerítő, vagy egyenesen lehangoló, hogy egy ilyen Isten áll felettünk; bizonyára rögtön lecseréljük majd, ha adódik valami alkalmasabb.”
― Jón Kalman Stefánsson, The Sorrow of Angels

“Csudálatos dolog, de igaz, hogy az emberek a völgyeket szeretik, és nem a hegyeket.
Talán mert félnek tőlük; lehet. Hogy itt fenn erdőt látnak, meg követ meg felleget, aki az ormok körül tekereg. Hogy itt fenn erősebben zeng a zivatar. De itt korábban kél a nap, és későbben nyugszik, és – közelébb az Isten. Talán éppen ezért nem szeretik a hegyeket.”
― Károly Kós, Varjú-nemzetség