Gyász Quotes

“Hisz látnivaló, olyan karó vagyok én, amelyik mellől minden fa kiszárad.”
― László Németh, Gyász

“Mindezek a látogatók arcukba húzták a kendőjüket, mielőtt beléptek, a vállaik közé a fejüket, s úgy néztek rá a kendőikből, ahogy a székre letelepedtek, mint valami nagy betegre, mint a Sanyikára, mikor még élt. – Hát hogy vagy, Zsófikám – kérdezték hosszú hallgatás után, miután a székükön megmelegedtek. Ez a hallgatás tiszteletadás volt a Zsófi fájdalma előtt, ezzel jelezték, hogy lelküknek időbe kerül, amíg e szobában szoruló fájdalom barométer-állását olvassák le. Abban, ahogy a Zsófitól elkérdezték: „hogy vagy Zsófikám”, nyoma sem volt a kételynek, hogy Zsófika talán másképp is lehetne, mint ahogy ők is gondolják, hogy lennie kell.”
― László Németh, Gyász

“Hogy átkozta magát most a fecsegéséért. Az ember sose szólja le a tulajdon hozzátartozóit. Ha szükség van rá, nem olyan könnyű visszamázolni rájuk a becsületet.”
― László Németh, Gyász

“Szegény Sándor mintha csak most halt volna meg! S nagyot sóhajtott, hogy szívéről elfújjon valamit a felejtés vastag hamujából.”
― László Németh, Gyász

“Nem is jó az, ha egy özvegy egymaga él, ő ugyan tudja, hogy a Zsófi nem olyan, de a népek a kútágast is összeadják a köcsögtartó fával.”
― László Németh, Gyász

“A virágokon kövér darazsak zümmögtek, a kis kereszt egyik ágán egy lepke ült; összecsukott szárnnyal, mint egy élire állított falevél.”
― László Németh, Gyász

“– Többet kellene szellőztetni. A falusiak félnek a levegőtől. Azt tartják, nem azért építettek házat, hogy odabenn is a kinti levegőt szívják.”
― László Németh, Gyász

“Csak annyi biztos, hogy [Sándor] meglőtte magát. Zsófi kétségbeesésének azonban áldozat kellett, magát a balsorsot akarta megfojtani, amellyel most találkozott először szemtől szemben.”
― László Németh, Gyász

“A gyászév első fele eltelt; Zsófi néha már a színes ruháit is megnézte a fiókban, hogy nem molyosodnak-e.”
― László Németh, Gyász

“– Mi, mi az? – riadozott az alvó.
– Horkolsz – mordult rá az asszony, s oly elhagyatottnak érezte magát a világban, mint egy gondjaival küzdő fejedelemnő.”
― László Németh, Gyász

“Órákon át ült gondolattalan, aztán egy-egy perc alatt mintha minden hajdani gondolata rárohant volna. Az idő hol megcsomósodott, hol csodálatosan fölhígulva folyt tova.”
― László Németh, Gyász

“– Mit tudjuk azt mi már, kedvesem. Az uram, szegény, azt szokta mondani, ha valaki nagyon utánanyomozott valaminek: kihánynám a bélem ettől a töltött káposztától, ha minden szem rizs meg minden szál káposzta elmondaná, hogy miből lett, meg mi történt vele.”
― László Németh, Gyász

“– […] Aztán igaz ám, anyád meghagyta, hogy eljöjj délutánra, az Ilus úgyis fújt, hogy nem nézted meg a gyerekét. Ha el is van keseredve az ember, azért ne bántsa azt, aki nem ártott.”
― László Németh, Gyász