MrClee > MrClee's Quotes

“A szeretet nem csak annyi, hogy birtokolni akarod a másikat, mint egy tárgyat, amit megláttál a boltban. Az csak vágy. Azt akarod, hogy hazavihesd, elhelyezed a lakásban, akár egy lámpát. A szeretet... olyan, mint amikor az apa kimenti a gyerekét az égő házból, és közben maga hal meg. Amikor szeretsz valakit, megszűnsz magadért élni, a másikért élsz.”
― Philip K. Dick

“NIETZSCHE szerint, amit az ember másnak hazudik, elenyésző semmiség amellett, amit az ember önmagának hazudik.”
― Béla Hamvas

“Gyakran másra se törekszik az ember, csak hogy
kívülrekessze a véres külvilágot magán és a magáéin.”
― Závada Pál

“pinacsiga”
― Esterházy Péter

“A királyokra és a hercegekre gondolok. A magunkfajta legföljebb generális vagy miniszter lesz, annál tovább már nem viheti. Látod, nem tudunk mást tenni, minthogy szorgalmasak vagyunk, és amennyire lehet komolyan vesszük a természetet. A királyok bezzeg fivérei, pajtásai a természetnek, játszanak vele, és ők maguk is alkotnak, teremtenek, míg mi csak utánzunk. Persze a királyok ritkák; százévente, ha születik egy.”
― Hermann Hesse

“Siránkoznak az értelmiségiek, a népboldogító felvilágosítók, hogy a tanításuknak rossz a hatásfoka, hogy a nép nem tanul semmiből, hogy az előző nemzedék tapasztalatait a következő nem veszi át. A műveltséget, a szép iránti fogékonyságot akarják terjeszteni, idealizálják a népet, maguk is népfiak akarnak lenni, ezek a reménytelenül idealista értelmiségiek; ő is népfi akart lenni, bolond narodnyik. Nem látják be, hogy a nép a magáét nagyon is megtanulta, mert minden újabb nemzedéknek a pofájába vágják, és ha elfeledte volna, újra megtanulja: azé a hatalom, akinél a fegyver. Annak földig hajolva hódolni kell, rimánkodni kegyért, pillanatnyi enyhületért, hatalommorzsáért, akárki legyen is: tatár, török, német, orosz, zsidó, sváb, román, szerb vagy magyar, legyen az herceg vagy gróf, lovas tengerész vagy pártfőtitkár, altiszt vagy őrmester, jegyző vagy segédmunkás. Akit pedig a hatalom legsilányabb gyakorlója gúnyolni méltóztatik, azt ki kell röhögni, még ha az anyánk is. A népnek nincsen iróniája, a gúnyt remekül érti. Az erőszak nyelvén kell szólni hozzá, más nyelvet nem beszél, és ha kedvesen szólítják meg, gyöngeséget szimatol és harap. Legázolják, aki nem üvölt. Merő irigység ez a mocsári világ, víz alá rejtőznek, és följelentik azt, aki a nádszálon keresztül óránként eggyel többször veszi a levegőt. Gyűlölnek mindent, ami rajtuk kívül eleven, legyen az növény, állat vagy ember. Görbe, sunyi, babonás lelkek, megmondják nekik, ki a boszorkány, ki ver szemmel, és agyonütik. Az intéző titkos óhaját kiszimatolják, a lányukat, a feleségüket, az anyjukat az intéző ágyába gyömöszölik, és amíg az a nőt döngöli, az ágy alatt a csizmáját suvickolják a nyelvükkel. Ezt tanulta a nép ezer évig, és ez valódi tudás, nem pedig homályos, időleges, foszlékony elvek és eszmék.”
― György Spiró, Tavaszi Tárlat

“Jaj, mennyire megkönnyebbültem. Nem kell többé élnem, tehát élhetek. Nem kell többé írnom, tehát ismét írhatok. Élni kezdtem, barátom, azonnal, lelkemben az édes Violával, s írni kezdtem, nem törődve azzal, hogy nincs többé olvasó, tiszteletdíj és dicsőség, csak írtam, írtam, a vészes, egyre növekvő csillagzat előtt, a pokoli hőségben, esztelenül és boldogan, egész hajnalig, s belemámorosodtam az örömbe, a háromnapos jövendőmbe és munkámba. Mert jegyezd meg, hogy csak az élhet, aki teljesen el van készülve a halálra, s mi, ostobák, azért halunk meg, mert csak az életre készültünk el, és mindenáron élni akarunk. A rend, melyet magad körül látsz, voltaképp rendetlenség, s a rendetlenség az igazi rend. A világ vége pedig a világ kezdete. Ezt akartam közölni veled.”
― Kosztolányi Dezső

“A fontos, ám ellentmondásos felvetés azt állítja, hogy a Földön található fajok egy kollektív organizmust alkotnak, ami folyamatosan (ám akaratlanul) úgy szabályozza a bolygó atmoszférájának összetételét és klímáját, hogy az biztosítsa az élet feltételeit – és ezzel a folyékony víz jelenlétét.”
― Neil deGrasse Tyson

“Vegyük például az embert. Ugyanazon a fejünkön található nyíláson át táplálkozunk, iszunk és lélegzünk, ezért a nevezetes Heimlich-féle műfogás ellenére az Egyesült Államokban a fulladás a negyedik leggyakoribb halálos kimenetelű véletlen baleset. De ott van a vízbe fúlás, ami az ötödik. A Föld felszínének közel háromnegyedét víz borítja, mégis szárazföldi élőlények vagyunk. Elég néhány percre elmerülnünk, és már meg is haltunk.
Vegyük most sorra a haszontalan testrészeket. Mire jó a köröm a lábunk kisujján? Mi szükség van a vakbélre, ami felnőttkorban már nem működik, így egyedül arra jó, hogy vakbélgyulladást okozzon? De a hasznos testrészekkel is akadhatnak problémák. Én kedvelem a térdemet, de semmi nem védi a sérülésektől. Manapság műtéti úton képesek rendbe hozni a sérült térdet. De ha a sajgó gerincoszlopra gondolunk... Azt egy ideig még biztosan nem lehet majd kicseréltetni.
Ott vannak még a néma gyilkosok. A magas vérnyomás, a végbélrák, a cukorbaj mind több tízezer ember halálát okozzák évente csak az Egyesült Államokban, de könnyen lehet, hogy amíg az orvosunk nem hívja fel rájuk a figyelmünket, fel sem tűnnek. Nem lenne hasznos néhány beépített biológiai érzékelő, melyek előre jeleznék az ilyen veszélyeket? Hiszen még az olcsó autókba is szerelnek ilyesmit.
És miféle vicces kedvű alak tervezte meg a lábaink közötti területet? Egy szórakoztató központ a szennyvízelvezető mellett?
A szem gyakori példa, ha a biológiai tervezés csúcsáról esik szó. De az asztrofizikusok számára az emberi szem csak egy elfogadható érzékelő. Hasznunkra válna egy fejlettebb modell, ami jobban érzékeli az égen látható sötét objektumokat és a teljes spektrumot láthatnánk vele. Mennyivel csodásabb látványt nyújtanának a naplementék ultraibolya és infravörös fényben! Milyen hasznos lenne, ha egy szempillantás alatt felmérhetnénk a környezetünk mikrohullámú forrásait vagy látnánk az aktív rádióátjátszó állomásokat! És a rendőrségi sebességmérő detektorokat is könnyedén kiszúrnánk.
Gondoljanak bele, milyen könnyen kiismernénk magunkat egy idegen városban, ha a madarakhoz hasonlóan magnetit lenne a fejünkben, amivel mindig érzékelnénk a mágneses északi pólust. Nagy hasznunkra válna a tüdő mellé egy pár kopoltyú is, és hat kar a kettő helyett. Nyolc karral pedig egyszerre vezethetnénk, tarthatnánk a telefont, közben rádióállomást válthatnánk, kisminkelhetnénk magunkat, belekortyolhatnánk az üdítőnkbe és megvakarhatnánk a fülünket.
Egész mozgalom épülhetne az ostoba tervezés köré. Túlzás lenne azt mondani, hogy a természet mindent elrontott, de azért elég gyakran találkozunk a tökéletlenségeivel. Az emberek mégis azt hiszik, hogy a testünk, az intellektusunk, sőt az egész világunk az ésszerű formatervezés csúcsát képviseli. Talán jót tesz a lelkünknek a gondolat. De ez akkor sem tudomány - ahogy a múltban sem volt, úgy a jelenben és a jövőben sem az.”
― Neil deGrasse Tyson, Death by Black Hole: And Other Cosmic Quandaries

“Hosszú idő telt el, amíg az elmének sikerült meggyőznie önmagát, hogy ő, akit mindennap láttunk, s akinek a puszta léte is részünkké vált, örökre eltávozhatott - szeretett szemének fénye kihunyhatott, a jól ismert s a fülnek oly drága hang elnémulhatott, s már soha többé nem lesz hallható. Ezek az első napok gondolatai voltak, de a keserű gyász akkor kezdődött igazán, mikor az idők múltán bebizonyosodott a rossz valódisága. Mert e durva kéz kinek nem tépte el már valamely drága kötelékét? És miért írjam le a gyászt, amit mindannyian éreztünk már, s még minden bizonnyal érezni fogunk? Eljön az idő, mikor a gyász inkább belenyugvás, mintsem szükség, s mikor a száj sarkában bujkáló mosoly, bár szentségtörésnek érezzük, többé már nem tilos. Anyám meghalt, de nekünk kötelességünk volt, amit teljesítenünk kellett. Tovább kellett élnünk az életünket a többiekkel, s meg kellett tanulnunk, hogy szerencsésnek tartsuk magunkat, mert maradt még valakink, akit nem ragadott el a rabló halál.”
― Mary Shelley, Frankenstein: The 1818 Text

“2010-et követően azonban a Fidesz következetesen leépítette a demokrácia tartópilléreit, a súlyok és ellensúlyok rendszerét, korlátozza a jogbiztonságot, a sajtószabadságot, a tulajdon biztonságát, mind gyakoribbak az informális, féllegális, személyes alkuk. Mindez alapvetően megváltoztatta az állam jellegét, ami 2014 óta a hivatalos szóhasználat szerint is illiberális demokrácia. 1990 után a magyar kormány célja – a köz kívánságával összhangban – a nyugati jóléti államokhoz közelítés volt. Ezt a célt Orbán Viktor egy 2012-ben elhangzott beszédében egyértelműen elvetette. „A mi programunk az, hogy a nyugati típusú jóléti állam helyett, ami nem versenyképes, egy munkaalapú társadalmat alakítsunk ki." A jóléti kiadások ennek megfelelően csökkennek, és helyüket egyre inkább a büntető és korrumpáló állam eszközei foglalják el.”
― Földes György, ±30 – Esszék a közelmúltról és a közeljövőről

“Kétharmados többségére támaszkodva a Fidesz-kormány, amelyet 2010 óta folyamatosan Orbán Viktor vezet, jelentős változtatásokat léptetett életbe a köztársaság 1989-ben kialakított alkotmányos rendjében: az alkotmányt új alaptörvénnyel váltották fel, módosították választójogi törvényt, átalakították a bírósági szervezetek, és korlátozták az Alkotmánybíróság hatáskörét. A változások lényege a liberális demokrácia „illiberális” demokráciával való felváltásában, azaz a hatalmi ágak önállóságának korlátozásában, a kormányzati hatalom erősítésében és a tekintélyelvűség kialakításában ragadható meg. Mutatis mutandis Orbán Viktor az elmúlt években ahhoz hasonló változtatásokat hajtott végre, mint Bethlen István 1921–1922-ben, s célja is hasonló volt: az általa vezetett politikai erő hatalmon maradásának és ezáltal a kormányzati ciklusokon átívelő folyamatosságnak és stabilitásnak a biztosítása. 2018 nyarán a miniszterelnök mindezt azzal koronázta meg, hogy bejelentette: „egy új korszak kiépítése kezdődik". Ennek lényegét – adta tudtul – a rendszerváltástól eltérően nem „szabályok és politikai döntések adják", hanem „kulturális áramlatok, kollektív meggyőződések és társadalmi szokások". Ennek jegyében indult meg a 2018–2019-es úgynevezett kultúrharc, ment végbe a sajtóviszonyok központosítása és a CEU működésének ellehetetlenítése, valamint vette kezdetét a Magyar Tudományos Akadémia önállóságának folyamatban lévő korlátozása.”
― Földes György

“A Nap meghajlítja a teret maga körül, és a Föld nem azért kering körülötte, mert egy távolról ható titokzatos erő vonzza, hanem mert halad egyenesen egy görbült térben. Ahogyan egy kis golyócska köröz egy tölcsér belső falán: nem hat rá valamilyen, a tölcsér közepe által keltett titokzatos erő; a tölcsér belső falának természetes görbültsége miatt fut a golyó körbe-körbe. A bolygók azért keringenek a Nap körül, és a tárgyak is azért esnek le, mert a tér görbült körülöttük.”
― Carlo Rovelli, A valóság nem olyan, amilyennek látjuk

“(…) az elemi folyamatok nem rendezhetők a pillanatok megszokott egymásutániságába. A térkvantumok igen kis léptékében a természet tánca nem egyetlen karmester pálcájának intésére megy végbe, nincs, ami ütné a metrumot az univerzumnak: minden folyamat függetlenül a maga ritmusában jár táncot a szomszédjaival. Az idő folyása nem kívül, hanem belül van a világon, az idő magában a világban születik, a kvantumesemények közötti kapcsolatokból: ők a világ, és maguk keltik a maguk idejét.”
― Carlo Rovelli, A valóság nem olyan, amilyennek látjuk

“A dolgok csak egymáshoz képest változnak. A világ alapszerkezetében nincs idő. Az idő múlásának érzete csupán közelítés, és csak a mi makroszkopikus mérettartományunkban érvényes.”
― Carlo Rovelli, A valóság nem olyan, amilyennek látjuk

“Csakhogy a valóság nem különálló dolgokból áll. A valóság szakadatlan változás, áramlás. Gondoljunk csak a tenger hullámaira. Hol végződik egy ilyen hullám? Hol kezdődik? Ki tudja megmondani? Márpedig a hullámok valóságosak. Vagy gondoljunk a hegyekre. Hol kezdődik egy hegy? S hol végződik? Meddig folytatódik a földfelszín alatt? Az ilyen kérdéseknek nincs sok értelmük, mert a hullám vagy a hegy nem önmagában áll; csak azért van, mert mi éppen így tagoltuk a világot, hogy megértsük, hogy könnyebben beszélhessünk róla. Ezek a határok önkényesek, a hagyományokban gyökereznek, kényelmesek: jobban függnek tőlünk (mint fizikai rendszerektől), mint a hullámoktól vagy a hegyektől. Módok a nekünk ismert információk, - sőt inkább információformák - rendezésére.
Ha jól belegondolunk, ez igaz bármely testre, tárgyra, sőt az élő szervezetre is. Emiatt nem sok értelme van azt feszegetni, hogy félig levágott körmünk még hozzánk tartozik-e vagy már nem; vagy azt kérdezni, hogy a macska díványomon maradt szőre vajon még a macska szőre-e vagy sem. Vagy hogy pontosan mikor kezdődik egy gyermek élete? Azon a napon, amikor valaki először vágyik utána, jóval a fogantatás előtt; vagy amikor először képe lesz önmagáról; vagy az első lélegzetvételkor; vagy amikor hallgat a nevére, vagy amikor megfelel valamilyen konvenciónak? Ezek a konvenciók mind hasznosak, de önösek. Mind gondolkodásmódok, felfogásmódok, hogy gondolkodhassunk és kiismerjük magunkat a valóság bonyolultságában.”
― Carlo Rovelli, A valóság nem olyan, amilyennek látjuk

“Ami engem illet, én jobban szerek szembenézni tudatlanságunkkal, elfogadni, és egy kevéssel túllátni rajta: megpróbálni megérteni, hogy mi az, amit megérthetünk. Nemcsak azért, mert ennek a tudatlanságnak az elfogadása ad kiutat a babonák és előítéletek fogságából, hanem legfőképpen azért, mert a szememben nem tudásunk elfogadása a legigazabb, a legszebb s főleg a legőszintébb út.
Igyekezni minél messzebbre látni, igyekezni minél messzebbre jutni ez azok közé a csodálatos dolgok közé tartozik, amelyek értelmet adnak az életnek. Mint a szerelem, vagy mint nézni az égboltot. A tanulásvágy, a felfedező kíváncsiság, az, hogy tudni akarjuk, mi van a dombokon túl, az, hogy meg akarjuk kóstolni az almát ez tesz emberré bennünket.”
― Carlo Rovelli, A valóság nem olyan, amilyennek látjuk

“Minél többet gondolkodtam rajta, Kemp, annál világosabb lett számomra, milyen képtelenség egy Láthatatlan Ember, milyen tehetetlen vagyok ebben a hideg és szutykos télben, ebben a zsúfolt, modern nagyvárosban. Mielőtt nekiláttam a kísérletnek, ezernyi előny lebegett a szemem előtt. Aznap délután mindegyikről bebizonyosodott, hogy csalóka ábránd. Könnyűszerrel hozzájuthattam mindahhoz, amire ember vágyhat. Semmi kétség, ezt a láthatatlanság tette lehetővé, ám abban már megakadályozott, hogy miután megszereztem ezeket a javakat, élvezhessem is őket. Becsvágy – legyek büszke a szép házamra, amikor meg se jelenhetek benne? Legyek szerelmes, amikor szívem választottja könnyen a romlásomat okozhatja? Mi értelme mindennek? Politikához, a siker bármi áron való eléréséhez, emberbaráti gesztusokhoz, sporthoz nincs kedvem. Akkor hát mihez kezdjek? És mindennek tetejébe bebugyolált talány lettem, az emberiség bepólyált, bekötözött karikatúrája.”
― Herbert George Wells, The Invisible Man

“Én magamat nem ismerem: ez a szó, hogy Én, ködös, rejtelmes, tragikus, homályt jelent, felvillanó tüzekkel, tompa fájdalom vagy diadalmas öröm. Mások Énje világosan, éles körvonalakban áll előttem vagy mögöttem, megnagyítva vagy megkicsinyítve az én Énem lencséjén keresztül, de a lencse maga üveg, láthatatlan, önmaga eltűnik, mikor láthatóvá tesz másokat.
Magamat sokszor kerestem, s magammal sokszor tusakodtam a sötétségen keresztül, de csak kifejezhetetlen, szorongó indulatok, éles fájdalom, nyugtalan gyönyör válaszolt, mikor kérdeztem.
Magamat nem ismerem. De ismerek valakit, aki bennem lakik, akivel én sohase beszélgettem, aki gyakran megszólal, hetykén és hangosan, nem törődve azzal, hogy én sohasem válaszoltam neki, hogy szégyellem, és zavarban vagyok miatta, mint valami neveletlen kölyök miatt társaságban az illedelmes szülő.
Most, hogy beszélek róla, csodálkozva veszem észre, hogy még nevet sem adtam neki, annyira haragszom rá, annyira igyekeztem mindig, hogy elhitessem magammal, hogy ő nincs.
Pedig ő van. Minek nevezzem? Énnek csak nem, hiszen ő nem én vagyok, ő egészen kicsike. Ő az Énke, de nem szeretném, ha velem azonosítanák.”
― Frigyes Karinthy, Én és énke

“Most rájött arra a titokra, melyből sohase gyógyulunk meg, hogy még a legtökéletesebb szerelemben is egyikünk kevésbé mélyen szeret, mint másikunk. Mindketten egyformán jók lehetünk, egyformán tehetségesek és szépek is; de sohase lehet két ember, aki egyformán szereti egymást.”
― Thornton Wilder, The Bridge of San Luis Rey

“De nemsokára mi is meghalunk, minket is csak egy kis ideig szeretnek még., aztán elfelejtenek. De a szeretetnek ez teljesen elegendő.
A szeretet minden megnyilvánulása visszahull a szeretetre, amelyből fakadt. Annak, aki szeret, nincsen szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet, csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme.”
― Thornton Wilder, The Bridge of San Luis Rey

“- Túl régen van béke. Már a második nemzedék nőtt fel úgy, hogy nem látott háborút. Úgy látom, az emberek nem bírják elviselni a békét. Békében van idő gondolkozni, és az fáj. Túl sok a csalás, a hazudozás, mint mindig, de most van idő fennakadni rajtuk. Lassan ölő méreg a méltánytalanság, de öl. Békében a lélek rokkan, háborúban csak a test. Előbb-utóbb háború lesz. A lélek akarhatja így, amit a Teremtő belénk ültetett.”
― György Spiró, Fogság

“– Katasztrófát vár a lelke mélyén minden nemzedék – mondta. – Erről szónokolnak évezredek óta, de csak kevesen félnek tőle. Azt szeretnék hinni, épp az ő életükben jön el, s ettől az ő korszakuk kivételessé válik. Azt hiszik, élve ússzák meg a halált, azt hiszik, haláluk pillanata és a feltámadásuk egybe fog esni. Én viszont félek. Nem mintha ne helyezném végtelen bizalmamat az Úrba, aki engem is megteremtett. De megriaszt, miféle naiv bizalommal várják az emberek az intézkedését. Mintha az Úristen nem adott volna nekünk szabadságot, hogy az életünket magunk intézzük. Ha jól intézzük, örül. Ha rosszul intézzük, elszomorodik. De nem szokott közbelépni. Én elolvastam az Írást. Soha nem lépett közbe.”
― György Spiró, Fogság

“– Sose áruld el, mit tudsz. Azt még kevésbé, mit nem tudsz, mert az már hatalmas tudás, és ezt ők is tudják.
Uri megborzongott. Valami hasonlót mondott már neki egy másik József, az apja.
– Ne vegyenek észre, ne legyél kiváló, ne bízz meg senkiben – mondta József, és elfordította a fejét. – Kihasználnak. Használnak és eldobnak. Élsz-e, halsz-e, egyremegy nekik. Gyanakodj. Ha szeretnek, ha kedveznek neked, ha ajnároznak, ijedj meg. Aki a bizalmába fogad, akit kedvelsz, attól tarts leginkább. Az is ember, önző, gyáva, megalkuvó, alávaló gazember. Csak az ellenségeidben nem csalódhatsz soha.”
― György Spiró, Fogság

“Az áldozati állat Istené, vagyis a papoké. Makulátlanul került a karámba, különben ki se jelölték volna vidéken, és át se vették volna Jeruzsálem határában az illetékesek.
A papok nyilatkozata az állatról a továbbiakban nem fogadható el, mert ők a tulajdonosok, és a tulajdonos vallomása semmis, így szól a törvény. Szép törvény, bölcs törvény, voltak élettapasztalataik az eleinknek, hogy ezt a törvényt meghozták, áldott legyen az emlékük. Elfogadható azonban a pásztorok vallomása, mert az állat nem az övék. Szép törvény, bölcs törvény ez is, hiszen miért is hazudna valaki arról, ami nem az ő tulajdona. Csakhogy, mint minden törvény, ez is kijátszható. Mert a pásztorok vallhatják azt, hogy az állat gödörbe lépett és úgy törte a lábát, és ezt a vallomást el kell fogadni, hiszen a pásztor a rábízott jószágnak nem a tulajdonosa, és az állattal a papok szabadon rendelkeznek azontúl.
– Ugyan ki utasítaná a pásztort, mit valljon? – kérdezte Júdás gonoszul nevetve. – Hát a pap. Mondjuk eltöri a pap által kijelölt állat lábát a pásztor, ráver a botjával a jó helyen, és máris tökéletlen, vagy megvágja az orrát, levág a füléből, és megvizsgálják aztán a mészárosok, és kijelentik, mi mást is tehetnének, hogy az állat tisztátalanná vált a tartás közben, és máris megy az állat a piacra, és a pap keres. Néhány perutahot lead a pásztornak, néhány meah a mészárosé, az igazi haszon a papé. Lenne. Abból persze jó pár zuzt leadna a főpapoknak, akik az egész csalásnak az élén állnának, és könyvelnék. Így fulladna bele egész Jeruzsálem a húsba, mialatt a parasztok éheznek mindenütt.
Természetesen ez csak az elvi lehetőség, tette hozzá az egyik öcs, Jorám, mert ilyen még soha nem fordult elő, és Uri is láthatja, hogy Jeruzsálemben még kevesebb húst esznek az emberek, mint vidéken.
– Igen, igen – helyeselt Uri buzgón –, magam is meglepődtem!
Mondták Júdás öccsei: ha ez így történne, nem volna bűnösebb város Jeruzsálemnél a világon, mert itt minden bűnt, amit a Tízparancsolat tilt, a Törvény legelső szolgái követnének el legelébb. Csoda volna, ha nem törne ki lázadás az effajta istentelenség miatt. De aligha törne ki, mert törvénytisztelő a zsidóság, és mert a parasztok nem is tudnák, mi folyik, ha pedig elmesélnék nekik izgatott, égő szemű városi lázítók, el se hinnék, mert olyannyira tiszta a lelkük. Isteni szerencse, hogy mindez csak elvi lehetőség, és ilyen súlyos bűn340tényre soha nem vállalkozna sem főpap, sem pap, sem mészáros, sem pásztor, legalábbis Júdeában nem.”
― György Spiró, Fogság

“– Miért gondoljuk, hogy csak mi vagyunk kiválasztottak? – tette fel a kérdést Apollosz. – Valamit rosszul értettek az őseink. Mózes fél518rehallotta, mit mond neki az Úr. A Tízparancsolat érvényes, de azon kívül semmi más sem az. Szerintem azt mondta az Úr, hogy az ember mint olyan a kiválasztott, nem pedig egyik vagy másik népe. Helytelen, hogy kétezer éve kisajátítjuk magunknak ezt a státust. Ezért gyűlölnek minket annyira, és nem az egyistenhitünkért, mert nekik is van olyanjuk. A pogányok elé kellene állnunk és ki kellene jelentenünk végre testületileg és ünnepélyesen, hogy ez a kétezer év tévedés volt. Zsákutca. Gyöngeségből származó túllihegés. Egy szétszóratott szolganép kamaszos hivalkodása. Butaság. Ma már nem vagyunk kicsik, mint akkor, amikor megtartásunk érdekében üzent nekünk az Úr. Annyian vagyunk, mint a latinok. Fel kell hagynunk ezzel az ósdi hiedelemmel.”
― György Spiró, Fogság

“Egyetlen mondása volt ama Jézusnak a lapra írva, amit Uri korábban nem hallott: „Nincs többé férfi, nincs többé nő, nincs többé úr, nincs többé szolga, nincs többé görög, nincs többé zsidó: testvérek vagytok az Úr által. Nincs többé család, csak a közösség.”
Nem rossz ötlet, gondolta Uri, szegény Philó örülne neki.
Megkínzatásáról, feltámadásáról és mennybemeneteléről kevés volt a lapon. Furcsa, kik nem találták a sírjában, ahol lennie kellett volna: két nő, mind a kettő Mariamne, egyikük Magdalából; először nem ismerték fel a Feltámadottat, mert másmilyen lett a külseje, de azután felismerték, és a Felkent azt mondta: „Boldogok vagytok, mert láttatok és hisztek, de még boldogabbak, akik nem láttak és úgy hisznek.”
― György Spiró, Fogság

“Ilyen többek között a gondolatok elfojtása, amikor nem akarunk valamire gondolni, és épp emiatt persze, hogy rágondolunk. De ugyanez történik a figyelemösszpontosítás esetén is: minél inkább akarunk koncentrálni, annál kevésbé megy. Amikor nagyon oda kellene figyelni, mindig elkalandoznak a gondolataink. És tévedés lenne azt hinni, hogy ennek oka az adott tárgy unalmas volta. Ugyanez történik bármivel, ha muszáj odafigyelnünk rá huzamosabb ideig.
Ezt tapasztaljuk a hangulatok, a kedélyállapot kontrollja esetén: az ünnepségeken ünnepélyesnek kell lenni, a bulikon vidámnak, az ajándéknak örülni kell, a köszöntőkön meghatódni, de minél jobban akarjuk, mert kötelező, mert illik, annál kevésbé megy. Még akkor sem, ha amúgy az ünnepség valóban felemelő, a buli valóban jó, az ajándék tetszik, a köszöntő pedig tényleg szívhez szóló. Ismerjük a bemutatkozás fiaskóit: Előre rákészülünk, hogy mit és hogyan mondunk magunkról, de persze elbénázzuk, félszegek leszünk vagy túlzottan harsányak, de mindenképp idétlenek.
Nem lehet szándékosan kikapcsolódni vagy pihenni sem. Sőt, az ember jobban elfárad, mint a munkában. Ahogyan, ha minél jobban el akarunk aludni, tutira ébren maradunk, legyünk bármennyire is fáradtak. De ennek ellentétét is ismerjük: ébren kell maradnunk, mégis bóbiskolunk, szemünket alig bírjuk nyitva tartani, pedig korábban még ki is pihentük magunkat. Ugyanígy nem tudjuk szándékosan elterelni a figyelmünket a fájdalomról vagy bármely rossz érzésről. Viszont gyakori tapasztalat, hogy ha szembenézünk vele és átadjuk magunkat neki, a fájdalom hajlamos alábbhagyni.
Még gyorsabban vagy lassabban mozogni sem lehet, ha ráfeszülünk. Ha gyorsabban akarunk lépni vagy futni, óhatatlanul lelassulunk, és fordítva. És érvényes ez minden más teljesítményre is. Az ironikus ellenhatás igen jelentős akadály vagy hátráltató tényező tud lenni egy adott feladat megoldásában.
Ráadásul a tudatos akarás igen kimerítő. Már maga a puszta tudatosság is nagy energiát igényel, gondoljunk a figyelem vagy a döntés előtti megfontolás kimerítő voltára. A tudatos szántszándék pedig ennek az energiának a sokszorosát igényli. Minél erőteljesebben akarunk, annál nagyobb fáradtság lesz úrrá rajtunk. És mivel a sikertelenség garantált, a bosszúság is egyre nő, ami újabb erőveszteség. Tudatos akarásunk egyike életünk legnagyobb paradoxonjainak.”
― Attila Márton Farkas, Céljainkon túl

“Maga a tudatos akarássá erősödő vágy az, ami saját tárgyának elérését akadályozza meg. Az őrjítő vágy lényege: akarni valamit, irányulni, közeledni valami felé, sóvárogni valami iránt. Sóvárogni pedig annyi, mint nem beteljesülni, nem kielégülni. A vágy és a beteljesülés egymást kizáró fogalmak, illetve állapotok. Amíg vágy van, addig nem lehet beteljesülés. Mihelyt megtörtént a beteljesülés, már nincs vágy. Amíg közeledünk, addig nem vagyunk ott, ahová közeledünk. Amint odaértünk, már nem közeledünk.
Ez az oka, hogy amikor végre megkapjuk vágyunk tárgyát, az mintha nem ugyanaz lenne, mint akiért epekedtünk. Megváltozott, átalakult, nem az igazi. Hogy lehet ez? Valójában tudatunk változott meg, csak ezt nehezebb felfogni, megérteni, illetve beismerni.”
― Attila Márton Farkas, Céljainkon túl

“Lao-ce, az ironikus ellenhatás egyik korai és tőlünk távoli, ámde kiváló ismerője mondja: „A világosság útja (tao) mintha sötét lenne; az előrevivő út mintha visszafelé haladna; a sima út mintha hepehupás lenne; a magas erény mintha közönséges lenne; a legfehérebb mintha maszatos lenne; a hatalmas erény mintha fogyatékos lenne; az erény erősítése mintha gyengítése lenne; a természetes állapot mintha megfakult volna.” Egyébként csak úgy mellékesen: ha valaki ezek után újra elolvassa a Tao Te King-et, hamar rádöbben, hogy az egész írás az ironikus ellenhatás jelenségének és törvényszerűségeinek egyfajta szakrális-archaikus összefoglaló műve.”
― Attila Márton Farkas, Céljainkon túl