±30 – Esszék a közelmúltról és a közeljövőről Quotes
±30 – Esszék a közelmúltról és a közeljövőről
by
Földes György7 ratings, 3.14 average rating, 5 reviews
±30 – Esszék a közelmúltról és a közeljövőről Quotes
Showing 1-1 of 1
“2010-et követően azonban a Fidesz következetesen leépítette a demokrácia tartópilléreit, a súlyok és ellensúlyok rendszerét, korlátozza a jogbiztonságot, a sajtószabadságot, a tulajdon biztonságát, mind gyakoribbak az informális, féllegális, személyes alkuk. Mindez alapvetően megváltoztatta az állam jellegét, ami 2014 óta a hivatalos szóhasználat szerint is illiberális demokrácia. 1990 után a magyar kormány célja – a köz kívánságával összhangban – a nyugati jóléti államokhoz közelítés volt. Ezt a célt Orbán Viktor egy 2012-ben elhangzott beszédében egyértelműen elvetette. „A mi programunk az, hogy a nyugati típusú jóléti állam helyett, ami nem versenyképes, egy munkaalapú társadalmat alakítsunk ki." A jóléti kiadások ennek megfelelően csökkennek, és helyüket egyre inkább a büntető és korrumpáló állam eszközei foglalják el.”
― ±30 – Esszék a közelmúltról és a közeljövőről
― ±30 – Esszék a közelmúltról és a közeljövőről
