b

“[...] én, aki ezt írom, a felkiáltójel használatát a gyengeség jelének tartom. Még ha az ember napi rendszerességgel ír is, összesen talán ha két alkalommal engedheti meg magának a felkiáltójel használatát az egész élete során. Ha valaki ennél ritkábban ír, legfeljebb egyszer alkalmazhat felkiáltójelet, de akkor is csak a megfelelő feltételek fennállása esetén. A felkiáltójel használatával visszaélőket pedig száműzetésbe kellene küldeni - legalábbis egy időre.”
― Erlend Loe, Volvo Lastvagnar

“Mert ha egyedül marad az ember, lehetetlen elhinni, hogy másképp is történhetett volna. A magány érzése megmásíthatatlan felfedezés. Ha az ember bentről néz kifelé a kivilágított ablakon, vagy fentről nézi a tavat, egy kivilágított szobában látja magát, vagy az ég és a fák alatt - az átverés nyilvánvaló, de hízelgő. Ám ha valaki a sötétből néz a fénybe, pontosan látja a különbséget itt és ott, ez és az között. Talán minden otthontalan embernek harag van a szívében, szeretnék betörni a tetőt, a gerincet és a bordázatot, bezúzni az ablakokat, elárasztani a padlót, letépni a függönyöket, felpuffasztani a díványt.(...) Ha az ember tétlen és egyedül van, a magányosság okozta szégyen szinte végtelenül megsokszorozódik.”
― Marilynne Robinson, Housekeeping

“Ha az embernek húga vagy barátja van, az olyan, mintha éjszaka kivilágított szobában üldögélne. A kintiek figyelhetik, de neki nem kell észrevennie őket. Egyszerűen annyit mond: - Idáig tart a figyelmünk. Ha te mégis itt leskelődsz, hogy a lépteidre még a tücskök is elhallgatnak, lehúzzuk a rolót. Ha azt akarod, hogy elviseljük az irigy kíváncsiságodat, fogadd el, hogy nem veszünk tudomást róla. - Ilyen öntelt az ember, ha csak egyetlenegy szilárd emberi kapcsolata is van, és a magányos emberek nemcsak a biztonság és a kényelem, de az efféle önteltség után is sóvárognak.”
― Marilynne Robinson, Housekeeping

“egyszerűen csak arról van szó, magyarázta később a hét gyereknek, hogy egy napon ,"eltört nála a mécses", mert most ha visszagondol, az ő története valójában nem is azzal a bizonyos folyóparttal indult, hanem jóval korábban, jóval a folyóparti események előtt, amikor egyszer elfogta egy addig ismeretlen, egy addig teljességgel ismeretlen mélységű és az ő egész lényét alapjaiban megrázó elkeseredés, hirtelen, egyik napról a másikra egyszer csak azon vette észre magát, hogy nagyon, hogy halálosan el van keseredve, amiként akkoriban fogalmazott, "a világ állapota" miatt, és ez nem valami gyorsan érkező és gyorsan múló hangulat következtében állt nála elő, hanem hát, ez egy olyan iszonyú éles bevillanás volt, mondta, ami örökre beég, tudniillik bevillant neki, hogy a világban, ha volt is, már nincsen semmiféle nemes, nem akarja eltúlozni, de tényleg, komolyan, hogy őkörülötte talán nem is volt, mindenesetre soha többé nem is lesz se szép, se jó”
― László Krasznahorkai, War & War