b

“A kép általában csak kép : de néha a kép több is : megnéztem az arcokat fáklyafénynél, és láttam, hogy menekülők : elszabadultak tőlem és a falról, amelyik megteremtette és megtartotta őket, sőt még önmaguktól is.

Nagyon szeretem, ha egy láb vagy mondjuk egy kéz átjön a peremen és a kereten a képen túli világba, mert a kép valóságos dolog a világban, és ez az elmozdulás ezt a valóságot jelöli : és szeretem, ha egy alak belemozdul ebbe a kép és a világ közötti tartományba, ahogy azt is szeretem, ha a test valóban ott van a festett ruha alatt, ahol valami, egy mell, egy mellkas, egy könyék, egy térd kitüremkedik alóla, és életet ad az anyagnak : az angyal térdét különösen szeretem, mert a szent dolgok világiak is, és nem így gondolkodni, hanem a szent dolgok valóságosságának teljesebb megértése.

De ezek pusztán világias örömök - kedvem volna felbérelni egy apró fiút, felállítani az asztalra, és elkiáltatni vele ezeket a szavakat PUSZTÁN VILÁGIAS ÖRÖMÖK - olyankor, amikor a kép élete maga is kilép a kereten túlra.

Mert akkor 2 ellentétes dolgot csinál egyszerre.
Az egyik, hogy hagyja a világot látni és megérteni.
A másik, hogy eloldja a nézők szemét és életét, és egy pillanatra megszabadítja őket a világától és az ő világuktól is.”
― Ali Smith, How to be Both

“Na, mondja. Figyelj. Nem szabad többé elhinned minden hazugságot arról, hogy a világ meg van mérgezve. És a bombákat. És a vegyszereket. Mert ebből semmi nem igaz.

Nem?, kérdi Arthur.

Nem, mondja Sophia. Mert akik mindenfélét csinálnak a világban, miért ne a legjobbat akarnák a világnak?”
― Ali Smith, Winter

“Gyakran láthatatlannak éreztem magam, tökéletlenül és alig létezőnek, s ez egy- szerre volt a rettegés és a vigasz forrása számomra. Úgy éreztem, semmilyen hatásom nincs a világra, cserébe viszont abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy észrevétlenül figyelhetem. Viszont hangosan kimondva furcsának tűnt, hogy ilyen szellemszerűnek érzem magam, és egész testemben izzadni kezdtem, amivel azon nyomban magamra bizonyítottam vaskos testiségemet.”
― Marilynne Robinson, Housekeeping

“Ha az embernek húga vagy barátja van, az olyan, mintha éjszaka kivilágított szobában üldögélne. A kintiek figyelhetik, de neki nem kell észrevennie őket. Egyszerűen annyit mond: - Idáig tart a figyelmünk. Ha te mégis itt leskelődsz, hogy a lépteidre még a tücskök is elhallgatnak, lehúzzuk a rolót. Ha azt akarod, hogy elviseljük az irigy kíváncsiságodat, fogadd el, hogy nem veszünk tudomást róla. - Ilyen öntelt az ember, ha csak egyetlenegy szilárd emberi kapcsolata is van, és a magányos emberek nemcsak a biztonság és a kényelem, de az efféle önteltség után is sóvárognak.”
― Marilynne Robinson, Housekeeping