b

“mire ő kijelentette, hogy magyarok nincsenek, hungarian no exist, már kihaltak, they died out, körülbelül úgy száz-százötven évvel ezelőtt kezdődött, és valami hihetetlen módon, tudniillik teljesen észrevétlenül, hungarian?, no exist?, csóválta meg a fejét hitetlenkedve a nő, yes, they died out, erősítette meg határozottan Korim, valamikor a múlt századtól fogva, mivel volt itt egy nagyon nagy keveredés, amiben a végére nem maradt egyetlen magyar sem, csak egy keverék, meg néhány sváb, cigány, szlovák meg osztrák meg zsidó meg román meg horvát meg szerb és így to- vább, és főleg ezeknek a keveréke, de a magyarok eltűntek közben, győzködte a nőt Korim, csak Magyarország van még meg a magyarok helyén, Hungary yes, hungarian not, de már egyetlen őszinte, ép emlék se arról, micsoda különös, nagyszerű, büszke, fékezhetetlen népség volt ez itt, mert az volt, nagyon vad és nagyon tiszta törvények között, akiket kizárólag a nagy tettek örökös véghezvitele tartott ébren, barbárok, akik aztán lassan elvesztették az érdeklődésüket a kis tettekre berendezkedett világ iránt, és elvesztek, degenerálódtak, kipusztultak és elkeveredtek, és nem maradt belőlük más, csak a nyelvük, a költészetük és valami apró, hogyan?, jelezte akkor a nő a homlokát ráncolva, hogy nem érti, de így történt, és az a legérdekesebb, bár őt már nem érdekli egyáltalán, hogy degenerálódásukról és kihalásukról nem beszél senki, az egész ügyről nincs más, csak hazugság, tévedés, félreértés és hülyeség”
― László Krasznahorkai, War & War

“Na, mondja. Figyelj. Nem szabad többé elhinned minden hazugságot arról, hogy a világ meg van mérgezve. És a bombákat. És a vegyszereket. Mert ebből semmi nem igaz.

Nem?, kérdi Arthur.

Nem, mondja Sophia. Mert akik mindenfélét csinálnak a világban, miért ne a legjobbat akarnák a világnak?”
― Ali Smith, Winter

“Gyakran láthatatlannak éreztem magam, tökéletlenül és alig létezőnek, s ez egy- szerre volt a rettegés és a vigasz forrása számomra. Úgy éreztem, semmilyen hatásom nincs a világra, cserébe viszont abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy észrevétlenül figyelhetem. Viszont hangosan kimondva furcsának tűnt, hogy ilyen szellemszerűnek érzem magam, és egész testemben izzadni kezdtem, amivel azon nyomban magamra bizonyítottam vaskos testiségemet.”
― Marilynne Robinson, Housekeeping

“[...] én, aki ezt írom, a felkiáltójel használatát a gyengeség jelének tartom. Még ha az ember napi rendszerességgel ír is, összesen talán ha két alkalommal engedheti meg magának a felkiáltójel használatát az egész élete során. Ha valaki ennél ritkábban ír, legfeljebb egyszer alkalmazhat felkiáltójelet, de akkor is csak a megfelelő feltételek fennállása esetén. A felkiáltójel használatával visszaélőket pedig száműzetésbe kellene küldeni - legalábbis egy időre.”
― Erlend Loe, Volvo Lastvagnar