abcug

“Idegen szobában előbb megüresíted magad az álomnak. És mielőtt megüresednél az álomnak, akkor mi vagy. És miután megüresedtél az álomnak, akkor már nem is vagy. És mikor megteltél álommal, akkor nem is voltál soha. Nem tudom, mi vagyok. Nem tudom, hogy vagyok-e vagy nem. Jewel tudja, hogy van, mert nem tudja, hogy nem tudja, vajon van-e vagy nincs. Nem tudja megüresíteni magát az álomnak, mert nem az ami, így hát az ami nem. Hallom, ahogy odakint, túl a lámpátlan falon az eső kiformázza a szekeret, ami a miénk, meg a terü fát, ami már nem azoké, akik kivágták és felfűrészelték, s még nem is azoké, akik megvették, de a miénk se, hiába van a szekerünkön, mert csak az eső meg a szél formázza ki, az is csak Jewelnek meg nekem, akik nem alszunk. S mivel az álom nincs, és az eső meg a szél volt, hát nincs. De a szekér mégiscsak van, mert amikor a szekér már csak volt, Addie Bundren nem lesz. Jewel pedig van, így hát Addie Bundrennek lennie kell. És akkor nekem is lennem kell, mert másképp hogy tudnám megüresíteni magam az álomnak egy idegen szobában. Így hát, ha még nem üresedtem meg, akkor én is van vagyok.”
― William Faulkner, As I Lay Dying