abcug

“Álkoldus somfordál mellém, azt mondja, most jött ki a börtönből, hazamenne a családjához vidékre, vonatköltségre kell a pénz. Évtizedek óta pont aznap jött ki a börtönből, bosszant ez a képzelethiány. "Mondja, magának harminc éve nincs újabb szövege?" "Miért kellene újabb?" "Mert már senki sem hiszi." "Az ő dolguk, hogy elhiszik-e vagy sem. Pénzt adnak, és egy forint helyett kettőt. Maga is annyit fog most adni." "Tízet adok." "Sok. Maga csak ne akarja az én erkölcsi támogatásomat megvásárolni. Nem vagyok eladó. Én még soha senkinek nem adtam el a két kezem munkáját. Legyen szíves a két forintot, nincs olyan sok időm egy ügyfélre.”
― Konrád György, A cinkos

“A kiemelkedő izraeli író, Szami Michael egyszer mesélt egy hosszú autóútról, amely során a sofőrje egyszer csak elkezdte fejtegetni, milyen fontos, sőt halaszthatatlan, hogy mi, zsidók "megöljük az összes arabot". Szami Michael udvariasan meghallgatta, és ahelyett, hogy szörnyülködéssel, tagadással vagy undorral reagált volna, feltett a sofőrnek egy ártatlan kérdést:
- És a maga véleménye szerint ki ölje meg az összes arabot?
- Hát mi! Zsidók! Meg kell tennünk. Vagy ők, vagy mi! Hát nem látja, mit csinálnak velünk?
- De pontosan ki ölje meg az összes arabot? A hadsereg? A rendőrség? A tűzoltók? A fehér köpenyes, fecskendős orvosok?
A sofőr megvakarta a fejét, eltöprengett a kérdésen, végül azt mondta:
- Fel kell osztanunk a feladatot. Minden zsidó férfinak meg kell ölni pár arabot.
Michael nem hagyta ennyiben:
- Jól van. Tegyük fel, hogy magának mint haifai lakosnak kijelölnek egy lakóépületet Haifában. Ajtóról ajtóra jár, becsönget és udvariasan megkérdezi a lakókat: "Elnézést, ön arab?" Ha a válasz igen, lelövi. Amikor az összes arabot megölte az épületben, elindul haza, de alig tesz pár lépést, hallja, hogy egy kisbaba sír a legfelső emeleten. Mit csinál? Visszafordul? Visszamegy? Fel arra az emeletre és lelövi a babát? Igen vagy nem?
Hosszú csend következett. A sofőr töprengett. Végül azt mondta:
- Maga nagyon kegyetlen ember, uram!”
― Amos Oz, שלום לקנאים

“Az elég jó utolsó mondat volna, hogy a mindiget javítom örökkére.”
― Péter Esterházy, Hasnyálmirigynapló

“Amikor a nemzet méltóságának éppen hiányoznak a kézzelfogható, megtapasztalható jelei, akkor keletkeznek az erről szóló legendák. A deprimáló társadalmi környezet az embert álmodozásra készteti, hajlamos a nemzetet, szerepét, jelentőségét valami mitikus derengés színein át szemlélni, csakhogy a végén mindig ugyanott ébred, és ugyanolyan toprongyosan.”
― Ádám Bodor, A börtön szaga