Kálmán Eszter's Blog, page 58
May 22, 2021
Pünkösd
A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepli meg. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás. A Szentlélek (görögül pneuma, latinul Spiritus Sanctus) ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára.„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának.És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.”(Apostolok cselekedetei 2. fejezet, Károlyi-biblia)
A pünkösd a sínai szövetség ünnepe volt a zsidóknál Krisztus korában. Akkor a jelei a szélzúgás és tűz volt, Isten jelenlétének, kegyelem kiáradásának jelei. Az Újszövetség előjeleit a próféták mondták ki az Ószövetségben, Krisztus születése előtt: "Új szövetséget kötök veletek...akkor majd...új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek...Az én Lelkemet oltom belétek..."(Ez. 36,25-27; 11,19; Jer. 31,31k). Keresztelő János is jövendölt. (Jézus) majd "Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni"[4] Jézus Keresztelő Jánosnál keresztelkedett meg, és rögtön utána galamb szállt Jézusra. Ezért a a katolikus ikonográfiában a Szentlélek jele a galamb. A katolikus pünkösdi ünnep tárgya a húsvéti misztérium beteljesedése: a Szentlélek eljövetele, ajándékainak kiáradása, az új törvény és az Egyház születésnapja. 1956-ig vigíliája, 1969-ig oktávája is volt, a húsvéti idő a pünkösdöt követő szombattal ért véget. 1969-től pünkösd hétfője már az évközi időhöz tartozik.
Szentírásból ismert Húsvét után az ötvenedik napon tartják. Így pünkösdvasárnap (a nyugati kereszténységben) legkorábbi lehetséges dátuma: május 10., a legkésőbbi pedig június 13.
Görög nevének (πεντηκοστή, pentékoszté) a jelentése is 50, a magyar pünkösd szó ebből származik. Hasonlóan a húsvéthoz, egész héten át tart, de csak két nap nyilvános ünnep. Bár pünkösdöt ünnepként csak a II. században említik ókori keresztény írók (Tertullianus, Órigenész), ünneplése egyidős az egyházzal, tehát az apostolok idejéből való. A bérmálás szentségét hagyományosan pünkösd ünnepétől kezdve szokás kiszolgáltatni a római katolikus egyházban. Az ünnepről május hónapot pünkösd havának is nevezik.
May 21, 2021
TÚLÉLŐTIPPEK - RETROGRÁD SZATURNUSZ IDEJÉRE
A Szaturnusz az idő ura, ha "visszafordul az idő", újra át kell vennünk néhány leckét, amihez komoly belső munkára, önvizsgálatra, fegyelemre van szükség. Érdemes a saját felelősségünket megvizsgálnunk egy-egy helyzetben és úgy általában is, végiggondolni céljainkat, hogy valóban jó úton járunk-e, biztos azt tesszük-e, ami a dolgunk.
Egy bolygó akkor retrográd egy horoszkópban, ha látszólag visszafelé mozog.
"Normális" esetben a bolygók direkt mozgást végeznek, azaz haladnak előre az Ekliptikán (a körábrán).
Rendszeresen előfordul azonban, hogy egy-egy bolygó úgy tűnik, mintha hátrafelé mozogna. Ez a valóságban természetesen nincs így, tehát olyan nem létezik, hogy a Szaturnusz megy-megyeget a pályáján, majd egyszer csak megáll, és elindul az ellenkező irányba. A hátráló mozgása egy bolygónak csupán látszólagos, a Földről figyelve. A horoszkópban viszont azt fogjuk látni, hogy a Szaturnusz hátrafelé mozog a körábrán. Azt, hogy egy bolygó retrográd, a horoszkópban a bolygó jele mellé tett R betűvel jelezzük (az R betű szárát áthúzva). A Nap és a Hold még látszólag sem lehetnek retrográd mozgásúak.
Általánosságban elmondható, hogy ha egy bolygó retrográd, akkor károsodott, úgy is fogalmazhatunk, hogy sújtott. Megakasztja a dolgok rendes, "direkt" menetét. Csak bizonyos esetekben jelent jót a képletben.De mivel a Szaturnusz amúgyis egy "kártevő" rosszindulatú bolygó, még mindig jobb amikor jó méltóságban áll, mint mikor sérült lesz, mert retrográdba fordul - veszít ugyan az erejéből, de még rosszindulatúbb lesz. A Szaturnusz retrográd (látszólagosan hátráló) mozgásban van, ami azt idézi elő, hogy olyan dolgok kerülnek ismét elő, amelyek a múltban már lezártnak tűntek.
Ez az időszak rosszabbul hat a Bak és Vízöntő Ascendensűekre, ilyenkor fáradtabbak, szétszórtabbak lesznek a retrográdság hatására, sokszor meg-meggondolják magukat, maguk sem tudják, mit akarnak.
Hogyan ismerhető fel a retrográd (hátráló) Szaturnusz hatását hétköznapi szinten?Például hirtelen előtűnnek a rég elfeledett vagy épp pont nem elfeledett exek és bekavarnak az életünkbe. Ám mivel ezek Vízöntő Szaturnusz alatt jönnek vissza, ugyanolyan kiállhatatlanok, mogorvák, távolságtartóak, önfejűek és szabadságvágyóak lesznek, mint régen, szóval rájövünk majd, miért is hagytuk ott őket anno!
Aztán pl. tudjuk, hogy ilyenkor nem szabad használt, régi dolgokat venni (mint használt autó), mert tuti legnagyobb hibája lesz, hogy nem gyorsul, de amúgy se csinálunk most jó vásárt vele.
Szóval ebben a pár hónapban hanyagoljuk a bolhapiacokat, régiségkereskedéseket és aukciókat.
Viszont ha valami dolgot régóta keresünk arra nagy esély van hogy most fogjuk megtalálni.
Ha az 1.házunkban jár: újra kell értékelnünk magunkat, önismereti válságokkal küszködhetünk, lefogyunk, ill. újra előjönnek olyan problémák amiket már megoldottnak hittünk (félelmek, szorongások, megjelenésünkkel kapcsolatos problémák, pl. az öregedés jelei).A 2. házban: a Szaturnusz itt az értékek újraértékelését jelzi. Meg kell állapítani új fontossági sorrendeket az életben. És persze amíg itt jár a Szaturnusz az anyagiakban sem bővelkedünk sőt! Ha pedig retrográd, ugyan régi tartozások, pénzek kerülhetnek elő, de vagy kevesebb lesz vagy később lesz mint ahogy számítanánk rá. Ne vegyünk ebben az időszakban használt cuccokat sem (használt mobil stb.), nem telik bennük sok örömünk!
3. házba: rég nem látott testvérek rokonok bukkanhatnak fel, de vigyázzunk nem biztos, h,. mindegyik kellemes találkozás lesz. A hírek késve, nehézkesen érkeznek csak el hozzánk ezen időszakban, mindig mi leszünk az utolsók akik megtudunk valamit.
4. házban: semmiképp se most vegyünk használt lakást: rossz, lesz, hibás, szűkös, romos stb. Szülőkkel, nagyszülőkkel kapcsolat viszont felújulhat ha eddig valamiért szünetelt. Esetleg családfa kutatásba lehet kezdeni - visszamenni a múltba, a származáshoz, a gyökerekhez.
5. házban: hát amúgy sem kellemes a Szaturnusz ittléte, mert lőttek a földi örömöknek, retrográdban annyi "előnye" van, hogy rég elfeledett tervek, ötletek, kreatívkodások jutnak eszünkbe (de nem biztos, hogy most lesz erőnk újrakezdeni őket) viszont vegyük elő a régi alkotásokat, szemezgessünk belőlük, hátha újabb ötleteket kapunk. Gyerekekekel kapcsolatban: szétszórtak, feledékenyek lesznek, állandóan meggondolják magukat, fáradtak lesznek, figyeljünk jobban rájuk.
6. házban: régi munkatársak térhetnek vissza, vagy egy régi munkahelyre hívnak vissza (kérdés, szerettünk-e ott lenni vagy nem). Rossz hír viszont h. régi betegségünk kiújulhat. Menjünk kontrollra, szűrővizsgálatokra.
7. ház: exek bukkanhatnak fel a láthatáron, olyan kapcsolatok amiket már lezártnak hittünk. Lehet h. örülünk, lehet h. nem, de mindenképp foglalkoznunk kell velük. Párunk fáradtabb lehet, sokszor meggondolja magát, nehezebben kötelezi el magát dolgokban, visszakozhat már meghozott döntésekből, ill. párkapcsolatunk régi problémái ismét kiújulhatnak.
8. ház: régi hitelek, tartozások bankok felé stb. keseríthetik meg életünket.
9. ház: régi hitek újulhatnak fel, esetleg félbehagyott tanulmányokat kezdhetünk újra. Régen érlelt utazási tervek kerülhetnek megint elő, esetleg érdemes újra elgondolkozni rajtuk (v. utazhatunk szaturnuszi országokba mint a Bak jegyű India vagy a Vizöntő Oroszország stb.)
10. ház: régi hivatásbeli célok újra előkerülhetnek. Esetleg az életcéljainkat kell újra felülvizsgálni. A Szaturnusz az MC-n változásokat hozhat munkánkban, karrierünkben is, egzisztenciánkban, de nem könnyű módon, és nem gyorsan, de alaposan.
11. ház régi barátok kerülhetnek elő, itt is vigyázzunk azért, mert lehetnek önző céljaik, de lehetnek kellemesek is a rég nem volt találkozások.
12. ház: vigyázzunk, ha kórházba, börtönbe egyéb zárt intézetekbe laktunk, a lehetőség ismét megkísérthet, próbáljuk megállni a szaturnuszi próbákat: rend, fegyelem határozottság.
Figyeljünk a pontosságra, megbízhatóságra, kitartásra, összeszedettségre. Ha figyelünk és kontrolláljuk magunkat, máris közel engedtük magunkhoz a Szaturnuszt, és nem kell, hogy akadályok, nehézségek, megpróbáltatások, betegségek formájában tegye meg ezt velünk!
Amikor egy kapu bezárul, kinyílik egy új. Rajtunk múlik, melyik kapu nyílik ki, hogy képesek vagyunk-e akkorát fejlődni, hogy a legnagyobb vágyunk is teljesülhessen. Vannak dolgok, amik kisebb erőfeszítésekkel elérhetőek. Azonban amely életterületen a Szaturnusz áll, ott biztos, hogy hatalmas erőket kell mozgósítanunk, mert görcsös akarással nem jutunk előrébb. Magányos, sokszor fájdalmas út, ahol a Szaturnuszunk áll.Olykor le kell valamiről mondjunk, hogy a helyére valami új jöhessen. A Szaturnusz elválaszt azoktól, akikkel/amikkel már nem vagyunk egy súlycsoportban.
May 20, 2021
A NAP AZ IKREKBE LÉP
Május 20-án éjféltájban a Nap belép az Ikrekbe. Az Ikreknek nagy a tudásvágyuk, információéhségük, mozgásigényük. Fontosak számára a kapcsolatok, a kommunikáció, az utazás, a mozgás. Uralkodó bolygója a Merkúr, ami az intellektus, a józan ész szimbóluma. Az Ikrek sokoldalú, széles érdeklődési körű, de nem elég kitartó. Intellektuális, nem érzelmes.Figyeld meg, mely házad fölött tranzitál éppen a Nap (mely házadba esik az Ikrek jegyének kezdete), mert azokat a témákat előtérbe hozza kb.egy hónapig.
Az Oroszlán Ascendensűek sok változást nem észlelnek, mert az Ikrekben is peregrin a Nap, a születési uralkodójuk. Április vége óta több erőfeszítést kell tenniük dolgaik megvalósulásáért, kevesebb az energiájuk. (Igazából majd csak júl. végétől fognak erőre kapni.)
Az állatöv harmadik jele az Ikrek. Jele a (dualitás) kettősség szimbóluma. A levegő elemhez tartozik, melynek jelzését, a két vonalat, a párhuzamost tartalmazza. Az Ikrek a változó kereszthez tartozik, ami változékonyságot, a kitartás hiányát jelenti. Az uralkodó bolygója a Merkúr.
A levegő elem és a változó ősminőség a jel örökös mozgására utal. Az Ikrek jel az emberben az egyetemes tudásvágyat, a kielégíthetetlen megismerési és kutatási ösztönt jelenti. A jel egyetlen mondatba sűritve: 'Én megismerek'. Az Ikrek számára nem jelent különösebb örömet valakinek, vagy valaminek a puszta birtoklása, részletesen meg akarja ismerni a személyeket és tárgyakat. No és persze az egész világot. Az Ikrek vándorló természetű. Mindent megismerni: ez a jel célkitűzése. A világmindenség természetéből adódik, hogy ezt a célt megvalósítani lehetetlen. A szétforgácsolódás elkerülhetetlen számára. Kezdeti fellángolása, bármi iránt csak szalmaláng természetű.
A Legalább annyira fontos számára a továbbhaladás, a közvetítés. Nem véletlenül uralkoó bolygója a Merkúr, a hírvívő.
Keresni, kutatni, meggyőződni, továbbadni majd kezdeni elölről. Nyugtalanság, kíváncsiság -ez az Ikrek jelű ember osztályrésze és természetesen minden emberben jelenlévő Ikrek-tulajdonság.
Ha gyermekkorától vizsgáljuk az Ikrek ember egyéniségét, azt tapasztaljuk, hogy ritka esetektől eltekintve ő az, aki leghamarabb járni és beszélni képes. Ezt a két tehetséget sokáig megtartja. Beszélni mindig sokat beszél, és mozgási kényszere idős koráig megmarad.
Igyekszik mindent gyorsan elvégezni. Általában jól tanul, mert rendkívül gyors a felfogása. Gyakran azért unja magát az órákon, mert már előre elolvasta az anyagot, sőt hozzá is olvasott, persze ez csak arra az anyagra vonatkozik, amelyik érdekli. Ha nem mondhatja el a véleményét az órákon nyilvánosan, akkor padtársával beszél, de az is előfordulhat, hogy pad alatt olvas. Gyakran már előbb tud olvasni mint hogy iskolába járna. Falja a könyveket. Később is nagy könyvgyűjtő. Megvesz mindent, ami érdekli, de az elolvasásukra nem marad ideje. Ennek ellenére olvasottsága és tájékozottsága a világ dolgairól lenyűgöző.
Társaságokban közkedvelt ember. Mindig tud valami aktuális pletykát, érdekes információt. Amennyire szerteágazó a tudása, legalább annyira felületes. Sosem az információk mélysége, hanem mennyisége izgatja. Igazi újságíró típus. Ő az az ember aki képes lyukat beszélni a másik hasába.
Az Ikrek kettős jel. Az Ikrek emberekben mindig jelen van a kettősség érzése. Önmagával vitatkozik, és az egyik énje megpróbálja meggyőzni a másikat. Semmit sem hisz el, csak úgy, ha utánajár és meggyőződik arról, hogy az információ helyes. Ha valamiben kételkedik, rögtön vitára kész és ha úgy érzi, hogy igaza van, addig csűri-csavarja, míg az ellenfél fel nem adja. Egy szónok veszett el benne. Pillanatok alatt képes új teóriák létrehozására, ha úgy érzi, hogy a vitában sarokba szorították. Nem következetes, logikai láncolataiban nem találunk kiépítettséget, ha ez kiderül, témát vált. Ez nem azt jelenti, hogy nem kerülhetnek ki közülük zseniális gondolkodók, sőt elég gyakran látunk közöttük írókat, filozófusokat. Utóbbiakat a horoszkópban lévő erős Szaturnusz-állásnál találjuk.Semmit sem tudnak magukban tartani. Ahogy a szólás tartja: "Ami a szívükön, az a szájukon". Közlékenységi vágyukból adódik, hogy sokat tudnak beszélni. Az is előfordul, hogy ha már elmondták amit akartak, a válaszra már oda sem figyelnek. Ez nem szemtelenség részükről, de gondolataik csapongása miatt már máshol járnak. Most éppen azon gondolkoznak, hogy miről lehetne tovább beszélni. Beszédkészségüknek megvan a maga haszna is. Jó a nyelvérzékük, gyakran több nyelven beszélnek. Pályájuk is kapcsolódhat a beszéddel. Kiváló tolmácsok, előadók, riporterek, tanárok, újságírók, szervezők, ügyvédek kerülnek ki soraikból. Ők a tipikus közvetítők is; postai alkalmazottak, a tömegkommunikációban résztvevők, utazásokat lebonyolítók.
Az Ikrek kiválóan alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez. A kapcsolataiban alkalmazkodó, mások elvárásainak megfelelni akaró, de csak addig, míg az illető vagy társaság érdekli. Kicsit úgy is fogalmazhatnánk, hogy mindent fontolóra vesz és érdekei szerint dönt. Az érdeke elsősorban a tudás megszerzését szolgálja nála.
Számára a világ a megtanulható ismeretek tárháza. Minden információ, ami érdekli, a jobb eligazodáshoz vezet és az állatövi jegyek sorrendjében ő képviseli a kíváncsi embert. Rendszerezésre nem futja az erejéből, idejéből.
A mozgás- és levegőigénye óriási. Ezért ha teheti, kimegy a szabadba. A hosszas bezártság neurotizálja. Nyitott ablaknál alszik, és nem fázékony. Sokáig megtartja fiatalos külsejét és szellemi frissességét. Szervezete ellenálló, de idegrendszere nem. Ez a legsebezhetőbb pontja és sajnos az ideggyógyászatra sokan kerülnek az Ikrek közül, elsősorban azért, mert túlhajtják magukat, nem ismernek határt. Ahogy szokták mondani: "Két végéről égetik a gyertyát". A másik érzékeny pontja a válla és a tüdeje. Számára a legveszélyesebb a dohányzás.
May 15, 2021
Mit hoz a Halak Jupiter az egyes jegyeknek?
KOSOKGondolj a magány idejére, mint álruhás áldásra. Nemcsak mindenről gondoskodni tudsz, ami keresztezi az utadat, hanem minden kihívásban nyerni is tudsz. Semmi sem áll a siker útjában, mivel most a világegyetem is véd.BIKA
Az emberek hírneved és a képességeid miatt keresik a társaságod. Ha a kapcsolati hálód jól működik, gond nélkül elérheted a nagyságot. Ez lehetővé teszi, hogy új magasságokba juss a céljaidon belül, és segít abban, hogy csodálatos munkahelyen találd magad.
IKREK
A munkalehetőségek özönlenek, emiatt nagyon áldottnak érzed magát karrier területén. Mielőtt mindent felvállalnál, nyitottan vedd számba a lehetőségeid. Ami papíron jól mutat, hosszú távon nem biztos, hogy meg akarod csinálni. Légy óvatos, mielőtt szakmai döntést hoznál.
RÁK
Az inspiráció kulcsfontosságú a helyed megtalálásához a világban. Bár lehet, hogy belülről vagy kívülről nézed, fontos, hogy megelégedj a birtokoddal. Igen, nincs meg minden, amit akarsz. De ez nem azt jelenti, hogy nem érheted el hamarosan. El fogod. Bízz a folyamatban.
OROSZLÁN
A pénzügyi ügyek előtérbe kerülnek, mivel a túlköltekezésed utolért. Csökkentsd a komolytalan kiadásaid, és vedd számba a bankszámládról felszabaduló készpénz mennyiségét. Hagyd abba a nagylelkűséget másokkal és önmagaddal szemben. Az pontos költségvetés a barátod.
SZŰZ
Az életedben fennálló szoros kapcsolatok fontosak számodra, de azt tapasztalod, hogy sokuk már nem értékes számodra.. A szíved megnyílik mások előtt, és az emberek jelenleg extra imádatot adnak neked. Azonban szelektívebben válaszd meg azt, hogy kibe fektetsz energiát és szeretetet.
MÉRLEG
Számos normád van, ha olyan emberekről van szó, akikkel üzleti kapcsolatban állsz. A probléma az, hogy lehet, hogy nem olyan őszinték és átláthatók, mint szeretnéd. Minden csalódás azzal fog véget érni, hogy az erkölcsi szinted megőrzése érdekében egyes lehetőségeket elutasítasz.
SKORPIÓ
A romantika és a kreativitás lóg a levegőben van, lehetővé téve, hogy új magasságokat keress az ilyen érzelmekben. Az egyetlen probléma az, hogy ha ilyen csodálatosan töltheti el az életét, a hétköznapi tevékenységek nagyon mellékesnek tűnnek. Próbálj megalapozott maradni az élet egyensúlyának fenntartása érdekében.
NYILAS
Lehet, hogy fojtogat a jelenlegi élethelyzete, és több teret igényelnél. Fontol meg, hogy egy új helyre költözöl, amely lelki és érzelmi kiteljesedést nyújt neked, ahelyett, hogy a pénzügyek és a körülmények befolyásolnának. Ez hosszabb távon előnyös és kielégítő lesz.
BAK
A kapcsolatok létrehozása jelenleg könnyűnek tűnik, mivel mások vonzódnak hozzád. A tanulság az, hogy értékel azokat, akikkel találkozol, és ne keres őket pénz vagy státusz miatt. Megtanulni értékelni a többieket olyan gondolkodásmód, amelyet kénytelen vagy megérteni ezen a kozmikus átmenet során.
VÍZÖNTŐ
Nem a pénzre vagy az anyagi javakra koncentráltál. De a vagyonod így is növekedni fog. Amíg értékeled az univerzum bőséges adományait a vonzás törvényének gyakorlásával, az elkövetkező néhány hónapban jelentős áldásokat és ajándékokat érhetsz el az anyagi területen.
HALAK
Egy idő után először adod ki magad, és örömmel fogadod az új élményeket. Optimizmusod és hited nagyszerű élmények felé vezet majd csodálatos és izgalmas emberekkel. Csak ne vállalj túl sokat egyszerre, mert könnyen megborulhatsz.Mit hoz a Halak Jupiter az egyes jegyeknek?
May 13, 2021
A Jupiter hazatért a Halakba
Május 14-én a Jupiter végre átlép az uralmi jegyébe a Halakba! Igaz egyelőre csak júl.28-ig.Ezt követően, pár hónapos hátrálás után 2021.dec. 29. és 2022 máj.11. közt halad át rendesen (és nagyon gyorsan) a Halak jegyén.
Majd 2022.okt.28. és dec. 21.közt még egyszer vissza fog hátrálni akkor már a Kos jegyéből a Halakba. Érdemes tehát kihasználni azokat az időszakokat amelyeket a Jupiter a Halakban tölt el.
Mivel a Halakban a Jupiter uralkodik, s mint jól álló jótevő a legeslegjobb dolgokkal fog elhalmozni minket! (Amennyiben mégis történnek e tranzit ideje alatt is kellemetlen dolgok velünk, sose felejtsük el, hogy nemcsak a Jupiter tranzitál a horoszkópunk felett hanem vele együtt még 10 bolygó és azok is hatnak ránk és az életünkre.)
A Halak Jupiter erőssége együttérző természete és spiritualizmusa. Empatikus és önfeláldozó, szinte eggyé tud olvadni másokkal. Konfliktuskerülő, passzív, sodródik az eseményekkel, rendkívül segítőkész. Derűlátó és álmodozó, de minél mélyebbre merül a spirituális világban, minél erősebbek megérzései, álmai, annál jobban elszakad a valóságtól.
A Nyilas és Halak Ascendensűek
most egy évig a Jupiter kegyeltjei lesznek. Jobban járnak, ha mostanra már kitalálták, milyen hosszútávú vagy nagyszabású ötleteiket szeretnék az elkövetkezendő évben megvalósítani, mert mostantól már neki is kezdhetnek! Az energiaszintjük a csúcson lesz, egészségileg is pozitív hatásokat hoz ez a tranzit nekik. Fizikailag és szellemileg is jó karban vannak, szervezetük ellenállóbb a betegségekkel szemben. Az egyetlen dolog, hogy ilyenkor hajlamosak lesznek felszedni egy kis súlyfelesleget.
Szakmai sikerekben lehet részük, ahogy egész életük kiszélesedik, kitágul. Csak közben ne hanyagolják el személyes kapcsolataikat sem. Ügyeljenek arra, nehogy másokkal szemben fölényesen lépjenek fel és akkor ez egy nagyon pozitív időszaka lesz személyes fejlődésüknek.
Kapcsolataik nagyon kellemesen alakulnak; több új ismeretségre tesznek szert, mint általában. Pozitív rezgéseiket, viszonozni fogják azok, akikkel találkoznak. Vigyázzanak azonban, hogy ne építsenek légvárakat.
Fejlődnek és érlelődnek, tapasztalatokban gazdagodnak. Optimistának, kedvesebbnek,. érzelmesebbnek, néha spirituálisabbnak érzik majd magunkat, és pozitív hozzáállásukat a nagyvilág is visszatükrözi.
Néha útra kelnek e tranzit idején; ha így van, ennek célja szemléletmódjuk érlelése és toleranciájuk fejlesztése a világ sokféleségével szemben. Új és érdekes emberekkel fognak találkozni. Érezzék jól magukat!
Vegyél fel lilás vagy kékes ruhát zafír vagy türkiz kiegészítőkkel, fest mahagóni színűre a hajad. Menj el egy szőlészetbe, kóstolj finom borokat, egyél fügét vagy gesztenyét, ill. olajos magvakat. Aztán menj el lovagolni vagy delfináriumba
Ha belülről is át akarod élni: taníts meg valakit olyasvalamire amit te már nagyon jól tudsz - ne csak tárgyilagosan, hanem add át az életbölcsességeket is,amiket már megtanultál.
További anyagok:
Jupiter analógiái - képgyűjtemény
Halak analógiái - képgyűjtemény
Hírességek akiknek Halak Jupitere van - képgyűjtemény
May 11, 2021
BIKA ÚJHOLD
Újhold van ma a Bika jegyében. Ezekről a napokról általánosságban elmondható, hogy a megújulásról szólnak, az pedig h. melyik jegyben jár a Hold, arra mutat rá, h. mely területen támogatott a megújulás. A Bika jegyhez tartozik a torok, a gége, a tarkó, a fül, a száj, a mandula és a fogak. Néhány témakör amire ma érdemes ránézni és ha úgy érzed megújulni:
* Mi az ami nehezen megy le a torkomon? Mi az amit nem tudok lenyelni?
* Mindig azt mondom-e amit gondolok?
* Mikor mondtam ki utoljára többet, mint amennyit kellett volna?
* Hallgatok-e a belső hangomra?
* Mennyire hallok meg másokat?
* Min rágódom túl sokat?
* Bizalommal fordulok a világ felé?
A Nap és Hold együttállása egy helyre koncentrálódva hívja be életünkbe azokat az energiákat, amelyek támogatják az új kezdeteket. Új karma kör indul, ami egy új élet szimbolikus kezdete. Mindez a Bikában szilárdul meg, ami tartós dolgokat ígér, de komoly erőfeszítéseket kell tenni.Amennyiben saját magunk makacsságát képesek vagyunk legyőzni, bátorságunkkal, nyitottságunkkal új belső értékeinket szilárdíthatjuk meg és új értékes kapcsolatokra tehetünk szert.
A két héttel ezelőtti Skorpió telihold bizonyos elengedésekkel és karmikus adósságok letételével volt kapcsolatos. Amennyire nehéznek és fájdalmasnak éli meg az elengedést egy Skorpió, annyira állhatatosan képes a Bika ragaszkodni mindahhoz, amit már egyszer megszerzett. Így van ez a múltban (előző életekben) összegyűjtött rossz tapasztalatokkal is, amelyektől a megszabadulás sem egyszerű. A teliholdtól a újholdig tartó időszak ezeknek a terheknek a letételének volt intenzív időszaka. Minden, amit birtoklunk, biztonságot ad. Minden, aminek a tudatában vagyunk, választási lehetőségekhez segít. Minden, ami a tudatalattinkban zajlik, életünk legfontosabb mozgató rugói.
HOLDHÁZ: KŐ (Bika 21°)
ALDEBARAN - A BIKA SZEME
A hagyományok szerint amikor a Hold ebben a házban tartózkodik összedőlnek az épületek és családi viszályok robbannak ki,
A Merkúr és a Szaturnuszt együttállása a Bikában az erős birtoklási vágyat fejezi ki. A Szaturnusz a tradiciókat, az ősöket és a családi hátteret képviseli valamint az örökség biztonságát. Ez a holdház erősen anyagias és birtokló hangulatú.
A Bika jegye összefügg az anyagi és a nem anyagi értékekkel, amelyek birtokában (vagy hiányában) vagyunk, amelyeket saját tulajdonunknak tekintünk. Érdemes elgondolkozni azon, hogy mitől érezzük magunkat értékesnek, mi az, amit másokban is értékelni tudunk. Az új értékek megtalálása, kifejezése és új alapokra helyezésének kedvez a mostani Bika újhold, amely szilárd, tartós formát ölthet nemcsak önmagunkban, hanem minden emberi kapcsolatban.
A Bika újhold feszült energiáiban erősebben érintettek a szilárd jegyek (Bika, Skorpió, Oroszlán, Vízöntő) akiknek bolygói (Nap, Hold) utolsó fokaira esnek a fenti jegyekben, illetve az Ascendens, a felszálló-vagy leszálló holdcsomópontjaik szintén szilárd jegyekben.
May 7, 2021
Kérdőasztrológia: Jó-e nekem az Astra Zeneca oltás?
Látom, hogy nagy az izgalom az oltások miatt, úgyhogy felteszem az én kérdésemet, amelyre már visszajelzés is van, mivel már mindkettőt megkaptam.
Jelölők: Hold (én)
10.h.mint oltás: Jupiter és Mars
6.h. mint covid: Jupiter
Mint látszik, az oltás (10.h.) nem okoz mellékhatást, mert nem tesz engem (ASC urát) romlásba. Igy is volt, semmilyen mellékhatást nem tapasztaltam, azaz nem lettem rosszul tőle beadás után még az orvosnál.
Az oltás nem tartja recepcióban a 6.h.urát, így semmilyen fokozott immunválasz sem jött elő nálam. Konkrétan semmi utóhatása sem volt. A 10.h.urai Jupiter és Mars közül a Mars egzaltációban tartja a Holdamat mint ASC urát, így bizonyos része az oltásnak kifejezetten jót tett az immunrendszeremnek.Ezt egyébként egy későbbi képlet is megerősítette, ahol az immunrendszeremet egy egzaltált Nap jelölte az oltás után. Ennél jobban nehéz lenne felspécizni az immunrendszert. ☺
Ennyi, többet nem kell tudni. Persze lehetne ezernyi kis jelet kiolvasgatni még, de a lényegen nem változtat. Ez egy influenza oltás, se több, se kevesebb. Nem lehet tőle életre szóló immunitást várni, mint a gyerekkori oltásoktól, és igen el lehet mellette is kapni a covidot, mint a sima influenza oltásnál is az influenzát, csak nem lesz annyira vészes a súlyossága, mint lenne egyébként.
May 5, 2021
MÁJUS TAROT LAPJA: A BOLOND
A május az új kezdetek hónapja, az óvatosság elhagyása és sarokba hajítása. A Bolond arra ösztökél, hogy éljünk teljes életet és lássuk teljesen új szemmel a világot. Örüljünk azoknak az ajándékoknak amiket a világ kínál nekünk. Itt az idő a hitbeli ugrásra és az ismeretlenbe lépésre, amely olyan csodás tapasztalatokat hozhat amit el se tudunk képzelni. Legyünk vidámak és spontának. Felejtsük el a rutint és az időzitést erre a hónapra - legyünk szabadok! Ötlet:Irj egy listát arról amit még sosem próbáltál, beleértve olyan tevékenységeket amikkel még sosem kísérleteztél, ételeket amiket sosem kóstoltál, helyeket amiket még sosem látogattál meg, stb.Minden héten válassz ki 3 dolgot erről a listáról és valósítsd meg őket!(Biddy Tarot)
May 4, 2021
Máj.4. Star Wars nap
Május 4-e nemzetközi Star Wars-nap. A Csillagok háborúja filmsorozat rajongói pontosan tudják, miért ezt a dátumot ünnepeljük a sok közül. Obi-Wan Kenobi jól ismert mondata, „Az Erő legyen veled!”, eredeti nyelven „May the Force be with you!”, szállóigévé vált. Az angol szöveget könnyen „May the fourth be with you!”-nak, vagyis „Május negyedike legyen veled!”-nek lehet érteni…
Nézzük meg a premier vetítés napjára felállított képletet, miről árulkodik nekünk! Mivel a pontos órát persze nem tudni, hogy az egyes mozikban mikor kezdték vetíteni a filmek, így egy általános, arra a napra szóló állásokat tudjuk csak elemezni.
Ami feltűnik az a Tűz jegyek túlsúlya: ez a film (és a későbbi franchise) tényleg a szórakoztatásról szól.Kisebb mértékben jelentkezik a Föld elem és a Levegő elem: a pénzcsinálás másodlagos szempont volt a bemutatókor ill. a közösségteremtő ereje is csak később bontakozott ki,
Viszont a Fix jegyek túlsúlya is látható, ami viszont garantálja a hosszabb időre is érvényesülést - hiszen most már a 44. évfordulóját ünnepeljük a filmnek.
A házak hiányában csak a bolygókra, állócsillagokra támaszkodhatunk a megítélésben. A képletben a Mars áll a legjobb méltóságában: uralomban a Kosban.
a Mars analógiásan nem véletlen, hisz maga az egész film (sorozat) háborúról, háborúkról szól (eredeti címe: "Csillagháborúk"), illetve végig a Jó és a Rossz, a Fény és a Sötétség harcát követhetjük nyomon a (főleg) férfi főhősök által.
És talán ideköthető, hogy aránylag kevés női főhős szerepel a sorozatban (ami amúgy egyáltalán nem baj), talán Leiát, Padmét, Ahsokát és az újonnan beleerőltetett Reyt tudnánk említeni (hiszen a Vénusz csak egy arculatban található a Mars uralmában)..
a második legjobban álló bolygó a a Bika Merkúr, mert hagyományos méltóságok szerint van egy terminusa és egy arculata is itt. Vagyis az értelem, a kommunikáció, a "mondanivaló azért végig jelen van a filmekben, nem agyatlan öldöklés az egész. Sőt halhatatlan ikonikus mondatok, párbeszédek maradtak meg a filmből 40 év múltán is, sokszor beépültek a (pop)kultúránkba. L. A legjobb Star Wars-beszólások
Erről a Fix és Föld jegyben álló Merkúr gondoskodik, meg szerintem arról is, hogy bár az egész egy "mese" egy "messzi, messzi galaxisban" játszódik, szinte földközelinek érezzük, a hőseik velünk élnek, bármilyen fajtájúak is,.
A Jupiternek és a Szaturnusznak egy-egy terminusa van, de aztán romlásba fordulnak,. ez utalhat analógiásan arra, ahogy az eredeti trilógiában a zsarnokság (Szaturnusz) bukásának tanúi leszünk, míg a előzmény trilógiában éppen a rend, a bölcs Jedik és demokratikus Köztársaság (Jupiter) dől sírba politikai machinációk által.
és Végül ahogy említettem a Vénusznak csak egy arculata van és aztán szintén romlásba (exil) kerül. ez nemcsak a fenti női hősök korlátozott számát mutatja hanem talán azt is, hogy aránylag kevés női rajongója van volt és lesz ennek a világnak. (Anekdotaszerű, pedig nem az: az évek során már jó pár férfi sóhajt hallottam: bárcsak találnának egy nőt akit úgy érdekel a Star Wars világa mint őket - rögtön elvennék feleségül!)
Állócsillagok:
Ami szerintem a legjelentősebb, hogy a Hold együtt áll a REGULUS állócsillaggal. A Regulus a királyok csillaga, híressé tesz. Vagyis a Hold valószínüleg kiemelkedő helyen állna ebben a horoszkópban (ha tudnánk órát is kapcsolni hozzá):
Okkult érdeklődé, hatalmas barátok, nyereség spekuláció által (Lucas volt az első, aki nem fix fizetést kért a stúdiótól, hanem minden bevétel X %-át, innen eredeztethető hatalmas vagyona!), nyilvános hírnév nagy hatalom, jólét - de veszélyek ellenségek és hamis barátok miatt (ez utóbbira példa szerintem a Kathleen Kennedy által vezetett Disney-éra erősen mítoszromboló hatása).
Az ALDEBARAN pedig a Jupiterrel áll együtt. Tisztelet, ékesszólás, okosság, állhatatosság,, népszerűség, integritás, bátorság, köztisztelet, mások révén (pl.rajongók) hatalom és vagyon növekedése.Jupiterrel kifejezetten magas egyházi méltóság, katonai beosztás.
Ami érdekes és talán fura is, hogy egy kitalált világ kitalált "vallása" a Jedi rend, valósággá vált, hiszen Amerikában van ilyen bejegyzett egyház, sőt nálunk is sokan Jedi vallásúnak tartják magukat!
Ha mindezt összehasonlítjuk az alkotó George Lucas képletével
azt láthatjuk, hogy a Hold a Regulus állócsillaggal együtt az 5. házába kerül: szórakoztatás, szórakoztatóipar, alkotóművészet, A Szaturnusz együtt áll Lucas Plútójával, mintha számára ez valahol karmikus "feladat" vagy folyamat lett volna, ill. mutathatja a közös kollektív tudattalanból való merítést is,amitől ilyen tartós mítosszá vált ez a világ.
Lucas Merkúr-Vénusz együttállásával együtt áll a film képletének Merkúrja. Igazából a filmen keresztül tudta "szavakba önteni" az elképzeléseit (a forgatókönyvírás aga és az egyéb ilyen dolgok elég nagy kínlódással jártak neki, erről a későbbiekben igyekezett is megszabadulni és másokat fölfogadni ilyen feladatokra (l.12.házas együttállás).
A film képletének Szaturnusza opponálja a Holdját és kvadrátolja a Vénusz-Merkúr együttállását. Ez is alátámasztja, hogy azért sokat kínlódott a filmek forgatásával,elég kicsit utánaolvasni, ill. hogy talán a végén már túl nagy tehernek érezte továbbvinni ezt az egész franchise.-t. L. Oliver Denker: Star Wars
Mindenesetre a legenda továbbél és reméljük élni is fog még sokáig! May the Fourth be with You!
May 2, 2021
KINAI ASZTRÓ - A YIN VÍZ KÍGYÓ HÓNAPJA
A kínaiak szerint ez a hónap (máj.5-jún.5.) a Kigyó hónapja, a nyár első hónapja, és ezért nagyon jó időszak most azoknak akik a Majom, Kakas és Bivaly évében születtek. Nem igazán jó a hónap a Disznó szülötteknek, nem sikerülnek úgy a dolgaik, ahogy szeretnék, akadályokba ütközhetnek.Ez általában jó hónap a házasságkötésre, üzletnyitásra. kivéve a Disznó jegyűeknek.
A Disznó, Nyúl és a Kecske jegyűek mozgalmas hónapra számitsanak, tele utazással és változásokkal!
A Kigyó hónapja alapvetően Tűz elemű, ezért mindazoknak jó, akik szintén Tűz, Fém vagy Föld eleműek (a születési napjuk szerint), mert sok baráttal, ismerőssel találkozhatnak, de külön még jót tesz a Föld elemű embereknek is. Támogatást, segitséget kaphatnak másoktól vagy tanulásba kezdhetnek, meglevő tanulmányaik jól fognak menni.
A Fa eleműeknek kreativitást hoz ez a hónap és vállalkozókedvet, a Viz eleműeknek pénzt (ha szingli férfiak, akkor barátnőt is! :) a Fém eleműeknek pedig még munkát és ha nők, akkor pasit is hozhat! :)
Csak azoknak kell vigyázniuk, akiknek képletében együtt szerepel a Majom és a Tigris is, nekik a vérnyomásukra és esetleges szivproblémáikra nagyobb figyelmet kell forditaniuk!
A Tűz elem jelenléte miatt végre egy kicsit optimistábbak leszünk, megélénkül a tőzsde és fellendül a gazdaság bizonyos mértékben, beindulnak a dolgok.
Ne engedd, hogy jókedvedet elvegyék!
Itt számolhatod ki, hogy milyen elemű napon születtél és h. hat rád ez a hónap:
https://kinai-horoszkop.com/kalkulator/
Yin Víz Kígyó
Esőcsepp, szemetelő eső, a felhő (a legnőiesebb elem). A Yin Vízre szokták mondani, hogy a jegyek “legjinebbike” A Yang Vízhez hasonlóan ő is jön-megy, bár nála a gondolati csapongás erősebben megjelenhet. Az ötletek embere, de a konkrét megvalósítás szétszórtsága miatt nem erőssége. Nehezére esik egyetlen konkrét dologgal foglalkozni, ezért kell mellé valaki aki racionalizálja őt, és formát ad gondolatainak, különben szétfodrozódhat, mint a felhők.
A Yin Víz az érzelmesebb, titokzatosabb oldala a víz elemnek, maga az intuitív tudás. A materiális szemléletű Yin Víz sem utasítja el teljesen a nem kézzel fogható valóságot, hiszen egész életét áthatják a megmagyarázhatatlan megérzések, előrejelző álmok és sugallatok
Jellemzői:
Alázat, tolerancia, türelem, rugalmas, alkalmazkodó, kerüli a vitát, kritikát, inkább titkon dolgozik, intelligencia, ügyesség, (művész, feltaláló). Ravasz, megtévesztő, titkok kikötője, nehéz megfejteni, mindenhova behatoló. Megfelelően kezelve létrehoz: innovatív ötleteket, intelligenciát, reformot. Rosszul kezelve: terrorizmus, merénylet, csalás.
Kígyó (Yin Tűz )
Tűz elem: optimizmus, jókedv.Kígyó: Okos, de misztikus és kiszámíthatatlan, változékony mint egy kaméleon.
A Kígyóban rejtetten van:
Yang Fém = fegyver,
Yang Föld és Yang Tűz= Nap, nukleáris energia.
Hosszú állat = vasút, sínek.
Víz elem = félelem „hideg zuhany” <-> Tűz elem = vidámság, udvariasság
A kettő együttes jelentése:
-nyugtalan világ, de nem annyira mint eddig,
-társadalmi feszültség, felkelés,
-robbantások, puskagolyó,
-nukleáris fegyver problémák,
-légi és vizi balesetek.
Megoldás:
két elem között a Fa elem a "közvetítő", ami a kedvesség eleme, tehát a vezetőknek kedvesnek kell lenni. Illetve alkalmazzunk több Fa elemet! Gondolok itt magára a Fa elem zöldes-kékes színskálájára, díszgyertyák égetésére, hangulatvilágításra; együnk zöld színű ételeket, használjunk zöld színeket a terítéshez.
Üljünk le kedvenc fotelünkbe, karosszékünkbe, és nézzünk körbe! Nézzük meg, hogy mennyi a Fa elemhez tartozó – fentebb már említett – szín, és a Fa elemre jellemző magas, hengeres forma vesz körül bennünket. Ha nagyon kevés Fa elemet látunk, igyekezzünk pótolni, és néhány nap elteltével ellenőrizzük le a hatást.A Fa elem támogatója a Víz elem, így ha egy kis feketét is csempészünk a Fa elemet szimbolizáló színek, formák mellé, ezzel felélesztjük azt. Egy-két polcrészleten is – ahol lehet – érdemes a könyveket is színek szerint csoportosítani: tegyük pl. a zöld színű könyveket egy csoportba, hogy jobban érvényesüljön színük.
Kire hogy hat a Kígyó hónapja?Kígyó jegyűekre : segítőik lesznek, de önmagával ellentmondásba kerülhet. ne tervezzen most nagy változásokat az életében, se a lakóhelyén.
Kígyó <-> Disznó oppozíció = Disznó jegyűek jobban vigyázzanak a vizi balesetekkel, áradásokkal, vasúti balesetekkel.
3-as tűz büntetés:
Kígyó + Tigris + Majom = bármelyik kombinációban (akár a saját horoszkópban, akár a hónapokban, napokban) összeáll ez a 3 állat, az stresszes időszakot jelöl. Betegségileg sejtellátottság, idegrendszeri, vérnyomás, szívproblémák, hormonproblémák, nyirokrendszer. Feladatot is hoz: nemcsak belül, kivül is szét kell nézni, rendet rakni, költözni, változtatni dolgokon.
Harmonikus hónap a következő jegyeknek:
Majom, Bivaly, Kakas jegyű embereknek
Románc csillaga ez a hónap annak:
akinek a Ló jegye van bárhol a horoszkópban (Óra, Nap, Hónap, Év )
=több flört, aktívabb társadalmi élet, nem mutat házassági esélyeket, de számos lehetőséget hoznak a másik nemmel való találkozásra.
Utazó Ló:
Disznó jegye lehet bárhol a horoszkópban (Óra, Nap, Hónap, Év )
= sok utazás, mozgás, változás ebben a hónapban
Akadémikus Csillag:
Yang Fa a születési elem (a nap eleme)
= kitűnő tanulmányok, íráskészség erősödik
Nemesember
= a segítő embereket szimbolizálja, akik által sikeressé válhatnak.
Minden Yang és Yin Víz napon vagy évben született embernek lesznek ebben a hónapban ilyen segítőik.
+ azoknak, akiknek a születési évszáma 2-re vagy 3-ra végződik, vagy akik a Kígyó évében születtek.
Egészség:Víz – vese, vesekő, nemi szervek, húgyutak fertőzése
Tűz – szív, agy, szem, idegrendszer, gyulladás, vérkeringés,
vékonybél ( ha a nap oppozícióba vagy büntibe
kerül, akkor komolyan kell venni a jelzést).
Egészség áthidaló elem a Fa elem: sok gyümölcs, zöldség. Több víz a szervezet átmosására!
5 Föld: emésztő rendszer, ételmérgezés
Ha 3-as Tűz büntetés van ( kígyó, tigris, majom) akkor komoly
gyulladás szervezetben. Kivédése: antioxidánsok + peptidek.
-akinek Tigris, Majom, Disznó vagy Kígyó van a horoszkópjában, az hordjon Majom medált egész hónapban a kisebb-nagyobb problémák kivédésére. (ez lehet kulcstartó, plüssállat, kép, mobil háttérkép stb.)
FA ELEM
Erdőgazdálkodás, bútoripar, divat, textilipar, papíripar, média, újság, könyv, környezetvédelem
- nagyon kevés pénz lesz ezen a területen, de lesz Víz elem, azaz támogatás, ezáltal mozgalmas lesz.
TŰZ ELEM
Tőzsde,pénzügy, szórakoztatás, energiaipar,
(oppozíció mutat: problémák áramellátással, erősödő napfolt tevékenységet)
- a tőzsde száguldozni fog le-föl megy, sokan fogják ezeket a tevékenységeket művelni, de feszültséggel teli területek lesznek és kevés benne a pénz.
FÖLD ELEM
Bányászat, biztosítás, ingatlan, szállodaipar, építőipar, biztosítás, feng shui
- van benne pénz és van benne támogatottság is, prosperáló területek, ingatlan piac kicist már megmozdul.
FÉM ELEM
Fémipar, gépgyártás, tervezés, számítástechnika, Hi-Tech, bank, autógyártás
- van benne aktivitás, innováció jó sok, de kevés lesz benne a pénz nem fognak sokat termelni ezek a területek.
VÍZ ELEM
Hajózás, kommunikáció, wellness, gyógyfürdők, italgyártás vendéglátás
- sok lesz a versenytárs, így bár lesz benne pénz, de sokfelé oszlik szét.
Továbbra is szép nyárelőt mindenkinek!


