Kálmán Eszter's Blog, page 56

June 22, 2021

A Merkúr direktbe fordul

 

Mától a Merkúr retrográd mozgásból direktbe vált át. Ez nagy megkönnyebbülést hoz, főleg az Ikrek és Szűz Ascendensűek számára. a feledékenység, állandó vacillálás, szétszórtság érzete megszűnik számukra. már jobban fogják magukat érezni egy fokkal. 

Az előrehaladó Merkúr jobban tudja érvényesíteni kedvező hatásait. Beindul a kereskedelem, közlekedés, szállítás, kommunikáció, hírközlés, mindaz ami eddig akadozott, vagy problémákkal terhelt volt. 

Ezt azt jelenti, hogy azok a - főleg adminisztrációs-, ügyeink, amik eddig nem haladtak, a reklamációink, amiket nem vettek figyelembe, a kommunikációnk, mely akadozni látszott, végre megindulnak és mire eléri a Merkúr a normális sebességét  az ügyek is rendeződni fognak amiket képvisel, utána pedig egyre gyorsuló tempóban haladnak tovább. 



Most vehetünk végre műszaki cikkeket, autókat, most érdemes javítani adni elromlott dolgainkat, tárgyalásokat rendezni, tanfolyamokon részt venni, esetleges pótvizsgára tanulni és szerződéseket aláírni stb. Ha valami hírt várunk valakitől/valamitől, most már hamarosan megérkezik! Utazások is könnyebben szerveződnek és minden egyéb ilyen dolog, hajrá, mindent bele!




 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 22, 2021 16:00

June 21, 2021

Nap a Rákba lép

A nagy kalandozások, a világ megismerése, a sok tanulás után ideje hazatérnünk, megpihenni kicsit. Most nem elsősorban a szellemi képességeinkre lesz szükség, sokkal inkább a szívünkre és az érzéseinkre.

A Rák egy nagyon érzékeny, romantikus, álmodozó típus. Segítőkész, kedves, aranyos, de könnyen megsértődik, és nagyon nehezen lehet is hozzájuk, ezért most szűkebb és tágabb családunké, otthonunké lesz a főszerep.kiengesztelni, mivel borzasztó nehezen felejti el a sérelmeit.Fontos számára a család, az emlékek, és nagyon ragaszkodó. 

A Nap a Rák jegyében peregrin, nincs méltósága, ellenben ura a Hold miatt roppant változékony lesz. Ez azt jelenti, hogy (főleg) az Oroszlán Ascendensűek enerváltabbak, több pihenésre van szükségük, másrészt ne lepődjenek meg, ha a kedélyük vagy testi állapotuk változékonyabb lehet. emellett azért a Rák jegye egy kardinális jegy is, azaz tud kezdeményezni, ha akar, főleg érzelmi alapon, kérdés akar-e, van-e kedve éppen?


Nap a Rákban a születési képletben

 Életét érzelmi kötődései és kapcsolatai irányítják, erősen függ másoktól, energiáját a családjából és otthonából nyeri. Gondoskodó, családcentrikus típus, éreznie kell, hogy szeretteinek szükségük van rá, ellenkező esetben hajlamos mártíromságra, érzelmi zsarolásra. Passzív és befolyásolható, férfiképe is gyerekes, családcentrikus, aki ha passzívan is, de hajlamos uralkodni családtagjain. Főnökként konzervatív, de a változások terén bizonytalan és befolyásolható lehet.

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 21, 2021 02:26

June 20, 2021

A PRIDE margójára

A pedofil törvény kapcsán kirobbant agresszív véleménycsere kapcsán már én sem tudok hallgatni. Igaz ez az egész az Uránusz- Szaturnusz kvadrát "szép" példája: húzd meg- ereszd meg. Egyik oldalon a mind szigorúbb szabályozások (Szaturnusz)  másik oldalon a mind eszeveszettebben különc és erőszakos megnyilvánulások (Uránusz). Elöljáróban leszögezem: nekem is voltak már meleg ügyfeleim/kérdezőim, eszembe se jutott másképp bánni velük, mint bárki mással. de ami itt folyik ma már, az a tolerancia megcsúfolása és meghurcolása. 

Ezért rövidítve megfogalmaztam én is a véleményemet pontokba szedve e témáról. És hogy miért itt? Erre a kérdésre a végén válaszolok.


1) EGYETÉRTEK - a melegeket nem kell üldözni, börtönbe zárni, pénzbírságra ítélni (mint még a 2000-es évek elején is Angliában).,

NEM ÉRTEK EGYET azzal, hogy mindenhol (tévésorozatok, könyvek, egyéb programok) fel kell, hogy bukkanjon egy meleg karakter vagy meleg szál Nem értek egyet azzal, hogy a reklámokban és egyéb helyeken folyton az orrunk alá nyomják ezt a témát,. Felvonulnak és mutogatják magukat. A nagy érzékenységben arra is kéne gondolni, van akit ez zavar, kínosan érint vagy sért.


2)

EGYETÉRTEK azzal, hogy a meleg párok együtt élhessenek mint élettársak, mint bármely heteró pár.

NEM ÉRTEK EGYET azzal, hogy ezt hivatalos házasságkötéssel pecsételjék. meg. a kutatások szerint úgyis átlagban 3 év múlva elválnak ezek a párok. Plusz a heteróknak is megfelel az élettársi kapcsolat sokszor, nekik miért nem? 

ÉS NEM ÉRTEK EGYET azzal, hogy gyerekeket fogadjanak örökbe - egyrészt a fent említett rövid élettartamú kapcsolataik miatt, másrészt amiatt, hogy milyen szexuális fejlődésen mehet át az a gyerek, aki nem is lát normális mintát maga előtt?!


3)

EGYETÉRTEK azzal, hogy az iskolákban szakemberek (oszt.fő, pszichológus, pszichiáter, stb.) ill. a szülők beszéljenek erről a témáról a gyerekekkel, ha ez felmerül, ill. ha  a gyereknek (magától és nem propaganda hatására!) ilyen hajlamai vannak.

NEM ÉRTEK EGYET azzal, hogy meleg szervezetek "felvilágosítást" tartsanak iskolákban, azaz propagálják az életmódjukat, ezzel befolyásolva a pszichoszexuális fejlődés labilis szakaszaiban levő gyerekeket és fiatalokat. (NB. Angliában tavaly kötelezővé tették az ilyen irányú oktatást - ez mitől tolerancia? Ha KÖTELEZŐ akkor az már diktatúra! Ez miért nem baj, hogy erőszakos eszközökkel hirdetik a tanaikat? És miért baj, ha valaki védekezni merészel ez ellen?!)


4)

EGYETÉRTEK azzal, hogy vannak nagyszerű emberek, akik emellett melegek. Nagyszerű színészek, alkotók, divattervezők vagy éppen tudósok.

NEM ÉRTEK EGYET azzal, hogy valaki attól már nagyszerű, hogy meleg, attól függetlenül  amit lerakott az asztalra? Akkor mi a fenére ez a büszkeség?  Miért a szexualitására büszke valaki? Vajon miért nem a teljesítményére büszke az ilyen ember? Talán mert nincs neki?


5)

NEM ÉRTEK EGYET A MATIC jelentéssel

- beleegyezés nélküli nemváltó műtétek, iskolai kötelező melegoktatás, abortusz 9 hónapban is(!) és sok-sok hasonló baromság! az ilyeneket el kéne tiltani a politikai színtértől, nem pedig teret engedni nekik, hogy beleszülhassanak az országok szuverén jogalkotásába!



És hogy mi köze ennek az asztrológiához? Szinte semmi, de mindenki mindenhova beleerőlteti ezt a témát, hát akkor miért is ne? Plusz, máshol nem tudom elmondani a véleményem, mert leugatnak vagy letiltanak - hiszen a melegek és meleg-szimpatizánsok olyan fenemód toleránsak, nemde?!


De ha már asztrológia: a homoszexualitás nagyrészt analógiásan az Uránuszhoz és kicsit a Merkúrhoz tartozik. A Merkúr a Hermész - hermafrodita vonalból származik, azaz kétnemű, férfi és női is, vagy sem ez sem az = azaz a mai transzgenderek, 

Az Uránusz meg a különcség, a megbotránkoztatás, a "leszarom, mit akarnak mások" analógiáit hordozza. És sajnos ezeket az analógiákat látjuk is megnyilvánulni. Merkúr: agyba-főbe pofáznak, Uránusz  mindenkit leugatnak, akinek más véleménye van. Uránuszian a következményekkel nem törődve, fejjel a falnak, robbanásszerűen. 

Arról nem is beszélve, hogy a Plútó a Bakban mindehhez megadja a kellően manipulatív ideológiai és hatalmi hátteret...

Innentől kezdve az értelmes párbeszéd feltételei nem adottak., Úgyhogy ennyit erről.

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 20, 2021 07:53

June 18, 2021

A Jupiter retrográd lesz (okt.18-ig)

 

Emlékeztetőnek röviden annyit a retrográd, azaz az égen látszólag visszafelé haladó (az ekliptikai sorrenddel ellentétes) mozgásról, hogy ilyenkor az adott bolygó a pályája során a legközelebb van a Földhöz, és emiatt nagyobb/fényesebb. Régen a retrográd mozgást kifejezetten erőveszteségnek, sújtottságnak tartották, mivel a bolygó “természetellenes” mozgást folytat: hátrafelé megy, holott előrefelé kellene, hogy menjen.

A retrográd Jupiterről régen azt mondták, hogy egy gazdag emberhez hasonlatos, aki nem tud élni a gazdagságával ill. egy olyan bölcs, akinek az elméjét aggodalmak kerítik a hatalmukba. Itt a Jupiter két általános jelölése (bőség, gazdagság / bölcsesség) szenved csorbát.

Euenkívül a jupiteri analógiák kapcsán azok a területek, amik késedelmet vagy nehézségeket vagy furcsa fordulatokat tartogatnak az elkövetkező hónapokban: a jogi ügyek, a felsőoktatás (felvételik), a vallás, könyvkiadás, politika, stb.

Most még egyszer lehetőségünk lesz átgondolni, mindent megtettünk-e, amit lehetett, pótolhatjuk a hiányosságokat, módosíthatjuk addigi döntéseinket. Ez az időszak nem lesz olyan felhőtlen mint az előző, gyakran érezhetjük, hogy akadályoztatva vagyunk, ahol a Jupiter születési képletünkben áll és ahol jelenleg halad.

Születési képletben:

Erős, független filozófiai meggyőződés, az igazság keresése. Fontos számára a lelki fejlődés, kevésbé lényegesek a " földi" jellegű célok - pl. anyagiak, hírnév.

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 18, 2021 08:09

June 17, 2021

[Resident Evil] A Resident Evil szereplőinek színszimbolikája 3

 

A Resident Evil férfi szereplői
Leon Kennedytől eltérően a Resident Evil többi férfi főszereplőjének öltözéke elég hasonló színvilágú:  főleg katona vagy katonai alakulat tagja, így a sötétzöld (katonazöld) és a szürke/fekete dominál benne.

Ilyen főbb (játszható) karakter Chris Redfield (1973), Piers Nivans (1987) vagy Carlos Oliveira.


CHRIS REDFIELD


Chris története végigvonul a Resident Evil játékokon. Már az első részben felbukkan, mint a STARS ifjú tagja, bár már akkor is veteránnak számít, hiszen 1996 előtt az USA Légierejénél szolgált. Claire Redfield bátyja, a Légierőnél barátkozik össze Barry Burtonnel, majd a STARS-nál Jill Valentine-nal. A Mansion Incidensnél találkozik az Umbrella dolgaival és szembesül Wesker árulásával is. A Raccoon City incidens alatt ő Európában nyomoz az Umbrella után, és ezután találkozik és barátkozik össze Leon Kennedyvel, akitől megtudja, hoyg Claire-t elrabolták és emiatt Chris először a Rockfort szigetre utazik, majd Antarktriszra. ahol végül megtalálja a húgát (Code Veronica). Utána Jillel megalapítják a BSAA szervezetét, mely keretében 2009-ben Afrikában nyomoz (RE 5), rákövetkező évben Ázsiában (Marhawa Desire), majd  2011-2013-ban Európában, a Földközeli-tengeren (Revelations 1), ill. Kínában (RE 6). 2017-ben szakértőként vesz részt  Dulvey-i incidens utáni takarításban (RE 7), utána a Winters családot pesztrálja, saját egységet alakít a BSAA-n belül, és velük üldözi majd 2021-ben Mirandát (RE 8 Village). 

ZÖLD

Zöldet gyakran választanak segítő jellegű foglalkozást űző emberek. Azok az emberek választják szívesen, akik gondoskodnak magukról és másokat is védelmezni képesek, irányító típusok. A középzöld és a zöld egyre világosabb árnyalatai az aktív, fogékony erők harmonikus összhangjáról beszél, fejlődésről és termékenységről.A negyedik csakra színe a világoszöld. Alapelve az odaadás.

Chris végül is egész életét az emberek szolgálatának szenteli, az emberiségért harcol, egy félelemnélküli életért.

 Jelképezi a természetes, egészséges fejlődés alapelvét, és a fejlődés fenntartásának képességét, a termékenységet, az újjászületést, a folytonos életet. A bizakodást, önmagunk ismeretét, a szeretet képességét. A közvetlenül észlelhető vegetáció színe. Sokan az isteni jelenlét megnyilvánulásának színét látják benne. A nyugalom és enyhülés színe. Az élet teremtő, gyógyító, megújuló erejére emlékeztet. A zöld kifejezheti azt az érettséget, mikor az apai és anyai tudatot beépítjük saját személyiségünkbe és önnön szüleinkként kezdünk működni.

A zöld gyakran jelképezi a szeszélyes, játékos, a hatalommal ellentétes szándékú erőket. 

Ez nagyon igaz Chrisre, aki előbb-utóbb ellentétbe kerül mindig a vezetéssel, mert megvannak a saját elképzelései a dolgokról.

A zöld átcsaphat negativitásba, ahogy a korhadó, pusztuló vegetáció egyre sötétebb zöldbe fordul. Ugyanakkor lehet az ösztönök jelképe, mikor az Én háttérbe szorul.

Ezt tettenérhetjük az RE 6.ban (ill a Vendettában is) amikor Chris elborulva követi a bosszú útját, s ezzel néha kárt is okoz másoknak, miközben igazából mindig is segíteni akart.

Hiszen a zöldnek lehetnek Alvilági vonatkozásai is, alvilági istenek és istennők néha zöld arccal vagy zöld kezekkel jelennek meg, Ozirisz arca is lehet zöld.

PIERS NIVANS


Piers 1987-ben született. Katona volt, majd a BSAA-hoz került, Chris Redfield parancsnoksága alá. a Resident Evil 6 játék előtt már felbukkant a 2021-ben játszódó Marhawa Desire c. mangában, amely Szingapúr környékén játszódik. Sajnos Piers feláldozta magát 2013-ban Kínában, hogy megmentse Christ, így 26 évesen elhunyt.





CARLOS OLIVIERA


Carlos ismeretlen születésű Dél-Amerikából származik és az Umbrella katonai egységének az UBCS-nek a tagja. A Raccoon City incidens alatt segít Jill Valentine-nak elmenekülni a városból, majd búcsút mondanak egymásnak. Később Carlos visszaszökik Mexikón át Dél--Amerikába, és tovább folytatja az Umbrella elleni harcot.

Piers és Carlos öltözetében a katonazöld mellett a szürkés, barnás ill. fekete színek uralkodnak.

SZÜRKE

Szimbolikus jelentése: öregkor, ősz haj, hamu, elmúlás, tisztelet, alázat. Semleges szín, az érzések hiányát fejezi ki. A sötétszürke kedvelői akarnoksággal, kíméletlen céltudatossággal leplezik belső bizonytalanságukat.Összességében az a helyzet a szürkével, hogy a szürke szín választása igazi egyéniségeket mutat. Energikus, célratörő emberek, akik céljukat mindig elérik. Határozottak, kemények, mértékletesek.
A szürke a Szaturnusz analógiáihoz tartozik, mintegy előrevetítve Piers halálát, de igaz rá a céltudatosság, határozottság, keménység is. Bár mindezek mellett hűséges barát és jó katona is. Ez utóbbi a fegyelemmel is összefügg, amely szintén szaturnuszi analógia.



FEKETE
Érzelmi jelentése: fegyelmezett, független, befolyásolhatatlan, erőt, méltóságot sugárzó személyt jelképez. 
Carlos, miután felismeri az Umbrella felelősségétt Racoon Cityben, függetleniti magát tőlük és Jill oldalára áll, majd önállóan dönt a sorsáról.
A fekete segítségével csökkenthetjük fájdalmainkat, állóképességre, kitartásra és szilárdságra ösztönöz bennünket.A feketét mint kedvelt színt választók lehetnek társaságkedvelők, extrovertált beállítódásúak de a választás lehet egy depressziós, beszűkült lelkiállapot jelzője is. Az extrovertált típusúakra is jellemző, hogy érzelmi skálájuk beszűkült, de a másneműek iránt fokozott érdeklődést mutatnak ellentétben a depressziós állapottal.

A sötétzöld a Skorpió színe, a szürke/barna/fekete pedig a Szaturnuszé. Ez mutatja, hogy a Szaturnuszi analógiák mint a veszteségek és a halál megjelennek a szereplők életében, Piers ugye bele is hal a történetben.



JAKE MULLER
A katonás hősöktől eltérően van egy szereplő aki nem zöldes színekbe, hanem kifejezetten barnába és feketébe bújik, ez Jake, Albert Wesker fia. 
Jake 1992-ben született egy K-Európai kitalált országban, Edóniában. anyja betegsége miatt korán beállt a szabadságharcosok majd zsoldosok közé, míg 2011-ben Sherry Birkin fel nem fedezte, hogy a teste immunis a C-vírusra és megpróbálta Amerikába vinni.Útjuk során nem egy nehézségbe ütköztek, mert másnak is fájt a foga Jake különleges képességére. Végül az egészségügyi adatai és a vére birtokában Sherry elégedetten távozott, míg Jake  a bioterror elleni harcnak szentelte magát nem hivatalosan. A BSAA azóta is keresi, hogy a segítségükre legyen,

Barna
Mint anyagi szimbólum, az ösztönszféra kifejezője is.Már az ókorban felveszi a vezeklés, az egyszerűség, az alázat értelmet.A középkorban az alábbi jelentések tartoznak hozzá: hallgatagság, az evilági hívságok megvetése, szegénység; ezért lesz a ferences szerzetesrend öltözetének színe.
Jake szegény családban nő fel Kelet-Európábam, apja nem is tud róla, nem is támogatja őket, anyja beteg, így a pénz miatt áll zsoldosnak.
Az emberek többségében inkább kellemetlen, nyugtalanító hatást vált ki. Akinek tetszik, a kritikus hajlamú, zárkózott, bátortalan. Kevés a barátja, környezete különcnek tartja.
Jake egyedülálló, mindenkinek beszólógat, egyedül Sherryhez tud közel kerülni a történet folyamán.
Negatív jelentése lehet a visszahúzódás, a frusztráció, a gyökértelenség, a gyötrődés. A barna jelképezheti az „otthonragadást”, az elkényelmesedést, az elszigetelődést is. A változástól való félelmet. Jelezheti a belső bizonytalanságot, a megrekedtség érzését, az önbizalom hiányát.
Mikor Jake megtudja, hog az apja Albert Wesker volt, az egész addigi életét és döntéseit megkérdőjelezi, hogy nemcsak az apja vére dolgozott-e benne?

Hasonlóan barnába öltözve tűnik fel Barry Burton is a Revelations2 -ben:

BARRY BURTON
Barry ugyanazon évben született mint Wesker, 1983-ban került a légierőhöz, majd ugyanabban az egységben szolgált, ahol Chris, így lettek jó barátok. Miután lejárt a szolgálata a SWAT-hoz csatlakozott, ahol megismerte Enrico Marinit (aki később a STARTS-nál Rebecca parancsnoka lesz) majd mikor Chris lelépett a légierőtől (vagy kirúgták), 1996-ban Barry beszélte rá, hogy csatlakozzon a STARS-hoz. Addigra Barry családos volt, felesége és két kislánya volt, Moira és Polly. Barry Raccoon Cityben Joseph és Robert Kendoval is jó barátságot ápolt többek közt. A Mansion Incidens során Wesker megzsarolta, így Barry kénytelen volt segíteni neki, de a végén ellene fordult. A Raccoon City incidens előtt Kanadába menekítette családját, majd segített Chrisnek, Jillnek és a többieknek. Raccoon City után felkérték többször BSAA tagságra, de a végén csak tanácsadói állást vállalt. 2011-ben Moira lánya a Terra Save szervezethez akar csatlakozni, amit Barry ellenez, és jól is teszi, mert egyből el is rabolják Claire-rel együtt. Barry csak 6 hónap után ajakad a nyomára egy kis orosz szigeten. Ott megküzd Alex Weskerrel, majd visszatérnek Moirával és a megmentett Natalieval Kanadába, ez utóbbit Barry örökbefogadja.
BARNA
Barrynél a barna szín másikfajta értelmezése jelenik meg, mint Jake-nél.A barna nagyon kevesek kedvence.A föld színe, ebből adódik anyaság, gondoskodás, termékenység, szorgalom jelentése. Ragaszkodik a tradíciókhoz. (Érdekes megfigyelés, hogy leginkább a Bak-jegyűek kedvence, nem véletlenül, hiszen a barna szín is a Szaturnuszhoz tartozik.) Pozitív megközelítésben a barna a megbízhatóság, a józanság, a gondoskodás, a magabiztosság színe.  Rend a lelke mindennek – mutatja számunkra. A barna szín szeretete jelezheti a vágyat a kötődés, az otthon, a család, az érzelmi biztonság és kényelem iránt.
Barry-t abszolút jellemzi a családjához való ragaszkodás, értük mindenre hajlandó a biztonság iránti igény, ezért menekíti családját Kanadába majd nem engedi Moirát a Terra Save-hez, ill. magát hibáztatja Polly balesetéért. A Sejm-szigeten gondoskodik a mellécsapódó Natalie-ról, majd örökbe is fogadja.

ETHAN WINTERS
És talán a legvilágosabb öltözéket viseli a legújabb részben, a Village-ben szereplő Ethan Winters (1984), aki az eddigiektől eltérően civil és csak utólag kapott valamiféle alapkiképzést.
Ethan egyszerű rendszermérnök, aki 2017-ben került kapcsolatba a Resident Evil világával. Mikor is a 3 éve eltűnt feleségétől üzenetet kap, és elindul Louisianába, hogy megkeresse a feleségét. Dulvey-ben egy rémálom horror házban kell küzdenie a szabadulásért. Utána "tanúvédelmi programba" kerül és Európába költözik a családjával, de amikor alig féléves kislányát elrabolják, kénytelen újra harcba szállni a családjáért.
Ethan kék farmert, világosabb, homokszínű dzsekit és szürke pulcsit visel a játék során. Bár így is sötétedtek kicsit a színei, mivel amikor először felbukkan az RE 7-ben, hófehér inget viselt sötétszürke nadrággal.

KÉK
Szimbolikus jelentése: béke, nyugalom, csend, kommunikáció, kapcsolat. A hit szimbóluma. Érzelmi jelentése: olyan női tulajdonságok hordozója mint az anyai részvét, az önfeláldozás, a hűség és a kifogyhatatlan szeretet. A kéket szerető emberek kiegyensúlyozottak, komolyak; világos, őszinte kinyilatkozásokat tesznek baráti és emberi kapcsolataikban. Jó tanulási képességekkel, élénk képzelőerővel, jó ítélőképességgel rendelkeznek. A kék szín elutasítása jelenthet belső nyugtalanságot, kapcsolatteremtési képtelenséget hatalmi ideákkal, mint tanár, doktor, hivatalnok, apa, anya, női és férfi szerep. A sok kék szomorúvá, magányossá, zárkózottá, félénkké, depresszióssá tehet.
A sötét, meleg kék  kedvelője egyszerre helyt tud állni a családban és a társadalomban is.

BÉZS/DRAPP
A DRAPP – „felnőtt” szín, gyerekek alig választják.A bézs ugyan konzervatív, de egyben az egyik legrugalmasabb szín is. Csendes és pihentető. Ja, és megbízható! Nehezen lehet tévedni vele.Milyen a bézs? Klasszikus, konzervatív, csendes, nyugtató, egyszerű, elegáns, semleges. Lehet meleg hatású és lehet hideg hatású. Végtelenül finom. Bézs - Praktikus, klasszikus, természetes, meleg, lágy, szelíd, melankolikus.SÁRGÁSBARNASzimbolikus jelentése: életerő, egészséges életmód, értelem, elért tudás, boldogság. A személyiség kibontakozása, akarat, önállóság, hatalom.  Az apa szimbóluma, a tanítók színe.Pozitív megközelítésben a barna a megbízhatóság, a józanság, a gondoskodás, a magabiztosság színe.  Rend a lelke mindennek – mutatja számunkra. A barna szín szeretete jelezheti a vágyat a kötődés, az otthon, a család, az érzelmi biztonság és kényelem iránt.



FEHÉR
Szimbolikus jelentése: tisztaság, szűziesség, ártatlanság, könny, tiszta lap, új kezdet. Tiszta értelem és érthetőség. Megvilágosodás, megtisztulás.Érzelmi jelentése: minden érzelem felerősödését, a szenvedést és a szenvedés megértését, a visszafojtott könnyeket jelképezi. A szín segítségével, akár a könnyek által, megtisztulhatunk. A túl sok fehér gátat vet gondolataink szabad áramlásának, ürességérzetet és frusztrációt okozhat
A FEHÉR kedvelői sokoldalúak.Valójában nem önálló szín: a színskála valamennyi színének együttes megjelenése. Kedvelői sokoldalúak, de egyedül kevésbé boldogulnak az életben, kell valaki, aki „kibontja” színes egyéniségüket, a bennük rejlő tehetséget, különben elkallódnak
SZÜRKESzimbolikus jelentése: öregkor, ősz haj, hamu, elmúlás, tisztelet, alázat. Semleges szín, az érzések hiányát fejezi ki. Eltűnő életenergia, élettelenné válás.Érzelmi jelentése: levertség, tehetetlenség, közöny, pesszimizmus.
Szürke - Semlegesség, intézményes, hagyományos, praktikus, hűvös; időtlenség, csönd, minőség. A SZÜRKE  szeretete egyfajta önbizalomhiányra utalA fehér és a fekete keverékéből kialakult szín kedvelője csöppet sem szürke egyéniség, bár egyfajta önbizalomhiányra utal. A világosszürkét választók depresszióra hajlamosak, és nem tudnak élni az élet kínálta lehetőségekkel. 
Ethan-nél láthatjuk tehát, hogy mind az apai analógiák, mind a naiv ártatlanság motívuma, mind a halálra való utalás megjelennek folyamatosan az öltözékének a színeiben.
szintén az előbbiektől eltérő színekben láthatjuk a Resident evil Zééróban szereplő Billy Coen karakterét.

Billy 1972-ben született, az USA haditengerészeténél szolgált. 1997-ben Afrikában az osztaga kiirtott egy falut, ő nem akart részvenni a mészárlásban, de leütötték, majd pedig rákenték az egész mészárlást, és ezért halálbüntetés várt rá. 1998. július 23-án Coent az Arklay-hegységen keresztül vitték  a Regason bázishoz, közelgő kivégzése érdekében. Az utazás során a járművet mutáns piócák támadták meg és balesetet szenvednek, a két MP kísérője meghal. Billy elmenekül a sötétben ólálkodó rémségek elől az Ecliptic Expressre, ahol Rebeccával találkozik....
Billy kék farmert és lila vagy liláskék trikót visel a történetben. Ez azért is érdekes, mert nagyon eltér a katonai ruházattól, mintha ezzel is jeleznék.hogy Billy csalódott a katonatársaiban, és azt is, hogy már  már nem igazán katona, átmenet a civil felé - ezt aláhúzza, amikor a végén Rebecca letépi a nyakából a dögcéduláját, hogy majd halálhírét keltse.
KÉK
A kék a férfiak színe; a tanulmányok szerint, ez erősen elfogadott közöttük. A sötétkék a bölcsességet, a szaktudást és a stabilitást jelenti; ez a kedvező szín az egység kifejezéséhez
Érzelmi jelentése: a kéket szerető emberek kiegyensúlyozottak, komolyak; világos, őszinte kinyilatkozásokat tesznek baráti és emberi kapcsolataikban. Jó tanulási képességekkel, élénk képzelőerővel, jó ítélőképességgel rendelkeznek. 
Billy abszolút hozza a nyugodt, férfias erőt a játékban, aki tiszteli Rebeccában is az erőt és a képességeit, de adott esetben hatékonyan tud a lány segítségére lenni a problémák megoldásában. Ők ketten abszolút bajtársakká kovácsolódnak a játék végére.
LILA
A mértékletesség színe. Egyensúly a föld és ég között (a hajnali és az esti ég színe), az értelem és a vágy, a bölcsesség és az érzelmek között.Jelenthet intelligenciát, tudást, vallási áhítatot, szentséget, alázatosságot, bűnbánatot, fájdalmat, nosztalgiát.
Szimbolikus jelentése: megvilágosodás, misztika, spiritualitás, átváltozás. A gyógyításra, szolgálatra, vezeklésre született emberek színe. A magasabb szellemi beállítottságúak, spirituális vonzódásúak, a felszabadult, megvilágosodott emberek szeretik.
Tulajdonképpen Billynél a vezeklést és a bűnbánatot emelném ki, mivel hiába nem ő hajtotta végre a tömegmészárlást, a társai helyett is felelősséget érez azon emberek iránt. Emellett intelligens és bölcs vonásai is vannak.
Mivel a kék és a lila is a Jupiterhez köthető, amely szintén férfias bolygó, ez aláhúzza Billy férfias vonásait, ám a Jupiterhez köthető a humor is, és Billy sem fukarkodik a csipkelődéssel és szarkasztikus beszólásokkal. 



ALBERT WESKER
Az eddigiekkel ellentétben a  feketébe hajló ill.teljesen feketét hordja a végén az egyik legnagyobb ikonikus főgonosz a franchise-ban, méghozzá Jake apja, Albert Wesker. 
Wesker 1960 -ban született. Árva volt, Ozwell E. Spencer fogadta örökbe egy kísérlet keretében 13 másik gyerekkel együtt. Ő azok közt volt, akik túlélték a kísérleteket, felnőttként kutatóként Spencernek dolgozott, ill. álcázásként a STARS csapat élére került a Raccoon City rendőrségen belül. Miután elárulta csapatát, Wesker végleg lelép és saját vállalkozásba kezd, A Code Veronicában a Rockfort szigeten találkozik vele Chris újra. Többször alkalmazza Adát feladatokra, majd Afrikába megy, ahol a progenitor vírussal tovább kísérletezik.  Itt talál rá 2009-ben Chris Redfield és társa Sheva Alomar, akiknek sikerül végül megölniük őt.

FEKETE
Az ősi sötétség, a káosz, az éjszaka, a feneketlen, titokzatos mélység, a világűr jelképe.A színekben kifejeződő élet ellentéte, a halál szimbóluma.A lemondás színe, a gyász kifejezője; számos hagyományban a gonosz erőkhöz kötődik.Az ókorban az alvilág isteneihez társult, pl. Hádész-Plútón, Hekaté, Ozirisz színe.A kereszténységben egyrészt a halál és a gyász színe, másrészt a bűn, a pokol, a bűnhődés jelképe.Az alkímiában a szín hiánya, a Nagy Mű első foka, a bomlás, az erjedés, a pokolba való alászállás jelképe.
Szimbolikus jelentése: sötétség, árnyék, a nyugati kultúrákban a halál, a gyász színe. Minden élet a sötétségben kezdődik és ott is fejeződik be, ez a halál és az élet végtelen köre, a halál és az újjászületés folytonossága. A tudat elvesztése: elsötétült előtte a világ.Érzelmi jelentése: fegyelmezett, független, befolyásolhatatlan, erőt, méltóságot sugárzó személyt jelképez.  Segítségével csökkenthetjük fájdalmainkat, állóképességre, kitartásra és szilárdságra ösztönöz bennünket.
Az asztrológiában a fekete egyértelműen a Szaturnusz jelképe, azaz a  bajoké, korlátoké, felelősségéé, szabályoké,  halálé
Érzelmi jelentése: fegyelmezett, független, befolyásolhatatlan, erőt, méltóságot sugárzó személyt jelképez. Negatív jelentése: szomorúság, lemondás, passzivitás, veszteség (lehet személy, társadalmi helyzet vagy eszme is), depresszió. Olyan helyzetekben kívánjuk ezt a színt, amikor csalódottak, csüggedtek, fáradtak, kimerültek vagyunk.

Ami nagyon érdekes és sokatmondó, hogy a legújabb játékban a Village-ben már Chris is teljesen feketében van, és mint megtudjuk, különállóan tevékenykedik immár a saját maga által alapított BSAA-tól is, mivel bizonyos szinten csalódott bennük....meglátjuk hova vezet ez az út!
Mert ez a szimbolikus elsötétülés valószinüleg jelent valamit....


Összegezve: a Resident Evil világában a férfi karakterek színeit a fekete, szürke, barna és zöld esetleg némi fehér vagy kék  jellemzi. Ami érdekes, hogy Leonon kivül a piros mint marsikus jelkép fel se bukkan  (nála is csak rejtetten). Mint eddig taglaltuk a fekete/szürke/barna/drapp egyértelműen a Szaturnusz analógiáihoz tartozik, a sötétzöld /katonazöld a Skorpió jegyéhez. Egyedül a fehér és a kék hordoz némi holdi és jupiteri analógiát (de ezek a színek jószerével csak Ethannál meg Billynél jelennek meg). Ethannál a sárgásbarna kabátja révén még némi Nap analógia is fellelhető persze erősen tompított formában. Azaz Ethan képviseli először a tiszta fehér ingével a be nem avatott ártatlan lelket, majd a sárgás és kék színekkel az apai és anyai gondoskodás egybefonódását (lássuk be, Mia nem sokat tett  a családért vagy Rosért, inkább csak Ethan küzd értük). Viszont nála is keretbe foglalja ezeket a színeket a sötétszürke mint szaturnuszi analógia. Vagyis a férfiaknál sokkal jobban megjelennek a halál analógiák színekben, mint a nőknél, viszont nem olyan hangsúlyozottan jelennek meg a férfias színek, mint mondjuk Claire-nél vagy Adánál. Talán nincs is szükségük rá, hiszen ezek a karakterek elég férfiasak önmagukban is. A színeik csak hangsúlyozzák erényeiket: fegyelem, felelősségtudat, kitartás, intelligencia, a félelmekkel, megpróbáltatásokkal és akár a halállal való szembenézést is.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 17, 2021 16:57

June 15, 2021

[Resident Evil] A Resident Evil szereplőinek színszimbolikája 2.

 

NŐK A RESIDENT EVILBEN
Ebben a cikkben már megnéztük a két vörösben öltözött hölgy színszimbolikáját. Nézzük a többi női szereplőét, milyen színekkel jellemezték őket a játékokban?
Érdekes módon a többieknél nem jelenik meg ennyire relevánsan a Mars, azaz a vörös szín. 



JILL VALENTINE

Jill Valentine 1974-ben született, egy mestertolvaj lánya, maga is zárfeltörő zseni. A Delta Force alapkiképzését elvégezte, majd a STARS tagja lett Raccoon Cityben 24 évesen, majd később az egyik BSAA alapító Chris Redfielddel együtt. Később Albert Wesker fogságába került, Afrikába, majd Chris megmentette.Egyelőre többet nem tudni róla, csak, hogy vizsgálatoknak vetették alá, és továbbra is elvileg a BSAA tagja maradt.

Jill ruházkodásában a kék szín dominál, némi szürkével és feketével vegyítve.


A kék szín jelentése

Szimbolizálja a reményt, a hűséget, a bölcsességet, bizalmat, az intelligenciát, a becsületet, az igazságot, és a mennyet. Kéket használunk a reklámokban, a tisztaságot jelképező szimbólumokban, a levegőhöz, vízhez, repüléshez kapcsolódó dolgokban. 

A kék a férfiak színe; a tanulmányok szerint, ez erősen elfogadott közöttük. A sötétkék a bölcsességet, a szaktudást és a stabilitást jelenti; ez a kedvező szín az egység kifejezéséhez

Szimbolikus jelentése: béke, nyugalom, csend, kommunikáció, kapcsolat. A hit szimbóluma. 

Érzelmi jelentése: a kéket szerető emberek kiegyensúlyozottak, komolyak; világos, őszinte kinyilatkozásokat tesznek baráti és emberi kapcsolataikban. Jó tanulási képességekkel, élénk képzelőerővel, jó ítélőképességgel rendelkeznek.  A sok kék szomorúvá, magányossá, zárkózottá, félénkké, depresszióssá tesz.

A kék szín az asztrológiában a Jupiterhez köthető elsősorban. A Jupiter meleg+nedves ősminőségekből épül fel (=Levegő jellegű), férfias égitest. Vagyis Jill ruházata legfőképp a  jupiteri analógiákat idézi meg, azaz  a Levegő elemet (kapcsolatteremtés). És mivel  férfias égitest, ezért viszont az abszolút férfiasságot mutatják Jill karakterében (mint láthatjuk ehhez nem feltétlenül kell a Mars!). Emellett azért a levegő elem a kapcsolatteremtést is szimbolizálja, Jillt is mindig partnerrel látjuk a játékokban: Chris, Carlos, Parker, stb.

Ezenkívül a kék szín a Vízöntőhöz, a Nyilashoz, a Vénuszhoz és szürkével keverve a Merkúrhoz is köthető. Szóval látható, hogy azért a nőiség és az éles elme is ugyanúgy jellemző rá.

A kék ahogy előbb írtam azért alapvetően a Jupiterhez tartozik, vagyis itt a teljes kék felszerelés abszolút a jupiteri analógiák érvényesülnek: a törvény és a rend, tisztelete és betartatása.

Emiatt Jill kicsit férfias, és harcias. Ettől függetlenül nem ellenszenves, elszánt, keményen dolgozó, komoly harcos benyomását kelti. 



A következő két női szereplő ruházatában a zöld és a fehér dominál főleg.

SHERRY BIRKIN


Sherry Birkin 1986-ban született Raccoon Cityben. Szülei aktív tudósok voltak az Umbrellánál, a Raccoon City-i incidens kirobbantásában is szerepük volt, és mindketten elhunytak, ekkor Sherry 12 éves volt. Apja megfertőzte magát a G-vírussal és Sherry is megfertőződött de aztán Claire áldozatos harcával sikerült vakcinát szereznie neki, Sherry kigyógyult de szervezetébe adaptálódott a vírus és extrém gyógyulási képességet adott neki, Raccoon Cityből Claire Redfield és Leon Kennedy mentette ki, Ezek után sokat vizsgálták, majd idővel a DSO-hoz csatlakozott ügynökként ahol Leon is dolgozik.
Sherry ruházatában a fehér szín dominál - gyerekkorában kis kékkel keverve, felnőttként néha kékkel néha zölddel.

A fehér szín jelentése
A fehér színnel kapcsolatban a tisztaságra az ártatlanságra, a jóságra, az egyszerűségre, és a szüzességre gondoljunk. A tökéletesség színének tartjuk. Ezek mellett a fehér szín a biztonságot, egyszerűséget és tisztaságot is szimbolizálja. A feketével ellentétben leginkább pozitív jelentése van. Sikeres kezdetet is jelenthet. A címertanban a fehér jelentése a hűség, kötelességtudás és egyszerűség.Ezek a jellemzők jól leírják Sherry naiv, de céltudatos jellemét.
A fehér szín a Holdhoz és a Vénuszhoz is köthető.  A Hold és a Vénusz hideg+nedves ősminőségekből épül fel (=Víz jellegű), nőies égitest.  Vagyis a Víz jellegű (érzelmek, azaz a nőies vonások)  jelennek meg a ruházatán és így a karakterében is Abszolút nőies értékeket közvetít: gondoskodás és kedvesség, bájosság.

REBECCA CHAMBERS
Rebecca 1980-ban született. 18 évesen csatlakozott  a Raccoon City-i STARS-hoz, mint szanitéc. Annak felbomlása után Rebecca tudományos pályára lépett. Folytatta egyetemi tanulmányait, virológusnak tanult, hogy segítse a BSAA munkáját. Később tanít is egyetemen (többek közt Natalie-t is).

A zöld szín jelentése
A zöld a természet színe. Fejlődést, harmóniát,  termékenységet jelent. Az emberi szem számára, a legpihentetőbb szín. A zöld szín jelenti még a tapasztalat hiányát, amire a legjobb példa, hogy „zöldfülű vagy még”.
Ez utóbbi ugye abszolút jellemezte Rebeccát a Resident Evil Zero-ban, amikor még kezdőként keveredik bele a Raccoon City.i események előzetesébe.
A címertanban a zölddel, a fejlődést és a reményt tüntethetjük fel. A zöld ellentéte a pirosnak, biztonsági eszközöknél; például ez a színe a szabad átkelésnek az úttesten. A sötétzöld a pénzre utal, az anyagi világra, és a Wall Streetre.

Szimbolikus jelentése: élet a földön.  Asszonyi bölcsesség, feminin tudás, női vezetés. Tudatosság a szíven keresztül, a szív (zöld) Érzelmi jelentése: segít a félelmeink elengedésében, a keserűség, a fájdalom feldolgozásában. A zöld szeretete segít saját utunk megtalálásában, szívóssá, kitartóvá tesz, vezetői képességre utal. 
Asztrológiailag a zöld a Vénuszra, árnyalatokban a sötétzöld a Skorpióra, a fűzöld a Bika jegyére utal, a moszatzöld a Neptunuszra utalhat. Vagyis a nőies kedvesség és kellem, az illúziók és eszmények egyaránt megtalálhatók a karakterében.
Érdekes módon Rebecca karaktere az egyetlen, akinél felbukkan egy pici piros a nyakkendője ill. pólója színében. Igaz ez csak akkor, amikor már tudományos pályára lépett. Talán azt akarták ezzel jelezni, hogy azért nem veszett el belőle a harci tapasztalat sem. 


  
SHEVA ALOMAR

Sheva Alomar 1986-ban született Ny-Afrikában. Szülei az Umbrellánál dolgoztak, majd egy lázadásban az életüket vesztették. Sheva 8 éves volt ekkor. Később 15 évesen a gerillákhoz csatlakozott, majd beszervezték a BSAA Afrikai egységébe, Amerikában is élt és tanult Josh Stone egységébe., akivel az RE 5 -ben is együtt dolgoznak, a fiktiv Kijuju tartományban Chris Redfield összekötőjeként. 
Az egyetlen hölgy akinek eredeti ruházatában felbukkan a lila szin az Sheva Alomar az RE5 -ben.
Lila szín jelentése
A mértékletesség színe. Egyensúly a föld és ég között (a hajnali és az esti ég színe), az értelem és a vágy, a bölcsesség és az érzelmek között.Jelenthet intelligenciát, tudást, vallási áhítatot, szentséget, alázatosságot, bűnbánatot, fájdalmat, nosztalgiát.

Szimbolikus jelentése: megvilágosodás, misztika, spiritualitás, átváltozás. A gyógyításra, szolgálatra, vezeklésre született emberek színe. A magasabb szellemi beállítottságúak, spirituális vonzódásúak, a felszabadult, megvilágosodott emberek szeretik.A sárga, a tudás ellenpólusaként a lila a tudatalatti, a titkok színe.
Ezzel a színnel talán Sheva afrikai származására utalnak, azaz egy ősibb, spirituális kultúra hatására és bölcsességére.
Érzelmi jelentése: önállóság, lelkünk női (kék) és férfi (piros) oldalának egyensúlyba hozása, gondolati megtisztulás a jobb és bal agyfélteke kiegyenlítődése által. A lila szín elfogadása, szeretete segíti a szellemi ébredést, a spirituális fejlődést és felszabadulást, az élet értelmének felismerését. 
Sheva kiegyensúlyozott ifjú hölgy, aki saját akaratából csatlakozik Chrishez, amikor felismeri, pontosan mi is forog kockán az RE 5 játékban.
A lila szín a Jupiterhez tartozik analógiásan. A Jupiter meleg+nedves ősminőségekből épül fel (=Levegő jellegű), férfias égitest. Vagyis a ruházata legfőképp a jupiteri analógiákat idézi meg, azaz a Levegő elemet (kapcsolatteremtés). Nem véletlen ő az összekötője és kalauzolója  Chrisnek Afrikában.

HELENA HARPER

Helena 1989-ben született. Szülei korán meghaltak, ő volt húga Deborah védelmezője. Először a CIA-hoz csatlakozott. Ám eléggé fegyelmezetlennek bizonyult, néha önbiráskodónak, ezért áthelyezték a DSO-hoz. Simmons a védelmi miniszter felismerte benne a tuti bűnbakot és zsarolással rávette, hogy elhagyja őrhelyét az elnök testőrségében, egy bioterror támadás során, így indul az RE6 cselekménye....
 Helena ruházkodásában főleg a barna és sötétszürke színeket érhetjük tetten.
Barna szín jelentése
A föld színe, ebből adódik anyaság, gondoskodás, termékenység, szorgalom jelentése.Mint anyagi szimbólum, az ösztönszféra kifejezője is.Már az ókorban felveszi a vezeklés, az egyszerűség, az alázat értelmet.
Érzelmi jelentése: lemondás, bánat, bűnbánat, megbízhatóság. A barna színhez való erős vonzódás gyakran azt jelzi, hogy az egyén bizonytalan, alacsony az önbecsülése, fél tehetségének teljes kibontakoztatásától, a megrekedtség érzése veszi hatalmába. Hiányzik a biztonság, a szilárdság, a megbízhatóság és az önuralom az életéből. A gyökerek, a család és az otthon vágyát jelzi. 
Helena korán elveszti családját és egyik szervezetben sem találja igazán a helyét, Simmons ezért szemeli ki ideális áldozatnak. És talán a ruhája férfias színe is jelzi a a húga halála és a hivatali mulasztása miatti állandó bűntudatát.
Szürke szín jelentése
A hamu és a köd színe, ezáltal a szomorúság, a melankólia, az unalom, a fásultság, az egyhangúság jelképe.A szürke a színek ellentéteként a semlegességet, a hétköznapiságot jelenti.
Érzelmi jelentése: levertség, tehetetlenség, közöny, pesszimizmus.
Helena tulajdonképpen feladja az életét és céljait/karrierjét, Simmons legyőzése után. A bűnhődésre készül.
A szürke és barna szín a Szaturnuszhoz tartozik analógiásan.A Szaturnusz a struktúra, gátlás, ellenállás, idő, összehúzódás archetipusa. A Szaturnusz hideg-száraz ősminőségekből épül fel (=Föld jellegű), férfias égitest.  Vagyis a ruházata legfőképp a szaturnuszi analógiákat idézi meg, azaz a Föld elemet (gyakorlat, pragmatizmus). A Szaturnusz analógiái közé tartozik az áldozat és a halál is, amely központi témája Helena szerepének az RE 6 játékban. 
INGRID HUNNIGAN

Hunnigan kivétel, mert ő egy NPC, azaz nem játszható karakter, de nagyon fontos segítője a játékosoknak. felbukkan mind az RE 4 , RE 6 játékban ill. a Damnation c. animációs filmben.
Hunnigan 1980-ban született az USA kormányügynöke az F.O.S.-nél, és gyakran együtt dolgozik Leon S. Kennedyvel.Magas szintű és intelligens, hozzáértő a legtöbb biztonsági rendszer feltörésében, valamint a megfelelő missziós hírszerzés kezelésében. Ő az a vezető hang, amely sikeresen kiszabadította Kennedy ügynököt számos veszélyes helyzetből. Magánéletéről nem igazán tudunk.
Hunnigan ruházatában a hivatalos szürke és fehér dominál. 
 A szürke szín jelentése
A szürke semlegessége olyan nyugalmat tükröz, amelyben az ember nem hányódik az átmeneti érzelmek között.Utalhat az ellentétek egyensúlyára, ellentmondások feloldására, mivel a fekete és fehér keveréke.Összességében az a helyzet a szürkével, hogy a szürke szín választása igazi egyéniségeket mutat. Energikus, célratörő emberek, akik céljukat mindig elérik. Határozottak, kemények, mértékletesek.

A fehér szín jelentése
A fehér színt választók leggyakrabban a tisztaságra asszociálnak. Ez az a fajta tisztaság, ami úgy keletkezik, hogy az egyén távol tartja magát a környezetétől, többé-kevésbé valamilyen módon elkülöníti magát társaitól. A női nem, és a Hold ősi szimbóluma. A lecsendesült, indulatokból mentes, szemlélődő elme színe. A lelki birodalmat szintén fehér szimbolizálja. A fehér gyakran az erős lelki élmények ambivalenciáját szimbolizálja. Áttörést egy személyiségen túli dimenzióba.
A szürke a Szaturnuszhoz, míg a fehér a Holdhoz tartozik analógiásan.
A Szaturnusz hideg-száraz ősminőségekből épül fel (=Föld jellegű), férfias égitest. A Hold hideg+nedves ősminőségekből épül fel (=Víz jellegű), nőies égitest.  Igy ezek a színek a szaturnuszi és holdi analógiákat idézik meg, azaz a Föld elemet (gyakorlat, pragmatizmus) és) és a Víz elemetg (érzelmek, azaz a nőies vonások)  jelennek meg a ruházatán és így a karakterében is. Igy mivel mind a férfias mind a nőies analógiák megjelennek ruházkodásában, ezért ő az abszolút kiegyensúlyozott és megfelelő összekötő mind a férfiak mind a nők részére a játékban.


  

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 15, 2021 17:00

June 11, 2021

[Resident Evil] A Resident Evil szereplőinek színszimbolikája 1.

 

Mivel ebben a cikkben már elemeztem az egyik szereplőnek a ruházatának a szín szimbolikáját. most folytatnám a sort a franchise többi játszható szereplőjével.

Érdekes módon a férfiak ruházata általában kimerül a barna, kék, sötétzöld és fekete vagy szürke ruhákban, és pont két női szereplő az akik kifejezetten piros ruhákban tündökölnek.


Most róluk lesz szó. A két hölgy: Claire Redfield és Ada Wong.












Claire, Chris Redfieldnek a húga, a történet elején egyetemista, később beáll a Terra Save környezetvédő és emberjogi szervezethez. Jól tud motorozni, és a fegyverekkel is bánni a bátyja, Chris, hatására aki katona. 

Ada Wong ázsiai-amerikai, ismeretlen származású kémnő, 1974-ben született, mestertolvaj és zsoldos. Leon nagy szerelme, aki mindig sikkes és mindenkit átvág. És persze mindent túlél. :)


CLAIRE REDFIELD

Claire-t mindig az ikonikus piros (bordós) bőrdzsekijével ábrázolják, vagy a szintén ikonikus "Made in Heaven" feliratú piros, motoros mellényében, de ha nem is, akkor is piros topban, pólóban vagy akár szemüveggel, mint a legújabb animációs sorozatban (Infinite Darkness)





A piros szín az erő színe, a föld elemével és a tűz elemével is egyaránt kapcsolódó szín. Meleg szín, energiát adó, intenzív és tartós, így kitartásra, a tűz és figyelem megtartására és összpontosításra ösztönöz. A piros a szeretet, a szerelem, a szenvedély színe, piros a vér, így az élet színe is, de párosítják a veszéllyel, a szerelemmel, és a háborúval is. A piros egy olyan szín, amely képes a vérnyomás emelésére, növeli a légzésszámot, és felgyorsítja a belső folyamatokat. Képes az embert a gyors döntésre sarkallni.

Színekben a vörös szín a Marshoz tartozik. A Mars az energia, impulzus archetípusát képviseli.  A Mars meleg és száraz ősminőségekből épül fel (=Tűz jellegű), férfias égitest. A Marsnak mindig köze van a férfiassághoz, az erőhöz. Női horoszkópban a férfit általában jelzi (mint szexuálisan vonzó, ideális partnert).

A Mars a harc, bátorság, akarat szimbóluma. A nyers erő, a kiállás, előretörés bolygója. A szervek közül a vér, az izmok tartoznak hozzá. A Mars az Én felvállalásának a bátorsága, az első megnyilvánulás, a kezdet, az erő.

Jelmondata: Harcolj!

Claire meggondolatlanul ered az eredeti RE2 játékban is bátyja nyomába Raccoon Citybe, ahol aztán nagy bajba kerül, bár nagyjából egyedül kivágja magát belőle. Ugyanígy, amikor betör az Umbrella európai székházába bizonyítékokért, és elfogják ezért, majd a Rockfort börtönszigetre kerül Ashfordék kísérleti telepére, ahol szintén zombikkal terhelt zűrős helyzetből kell kimásznia.Viszont ő az, aki soha egy percig sem adja föl, pl. a Sejm-szigeten sem, ahova emberrablás során kerül Moira Burtonnal és több Terra Save-es kollégájával.



Claire-nél a piros színhez általában a fehér társul, mint a Degeneration c. animációs filmben. Míg a piros, vörös a Mars színe, a fehér főleg a Holdi analógiát képviseli. 

A Mars meleg és száraz ősminőségekből épül fel (=Tűz jellegű), férfias. A Hold hideg+nedves ősminőségekből épül fel (=Víz jellegű), nőies égitest. 

 Vagyis az életörömöket jelző szintén férfias Tűz szín és a Víz jellegű (érzelmek, azaz a nőies vonások) jelennek meg a ruházatán és így a karakterében is.

A fehér színnel kapcsolatban a tisztaságra az ártatlanságra, a jóságra, az egyszerűségre, és a szüzességre gondolunk. A tökéletesség színének tartjuk. A fehér szín sterilitást jelenti a kórházak és orvosok számára. 

Ezek mellett a fehér szín a biztonságot, egyszerűséget és tisztaságot is szimbolizálja. A feketével ellentétben leginkább pozitív jelentése van. Sikeres kezdetet is jelenthet.

A címertanban a fehér jelentése a hűség, kötelességtudás és egyszerűség.


Piros-Fehér

 Áldozatvállaló. Áldozatos. Szeretetből fakadó aktív, energikus, cselekvő együttérzés. Altruizmusra hajlamos. Önzetlen. Szent. Hibái a fő erényei is. Mártírságra és mártírkodásra hajlamos. Alázatból alárendeli magát magasabbrendűnek tartott céloknak.

Ezek a tartalmak azért jól kifejezik Claire eddigi életútját a játékokban, ahol még a a magánéletét is alárendeli az általa fontosnak tartott céloknak, amelyek azonban sosem csak róla szólnak, hanem az egész emberiség üdvéről.

Néha egy kis (sötét)kék is felbukkan nála, mint a jupiteri tartalmak : törvény, a rend, a szerencse és a humor és lazaság.




ADA WONG

 Adánál a vöröshöz max. a fekete társul. 

A piros szín a reklámokban valamilyen erotikus tartalomra utal, gondoljunk csak a piros ajkakra, a piros körmökre, vagy éppen a piroslámpás házra. Használják a veszélyforrások jelzéséhez, pl.: a közlekedési lámpákon. A piros világos árnyalatai az élvezetet, a szenvedélyt, a szerelmet jelképezik, a sötétebb árnyalatok a dühöt, az erőt, a bátorságot, a vágyódást, vagy a rosszakarást jelentik.

A piros szín kedvelői ambiciózusak, és törtetők, úttörők a szó pozitív értelmében. Szeretnek és általában tudnak is irányítani, vezetni. Nagyratörőek és kitartásuknak, szorgalmuknak köszönhetően sikeresek is.

Adáról is elmondható, hogy szinte bármit el tud érni, amit éppen akar. és igen sikeres a maga szakmájában.

A fekete szín jelentése

A fekete a halált, a betegséget, a gonoszságot, ugyanakkor az eleganciát jelenti. A fekete ruha eleganciát jelent, és vékonyabbnak látszunk benne. A fekete ellentéte a fehérnek és az összes világos színnek. 

A fekete a perspektíva és mélység érzetét kelti. A  piros – vagy egyéb más erős – színekkel összehozva a fekete egy nagyon agresszív színsémát adhat.



Piros-Fekete

Anyag, energia, szexualitás. Mélyről felhozott energia, végtelen és kiapadhatatlan. Teremtőerő. Lehengerlő, erős, markáns, maga a titokzatos, ismeretlen célú és ismeretlen okú teremtés. A nyugtalanító nyers erő miatt terjedt el képi megfogalmazásokban az alvilági, a szexuális megjelenítésének hangulati elemeként. A színt választókra jellemző lehet a fegyelmezetlenség, agresszivitás, indulatosság, kötözködés, bosszúállás. Robbanékony, ingadozó aktivitás.

Ezek nagyon is jól jellemzik Adát, aki maga a csábítás, aki hol szexualitással, hol kegyetlen harccal érvényesíti magát.

Az asztrológiában a vörösesfekete a Plútóhoz társítható. Maga a fekete pedig a Szaturnuszhoz. 
A Plútó a nagy változás, erőszak, megrázkódtatás, transzformáció archetípusa.
A Plútóhoz a szélsőségek, rögeszmék társíthatók. A Plútó minőségéhez tartozik minden olyan esemény, ami nagy tömegeket érint: katasztrófák, környezetszennyezés, terrorizmus, de a genetikai kísérletek, géntechnológia, a halálfélelem, alkímia, mágia is.
Ez maga a Resident Evil világa, szóval az a analógiák szépen rámutatnak, hogy a mélyben Ada nagyon is hozzájárul ennek a világnak a működtetéséhez - már csak azzal is hogy adja-veszi a biofegyverekhez szükséges információkat ill. anyagokat.
A hatalom (nem csak politikai), gazdagság szimbóluma, de a szenvedélyes szexualitás is ide tartozik.
Ada mindent pénzért csinál, de ha az kell elcsábítja a kiszemelt illetőt. talán ezért is van az, hogy bár képes érzelmekre, de igazából nem enged nekik, lásd Leonnal való kapcsolata.
 Mivel a Plútó erejével másokat is alakíthatunk, ehhez a bolygóhoz tartozik a manipuláció témaköre is. A Plútó hatására (az adott sorsterületen) kényszert érzünk arra, hogy mások energiáit szívjuk le magunknak. Ez azonban hozzájárul a saját kiszolgáltatottságunkhoz - bele kell halnunk, hogy újjászülethessünk.
Ada tökéletesen manipulálja az embereket (köztük Leont is). Az egyetlen aki ideig-óráig le tudja győzni manipulációban az saját maga - azaz egy fake Ada személyiség akit az ő képmására teremtettek. Hát van ennél csavarosabb plútói analógia?
És a Plútó hihetetlen regenerációs képessége is igaz Adára. A játékokban többször hihetjük, hogy meghalt (l. RE2Remake, amikor lezuhan a laborban) de általában kiderül, hogy mindent túlélt, mint egy főnix feltámad hallottaiból, és a végén nevetve távozik a helyszínről.
Mindezen gyökeres átalakuláshoz szükség van a Plútó a szenvedélyességére, lendületére (a Mars bolygó magasabb oktávja), amely azonban szélsőségességében hatalmas rombolásra is képes.
Ahogy pl. az RE 6 játékban Ada kampányának végén láthatjuk: miután most az egyszer Adát akarták becsapni és bűnbaknak megtenni, Ada visszavág és hatalmas pusztítást végez a főgonosz laborjában.


 Végezetül megállapíthatjuk, hogy ez a két női karakter Claire és Ada (habár a játékokban szerepükben messze állnak egymástól), mégis sok hasonlóság fedezhető fel köztük Mindketten nő létükre a legférfiasabb karakterek (de nem a mai femináci értelemben!) hanem a küzdőszellemben, a harciasságban, a szenvedélyben, az akaratosságban, ezt mutatják piros/vörös öltözeteik. Mindketten egyedülállóak, magánéletüket alárendelik a céljaiknak. Céljaik viszont különböznek és ezt fejezik ki a vöröshez társított egyéb színű ruhadarabjaik: míg Claire-nél ez főleg a fehér (néha egy kis kék), amely a tiszta, nemes célokat, az emberekről való gondoskodást (l. RE2 - Sherry vagy Revelations 2 - Moira) hivatott idézni, addig Adánál egyértelműen a fekete, amely  a halálra, a bosszúra, és az egyéni érdekekre, hatalomra és manipulációra  mutat nála. Mindezek ellenére Claire nem szent és Ada nem  gonosz. Hiszen nem a fehér és a fekete uralkodik náluk, hanem a kettejüket összekötő vörös szín. Vagyis szenvedélyes, igaz érzelmekre képes emberek, akik a maguk módján küzdenek a világgal és a világért.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 11, 2021 17:00

June 10, 2021

Mars belép az Oroszlánba (júl.29-ig)

Akaratunkat, vágyainkat sokkal jobban tudjuk érvényesíteni, mint a Rák Mars idején. Energikusabbak, életvidámabbak, optimistábbak lehetünk. Az Oroszlán egy domináns, uralkodó típus. Öntudatos, magabiztos, vágyai megvalósításában kitartó.


Bár a Mars tüzes bolygó és az Oroszlán is tüzes jegy, ezért ilyen időszakban melegebb lehet az átlagnál az időjárás. 
És emiatt  sokan tévesen hiszik, hogy a Mars jól érzi magát az Oroszlán jegyében. pedig nem igazán, mivel semmilyen méltósága sincs, peregrin. Ezért az ilyen emberek inkább csak látszatra harciasak. 
Igy a Kos és Skorpió Ascendensűek mostanra veszítenek az erejükből, energiájukból, érdemes lassan a nyaraláson gondolkodniuk. 
Mars az Oroszlánban születési képletben
 Sikerorientált, mindig és minden helyzetben győzni akar. Egocentrikus és becsvágyó, fontos számára környezete elismerése, hódolata. Fellépése határozott, királyi, méltóságos. Mivel tekintélyét győzelmei és sikerei révén tudja megőrizni, tart a kudarctól, a veszteségtől, kerüli a nyílt támadást, harcot. Büszkesége sérülékeny. Szexualitása lenyűgöző és energikus, társát kényezteti. Fiatal férfi képe: aranyifjú.


 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 10, 2021 16:00

June 9, 2021

Részleges napfogyatkozás jún.10.

 Azon túl, hogy csillagászatilag és látványilag érdekes jelenség, sajnos az asztrológiában sosem jelentett jó dolgot. Miután a Nap =fény, szellem, isteni, tudatosság, és a vezetés elsötétüléséről van szó, ezért hatása nem túl kedvező. Főleg mundán, azaz politikai képletekben szokták jelentős hatással értelmezni ha fontos pontokon vagy tengelyeken jön létre. Hatása addig tart évben amíg a teljes elsötétülés és csak azokon a területeken hat ahonnan látszik. Emlékezzetek 1999-esre ahol kb.2,5 óráig tartott az elsötétülés és utána abban a sávban ahol látszott a Csendes óceántól Ázsián át Amerika keleti partjáig végigvonultak a katasztrófák: főleg földrengések de egyéb negatív dolgok is, egészen a 2001-es New York-i eseményekig!

A régiek néha a horary, azaz kérdőasztrológiai képletekben is figyelembe vették a kérdést megelőző nap-és holdfogyatkozást ha az fontos helyre esett a képletben. Az is fontos, hogy milyen elemű jegyben jön létre, stb.

Ezért szerencse, hogy a mostani nem érint lakott területeket és tőlünk is csak részlegesen látszik, így nem hat úgy ránk.

A mostani ugye (mint mindig) Újholddal esik egybe, amely pedig a Nap által “elégetett” lelkiségről szól, ilyenkor a Hold kombuszta lesz, azért nem látszik, azaz az ösztöneink megbízhatatlanabbak, bejöhetnek irracionális félelmek, pánik, tisztánlátás hiánya stb. 

Ám most ez a Nap “visszakapja a kölcsönt” a Hold is árnyékot vet rá, így tkp.a szellemünk, a tudatosságunk és a vezetők meg a tudattalanunk, a lelkünk, mundán értelemben a nép, egy adok-kapok játékba, harcba kezd azon az életterületen vagy azzal kapcsolatban, amit a Halak jegyében áll (a Halakban van az újhold és a napfogyatkozás is még, bár a legvégén már). 

Mindenkinek el lehet hát gondolkozni: szimbolikusan az ő életében ez vajon mit jelenthet, és hol jelentkezhet?





 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 09, 2021 17:00

IKREK ÚJHOLD

 

Újhold napja van ma az Ikrek jegyében. A mai napon érdemes tisztító gyakorlatokat végezni, hogy felkészítsd a tested a megújulásra. Ezen a napon csak arra összpontosíts, amit szeretnél. Az elengedés már elindult az elmúlt napokban, most indítsd el a töltekezést. Újhold napján érdemes böjtölni, ill. felkészülni a hosszabb lefolyású kúrákra, több hónapos gyógyító diétákra.


Az Ikrek levegő minőségű nap, így érdemes mostanra ütemezni a könnyed hangulatú megbeszéléseket. Alkalmas még a nap írásra, tanulásra, kirándulásra is.

Ideje felülbírálnod a terveidet és megvizsgálnod, merre halad az életed. 

Még  a legrátermettebb és legtevékenyebb elmének is szüksége van pihenésre,feltöltödésre és visszahúzódásra a ráváró kihívások előtt tars egy kis szünetet:ebben az időszakban kerülj el minden meggodnolatlan lépést.

ALDYARAS - At Ikrek karja

A holdnak ebben aháézban való elhelyezkedéséről hagyományosan úgy tartották, hopgy kedvező időszak a szerelmeseknek és barátságoknak., Szintén ideális volt elkészíteni a pentagrammákat és elmondani a varázsigket a hatalmasok kegyeinek elnyeréséért. 


Vénusz és Uránusz uralma

 Az élvhajhász Vénusz párkapcsolati kényelmet és biztonságot jelez, míg az uránusz hirtelen és váratlan eseményeket hoz amelyek kimozdítanak bennünket az ismerős, kipróbált és megszokott módszereinkből és rutinjainkból. Amikor ez a két bolygó együtt áll, muszáj, hogy meglepetések és szokatlan történések vegyenek körbe különösen párkapcsolati területen.

Ez azt is jelentheti, hogy új vagy nem várt társasági ismeretség vagy kapcsolat van kialakulóban, amely kihatással lesz az életünkre. A legváratlanabb helyről  ajánlkozik majd segítő kéz. jelezhet olyan valakihez való vonzódásod is aki amúgy nem az a tpus akivel szívesen állnál. szóba.

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 09, 2021 06:21