Kálmán Eszter's Blog, page 62
March 17, 2021
Márc.17. Szent Patrik napja
Szent Patrik napja (írül Lá ’le Pádraig vagy Lá Fhéile Pádraig) évente tartott ünnep Szent Patrik, Írország egyik védőszentje tiszteletére, az írek nemzeti ünnepe. Március 17-én tartják, azon a napon, melyen a hagyomány szerint Patrik meghalt.Munkaszüneti nap Észak-Írországban, Írországban, Montserratban és Newfoundland és Labrador kanadai tartományban. Kanada többi részén, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban sok helyen megünneplik, de nem hivatalos ünnepnap.
Szent Patrik egy szokványos ember volt, aki nemszokványos dolgokat művelt Írországban.
Szent Patrik története
Jómódú szülők gyermekeként született Walesben a 4. század végén. 16 éves zsenge korában egy ír rablóbanda fogta el a fiatal Patrikot és elsurrant vele az Ír-tengeren át, ahol a következő hat évét fogságban töltötte, s közben magányos pásztorként dolgozott. A vallás nyújtott számára vigaszt, így vált jámbor kereszténnyé.
Vajon hogyan sikerült az íreket áttérítenie a kereszténységre?
Hat év múltán Patrik Isten hangját hallotta, amely azt mondta neki, hogy elérkezett az ideje annak, hogy elhagyja Írországot, ezért megszökött a fogva tartóitól és hazafelé vette az útját. Itt egy másik látomásban részesítette egy angyal, aki közölte vele, hogy vissza kell mennie Írországba a kereszténységet hirdetni. Miután 14 év alatt kitanulta a papi mesterséget, Patrik visszatért Írországba, ahol templomot épített és a következő 30 évben a keresztény hitet terjesztette, míg i.sz. 460. március 17-én jobb létre nem szenderült.
Meg lehet látogatni Szent Patrik sírját?
Úgy tartják, hogy Szt. Patrik a Downpatrick-i Down Katedrálisban van eltemetve az írországi Down megyében. Halála óta március 17-e a szellemi megújulás és a misszionáriusokért való imádkozás napja világszerte. A Down megyei, Downpatrick-ban található Saint Patrick Központ egy kihagyhatatlan hely az utazók számára, egy olyan díjnyertes látogatóközpont, amelyet annak szenteltek, hogy elmesélje Szt. Patrik történetét, illetve feltárja a bámulatos keresztény örökség mögötti teljes igazságot interaktív kiállítások és Imax előadások felhasználásával.
És van itt valami, amit talán nem tudsz
A Down katedrális a 12. században épült Down ősi dombjára, és 1500 éven keresztül zarándokhely volt. A világ minden tájáról érkeznek emberek a Down-i Katedrálishoz, hogy koszorút helyezzenek el azon a masszív gránitkövön, amely Szt. Patrik sírját jelöli. Azok a kivándorlók, akik elhagyták Írországot, hagyományőrzésképpen egy maroknyi „hazai rögöt” vittek magukkal a sírtól, hogy Írországra emlékeztesse őket. Elég megrendítő dolog.
Ami a mítoszok mögött van
Szt. Patrik valóban száműzte a kígyókat Írországból? Hogyan választotta az egyszerű lóherét saját jelképéül és miért a zöld szín szimbolizálja Írországot és az íreket világszerte?
Szt. Patrik mítoszának háttere
Először is, foglalkozzunk a kígyókkal. Való igaz, hogy a modern állatkertektől eltekintve, egyáltalán nem csúsznak-másznak kígyók a zöld szigeten, de ennek vajmi kevés köze van Szent Patrikhoz és sokkal inkább azzal a ténnyel magyarázható, hogy egy kígyó sem volt soha őshonos Írországban. A kígyók Írországból történő kiűzése minden valószínűség szerint azt szimbolizálta, hogy véget vetettek a pogány rítusoknak, amelyek évszázadokra eltűntek Írországból azt követően, hogy Szt. Patrik elvetette a keresztény hit magvait.
Miért viselnek az emberek zöldet?
Míg az USA-ban élő ír népesség tízszer jobban hangoztatja ír származását, addig négy britből egy, illetve világszerte más országokban számtalan egyéb ember teszi ugyanezt, s úgy látszik, hogy az „egy napra írré” válni óhajtók az ír zászló zöldjét választották az ír mivoltuk kifejezése céljából. Való igaz, hogy az USA-ban nem ritka olyan embereket látni, akiknek kézzel rajzolt lóherék virítanak az arcukon és zöld csíkok futnak keresztül a hajukon. Néhány városban, mint amilyen Chicago is, mindannyian kimennek az utcára és az egész Chicago-folyót zöldre festik csak azért, hogy jelezzék a nagy napot!
Mi a helyzet a lóherével?
Szt. Patrik valaha ezt az egyszerű füvet használta a Szentháromság – az Atya, a Fiú és a Szentlélek – kifejezésére és arra, hogy miként is tud létezni ugyanazon egység elkülönült elemekként. Követői pedig a lóhere viselésének szokását összekötötték az ünnepnapjával.
És íme, valami, amit talán nem tudsz
Az írek nem mindig öltötték magukra szívesen a zöld színt. Az ír folklór úgy tartotta, hogy ez a szín szerencsétlen, mivel ez a tündérek – a koboldok – színe. Akik túl sokat viselték magukon ezt a színt – főleg a gyerekek –, azokat el lehetett rabolni. Néhány cinikus ember azt állítja, hogy koboldok nem is léteznek, de ezek már csak olyanok, akik vitatkozni merészelnek. Az igazi hívők hajlandók megesküdni rá, hogy ha egy csendes vidéki ösvényen teszel egy kis sétát Írországban, ténylegesen hallhatod a csintalan manók kacarászását az út mellékéről.
(Forrás: http://boldognapot.hu/)
March 13, 2021
HOLD A HALAKBAN
A Halak csillagjegyben álló Hold segíteni akar neked, hogy kibontakoztathasd az életcélodat, és a hétköznapokon a képzelőerődbe, az érzékenységedbe és a jóindulatodba fektesd az energiádat. A Hold rendkívüli érzékenységgel vagy mély empátiával ajándékoz meg, ami teljes mértékben megfelel érzelmi szükségleteidnek és annak, ahogyan megteremted a biztonságodat. Amint a helyzet forrósodni kezd, a Halakban álló Hold összeolvad másokkal, vagy elmenekül. Ez csalódást jelenthet azok számára, akik eddig úgy érezték, hogy megérted őket és figyelsz rájuk. A Hold itt vissza akarja tükrözni mások érzéseit és szépségét, ebben azonban megakadályozzák mozgásképességének a korlátai. A Halak nem csak egyhelyben lebeg, úszni is nagyon jól tud.Ezen a helyen gyakran nagy a kísértés, hogy elmenekülj a mindennapok börtönéből. A Hold ott érzi jól magát, ahol támogatják az intuícióját, az érzékenységét, a képzelőerejét és a kreativitását.
Hogy megvédd magad, hajlamos vagy elvonulni, lelépni vagy kibékülni, ha mások azt várják el tőled. A zene, a mozgás, a művészet, a kreativitás és bármilyen gyógyító munka segíthet közelebb kerülnöd a Halakban álló Holdadhoz. A Holdad egy nap többször is megcsillanthatja a tehetségét. A Halak mindig azt szeretné, hogy a lehetőségeknek és élvezeteknek egy egész svédasztala álljon a rendelkezésére. A Halakban a Holdnak mindennaposak az efféle vágyai.
Elképesztően empatikus vagy, és ráhangolódsz a többi ember szenvedésére, ezért könnyen elveszhetsz azokban a fájdalmas érzésekben, amelyek másoktól áradnak feléd. A Halakban álló Hold gyógyító balzsamként viselkedik, sajnos azonban gyakran a saját kárára. A saját magad felállította korlátok jó lehetőséget nyújtanak a feltöltődéshez. Segíteni másoknak azt jelenti, hogy tudod hol kezdődnek és végződnek ezek a határok.
Az egyik szülőd valószínűleg túlságosan érzékeny volt és gondoskodó, aki érzelmileg tőled függött, vagy hajlamos volt a mártírkodásra. Függőséggel és mentális betegségekkel küzdő szülők is jelen lehettek az életedben.
• Tiszteletben tartom a határaimat. Azt adom, amit tudok, és elfogadom, amire szükségem van.
• Rá tudok hangolódni mások fájdalmára, de képes vagyok ezt el is engedni.
Önreflexiós kérdések
• Mi segít abban, hogy megőrizd az egyensúlyodat, és ne veszítsd el önmagadat, amikor a körülötted lévőket szenvedni látod?
• Hogyan szolgálja az érzékenységed az életcélodat?
• Valamelyik szülőd szenvedett függőségben vagy voltak mentális problémái? Esetleg kiemelkedően kreatív volt és ráérzett mások igényeire?
(Chani Nicholas)
March 12, 2021
HALAK ÚJHOLD
Amikor a Hold összes fényét elveszíti egy Viz jegyben, az érzelmek kimutatása háttérbe szorul. Bénító periódusom mehetünk keresztül, ezalatt jobb, ha nem tesszük próbára személyiségünk legsérülékenyebb oldalát. itt az ideje, hogy öntudatosabbak legyünk és függetlenedjünk mások elvárásaitól és aggodalmaitólHalak Újholdkor inkább csak tervezzünk. nem kell azonnal a tettek mezejére lépnünk, elég, ha pontosan megfogalmazzunk a következő hónapok céljait. Az új folyamatokat ráérünk Kos Újholdkor elindítani.
A Halak Újhold a teljes megújulást hozza el. Az Újhold elindít egy kört, viszont a mai nap olyan még, mint amikor kifújtál minden levegőt (elengedések) és a levegővétel közti szünetben vagy....Ez egy misztikus pont, misztikus átjáró, amikor a semmiben az ürességben vagy. Az Újhold alatt a mélyben a Főnix csillagkép üzeni a teljes megújulás és újjászületés idejét, tehát ez a Csönd egyben a mindenség teljes megnyilvánulása előtti pillanat, a hamuvá égés teljessége az újjászületés előtt. Fogadj be ma mindent amit tudsz és azt fogod tapasztalni, hogy minden befogadás, minden kapcsolódás mögött hatalmas erő rejlik.
Hold a Halakban
Szunnyadás - Elszigetelődés
Ebben az időszakban olyanok vagyunk, mint a mesebeli Alice Csodaországban. Elbűvölőnek, ugyanakkor zűrzavarosnak érzünk mindent. Hagyjuk, hogy elmerengjünk egy másmilyen élet lehetőségén... miközben inkább kerüljük, hogy bármilyen tényleges, ugyanakkor érzelmileg kusza ügybe bonyolódjunk.
Telihold a 28.holdházbanAz Alvó
Anaxhe - a Halak csillagkép hasa
A Hold ebben a házban - amelyet a Kabbala ismerői a Gömb névvel illettek -, való elhelyezkedéséről hagyományosan úgy tartották, hogy kettős hatása van. Ha ebben a holdházban születtél, akkor a külső világban életfogytig tartó küzdelemre vagy ítélve, míg belső valóságodban minden nyugodt és csendes.
A Hold és Plútó a Halakkal kombinálva:
a Perszephoné mítoszt jelképezi - miután Hádész elrabolta, Perszephonénak az év bizonyos részét mindig az alvilágban kellett töltenie. Ez azt mutatja, hogy jelenleg bebörtönözve szunnyad az intenzív érzelmi erő, de csak a megfelelő időpontra vár hogy teljesen kibontakozhasson. Ez a holdház csendes és nyugodalmas időszakot jelöl, mielőtt megidézné az új energiákat, és mielőtt az élet sűrűjébe vetné magát. Ilyenkor semmilyen jövőbeli történéssel nem tudunk foglalkozni míg a pihenőidőszak véget nem ér. A jövőt vizualizáló képességeik viszont kulcsfontosságúak lesznek a későbbiekben, és az ügyeink sikeres lezárásához vezetnek majd.
Megerősítések
• Tiszteletben tartom a határaimat. Azt adom, amit tudok, és elfogadom, amire szükségem van.
• Rá tudok hangolódni mások fájdalmára, de képes vagyok ezt el is engedni.
Önreflexiós kérdések• Mi segít abban, hogy megőrizd az egyensúlyodat, és ne veszítsd el önmagadat, amikor a körülötted lévőket szenvedni látod?
• Hogyan szolgálja az érzékenységed az életcélodat?
• Valamelyik szülőd szenvedett függőségben vagy voltak mentális problémái? Esetleg kiemelkedően kreatív volt és ráérzett mások igényeire?
March 4, 2021
KINAI ASZTRÓ - A YIN FÉM NYÚL HÓNAPJA
A kínaiak szerint ez a hónap (márc.5 - ápr.4.) a Nyúl hónapja, és ezért nagyon jó időszak most azoknak akik a Kutya, Kecske, Disznó évében születtek. Nem igazán jó a hónap a Kakas szülötteknek (egészségügyi problémákat hozhat, főleg hát és nyakfájást, így fokozottan vigyázni kell az egészségükre!).A Nyúl hónapja Fa elemű, ezért mindazoknak jó, akik szintén Fa eleműek (főleg a a születési Napjuk szerint), mert sok baráttal, ismerőssel találkozhatnak, de jót tesz a Tűz elemű embereknek is. Támogatást, segítséget kaphatnak másoktól vagy tanulásba kezdhetnek, meglevő tanulmányaik jól fognak menni.
A Viz eleműeknek kreativitást hoz ez a hónap és vállalkozókedvet, a Fém eleműeknek pénzt (ha szingli férfiak, akkor barátnőt is!), a Föld eleműeknek pedig munkát, és ha nők, akkor pasit is hozhat! :)
Életmódváltás? Egészség? Fogyókúra? Igen ezek a témák mind felmerülhetnek márciusban. ha eddig halogattuk is, most érdemes belevágni.
Párkapcsolatban érzelmesebb, romantikusabb hetek következhetnek, így kicsit rózsaszínben látjuk a világot. A munka területén pedig eljött az ideje, hogy a befektetett energiáink meghozzák a várt elismerést.Az új lehetőségek már kopogtathatnak az ajtón. ideje beengednünk őket!
Szép tavaszt mindenkinek!
A hónap legerősebb hatását azok fogják érezni, akik a horoszkópjában Yin Fa, Yin Fém, Kakas, Kecske vagy Patkány található bárhol.
Itt számolhatod ki, h. milyen elemű napon születtél és hogy hat rád ez a hónap:
https://kinai-horoszkop.com/kalkulator/
Yin Fém tranzit
A Yin Fém által jelzett időszakok alatt késztetést érezhetünk arra, hogy valamit adjunk a külvilágnak, hogy felfigyeljenek és elismerjenek minket életünk bizonyos területein.
Ilyenkor kicsit szentimentálisabban is látjuk az életet. A megerősítések fontosabbá válnak, és gyakran fordul az érdeklődés filozófiai, vagy művészeti témák irányába.
Alacsony szinten megjelenhetnek belső konfliktusok, vagy frusztráció, amiért nem vesznek eléggé észre, nem értékelik a teljesítményt, nem ismerik el a szakértelmet, stb.
Magas szinten élve a tranzitot, ilyenkor magabiztosabbá válunk, jobban képviseljük az érdekeinket és könnyebben kilépünk olyan méltatlan, vagy megalázó helyzetekből is, melyet esetleg korábban kevésbé érzékeltünk. Szakmai értelemben megnő a belső igény az előlépésre, és ezekben az időszakokban belső kisugárzásunknak köszönhetően ezt könnyebben el is tudjuk érni.
FÉM energetikájú hónap
Mit tegyél? Állj ki az igazadért, harcolj keményen a céljaidért. Mondd ki bátran, amit gondolsz, de az ne legyen sértő! Köss üzleteket, használd a pénzed, anyagi javaidat!
Mit ne tegyél? Ne bonyolódj vitahelyzetekbe, ne próbálj ki extrém sportokat, ne vállalj túlzott kockázatokat.
A hónap színe: fehér, ezüst, arany, bronz
Ezen hónap energetikája jó a Viz és Fém elemű embereknek (a születési Nap eleme szerint!) korlátozó hatású a Föld elem embereknek, és kifejezetten rosszat tesz a Fa eleműeknek!
Itt számolhatod ki, h. milyen elemű napon születtél és hogy hat rád ez a hónap:
https://kinai-horoszkop.com/kalkulator/
A Mars belép az Ikrekbe
Eddigi makacsságunk, földhözragadtságunk lazulhat. Fürgébbek, mozgékonyabbak, érdeklődőbbek, nyitottabbak lehetünk.A Mars Ikrekbe lépésével szinkronban viszont akaratiságunkban kettősség lesz tapasztalható, szívesen foglalkozunk majd egyszerre több dologgal is. Feladatunk lehet majd meggátolni a szétaprózódást, az elsietett, felületes cselekedeteket, a kapkodást.Hajlamosak lehetünk szétforgácsolni az erőnket, energiánkat, mivel egyszerre túl sok mindent akarhatunk, de legalább két dolgot egyszerre, mivel az Ikrek ún. kettős jegy. Többféle célunk, vágyunk lehet, az agressziónk inkább szavakban jut kifejezésre.
Mars az Ikrekben születési horoszkópbanFelszínes és változékony, nem túlzottan kitartó. Hajlamos szétforgácsolni energiáit, kapkodni, vágyai szalmalángszerűek, hamar elmúlnak. Kerüli az igazi harcot, küzdelmet, nagy taktikus, nem erőből, hanem intellektusával, csavaros észjárását felhasználva néz szembe a kihívásokkal. Tettek helyett inkább a szavaival küzd, gyakran játszik szerepet céljai elérésének érdekében. Szexuális téren is könnyed, játékos és kíváncsi. Fiatal férfi képe: nagydumás
February 28, 2021
MÁRCIUS
Az elnevezés a latin Martius hónapnévből ered. Annyit tesz: Mars (isten) hava. Rómában az ősidőkben az év kezdő hónapja volt, megfelelően a mediterráneumban elterjedt tavaszi – napéjegyenlőségi — évkezdési szokásnak. Az ősi Róma a tavasz-újévet március Idusán, holdtöltekor ünnepelte. Március 14-én kergették ki a városból az elmúlt évet jelképező, agg Mamurius Veturiust (vö. „télkiverés”, „télkihordás”), és másnap köszöntötték az év megújulásának istennőjét, Perenna „anyát”. Anna Perenna ünnepe később amolyan „marciális” jellegű tavaszköszöntő népünnepéllyé vált.
Róma többi márciusi ünnepe a hadi évadra való felkészülés jegyében zajlott, Mars isten harcias természete ezzel magyarázható. Március 1-jén indul a Salius papok körmenete Mars égből hullott városvédő pajzsával és annak 11 másolatával (12 db volt, hogy minden hónapra jusson egy). Március 14-e volt a lovasszemle, az Equirria ideje, ez később lóversenynap lett. 17-én öltöttek tógát a felserdült ifjak, és ez egyúttal katonaköteles korba lépésüket jelentette (Liberalia). 19-én, a hadivállalkozások hagyományos kezdőnapján a consul megrázta Mars szent lándzsáját ezzel a felkiáltással: Mars, légy éber! A március 19–23 közötti Quinquatrus idején tisztították meg a télen berozsdásodott fegyvereket. Ezt az ünnepet egyébként a nem kevésbé katonás Minerva istennőnek szentelték. 23-án próbálták ki a harci kürtöket (Tubilustrium), azaz ekkor trombitálták össze seregszemlére a hadköteleseket.
Március régi magyar neve Böjtmás hava. Az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire valóban márciusra esik. Hónapunkat nevezték Kos havának is a március 21-ével kezdődő új csillagászati év első hónapjáról.
Márciust – mint Ripától tudjuk – régente tüzes ifjú személyesítette meg (a Kos eleme a csillaghitben a tűz volt). Marshoz illően sisakban, vörös és fekete ruhában ábrázolták, vállán szárnyakkal. Jobbjában a Kos jelét tartotta virágkoszorúban, baljával serleget emelt, színültig töltve a mediterrán tavasz terményeivel. Az allegorikus alak antik előképe vasba öltözött katona volt, lándzsával, pajzzsal. Ez Marsot, illetve a hónapra jellemző teendőt, a hadba vonulást jelképezte. A mezőgazdasági tennivalók szerint is ábrázolták márciust. Szintén ifjú képében, amint épp szőlőt kapál – szemben a szőlőt metsző, agg februárral –, mellette a lova, mely a tavaszi napéjegyenlőséget jelképezi a latin aequus „egyenlő” és equus „ló” id. Pliniusnak tulajdonított, népi etimológiás egyeztetése alapján (vö. a Pegasus tavaszt jelző eltűnésével).
Mars hadisten emléke már rég kiveszett a március hó fogalmából, de a tél elmúlásának, a tavasz megszületésének ünnepét még mindig a március fogalmához kapcsolta az emberiség, s ennek megfelelő babonás szokásokat fejlesztett ki márciusban. Így március 15-én, a hírneves „március Idusán” ülték meg Itáliában az Anna Perenna ünnepét, aki eredetileg valószínűleg valamilyen holdistennő lehetett, s ünnepe az örökké kihunyó, majd újra feltámadó éjjeli istennőt dicsőítette. Ebből formálódott ki az Esztendő vénasszonyának ünnepsége, akit március 15-én ünnepélyesen elégettek (nálunk is megvan a nyoma az úgynevezett kiszehordás szokásában), s az olaszok még ma is elégetnek (bruciar la vecchia = elégetni a vén banyát). Innen aztán persze már csak egy lépés volt, hogy az Anna Perennában egyáltalán valamilyen éjjeli démont, vén boszorkányt lássanak, akit el kell égetni. Következésképpen aztán március 15-e egyáltalán a boszorkányok nagy napja lett, akik ezen a napon kötözött seprűnyélen lovagolnak fel a magas hegyekre (Blocksberg), hogy ott megüljék a „boszorkányszombatjukat”. Így lett március tizenötödike általában a nyugtalanságok böknapjává.
Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek
February 26, 2021
TELIHOLD A SZŰZ JEGYÉBEN
A februárit, "havas holdtöltének" keresztelték régen az indiánok, mivel ebben a hónapban esik a legtöbb hó, a legkeservesebb a vadászat, igy aztán nem csoda ha ezt még "ínséges" holdtöltének is nevezték.Ma a Szűz jegyében lesz a telihold, amely jelenség amúgyis elég feszültségkeltő, tudjuk ilyenkor érzelmileg labilisabbak vagyunk, indulatosabbak, agresszívebbek, több nő menstruál, több gyerek születik, de több a baleset, jobban véreznek a sebek, és több haláleset is történik stb. Műteni, életveszély kivételével, ilyenkor tilos az asztrológia szerint!
A telihold ma áll be pontosan, de a pontos állás előtt és után is 1-1 nappal már/még éreztetheti hatását.
A Szűz jegyű telihold állása pedig különösen a Szűz Ascendensűekre hat ki, idegesebbek, érzelmileg labilisabbak lesznek, akár hisztisebbek is... nyugi, ez holnap, holnaputánra elmúlik!
És akkor még milyen tanulnivalót hordoz számunkra a Szűz Hold?
Dolgunk most a rendrakással van, akár bent a lelkünkben, akár kint a világunkban, ez az ami most sérül és fel kell mérni hol tartunk vele....
"Amint kint, úgy bent." - ismerjük jól Hermész Triszmegisztosz bölcsességét. Ez a rendre is vonatkozik. Ha úgy érzed, káosz van benned: a gondolataidban, az érzéseidben, tegyél rendet a környezetedben. Ha a fizikai rend utáni igényedet tettek követik, nagyobb az esélye annak, hogy előbb-utóbb ez a rend a belsődben is helyreáll. A külső-belső rendrakásra nagyszerű időminőséget biztosít a ma délutáni, illetve az esti időszak.
TELIHOLD FÖLD JEGYBEN
A Hold körforgásban ez a periódus egy pénzügyi projekt sikeres befejezését jelöli. Mostanra mindenki számára láthatóvá válik az összes kemény erőfeszités eredmébye és üzleti zsenid mások is értékelik. Ez az időszak pénzügyileg gyümölcsöző lehet.
Hold a SzűzbenVállalkozásod sikere most biztosra vehető, éa ezt fennhéjázás nélkül szerényen és mohóság nélkül fogadod, másokra is kedvező hatást gyakorolhatsz.
13.holdház
OLTÁR
Alalma a Kutya csillaga, a Szűz szárnyai
Kulcsmondat: Megfelelni mások elvárásainak
A Hold ebbe a házban való elhelyezkedése hagyományosan a pénzzel való ügyes bánásmódot jelezte. Akik ebben a holdházban születtek, azt tartották, hogy kiemelkedő pénzügyi képességeket birtokolnak.
Merkúr és Szaturnusz uralja
Maradi szemléletmódot jelez. Azt mutatja, hogy a status quot bármi áron fenn kell tartani. A Szaturnusz azon aggódik, hogy mit gondolnak mások, így a merkúri gondolkodást komoly és pesszimista irányba torzítja. Vagyis a mások által elvárt módon kényszerülsz viselkedni.Az oltár ezt a rituális és berögzült gondolkodást testesíti meg.Bár ennek a háznak a hangulata negatív, az apró rózsaszín felhők azt jelzik, hogy van kinyerhető potenciál és remény a jelenlegi komor helyzetben - csak még nem vetted észre.
February 21, 2021
DIREKT MERKÚR
Mától a Merkúr retrográd mozgásból direktbe vált át. Igaz ez érzékelhető módon majd csak 26-tól működik, addig még egyhelyben "toporog" a Merkúr, azaz ugyanazon a fokon forgolódik (stationer).De már némi megkönnyebbülést hoz, főleg az Ikrek és Szűz Ascendensűek számára. Már legalább a feledékenység, állandó vacillálás, szétszórtság érzete megszűnik számukra. Használják ki ezt az időszakot, mert aztán megint nehezebb napok köszöntenek rájuk!Az előrehaladó Merkúr jobban tudja érvényesíteni kedvező hatásait. Jobban beindul a kereskedelem, közlekedés, szállitás, kommunikáció, hírközlés, mindaz ami eddig akadozott, vagy problémákkal terhelt volt. Ezt azt jelenti, hogy azok a - főleg adminisztrációs-, ügyeink, amik eddig nem haladtak, a reklamációink, amiket nem vettek figyelembe, a kommunikációnk, mely akadozni látszott, végre megindulnak és mire eléri a Merkúr a normális sebességét, az ügyek is rendeződni fognak amiket képvisel, utána pedig egyre gyorsuló tempóban haladnak tovább. Most vehetünk végre műszaki cikkeket, autókat, most érdemes javítani adni elromlott dolgainkat, tárgyalásokat rendezni, tanfolyamokon résztvenni, esetleges pótvizsgára tanulni és szerződéseket aláírni stb. Ha valami hírt várunk vkitől/vmitől, most már hamarosan megérkezik! Utazások is könnyebben szerveződnek és minden egyéb ilyen dolog, hajrá, mindent bele!
February 17, 2021
Nagyböjt
A keresztény hagyományok szerint már a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig éppen negyven a böjti napok száma. 2021-ben február 17-től április 1-ig tart.
A Húsvét előtti nagyböjt a keresztény kultúra egyik legnagyobb eseménye, mely a húsvétvasárnap előtti 40. napon, hamvazószerdán kezdődik. A vallás szerint ez egyfajta testi és szellemi megtisztulás. amivel a keresztények a Húsvétra készülnek fel, így a 40 nap alatt mellőzik, illetve mellőzték a húsos ételeket.
Manapság már a nagyböjt átvitt értelemben a mindennapokban is betört, sokan a tavasz közeledtével a megújulás jegyében tartják a böjtöt. Számtalan böjt van, mely vallási, szellemi háttérre való tekintet nélkül bárki elvégezhet. Ilyenek például a gyümölcsböjtök, melyek során csakis nyers gyümölcsöket ehetünk, de ez csak pár napból áll, zöldség böjt, ezek mind léböjtök, tisztító, ill. gyógyító böjtök.
Ezen kúrák során gyógyfüvekből álló teákat, csakis természetes, adalékanyag hozzáadása nélküli ételeket szabad fogyasztani. A szellemi tisztulás itt is végbe megy, hiszen ha energikusabbnak, kipihentebbnek érzed magad, szellemileg is jobban tudsz teljesíteni.
Arra viszont az orvosok felhívják a figyelmet, hogy, szakember bevonása nélkül hosszabb időszakos böjtöt ne kezdjünk el, mert esetleg kárt tehetünk szervezetünkben.
February 16, 2021
Hamvazó szerda
A hamvazószerda keresztény ünnep, a farsangi időszak utáni első nap, a húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjt kezdete. Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre, ez a 12. századtól az egyházi szertartás része lett (hamvazkodás).
Az ókereszténység idején a mezítlábas, zsákruhába öltözött nyilvános bűnösöket a püspök a templomba vezette, majd miután a bűnbánati zsoltárokat elimádkozták, fejükre hamut hintett, és kiutasította őket a templomból. A kiutasítottaknak egészen nagycsütörtökig tilos volt a templomba belépniük.
Hamvazószerdán – elsősorban a katolikus egyházban – szentelt hamuból (mely az előző évi virágvasárnap barkáinak hamvai) keresztet rajzolnak a hívők homlokára, az alábbi mondatok egyikével: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel”, illetve „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak!” Ezt a napot ritkábban protestáns közösségekben is megünneplik.
II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon, ez a szokás a katolikusoknál mindmáig fennmaradt. A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, s azzal rajzolja a keresztet a hívek homlokára. Ezt nevezik hamvazásnak (latinul: impositio cinerum), ami a nagyböjt kezdetét jelző szertartás. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert.
A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje.
További elnevezései: szárazszerda, böjtfogószerda, böjtfőszerda.


