Maffia Books

“Cezary már jó ideje a háttérből irányított.
Habár a rendszerváltás utáni zavaros időszak egyik legveszélyesebb és leggátlástalanabb figurája volt, akit Kelet-Európa-szerte ismertek és rettegtek alvilági körökben, a kellő pillanatban öltönyös
üzletemberré vedlett át, és kikérte volna magának, ha valaki közönséges gengszternek titulálja. Igyekezett észrevétlen maradni, és ahelyett, hogy lépten-nyomon erőt demonstrált volna, inkább kapcsolatokat épített. Már jó ideje nem erőszakkal, hanem a megfelelő gazdasági és politikai alkuk megkötésével érvényesítette az akaratát. Csak nagyon keveseknek sikerült talpon maradni az idők folyamán a hozzá hasonló figurák közül. Cezary azonban kitűnően lavírozott a rendszerváltozás utáni évtizedek szinte követhetetlenül változó gazdasági, pénzügyi, és politikai világában. Egyik titka tulajdonképpen a kitűnő helyzetfelismerő képessége és alkalmazkodókészsége volt. Ha az ember képes alkalmazkodni, az ajtók nem záródnak be előtte, sőt, újabbak és újabbak nyílnak meg előtte. Azok a figurák, akik Kelet-Európa-szerte Cezaryhoz hasonló módon építették fel a maguk birodalmát, éppen azzal hibáztak a legnagyobbat, ha nem érzékelték a változást, vagy nem voltak hajlandóak alkalmazkodni, és ugyanazokkal a módszerekkel dolgoztak tovább, és ugyanazt az életvitelt folytatták, amelyet a kilencvenes években. Az efféle alakok közül sokaknak széthullott a birodalma, mert képtelenek voltak a háttérbe húzódva élni, látványosan szórták a pénzt, mindenáron fitogtatni akarták a hatalmukat, és nem vették észre, hogy már nem a vadkeleten élnek. Azt hitték, hogy néhány rendőrtiszt, politikus, bíró megkenésével, vagy néhány befolyásos ember megfélemlítésével a végtelenségig folytathatják kétes üzelmeiket. Csakhogy az idők változtak. Időközben a konfliktusok megoldásának módja már nem az ellenség autóinak felrobbantása volt, az alkuk a háttérben köttettek öltönybe bújt üzletemberek között. Cezary legfontosabb emberei már régen nem maffiózók, vagy véreskezű gengszterek benyomását keltették, éppen ellenkezőleg, kétes üzleteik, tisztességtelen módszereik, és a kezük között forgó mocskos pénz ellenére is, egy külső szemlélő számára aligha
különböztek egy multinacionális cég vezetőjétől, vagy egy kiváló pedigréjű bankigazgatótól.
A Cezaryhoz hasonló birodalmak urai már nem állig felfegyverzett, megtermett, morcos tekintetű fickókkal végeztették a munka javát, hanem a Maksymilian és Miłosz-féle, több nyelven
beszélő, elegáns zakóba bújt alakokkal, akik egy pohár whisky és egy szivar mellett, zárt ajtók mögött kötötték meg az alkukat, ahelyett
lyett, hogy lövöldöztek volna, vagy autókat robbantgattak volna.
Persze a kellő erő megmaradt a háttérben, és ha szükség volt rá, be is vetették a megfelelő módon, helyen, és időben, de azzal tisztában voltak, hogy az erő látványos, ész nélküli fitogtatása manapság
többet árt, mint használ.
Cezarynak tulajdonképpen minden adottsága meg is volt ahhoz, hogy a körülmények megváltozásával kifinomultabban játsszon. Mestere volt a manipulációnak, mások kijátszásának és megvezetésének, és annak, hogyan hozzon függőségbe magától másokat. Sikerének egyik kulcsa éppen ez volt. A ravaszsága, a kíméletlensége, kiegészülve a szerencsével, hiszen ő aztán kétség kívül elmondhatta magáról, hogy jókor volt jó helyen. A kilencvenes évek Kelet-Európája, melyben ő is kinőtte magát, tökéletes
táptalajt biztosított a hozzá hasonló alakoknak. Manapság már lehetetlen lett volna hasonló pályát befutni.”
― Mercèdes Rheinberger, Ártatlan vagyok