On Sai's Blog, page 16

March 24, 2018

Sorok Mögött: Állatok, mint mellékszereplők

2014-ben indult a Sorok mögött rovatunk, ahol írók körblogolását olvashatjátok. Mostani témánk a könyveinkben szereplő állatok, állatmotívumok.
Az írásaim alapján azt lehet feltételezni, hogy imádom az állatokat, nagy rajongója vagyok minden élőlénynek. Valójában nem.Kicsi voltam, amikor egy kakas ki akarta koppintani a szemem. Később kapott meg macska, volt részem területet védő német juhászban, nekem ment ismerkedő dámvad, szóval ha háziállat odajön és nyalogat, bújik, akkor persze, kap simogatást, de én magam nem kezdeményezek.
Mivel ösztönből megfeszülök minden élőlény láttán, így sokkal jobban megfigyelem őket, ahogy azokat az embereket is, akik imádják az állatokat, akiknek természetes az együttélés, és családtag egy élőlény. Kicsit talán csodálom is őket, és azt hiszem, ezek az ellesett pillanatok kerülnek bele az írásaimba, persze, kissé emberszerűvé varázsolva :)
Az Apa, randizhatok egy lovaggal? könyvben két állat szerepel. A vörös kismacskák nagyon lelkesedtek Kósza lovag iránt. :)
"Még egy kis vörös cica volt. Kósza örömmel a karjába vette, és a puha, pihés nyakát cirógatta. A két kismacska még aznap éjjel besomfordált a szobába és bebújt az ágyába. Megpróbálták kitúrni Táncost, aki bosszankodva tucatszor lepakolta őket, majd végül feladta, és inkább a padlót választotta, hogy a kis tappancsok ne zaklassák."

Bó, az undok ló is sokak kedvence lett :)
"A ló abbahagyta a kantár rángatását, kecsesen bólintott, mintha meghajolna.– Így már sokkal jobb. Tudsz te kedves lenni, ha akarsz.– Legyen termékeny a föld!Mia Anne megperdült a hangra. Két férfi állt mögötte az úton, az egyik zöld, a másik kék selyemkaftánt viselt, de jobb vállukon a hímzés egyformának tűnt: egy kék virághalomba szúrt tőrt ábrázolt.– Izé… legyen termékeny. Nőjön sok… búza.
A ló a háta mögött olyat nyikkant, mintha felröhögött volna."
Míg a lovagos könyvben az állatok csupán játékos színesítések, addig a Szivárgó sötétség sorozatban egyfajta írói fogásként szerepelnek. A szereplők gyakran nem mutatják meg az igazi énjüket a másiknak, ellenben az állataikkal, és más lényeikkel őszinték, és ilyenkor sokkal inkább önmaguk. Jobban jellemzi őket az a pár perc, mint egy hosszas párbeszéd, vagy jelenet. Elég megmutatni, milyenek, ha "önmagukban" vannak, és hogyan bánnak a tőlük függésben lévő lényekkel.
Lucy különös kapcsolatban áll a köpenyével, ahogy Don is. Sőt, apró érdekesség, de egy "közös" állatuk is van. Az abert (ezt a növényszerű energiacsapoló lényt) hajdan Lucy kapta, aki nem tudta szeretni. Az Öreg, a korábbi nyolcadik tanácsos elvitte, és Donnak adta, mert felismerte a sorkapcsolatot a két fiatal között. 
A Szivárgó sötétség sorozatban Artúr és a kutyája, Kócos is imádják egymást.
"– Vau! – Kócos szemrehányóan kaffantott egyet. Felháborodva tudatta, hogy ő viszont itt van és kéretik elkapni.Artúr vidámabb lett a szemrehányó pofa láttán. Az állat után futott, rávetődött a hátára, és megpróbálta megszerezni a műlábat. Vadul dulakodtak a füvön, közben többször a földre került ő is. Amikor sikerült megszereznie a lábat, Kócos állkapcsa az önfeledt játékban Artúr karján csattant.– Hé! Én is harapjak? – kiáltotta Artúr, miközben a rotter rajta hevert. A kemény alkarvédőn át is érezte a szorítás erejét.  A kutya észbe kapott, és lazított a szorításon, közben bocsánatkérőn csóválta a farkát, de persze nem eresztette el. Artúr ezen elvigyorodott, majd gyors mozdulattal átkulcsolta a lábával a rottert, és ő került felülre. Hatalmas izmaival pillanatnyi előnyhöz jutott. Félig felemelkedve elhajította a műlábat, ami hatalmas döndüléssel a templom falához csapódott. A kutya rögvest elengedte az összenyálazott karvédőt, földes lábával hasba rúgta Artúrt, és eszét vesztve rohant a játék után." 
Amúgy számomra is meglepetés volt, amikor Artúr ellopta a kutyát a kalózkirály arénájából. Ezt a jelenetet nem terveztem be, egyszerűen a szereplő személyiségéből fakadt. :)A következő regényben is lesznek állatos jelenetek, sőt, Kócos egy ízben még Lucynek is keresztbe tesz...

*Korábbi Sorok mögött bejegyzések: itt.*Többiek írásai a témában:
(hamarosan)






 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on March 24, 2018 09:00

March 16, 2018

Előadás: Megküzdés és fejlődés

Március 24-én, szombaton 11 órától előadást tartok Megküzdés és fejődés címen. Szeretettel várok mindenkit :)„Milyen megküzdési módjaink vannak? Miért szeretünk elkerülni egyes problémákat? Hogyan lehet fejlődési úttá tenni a negatív tapasztalatokat pl. kézirat elutasítása? Milyen egyedi problémái vannak a tehetségeseknek? Az előadás példái íróknak szólnak, de a téma tágabb, így szeretettel várunk más művészeti ágak tagjait, és olvasókat is.” https://www.facebook.com/events/366459220505096/
(Aki szeretne az előadásokról, dedikálásokról hírlevelet kapni, itt fel tud iratkozni: http://eepurl.com/dh4CmT)

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on March 16, 2018 00:18

March 11, 2018

Tíz kulisszatitok A siker tintája könyvről

Decemberben megjelent A siker tintája, az íróknak szóló interaktív szakmai könyvem. Ennek kapcsán pár érdekesség... :)

1. A könyv legkorábbi anyaga a Hogyan fogadjuk a kritikát? 2011. dec. 10-én készült még az Aranymosás weboldalra, az első irodalmi válogató előtt. Később még háromszor felkerült a cikk, egyfajta nyitógondolatként. Összesen 107.715 olvasást élt meg, ez a legnézettebb íróknak szóló cikkünk.   
2. Az utolsónak elkészült fejezet a szerkesztés alatt íródott. Eredetileg nem lett volna benne a könyvben, de a lapozgatós mód miatt kellett még egy fejezet, és ezt ítéltem a legfontosabbnak. Épp rengeteget túlóráztam, sok szerkesztést ellenőriztem, borítótervezéseket intéztem, hogy kijöjjön az Aranymosás projekt húsz magyar könyve, és fáradtan kissé agysikáló humorom van. A fejezet címe: Túlírtság, avagy elmondhatnám két szóban is, de miért ne tegyem ötvenben, hátha így sokkal jobban megérti az olvasó, bár lehet kettővel is boldogult volna, most már sose tudjuk meg. Utólag is bocs érte :)
Girinicsi Dalma terve3. A kézirat még Segítség, író akarok lenni! néven futott a gépemen, de a Katona Ildi főszerkesztő nemet mondott rá, mivel túl negatív az üzenete, ez egy kétségbeesett kiáltás. Így sok-sok ötletelés után megkapta a mostani címet, A siker tintája. Kalandos lépések az írói karrier útján...
4. ... és ezzel letaszította a leghosszabb címnek járó trónról a Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál regényemet. Valószínűleg mindenki sóhajtozik, akinek adatbázisba kell bevinnie, vagy valamiért kiírnia... :)
5. A könyvben nincsenek idézetek, példák. Eredetileg voltak, számos jegyzetem van a hazai kortárs regények kapcsán, de ezeket végül kihagytam, hiszen sem az nem elegáns, ha kezdő író művéből kiszedjük a hibákat, sem az, ha sikeres íróról "lerántjuk a leplet", hogy ügyes írástechnikai tűzijátékkal elfedi a gyengébb területeket. Úgy gondoltam, egy ilyen irodalmi balhé elvonná a figyelmet a központi üzenetről, az olvasó személyes fejlődéséről, és saját írói útjáról.
6. A kötet összeállítása közben az egyik fő szempontom az volt, hogy a saját gondolataim legyenek jelen, ne külföldi kreatív írás anyagok átvétele menjen. Olyan egyedi könyvet szerettem volna, ami ötvözi a pszichológiai szemléletet az írással. Ez legjobban a kultúrákról dióhéjban, a hatalmi távolság kezelése, és a modalitások új megközelítése fejezetekben jelenik meg. És persze vannak lélektani cikkek is, ezek azért születtek, hogy megkönnyítsék az írók mindennapjait.
lapozgatós rendszer :)7. Legbüszkébb a sci-fi nyelvújításról szóló cikkemre vagyok. Ennek alapján már rengeteg - sci-fit addig nem író - íróiskolásunk játékból megtanult új szavakat képezni. 
8. Nagy gondom volt, hogy a könyv lapos és száraz lett volna ömlesztve, olyan igazi tankönyv, amin délutánonként elszunyókálhat az ember. Ám szerettem volna lazává, és interaktívvá tenni, olyanná, amit szívesen kézbe vesznek többször is.Aztán jött az ötlet, legyen lapozgatós könyv. Nagy munkába került az ösvények megtervezése, és a család szerint annyira belemerültem az ilyen ábrákba, hogy órákig magamban motyogtam. :) 

9. A szöveg törzse még mindig száraz maradt volna, ha Gerencsér Gábor, a műszaki szerkesztő meg nem kérdezi, figyelj, Bea, szabad kezet kapok a tördelésnél? Azt kapott, így nagyszerű ötletként belekerültek a tollacskák felsorolásnál, és az ötletes füzetlapok, melyek szinte csalogatnak a jegyzetelésre.
10. Annyira csalogatnak, hogy a napokban én is elkezdtem kitölteni a saját könyvemet. Majd megnézem tíz év múlva, hogy állok azokkal a gondolatokkal, melyeket most beleírok...:)   

A siker tintája és az Alexandra Pódium kávézója :)







 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on March 11, 2018 04:25

February 28, 2018

Sorok mögött: Ej, ráérünk írni még...

2014-ben indult a Sorok mögött rovatunk, ahol írók körblogolását olvashatjátok. Mostani témánk a halogatás.
A halogatást sokan negatív dolognak tartják, de szerintem attól is függ, hogy mit és hogyan halogatunk. Amikor pszichóra jártam, egy szemeszter erejéig felvettem a halogatás pszichológiáját. Akkoriban még gyerekcipőben jártak a kutatások, angol cikkeket fordítottunk és megvitattuk. 
Nem is heverészek,
hanem az erőforrásokat optimalizálom... :)Nagyjából az körvonalazódott, hogy vannak, akik stressz miatt halogatnak, vannak, akiket pont, hogy felpörget, mások túlvállalják magukat. Itt egy cikk erről bővebben.
Ott hallottam róla először, hogy vannak olyanok, akik egyfajta énvédelmet végeznek, és azért halogatnak. Az utolsó pillanatban lesznek kész, és ha nem sikerül megugrani a lécet, akkor jön az önigazolás, hogy csak a határidő szűkössége volt a gond, és nem képességben, vagy tudásban akadt hiány. Ezzel megvédik a saját énképüket (ami amúgy egészséges lépés), viszont ha ezt rendszeres csinálják, akkor egyfajta önsorsrontás lesz belőle, hiszen mindig elbuknak, és mivel külső körülményben, és nem tudásban keresik a hibát, így nem is fejlesztik önmagukat. (Csak hogy ne maradjatok cikk nélkül, itt egy önsorsrontásos is.)Ez sokszor eszembe jut, amikor az Aranymosáson egy író a hozzászólóknak azt válaszolja, hogy ja, bocs, a határidő napján éjfélkor adta le, azért maradt benne hiba. És azt várja, hogy megdicsérjék, "ahhoz képest nagyszerű, nahát milyen zseni vagy, hogy még így is átjutottál az előszűrésen". Szétforgácsolt erők, kiszóródott kincsek, ez jut eszembe ilyenkor.
Kincs, ami nincs...
Halogatás kapcsán arra jöttem rá, hogy ha nem figyelek, akkor ösztönből viszem tovább a családi mintákat. Vannak bizonyos dolgok, melyeket azért halogatok, mert "örököltem" ezt a halogatást, és a hozzá kapcsolódó frusztrációt. Ilyen az, ha bármilyen dolog elromlik a házban, ami "férfimunka". Képes vagyok hetekig kerülgetni a technikai hibákat, csöpögő radiátorokat, eldőlt kerítésoszlopokat. Ezeket a pontokat anyám se kezeli jól, valószínűleg a nagyi is így tett, szóval ideje, hogy kiszálljak a generációs mókuskerékből, és néha fölhívjak egy szerelőt.
Azt is megfigyeltem, hogy a halogatásnál vannak mindennapi dolgai, és vannak életútbeli halogatások. Évekig csináltam, hogy a napi dolgoknál akkor is erőltettem egy feladatot, ha nem volt kedvem hozzá, vagy nem ment, és nyűglődtem. Általában nem volt köszönet benne, mert elrontottam, vagy iszonyú hosszú időn át piszmogtam vele és megutáltam, vagy a kedves kis tudatalattim megszívatott a végén. Akkor lettem igazán hatékony, amikor egyszerűen elkezdtem félretenni a nyűglődős feladatokat. Más dolgot lendületesen megcsinálok, és amikor itt az idő, akkor kihozom magamból a legtöbbet, és hatalmas adrenalinlökettel negyedannyi idő alatt megoldom a problémát. Egyszerűen jobban megy.
(No, ahogy leírtam, elgondolkoztam, hogy ez vajon olyan-e, mint a fenti énvédős halogatós példa... azt hiszem, nem, mert jól becsülöm meg az időt, és sikeres dolog lesz belőle. Talán inkább a feladatok jobb ütemezése, némi adrenalinfüggéssel kísérve.) 
Csak lendületesen... :)
Az írás és a hozzá kapcsolódó "halogatás" viszont más dolog, mint a fentiek. Az írás nekem nem munka, nem kötelezettség, így nincs olyan érzésem, hogy bármi áron meg kell írni valamit. Inkább játék, és izgalom. Persze, érzem az olvasói nyomást, sok levelet kapok, és élőben is minden második ismerős a folytatásokat kérdezi, de ez más, mintha a megélhetésem múlna rajta.Ha egy regényt félreteszek, nem halogatásnak élem meg, hanem a kreatív munka részének. Dolgozik az agyam a témán, amikor délután kimegyek havat lapátolni, megnézek egy filmet, vagy sütök egy kis köménymagos kalácsot. Gondolkozom.Szerintem a regényeknek csak egy része a tudatos tervezés. Másik része, hogy felismerjük a saját szereplőink motivációit, vagy épp a lerakott írói ígéreteket. A harmadik része meg sokkal mélyebben zajlik. Néha hagyni kell az elmét dolgozni... már gyerekkoromban is lefeküdtem, és másnapra megálmodtam, hogy kell megoldani egy bonyolultabb matekpéldát. Nekem az írás is ilyen, egyszerűen hagyni kell beérni a dolgokat. 
Ki mondta, hogy szundizom? :)
Kívülről persze az látszik, hogy évente megjelenik valamilyen könyvem. Mint a jó bűvész, én is azt szoktam mondni, figyeljék a kezemet, mert csalok... A valóságban egy-két évig gondolkozom egy ötleten, aztán egy-két(-három) évig írom a könyvet, és utána jön ki. Csak épp képes vagyok mást írni, és máson gondolkozni, így a munkafázisok elcsúsznak, és egyszerre vannak jelen. Még akkor is haladok, ha kissé nagy a maximalizmusom, és nehezen engedem el a kéziratokat. Ebben azért még próbálok majd fejlődni... ööö...jobb későn, mint soha? :P  :)

(Képek: pixabay.com)
***
Sorok mögött rovat korábbi bejegyzései
Többiek a halogatásról:
Bartos ZsuzsaBuglyó GergelyNibela








 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on February 28, 2018 07:28

February 13, 2018

Vágymágusok - új sorozat készül :)

Valentin-nap alkalmából mutatok valamit :) Ugyan az Artúr most a fő projekt, de mellette készül a Vágymágusok is.
Íme az első két jelenet:


1. fejezet ~ Szépvölgy titka
A hegytetőn álltam, és próbáltam kacéran viselkedni a széllel, de valljuk be túl hűvös volt hozzá. Állítólag az ősanyáim még egy szál fátyolban táncoltak a hóban, hogy rávegyék a tavaszt, jöjjön el. Kezdem érteni, miért van a füveskönyvben ötféle recept a felfázásra.Most még csak ősz volt, és egy kis napfényért rimánkodtam. Két hét kellene a körtéknek, hogy beérjenek, utána mágiával meg tudnám aszalni őket. Mióta örökké felhős az ég a királyságban, az aszalt gyümölcs drágább, mint az arany. Szépvölgy ebben fizette az adót a királynak.– Szél! Csak egy kicsit fújj! Oszlasd el a ködöt! Kérlek szépen!Máskor a szél megcirógatott, incselkedve a ruhám alá bújt, de ma meglapult. Hiába kuncsorogtam, hiába hízelkedtem, reggel óta haragudott a táj. A köd egyre fojtogatóbb lett, és nem értettem, miért. A bátyám férfi mágiája alig csordogált, az nem bőszíthette fel, az én női mágiámat pedig imádta. A köd nyugtalansággal töltött el, rossz előérzetem támadt tőle.

Ág reccsent mögöttem az erdő szélén. Ijedten megfordultam. Férfiruhában voltam, a mellem szorosan lekötve, mégis a torkomig kúszott a rettegés, fémes íze megült a nyelvemen.– Roan úrfi! Merre van? A kulcsárnő hívatja! – Az egyik falubeli kölyök szaladt ki az erdőből. Ahogy közelebb ért, láttam, hogy a szatócs nagyobbik fia. Amikor észrevett, lihegve megtorpant a szikla tövében, onnan nézett föl rám. – Finona úrhölgy és a barátai átjöttek beteglátogatóba. Elmélyítettem a hangomat:– Mi dolgom vélük? Jó húgom beteg, bizonyára nem tudta fogadni őket.– Rianna kisasszony hárfázott a vendégeknek.Hárfáztam? Meglepődtem.Aztán rájöttem, hogy ikertesóm, Roan balszerencsés lehetett. Bizonyára az első emeleti zeneteremben gyakorolt, és kihallatszott a játék az udvarra. Innét kezdve nem mondhatta, hogy a „kisasszony gyengélkedik”, hanem fölkapta valamelyik ruhámat. Remélem, a kéket vette fel, az nagyon jól áll rajtunk.– Mást nem üzent Kimcse néne, te gyerek? – De. – A kölyök elvigyorodott. – Azt, hogy ne beszéljen csúnyán az úrfi, mert kimossa a száját!Értetlenül néztem rá. Miért kéne szitkozódnom?Aztán hirtelen fölfogtam.A gyerek vendégekről beszélt. – Ki van az úrhölggyel? – kérdeztem gyanakodva.– Imola kisasszony, és még két úr.Fini bizonyára a hódolójával jött. Roan nem sejthette, beengedte őket a zeneszobába, és most ott ülnek egy féltékeny mágus mellett. – A lépfene csókolná seggen azt az ostoba libát! – szalad ki a számon dühödten. A rohadt életbe! Ha Roan dühös lesz, a mágiája fellobban. Vázák robbannak körülötte, sőt, akár végtagok is szakadhatnak, vagy fölgyújthatja a kastélyt!A gyerek eltátotta a száját, de nem törődtem vele. Leugrottam a szikláról, és füttyentettem a kancának. Pillanatokon belül már a lefelé vezető ösvényen nyargaltam.Szinte vakon haladtam, csak a mágia vezetett. A szürkés köd megült a fák között, nehéz párája a mellkasomra telepedett. A fák körvonala sem látszott, csak a tejfehér köd. Ám a ló ismerte az utat, és rábíztam magam.A hegyi ösvény hamarosan egy nagyobb szekérútba ágazott, a kancám patája tompán dobogott a keményebb talajon, a Gyilkos völgybe vezető egyetlen úton jártam. A köd egyre keményebb, sűrűbb lett, éreztem, ahogy éber, és figyel, pedig ilyen évek óta nem volt. A nyakszirtemen felálltak a szőrpihék tőle. – Hó! – üvöltött váratlanul egy rémült férfihang előttem. A ködből emberek, és egy felborult szekér körvonala villant elő. – Vigyázzatok!Belém hasított a rémület. Már nem tudtam megállni, túl gyorsan vágtattam, éreztem, nyakamat fogom szegni. Vagy, ami rosszabb, az ő nyakukat. Én szipoly vagyok, meg tudom gyógyítani magamat, de ők belehalnak.– Krash! – parancsoltam a lónak. Az mágia ősi szava úgy szakadt ki belőlem, karcosan, keményen, ahogy sziklák robbannak széjjel. Roan zúzta így a köveket. Az állat ugrott, az erőm megemelte, átlendítette magasan a szekér fölött. Elsuhantunk az ijedt férfiak fölött, majd hatalmas dobbanással értünk földet, majdnem kiestem a nyeregből.


Mire visszanyertem az egyensúlyomat, már rég messze jártam, a ló száguldott tovább. A férfiak döbbent kiáltása elhalt mögöttem. A szívem a torkomba dobogott. A rémület örömbe csapott át, amikor felfogtam, hogy varázsoltam. Én! Soha nem sikerült akarattal varázsolnom, csak apróbb trükköket tudtam, mint kicsalogatni a vizet a körtékből. Legtöbbször csak szépen kérleltem az elemeket, és néha meghallgattak.De ez igazi, aktív varázslat volt! Csurig telt a szívem az örömtől. Milyen ösztönösen jött!Akkor jutott eszembe, hogy mi van, ha volt köztük mágus? – Nem, Roan ruhája van rajtam… – mormogtam. Férfiak varázsolhattak.Talán vissza kéne fordulni… megállni, segíteni nekik a tesó nevében. Ez a köd… Biztosan eltévedtek, a völgyön át ritkán halad utazó, inkább Finonáék birtokán mennek, nekik volt vásároztatási joguk, és hetente piacuk.De nem!  Roan most fontosabb! Ha elveszti az önuralmát… Ostoba nőszemély! Hogy hozhatott Finona idegen férfit a házunkba?! Csak három hónapja, hogy Roan szerelmet vallott neki, ő meg kinevette, és azt mondta, ilyen szépséggel a királyi családból lesz férje. Amikor leértem a faluba, ügetésre váltottam, nehogy elgázoljak valakit. Pár ismerős legény láttán elmélyítettem a hangom, és odakiáltottam:– Hé, fiúk! Felborult egy szekér az úton, nézzétek meg!– Igenis, Roan úrfi!A szavamra azonnal ugrottak. Elégedetten intettem, aztán eszembe jutott, hogy nem nekem engedelmeskednek, hanem a tesónak. Bosszús lettem. Miért nem én születtem fiúnak?A falunk nagy volt, majdnem ötszázan laktak benne, a takaros kis vályogházak előtt piros és sárga virágok nyíltak, az élénk színeket még a ködben is ki lehetett venni. Most is nyüzsgő élet folyt az udvarokon, serényen készültek a cipők, szőttesek, szépen csomózott kötelek, de csak a hangokat hallottam, nem láttam be.Ahogy odaértem a kúriánk elé, beügettem az udvarra. A húszszobás kastély, melyet a mészkő sziklafalba vájtak, valaha a királyság gyöngyszeme volt, amikor még a családunk birtokolta az egész megyét. Az épület emeletén kecses erkély húzódott, és a más-más mintára kifaragott korlátoszlopoknak csodájára jártak költők, festők, szobrászok. A kastély még úgy is gyönyörű volt, hogy kicsorbultak a lépcsőfokok, alul pár helyen hiányzott az üveg, és a szegénység ezer apró jele mutatta, hogy senkik vagyunk, és a három szolgálónk hiába szereti ezt a helyet, már rég nem bír lépést tartani a pusztulással.


– Hát megjött az úrfi? – szaladt elém Kimcse néne. Kövérkés, nagyhangú asszonyság volt, és úgy törölte a kötényébe a kezét, mintha az én nyakam is benne lenne. – Megmondtam én, nem lesz ennek jó vége… – dohogta. – A vendégek?– Még élnek – suttogta. – Siess, kincsem!Vagyis Roan nem borult ki. Még.Csak intettem a szolgáknak és besiettem a házba, majd fölszaladtam a lépcsőn. A hamis fuvolaszót már messziről hallottam, a zeneteremben meg is találtam a társaságot. Beléptem, és megcsapott a mágia ereje.Az ablak csukva volt, ami szokatlan, de Roant is biztos nyugtalanította a köd. Odabent a félhomály miatt gyertyák világlottak, imbolygó sárga fényük visszatükröződött a hangszereken. Anya hárfája a sarokban állt, hófehér lepellel letakarva, és ettől valahogy baljóslatúnak tűnt a hely, hiába táncoltak vidáman a fények a faberakású padlón, a másik hárfa fáján és az asztalra tett ezüst süteményes tálcán.A bátyám merev derékkal ült a kétszemélyes, párnázott bordó padon. A kék nappali pongyolám nagyon jól állt neki, fején a kékszélű kendőt viselte, amibe belevarrtam pár kilógó szőkés-barna hajtincset. Csak zöldes-barna szeme látszott ki, mert a szája előtt sűrű fehér fátyol viselt, gyerekkorom óta hordtam a sok köhögésre hivatkozva, nehogy hivatalosan bemutassanak az udvarnak. Bár szegények voltunk, mégis az öt ősi nemesei család egyike.Roan mellett illetlen közelségben egy távoli rokonunk, Liond ült, és épp udvarolt neki. Fini a másik pamlagon kacarászott egy ismeretlen fiúval. Míg Imola, a barátnője bosszúsan fuvolázni próbált, remélve, hogy visszacsábítja a hódolóját.Nem tudom, mi dühítette jobban Roant… Az, hogy egy férfi szépeket suttog neki, és a kezéhez nyúlkál, vagy, hogy Fini előtte enyeleg. Esetleg ez a borzalmas fuvolázás, ami kín lehetett a tökéletes hallásának. Bármi is, a mágia tombolt benne, szinte sűrű masszaként keringett a testében, és ki akart törni. Márpedig ha kitör, itt élő ember nem marad. – Ó, Roan, megjöttél? – csilingelt kelletlenül Fini. – Hadd mutassam be Jakont, Liond barátját! Szépvölgyi Roan birtokán szövik a legszebb szőtteseket, és itt teremnek a legízletesebb körték. Bár ő nem szeret elsőszülött lenni, inkább bárdnak érzi magát… – folytatta enyhe gúnnyal.– Üdvözöllek titeket – morogtam kurtán biccentve a férfinak, majd odasiettem a testvéremhez. Utolsó pillanatban értem ide, éreztem.Roan felpattant, és én átöleltem, nem törődve a meghökkent tekintetekkel.A mágiánk azonnal összekapcsolódott, ahogy az anyaméhtől kezdve. Férfi volt, én meg nő, ő a kirobbanó, én a befogadó. Szívtam az erejét, feltöltődtem belőle, míg ő kisimult, és megnyugodott. Vágy volt ez, a testvéri szeretet finom ereje, szeretetteljes ölelésünkben a mindenség kapcsolódott össze. Testünk egymáshoz simult, keze rövid, szőkés-barna hajamba túrt, forró tenyere a tarkómra csúszott. Az arcát nyakamba fúrta, én pedig szorosan átöleltem, óvón, ahogy egész életemben. Csak nagy sokára, Jakon döbbent szavára ocsúdtunk fel:– Ők… nem testvérek? Olyan, mintha… – elharapta a szót.Egyszerre toltuk el egymást. A vendégekre néztem, minket bámultak, kivéve Finit, aki összeszorított szájjal maga elé meredt. Ő már látott ilyet, és azt hiszem, gyűlölte a köztünk lévő szeretet. – Majdnem meghaltam – mondtam könnyedén, ahogy kibontakoztam Roan öleléséből. – Idefelé egy szekér felborult a ködben, át kellett ugratnom felette. A húgom megérzi, ha veszélyben vagyok. Gondolom, már nagyon aggódott.– Igen – suttogta rekedten Roan. Nem engedte el a kezemet. Egész életében én védtem, óvtam a völgytől, szolgáltam szeszélyeit csak, hogy zenélhessen, felcsendüljenek azok a gyönyörű dallamok. Mit állhatott ki! Soha nem ontana életet, de most nagyon közel járt hozzá.  – Mi lenne, ha játszanál nekünk? – kérdeztem kedvesen, mert a zene mindig megnyugtatta.– Már játszott – felelte savanyúan Imola. A hangján hallatszott a bosszúság, valószínűleg így vesztette el a hódolóját.


Elnyomtam a mosolyt, és csúfondárosan megszorítottam Roan kezét. Jobb nő volt, mint én. Értette, min nevetek, és a bosszúsan a plafonra nézett.– Azt hiszem, ideje mennünk, jó anyám már vár – emelkedett fel a pamlagról Fini. Karcsú derekán annyira szorosra volt húzva fűző, hogy még ettől a kis mozgástól is elakadt a lélegzete. Nagy levegőt vett, keblei szinte szét akarták szakítani a kreppszínű, csíkos lovaglóruhát. Fekete, göndör tincseit egy fejmozdulattal elröppentette a dekoltázsáról, és még arra is futotta, hogy bájosan megnyalja cseresznyepiros ajkait.Ezt mind egyetlen felállás alatt sikerült előadni. Irigykedve pislogtam.A férfiak szeme azonnal rátapadt. Roanban fellobban a mágia, ez másfajta, forró mágia, mely az ölétől indul. Azonnal elengedtem a kezét. Fúj, utáltam, amikor ezt csinálta! – Csak búcsúzni jöttem – mondta Fini halkan, feszülten, és összeszorította a száját. – Úgy hírlik, egy hét múlva befut a hajó a Forró partokról, és meghozza Kartal herceget. Holnap indulunk, atyám reménykedik, hogy a hölgyekkel együtt engem is bemutatnak a hercegnek…Még akart valamit mondani, de a hangja elcsuklott.Roan a fátyol felett különös pillantást vetett rá. Én is zavartan ráncoltam a homlokomat. Vajon mi baja? Mindig is gazdag férjet, királyi udvartartást akart. Amikor tavasszal Roan ostoba módon megkérte a kezét, gúnyosan ezt vágta a fejéhez. Összenéztünk a tesóval, egyikünk se értette.Fini észrevette a kettőnk között zajló néma pillantásokat, és megremegett a szája széle. Talán azt hitte, őt gúnyoljuk. Annyira másképp viselkedett most, mint az elmúlt években. Valahogy elveszette a szokott gőgjét. Talán kérdést várt, de nem tudtam, mit mondjak. Így csak udvariasan bólintottam:– Köszönöm, hogy meglátogattál minket. Húgom oly gyenge, mint a télen született kismacskák. Kérlek, bocsássátok meg, de pihennie kell.Elegánsan meghajoltam, majd szép körmondattal méltattam Finona szépségét, és türelmét. Roan is szerényen pukedlizett az uraknak, kiváló színész volt, cserébe szerelmetes pillantásokat, és lelkes meghajlást kapott. Néha nem tudom, hogy bosszankodjak, vagy nevessek a sikerén. Elindult kifelé, ám Fini hirtelen belé karolt:– Tényleg harmatgyenge vagy, drága Rianna, hadd segítsek felmenni!Azt hittem, Roan elhúzódik, hiszen élete szerelme épp egy hercegre vadászik. Ám Roan csak nyelt egyet, a vágy felparázslott benne. Kerülte a tekintetemet, miközben engedte, hogy Fini karja hozzásimuljon, és a lány átkarolva a derekát, óvatosan kivezesse, ahogy egy nagybeteget.Imola habozott, de illetlenség lett volna maradnia, így letette a furulyát, és kelletlenül követte őket.
***
Magamra maradtam a két nemessel a szobában. Még soha nem voltam férfiakkal kettesben.Más dolog a falubeli öregektől a terményt átvenni, vagy a legényeknek parancsot adni a gyümölcsösben. Jakon és Liond egyenrangú volt velem, és bár ősibb családból származtam, de nekik több birtokuk volt.Leültem a pamlagra. Először zárt lábbal, ahogy egy úrhölgy tenné, majd észbe kaptam, és felvettem az ő hanyag tartásukat. Ölemre óvón ráhullt a hosszú zekém eleje. A kezem tétován a letett furulyára talált. Megkapaszkodtam benne, miközben felmértem a fiúkat.Liond, a rokon, egy szögletes fejű, alacsony homlokú huszonéves fickó volt, míg az új ismerős, Jakon egy fokkal elegánsabb, és talán műveltebb is. Kinéztem belőle, hogy még olvasni is tud. – Szép mente – intettem a furulyával Jakon zöld felsője felé. Értetlenül bámult rám.– Szóval megjön Kartal herceg? – nyögtem. Nem érdekelt különösebben az áruló. Az életben nem járhatok máshol, csak ebben a völgyben. Legföljebb könyvek fölött álmodozhatok.– Igen, egy hét, és befut a hajó. Nem kaptatok… – Észbe kapott és elharapta a kérdést. Nyilvánvalóan nem hívtak meg minket a palotába. – Hogyan tud Kartal átkelni a tengeren? – összeráncoltam a homlokomat.



A tenger hatalmas víztömeg, és ha felébred egy mágus erejére, azonnal elpusztítja hajóstul, mindenestül. Apám óriási könyvtárral rendelkezett, és minden kötetben az állt, hogy aki vérében hordja a mágiát, annak képtelenség hajóznia. Ezért van, hogy az egész világon csak itt, a Vasvilágban élnek mágusok.– Már az is megdöbbentő, hogy tizennégy évesen túlélte az első utat. Az ilyen száműzetés eddig a biztos halált jelentette. – Liond vállat vont. – Kérdés, mit szól hozzá a bátyja, Erdogán herceg, hogy megjött.– Mit szólhatna? – legyintett Jakon. – Az idősebb testvérek halottak. Nem csoda, hogy a király hazarendelte Kartalt. Mi lesz, ha Erdogán is elesik a barbárok elleni harcban? A két öccse még kicsi, nem tudnak csatába menni. Öt év telt el, a király már biztos megbocsátotta, hogy Kartal gyáván elfutott Sol herceg halálakor. Inkább az a kérdés, a főnemesség elfogad-e egy ilyen herceget?– A Forró partokon talán megedződött.– A ledér nők között? Egy dologban biztosan! – Jakon röhögött, és az ágyékára tette a kezét, hogy véletlenül se lehessen félreérteni, mire gondol.Mosolyt erőltettem magamra, de a fogam megcsikordult, és a furulya majdnem eltör a kezemben, ahogy a bányászfalu lemészárolására gondoltam. Átkozott legyen Sol herceg és az emberei! Ha lenne igazság a földön, Kartalt is elnyelné a tenger.– Á, fiatalurak! Kész a sütemény! – Kimcse néne ebben a pillanatban lépett be, kezében az illatozó almás pitével. Fahéjat is tett bele, megcsapott a tengerentúlról hozott drága fűszer illata. Letette az asztalra, és miközben kedveskedve kínálta, megrovó pillantást vetett rám. Azonnal összezártam a lábamat.A két férfi azonnal lecsapott a tálcára, és örömmel enni kezdett. Kimcse néne rögvest megkérdezte az összes családtag hogylétét, a legutóbbi vadászat eredményét, a termény betakarítását… Szinte gyökeret eresztett az asztal mellett, és hosszasan csevegett, nehogy újra magamra maradjak a férfiakkal. Mintha szándékosan tettem volna!Nem tudom, kinek az erkölcsét óvta jobban. Az enyémet, vagy pedig a fiúkét, akik épp egy gonosz szipoly társaságába keveredtek, aki a legendák szerint elcsábítja a férfiakat, és kiszívja belőlük az életerőt. Hát, szerintem minden férfi disznó, én bizony egyet se akarnék megbűvölni… Fintorogtam. A beszélgetés mindenfelé csapongott, a sütemény fogyott, de Finona és Imola csak nem jöttek vissza.Már épp felálltam volna, hogy megnézzem, hol maradnak, amikor zaj hallatszott a zeneterem ajtaja előtt.Kimcse néne az ajtóhoz ment, majd falfehér arccal fordult vissza.Mögötte egy jóképű, harmincöt év körüli férfi lépett be. Ruhája teljesen fekete volt, kopasz fején viselte az egyetlen színt: a kacskaringós, vörös hennát.A gyomrom akkorára szűkült, mint egy galambpiszok. Egy közrendű harci mágus volt.– Üdvözlöm az urakat! Rash mágus vagyok a Néma várból. Köszönöm a segítséget, amit a felborult szekérnek küldött, Roan úrfi. Mennyire ostoba vagyok! Miatta volt ilyen nyugtalan a táj. Egy igazi harci mágus! Az agyam lázasan járt. Mit tegyek? Kétségbeesetten kapaszkodtam a józan észbe. Én nemes voltam, míg ő közember, még ha mágus is.– A parasztjaim mindig szívesen segítenek – feleltem kitérően, és kissé leereszkedően. – Eltévedtél, Rash mágus? A Szépvölgyben jársz, amit sokan csak Gyilkos völgyként emlegetnek. Varázslónak életveszélyes környék, a meghalt szipolyok szellemei az ártatlan utazókra lesnek, és ha megérzik a férfi mágiát, azonnal lecsapnak.A természet itt valóban érzékenyebb volt, előfordult, hogy egy-egy mágusra rádőltek a fák, de kissé be is segítettünk a hírnévnek. Régen anya, mostanában a tesóval mi riogattuk az utazókat, nehogy Finona kedves rokonai az utolsó vagyonunkból is kiforgassanak minket.– Szellemek nincsenek, úrfi, ez pusztán babona! – Rash mágus mereven, türelmetlenül felcsattant, mintha önmagát is győzködnie kellene. – Valóban eltévedtünk, de minő szerencse érte ezzel a házat! Kartal herceg hamarosan megérkezik, és őfelsége testőrséget akar kiképezni neki. Össze kell gyűjtenem minden tizenöt és negyven közötti férfit, akiben megcsillan az erő, legyen az bármennyi is…Hogy szakadna rám a ház! Miért varázsoltam? Ha lerúgom a lóval a fejét, most nem lennénk bajban. Nem viheti el Roant! A tesó még lovagolni se szeret, vadászni is gyűlöl, nemhogy háborúba menjen! Barbár, közönséges mágusokkal!– Miért nem ül le drága mágus úr? – tüsténkedett észbe kapva Kimcse néne. – Egyen egy kis süteményt! Roan úrfi mindjárt idehozza atyját, a gróf urat, és megbeszélheti vele ezeket a nagyszerű híreket!


Kimcse néne esze gyorsabban járt, mint az enyém. Most fogtam fel, énvagyok férfiruhában. Megállt bennem az ütő. Azonnal ruhát kell cserélnem a tesóval, vagy végünk!Az ajtó felé lódultam, ám Rash elkapta a karom. Nálam egy fejjel magasabb, izmos fickó volt, esélyem se maradt a távozásra. Mint a bilincs, olyan volt a szorítása.– Hová, hová, fiatalúr? – kérdezte gúnyosan.– Mit képzel? – mondtam gőgösen, és lenéztem a kezére. Bár elszegényedtünk, de a családfám ezeréves volt. – Ilyen ostobának festek? Azt hiszed, úrfi, nem tudom, mi folyik itt?Rájött?!Tudja, hogy szipoly vagyok? Az arcomból kifutott a vér, éreztem, ahogy a szívem kihagy. A rémület olyan sav volt, ami megpuhította a csontjaimat, a lábam megroggyant, nem akart megtartani. Magam előtt láttam a lemészárolt családomat, a karóba húzott parasztokat, az egész völgyet hullák borította testtel…– Ismerem a magadfajtát! Az olyan ficsúrokat, akik inkább a cselédek szoknyája mögé bújnak. Hiába akarsz megszökni a királyi parancs elől! Már van egy ilyen nemes úrfi a szekérhez kötözve. Jobban jársz, ha önként jössz, és nem mi viszünk!Ostobán néztem rá. Kellett pár pillanat, mire fölfogtam a szavakat. Mélyet lélegeztem.Maró gúnnyal folytatta:– Ha itt a herceg, mind részt vesztek a próbán. Már emlékszem rád, Szépvölgyi Roan! Ha nem akarod, hogy a családod újra megszégyenüljön, légy végre férfi! Akaratlanul felhúztam a szemöldököm. Hát, ez biztosan nem fog menni.Bizonyára látta rajtam, hogy reménytelen eset vagyok, mert elengedte a karomat, és bosszúsan legyintett:– Vezess atyádhoz!Lázasan járt az eszem. Kimcse nénéhez fordultam:– Készíts szállást a vendégeknek, és valami finom estebédet! Titeket is szívesen marasztalunk, kedves rokonok, koccintsunk egyet a sikeremre! Ha ők maradnak, akkor Finona is, aki bármikor képes nagyobb társaságokat szórakoztatni, imád a figyelem középpontjában lenni. Lesz módom ruhát cserélni a tesóval. Rash mágus az ablakra nézett. Nem úgy, ahogy egy egyszerű ember kinéz, hanem a nyaka megfeszült, a tartásába éberség költözött. Odakint a köd szinte tömör falat alkotott, és mintha befelé figyelt volna.  – Nem maradunk éjszakára! – Megfogta a vállam, és kifelé terelt.Rash fél?Összeráncoltam a homlokomat, de szó nélkül mutattam az utat. Amikor kimentünk, akkor vettem észre, hogy a furulya a kezemben maradt. Befűztem előre az övembe.A zeneteremből lementünk a földszintre. A folyosón Rash meg se látta a fából megálmodott arasznyi szobrokat, sem a gyönyörű festményeket, mintha az ő világában a szépség nem is létezne. Nem szerettem az ilyen embereket.Engem megnyugtatott a szépség, ahogy mindig. Talán nem lesz baj, apa egy bogaras tudós, ráadásul nagyothalló, és nem kedveli a katonákat. Mire Rash megérteti vele, mit akar, ötször is cserélhetünk a tesóval.Elkanyarodtam a folyosón, és az épület hátuljába vittem, oda, ahol a ház találkozik a sárgásfehér mészkőfallal. Egy gyönyörűen kifaragott diófaajtó mögött lapult családunk hatalmas könyvtárszobája. Az őseink még királyi tanácsnokok voltak, a legműveltebb emberek a Vasvilágban, hajdan itt könyvmásolás és fiatal tudósok tanítása folyt.Ám amikor elindult a szipolyok kiirtása, dédapám, Szépvölgyi Volden összevitatkozott az akkori királlyal, és kivágták a nyelvét, elvették a birtokai nagy részét.Nagyapámat se látták szívesen az udvarban, ám atyám már visszatérhetett volna tanácsnokként. Azonban szerelmes lett anyámba, egy elárvult, szegény nemesi kisasszonyba, és inkább itthon maradt. A régi dicsőség semmivé foszlott, és mára már csak apám magányos gyertyafénye égett odabent a poros könyvespolcok ölelésében.Vajon apám sejtette, hogy egy szipolyt vett el? A család, ami tudósok generációját adta, és semmire nem becsülte a mágiát, végül engem, a világ talán utolsó szipolyát rejtegeti.Kinyitottam a diófa ajtót. Megcsapott a barlangrendszer időtálló, száraz levegője, és a könyvek illata. Szerettem ezt a szagot, az otthont jelentette.Még apám sem tudta, hogy ikrek vagyunk. Anyám és Kimcse néne a kastély alatti barlangokba rejtett egy évig, hogy „hivatalosan” is megszülethessek. A világ azt hitte, hogy Roan foganása a szokott módon történt: egy vándorló mágus az erdőben cselédlánynak nézte, és megkívánta anyámat. Élve a király adta „gyümölcsoltó” jogával, erőszakkal vele hált. Míg én, a „beteges leány” meg apámé vagyok. Mit tegyek?– Hova viszel, úrfi?! – Rash durván elkapott, hátrarántott, és visszacsukta az ajtót.


A hirtelen érintés megriasztott, kizökkentett a gondolataim közül.– Mi bajod?! Te mondtad, hogy hozzalak ide!Torkon ragadt, és odanyomott a diófa ajtónak. Az erős férfimágia fellobbant a testében, ami megrémített.– Azt hiszed, bemegyek a sziklafal alá?! Bolondnak nézel? – sziszegte.Zavarba jöttem. Roan irtózott a pincéktől, barlangoktól, és úgy tűnt, Rash mágus is ezt érzi. Talán valami ösztönös félelem lenne? De honnan tudhattam volna? Ő az első mágus, akit valaha is láttam.– Minden rendben. Nem vagy veszélyben, ha nem varázsolsz.Ám nem engedte el a torkom, és a mágia is egyre erősödött a testében. Mintha a levegő megdermedt volna körülöttünk, a sziklafal barázdáiban megülő por percegni kezdett, lecsusszant a földre. Az ajtó díszes faragása fájón nyomta a gerincemet, de csak egy pillanatig. A fa megmoccant mögöttem, és a dudor beljebb húzódott, hogy ne okozzon fájdalmat.A nyakam nyirkos lett, ettől jobban megrettentem, mint a torkomat szorító dühös mágustól. Nincs ijesztőbb, mint a természet, ez az őserő, amit észre sem veszünk, de körbevesz.– Azt hiszed, elveszejthetsz?! – sziszegte Rash. – Olyan ostoba vagyok, hogy bemegyek egy barlangba?!Erre már én is dühös lettem. A mágiám fellobbant. A dühömre az ajtó újra megmoccant mögöttem.Rossz jel volt. Még soha nem történt ilyen, de nagyanyám meséiből tudtam, mi következhet. Ebben a pillanatban bizton éreztem, hogy a fa meg akar védeni: a faragott indák egy szavamra kinyúlnak, hogy feltépjék a torkát. Rash szeme az ajtóra villant. Bizonyára látta, ahogy a folyondárok megmoccannak, mert a tekintete éberré vált. A mágiája egyre sűrűsödött.Hirtelen elrántott, és a háta mögé tolt. A testével védett az éledező ajtó ellen.Megdöbbentem. Igazi férfi volt, olyan, akiről bárdok elbűvölő éneke szól, és akiről néha én is álmodoztam havas téli estéken a kandalló mellett. Életemben először nekem is fellobbant a testemben az a másféle mágia, az a fajta illetlenség, ami a tesónak Finona láttán. Elvörösödtem. Rash hős volt, aki ösztönből védett másokat. És mindjárt kibelezi az ajtó…



A körbefutó indák vége kiszabadult, a levelek élessé formálódtak. Rash azonban nem hátrált.Sóhajtottam, és azt tettem, amit anyám tett, ha a bátyám erőszakossá vált gyerekkorunkban.Rátettem meleg tenyerem Rash vállára, és megnyugtatóan duruzsolni kezdtem:– Cssss… Lazulj el! A fa már ébredezik. Ne keltsük föl a hegyet! – Egy ujjal lágyan megcirógattam a nyakát. – Mit művelsz? – sziszegte még mindig az ajtóval farkasszemet nézve.– A fa a mágiád miatt lett élő. Lazulj el! Kis bogarak vagyunk az alvó óriáson. A világ alszik, ne zavarjuk meg az álmát.Rash döbbenten hátranézett, szeme kerekre tágult a meglepetéstől. Majd visszakapta a fejét az ajtó felé.Tenyerem alatt volt a válla. Az erős férfimágiájában volt valami vonzó, valami csalogató. Legszívesebben leszívtam volna az erejét. Még sosem éreztem ezt a vágyat. Vajon milyen érzés lehet? Biztos más, mint Roané… Nagy levegőt vettem, nehogy megsejtse a gondolatot. – Így élted túl? Meglapulva? Furcsálltam, hogy téged nem bánt a völgy.Válaszul elkezdtem simogatni a hátát. A napfényre gondoltam, Roan dalolására, a zamatos körték ízére… jó dolgokra, melyek elűzik az erőszakot és a rettegést. – Nem lesz semmi baj – susogtam. – Csak ne használj mágiát.Éreztem, ahogy a harci varázsló teljesen megnyugszik. Ahogy megszűnt a mágiája, a diófaajtó is visszaszunnyadt sok évtizedes álmába, örökre megváltoztatva az ajtó mintázatát.Rash megfordult. Bámult engem, fekete szemében megláttam önmagam.– Különös kölyök vagy, Szépvölgyi Roan. Lehetséges, hogy te…? Talán gyógyító leszel. – Gyógyító? – Görcsbe rándult a gyomrom.– Nem csak a szipolyok tudtak gyógyítani. Ritka eset, de férfi is tud, ha… – keresgélte a szavakat, de valahogy zavarba jött, így csak elhúzta a száját. – Nos… majd megtudod. Látom, hogy szívesen megszöknél, de nem kell félned a Néma vártól. Ez nagyon ritka képesség. A seregben nagy megbecsülés övezi.– Nincs semmilyen képességem. Még egy rendes tűzgyújtás sem megy.Tényleg nem ment, a tűz nem hallgatott kérlelésre. Erőszakkal meg csak egyszer próbáltam rávenni a nedves fát a kandallóban, hogy gyulladjon meg, mire sziszegve-sercegve kiugrott, és a függönyt lobbantotta lángra. Mondjuk úgy, én meg a tűz nem voltunk jó viszonyban. – Életben maradtál a Gyilkosvölgyben. Már ez önmagában különleges. A magadfajta az utolsó reményünk, mielőtt… – komoran elharapta a mondatot. A folyosón csattogó léptek hallatszottak. Egy katona rohant felénk, talpig fekete öltözetéből látszott, hogy mágus, kopasz fején fekete henna hirdette, hogy már harcolt a barbárok ellen. Amikor hozzánk ért, feszesen jelentett:– Parancsnok, rekviráltunk egy szekeret. – Habozott, de aztán az arcán a horzsoláshoz nyúlt. – Uram, ez a hely… A kaspók önmaguktól zuhannak ránk a kastély erkélyéről…– Indulunk! Sötétedés előtt ki akarok érni a völgyből. – Rash megragadta a csuklóm. – Atyádat majd értesíti a kulcsárnő.– Mi?! Ezt nem teheted! Nemes vagyok, nem egy útszéli paraszt!Rash a csuklóm helyett a vállamat ragadta meg, és a fülembe sziszegett:– Két emberem sérült meg az úton. A király nem hisz szellemekben. Ha itt maradunk, és meghal valaki, úgy véli majd, hogy szipolyt rejtegettek. Porrá égeti a falut, és sóval szántatja be a völgyet, hogy ne teremjen még a föld sem. Ezt akarod, úrfi? Vagy önként jössz velem? Elsápadtam, és nem mertem többé ellenkezni. Rash nem eresztett, kemény lépetekkel kiment a kastélyból az udvarra, magával hurcolva engem is. Odakint a szekéren hat parasztlegény és egy fiatal nemes ült. Négy máguskatona alkotta a kíséretet, a velünk tartó legény pedig a bakra telepedett, várva, mikor indulhat. Rash felzavart a szekérre. Kimcse néne szinte közelharcot vívott, hogy odaférkőzzön hozzám, és egy jól megrakott tarisznyát a kezembe nyomhasson. Roan legszebb köpönyegét is megkaptam. – Utánad jön, nem hagy cserben, ne félj – suttogta Kimcse néne, és megszorította a kezem.Rémülten bólintottam. A szekér meglódult, és én felnéztem a mészkőkastélyra. A második emeleti ablakban megláttam a tesót. Fuvola hangja csendült, és felsírt egy ismeretlen, fájó dallam olyan mély kétségbeeséssel, mintha a lelkem legmélyéből zengene.



 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on February 13, 2018 23:05

January 31, 2018

Sorok mögött: Top5 dolog, amit nem árt tudni egy könyvbemutató előtt

A Sorok mögött rovatot 2014 szeptemberében indítottuk útnak, írók körblogolása egy adott téma körül. Mostani témánk a könyvbemutató.

Gyakran hallom más írótól, hogy milyen jó nekem, mert rutinos előadó vagyok. Lássunk egy TOP5-ös listát, hogy mit nem kéne csinálni, és - hogy meséljek is egy kicsit - elmondom, én hogyan bénáztam el ezeket. :)


Persze, rögtön mindenki azt hitte, biztos valamin ki vagyok borulva, pedig nem, egyszerűen belehelyezkedtem a versbe.
Aztán egy férfi tanár leült, és elmagyarázta, hogy túl empatikus vagyok, meg érzékeny, és húzzak egy falat, de marha gyorsan, ha életben akarok maradni ebben a világban. Azt is mondta, hogy ne én érezzek, hanem a közönség. Ez az előadóművészet lényege.
Mai napig úgy vélem: egy eladó ne nevessen a saját viccein, és ne szipogjon a nép előtt. Sírjanak ők, nevessenek ők :P
Sosem késő megtanulni beszélniKamaszként beléptem egy szavalókörbe, és mentünk a határon túlra amatőr irodalmi fellépésekre. Vagyis mentem volna, de hadartam, elharaptam a szóvégeket, zárt szájjal képeztem hangot, és még az s és sz betűim is sásogtak és sziszegtek. Ráadásul túl magas volt a hangom.
Gondoltam, sebaj, innét szép nyerni... :) Józsi bá, a kör vezetője rengeteg tanácsot adott, lényegében újra megtanított beszélni. Heteken (hónapokon?) át minden nap egy kis időt azzal töltöttem otthon, hogy egy ceruzát keresztbe tettem a számban, amilyen hátra be tudtam tenni, és felmondtam tucatnyi verset.
A tesók persze röhögtek, és a suliban is döbbenten nézték, miért középen van harapásnyom a cerkákon (és nem a végén, ahol minden rendes gyerek megrágcsálja), de a lényeg, hogy megváltozott tőle a hangképzésem, és az s és sz hangok is tompultak. Idővel azt is megszoktam, hogy ha szerepelek, automatikusan mélyebb hangon teszem, és erőteljesebben. Nem torokból, hanem mellkasból beszélek, ettől amúgy sokkal zengőbb lesz a hang.
Tanulság: nem árt, ha ki bírjuk nyitni a szánkat :)
A mikrofon a száj folytatásaÉn meg a mikrofon nem kedveltük egymást. Képzeljük el, hogy próba van, és épp a nagy drámai hatásra törekszem... hatalmas érzés ám, amikor kétszáz ember ül előtted, és látod, hogy többen sírnak, vagy amikor hatásszünetet tartasz, és megáll a levegő a teremben... lelki szemeim előtt már láttam is...
...amikor Józsi bá beleüvölt: "Állj! Mikrofon!"
Most komolyan! Épp a vers legszebb sorainál... kis lelkemet holmi mikrofonigényléssel sárba tiporják... A próbán tízszer is újra kellett kezdeni. Sok időbe telt, mire kialakult a térbeli tudatosság, hogy amikor fordítom a fejem, akkor vigyem a mikrofont is, mert annak minden körülmények között a szájam előtt kell maradnia. És persze figyelni kell a hangfalakra, a gerjedésre, no, meg nem tüsszentünk mikrofonba, hacsak nem akarjuk likvidálni a közönséget. :P (Egyszer amúgy beletüsszentettem, de Józsi bá megnyugtatott, ne aggódjak, a nénikék fele előtte is süket volt... :D)
Tanulság: nem árt, ha hall a közönség :)
LámpalázHaha, éljenek az iskolai felelések! Én ám lámpalázas vagyok, de köztünk maradjon...  Ha papírról vagy ppt-ről kell felolvasni, akkor a helyzet iskolai felelésre emlékeztet, és iszonyúan elvékonyodik a hangom, és remegni kezd. Állati kínos tud lenni. :P Igazából nem legyőztem a lámpalázat, hanem rájöttem, hogy ha szemkontaktust tartok a közönséggel, akkor beszélgetős helyzetnek élem meg, és több száz fő sem zavar.
Ha előadást tartok, mindig fejből adok elő, legföljebb egy post it van nálam. Így még menőnek is tűnök, mert milyen laza, hogy valaki másfél órát megtart jegyzet nélkül. Hát nem? :PTanulság:  Figyeld meg, mi zavar, és oldd meg - kerüld ki :P 
A könyvbemutató a könyvről szólAz első könyvbemutatóm után tanácstalanul megkérdezték páran, hogy oké, de miről szól a könyv.Arra emlékszem, hogy eső volt, és az értelmi szintem egy saláta szintjével vetekedett.
A moderátor csapongott, jó hosszan kérdezett (őt is kiütötte az időjárás), meg volt egy meglepetés fellépő, aki felolvasott egy hosszabb, kicsit ezoterikusnak ható szöveget, amit döbbenten hallgattak a jelen lévő sci-fisek (utána évekig emlegették) (anyám viszont imádta, azt mondta, ha ilyen egy bemutató, jön máskor is :P).
Én meg hálás voltam, hogy az egyórás program harmadában kellett csak beszélnem, és kedves salátaként mosolyoghattam.
Szerintem jó volt, legalábbis nekem biztosan ideális. :)Most már öt regény, két kisregény, egy novelláskötet, meg egy íróknak szól könyv után vagyok (ezt most azért soroltam fel, hogy jól mások eszébe véssem - mert a múltkor én sem tudtam :P), és kialakult az a rutin, hogy látom kívülről a beszélgetést. Moderátorként korábban is láttam, de meg kellett tanulni íróként is kívülről nézni a helyzetet.
Van pár kulcsszó, amit tudom, hogy belefűzök a beszélgetésbe, teljesen mindegy, mit kérdez a moderátor. És arra is figyelek, hogy aki soha nem hallott a könyvről, az is egy-két mondatot elvihessen a beszélgetésből. Tanulság: Lásd kívülről a beszélgetést :) 
Összességében még van hova fejlődnöm, de most úgy teszek, mint bölcs Yoda mester, és azt mondom, nem baj, ha minden kezdet béna :)



Köszönöm mindenkinek, aki volt az eddig könyvbemutatókon, beszélgetéseimen, netán jön az eljövendőkre :)

***

Többiek bejegyzései:

Buglyó Gergely
Gaura Ágnes
Puska Veronika




 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on January 31, 2018 08:07

January 20, 2018

Hajrá Zuckerberg, avagy én meg a net

Az elmúlt egy évben lecsökkent a netes kommunikációm, mert azt éreztem, hogy valami piszkosul zavar. Nem tudtam, megfogni, mi, csak egyszerűen nem éreztem jól magam, elvesztettem a dumálgatós kedvemet. A Varga Bea Fb profilom elnémult, itt se született sok blogbejegyzés, legföljebb a rendezvények híreit tettem ki. Ha a Galaktikus Fanklub nem lenne a napi idézetekkel (köszi, csajok!), akkor az On Sai Fb fal is abszolút némán állt volna. 
Aztán Mark Zuckerberg fellőtte a hírt, hogy meg fog változni az Fb, több hangsúlyt kap az algoritmus a beszélgetéseknél. És ez döbbentett rá, hogy igen, pontosan ez zavart eddig. Az, hogy ha kezdeményezek egy épeszű témát, akkor elér háromszáz embert, hozzászólnak négyen, míg ha kiteszek egy macskás képet, azt több ezer fő nézi meg, és mindenki lájkol és örül. 
A blogbejegyzés hasonló témakör. Tíz éve kezdtem blogolni, akkor rengeteg komment volt, aztán jött a Facebook, és meghalt az aktivitás itt, átment a Fb falra. De ideje már ez is megszűnt, az Fb-n sem érkeznek reakciók, nem is látják a bejegyzést, tök mindegy, milyen értelmes témáról vágytam beszélgetni.   Mi ebből nekem – az extrovertáltnak – a visszajelzés?Az, hogy a kutya se kíváncsi a gondolataimra. Áh, ma se írok bejegyzést...Ésszel én is tudom, hogy nem így van, de csak most jöttem rá, hogy basszus, érzelmileg igenis ezt sugározza jó ideje a Facebook. Egy folyamatos negatív visszacsatolást.
Mark Z. bukott négy nap alatt 2.9 milliárd dollárt az ötleten. Látszólag őrültnek tűnik a pasi, de szerintem nem az. A közösség embereket jelent, az emberek beszélgetéseket, ami úgy vonzza a magamfajta extrovertáltakat, mint pillét a fény. Fénydrogos pillék vagyunk, igen. És egyben a közösségek motorja is. Mark egyszerűen visszacsalja az oldalra az extrovertáltakat, merthogy hajlamosak megpattanni, és máshol közösséget építeni, ha valahol nem érzik jól magukat.   Nekem már a hírtől is megjött a dumálhatnékom. Hajrá, Mark, értelmes tartalmat a Facebookra! :)
- Hali, On Sai, tudtam, hogy meg fogsz érteni! Igen, igen, tudom, hogy most íróként magam ellen beszélek. Az üzleti profilok és márkák korlátozása kihat az On Sai Fb oldalra is. Valószínűleg október-november óta tesztelik a rendszert, mert sok írónak, köztük nekem is, drasztikusan csökkent a Fb elérésünk, jóval kevesebb ember látja a bejegyzéseket. Iratkozzatok fel minden íróhoz, aki érdekel (követem/megjelenítés elsőként gomb), mert ritkábban fogjátok látni a híreinket. 
Flóra képe :)Az On Sai Fb oldal nem fog sokban változni. Attól, hogy a képek nézettsége felére zuhant, még lesznek reggeli idézetek, mert szeretjük és teszünk az algoritmusokra. Ezt a Galaktikus Fanklub (GF)csinálja, meg majd könyvjelzős játékokat is szerveznek.Könyves és Story shopos játékok is lesznek. Általában két okból szoktam játszani, mert rosszkedvem van, és ilyenkor feldob, ha más örül, vagy mert jókedvem van, és olyankor random szeretem, ha mindenki örül. Gondolkoztam, hogy kéne valami rendes marketingstratégia, de basszus, fél életem le van szabályozva, ütemtervek között élek, legalább íróként hadd legyek öntörvényű... (Vasárnap amúgy játék, ezt még akkor határoztam el, amikor majdnem pofára estem a könyvespolc elé letett dobozban, amiben az idézetes poharak, táskák, és a játékra szánt könyvek vannak hónapok óta.) 

Amúgy megjött a kedvem a különböző netes felületeimet specializálni. Persze itt is az épeszű marketing az lenne, hogy mindenemet átlinkelem mindenhová, de az unalmas. Most a Facebook változtatása kapcsán írós körökben azon megy a tűnődés, hogy milyen más módon lehet elérni az olvasókat. Meglepődtem, de nekem sok ilyen lébecolós helyem van.A Twittert nem igazán használom, viszont az Askon felelek, ha kérdeznek, és időnként az Instára is fellövök képeket.
A Molyos zónámat napi karcolatokra, apró szösszenetekre hoztam létre, csak aztán elbizonytalanodtam, hogy illik-e ott ilyeneket csinálni. Mert ugye elegáns író távoli, meg légies, nem okoz sokkot szegény olvasónak hozzászólásokkal. Pff, becsszó, öregebb koromra majd beszerzek egy elefántcsonttornyot, de most nagyon hiányzik a karcolatok írása. Jó volt a régi íróknak, akik hetilapokba írtak, leülve a kis kávéjuk mellé... Ezentúl az on sai zónát én is anekdotákra, szösszenetekre használom. :)

Itt, a blognál visszatérek az alapokhoz. 2007-ben hoztam létre az első blogot, és imádtam eseményekről tudósítani. Lelkem mélyén még mindig közösségi blogger vagyok, szóval ha van időm, majd mesélek, hol jártam-keltem, milyen élmények értek. Az írással kapcsolatos cikkek, gondolatok is megmaradnak, és folytatódik a 2014-ben elkezdett Sorok mögött írós körblogolásunk is. Meg persze ha kész vagyok egy regénnyel, azt is elárulom.Most amúgy ezt a képet nézegetem, nekem Artúr valami ilyen pasi:
Egy bogyökér vagy, On Sai,
észrevetted, hogy mindig félpucéran képzelsz el?
Bezzeg Scart sosem!Aki szemfüles, annak feltűnt, hogy a blog alján volt egy diszkét űrlap, ahol a havi e-mailre fel lehetett iratkozni. Az előbb néztem, 88 feliratkozó van, hamarosan elérjük a száz főt, ameddig a lev-lista.hu ingyenes. Most csináltam a MailChimpen egy nagyobb listát. Aki szeretne híreket kapni, immáron itt tud feliratkozni. (Kicseréltem a blogon is, és most már fent jobbra keressétek.)A levlista lényege, hogy havi egy levélben kiküldöm a fontosabb híreket, érdekesebb linkeket, akciókat, eseményeket mindazoknak, akik nem érnek rá a neten lógni, vagy biztosan meg akarják kapni. És ami izgi, kicsit más lesz, mint eddigiek, mert nagyon jó magyar és külföldi hírleveleket láttam, majd én is kiélem magam :) Az írós és a szerkesztős életemet nem választom ketté, itt minden info egyben kimegy.


Van ám egy On Sai szupertitkos vinyója Facebook csoport. Ahogy a neve is mutatja, nem szoktam reklámozni, de valahogy szaporodunk benne (lövésem sincs, hogy), és már háromszázötven körül járunk. Időnként megosztok a készülő írásokból részleteket, vagy simán csak beszélgetünk, ha van egy szereplővel kapcsolatban kérdés. Kicsit olyan írós-olvasós kuckó a beszélgetéseknek. :) 
No, szóval kis extrovertált lelkem újra kedvet kapott az értelmes megnyilvánulásokhoz. Aztán majd alakul a többi, szerintem kalandozni kell, az az igazi. Meg persze írok is háttérben :)

  


 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on January 20, 2018 09:34

January 6, 2018

Találkozó - Kispesti könyvtár

Különös élményben lesz részem január 18-án, csütörtökön 17 órától. Kispesten nőttem fel, és imádtam az Üllői úton lévő könyvtárat, a fél gyerekkoromat ott töltöttem. Most ebbe a könyvtárba megyek vissza mint író. :)
A beszélgetés egy izgalmas programsorozat része, ahol a naplóírásról, blogolásról, vlogokról esik szó, és az 5-8. osztályos fiatalokat különösen nagy szeretettel várják. De persze felnőttként is érdemes jönni, hátha elcsíp az ember pár izgalmas infót a készülő könyvekről :)
Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/174233836649817/


 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on January 06, 2018 04:39

January 2, 2018

2017 - évértékelő

Az idei év a mászkálás és a gondolkozás jegyében telt. Előbb lássuk a mászkálásokat, aztán majd elmesélem a gondolkozásokat is :)

A Könyvfesztivál hangulata idén is elragadott, nem véletlen, hogy hosszú bejegyzés született róla. :)Ami nagy öröm volt, hogy itt beszéltük meg Mannival, a rajongói oldal összeolvad a Facebookon az On Sai oldallal, és reggelente oda kerülnek ki a könyves idézetek. Nagyszerű döntés volt, és nagyszerű változás. Köszönöm Manninak a csodaszép idézeteket, képeket! <3Az idő aztán lopva telt, és novemberben egyéves lett a Galaktikus Fanklub. Szeretettel üdvözlöm az új tagokat, Elizát, Flórát és Alexát :)


A Könyvhét lényege a sokféle találkozás, beszélgetés. Idén egy cuki gekko is eljött, hatalmas meglepetést okozva. A gazdival együtt Calderon rajongók :) 



Nyáron sokfelé voltam. Nem a szokott táborokba, és helyekre mentem, hanem új utakon jártam. Láttam harangot feltenni, amikor egy írós táborban voltam. Csatangoltam a Balaton partján antiszoc gyerekeimmel, alig jelzett történelmi emléket kutatva. Sátoroztam velük a Művészetek Völgyében, sokféle élménnyel gazdagodva. Kellettek az új élmények, feltöltöttek. :)
Kép: blogxfree.huRendeztem egy fanfiction írós pályázatot is. Micsoda történetek jöttek! Gratulálok a nyerteseknek: Daremo, Casumi, Caroline,  és Szenczi Ildikó írótársaknak!

Örömhír is ért. 2016-ban elfogyott az Apa, randizhatok egy lovaggal? kötet első kiadása, után kellett nyomni. 2017-ben kiürült a raktárból a Calderon, avagy hullajelölt kerestetik, és a Scar kötet is, majd idővel ezek is utánnyomást kapnak.A Scar fogyása bakancslistás dolog volt, annak idején nagyon féltem, hogy ez a téma túl furcsa, és nem találja meg az olvasókat.  Köszönöm szépen a lelkes olvasást! :)

 Ősszel még több rendezvény és fellépés jött, időm se volt megírni az élményeket, pusztán csak befogadtam őket. Jártam sci-fi rendezvényen, szépirodalmi esten, voltam olvasói guru az Olvasás éjszakáján, meséltem egy pláza közepén álló színpadon a vallási scifimről, és meghökkenten láttam, megállnak sokan a sodródó tömegből. Sárváron a Nádasdy-vár hangulata is sokáig elkísér majd. Már értem, milyen lehetett hajdan egy igazi nemesi szalon, ahol olyan természetes a kultúra, mint a levegővétel. :)
Nádasdy Ferenc Múzeum, SárvárAz ősz közben hatalmas munkával telt el, sokféle regény és mesekönyv kiadása körül bábáskodtam, volt sírás, nevetés, ezernyi izgalom, miközben kijött a húsz magyar történet, köztük az Érints meg! antológia, amiben nekem is szerepel egy novellám. A Csillagszóró rendezvény karácsonyi csodákkal telt, és írók, olvasók örömével. Nagyon büszke vagyok rájuk, és sok sikert kívánok az úton. A könyves szakmába belépni kemény menet, ami kívülről csillámporos, belülről kemény stressz. Jól vették az akadályt, és olvasók százai ültek egy-egy jó könyvvel a karácsonyfák alatt izgatottan lapozgatva.
December közepén megjelent A siker tintája. Kalandos lépések az írói karrier útján című könyvem, és ez kicsit olyan volt, mint lezárni egy fejezetet, átadni a tudásból, de legfőképp a gondolkozásmódból valamit. És persze elengedni mindezt, új utakra indulni.


Az idei év a gondolkozás éve is volt. Pontosan ki vagyok, mit akarok, milyen szerepekbe szorítanak be, milyen felesleges dolgokat hurcolok régóta? Az írós könyveben az Útjelző tábla fejezetet magamon is alkalmaztam, és bizony elgondolkoztam.Legfőképp azon, hogy én, aki régen évi egymillió karaktert írtam (kb ennyi együtt a Calderon két kötete), mi a csodát csinálok. Az elmúlt két évben ennek töredékét írtam, mindössze évi egy kisregényt (az Esővágy és az írós könyv nagy része a fiókban lapult, csak elővettem).Hol folyik el az idő? Hol kell nemet mondanom? 
Ennek kapcsán a 2018-as fogadalmak:1. Írok2. Nem mondom ki spontán, amit gondolok. Ezzel egy csapásra az összes irodalmi csoporttal jóban leszek. (Eddig úgy véltem, etikátlan végignézi, ha valaki elcsesz valamit, amit kis tanáccsal jól is csinálhatna, de mostantól elengedem ezt a világboldogító nézetet. Aki akar, az majd megkérdez.) Kevesebb netes időpocsékolás = több idő az írásra. 3. Nem lógok annyit a moly.hu-n. (Imádom tekerni, szerintem függő vagyok :))4. Nem mászkálok annyi rendezvényre.5. Félkész írást nem mutatok meg, mert blokkolnak az idegen gondolatok. (Nem tudom, miért kezdtem ezt el az idén, amikor világéletemben fiókíró voltam.) 6. Este és hétvégén nem foglalkozom írókkal a saját írásaim helyett. (Akkor sem, ha megsértődnek.)7. Tartom a határidőt. (Minden évben az én könyvem jön ki utoljára, és idén kis híján beragadt.)8. Sportolok, mert akkor többet tudok ülni, és így írni. (Aki azt hiszi, hogy az íráshoz nem kell állóképesség, próbáljon meg a fenekén maradni tíz órán át. :P)
No, hát előre a 2018-as év felé! :) Főleg, hogy már AncsaT, a szerkesztőm is ilyen kedves ajándékokkal motivál. (Köszönöm szépen! :))


Vidám napokat, könyvekben gazdag 2018-at mindenkinek! :)


 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on January 02, 2018 11:12

December 21, 2017

Csillagszóró Könyvkarácsony - élmények

Most is elfelejtettem fényképezni
de becsszó, tök úgy festek,
mint a Könyvhéten.
Az egyetlen újdonság a könyvem :)Hétvégén volt a Könyvmolyképző Kiadó karácsonyi rendezvénye a Nyugati téren álló Alexandrában. Nagyon jó látvány ennyi könyv egy helyen, és felidéz pár szép emléket (itt vettem át életem első díját, amikor még cuki fiatal író voltam :))

Kicsit nehezen bontom szét, hogy mi volt a rendezvényen élmény csak nekem, meg esetleg mi lehet másnak is. Feledhetetlen percek voltak, amikor előtte való nap vizet lapátolhattam a fürdőszobából, az meg a kollégáknak, hogy elromlott a nyomda kötészeti gépe, és ott álltak azzal a nyomdászok, hogy pucér sok könyv, nincs rajta borító. Nomen est omen... A siker tintája jött le utoljára épen ama gépekről, szóval mázlista egy könyvem van, bár kissé gyanús a kicsike, vajon milyen témák lehettek benne, amitől még a gép is kiakadt...
Hát, így indult a szombat reggel, amikor némi sütikipakolással, hangosítás-ellenőrzéssel megkezdődött a rendezvény. Vérzett a szívem, hogy a kávézó még nem működik, de sebaj, úgy is be szeretnék ott indítani egy könyvmolyképzős találkozós helyet, és majd leteszteljük akkor a kávét.
A könyvbemutatókról sokat nem írnék, erről inkább meséljenek az írók. Jókat mondtak, sehol nem volt fennakadás, kizökkenés, és ha izgultak is, nem látszott :) Nagyon örültem, hogy ennyien eljöttek, köztük a régi írósulisokat, az isteni pöttyöst (Apolló tintafoltjai) is nagy öröm volt látni; őket amúgy két perc alatt ki lehetett szúrni a vidám kuncogások alapján. 
Idén csak két beszélgetést vezettem le, a Hard Selection témát Bellone és Bakti Viktor könyvével, és az antológiát. A többinél a három moderátor serénykedett, Róbert Kati, Kozma Réka és Deszy, köszönet nekik a nagyon jó kérdésekért, élvezet volt hallgatni.Az Érints meg! antológia nagy esemény volt, nem csak azért, mert a kiadó életében az első novellapályázat és első antológia, hanem mert a Pódium tömve volt az érdeklődőkkel. A könyvesbolt bajba is került, elfogytak a könyvek, a végén a Pódium díszítését is leszedték a vevőknek.Szenczi Ildi blogger rögtön be is szerezte a kötetet, és már kész az első bejegyzése róla.
A saját könyvbemutatóm is izgalmasan alakult, elég fáradt voltam agyilag, így néha sejtelmem sem volt, mit beszélek, de szerintem nem buktam le. :) Kicsit amúgy izgulok a könyv kapcsán, hogyan válik be ez a lapozgatós dolog. Maga a könyv gyönyörű lett, látszik, hogy a tördelő Gerencsér Gábor nagyon szerette, ezek a kis tollak benne, és füzetlapok mind az ő ötletei voltak. Kolozs Kitti borítója is egyedi lett, és annyira jók a dombornyomásos részek a steampunk tollon. Ja, és a tintafoltokon megmarad ám az ujjlenyomat, úgyhogy gyilkosság előtt ne fogdossátok :)
Nagy örömöt okoztak a személyes találkozások is, bár sokszor nem jutottunk tovább öt mondatnál. Külön köszönöm Kitti, Vic, Kati és Orsi meglepetését és kedves ajándékait. Jól esett, hogy gondoltatok rám, csajszik :) És az is jól esett, hogy ilyen sokan eljöttetek a könyvbemutatóra, segítettetek útjára indítani A siker tintáját :)
Nekem a kétnapos rendezvény után sem ért véget az este, leültünk a kiadóvezetővel a jövő évi terveket egyeztetni. Izgalmas dolgok jönnek. De tudjátok, mit? Nem árulom el :P
Köszönöm az íróknak, moderátoroknak, és az Alexandra Könyvesház figyelmes munkatársainak, hogy az idei Csillagszóró ilyen nagyszerűen zajlott. És köszönöm szépen mindenkinek, aki ott volt a könyvbemutatókon. Találkozzunk jövőre ugyanitt :)




1 like ·   •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on December 21, 2017 06:51

On Sai's Blog

On Sai
On Sai isn't a Goodreads Author (yet), but they do have a blog, so here are some recent posts imported from their feed.
Follow On Sai's blog with rss.