Sorok mögött: Ej, ráérünk írni még...

2014-ben indult a Sorok mögött rovatunk, ahol írók körblogolását olvashatjátok. Mostani témánk a halogatás.
A halogatást sokan negatív dolognak tartják, de szerintem attól is függ, hogy mit és hogyan halogatunk. Amikor pszichóra jártam, egy szemeszter erejéig felvettem a halogatás pszichológiáját. Akkoriban még gyerekcipőben jártak a kutatások, angol cikkeket fordítottunk és megvitattuk. 
Nem is heverészek,
hanem az erőforrásokat optimalizálom... :)Nagyjából az körvonalazódott, hogy vannak, akik stressz miatt halogatnak, vannak, akiket pont, hogy felpörget, mások túlvállalják magukat. Itt egy cikk erről bővebben.
Ott hallottam róla először, hogy vannak olyanok, akik egyfajta énvédelmet végeznek, és azért halogatnak. Az utolsó pillanatban lesznek kész, és ha nem sikerül megugrani a lécet, akkor jön az önigazolás, hogy csak a határidő szűkössége volt a gond, és nem képességben, vagy tudásban akadt hiány. Ezzel megvédik a saját énképüket (ami amúgy egészséges lépés), viszont ha ezt rendszeres csinálják, akkor egyfajta önsorsrontás lesz belőle, hiszen mindig elbuknak, és mivel külső körülményben, és nem tudásban keresik a hibát, így nem is fejlesztik önmagukat. (Csak hogy ne maradjatok cikk nélkül, itt egy önsorsrontásos is.)Ez sokszor eszembe jut, amikor az Aranymosáson egy író a hozzászólóknak azt válaszolja, hogy ja, bocs, a határidő napján éjfélkor adta le, azért maradt benne hiba. És azt várja, hogy megdicsérjék, "ahhoz képest nagyszerű, nahát milyen zseni vagy, hogy még így is átjutottál az előszűrésen". Szétforgácsolt erők, kiszóródott kincsek, ez jut eszembe ilyenkor.
Kincs, ami nincs...
Halogatás kapcsán arra jöttem rá, hogy ha nem figyelek, akkor ösztönből viszem tovább a családi mintákat. Vannak bizonyos dolgok, melyeket azért halogatok, mert "örököltem" ezt a halogatást, és a hozzá kapcsolódó frusztrációt. Ilyen az, ha bármilyen dolog elromlik a házban, ami "férfimunka". Képes vagyok hetekig kerülgetni a technikai hibákat, csöpögő radiátorokat, eldőlt kerítésoszlopokat. Ezeket a pontokat anyám se kezeli jól, valószínűleg a nagyi is így tett, szóval ideje, hogy kiszálljak a generációs mókuskerékből, és néha fölhívjak egy szerelőt.
Azt is megfigyeltem, hogy a halogatásnál vannak mindennapi dolgai, és vannak életútbeli halogatások. Évekig csináltam, hogy a napi dolgoknál akkor is erőltettem egy feladatot, ha nem volt kedvem hozzá, vagy nem ment, és nyűglődtem. Általában nem volt köszönet benne, mert elrontottam, vagy iszonyú hosszú időn át piszmogtam vele és megutáltam, vagy a kedves kis tudatalattim megszívatott a végén. Akkor lettem igazán hatékony, amikor egyszerűen elkezdtem félretenni a nyűglődős feladatokat. Más dolgot lendületesen megcsinálok, és amikor itt az idő, akkor kihozom magamból a legtöbbet, és hatalmas adrenalinlökettel negyedannyi idő alatt megoldom a problémát. Egyszerűen jobban megy.
(No, ahogy leírtam, elgondolkoztam, hogy ez vajon olyan-e, mint a fenti énvédős halogatós példa... azt hiszem, nem, mert jól becsülöm meg az időt, és sikeres dolog lesz belőle. Talán inkább a feladatok jobb ütemezése, némi adrenalinfüggéssel kísérve.) 
Csak lendületesen... :)
Az írás és a hozzá kapcsolódó "halogatás" viszont más dolog, mint a fentiek. Az írás nekem nem munka, nem kötelezettség, így nincs olyan érzésem, hogy bármi áron meg kell írni valamit. Inkább játék, és izgalom. Persze, érzem az olvasói nyomást, sok levelet kapok, és élőben is minden második ismerős a folytatásokat kérdezi, de ez más, mintha a megélhetésem múlna rajta.Ha egy regényt félreteszek, nem halogatásnak élem meg, hanem a kreatív munka részének. Dolgozik az agyam a témán, amikor délután kimegyek havat lapátolni, megnézek egy filmet, vagy sütök egy kis köménymagos kalácsot. Gondolkozom.Szerintem a regényeknek csak egy része a tudatos tervezés. Másik része, hogy felismerjük a saját szereplőink motivációit, vagy épp a lerakott írói ígéreteket. A harmadik része meg sokkal mélyebben zajlik. Néha hagyni kell az elmét dolgozni... már gyerekkoromban is lefeküdtem, és másnapra megálmodtam, hogy kell megoldani egy bonyolultabb matekpéldát. Nekem az írás is ilyen, egyszerűen hagyni kell beérni a dolgokat. 
Ki mondta, hogy szundizom? :)
Kívülről persze az látszik, hogy évente megjelenik valamilyen könyvem. Mint a jó bűvész, én is azt szoktam mondni, figyeljék a kezemet, mert csalok... A valóságban egy-két évig gondolkozom egy ötleten, aztán egy-két(-három) évig írom a könyvet, és utána jön ki. Csak épp képes vagyok mást írni, és máson gondolkozni, így a munkafázisok elcsúsznak, és egyszerre vannak jelen. Még akkor is haladok, ha kissé nagy a maximalizmusom, és nehezen engedem el a kéziratokat. Ebben azért még próbálok majd fejlődni... ööö...jobb későn, mint soha? :P  :)

(Képek: pixabay.com)
***
Sorok mögött rovat korábbi bejegyzései
Többiek a halogatásról:
Bartos ZsuzsaBuglyó GergelyNibela