On Sai's Blog, page 14

October 25, 2018

Hogy áll az Artúr?

A legutóbbi négy ember, aki kérdezte, hogy áll az Artúr, és megkapta a választ, mind közölte, hogy "Bea, úgy írsz, mint Martin..."Persze, egyszeri írónk lelke ilyenkor felragyog, hogy ah, Martin, a nagy mesélő, Trónok harca meg minden, de megtisztelő a hasonlóság. Csak aztán mindig hozzáteszik, hogy "...olyan ritkán." :D Ilyenkor aztán lekonyulok, mint virág a jégeső alatt alatt.
Azért Martinnak kissé könnyebb. Néha elálmodozom azon, hogy férfi író vagyok, és vasárnap délben húslevest hoz valaki a kezem alá, mire megsértődök, hogy minek zavar űrcsata közepette, és miért nem érti meg az írói nagyságomat :DNéha elálmodozom azon, hogy szerkesztőként külföldiekkel foglalkozom, és nem kapok felháborodott vagy depressziós fb üzeneteket, mert valaki nem került be írósuliba, nem jutott át előszűrésen, vagy simán csak nincs elég gyorsan elolvasva az írása, nem foglalkozik vele a kiadó. Mindezt a hétköznap estéken, hétvégéken, és milyen bunkó vagyok, ha nem felelek, beáldozva a saját írós időmet.Vagy eltűnődök azon, milyen lett volna, ha az ex nem megy el boldognak lenni, rám hagyva három gyerek felnevelését, és eltartását a mai Magyarországon.
Aztán rájövök, hogy utálom a húslevest, és ha minden vasárnap egy pasi lelkesen ezt főzne, bebüdösítve vele a házat, tuti kinyírnám vagy őt, vagy minden mellékszereplőt az Artúr kötetben. A munkámat sem cserélném le, mert imádom, még a néha drámázó írókat is. Iszonyúan jó látni, ahogy évek alatt fejlődnek, és az elsőkönyvesként vívott balhék mint gyerekcipők elmaradnak, ahogy átveszik a szakmai tudást. Ami meg a három kamaszomat illeti, hajdan mindörökké lusta álmodozó maradtam volna, ha nem én vagyok a családfenntartó, és nincs rajtam gazdasági nyomás, hogy pénzdíjas novellapályázatokra írjak.Szóval Martin milliomos férfi íróként azért jóval könnyebb élethelyzetben van. Lehet, hogy pont ez a baja. :D :P
Én viszont haladok az Artúrral.Visszanézve 2013-ban jelent meg a Scar, 2014-ben a Lucy. A Lucy iszonyú nehéz volt lelkileg, akárhányszor a szereplőkre néztem, a gonosz entitás fejével kellett gondolkoznom, hogy hol tudom szétcseszni az életüket. A könyv után nagyon kiégtem. El is mentem pszichodrámára kis lelkemet felrázni, és írtam egy cuki lovagos könyvet 2015-ben. Aztán belefutottam abba, hogy Scar börtönbeli változását külön kötetbe kell tenni, mert egyszerűen túl nagy a karakterfejlődés, és Késessel való kapcsolata is különös. Ez volt a Szürke szobák 2016-ban. Ekkor már feltűnt, hogy semmi időm írni, hanem iszonyú mennyiséget túlórázom. 
Majd 2017-re akkorára nőtt az Aranymosás projekt, hogy még az én munkamániás lelkesedésemen is túlfutott. A főnökség megoldotta a gondot, csak idő kellett mire kialakult, milyen munkát kinek delegálni, és hogyan. Ekkor már láttam, hogy az Artúr kötet cselekményíve túl hosszú, túl sok időt foglal magába. Egyszerűen nem fér bele az ív, amit terveztem. Ki kellett venni, és átdolgozni önálló kisregénnyé a Grion töltőállomás körüli balhét. Meg is jelent Miogin bázis néven. A 2018-nak úgy álltam neki, hogy ide nekem az oroszlánt, bejezem az Artúrt, és megírom a Vágymágusokat. Aztán a legnagyobb hidegben kimúlt a kazán, később kiesett egy szerkesztő, borult az éves ütemterv. Hogy ne unatkozzunk családilag sem, az egyik gyerek egyetemet váltott, a másik érettségizett, harmadiknál egészségi bajok voltak. Nyárra már nekem is elkezdtek egészségi gondok előjönni, de próbáltam írni, aztán őszre újra elromlott a fűtés, csak máshogy. Az idei év sajnos nem az írásról szólt. 
Mindezt azért mesélem el, mert köszönöm szépen a türelmet. Extrovertált vagyok, de elég zárkózott, így nem szoktam körbesírni a netet a gondjaimmal, csak a barátok fülét. Jelenleg az Élet - Bea meccs 1:0-ra áll, és nem az én javamra. De sebaj, jön a visszavágó. Most életmódot váltok, hogy bírjam a strapát. Beiktattam a sportot és az épeszű étrendet, még a narancsos kávét is elhagytam. Mellékesen tök érdekes emberekkel találkozom, máris gazdagodtam pár életsztorival, ami íróként sem utolsó :)
Idén egy mesekönyvem jön ki, majd később még írok róla. Az Artúrnak három eseménytelen, dögunalmas hónap kell, és be tudom fejezni. Itt már kiderül, mi a probléma, miért szivárognak be a valóságba az entitások. Akik már sokadszor olvassák a könyveket, és kiszúrták az utalásokat, azok örülni fognak. Plusz Artúr passzívból végre aktív cselekvővé válik. Jaj, imádom írni :)  
Szóval köszönöm szépen a sok kérdést, napi üzeneteket, lelkesedést, martinozást. Nem, nem áll le a sorozat, csak idő kérdése és jön a folytatás. :)

1 like ·   •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on October 25, 2018 03:25

October 14, 2018

Élménybeszámoló: "Az író asztalán", avagy milyen egy XXI. századi könyvtár

Meglepő eseményen voltunk Róbert Katival: egy hídavatón. :)A gödöllői könyvtár tavasszal megkérdezte a fiatalokat, milyen ötletük van, hogyan lehetne berendezni a könyvtárat. A terveket összeírták, és mostanra valósult meg. Az eredmény elképesztő volt.De ne szaladjunk ennyire előre... :)
Az ám egy gömb a kezemben :)
Kép: Prohászka Panna Szóval gyanútlan íróink egy októberi délután ellátogattak Az író asztalán témájú beszélgetésre, ahol kiderült, mit is tartunk az asztalon írás közben. Én amúgy azt hittem, sok számla, mindenféle oktatási terv, és egy halom írókkal kapcsolatos szupertitkos jegyzet lehet az asztalomon, de aztán megnéztem, és kiderült, van épeszű dolog is. (Mondjuk, nem csak az íróasztalnál, hanem az ebédlőben is szoktam dolgozni, mert modern anya nem zavarja gyerekeit a szobájukban, hanem jó hadvezérként elvágja a hűtő fel vezető utat. Így miközben a túrórudi felé tartanak, leülnek, és önként elmesélik a napi élményeiket. :))

Az asztalomon amúgy egy zöld notesz hevert, melybe az előadásaim kérdéseit írom fel. Egy díszes fémdoboz; ez Bódi Ildi, az Avana egykori elnökének ízlését dicséri, és a Preyer sci-fi pályázat második helyéért kaptam. Illetve ott csücsült a "gondolkozógömböm". Ez egy üveggolyó, amibe festéket fújtak virág alakban. A benne lapuló kreativitás és különlegesség kamaszként mindig kapaszkodót nyújtott, mert kissé fura kiscsaj voltam, örök idegen mindenhol. Ezt a három tárgyat vittem. Írós jegyzetem nincs, a regényeimet fejben dolgozom ki, úgy egyszerűbb.
Istók Anna könyvtáros és író vezette a beszélgetést, és Katival meséltünk a könyveinkről, a tárgyakhoz fűződő emlékekről, és minden másról. Nagyon jó hangulatú est kerekedett. A jelen lévő fiatalok lelkesen kíváncsiskodtak, olvasták a könyveket, és nagyon jó kérdések születtek. Anna pedig kiváló moderátor volt, érződött a rutin rajta.

Balról jobbra: Istók Anna, On Sai, Róbert Kati
Kép: Prohászka PannaA program délután indult, mi hétkor kezdtünk, majd utánunk is még izgalmas dolgok következtek. Rögtön egy Tűzvarázs tűztánc show az udvaron, ami sötétedés után különösen látványos és kecses volt.Később pedig jött a Club Színház  Impro estje. Ennyi laza és őrült embert egy helyen.... :) Rengeteg dolgot eljátszottak, köztük a könyvcímeimet is. Az Apa randizhatok egy lovaggal meseváltozata, vagy a Szivárgó sötétség operett verziója az éneklő gázszerelővel eszméletlenül mulatságos volt, és íróként hatalmas élményt jelentett, köszönöm szépen :DAz est rendkívülisége azonban nem csak a kreatív programokban rejlett. Jártam már sok helyen, nagyon jó könyvtárakban, ifjúsági közösségekben, de amit itt tapasztaltam, az megdöbbentett. Minden helynek van egy szelleme, egy erős kisugárzása, ami beleivódik a falakba. Ez a könyvtár vidám volt, egy igazi közösségi tér, ahol minden korosztály jól érezheti magát. A bent lévő olvasók otthon érezték magukat, és ez érezhető volt minden mozdulatból. A ruhatárban kamaszok adták a bilétát, a lenti nagyterem falain varrott életfa és más kézműves dolgok, láthatóan az idősebb nemzedék megbecsült alkotásai. Láttam terepasztalt, ahol szerepjátékosok elmélyülve játszottak, laptopot töltő fiatalokat, fotelokban olvasó felnőtteket és kamaszokat, az elegáns kis kávézóban csevegő negyveneseket. Egy férfi 3D-s nyomtatót szerelt, a közeli asztalokon, lazán a könyvespolcok között több ilyen nyomtató is működött, készültek a színes kis tárgyak, szobrocskák, vicces alakzatok mindenki nagy örömére. A falakon különböző programok plakátja: tíz éves az IRKA (a helyi írókör), Mentsd meg a macskát! néven indul egy ifjúsági írókör; lesz az év olvasója díjátadó, van férfimegőrző (pasiknak program), aktívak az Őszikék (nyugdíjas kézművesek), és rengeteg hasonló... Sajnos nem fotóztam, de majd érdemes megnézni a képeket a könyvtár Facebook oldalán.
Az IRKA 2016-os antológiája (Köszönöm! :))Az emeleten a KamaszHíd láttán arra gondoltam, ó, te jó ég, Gödöllőre kéne költözni. Most avatták fel, egy hosszú folyosó volt, amit berendeztek beszélgetős zugoknak, voltak mangák, mellettük fiatalok csevegtek. De ugyanúgy nagy monitorok is számítógépes játékhoz, amin egy tízéves fiú játszott. A falakat egy fiatal illusztrátor markáns és lenyűgöző képei borították. Én pedig kissé arrébb haladva nevetve kikerültem egy másik gyereket, aki távirányítós autót vezetett könyvespolcok között. "Gyertek, jó itt lenni, jó közösségben élni." Ezt üzente ez a híd.Ez a könyvtár élt és lélegzett, nem azért tévedt be húsz ember, mert pár író megjelent, hanem azért voltak rengetegen szétszórva mindenfelé, mert otthonuknak érezték. Ezer helyen látszott a sok apró nyom, Fóthy Zsuzsa, a vezetőnő és a többi könyvtáros kreativitásának kézjegye és szeretete, ami olyan erő volt, hogy átformálta a teret. Élettel töltötte meg.Ahogy néztem őket, arra gondoltam, igen, EZ a XXI. század könyvtára, üdv a jövőben.Innen is gratulálok, és köszönöm, hogy láthattam. :) 
Na jó, megmutatom a kis kedvenceket is :)


 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on October 14, 2018 05:06

October 7, 2018

Sorok mögött: "Ah, bocs, zseni vagyok, maradjunk ennyiben..."

Réka Vilana, az Így neveld a regényedet írástechnikai blog gazdája ledobta az atomot, amikor a Te igazi író vagy? cikket kitette, miszerint mennyire káros, hogy sikeres írók is fenntartják azt a látszatot, hogy zsenik. Épp megy körbe a neten a dolog, az írók sokféle szemszögből csatlakoznak, hol a magánkiadás ellen szólva, hol elmesélve a kudarcaikat. Én egy kicsit másra reagálnék, mint a többiek, mégpedig az önbecsapás felől megközelítve a témát.
Számomra a legmegdöbbentőbb pillanat az volt, amikor a tengernyi megosztás közepette egy író beírta, hogy ah, ő más, neki nem kellett semmit tanulni, pár hét alatt begépelte a regényét, amit aztán megjelentett egy ismert kiadó. Lényegében előadta, hogy ő kivétel, az igazi zseni. Ültem, és azt hittem, rosszul látok.
Elképedve néztem ezt a pózolást, és arra gondoltam, mennyire káros a fiatal íróknak.Aztán rájöttem, hogy ez nem póz. Ez önbecsapás. Tényleg őszintén meg van róla győződve, hogy neki nem kell szakmai tudás, mert így is gurul a szekér.És egy darabig valóban gurul, amíg lesz olyan szakember, aki alányúl. Nem is ő a lényeg, inkább a jelenség. A szerkesztők láthatatlanok, sohasem fogják olvasók tudtára hozni, hogy mekkora munka fekszik egy-egy könyvben. Az író kapja a pozitív visszajelzéseket, tetszeleg, és ami rosszabb, el is hiszi mindezt.
Szerencsére ott van a másik példa is. Sok éve egy írói sörözésre valaki lehozott egy magánkiadásos könyvet. Gonoszok voltunk, és a mondatszörnyeken nagyon jól szórakoztunk. Meglepődtem, amikor pár évvel később a szerző eljött írósuliba, akkor már valamivel jobb szöveggel, de még mindig hemzsegő hibákkal, iszonyú túlírással. Figyelt, tanult a kurzusokon, megismerkedett az Aranymosás körül más írókkal, javították egymás írásait. Ma pedig a neten olvashatjuk a tapasztalatait, itt épp az írósuliról írt. Igen, Pusztai Andiról beszélek, a Gold Book történelmi írójáról.

Mitől más ez a két ember?
Az írói alázatban és fejlődésvágyban mindenképp. De még valamiben. Az egyik megkapta azonnal a lehetőséget. A másik kiharcolta.
Eszembe jutott, amit egy idősebb szerkesztő mondott sok-sok éve. A tehetséggondozás nagyon jó, mert segít megtalálni és kibontani az új hangokat. Viszont árnyoldala, hogy megszűnnek vele a régi, kemény akadályok, az igazi küzdés. Félő, hogy az írók nem a kiadóba kerülés előtt tanulják meg a szakmát.

Elgondolkoztató, főleg, hogy mostanában rengeteg íróval kerülök kapcsolatba, aki a "jár neki" elvről meg van győződve. Neki be kellett volna jutnia a pályázaton, és körbesírja a netet, hogy elbántak vele, az ő töris témája milyen értékes. Dramaturgiai gond? Ugyan, az csak rizsa. Föl se merül benne, hogy tanulnia kéne.
Vagy ő profi író, és mi az, hogy nemet kap? Gyenge az írás? De kérem, neki neve van. Miért nem oldja meg a szerkesztő? Az a dolga, nem?
Vagy bent van kezdőként egy kiadóban, de magasról tesz rá, amikor a szerkesztők képzést javasolnak. Jönnek a háttérben (az olvasók tudta nélkül) elutasított kéziratok. Fejlődni kéne? Á, csak a lektor pikkel rá. Sőt, nem is ért hozzá. (Fogalma sincs arról, hogy egy kéziratot nem egy ember utasít el, pláne egy már publikált íróét, hanem megbeszélések és másodvélemények sorozata után érkezik hozzá a nemleges válasz, vagy átírási kérés.)

Idén volt egy vicces szitum. Egy régi ismerős panaszolta, hogy kiadót akar váltani, mert nem becsülik, és volt egy másik kiadóban, ahol bezzeg milyen lelkesek voltak, azonnal körbezsongták, már többször is ott volt, az új kéziratra ugyan nem kapott igent, de hát ott őt igazán értékelték, és írónak érezte magát.
Én meg hülyén pislogtam: "Tehát, ha jól értem, az első helyen egymillát beletettek az írásodba, a második helyen pedig megkávéztattak. És ott becsülnek." Rám nézett, másodpercekig döbbenten ült, aztán felröhögtünk. Ugyanis a tettek számítanak, és a legfőbb hit egy íróban az az összeg, amit a kiadó beletesz a könyvébe. A többi csak csillám és dekor...

Azon gondolkoztam, ez az elszállt ego a szerkesztők hibája is, mert némán szívják a fogukat, és nincs nevesítve, mi a JÓ KÉZIRAT. Amit kalapálni kell, az bizony legföljebb csak közepes. Regényíróknál kalapálásnak számít: ha bele kell nyúlni a dramaturgiába (át kell írni kezdetet, befejezést, szálat kivenni vagy épp betenni) / túlírt, ki kell venni részeket / "mélyíteni kell" a karaktereket / korcsoport csúszkálás miatt átírás / tárgyi, szakmai vagy logikai tévedések hatalmas mennyiségben / szólásokat összetold az író, hemzsegnek az értelmetlen szóképek és gyenge, pontatlan metaforák.Meseíróknál kalapálás, amikor: csúszkál a korcsoport / nincs konfliktus, és át kell írni a mesét / az író a saját fejében él, vagy felnőttek ír / csapong / színtelen nyelv, lapos ötletek / jellegtelen mesehősEzekből egy (!) is már gond, és amatőr munkát jelent. Akivel valaha is átdolgoztatták a kéziratát, az nyugodtan engedje el a zsenialitás mítoszát, mert biztosan nem az, legföljebb tehetséges. Ám az, hogy egy tehetségből író lesz-e, azt hosszú távon a szakmai tudás dönti el.
Tényleg, tudjuk, mennyi egy jó kézirat szerkesztési ideje?
Erről az íróknak szóló könyvemben már írtam. Magamfajta főállású szerkesztő nagyon kevés van, a legtöbb kolléga egyéni vállalkozó, vagy megbízási szerződéssel dolgozik. Nem véletlen, hogy sokan nem szeretnének magyar írókkal foglalkozni, hiszen az ívdíjuk a jó kéziratokra van kitalálva. Ha egy írás valóban jó, akkor a szerkesztési idő, ha a szerkesztőnek nincs mellékállása, és csak ezzel foglalkozik:30-35 ezer karakteres mesekönyv - egy nap, esetleg kettő400 ezer karakteres regény - 8-10 nap, ugyanis egy jó írónál a 40-50 ezer karakter/nap simán tartható.Ilyenkor az író megkapja a szerkesztést, megnézi. Meséknél pár óra, regénynél egy hétvége alatt kijavítja, és ennyi. Nincs több kör, nincs hetekig tartó levelezgetés, szerkesztői magyarázás, szenvedés.Minden, ami ennél több idő, az annak a jele hogy a szerkesztő KIPÓTOLTA AZ ÍRÓ HIÁNYZÓ TUDÁSÁT. (És mellesleg hó végén kölcsönkér az anyukájától, hogy be tudja fizetni a villanyszámlát. Ahhoz, hogy megéljen, egy hónapban két ilyen regényt kéne megszerkesztenie. Amit egy jó fordító után meg is lehet.)

Azt hiszem, az írás az egyetlen olyan művészeti ág, ahol ez nem látszik. A festőknél nem nyúl bele az oktató, hogy belepingáljon. Az ének, a tánc és más előadóművészet esetén a mentor korábban segít, de maga az előadás teljesen önálló. A könyv kapcsán azonban az olvasó soha nem fogja megtudni, mennyi volt az író tudása. Ezért megy a zsenimítosz, és ezért lehet pózolni, közben meg lekezelően viselkedni a szerkesztőkkel, akik ugyebár nem írók, csak béna háttérmunkások.
(Tényleg, tudtuk, hogy Madách: Ember tragédiájának négyezer sorából ezret kijavított Arany? És Madách nem hisztizett, hanem hatalmas örömmel megköszönte.)
De fordítsuk meg ezt az egész témát. Kívülről gyakran azt látni, hogy egyes írók berobbannak, minden elsőre sikerül, és népszerűek.
Amikor az elmúlt napokban ezen a blogbejegyzésen gondolkoztam és egyszer hangosan bosszankodtam, akkor a lányom hosszan rám nézett: "Ugye tudod, hogy ellenpélda vagy? Egy csomóan téged is zseninek tartanak?"Felröhögtem. Aztán kiderült, nem viccel.

Belegondoltam, hogy kívülről mit látni. Tippem szerint ezt:
Első novellapályázaton azonnal nyertem, egy százast kaptam. Novellistaként sikeres voltam, és pénzt kaptam az írásaimért. Eddig kilenc írásom jött ki, ebből öt regény, amiből három elfogyott, után kellett nyomni, és jövőre valószínűleg a negyedik is így lesz. Az olvasók szeretnek, sokan jönnek és dedikáltatnak. Szerkesztőként nem én kilincseltem, hanem egy kiadóvezető kért fel. (Azta! Most el is mentem, és meghívtam magam egy kávéra. Egy ilyen menő csajt? :D)
Mi az, ami nem látszik? Mondjuk a mögötte lévő munka.Nos, TOP 10 dolog, amit kevesen tudatosítanak (noha előadásokon gyakran elmondom):1. Több, mint kétmillió karakternyi megírt szöveg volt mögöttem, amikor első novellámat beküldtem bárhová.2. Ekkor már elég erős, kiforrott stílusom volt, főként, mert elmúltam 30 éves.3. Háromszor írtam át alapjaitól az első regényemet, a Scart. A kezdeti variánshoz képest kidobtam a regény felét, átdolgoztam Artúr teljes szálát, mélyítettem Lucy szerepét, pontosítottam a vallási beszélgetéseket és átírtam a kötet végét. Évek munkája volt.4. A Scar kapcsán hallgattam az akkor még ismeretlen Kleinheincz Csillára, Raana Raasra, Moskát Anitára. A novellák kapcsán hallgattam az írókörös srácokra, és Lőrinczy Juditra. Mint a kisangyal, javítottam akkor is, amikor szívem vérzett a túlírt jelenteimért.5. Külső visszajelzésen nem megsértődtem, hanem pontokba szedve összeírtam, miben kéne fejlődni. Mellesleg a mai napig ezt teszem.6. Kezdő íróként éveket töltöttem azzal, hogy ha egy ismerős írását megszerkesztették, akkor sorról-sorról elemeztem, hogy rájöjjek, mit javított a szerkesztő, és főleg miért. Napokig agyaltam, hogy megértsem. 7. Tájékozódás. Hajdan kezdő sci-fi íróként öt éven át minden egyes ZSP-re jelölt sci-fi novellát és regényt elolvastam, a külföldiek közül pedig a legfontosabbakat. Megnéztem, hogy a jó írók milyen eszközzel érik el a hatást, ellestem és kipróbáltam. Később górcső alá vettem a young adult irodalmat, most pedig a meseirodalomnál tartok.8. Rengeteg kreatív írás anyagot elolvastam, és megnéztem, mi működik a gyakorlatban, és mi nem.9. Mai napig két-három évig gondolkozom egy sztorin, mielőtt leülök megírni. És hallgatok a kétségeimre, bármikor kidobom a regény felét, ha azt érzem, valami elcsúszott.  10. Legyen bármilyen nagy az olvasói nyomás, nem adok be a kiadóba olyan kéziratot, amiben nincs benne az aktuális tudásom legjava. Utána pedig hallgatok a szerkesztőmre.

Azok a jó írók, akikkel beszélgetni szoktam, hasonló utakon jártak. Tehetségesek, de nem a glóriát szidolozzák, hanem beleteszik a kemény munkát, igényesek arra, ami kikerül a kezük alól. Javítanak, átírnak, gondolkoznak...
... és főleg a regényeiket írják, nem ilyen hosszú bejegyzéseket... :P Asszem, itt le is zárom, a tanulságot majd mindenki levonja magának. Elmentem írni... :D


Többiek bejegyzései a Sorok mögött rovatban:

Buglyó Gergely
Kleinheincz Csilla
Puska Veronika

Bejegyzések a témában máshol:https://tortenetekvagyunk.blogspot.com/…/coming-out-perfekc…
http://valoszinutlen.blogspot.com/…/a-bennem-elo-szorongo.h…
https://premissza.blogspot.com/…/en-is-felek-szemelyes-iras…

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on October 07, 2018 07:26

October 6, 2018

Élménybeszámoló: Olvasás éjszakája


Pest az Alexandra Pódiumról az Olvasás éjszakájánMúlt hét szombaton volt az Olvasás éjszakája, egy izgalmas rendezvény, amikor az országban számos könyvesbolt éjjel is nyitva van és különböző programokat szervez.
Már megfigyeltem, minden rendezvény előtt valami jó kis káosz van otthon. Most pénteken leálltak a vonatok, így az egyik gyerek nem jutott be a Kutatók éjszakájára, a másik nem jutott haza Pestről (végül hazagyalogolt, röpke négy óra késéssel). Harmadik haza sem jött, Pesten aludt, mint később kiderült egy vas nélkül, így innen is köszönet Erikának, az írónknak, aki reggel nem hagyta éhen halni :D
Szóval igen pihenten és felhőtlen arccal érkeztem az Alexandra Pódium kávézójába egy órával korábban. :)


Apolló Tintafoltjai kitűzőMargóval, az Apolló Tintafoltjai lelkével beszéltünk meg talit, de végül csapatos beszélgetés kerekedett belőle. Az Apollósok a régi írósulisokból alakult csapat, és írókörként azóta is együtt vannak. Nagyon szeretem hallani a sztorijaikat, hogy mikor hol publikálnak, épp milyen belső feladatok és játékok vannak. Most már kitűzőjük is lett. :D (Köszi, Pat!)
Közben Deszyvel, Róbert Katival, és Attilával, a moderátorommal is beszélgettem. Érdekes, de elkezdtem izgulni, ami azért vészes, mert jók a megérzéseim, és félelmetes módon beválnak. Mondtam is a többieknek, ez gyanús, mire nevettek, és kérdezték, nem félek-e, hogy valamire nem tudok felelni. Azt mondtam, féljen a moderátor, ő van igazán bajban, ha egy író lefagy... :PSosem egyeztetem a kérdéseket előre, szerintem attól jó egy beszélgetés, hogy spontán. Ám Deszy elmesélte, hogy veszélyes vagyok, mert ő is úgy járt, hogy felírt egy halom kérdést, és rögtön az első válaszban megválaszoltam hármat. Végül a beszélgetés közepén már bajban volt.  Kép: Róbert KatiNo, gondoltam, jó leszek, és hogy az ilyesmit megelőzzük, elkértem Attila kérdéseit, főleg, hogy ez volt az első moderálása. Nagyon jó kérdések voltak és nagyon specifikusak, annyira, hogy rámutattam az egyikre, és azon viccelődtem, hogy bakker, erre nem is tudok felelni. De hát mindenre megoldás a kávé, így el is csatangoltam és szereztem egyet. Nem is sejtve, hogy az Élet is olvas írástechnikát, miszerint ha egy puska a kandallón van az első fejezetben...
Ekkor már elkezdtek szivárogni a rendezvényre jövő emberek, mind az írók, mind az olvasók. Egy darabig a kávéházban voltunk, majd felmentünk a Pódiumra, mert kettőkor kezdődött az Aranymosás Irodalmi Klub. 
Ezt idén tavasszal kezdtem el, gondoltam, legyen egy havi zártkörű klub, ahol spontán beszélgethetnek a kiadó írói, szerkesztői és íróiskolásai. Persze vannak nyilvános alkalmak is, főleg a rendezvények környékén, ahol minden írni vágyó fel tud tenni kérdéseket. 
Aranymosás Irodalmi Klub. Kép: Róbert KatiMikor a programot szerveztük, a beszélgetést klub jelleggel képzeltem el, ahol mindenki cseveg mindenkivel, és személyesen oda lehet menni, meg lehet kérdezni a gyakorlott írókat stb. Ám elég sokan lettünk, csak az első pár szék maradt üresen, így végül könnyebb volt egy irányított csoportos beszélgetés, mert ilyenkor nem szorul ki senki a kommunikációból és mindenki hall mindent.
Számtalan dolog szóba került, pl. személyes írós gondok, milyen élmény tanulni az írást, hasznos-e, mi a kézirat útja a kiadóban, hány éves kortól hasznos az írástechnika tanulása, mikor érdemes a természetes kreativitást hagyni virágozni. Sok kérdés jött, igazából fel sem tudom idézni mindet, a lényeg, hogy nagyon hangulatos és interaktív beszélgetés kerekedett belőle.
Aranymosás Irodalmi Klub kérdezz-felelek. Kép: Róbert KatiUtána öt perc szünet, majd Attilával én ültem ki a Mire vágynak az olvasók? című beszélgetésre. Az előző programpont látszólagos lazasága mögött részemről erős figyelem állt, így éreztem, hogy elértem azt a fáradtsági állapotot, amikor az ember már csak ül és mosolyog.Attila feldobta az első pár témát, szó esett A siker tintájáról, a megjelenési körülményekről, a benne szereplő ötletekről. Majd nagyjából a huszadik percben kiderült, hogy Attila előző életében japán kamikaze lehetett, ugyanis feltette AZT a kérdést.
És ekkor filmszakadás. Tíz év előadói rutin ellenére mint a sült hal, úgy néztem rá, meg a tömött Pódiumra. Azt hiszem, ez az a pillanat, amire évtizedek óta vár minden barátom és ellenségem: meglátni ama rendkívüli eseményt, amikor elakadt bennem a szó.
On Sai és Wichnalek Attila. Kép: Róbert Kati
Innen is szeretném megköszönni a szüleimnek, hogy gyerekkoromban nudista strandra vittek, felszabadítva minden gátlás alól. Semmi sem kínos, ha az ember ruhában van, és igazából akkor sem, ha nincs. Calderon szelleme lebegett fölöttünk, amikor kedvesen beismertem Attilának, hogy meghaladta az IQ szintemet.Közöltem, hogy innen kezdve élek a szépírók előjogával, akik a legritkább esetben válaszolnak magára a kérdésre. Majd elkezdtem mesélni arról, hogy mire vágynak az olvasók. Úgy láttam, a jelenlévők nagyon jól szórakoztak. :)A beszélgetés végén azért még Attila is szóhoz jutott, feltett pár kérdést. Meg a közönség is érdeklődött az olyan titkok felől, mint Calderon-3 és az Artúr kötet. Végül vidám hangulattal zártunk, és mentem a kávézóba dedikálni.
Dedikálás. Kép: Róbert KatiItt még egy órán át felelgettem a regények kapcsán felmerülő kérdésekre, és persze hamarosan a jól megérdemelt kávémat is beszereztem, miközben megnéztem a többi programot. 
Köszönöm szépen, hogy eljöttetek, és vidám nevetésekkel támogattátok a legviccesebb perceket. Azt hiszem, ez a beszélgetés nekem is sok évig emlékezetes lesz :D



 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on October 06, 2018 01:18

September 24, 2018

Éjszaka a könyvtárban

Október 5-én, pénteken izgalmas esti programmal vár minden fiatalt a gödöllői könyvtár. Számos jópofa dolog közepette 19 órakor író-olvasó találkozó lesz, Róbert Katával arról kérdezgetnek minket, mi lapul az íróasztalunkon :)
Teljes program itt, érdemes böngészni:
https://www.facebook.com/events/496935524106289/


 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on September 24, 2018 04:59

September 15, 2018

Beszélgetés az Olvasás Éjszakáján

Szeptember 29-én lesz az Olvasás Éjszakája, egy éjszaka, ami csak a könyvekról szól. Országszerte számos könyvesbolt izgalmas programokkal várja az olvasókat.Velem az Alexandra Pódiumon lehet találkozni. 14 órától Aranymosás Irodalmi Klubot tartok; ez egy kötetlen találkozási lehetőség íróknak, szerkesztőknek. A kávézóban kezdünk, és ha nem férünk el, felmegyünk a pódiumra. :)15 órától lesz egy beszélgetés Mire vágynak az olvasók? címmel. Wichnalek Attila faggat majd írásról, olvasásról, és persze A siker tintájáról. Utána a kávézóban dedikálok. A program persze zajlik tovább, jobbnál jobb eseményekkel.
Teljes program itt:
https://www.facebook.com/events/1832537996834002/


 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on September 15, 2018 02:37

September 9, 2018

Előadás: Írás és pszicho

Minap felvilágosítottak, hogy az országban egyedül én tartok ilyen jellegű (írást és pszichológiát ötvöző) előadásokat. :D
Szept. 21-én, pénteken 17.30-tól olyan témákat boncolgatunk, melyek hatalmas frusztrációt okoznak az íróknak. 
Szó esik a célcsoportokról, de nem a marketing szemszögéből, hanem a lélektan keretébe ágyazva.Kinek szól valójában a könyved? Tényleg tudod?
Hogyan jelenik meg a személyiség lenyomata írástechnikai hibaként?Miért érzel belső ellenállást, ha egy kiadó felhozza az önmarketinget? Vajon mit látnak belőled, és a műveidből kívülről? Azt, amit szeretnél? Mi az a TOP5 dolog, amit soha ne tegyél íróként... :)
Részletek a Facebook eseményen:https://www.facebook.com/events/1089106507918736/
Szeretettel várok mindenkit! :)



 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on September 09, 2018 08:07

September 1, 2018

Gondolatok: Az olvasási szokások megváltozásáról

A minap olvastam egy cikket, Már nem úgy olvasunk, mint régen és ez az emberiség elhülyüléséhez vezet, és rákattintva a tudományos hivatkozásokra, bevallom, felnevettem.  Képek: pixabay.com
Szerintem ugyanis pont az a mélyebb szövegértés hiánya, amikor valaki pl. egy ötvenfős vizsgálatból túláltalánosító következtetéseket von le, vagyis a cikk jól alátámasztotta önmagát. 
Okozott pár kellemes percet, majd vállat vontam, és továbbléptem. Később viszont meglepve láttam, hogy írók is ezt tárgyalják a különböző csoportokban, és alig-alig bukkan fel a  kritikus gondolkozás. Szerintem is változnak az olvasási szokások, csak épp ez egyáltalán nem biztos, hogy gond. Kicsit kapargassuk meg az egészet, hátha kijön valami érdekes belőle...

Ha egy társadalmi változást szeretnénk vizsgálni, nulladik lépésben érdemes tudatosítani a generációs önigazolást. Nem tudom, ki figyelt már fel arra, hogy minden generáció úgy véli, az előző maradi. Amikor pedig elérik az emberek a harminc-negyven éves kort, megjelenik a társadalmi felelősségvállalás kérdése. Elkezdenek a következő nemzedékért aggódni, ám a "bezzeg az én időmben" gondolata jelen van, hol kimondva, hol burkoltan. Ami persze nem baj, hiszen fontos, hogy az egyén értékesnek tartsa önmagát, és az elveit, csak épp társadalmi folyamatok elemzésénél olyan ez, mintha lenne egy lila szemüvege, mellyel egyes színeket jól felismer, ám másokat nem. Ha bármit elemzünk, szerintem nulladik lépés, hogy ezt az önigazolási vágyat betegyük a fiókba a szemüveg mellé, ahová való.


Ha az olvasást társadalmi folyamatként kezeljük, akkor három jelentős változás volt: Az első az írás-olvasás megjelenése, ami hatalmas szerepet játszott az idő legyőzésében. Generációk ismeretei, felfedezései, gondolatai sikeresen öröklődtek, és nem csak szájhagyomány útján terjedtek torzítva és véges mennyiségben. Mindez megőrizte pontosabban az információt.A második a tér uralása, a könyvnyomtatás, ami elképesztő módon hozzájárult a tudás és a gondolatok földrajzi terjedéséhez. A harmadik az elérhetőség, vagyis a népoktatás bevezetése, és az analfabetizmus felszámolása. Jelenleg a fejlettebb országokban bárkinek elérhető a szövegalapú tudás, nem egy szűk réteg privilégiuma, mint évezredeken át, és ez lenyűgöző teljesítmény az emberi kultúra fejlődésében.
Ha már kultúra... Nagyon érdekes, hogy más korszakokban más tudás jelentett műveltséget. Ha most a múltból megjelenne egy időutazó irodalmár, és leülnék vele egy kávéházban csevegni, biztosan elhűlne, hogy nem olvasok ógörögül, nem tudok latin szövegeket fejből idézni, ráadásul lúdtollal sem tudok kacskaringós, gyönyörű folyóírást produkálni. Azt gondolná, elkorcsosult a világ.Hiányzott irodalmi pályám során valaha ez a tudás? Bevallom, soha egy percig sem.Egyszerűen az én világomban már nem ez a műveltség fokmérője.


És hogy állunk a szövegértéssel?
Az intelligencia fokmérője az alkalmazkodás. Az emberek két dolog miatt olvasnak időtlen idők óta: információt akarnak, vagy élményeket keresnek. (Az élményeket most hagyjuk, ez hosszabb téma, és az Olvasás Éjszakáján amúgy is beszélek róla.)Ami az információt illeti:Információs társadalomban élünk, és jelenleg akkora mennyiségű adat zúdul ránk, amit már nem lehet átlátni, sem feldolgozni a régi módszerekkel. Az agy átáll, és időt takarít meg a felszínes, átfutó olvasással - vagyis mindez adaptív. Az elme alkalmazkodik. De fordítsuk meg! Mi van, ha nem teszi? Ismerünk olyan embert, aki nem tudja, hogyan írja meg az önéletrajzát, mert eszébe se jut a neten körbenézni? Vagy kínosan viselkedik a Facebookon? Vagy irgalmatlanul bénán udvarol cseten? Amelyik egyed nem tud átállni, felismerni a változó társadalmi elvárásokat, információkat feldolgozni, az hosszú távon evolúciósan sikertelen. (Nyilván ennek a problémának az információs feldolgozás csak egy része, de akkor is fontos része.)
A felszínes olvasás mellett viszont megjelent egy másik elem is, a kritikus gondolkozás. Mivel kezdtem én is a cikkolvasást? Megnéztem a forrást. Húsz éve nem tettem volna, eszembe se jutott ilyesmi. Most viszont az nem jut eszembe, hogy elfogadjak egy ellenőrizetlen állítást. Ha megfigyeljük, a mai kamasz nevet a nagyin, aki elhiszi a fake oldalakat, mert ő már rákeres, igaz-e az info, bedobja képkeresőbe a politikai cikkek illusztrációját, vagy épp visszaköveti a forrásig a "tudományos" híreket. A kritikus gondolkozás sokkal alapvetőbb a mostani fiataloknál, mint azt szeretjük belátni.
Mindez egy változási folyamat része, de még a hullám elején vagyunk. A tudás nyilvánossá tétele elindult folyamatként: populáris szinten a Wikipédiával, a tudományos élet szintjén pedig a neten elérhető szakcikkekkel. Pillanatnyilag egy zavaros időszakban élünk, de úgy vélem, ki fog alakulni az a stabil, hiteles, tényekkel dolgozó információs szekció a neten belül, amire az emberi kultúra a könyvek után újra rá tud épülni. Egyszerűen mert az új generációnak szüksége és igénye is van rá.


És mi van a szövegértés mélységével?Észrevettük, hogy a közoktatásban van ének is, mégsem lesz mindenki énekes? Amikor aggódunk a szövegértés mélysége miatt, érdemes észrevenni, hogy igazából mindig csak a középső szint az, amiről beszélünk.
A szövegértés mélységének három szintje van: Az első, ami a mindennapi élethez kell. Ha belegondolunk, ezt inkább fejleszti az, hogy a kommunikáció hangsúlya a net miatt a szóbeliségről megint az írásbeliségre tevődik át.Az iskolázatlan csoportok is a neten lógnak, és olvasnak, ha mást nem üzeneteket, vicceket. A funkcionális analfabéták is folyamatos gyakorlásban vannak. Akik felnőttként kimaradnak a könyvek világából, a neten azok is jelen vannak. Az idősek, akik kezdenek szellemileg fáradni, regényt már nem olvasnak, de rövid cikket még igen. Mi ez, ha nem fejlődés? 
A szövegértés második szintje a hosszabb szövegek értelmezése, a "mélyolvasás" képessége. A felszínes olvasás valóban nem elég ide, és nagyon jó a cikkben szereplő tanács, hogy le kell lassulni, lassabban kell olvasni. Csakhogy ez automatikusan megtörténik, ha egy dolog érdekel minket. Ilyenkor belemélyedünk, eltűnődünk, és nem azért, mert akarunk, hanem mert maga az agy beleragad a gondolatba, vagy épp élménybe. A technológiai fejlődés jóval újabb, mint az emberi elme kialakulása, a gondolkozás képessége pedig hatalmas öröm az egyénnek. Gondolkozom, tehát vagyok - ez olyan ősi élmény, amit erősen kétlem, hogy felül tud írni egy kis netkorszak.
Mostanság, az aggódó szakmai vagy újságírói cikkek kapcsán ide kapcsolódik be a kötelező olvasmányok témája, és a vélemény megfogalmazásának képessége. (Érzelmileg az empátiára nevelés, a nézőpontváltás témaköre, de ez hosszabb téma.) Változik a korszak, és a sok aggódás ennek a tükre. Viszont az, hogy hogyan értelmezhető mindezen változás,  a jelenből nem lehet látni, hanem majd a jövőből visszanézve nyer értelmet. (Most annyira benne vagyunk a folyamatban, hogy pusztán csak annyi látszik, pár kutató észlel egy jelenséget, majd roppant kényelmesen generációs önigazolást végez.)
A szövegértés harmadik szintje tudományterületekhez kapcsolódik. A közoktatás csak a lehetőséget adta meg, de valójában az alapokat tekintve nem változott az eloszlás. Ma is egy szűk kis réteg az "írástudó", és birtokol bizonyos tudást vagy képességet, egyszerűen, mert a mindennapi munka miatt ez magas szintűvé vált, vagy épp, mert ők azok, akiket érdekel. Ez lehet szakcikkek értelmezése, de akár irodalmi műveké is. De kell ez mindenkinek?Író és szerkesztő vagyok, pszichós háttértudással. Óránként száz oldalt olvasok kényelmesen, míg ha csak "átfutom", akkor ez gyorsul, ilyenkor függőlegesen olvasok. Szöveg alapján megmondom az író korát, nemét, néha a szakmáját is. Sima, szórakoztató műből felismerem a párkapcsolati mintázatot, életvezetési kérdéseket, aktuális kríziseket, gyerekkori erős benyomásokat, frusztrációkat, anélkül, hogy ismerném az illetőt. Az írói hibák alapján megjelenik a gondolkozásmód, a világ leképezésének módja, a kreativitás mértéke. Iszonyú sok információ lejön egy regényből, de ez a szövegértés olyan mélysége, ami szükségtelen. (Mielőtt szívbajt kapnak az íróim, szólok, abszolút nem érdekel a személy, ignorálom az infókat, és csak akkor foglalkozom vele, ha a a könyv megjelenését érinti, vagy az író konkrét tanácsot kér.) Az épeszű életben nincs szükség ilyen szintű szövegértésre. Mégis, minek kellene mondjuk a sarki fűszeresnek?


Ha már szó esett változásról, és szövegértésről, hadd legyen a sci-fi írós énemtől még egy gondolat.Három globális változást említettem: írás megjelenése, könyvnyomtatás, közoktatás.Mi van, ha jön egy negyedik?Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a betű a kultúra alapja?
Nem a gondolat?
Mi történik, ha megfelelőbb átvivőeszközt találunk a betűnél? Akkor is a mélyolvasást sírjuk vissza?
Vajon, ha az ékírást magas fokon űzők meghallották volna, hogy mi 101100.. stb módon tárolunk információt, mit szóltak volna? Hogy megőrültünk? Hiszen a kőtábla, az az igazi... Háromezer évig bevált... :D




 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on September 01, 2018 05:32

August 26, 2018

FanArt pályázat eredményhirdetés

Izgalmas napok állnak mögöttünk, hiszen jobbnál jobb képek érkeztek a rajzos pályázatra. Hatalmas fantázia és vidám alkotókedv látszott a beküldött műveken. Mindegyik kép nagy örömöt okozott nekem. :) 41 rajz érkezett, és bizony roppant nehéz volt a döntés, hogy melyek legyenek a nyertes képek.Vajon mi lett az eredményt? 
1. helyezett: Süle Júlia, aki egy nagyon hangulatos keleti alkotást készített a Calderon könyv egyik visszaemlékezéséhez. Egy On Sai idézetes pohár a jutalma:



2. helyezett: V. Mónika, akinek a másik két képe is gyönyörűre sikerült. Könyvidézetes táskát nyert. Scar szerepel a képen:



3. helyezett: Sztaskó Kíra, aki az Apa, randizhatok egy lovaggal? könyvhöz készítette ezt az aprólékosan kidolgozott képet. On Sai idézetes kulcstartóval (táskahúzóval) lett gazdagabb.



A közönségszavazásokkal könyvjelzőcsomagot és csokit nyert:
Hamvas Bianka, Aux Eliza, Papp Kata Annamária,
A sorsolás szerencsés nyertese Pipis Panna, aki választhat egy tetszőleges On Sai könyvet :)
A hangulatos képeikért meglepetés könyvjelzőcsomagot nyert:Lily, Girincsi Dalma, P. Dóra, Hanka, E. Kata
Szeretettel gratulálok mindenkinek!Kérlek, írjátok meg e-mailben a címeteket. (Ne feledjétek az irányítószámot sem!)
Többieknek is köszönöm szépen a részvételt. Nagy örömet okoztatok a képeitekkel, és motiváltatok az írásra is :)



 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on August 26, 2018 10:04

August 4, 2018

Mese másképp :)

(Ez a moly.hu-n egy kreatív írás feladatra született, kedvenc gyerekkori mesém átirata :))
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy herceg, aki prozopagnóziában szenvedett. Képtelen volt felismerni az arcokat. Királyi szüleit hangszínükről, nemes tartásukról ismerte fel, az udvarbeli népeknek viszont a nevét sem tudta, így inkább csak előkelően mosolygott rájuk. Már ifjúkorában majdnem sikerült háborút kirobbantania, amikor arannyal hímzett, gyémánttal díszített kabátját nem az ajtónállónak adta, hanem az épp ott vendégeskedő szomszéd király kezébe nyomta. Szerencsére bölcs atyja diplomáciai úton rendezte a bonyodalmakat, azt hangoztatva, hogy ez egy helyi népszokás, és attól kezdve minden királyi látogató egy gyémánttal kirakott kabáttal távozhatott, ami igencsak megcsappantotta a kincstárat. – Hej, asszony, mi lesz a fiunkkal, ha meghalunk? – búsult a király. – Baj lesz. Míg élünk, ki kell házasítanunk! Attól kezdve bált bál után tartottak. A herceg szorgosan táncolt, kedveskedett a lányoknak, de bizony egyikre sem emlékezett. Annilák, Bellinák, Celinák ropták a táncot vele, mindegyik a-ra végződő nevekkel, hasonlóan bájos hanggal, illatos hajjal, és szinte egyforma karcsú derékkal. Ő pedig illemből mindegyikkel egy táncot járhatott. Ha ez alatt az idő alatt sikerült bármit megjegyeznie a lányból, a másnapi bálon az új ruha láttán elbizonytalanodott. 
Bárcsak végre felismernék egy lányt! Azonnal beleszeretnék – sóhajtott magában a herceg, miközben tökhintókról, és cipőjét vesztett lányokról ábrándozott a könyvtár legszebb Grimm-kötete fölött. Egy nap aztán egy különös leány zárt a karjai közé. Ruhája gyönyörű volt, haja csinos loknikba rendeződött, és léptei nyomán cipellő koppant. Ám az illata… Talán a felmosó vödörnek lehet ilyen szaga, ha a szolgák napokig benne hagyják a vizet. A herceg döbbenten szimatolt. – A tündér keresztanyámtól kaptam a ruhát. Csak elfelejtett előtte… – A lány vöröslő arccal elhallgatott, és sürgősen a lencsék típusairól kezdett csacsogni. A herceget zavarta a szag, viszont érdekelte a téma. Amikor a zene véget ért, a lány meghajolt, és ellibbent, zavartan átadva a helyét másnak. Ám a herceget vezette a szag, és egész este megtalálta Hamupipőkét a tömegből. A bál alatt alaposan megtárgyalták a lencsék osztályozási problémáját, és a herceg élvezte, hogy végre valakit megismerhet, sőt, még a nevét is megjegyezte, mert e-re végződött. 
A lány éjfélkor eltűnt, és a herceg hiába küldte utána a katonáit, azok bizony nem lelték sehol. Másnap újra eljött a leány, és gyönyörű ruhát hordott, ám a jótündér bizony megint elfelejtett egy apróságot. Most a köles osztályozási gondjairól esett szó, és a herceget lenyűgözte a tudományos érdeklődés. A lány éjfélkor megint elhajtott a hintóval, és a katonák sem érték utol. A báli szezon utolsó napja következett. Épp a mák és a hamu szemcseeloszlásáról esett szó, amikor éjfélt ütött az óra, és a Krumbein-féle logaritmikus φ-skála említése közepette a leány felkapta szoknyáját, és iszkiri, szaladt a lépcsőhöz. Ám a herceg szemfüles volt, korábban bekenette a lépcsőt szurokkal. Remélte, hogy beleragad a leány üvegtopánkája, és ha házról házra járva a cipellőt feladják a lányokra, megleli leendő mátkáját. Hamupipőke szaladt, majd meglátva a fekete szurkot, egyszerűen kikerülte azt, és elhajtott a hintóval… 



A herceg kétségbeesetten állt a lépcsőn, és nagy bánatában majdnem sírva fakadt. A Krumbein-féle logaritmikus φ-skála… most már soha nem tudja meg, mi az. Királyi szülei kijöttek utána, és látván nagy bánatát, megkérdezték, mi a baja. Elmesélte, mire az apja a fejét vakarta: – Szurok? Mondd, fiam, és ha kitörte volna a nyakát? – Tudod, hány lánynak van harminchatos lába a birodalomban? – kérdezte fejcsóválva az anyja. – De hát mit tegyek? Mondjátok meg, így hol lelem? – Fiam, egyedül te nem ismered fel az arcokat. Az első este lenyomoztattuk a lányt a titkosszolgálattal – nevetett a király. Másnap előkerítették Hamupipőkét, és hamarosan nagy lakodalmat tartottak. A királynénak csak egy kívánsága volt, a fürdő rendszeres használata. Cserébe viszont csilingelő fülbevalókkal ajándékozta meg a leányt, nehogy keveredés legyen a nászéjszakán. A király csak csendben mosolygott, de biztos, ami biztos, elzáratta a Grimm-meséket a könyvtárban. És mi lett a herceggel? A nászéjszakán végre megtudta, mi az a Krumbein-féle logaritmikus φ-skála. Egyenesen a hasára csókolva… :)

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on August 04, 2018 09:57

On Sai's Blog

On Sai
On Sai isn't a Goodreads Author (yet), but they do have a blog, so here are some recent posts imported from their feed.
Follow On Sai's blog with rss.