Sorok Mögött: Állatok, mint mellékszereplők

2014-ben indult a Sorok mögött rovatunk, ahol írók körblogolását olvashatjátok. Mostani témánk a könyveinkben szereplő állatok, állatmotívumok.
Az írásaim alapján azt lehet feltételezni, hogy imádom az állatokat, nagy rajongója vagyok minden élőlénynek. Valójában nem.Kicsi voltam, amikor egy kakas ki akarta koppintani a szemem. Később kapott meg macska, volt részem területet védő német juhászban, nekem ment ismerkedő dámvad, szóval ha háziállat odajön és nyalogat, bújik, akkor persze, kap simogatást, de én magam nem kezdeményezek.
Mivel ösztönből megfeszülök minden élőlény láttán, így sokkal jobban megfigyelem őket, ahogy azokat az embereket is, akik imádják az állatokat, akiknek természetes az együttélés, és családtag egy élőlény. Kicsit talán csodálom is őket, és azt hiszem, ezek az ellesett pillanatok kerülnek bele az írásaimba, persze, kissé emberszerűvé varázsolva :)
Az Apa, randizhatok egy lovaggal? könyvben két állat szerepel. A vörös kismacskák nagyon lelkesedtek Kósza lovag iránt. :)
"Még egy kis vörös cica volt. Kósza örömmel a karjába vette, és a puha, pihés nyakát cirógatta. A két kismacska még aznap éjjel besomfordált a szobába és bebújt az ágyába. Megpróbálták kitúrni Táncost, aki bosszankodva tucatszor lepakolta őket, majd végül feladta, és inkább a padlót választotta, hogy a kis tappancsok ne zaklassák."

Bó, az undok ló is sokak kedvence lett :)
"A ló abbahagyta a kantár rángatását, kecsesen bólintott, mintha meghajolna.– Így már sokkal jobb. Tudsz te kedves lenni, ha akarsz.– Legyen termékeny a föld!Mia Anne megperdült a hangra. Két férfi állt mögötte az úton, az egyik zöld, a másik kék selyemkaftánt viselt, de jobb vállukon a hímzés egyformának tűnt: egy kék virághalomba szúrt tőrt ábrázolt.– Izé… legyen termékeny. Nőjön sok… búza.
A ló a háta mögött olyat nyikkant, mintha felröhögött volna."
Míg a lovagos könyvben az állatok csupán játékos színesítések, addig a Szivárgó sötétség sorozatban egyfajta írói fogásként szerepelnek. A szereplők gyakran nem mutatják meg az igazi énjüket a másiknak, ellenben az állataikkal, és más lényeikkel őszinték, és ilyenkor sokkal inkább önmaguk. Jobban jellemzi őket az a pár perc, mint egy hosszas párbeszéd, vagy jelenet. Elég megmutatni, milyenek, ha "önmagukban" vannak, és hogyan bánnak a tőlük függésben lévő lényekkel.
Lucy különös kapcsolatban áll a köpenyével, ahogy Don is. Sőt, apró érdekesség, de egy "közös" állatuk is van. Az abert (ezt a növényszerű energiacsapoló lényt) hajdan Lucy kapta, aki nem tudta szeretni. Az Öreg, a korábbi nyolcadik tanácsos elvitte, és Donnak adta, mert felismerte a sorkapcsolatot a két fiatal között. 
A Szivárgó sötétség sorozatban Artúr és a kutyája, Kócos is imádják egymást.
"– Vau! – Kócos szemrehányóan kaffantott egyet. Felháborodva tudatta, hogy ő viszont itt van és kéretik elkapni.Artúr vidámabb lett a szemrehányó pofa láttán. Az állat után futott, rávetődött a hátára, és megpróbálta megszerezni a műlábat. Vadul dulakodtak a füvön, közben többször a földre került ő is. Amikor sikerült megszereznie a lábat, Kócos állkapcsa az önfeledt játékban Artúr karján csattant.– Hé! Én is harapjak? – kiáltotta Artúr, miközben a rotter rajta hevert. A kemény alkarvédőn át is érezte a szorítás erejét.  A kutya észbe kapott, és lazított a szorításon, közben bocsánatkérőn csóválta a farkát, de persze nem eresztette el. Artúr ezen elvigyorodott, majd gyors mozdulattal átkulcsolta a lábával a rottert, és ő került felülre. Hatalmas izmaival pillanatnyi előnyhöz jutott. Félig felemelkedve elhajította a műlábat, ami hatalmas döndüléssel a templom falához csapódott. A kutya rögvest elengedte az összenyálazott karvédőt, földes lábával hasba rúgta Artúrt, és eszét vesztve rohant a játék után." 
Amúgy számomra is meglepetés volt, amikor Artúr ellopta a kutyát a kalózkirály arénájából. Ezt a jelenetet nem terveztem be, egyszerűen a szereplő személyiségéből fakadt. :)A következő regényben is lesznek állatos jelenetek, sőt, Kócos egy ízben még Lucynek is keresztbe tesz...

*Korábbi Sorok mögött bejegyzések: itt.*Többiek írásai a témában:
(hamarosan)






 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on March 24, 2018 09:00
No comments have been added yet.


On Sai's Blog

On Sai
On Sai isn't a Goodreads Author (yet), but they do have a blog, so here are some recent posts imported from their feed.
Follow On Sai's blog with rss.