Fanni Kemese's Blog, page 4

Találkozzunk a Könyvfesztiválon!

2016. április 23-án 13:00-14:00 között Helena Silence-szel és Zakály Vikivel dedikálunk a Könyvfesztiválon a Könyvmolyképző Kiadó D1-es standjánál a Millenáris D épületében. 
Várunk mindenkit szeretettel! :)
Az esemény Facebook linkjét ide kattintva eléritek.

#AuthorLifeMonth kihívás Instagramon

Véletlenül akadtam a kihívásra Facebookon, és megtetszett a koncepció, hogy egy kicsit megmutassam mi is történik a kulisszák mögött. Néhány nap témájához azonnal volt ötletem, más napokhoz kész fotóm, és arra gondoltam, hogy nem lesz rossz rendszerezni őket. Szóval belevágtam. :)Az ötlet kitalálója Dahlia Adler már 6 kötetes amerikai szerző, aki ebben a bejegyzésében vezette fel a kihívás részleteit. Ma telik le az első hét a kihívásból, és eddig a pillanatig kb. 4700 fotó kapott  #AuthorLifeMonth taget.
Instagram kihívás havi program 
Hogy később is visszakereshetőek legyenek a posztjaim, belinkelem őket ide szép sorban. Neten megtekinthetőek a képek, még akkor is, ha valakinek nincs Instagram fiókja. Folyamatosan frissül a lista:

1. nap: a könyved
2. nap: a szerzői fotód
3. nap: a legutóbbi 5 csillagos olvasmányod
4. nap: wip (work in progress) részlet egy készülő művedből
5. nap: meg nem valósult borító koncepciók
6. nap: fan art
7. nap: írós zene

Karácsonyi novella, játékok és egyéb hírek

Idénre a tavalyi Pippás karácsonyi szösszenet novellává duzzadt. Kedden ki is kerül három blogger blogjára is a történet, amely immáron Szárnyaszegettek címen fut:Kelly&Lupi olvas, Deszy könyvajánlója és MFKata gondolatai.
Miért érdemes elolvasni a novellát? Az a különlegessége, hogy a Pippa Kenn-trilógia befejező részére is találtok benne utalásokat, és hosszú idő után végre Gage fejébe is újra belelátunk. :)
A novellaleleplezéshez játék is kapcsolódik, és dedikált ajándékokat is lehet nyerni, szóval kattintsatok.
------
Instagram játék is indult a karácsonyi Pippás novella egy általam készített papírverziójáért + két dedikált könyvjelzőért. Nincs más dolgotok, mint Pippa vagy Mya könyveteket/könyvjelzőtöket karácsonyi körítésben lefotózni és megosztani Instagramon #pippakaracsony hashtag kíséretében 2015. december 24. éjfélig. További részleteket a játékról a linken találtok. Hajrá, hajrá! :)
------

A facebook oldalamon elérhető egy fotóalbum a saját kezüleg készített, limitált szériás Szárnyaszegettek novellás füzetekről. Esőzés és havazás után, fenyőfák kerülnek a szignóra. :)
------
Kicsit korábbi hír, de még ősszel készült velem egy interjú a Varázstinta blogon, illetve a Blogturné Klub Halloween blogturnéján én is válaszoltam négy Halloween témájú kérdésre. :)

Mya bejutott a Libri Aranykönyv TOP 10-be :)

Nagy örömömre a Mya regény bejutott az idei Aranykönyv szavazás TOP 10-es körébe a magyar szerzős Szórakoztató irodalom kategóriában. Köszönöm Nektek, hogy eddig eljuttattátok Myát, szuper érzés, hogy Pippa után Myáról is elmondhatom a döntőbe kerülést. :)

A szavazás újra kezdődött ebben a körben is, 2015. május 31-ig várják a szavazatokat. :) Ide kattintva  lehet (újra) szavazni Myára, vagy mondjuk más fantasztikumot képviselő könyvre – ha már egyszer ott lehetünk hála Nektek –, például Hackett időutazós regényére.
Köszönöm a támogatásotokat! :)

Könyvfesztivál 2015 - dedikálás időpont

Mindjárt itt van 2015 első nagy könyves ünnepe, a Könyvfesztivál. Helenával és Vikivel április 25-én szombaton, 14.00 és 15.00 között várunk Benneteket. Helyszín a Millenáris, mégpedig a Könymolyképző Kiadó D1-es standja.
A további Könyvmolyképzős eseményeket, dedikálásokat, ide kattintva szépen csokorba szedve megtaláljátok.
Idén is végigböngésztem a programot, és kigyűjtöttem néhány további, számomra érdekesnek tűnő beszélgetést és dedikálást, a teljesség igénye nélkül (sajna néhol ütköznek a programok):

Április 25. szombat
10.00–11.00 Márai Sándor teremBeszélgetés a Kolibri Kiadó Magasfeszültség! című könyvsorozatáról A sorozatról és a fesztiválra megjelenő új ifjúsági regényekről – Varga Bálint: Váltságdíj nélkül és Sarah Cohen-Scali: Max – Balázs Eszter Anna főszerkesztő, Pék Zoltán műfordító és Varga Bálint író beszélget. Moderátor: Barabás Éva szerkesztő-riporter (Kolibri Kiadó)
10.00–16.00 B59 stand Angol nyelvű műfordítási ügyeletet tart leendő műfordítóknak Bozai Ágota (Magyar Műfordítók Egyesülete) (Megj. : ez vajon mi lehet?)
14.00–15.00 D1 stand mi dedikálunk :)
14.00–15.00 B19 stand Szabó T. Anna dedikál (Magvető Kiadó)
15.00–16.00 B19 stand Dragomán György dedikál (Magvető Kiadó)
17.00–18.00 B19 stand Lakatos István dedikál (Magvető Kiadó)

Április 26. vasárnap
10.00–11.00 Hess András terem Beszélgetés a hazai YA fantasy irodalomról Moderátor: Roboz Gábor Résztvevők: Holló-Vaskó Péter (A. M. Aranth), Buglyó Gergely és Lakatos István (Főnix Könyvműhely és Ciceró Könyvstúdió)
11.00–12.00 Szabó Magda terem Menőnek lenni A Tilos az Á Könyvek könyvfesztiváli újdonságai kapcsán Horváth Gergely újságíró, a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című magazinjának alapító műsorvezetője fiatalokról, olvasásról, szerepekről, szuperségről, menőségről, másságról beszélget a szerzőkkel és Vinczellér Katalin magyartanárral. Gévai Csilla Lídia,17, Mán-Várhegyi Réka Szupermenők és Jeli Viktória– Tasnádi István–Vészits Andrea Időfutár 5. című könyveinek bemutatója (Tilos az Á és Pagony Kiadó)
11.00–12.00 Hess András terem Sümegi Attila Vadhajtás című könyvének bemutatója Résztvevők: a szerző és Moskát Anita (Gabo Kiadó)
13.00–14.30 Szabó Magda terem Kortárs science fiction és fantasyBeszélgetés a hazai és a nemzetközi zsánertrendekről, díjakról és kortárs szerzőkről (Fumax Kiadó és Gabo Kiadó)
15.00–16.00 B59 stand Találkozás Nádasdy Ádámmal „Miket javítottam?” A fordításokban saját vagy mások hatására véghezvitt változtatásokról, valamint olyan példákról hallhatunk, ahol mindmáig nem sikerült megnyugtató megoldást találni. (Magyar Műfordítók Egyesülete)
Kiállítások D épület bejárat mellett Kiállítás a Sánta Kira grafikusművész munkáiból készült könyvborítókból (Főnix Könyvműhely és Gabo)
B épület Galéria Művésznaplók (Magyar Művészkönyvalkotók Társasága és Magyar Illusztrátorok Társasága)
B épület Galéria Változatok – 10 illusztrátor változatai örökérvényű témákra (Magyar Illusztrátorok Társasága)
B épület Előtér Napi Jókai. Közhírré tétetett regényepizódok plakátokon Porpáczy Zoltán tervezőgrafikus kiállítása Jókai Mór születésének 190. évfordulóján indított grafikus munkáiból (www.facebook.com/napi.jokai)

Sorok mögött: A fő téma már fő

Ezen a héten, a körblogolás keretében, annak próbálunk utánajárni, hogy mi a mi fő témánk.
Ez a téma számomra kifejezetten nehéz, hiszen jelen ponton még nem írtam annyit és annyi félét, hogy egy lépést hátra merjek lépni, és megpróbáljam objektíven szemlélni az eddigi történeteimet, hogy mintázatok és közös elemek után kutassak, vagy éppen olyan gondolatokat keressek, amelyek akár mélyen eltemetve de csak újra és újra előkerülnek.
Az egyik létező írós félelem egy felismerés: “Te jó ég! Hátam mögött ennyi történet és ha jobban belegondolok, mind ugyanarról szól! Ugyanazt írom meg újra és újra. Csak ennyire vagyok képes?”. Az olvasó szemszögéből is inkább elszomorító rájönni erre (Jé, ez az író csak ennyire képes.). Nem egyszer jártam így én is, rákaptam egy szerző könyveire, és aztán egy ponton megállapítottam: jé ez totálisan ugyanaz, inkább ne raboljuk egymás idejét.
Aztán eszembe jutott ez a Neil Gaiman videó. 39. perc környékén egy érdekes téma kerül elő. Igazából a sokszínűség sem feltétlenül járható út kiadói szemszögből, legalábbis meg nem nevezett szerzők nem tudják megjelentetni a “befutott” profiljuktól eltérő történeteiket. Neil fiatal újságíróként ezzel a képpel találkozott, és elhatározta, hogyha egy napon író lesz, a neve lesz az egyetlen közös dolog, amely a könyveire kerül, és ha elég szerencsés és ügyes, akkor ha egy olvasó szereti az egyik könyvét, de egy másikat nem, a harmadiknak mégis ad egy esélyt, mert attól valami más élményt várhatnak. Nem akart az a szerző lenni, aki csak egyetlen dolgot csinál újra és újra. Neil íróként ezt a vonalat követte. Aztán persze 30-40 történet után már előkerülnek az “imádnivaló akadémikusok”, akik elmagyarázzák hogyan írtad le ugyanazt a dolgot újra és újra. És a szerző magyarázhatja a bizonyítványát, hogy visszanézve lehet, hogy tényleg így tűnik, de az úton előre úgy élte meg, mintha mindig mást csinál volna. Nem sokkal azután, hogy láttam ezt a videót, a Könyves Magazinban összefutottam egy cikkel, amely Neil Gaiman munkásságáról szólt (egy kivonat olvasható online), és két bekezdésben leírták, sőt, illusztrálták is, hogyan épül fel egy “tipikus” Gaiman sztori. :)
Két történetemről mégis csak mesélnék, még ha nem is egy nagyobb keretben helyezem el őket, hanem csak a sztorik saját fő témáit próbálom megfogni.Persze még korai kijelenteni, de minél többet gondolkodom Pippa3 cselekményén, az összefüggéseken, jeleneteken, amelyek már alig várják, hogy papírra kerüljenek – egy részüket jó régóta érlelem már –, úgy látom, hogy a hatalom lesz az a fő téma, amely kivédhetetlenül meg akar jelenni több szálon, a történet több rétegében. Még sok minden vár felfedezésre, és a jelenlegi elképzelések simán landolhatnak a kukában, ha adódik egy meglévőnél (számomra) érdekesebb összefüggés, de erről mindenképpen beszéljünk újra, ha elkészülök a kézirattal. :) (Stephen King Carrie-jében a vér nem tudatosan beépített szimbólum volt, hanem csak a végén eszmélt rá a szerző a "jelenlétére".)
Az elmúlt egy hónapban azonban félretettem Pippa világát, és máson dolgoztam. Igazából gyakorlásnak indult az egész, egy játéknak. Megmutatom, hogyan álltak össze a morzsák és hatások egy megvalósításra váró témává.

1. állítás: ha információadagolásra kerül a sor, ritkábban választom a párbeszédet eszköznek. Pont. Ezzel kéne valamit kezdeni. Pont.
Az utóbbi időben jártam színházban is, és miközben a színészek énekeltek, meg elmeséltek, és egy-két mondattal jelezték, hogy napokat ugrottunk az időben, elhatároztam, hogy a gyakorlás alapja egy színdarab lesz. (Színdarabot írni? Én? Lehetetlen.)
Másrészről éppen masszív zombi lázban égtem, a The Walking Dead részek hétről hétre lenyűgöztek; ráadásul hatott rám a Maggie című új zombifilm igen hátborzongató/tetszetős trailere.
A harmadik hatás egy irodalmi előadás volt, ahol inspirációról beszéltek, verseket olvastak fel, és “minden alapanyag” és amúgy is “jó játék klasszikust átdolgozni”.

Persze képeket is gyűjtöttem, katt ideVégül a Rómeó és Júliára esett a választásom, mert érdekelt, hogy az én verzióm micsoda egy középkori világot sújtó zombiapokalipszisre, és párbeszéden keresztül hogyan tudom bemutatni a megváltozott settinget, a társadalmi berendezkedést, ez miként hatna a karakterek döntéseire (mert mi lenne ha a nők és férfiak vállvetve harcolnának, és a páncél amúgy is elég zombibiztos viselet, nem?), és amúgy is mindig zavart a sztori vége, meg az, hogy a szereplők felsorolásánál Júlia neve csak a férfi szereplők után következett.
Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ennyire szórakoztató lesz. Egyrészről, már a színdarab újraolvasásánál rájöttem, hogy nem is emlékeztem a nevettető részekre; másrészről az átdolgozásnál új kihívás is fogadott, amikor rímelő párbeszédeket írtam. Új színeket és új karaktereket belefűzni a történetbe pedig mókás játék. 
Még van a szöveggel bőven munkám, pihenés is vár rá, és előfordulhat, hogy használható sem lesz, de néha a váratlan ötletkurflik újabb löketet adhatnak, és sosem árt, ha az ember egy kicsit mással is foglalkozik, idegen terepre téved.
A fő téma szerintem éveken át fő, akár valami varázsleves. Remélem szeretni fogom az ízét évek múlva.
További véleményekért mindenképpen látogassatok el a következő blogokra is:Moskát Anita, On Sai, Kleinheincz Csilla, Bartos Zsuzsa, Buglyó Gergely, Gaura Ágnes, Nibela

Magyar Könyvek Viadala jelölések

A Magyar Könyvek Viadalán a Mya regény két kategóriában is bekerült a végső öt cím közé. :) A nomináló bloggerek jelöltek, innen kezdve pedig a közönség szavazáson múlik a végeredmény.A bloggereknek köszönöm, hogy eszükbe jutott Mya; aki pedig az oldalon jár és Myára is szavaz, annak szintén köszönet jár.
Az év ifjúsági könyve kategóriában 2015. április 15-ig lehet szavazni.



Az év legszebb könyvborítója kategóriában pedig 2015. március 31-ig várják a szavazatokat.
A borítót Magocsa-Horváth Évi készítette.


Nagy öröm számomra Myát ilyen szuper könyvek között látni. :)

Sorok mögött: kinek kell megfelelnem?

A mostani Sorok mögött körblogolás középpontjában az olvasói elvárások állnak. Ha le kellene rajzolnom az olvasói elvárás jelenségét, egy folytonosan alakot váltó, hatalmas (félelmetes) szörnyeteg lenne, egy csomó csúszós, tüskés csáppal. Ez a lény az álmatlanul hánykolódó, kételyekkel küzdő szerzőket találja meg, ráül a súlyos testével a hasukra, a szúrós csápjaival pedig szorosan körbefonja a mellkasukat, hogy alig bírjanak lélegezni. A szerző meg csak görcsöl a sötétben, hogy vajon szeretni fogják-e a regényét ha kiengedi a kezéből, és az olvasók véreskezű hordája (már elnézést, de éjszaka a félelmek szürreális alakot öltenek, nem? :)) megkaparintja és szétcincálja. Szerencsére nem kell lerajzolnom, de sok feketét és pirosat használnék.
Hosszan írhatnék és találgathatnék arról, hogy az olvasó mi alapján választja ki az olvasmányát, mi minden befolyásolja abban, hogy adott történet felkelti az érdeklődését; a szerző és a kiadó mennyi mindent tesz meg, hogy fogódzókat adjon, feltűnést keltsen, felkeltse az igényt, hogy az olvasó megvásárolja a könyvet a boltban.
Minden olvasó elvár valamit mielőtt belekezdene egy regénybe. Csupán olvasni akar egy jót: talán épp olyasmit keres, amit jól ismer, vagy olyasmit amit még sosem olvasott korábban; űrcsaták, csöpögős szerelem, vagy romba dőlő társadalmak érdeklik éppen. Minden könyv ígéret, és az olvasó úgy gondolja, hogy az adott könyvtől megkaphatja azt amit keres.

Az a trükkös kérdés, hogy szerzőként hogyan tudom befolyásolni azt, hogy az olvasó megkapja azt, amire számít ha az én regényemet veszi kézbe. Nos, a válasz az, hogy sehogyan. Nem állhatok ott az olvasó mellett és kérdezhetem ki az egész addigi életéről, az olvasási szokásairól, a preferenciáiról, az aktuális kedvéről, helyzetéről stb.
A szövegnek, és azon keresztül a történetnek kell egymagában megállnia a helyét. És van egy aranyszabály, amelyet mindenkinek meg kell tanulnia, ha nem csak a fióknak ír:
nem fogja mindenki szeretni a történetedet. Az lehetetlen. Punktum.
Próbálkozni lehet persze, hiszen nekem is van egy elképzelésem arról, hogy mit vár(hat) el az olvasó a történetemtől. Éppen egy trilógia befejező részén dolgozom, jelenleg éppen az érdekel a legjobban, hogy egy sorozat lezárása mitől működőképes; vajon az olvasóim az első két rész tükrében mire tippelnek, mi fog történni? Ha megkapják azt, amit várnak, nem lesz csalódás? Akkor kitalálják a befejezést, nem? Az pedig uncsi. :)
Persze a történetmesélés nem matek, nem lehet kiszámolni az optimális befejezést, amely nagy valószínűséggel az olvasók többségének elnyeri a tetszését. Különbözőek vagyunk, nem csapódik le bennük ugyanúgy az adott történet.

Emlékszem, a Twilight sorozat befejezése nagy port kavart. A főhősök révbe értek, egy csodás örökkévalóságnak néztek elébe, és ezért még csak nagy veszteségeket sem kellett elszenvedniük. Volt egy kis izgulás, de az ölükbe pottyant az egész jutalom. Az olvasók többsége mégsem volt elégedett; ami azt illeti, én is becsapva éreztem magamat.

Persze van másik véglet is, amikor olyan nagy a veszteség, hogy az olvasó akkor is becsapva érezheti magát (A beavatott trilógia harmadik részét olvastátok már?). Az éhezők viadala trilógia befejezése nekem tetszett, még ha a könnyeimtől nem is láttam az utolsó lapokat. A Harry Potter sorozat nagy csatájában megfelelő mennyiségű vér folyt?
De például az is egy jó fogás ha a szerző útközben hozzászoktatja az olvasókat ahhoz, hogy a karakterei nincsenek biztonságban, és bárki bármikor elhullhat. (Tyrion vajon megéli A tűz és jég dala sorozat végét? )
Akkor mi kell az olvasónak?
Akárhogy nézem, a kérdés úgy pontos, hogy szerintem mi kell az olvasónak. Igazából egy olvasót ismerek igazán kívül-belül, oda-vissza: ez pedig én magam vagyok.

Ez persze azt sugallhatja, hogy akkor én magamnak írok. Persze ez leegyszerűsíthető: ha visszaolvasok egy jelenetet, akkor azt tudom megállapítani, hogy nekem tetszik-e vagy sem. Ha nem tetszik, akkor miért gondolom azt, hogy az olvasónak tetszeni fog? Ha meghagyom a csámpás jelenetet, akkor addig motoszkál bennem a gondolat, amíg át nem írom. Ha a szerkesztő később azt mondja, hogy az adott jelenettel kezdjünk valamit, akkor még ha nagyon szeretem is, valami kompromisszumot keresek. Eddig még sosem bántam meg az átírást, nem érdemes ragaszkodni valamihez, ha a végén jobban is meg lehet oldani.
Tegyük fel egy a jelenet nem tetszik, mégis úgy gondolom, hogy az ideális olvasómnak tetszene, akkor máris egy feltételezéssel élek, hogy szerintem mit akar látni, hogyan gondolkodik. Egy ilyen feltételezés félrevisz szerintem, nekem fontos, hogy meg tudjak békélni mindennel, amit leírok. Végső soron én feccölöm a legtöbb időt a történetbe. És egyetlen ilyen szilánk megváltoztathat összefüggéseket, hatással lehet az egész történetre; ha nem változtatok, akkor a jelenet kilóghat a nagy egészből.

Írás közben, amikor egy útelágazásnál meghozok egy döntést (vagy rajtam keresztül egy karakter meghoz egy döntést), akkor nem azon rágódom a legtöbbet, hogy az olvasók vajon mit fognak szólni. Az sokkal inkább érdekel, hogy a történet felépített összefüggéseihez, a karakterek hátteréhez hű maradok-e, ezek összességéből következik-e a következő lépés.
Írás közben a történettel birkózom; elsődlegesen az érdekel, hogy én kerekedjek felül, hogy befejezzem a történetet és legyen füle és farka is.

Végső soron szeretném a lehető legtöbbet kihozni egy történetből, minél mélyebbre merülni a lehetőségek tengerében, hogy azokat a halakat pecázzam ki sorakoztassam fel, amelyek a legjobb végeredményhez vezetnek. Melós és hosszú folyamat, és igazából sosem tudhatja az ember, hogy az olvasóknak tetszeni fog-e a történet, vagy éppen többre sem tartják majd a kisujjuk körmének végénél.

És itt a második aranyszabály:

Mindig lesz legalább egy olyan olvasó, akinek a Te regényed lesz a kedvence.

Amikor a kész kéziratot elolvassák a béták, a lektorok vagy a szerkesztőm, akkor bejönnek új szempontok, kompromisszumok, de mind azon dolgozunk, hogy a regényt az olvasók teljes pompájában vehessék kézbe és alakíthassák ki róla a véleményüket.

Én szerzőként csak azt tudom befolyásolni, hogy mennyi munkát és időt teszek bele a könyvbe, mennyi időt szentelek annak, hogy elsajátítsam a szakmai fogásokat, hogy minél inkább felvértezve írjak, és minél több eszköz közül válogathassak. A produktum, amit a folyamat végén kiadok a kezemből, remélhetőleg nem akarom visszaszedni; a megjelenés pillanatában azt szeretném érezni, mindent megtettem és megbirkózom majd a fogadtatásával.
Nem állhatok ott minden olvasó mellett, nem magyarázhatom el, hogy egyes mozzanatnál mire is gondoltam és hogyan illeszkedik a nagy egészbe. Az olvasó felcsapja a könyvet, és kalandra indul. A történetnek pedig magáért kell beszélnie.
Olvasd el, hogy más szerzők mit gondolnak a témáról, hiszen több szem, többet lát:Moskát Anita, On Sai, Brandon Hackett, Bartos Zsuzsa, Buglyó Gergely, Gaura Ágnes, Nibela

A Pippa-karácsony

Amikor a blogturnésok megkerestek, hogy írjak egy kis szösszenetet, amely egyszerre köthető a Pippa Kenn-trilógiához és a karácsonyhoz, tudtam, hogy örömteli kihívásnak nézek elébe. Érdekelt, hogy Pippa világába hogyan tudnám belecsempészni a karácsonyt, amikor ők maguk nem ünneplik azt. A szemfülesek Kelly&Lupi blogján már ráismerhettek a gyanúsan sok P-re és az erődház szóra, meg sok más apró utalásra, de most felkerül ide a blogra is “A Pippa-karácsony”, immár teljes harci díszben.Ha “A Pippa-karácsony” a Mya kézirat írása közben születik meg, valószínűleg kivágott jelenetként végezte volna, de ettől függetlenül Pippának igazán kijárt, hogy örülhessen valaminek. (A Mya regény olvasók most biztosan bólogatnak. ;))
Köszönöm a blogturnésoknak a szuper ötletet és a kivitelezést!

A karácsonyi játék itt a blogon szintén Pippához és a karácsonyhoz kötődött. Köszönöm szépen a rengeteg leírást és Pippa-karácsonyos bannert, nagyon jó volt végigolvasnom a nevezéseket és megnézni a bannereket. (Például nagyon szuper lett Vivien Pippa ihlette GIF-je, vagy Balázs mézeskalácsos bannere)
A meghirdetett leírás szerint sorsoltam (a raffle boxban látható a végeredmény), a nyerteseknek írok az e-mail címére.

Jó olvasást, továbbá mindenkinek nagyon boldog karácsonyt és jó pihenést kívánok! :)


•••
BEESTEM A KENN-HÁZBA, ÉS GYORSAN KIZÁRTAM A SZÁLLINGÓZÓ HÓESÉST, meg az orrokat pirosra csípő hideget. Levettem az átázott holmimat, hajamból kiráztam az olvadozó havat.

– Hahó! – kiáltottam, de válasz nem érkezett. Az üres csend erődházakhoz illett, nem családi házakhoz. Jelly kutya sem fogadott a küszöbön, de nem csak ez hibádzott: a máskor patyolat kövön vaskos sárcsík kenődött szét. Nem kutyamancsról vagy bundáról való, hanem mintha valami nehéz, piszkos tárgyat ráncigáltak volna be a házba.
A testem megfeszült a szokatlan jelek láttán. Követtem a nyomokat, ujjam begörbült, a bőrkesztyű nyikorgott a kezemen. A lépcsőfokokon apró fagyott földrögök hevertek szerteszét, csikorogtak, ahogy rájuk léptem. Az emeleten izgatott suttogást csíptem el, és engedett a csomó a gyomromban.
A hangok a szobámból jöttek, a résnyire nyitott ajtóm vonzott; titok lapult mögötte.
Belöktem az ajtót, és megtorpantam a küszöbön. A sárcsík egy embermagas, cserepes tujában végződött. A terebélyes, kékeszöld lomb betöltötte a teret; a szoba, amelyet nem bírtam belakni, most először tűnt személyesebbnek. Az ágakról tarka gombócok lógtak, a bütykös ágvégekre masnikat csomóztak. Mit keres itt egy fa? Minek aggatták tele egy csomó… Várjunk csak!
Hazel kiugrott a tuja mögül, az ágak megrezdültek.
– Ta-daa! – Kitárta karját, mintha magához akarná ölelni az egész világot, de lehet, hogy csak engem. Vigyorgott, az az érzésem támadt, hogy csak a villogó fogsorának van helye az arcán.
– Boldog karácsonyt! – mondta Phil, és szerényen ő is előbújt, kezében tükörfényes fémdarab, amelyre éppen madzagot kötött. – Hazel is ezt mondta, csak karácsonyi nyelven.
Hazel Phil vállába öklözött.
– Nincs is olyan nyelv!
– Te már csak tudod! – szúrta vissza Phil. – Nem is jársz iskolába!
– Sssh! Fogd be!
A következő öklözés elől ellépett, és a hevenyészett díszt az egyik ágra aggatta.
– De ha egyszer így van?
Az ikrek vitába bonyolódtak, nem volt értelme közbeszólnom, csak ki kellett várnom a végét.
Megvizsgáltam a vászon gombócokat: mind levarrt ujjú, kitömött kesztyűk voltak. Hazel munkája. Az ágak tövébe akasztott drótokból és fémdarabokból készült díszek pedig Phil találékonyságát dicsérték. Feldíszítettek egy fát. De minek?
Áramütésként ért a felismerés: a giccses tuja valójában karácsonyfa akart lenni, sőt, a mai, téli napfordulót követő harmadik nap egybeesett a régi hagyománnyal. Olvastam karácsonyokról. Az apám a legmagasabb polcokra dugta el előlem ezeket a történeteket, mint minden családról és a családi összetartozás erejéről szóló könyvet. Apám tudta, hogy én csak magamra támaszkodhatok, ha ő egyszer nem lesz.
– Tudod mi az a karácsony, igaz? – kérdezte Hazel. Összevonta szemöldökét, próbálta megfejteni, hogy mit jelent a könnyfátyol, amit gyorsan kidörgöltem a szememből.
Hogyan magyarázhatnám el, hogy ez a giccses fa olyan, mintha belépnék egy könyv lapjaira? A családdal együtt járt az örökös alapzaj, a közös étkezések, nevetés vicceken, osztozás terheken. Megfigyeltem, hogy a családok megünnepeltek előre kitűzött napokat, apropót kerestek, hogy összegyűljenek és időt töltsenek egymás társaságában.
Bárcsak megsúghatnám a három évvel fiatalabb Pippának, hogy ez lesz a jutalma, ha kitart: egy nap átélheti az érzést, amiről azt gondolta, csak olvashat.
– Ez az én ajándékom? – kérdeztem Hazeltől. Felvihogtam; egy Kenn-karácsony gondolata többé már nem fért el bennem. Hazel és Phil elégedetten összenéztek, cinkos tekintettel; már nyoma sem volt az előbbi testvéri szóváltásnak.
– Hazel Kenn! – üvöltötte a nagybátyám a földszintről. A lépcsőn közeledő Peternek haragosan görbült az árnyéka. – Vörös Joe-nak eltűnt a francos tujája, és azt mondták te rángattad be ide. Ajánlom, hogy ne legyen közöd hozzá, mert olyan büntetést kapsz, hogy…
Peter szava elakadt, amikor belépett a szobába. Felmérte a mosolyomat, aztán a giccses tuját, aztán a fintorgó gyerekeit, aztán az elkomorodó arckifejezésemet.
– Ez meg… – kezdett bele Peter, és Phil behúzta a nyakát, Hazel meg karba tette a kezét, amikor Peter nagy levegőt vett a kiabáláshoz.
– Hazel, eredj le Vörös Joe-hoz, és kérj bocsánatot a taplóságodért! Mondd meg neki, hogy két hétig szobafogságban vagy!
– Sosem adta volna oda! – ellenkezett Hazel.
– Indulj!
– De apa! – toppantott Hazel; hangja Hazel-hisztis, amivel elért bármit, amit akart. Rám mutatott. Francba! – Nem látod, hogy Pippa mennyire…
– Eredj! – Peter ajtót mutatott. Hazel először nem mozdult, majd veszített egy gyors szempárbajban, és cittegve kitrappolt a szobából.
Peter szája megrándult, amikor elhaladt mellette Hazel. Mosolykezdeményt harapott el, de a hangja még mindig csattant.
– Azt is mondd meg Vörös Joe-nak, hogy megkapja a tujáját holnap, és átvállalom a tartozását, amivel Kutyaorrú felé kell elszámolnia. És sajnálod, érted? Sajnálod, hogy szó nélkül elhoztad.
– Persze! – Hazel kinevette az apját, és már rohant is lefelé. – Sajnálom.
– És takarítsd fel a koszt, mielőtt anyád hazajön… Mindegy! – Hazel már messze járt, Peter összecsippentette az orrnyerge tövét. Phil felélénkülten visszatette a fára a saját díszeit, amiket Hazel leszedett.
– Hoztam csirkehúst pitének! – újságolta.
Peter otthagyott minket, pedig ha megvárja, megköszöntem volna, hogy maradhat a tuja a házban.
Aznap este húsospitét sütöttünk Hesterrel, és annyi krumplispogácsát szaggattunk az ikrekkel, hogy még a szomszédoknak is jutott belőle. Hesternek még órákkal később is liszt pergett a hollótincseiből, és még napokkal később is érezni véltem a sülő pogácsa illatát.
A szolárlámpákra piros és zöld kendőket borítottunk, és a tompa fények mellett az ikrek csendes éjt húztak hegedűn és csellón. Phil úgy énekelt, mint egy angyal, és Hazel azzal szekálta, hogy úgy énekel, mint egy angyal. Én rég olvasott történeteket meséltem elnyújtott beleéléssel; szóról szóra, ahogy belém égtek az erődházban. Még Peter is velünk egy szobában ücsörgött; a saját emlékeibe merült, és egy pohár bort szopogatott.
Aznap este, a Kenn-karácsonyon, könnyű volt a mellkasom és a szívem. Azt hiszem, még álmomban is mosolyogtam.
 Azt kívántam, bárcsak megállna az idő.

Varázsgomba és valóság

A magyar nyelvű szövegért gördíts lejjebb. :)
When I read about Maggie Stiefvater's art making contest for the super Raven Cycle themed tarot decks, I knew I had to participate. I've just read the third book in The Raven Cycle, the Blue Lily, Lily, Blue, so the experience was fresh, still I go back to the The Dream Thieves. And if we talk about The Dream Thieves, Kavinsky need to be mentioned.
One of the most memorable places in the second book was an enchanted meadow full of white Mitsubishis stolen from Kavinsky's dreams. They looked like normal cars at first sight, but something was mostly wrong with them: bigger or smaller size, only one wide light on the front of the car or lack of motor.
So below is one of Kavinsky's first possible attempted theft. He wanted a shiny new Mitsubishi – moon-white of course – with some magic mushroom in its glovebox. I guess it doesn't go so well:

Dreamed Mitsubishi & some magic mushrooms,
recycled cardboard, acrylic paint, gel pen, pencil--------------
Szóval Maggie Stiefvater egy kreatív kis játékot hirdetett, ahol Maggie által tervezett tarotkártya szetteket lehet nyerni, és nem mellesleg egy darab kártyát minden résztvevő kap. (És emberek, ki ne akarna ilyen kártyákat birtokolni? Most komolyan!)
A Hollófiúk-sorozat harmadik részét, a Blue Lily, Lily Blue-t pár hete olvastam, és nagyon szerettem a néhol félelmetesbe hajló hangulatát – meg még sok mást is. Nem egyszerű szemforgatós műijesztegetésről van szó, hanem könyvben a hétköznapi jelenségek, cselekvések egyik pillanatról a másikra elcsavarodnak kellemetlen, természetellenes irányba. Tűélesen látod magad előtt, hogy mi történik, és beleborzongsz, mert egyik pillanatban még minden oké, aztán a következőben a madaradat megszállja valami, és női hangon kezd el beszélni.

Mégis a sorozat második részéhez, az Álomrablókhoz nyúltam vissza, és ahhoz a bizonyos Kavinskyhez, meg az álmokból összelopkodott cuccaihoz. Még mindig előttem van az egyik helyszín, egy mező, tele fehér, hibásan összeálmodott Mitsubishi sportautóval: némelyiknek gond van a méretével, van amelyikből a motor hiányzik, van amelyiknek három ajtaja van vagy túlméretezett a spoilere.

Így arra gondoltam, hogy megörökítem a még zöldfülű Kavinsky egyik lehetséges korai álomlopási kísérletét. Egy holdfehér Mitsubishit akart elhozni, egy kis gombával a kesztyűtartóban. Nos, a végeredményt látva valószínűleg nem volt elégedett. :)

(Szerintem olvassatok Maggie könyveket. :))