Leonard Bernstein > Quotes

“Music . . . can name the unnameable and communicate the unknowable.”
― Leonard Bernstein

“To achieve great things, two things are needed: a plan and not quite enough time.”
― Leonard Bernstein

“This will be our reply to violence:
to make music more intensely,
more beautifully,
more devotedly than ever before.”
― Leonard Bernstein

“I've been all over the world and I've never seen a statue of a critic.”
― Leonard Bernstein

“Any great art work … revives and readapts time and space, and the measure of its success is the extent to which it makes you an inhabitant of that world - the extent to which it invites you in and lets you breathe its strange, special air.”
― Leonard Bernstein

“Music, of all the arts, stands in a special region, unlit by any star but its own, and utterly without meaning ... except its own.”
― Leonard Bernstein, The Joy of Music

“I'm no longer quite sure what the question is, but I do know that the answer is Yes.”
― Leonard Bernstein, The Unanswered Question: Six Talks at Harvard

“Life without music is unthinkable. Life without music is academic. That is why my contact with music is a total embrace.”
― Leonard Bernstein

“Inspiration is wonderful when it happens, but the writer must develop an approach for the rest of the time... The wait is simply too long.”
― Leonard Bernstein

“The point is, art never stopped a war and never got anybody a job. That was never its function. Art cannot change events. But it can change people. It can affect people so that they are changed... because people are changed by art – enriched, ennobled, encouraged – they then act in a way that may affect the course of events... by the way they vote, they behave, the way they think.”
― Leonard Bernstein

“We're neither pure, nor wise, nor good
We'll do the best we know.
We'll build our house and chop our wood
And make our garden grow.
And make our garden grow!”
― Leonard Bernstein, Candide - Vocal Selections: Revised Edition Vocal Selections

“A writer is a person for whom writing is more difficult than it is for other people.”
― Leonard Bernstein

“The key to the mystery of a great artist is that for reasons unknown, he will give away his energies and his life just to make sure that one note follows another…and leaves us with the feeling that something is right in the world.”
—”
― Leonard Bernstein

“The gift of imagination is by no means an exclusive property of the artist; it is a gift we all share; to some degree or other all of us are endowed with the powers of fantasy, the dullest of dullards among us has the gift of dreams at night - visions and yearnings and hopes. Everyone can also think; it is the quality thought that makes the difference - not just the quality of logical thinking, but of imaginative thinking. And our greatest thinkers, those who have radically changed our world, have always arrived at their truths by dreaming them; they are first fantasized, and only then subjected to proof.”
― Leonard Bernstein

“There are two ways to think about all this. One way is that life is absurd to start with and that only a mad man goes out and tries to change the world, to fight for good and against evil. The other way is that life is indeed absurd to start with and that it can be given meaning only if you live it for your ideals, visions and poetic truths, and despite all the skepticism of all the Sancho Panzas' in the world, saddle up whatever worn out horse you've got and go after those visions.”
― Leonard Bernstein

“A liberal is a man or a woman or a child who looks forward to a better day, a more tranquil night, and a bright, infinite future.”
― Leonard Bernstein, Thinking and Writing in College

“Two things are necessary for great achievement: a plan and not quite enough time.”
― Leonard Bernstein

“I'm not interested in having an orchestra sound like itself. I want it to sound like the composer.”
― Leonard Bernstein

“...I also believe, along with Keats, that the Poetry of Earth is never dead, as long as Spring succeeds Winter, and man is there to perceive it....And finally, I believe that because all these things are true, Ives' Unanswered Question has an answer. I'm no longer quite sure what the question is, but I know the answer is Yes.”
― Leonard Bernstein

“As for my unrestrained podium comportment: to this I will answer that that the one and only purpose my gestures serve is a musical one. I do not consciously set out to perform histrionics on the podium. If I did, it would immediately show up in the music. Phony gestures produce phony sounds.
For myself, I approach what I play not from a conductor’s point of view, but from a composer’s point of view. When I conduct the 'Eroica', as I recently have with the (New York) Philharmonic, I feel as though I’m actually writing the piece.”
― Leonard Bernstein

“És hiszem Keatsszel, hogy a föld költészete véget mindaddig nem lel, amíg a telet tavasz követi, és van ember, aki észleli.
Hiszem, hogy ebből a földből olyan zene sarjad, amely forrásai természeténél fogva tonális.”
― Leonard Bernstein, The Unanswered Question: Six Talks at Harvard

“A huszadik század kezdetétől fogva rosszul megírt dráma volt.”
― Leonard Bernstein, The Unanswered Question: Six Talks at Harvard

“lőadásaim előkészítése során minduntalan kérdezgettem magam – és kérdeztek mások is –, mi a jelentősége ennek az egész muziko-lingvisztikának? Hozzásegíthet-e Charles Ives megválaszolatlan kérdésének megválaszolásához – hová tart a zene? És ha igen, számít az? A világ inog, kormányok roppannak össze, mi meg itt zenei fonológiával, most pedig mondattannal pepecselünk. Nem az elitizmus botrányos esete ez?
Nos, a maga módján az; de bizonyosan nem valamely osztály gazdasági, társadalmi vagy néprajzi elitizmusa, hanem a kíváncsiságé, az értelem e sajátos fürkésző szelleméé. Az pedig öröktől való. Csakhogy napjainkban a szépség-adta-értelem és értelem-adta-szépség kutatása még fontosabbá válik, hiszen nap mint nap középszerűség és művészet-kufárkodás csúfítja el életünket; és azon a napon, amelyen John Keats igazság-szépség ideáljának ez a keresése érdektelenné válik, valamennyien visszahúzódhatunk és bezárkózhatunk barlangunkba.”
― Leonard Bernstein, The Unanswered Question: Six Talks at Harvard

“Miért vagyunk még itt, küzdve a továbbhaladásért? Most kerültünk szemtől szembe az igazi végső kétértelműséggel, ez pedig maga az emberi szellem. Mind közül a legizgalmasabb kétértelműség: hogy amint felnövünk, érettségünk jele halandó voltunk elfogadása; és mégis makacsul továbbkeressük a halhatatlanságot. Hihetjük, hogy minden mulandó, még az is, hogy mindennek vége; mégis hiszünk a jövőben. Hiszünk. Kijövünk a moziból a legnyomorultabb romlottság három órája után egy olyan filmben, amilyen a Dolce Vita, és szárnyalva jövünk ki, puszta alkotókészségén lelkesülve; tovább tudunk röpülni a jövő felé. És ugyanezt érezzük, miután tanúi voltunk Godot reménytelenségének a színházban, vagy a Sacre [du Printemps] agresszív vadságának a hangversenyteremben. Sőt a „Revolver” című album keserédes ifjonti cinizmusának hallatán is – tovább szárnyalhatunk. Hinnünk kell az ilyen alkotóerőben. Én mindenesetre hiszek. Ha nem tenném, miért bajlódnék ezekkel az előadásokkal? Semmiképp sem azért, hogy ingyen reklámot csináljak az Apokalipszisnek. Valaminek lennie kell bennünk, bennem, ami arra késztet, hogy akarjam a folytatást; a tanítás hit a folytatásban. Hogy megosztom Önökkel kritikai érzéseimet a múltról, hogy megpróbálom leírni és megítélni a jelent – alaptermészeténél fogva mindebben a jövőbe vetett szilárd hit rejlik.”
― Leonard Bernstein, The Unanswered Question: Six Talks at Harvard

“A huszadik század kezdetétől fogva rosszul megírt dráma volt. I. felvonás: kapzsiság és képmutatás népirtó háborúhoz vezet; háború utáni igazságtalanság és hisztéria; fellendülés; összeomlás, totalitarianizmus. II. felvonás: kapzsiság és képmutatás népirtó háborúhoz vezet; háború utáni igazságtalanság és hisztéria; fellendülés; összeomlás, totalitarianizmus. III. felvonás: kapzsiság és képmutatás – nem merem folytatni. És mik voltak az ellenmérgek? Logikai pozitivizmus, egzisztencializmus, száguldó technológia, űrhajózás, kételkedés a valóságban, és általános jólnevelt paranoia, az utóbbi időben kiállítási tárgyként Washington legmagasabb posztjain. És személyes ellenmérgeink: együttcsaholás, kábítószer, szubkultúrák és ellenkultúrák, bekapcsolódás, kikapcsolódás. Helybenjárás és pénzhajhászás. Új vallásos mozgalmak rohama guruizmustól Billy Grahamizmusig. És új művészeti mozgalmak rohama, konkrét költészettől John Cage csendjeiig. Katarzis itt, purgatórium ott. És mindez egy jegyben, a planetáris halál angyalának jegyében.”
― Leonard Bernstein, The Unanswered Question: Six Talks at Harvard

“We are now face to face with the truly Ultimate Ambiguity which is the human spirit. This is the most fascinating ambiguity of all: that as each of us grows up, the mark of our maturity is that we accept our mortality; and yet we persist in our search for immortality. We may believe it's all transient, even that it's all over; yet we believe a future. We believe. We emerge from a cinema after three hours of the most abject degeneracy in a film such as ''La Dolce Vita,'' and we emerge on wings, from the sheer creativity of it; we can fly on, to a future. And the same is true after witnessing the hopelessness of ''Godot'' in the theater, or after the aggressive violence of ''The Rite of Spring'' in the concert hall. Or even after listening to the bittersweet young cynicism of an album called ''Revolver,'' we have wings to fly on.”
― Leonard Bernstein, The Unanswered Question: Six Talks at Harvard

“I believe that man’s noblest endowment is his capacity to change. Armed with reason, he can see two sides and choose: He can be divinely wrong. I believe in man’s right to be wrong. Out of this right he has built, laboriously and lovingly, something we reverently call democracy. He has done it the hard way and continues to do it the hard way — by reason, by choosing, by error and rectification, by the difficult, slow method in which the dignity of A is acknowledged by B, without impairing the dignity of C. Man cannot have dignity without loving the dignity of his fellow.”
― Leonard Bernstein, This I Believe: The Personal Philosophies of Remarkable Men and Women

“Felötlött bennem: elképzelhető, hogy valamikor, egy távoli napon a zene végül a tonalitástól elkülönítetten is létezhet. Nem tudok magam elé idézni ilyen zenét, de el akarom ismerni ennek a lehetőségét. Csak éppen ezt a távoli napot alapvető változásoknak kell megelőzniük fizikai törvényeinkben, esetleg az embernek a földgolyótól való elszakadásával. Mindez már elkezdődött az űrkutatással, az Új Öntudat, az Omega pont felé vezető hosszú úttal. Talán egyszer megszabadulunk az idő zsarnokságától, a zene harmonikus sorainak diktatúrájától. De addig valószínűleg még mindig földhöz kötöttek, földhöz ragadtak maradunk, messze az Omega ponttól, belesüppedve az olyan régimódi dolgokba, mint amilyenek az emberi kapcsolatok, ideológiai, nemzetközi és fajok közötti viszályok. Még a legvadabb képzelettel sem tudunk elszabadulni égitestünktől, a világegyetemmel foglalkozó tudósaink vágyálmai ellenére sem. Hogyan beszélhetünk az Omega pontról, amíg olyan kicsinyes „játékot" űzünk, mint amilyen Vietnam
Nem, még mindig földi lények vagyunk, még mindig szükségünk van az emberi melegségre és az egymás közti kommunikációra, hála a Magasságos Égnek! És mindaddig, amíg kinyújthatjuk egymás felé a kezünket, gyógyírként fog hatni ránk a tonalitás. Nem lehet puszta véletlen, hogy fél évszázad radikális kísérletei után a legjobb és legkedveltebb atonális vagy tizenkét hangú, vagy szeriális stílusú művek azok, amelyek minden furcsaságuk ellenére megőriztek valamit a tonális háttérből; azok a művek, melyek tonális jellege a legerősebb. Gondolok itt kapásból Schönberg 3. vonósnégyesére, Hegedűversenyére, két Kamaraszimfóniájára, Berg csaknem mindegyik kompozíciójára, Sztravinszkij Agonjára vagy a Threnire, sőt Webern Szimfóniájára, vagy második Kantátájára – mindezekben a darabokban a tonalitás állandó és magabiztos szelleme kísérti a hallgatót. Minél többször hallgatjuk, annál jobban kísért. És a kísértésben megérezzük a tonalitás utáni gyötrő vágyat, az attól való, erőszakos elszakadást és a visszaszerzése iránti vak igyekezetet. És vissza is fogjuk szerezni. Éppen az átmeneti időszakunk, válságunk értelme. De új viszonyban kerülünk hozzá vissza: haláltusánk katarzisa által megújultan. A válságból, ha szerencsések vagyunk, új és szabadabb – talán személyesebb vagy esetleg kevésbé személyes: ki tudná megmondani? – fogalmakkal szabadulunk, mindenesetre a tonalitás új eszményével. És a zene mindent túlél, fennmarad.”
― Leonard Bernstein, The Joy of Music

“Azt halljuk, hogy a művészet elkerülhetetlenül művészetkommentálássá vált; félünk attól, hogy a technika elnyeli azt, ami egykoron tartalomként volt ismeretes. Minderről azt mondják, siralmas dolog, gyenge látvány, szomorú állapot. És mégis, nézzük csak meg, hány a fentiekhez hasonló módon fogant művészi alkotás virágzik, talál lelkes követésre, és indít meg mélyen bennünket. Kell valami jónak is lennie mind e negatívumokban.
És van is. Ezek a művek állandóan a jelentőségteljesség mind költőibb területei felé tartanak. Legyünk konkrétabbak: a Godot-ra várva rendkívül megindító és részvétteli antidráma. Az ürességgel és cifrasággal foglalkozó Az édes élet furcsa módon éltető, sőt ösztönző film. Nabokov antiregénye, a Sápadt tűz (Pale Fire) szenzációs mestermű, hőse, Charles Kinbote valódi antihős. Balanchine legabsztraktabb, legelvontabb balettjai bombasikerek. De Konoing képei csodálatosan dekoratívak, szuggesztívek, serkentőek és rendkívül drágák. Ez valóban igen hosszú lista lehet, ám egyvalamit nem foglalhatnék bele – valamely komoly antizene-darabot. A zene nem boldogulhat mint anti-művészet, mivel gyökerében és radikálisan absztrakt, míg a többi művészet mind alapvetően a valóság képével foglalkozik – szavakkal, formákkal, történetekkel, az emberi testtel. És amikor egy kiváló művész a valóság képét absztrahálja, vagy másik, látszatra nem odaillő képpel kapcsolja össze, vagy illogikus módon vegyíti – ez a költői formába öntés. Ebben az értelemben Joyce poétikusabb, mint Zola, Balanchine, mint Petipa, Nakobov, mint Tolsztoj, Fellini, mint Griffith. De John Cage nem költőibb Mahlernál, s Boulez sem Debussynél.”
― Leonard Bernstein, The Joy of Music

“Fanatikus zenerajongó vagyok. Életem egyetlen napja sem múlhat el a zene hallgatása, játszása, tanulmányozása vagy a róla való gondolkodás nélkül. És mindezt nem hivatásos muzsikusként teszem. Rajongó vagyok, a zenekedvelők táborának egyik elkötelezett tagja. És ebben a szerepben (ami, feltételezem, nem sokban különbözik a tisztelt Olvasóétól), az egyszerű zenekedvelő szerepében, önként, bár boldogtalanul, be kell vallanom, hogy e pillanatban, vagyis amikor ezt írom, isten bocsássa meg, de sokkal több örömöm telik Simon és Garfunkel zenei kalandjaiban vagy a The Association által előadott Along Comes Maryben, mint az avantgarde zeneszerzők ma készülő műveinek legtöbbjében… Lehetséges, hogy egy év múlva, vagy esetleg már akkor, amikor ezek a szavak nyomtatásban megjelennek, nem állítom ugyanezt, de ebben a pillanatban, 1966. június 21-én, így érzem. A popzene tetszik az egyetlen területnek, ahol rendületlen maradt az életerő, az invenció öröme, a friss levegő érzeté. Minden más – az elektronikus zene, szerializmus, aleatorikus zene – hirtelen elavultnak látszik, belőlük máris az akadémizmus dohos szaga árad. Úgy tetszik, még a dzsessz is sajnálatosan megrekedt. A tonális zene is bizonytalan állapotban van, téli álmát alussza.”
― Leonard Bernstein, The Joy of Music