Kálmán Eszter's Blog, page 7
August 11, 2024
Megtámadták a Jupitert!
Nem szoktam mostanság fényszöges állásokról írni, de most egy olyan állás rajzolódik ki az égen, amihez hasonló legutóbb a pandémia kapcsán merült föl. Méghozzá az, hogy a Jupitert (mint jótevőt) támadja a Mars és a Szaturnusz is mint kártevő bolygó (miközben egymást is támadják). Bontsuk szét, mit is jelent ez nekünk?
A Jupiter május végén belépett az Ikrek jegyébe és ezzel felemás helyzetbe került. Az Ikrekben ugyanis, mint Levegős jegyekben van hagyományosan egy ún. vegyes (dorotheuszi) triplicitása. A triplicitás közepes méltóságot jelent. Közepes szintet. Elég jó márkát. De néha jobb mint az egzaltáció emberben, könnyebb kijönni vele. De emellett a Jupiternek az Ikrekben van romlása is, vagyis exilbe (száműzetésbe kerül). Ez mit jelent? Száműzetés: összes erejét elvesziti, nem képes semmire, minőségromlás. A bolygó a rosszabbik arcát mutatja vagy nem hozza az elvárt jót. Teljesen rossz, használhatatlan, értéktelen, elfogyott dolog. Nem tud a helyzet ura lenni vagyis a helyzetet nem tudja saját előnyére forditani.
William Lilly szerint: " légy óvatos a bolygó hatását illetően, ha az bukásban vagy exilben van....mivel a az exilben lévő bolygó olyan személyhez hasonló akit kidobtak birtokáról a visszatérés reménye nélkül...."
Na most, a kettő együtt mindig egy időbeli lefolyást jelent. Míg a folyamatok vagy időszalk elején, rövidebb távon a méltóság érvényesül, azaz a Jupiter még egész jól tud működni, addig a végefelé, hosszabbtávon minden előnyét elvesziti és azok a dolgok, folyamatok is, amiket jelöl, elromlanak és semmibe hullnak.
Tehát eleve van egy ilyen időbeli minőségromlásunk a Jupiter esetében, ahogy az Ikrekbe került. És erre jön még rá most egy olyan helyzet, hogy együttállásba kerül a Marssal, mint a kis kártevő bolygóval és kvadrátba a Szaturnusszal, mint nagy kártevővel.
Amikor a bolygók egy kártevővel diszharmonikus, nehéz fényszögben találkoznak (mint a kvadrát és az oppozició) akkor vannak bizonyos szabályok amiket meg kell nézni, hogy tud-e az adott bolygó védekezni a kártevők kártevései ellen? Ehhez röviden az kéne, hogy a Jupiter a két rossztevő a Mars és a Szaturnusz uralmában vagy egyéb méltóságaiban álljon. DE NEM áll!
(Haladóknak: A Marsnak egyáltalán semmilyen méltósága nincs az Ikrekben, a Szaturnusznak meg csak nappali képletekben van egy triplicitása, és ez nem elég.)
Mit jelent ez? Hogy a két kártevő közrefogja a Jupitert, úgy mint amikor egy jóember betéved egy sötét sikátorba, és két suhanc elkapja és késsel fenyegeti, hogy adja oda az értékeit. Konkrétan ugyanez a helyzet...
Az amúgy még az elején kb.60%-os erővel biró Jupiter a Mars és Szaturnusz támadásától meggyengülve kb. 15%-ra csökken az ereje, amivel ki tudja fejezni magát. Mit jelent ez a mindennapi életünkben? Hogy a Jupiter által jelzett általános analógiák mint nagy szerencse, bőség, expanzió (kiterjedés), bölcsesség, jog, igazságosság, törvényesség, bizony csak igen sérülten, részlegesen, kis mértékben tud megnyilvánulni - majd idővel ezt az erejét is elvesziti és teljesen minuszba megy át. Vagyis a Jupiter most egy gazdag emberhez hasonlatos, aki nem tud élni a gazdagságával ill. egy olyan bölcs, akinek az elméjét aggodalmak kerítik a hatalmukba. Itt a Jupiter két általános jelölése (gazdagság / bölcsesség) szenved csorbát. Ezenkívül a jupiteri analógiák kapcsán azok a területek, amik nehézségeket, hosszabb távon kevés vagy semmilyen eredményt tartogatnak az elkövetkező hónapokban: a jogi ügyek, a felsőoktatás a vallás, könyvkiadás, politika, stb.
Azért vigyázni kell az értelmezéssel! A Jupiter, mint jótevő bolygó, a hagyomány szerint sosem hoz rosszat, csak ilyen sérült állapotban nem tudja hozni az általa igért jóságokat.
A Nyilas és Halak Ascendensűek így pár hónapig nehézségeket tapasztalhatnak, akár támadásokat is. Vigyázzanak a szúró-vágó eszközükkel, tűzzel, balesetekkel, sérülésekkel, de akár műtétekkel is (Mars) illetve az esésekkel, szédülésekkel, zuhanásokkal (Szaturnusz). Nézeteltéréseik lehetnek Kos, Skorpió, Bak vagy Vízöntő emberekkel, amely helyzetekben ők fogják húzni a rövidebbet! Most egy kicsit jegeljék ezért legfontosabb terveiket, és majd novembertől kezdjenek újra bele!
Ezenfelül azonbana két kártevő a Mars és a Szaturnusz is támadja egymást egy kvadráttal (nemcsak a Jupitert). Azaz ez olyan, mint az előző példában mondjuk a sötét sikátorban két suhanc kirabolta a Jupitert, viszont utána nem tudnak megegyzeni az osztozkodásban, és egymás ellen is fordulnak.
Nézzük, itt valamelyikük győztes tud-e lenni? Sajnos vagy nem, hasonló a helyzet mint a Jupiter esetében, ők sincsenek egymás elegendő recepcióiban, igy nem tudnak megegyezni, egymás ellen támadnak. De mivel ők eleve gyengébben álltak, mint a Jupiter rövidtávon, (mindkét bolygó peregrin: Mars az Ikrekben és Szaturnusz a Halakban), ezért már csak minuszba tudnak menni, semmi erejük nem marad. Ez jó is meg rossz is. Egyfelől ha egy kártevő bolygónak nincs méltósága akkor a rosszabbik arcát mutatja (l. forrongások, Angliában, közlt-keleti fenyegettség, ukrán háború eszkalálódása, tőzsde zuhanás, olimpián történt botrányok), másrészt viszont mivel erőtlenek is, és egymást is akadályozzák az érvényesülésben, talán vissza is fogják egymást és nem engedik annyira a rossz hatásaikat sem érvényesülni. Magyarán, amíg a rablók a sikátorban a rablott holmin vitatkoznak, megjön a rendőrség és mindkettőt elkapja!
Mindenesetre ha van Kos vagy Skorpió érdekeltséged a horoszkópodban (pl. Kos Asc, Skorpió Asc.), akkor vigyázz az esésekkel, szédülésekkel, zuhanásokkal, magyarán most ne ugrálj a vizbe a strandon, óvatosan közlekedj csúszós felületeken, ne most próbáld ki a bungee-jumpingot vagy az ejtőernyőzést, de még a létramászást is nagyon óvatosan végezd! És ne kezdj vitatkozni Bak vagy Vízöntő emberekkel mert rosszul járhatsz.
Ha pedig Bak vagy Vizöntő Ascendensű vagy, akkor vigyázz a szúró-vágó eszközökkel, tűzzel, balesetekkel, sérülésekkel, de akár műtétekkel is (Mars). És ugyanúgy, ne menj bele vitákba, veszekedésekbe Kos vagy Skorpió emberekkel, mert elfajulhat a helyzet.
Ebbe az állásba majd rövidesen bekapcsolódik a Vénusz is, majd a Nap is de ők csak pár napig érintettek, de ugyanez fog vonatkozni a Bika vagy Mérleg vagy Oroszlán Ascendensűekre is kb. augusztus végéig.
Ezenkívül érdemes megnézned azokat az házaidat is a horoszkópodban amelyek az említett jegyekben kezdődnek, de főleg a Jupiter által jelölt életterületeidet (amelyekek a Nyilas vagy Halak jegyében kezdődnek), és azokon a területeken legyél extra óvatos és figyelmes augusztusban. Pl. ha a 6.házad kezdődik a Nyilas jegyében, akkor az egészséged és betegségeid fognak előtérbe kerülni ebben a hónapban, ha a X.házad, akkor a munkádban, karrieredben lehetnek az előbbiekben leírt problémáid, ha a IV.házadban áll a Jupiter akkor az otthoni vagy ingatlan dolgokkal kapcsolatosak lehetnek ezek a problémák (pl. biztosan ne most vegyél vagy cserélj lakást), a 3.házas érdekeltségnél meg különösen vigyázzatok az utakon, a közlekedésben, mert sajnos lehet, hogy nem is a ti hibátokból, de balesetet is szenvedhettek ilyen állásoknál, és így tovább.
Ezek az állások általában már augusztus vége felé oldódni fognak, bár mivel a Jupiter és a Szaturnusz is lassú járású bolygók, ezért ők maradnak a legtovább kellemetlen kapcsolatban, kb. október közepéig érezhetjük a hatásukat, bár csökkenő mértékben.
Mindenkinek békés, balesetmentes augusztust kívánok!
August 6, 2024
KINAI ASZTRÓ - Yang Víz Majom hava
A kínaiak szerint ez a hónap (aug.7- szept.7.) a Majom hónapja, az ősz első hónapja, egy Fém jegyű hónap, és ezért nagyon jó időszak most azoknak akik a Majom, Sárkány, Patkány és a Kígyó évében születtek. Nem igazán jó a hónap a Tigris szülötteknek, nem sikerülnek úgy a dolgaik, ahogy szeretnék, akadályokba ütközhetnek.A Majom hónapja alapvetően Fém elemű, ezért mindazoknak jó, akik szintén Fém eleműek (a születési napjuk szerint), mert sok baráttal, ismerőssel találkozhatnak, de külön még jót tesz a Viz elemű embereknek is. Támogatást, segítséget kaphatnak másoktól vagy tanulásba kezdhetnek, meglevő tanulmányaik jól fognak menni.
A Föld eleműeknek kreativitást hoz ez a hónap és vállalkozókedvet, a Tűz eleműeknek pénzt (ha szingli férfiak, akkor barátnőt is! :)) a Fa eleműeknek pedig sok munkát és ha nők, akkor pasit is hozhat! :)
Itt számolhatod ki, hogy milyen elemek vannak a születési képletedben, és hogy hat rád ez a hónap: Kalkulátor
Kire hogy hat a Majom hónapja?
Ha az alábbi állatok bárhol megtalálhatóak a képletedben:
Patkány : Víz trigon
Filozófikus beállítottságot, jó nyelvérzéket, érzelmes karaktert, esetleg erős spirituális vonzódást jelöl. A képlet tulajdonosának fontos, hogy ki is mondja az érzéseket, melyek nagyon erősen foglalkoztatják. Gyakran víz elemű időszakokhoz tartozik az asztrológiai érdeklődés megjelenése is. Ilyenkor könnyebb a tanulás, (pl. nyelvtanulás), mert a víz a bölcsességet is magában hordozza. A víz elem általános jellemzői, mint a kommunikáció, és mozgás, kulcsfontosságú a képlet tulajdonosának életében. Külső minőségként, tranzitoknál gyakran hoz költözést, vagy nagyobb utazást. Intellektuális tevékenységek, mint tanulmányok, kutatómunka, filozófia gyakran megjelennek.
Tigris: Oppozició, Tűz tükör
Tigris-Majom oppozíció - Az akarat manifesztációja
Ezzel az oppozícióval nagyon tudunk akarni, - és persze lehetőleg mindent azonnal. Bennünk van az elszántság, és küzdőszellem, de meg kell tanulnunk kivárni mindennek az idejét.Az eltervezett dolgainkhoz idő kell, hogy megvalósuljanak, azonban a Tigris-Majom oppozíciónak nem erőssége a türelem.
Alacsony szinten, érzelmi ütközések formájában jelenhet meg: amikor a dolgok nem a tervek szerint alakulnak. (a Tigris- Majom nagyon szeret fejben eltervezni mindent, fél lábbal a jövőben él) - és ilyen esetben könnyen úgy érezhetjük, hogy elárultak bennünket. Az oppozíció alacsony szintjén, dührohamok formájában a Tigris-Majom elégtételt akar az őt ért sérelmekért, és ha bántani kell, hát nem riad vissza a másik gyenge pontjától sem. (ez a “tányérdobáló” állások egyike.) Előfordul, hogy sokszor kapkodunk, nem figyelünk, melynek köszönhetően kisebb-nagyobb baleseteket idézhetünk elő. Ezek mind megelőzhetők azonban az intuícióra való fokozott odafigyeléssel, ill. a közlekedésben nagyobb óvatossággal, és körültekintéssel.
A kulcs az állás magas szintű megéléshez az, ha tudatosítjuk: olyan erőkkel és energiákkal rendelkezünk, amivel bármit valóra tudunk váltani. Emberfeletti dolgokat is véghezvihetünk, de mindennek manifesztációjához, időre és türelemre van szükség.
Tűz tükör
A Tűz Tükör lelkileg érzékennyé, és rendkívül sérülékennyé teszi a képlet tulajdonosát. Asztrológiai konzultációkon célszerű mindig nagyon óvatosan és körültekintően fogalmazni, főleg ha segíteni szeretnénk felemelni az állást. Alacsony szinten az élethez való alapvető hozzáállásában megjelenhetnek olyan gondolatok, mint: “Engem nem értenek meg”, “ Én megtettem mindent, de…” ill. “A másik a hibás…”, - ezért ha nem fogalmazunk elég diplomatikusan, könnyen “betámadva” érezheti magát a hozzánk forduló, és érzelmileg bezárkózik.
Sárkány: Víz trigon
Filozófikus beállítottságot, jó nyelvérzéket, érzelmes karaktert, esetleg erős spirituális vonzódást jelöl. A képlet tulajdonosának fontos, hogy ki is mondja az érzéseket, melyek nagyon erősen foglalkoztatják. Gyakran víz elemű időszakokhoz tartozik az asztrológiai érdeklődés megjelenése is. Ilyenkor könnyebb a tanulás, (pl. nyelvtanulás), mert a víz a bölcsességet is magában hordozza. A víz elem általános jellemzői, mint a kommunikáció, és mozgás, kulcsfontosságú a képlet tulajdonosának életében. Külső minőségként, tranzitoknál gyakran hoz költözést, vagy nagyobb utazást. Intellektuális tevékenységek, mint tanulmányok, kutatómunka, filozófia gyakran megjelennek.
Kígyó: Víz kombi, Leépítés, Tűz tükör
Víz kombináció
Amennyiben megtörténik a transzformáció, a víz elem hatására a képlet tulajdonosánál megjelenik a mozgás, utazás, de hozhat akár kisebb- nagyobb költözéseket is.
Képleten belül nagyon empatikus, érzékeny embert jelöl, aki könnyen ráhangolódik környezete gondolataira, és érzéseire. Teljes szívvel azonosulni képes mások problémáival, de emellett viszont is elvárja, hogy vele is hasonlóképpen bánjanak. Amikor ez nem talál 100 %-ban viszonzásra, akkor a kombináció túlérzékennyé teheti a szülöttet. Ilyenkor hajlamossá válik az önsajnálatra és sokszor érezheti, hogy elárulták. Az állás felemelése az önzetlenség kifejlesztésében rejlik. Magas szinten már nem tartja számon jótetteit, és megértette, hogy segíteni úgy is tud, ha nem vár mindenért viszonzást
Leépítés
A Leépítés, minden esetben egy tendenciát mutat arra, hogy az érintett területeken túlságosan is hagyjuk magukat irányítani és befolyásolni. A környezet látszólag túl erősnek bizonyul, amit eleinte érzésünk szerint kénytelenek vagyunk mégis eltűrni. Az ember úgy érzi, hogy minden elromlott körülötte, de jellemzően mégsem tesz semmit, hogy változtasson. Alacsony szinten azonban a dolgok egyre rosszabbá és rosszabbá válnak, és egészen addíg fokozódnak, amíg már nincs más választásunk, - akár az egészségünk érdekében is- de ki kell állni magunkért.
Tűz tükör
A Tűz Tükör lelkileg érzékennyé, és rendkívül sérülékennyé teszi a képlet tulajdonosát. Alacsony szinten az élethez való alapvető hozzáállásában megjelenhetnek olyan gondolatok, mint: “Engem nem értenek meg”, “ Én megtettem mindent, de…” ill. “A másik a hibás…”, - ezért ha nem fogalmazunk elég diplomatikusan, könnyen “betámadva” érezheti magát, és érzelmileg bezárkózik.
Kakas: Fém trigon
Amikor a fém trigon tranzitok alkalmával aktiválódik, javul a kapcsolatteremtő képesség, és fejlődik a kommunikáció. A szülött erre az időszakra könnyebben és jobban meg tudja értetni magát az emberekkel. Hozhat előléptetést, hírnevet, valamint magas tekintélyt abban amit csinál. Javul a döntéshozó képesség, akár komoly és nehéz döntéseket is könnyebben vállal az ember, annak minden felelősségével és konzekvenciájával. Ezek az időszakok hangsúlyosan hozhatnak olyan élethelyzeteket, amikor az egyén morális értékrendszere, és etikai mércéje tesztelésre kerül.
Kutya: Fém trigon
Amikor a fém trigon tranzitok alkalmával aktiválódik, javul a kapcsolatteremtő képesség, és fejlődik a kommunikáció. A szülött erre az időszakra könnyebben és jobban meg tudja értetni magát az emberekkel. Hozhat előléptetést, hírnevet, valamint magas tekintélyt abban amit csinál. Javul a döntéshozó képesség, akár komoly és nehéz döntéseket is könnyebben vállal az ember, annak minden felelősségével és konzekvenciájával. Ezek az időszakok hangsúlyosan hozhatnak olyan élethelyzeteket, amikor az egyén morális értékrendszere, és etikai mércéje tesztelésre kerül.
Disznó: Aratás
Az Aratás Csillagokat más néven a Karma Csillagainak is hívjuk. A konstellációhoz kapcsolható kulcsmondat - „ki mint vet, úgy arat” - magában foglalja az állás jelentéstartalmát. Amíg az Aratás konstellációt nem ismerjük, úgy érezhetjük, hogy talán igazságtalan az élet, és bizonyos helyzetekben a körülmények áldozatai vagyunk, segítségével azonban az események mögé nézve ráébredünk, hogy az Univerzumban rend van. Csak olyan dolgok térnek vissza hozzánk, amit valamikor, valahol mi is megtettük valakivel.
Bármit teszünk -jót vagy rosszat -, az Aratás csillagok aktiválódásánál minden visszatér hozzánk!
3-as tűz büntetés: Kígyó Tigris Majom
Bármelyik kombinációban (akár a saját horoszkópban, akár a hónapokban, napokban) összeáll ez a 3 állat, az stresszes időszakot jelöl. Betegségileg sejtellátottság, idegrendszeri, vérnyomás, szívproblémák, hormonproblémák, nyirokrendszer. Feladatot is hoz: nemcsak belül, kivül is szét kell nézni, rendet rakni, költözni, változtatni dolgokon.
Egészség:
Tűz – szív, agy, szem, idegrendszer, gyulladás, vérkeringés, vékonybél ( ha a nap oppozícióba vagy büntibe kerül, akkor komolyan kell venni a jelzést). Ha 3-as Tűz büntetés van ( kígyó, tigris, majom) akkor komoly gyulladás szervezetben. Kivédése: antioxidánsok peptidek.
YANG VIZ ELEM: A TENGER
A Yang Víz tranzit:
nem szereti a konvenciókat, saját törvényei szerint él. Óriási mentális erejevan, és ha korlátozva érzi magát kitör. Ha elszabadulnak indulatai kívülről nem lehetmegfékezni, ezért különösen fontos megtanulni, hogy érzelmeit kordában tartsa,valamint kellő önfegyelmet és toleranciát alakítson ki környezete irányában. Kettős személyisége van, mely az ár-apály szerint változik. Időnként kiárad keveredik,beszélget, barátkozik, majd visszahúzódik és egyedüllétben, magányban töltődik.
Ezen hónap energetikája jó Viz és Fa elemű embereknek (a születési nap eleme szerint!) esetleg bizonyos Fém embereknek (akikben túlteng a Fém elem), ám rosszat tesz a Tűz eleműeknek!
Mit tegyél? Alkalmazkodj, simulj, légy befogadó, figyelj a világ körforgását, lehetőleg ne hozz nagy döntéseket, - különösen anyagiakkal összefüggésben ne.
Mit NE tegyél? Ne költsd a pénzed, ne vegyél fel hitelt, ne adj kölcsön.
A hónap színe: kék, fekete
A saját születési napod eleme kiszámítható itt:
Párizsi olimpia - Eseményképlet
Több olimpiát végigéltem már életem során, volt amelyiket egész részletesen követtem, míg ezt csak félfüllel hallgattam, mégis annyi botrány és botrányos esemény követi egymást, már kezdve a megnyitótól, hogy gondoltam, felállítom az esemény kezdőképletét. Vajon miről árulkodik nekünk az Olimpia eseményképlete?
Az esemény kezdete a megnyitó ünnepség kezdete 2024. jól.26.19:30 Párizs.
Mint alább láthatjuk egy már épp Bak 0°-án álló Ascendenssel vette kezdetét az idei Olimpia, amely jegynek a Szaturnusz az ura, így az fogja alapvetően jellemezni az egész rendezvényt. Sőt, mi több az esemény a Szaturnusz órájában is kezdődött.
A Szaturnusz órái viszont kritikus időpontok. Veszélyeket, nehéz időszakokat, akadályoztatásokat jelenthetnek az élet azon területein, ahol a Szaturnusz a horoszkópban áll. Jelenthet baleseteket, épületomlást, fulladásos halált is. Kivételes esetben kedvező építkezések megkezdésére, ingatlan ügyek intézésére. Az ebben az órában megkezdett dolgok vagy sokáig tartanak, vagy lefolyásuk hosszú.
Szaturnusz órájában hajóra ne szállj (emlékeztek a a zuhogó esőre a nyitott hajókon, a majdnem vízbeeső sztárokra, stb.!), útra se indulj, ne versenyezz (!), ne házasodj, valakit meg ne dobj, meg ne lőj, eret ne vágass, köpölyt ne vétess, kredenciát ne kívánj, se végy, se szolgálj.
Ráadásul ez a Szaturnusz, amely az Asc.ura is, a képletben retrográd és a Halakban állva peregrin, nincs méltósága. A Halakban állva (amely egy vizes jegy) jelzi az esős időjárást is a megnyitón.
A Szaturnusz egy kártevő bolygó a hagyomány szerint, Infortuna Major, azaz a nagy rossztevő. Most lehet ezt így-úgy szépíteni, elmosni, mint manapság mindent, de azért egy kártevő órájában kezdett esemény, amely a kártevő uralma alatt is áll, nem gondolnám, hogy jó ómen az eseményre nézve.
Ráadásul ez a kártevő méltóság nélküli. Ha még lenne valamilyen méltósága, akkor is hozhatna nehézségeket, de tanító jelleggel, ha nehezen is, de kivívható lenne a jó eredmény. Igy viszont csak a kárt, a bajt jelzi.
És a retrográd bolygó hatása erősebb lehet a direkt bolygóénál, de inkább kedvezőtlen módon. Általában lelassítja a dolgokat. Az események furcsa, nem várt fordulatokat vehetnek (!), s ha mégis lesz valami az ügyből, akkor az zsákutcának bizonyul vagy sakk-matt helyzetnek, ahonnan bajos a kiút, rossz irányba fordul a dolog.
A retrográd szakaszban összezavarodik minden, a dolgok leállnak avagy furcsa fordulatokat vesznek. A hátráló, azaz retrográd mozgás lelassítja a dolgok menetét, akadozik az ügyintézés, a kommunikáció, a hírek terjedése, a közlekedés. Ebben az időszakban érdemes kerülni a nagyobb adásvételeket, szerződések aláírását és általában minden olyan újabb kezdeményezést, amely időben tartós hatással lesz, mivel később lehetséges, hogy újra kell majd gondolnunk ezeket. Jó előbb végig gondolni minden részletet, mert megtörténhet, hogy valami elkerüli a figyelmet.
A képlet Ascendensével együtt áll az Acumen nevű állócsillag, amely elvakultságot jelezhet, ill. támadásokat, amelyek idővel gyengülnek.
Az I.házban ott találjuk ráadásul a retrográd Plutót is. A retrográd Plútónak kimondottan karmikus jelentése és jelentősége van. Kötelező módon újratalálkozunk előző életbeli személyekkel, helyzetekkel, helyekkel. A Plútó tud és érzékel nagyon sok dolgot, melyet nem tud kifejezni. Nem hoz azonban nagy felfordulást, a felszínen biztosan nem. A Plútó a belső, lelki dolog felülvizsgálatára ösztönöz ebben az időszakban. Nagy, akár az egész élet irányát, a közeljövőt meghatározó mélyebb rétegeket érintő kérdések, változások mérlegelésére ad lehetőséget. A retrográd Plútó általában valamilyen krízis formában köszönt ránk. Tipikusan lassan kialakuló krízisről beszélhetünk, ami egyre szövevényesebbé válik, majd végül kirobban és felszínre törnek azok a témák, a melyekkel valójában szembesülnünk kell (!).
Ha a képletkontúrt nézzük, akkor a Tűz elemű és Változó dinamikájú jegyek vannak túlsúlyban, vagyis a szórakoztatás, az aktivitás, a sport, az stimmel, de a Változó jegyek labilisak, maguk sem tudják sokszor mit akarnak, vacillálnak, ide-oda kapkodnak. Az igaz, hogy a Ny-i térfél a domináns, azaz az embereknek szól az egész rendezvény, no de a jótevő bolygók (Vénusz, Jupiter) mind sötét házban állnak (6./8.h.) és kb. 75%-ban tudnak csak hatni, míg a kártevők (Mars és Szaturnusz) a 2.és 5.h-ban állva kb.100%-ban hatnak. Szóval melyik vonulat tud erősebben jelen lenni az olimpián? Ez a felosztás igy több szerencsétlen esetet, kárt és bajt jelöl, nehezebb lefolyást, mint szerencsés vagy könnyű eseményeket. Magyarán a szerencse nem igazán támogatja ezt az eseményt.
Ami még feltűnt nekem, az az 5.h. mint a szórakozás és sport része az eseménynek, hiszen ez itt igazán kiemelt szerepet kap. Az 5.házban egyből indulásként az Uránusz található együttállásban az Algol nevű állócsillaggal. Vagyis a "fejetlen káosz" az ami jellemző volt erre részére. Utána egy peregrin Mars áll a házban az Ikrekben ami kártevő, és bár a sporthoz köze van analógiásan, jelezve, azért, hogy ez egy sportesemény, de inkább szóban erős. A ház ura pedig a szintén peregrin Vénusz, sötét házban, ami pedig pl. a megnyitó művészi színvonalában volt tettenérhető.
Az egyetlen erős terület a képletben a 8.h. területe. A ház ura egy uralmi (+triplicitás szerinti) Nap (160%-os) sarokházban, benne áll egy uralmi (+egzaltációs + terminus szerinti) Merkúr (220%-os), amely együtt áll a Regulus állócsilaggal, igaz van benne egy peregrin Vénusz is az Oroszlánban, amit viszont az ura a Nap nem enged tovább romlani. Sőt a Szerencsepont (mint fizikai, pénzügyi bőség) jelölője is itt áll.
A 8.h. a halál és a mások pénze, itt ugye halálról nem nagyon van szó, sőt ilyen jó állásokkal nem is történhet olyan katasztrófa. Ez jó. De a másik jelentése itt talán izgalmasabb: mások pénze. Mindazok pénze akik befeketettek, támogatták az olimpiát, esetleges hiteleket, kölcsönöket nyújtottak. Vagyis kinek jó ez az olimpia? Akik befektettek pénzt valamilyen úton-módon. És pont azért érdekes, mert az esemény pénzügyeit a 2.h.jelzi, ami egy peregrin, retrográd Szaturnusz. Van pénz az olimpia, mint rendezvény kasszájában? Hát nincs (lehet nem véletlen a Szajnában úsztatás, máshol elszállásolás, nem az olimpiai faluban, stb.) Viszont valakiknek hatalmas pénze lett ebből. Az biztos a 8.h.-ból! Hm, ez érdekes pénzügyi kérdéssé teszi az egész rendezvényt...
Talán még a híradásokról lehetne szót ejteni, hiszen ezzel a faktorral találkozunk leginkább nap mint nap. A 3.h. mint média háza a Halakban kezdődik, ura Jupiter a legrosszabbul álló bolygó a képletben: exilben van az Ikrekben és a 6.h-ban sötét és hanyatlóházban áll. A 3.ház csúcsán ott áll a Neptunusz, mint a ködösités nagymestere. Vagyis a híreknek, híradásoknak a felét sem kéne elhinni. Mindenki úgy manipulálja a dolgokat, ahogy neki tetszik. A 3.h-ban bezárt jegyként a Kost látjuk, amelynek ura egy peregrin Mars az Ikrekben 5.h-ban. Az 5-ban azért jelzi, hogy a sporttal kapcsolatosak a hírek, de mivel peregrin és kártevő, inkább a rosszindulatú, haragot/dühöt (Mars) kiváltó hírek terjednek. A 3.h-ban áll még a Hold és a Felszálló Holdcsomópont is. A Hold itt a 7.h.uraként a népszerűséget, a közönséget jelenti, akik éheznek ezekre a hírekre a Mars uralma alatt, de mivel ott áll a Felszálló is, talán olyan nagy kárt nem okoznak a média túlzásai vagy ködösítései sem...
Végül nézzük meg, hogy zárul ez az Olimpia és mennyire lesz sikeresként elkönyvelve.
A IV.h. ura, mint a vég, a befejezés, az a peregrin Vénusz, amely a 8.házban áll. Mivel ez egy sötét ház, ezért nem jó emlékek fognak megmaradni nagyrészt, viszont ez is utal az előbb emlegetett pénzügyekre. Vannak akik jól járnak ezzel az egész rendezvénnyel pénzügyileg.
A sikerességet pedig általánosításban a X.h-ból tudjuk lemérni, ez a Skorpió jegye, amelynek ura a Mars az 5.házban áll Ikrekben, és peregrin. Nincs méltósága, és kártevő vagyis nem a legsikeresebb olimpiaként fogják utólag is számontartani, (az 5.h.mint sport és szórakozás utal a jellegére továbbra is).
A Marssal a Mirfak állócsillag áll együtt, amely a Perseus csillagkép része. Ptolemaiosz szerint Perseus csillagkép olyan, mint a Jupiter és a Szaturnusz, intelligens, erős, merész és kalandos természetet ad, de hajlamos a hazudásra. A konstelláció nagyszámú embert érintő eseményekre utal, különösen a nagy meteorológiai jelenségek által okozott eseményekre." A Mirfak egy jelentéktelen csillag ebben az együttesben, de mégiscsak benne van az egész együttesben. A kabalisták szerint a héber Lamed betűvel és a 12. Tarot Arkánumával az "Akasztott ember" -vel társul.
Nos, hát sajnos ez a konklúziója ennek az eseménynek. Ettől függetlenül gratulálunk azoknak a sportolóknak, akik a nehéz körülmények ellenére is érmeket tudtak szerezni. Nekik legalább jól sült el ez az Olimpia is. :)
August 4, 2024
A Merkúr retrográdba fordul (aug.29-ig)
Retrográd állapotban a bolygó kevésbé tudja erejét konstruktív, ill. hasznos cselekvésre fordítani, passzívvá válik, a körülmények áldozata lesz. Az ilyen bolygó megítélése általában negatív. Az általa jelzett dolgok szakaszosan vagy késve teljesülnek, megszakadhatnak vagy megismétlődhetnek többször is. Vissza-visszatérő dolgokat is jelez.A retrográd bolygó hatása erősebb lehet a direkt bolygóénál, de inkább kedvezőtlen módon. Általában lelassítja a dolgokat. Az események furcsa, nem várt fordulatokat vehetnek, s ha mégis lesz valami az ügyből, akkor az zsákutcának bizonyul vagy sakk-matt helyzetnek, ahonnan bajos a kiút, rossz irányba fordul a dolog. Horary képletben, ha egy autót egy retrográd bolygó jelöl, az nem fog gyorsulni, ha egy pert vagy utazást jelöl, az elhúzódik, vagy késlekedést szenvednek a dolgok.
Emberre vonatkoztatva a retrográdság feledékenységet, szétszórtságot, fáradtságot mutat. Illetve azt, hogy az illető meggondolja magát, esetleg többször is. Vacillálós jellem. Ha a retrográd bolygó valamilyen tulajdonságra hat, akkor ez a tulajdonság, vagy képesség is lassan fog kibontakozni.
A retrográd szakaszban összezavarodik minden, a dolgok leállnak avagy furcsa fordulatokat vesznek. A hátráló, azaz retrográd mozgás lelassítja a dolgok menetét, akadozik az ügyintézés, a kommunikáció, a hírek terjedése, a közlekedés. Ebben az időszakban érdemes kerülni a nagyobb adásvételeket, szerződések aláírását és általában minden olyan újabb kezdeményezést, amely időben tartós hatással lesz, mivel később lehetséges, hogy újra kell majd gondolnunk ezeket. Jó előbb végig gondolni minden részletet, mert megtörténhet, hogy valami elkerüli a figyelmet. Ilyenkor nem veszünk műszaki cikkeket, mert hibásak lehetnek, vagy akadozóak, lassúak lehetnek.
Próbáljunk megértőbbek és kevésbé követelőzőek lenni ebben a pár hétben, amikor minden lassabbá és egyben feszültebbé válhat. Ha mostanában megyünk nyaralni, üdülni, akkor előzetesen ellenőrizzük le, nehogy fel nem tüntetett többlet költségek adódjanak. Kérdezzünk rá a részletekre.
Ha eléggé megfontoltak vagyunk akkor több kreatív energia áll rendelkezésünkre most nagyobb áttörésekhez és régebbi ügyeink letisztázásához.
Számítsunk arra, hogy ezekben az időszakokban:
- félreérthetnek bennünket, vagy mi értünk félre másokat,
- közlekedési dugókba kerülünk, és önszántunkon kívül késünk
- a folyamatban lévő ügyeink intézése lelassul
- levelek, adatok, küldemények sokat késhetnek, esetleg el is kallódhatnak
- üzleti ügyeink nem a várakozásnak megfelelően teljesítenek
- kommunikációs és informatikai rendszerünk nem megfelelően működik, esetleg vírust szed össze
Általános tanácsok retrográd időszakokra:
Ami nagyon fontos tanács: ebben az időszakban ne vegyünk semmiféle műszaki terméket, ne írjunk alá szerződéseket, ne folytassunk, ha lehet fontos tárgyalásokat és készüljünk fel ügyintézési késedelmekre ill. kisebb-nagyobb bakikra az utazásaink során!
Nem érdemes tehát ezekben az időszakokban:
*szerződést aláírni, mert lehet, hogy a két fél máshogy érti a megállapodást, ami később problémák melegágya lehet
*komoly, hosszú távú döntéseket hozni – mert ilyenkor a megkülönböztető képességünk sem az igazi
*vizsgát ilyenkor letenni (bár ez többnyire sajnos nem rajtunk múlik)
*állást változtatni, új üzletet indítani, új társulásokba belépni
*informatikai rendszeren komolyabb átalakítást, installálást, új eszköz éles rendszerbe állítását végrehajtani
*sietni, autóval száguldozni, az időt kicentizni
Mit tegyünk a retrográd Merkúr időszaka alatt?
- zárjuk le a függő ügyeinket, tegyük rendbe a régi dolgainkat
- legyünk nagyon körültekintők, inkább kétszer ellenőrizzük le a dolgokat, mint egyszer sem
- gyűjtsük az információkat, hogy megalapozottan tudjunk dönteni, ha a Merkúr direktbe vált
- készítsünk biztonsági mentést az informatikai rendszerünkön
- próbáljunk türelmesek és derűsek maradni annak tudatában, hogy ennek is hamarosan vége lesz
Személyes szinten tovább tudjuk értelmezni ezt a hatást, ha megnézzük hova, milyen horoszkóp házba esik a retrográd Merkúr születési képletünkben. Az általa jelzett életterületen kell majd nagyobb újraértékeléseket és tisztázásokat végeznünk és türelemre, mértékletességre törekednünk.
Vénusz a Szűzbe lép
A Vénusz a Szűzben csak rövidebb távon érzi jól magát, egyébként esésben van. Itt a Merkúr, azaz a józan ész, a racionalitás uralkodik a Vénusz, azaz az érzelmek fölött. Az érzelmek sokkal visszafogottabbak lesznek ebben az időszakban. Gátlásosabbak, aggodalmaskodóbbak lehetünk. A Szűz Vénusz idején a szépség háttérbe kerül, egy Szűz Vénuszt nemcsak a szépségéért, hanem az eszéért is kell szeretni.Vénusz a Szűzben
Kritikusan és higgadtan kezeli az érzelmeket, nem könnyen ragadtatja el magát. Gondolkodásmódja józan és visszafogott, a lobogó érzelmek távol állnak tőle. Vágyik a letisztultságra és a rendre, racionális és analitikus, törekszik életében és érzelmeiben az egyensúlyra, céljaiért alázattal és kitartóan képes küzdeni. Szexualitása sem tomboló, a visszafogott erotika jellemzi inkább. Az anyagi világhoz való viszonya a praktikumra épül. Fiatal nő képe: szerény és okos.
Milyen eseményeket hozhat?
Egy szoros barátságunk még tovább fejlődhet. Viszony kezdődhet munkatárssal. Intellektuálisabb partnerekkel randizhatunk. Megreformáljuk ruhatárunkat, átalakulunk.
Oroszlán újhold - 2024. augusztus 4.
ÚJHOLDKOR keress egy helyet, ahol nyugodtan megfigyelheted a bőséget, ami körülvesz. Az újhold mindig remek alkalom az elengedésre. Használd az augusztusi hold energiáját arra, hogy megszabadulj a „nem vagyok eléga jó" érzéstől, illetve a sikereiddel és pénzügyeiddel kapcsolatos korlátaidtól. Legyél hálás azért, amid van. Készíts listát azokról az apró ajándékokról, amelyeket az elmúlt napokban kaptál: a fáról eléd hullott gyümölcsért; egy csésze ajándékba kapott kávéért a kávézóban; vagy a pillangó röptéért, amit megfigyelhettél. Gondolkodj el az ajándékok bőségén és a befogadó képességeden.Fókuszban a kreativitás és az álmaid. Karrieredben indíthatsz el új dolgokat, és biztos sikerrel járhatsz. Itt az idő, hogy kiállja mások elé is, és megcsillogtasd tudásod.
August 1, 2024
Augusztus köszöntése
Augusztusban javában folyik a betakarítás. Amint a búza aranyszínűvé válik és a gyümölcsök megérnek, édesek, táplálóak lesznek, a zselnicemeggy, amely ennek a holdnak a nevét adta, pirosra érik Arra hív, hogy élvezzünk minden pillanatot, és tegyünk félre valamit az elóttünk álló hideg hónapokra. Augusztusban a gabona betakarítását ünnepeljük, és ez az időszak ideális arra, hogy leszüreteljük, amit elültettünk mind a földbe, mind a hétköznapjainkba. A gabonafélék, például a búza és az árpa a táplálás és az újjászűletés szimbólumai - a kalász elhal, de a benne lévő magokból új élet sarjad.Augusztusban tartják a pogány Lughnasadh ünnepét, Lugh, a gabonában - amely a halál és az újjászületés szimbóluma - megtestesült napisten tiszteletére.
A búza betakarítása a holdfázisokhoz kötődik. Bingeni Szent Hildegárd az 1100-as években élt apáca, természettudós ezt írta: „A növekvő hold ide jén vágott gabona több lisztet ad, mint amit fogyó hold idején aratnak, mem a növekvő hold teljes erejével rendelkezik, míg a fogyó hold ereje némile csökken. Ezzel szemben, ha meg akarjuk őrizni a búza csírázó képességé akkor jobb fogyó hold idején betakarítani."
A kenyérsütés művelete közelebb vihet bennünket ehhez, amikor összegyúrjuk a tésztát, és hagyjuk megkelni, majd amikor megkóstoljuk és élvezzük gazdag zamatát, és hálát adunk mindazért, amink van és amit tudunk.
Szedtél már gyümölcsöt fáról? A frissen szedett gyümölcs nemcsak benne lévő ásványi anyagok és nyomelemek révén táplál, hanem a hold sugarainak, amelyek éjszaka elringatták, a nap fényének, amely napi felmelegítette, és a felszínét simogató pillangók röptének köszönhetően
Sok mindenért adhatunk hálát és ünnepelhetünk, amikor kapcsolódunk a természethez és lassítunk. Az augusztusi hold nagylelkű és fényesen ragyog, arra tanít, hogy vedd el, ami jár, és légy hálás azért, amid van.
July 21, 2024
Az Oroszlán üdvözlése
"Öröm - az ünneplés és siker ideje"
Ma az Oroszlán jegyét üdvözöljük! Az Oroszlán az identitás, az önazonosság, a vezetés és a bátorság jegye. Hozzá tartozik a szív, ezért ebben a jegyben minden a szívből indul ki, és mások szívét is meglágyítja. A bátorság a szívből fakad. Az Oroszlán jegyében felszíthatjuk a szívünk lángját, s így minden téren nagylelkűen és önazonosan cselekedhetünk.
Ebben a jegyben megmutatkozik teljes önvalónk, vagyis az az énünk, amely képes másokat inspirálni és bátorítani. Az Oroszlán melegséget ad, és arra emlékeztet bennünket, hogy egy kis szeretettel sok minden elérhető. Ebben az időszakban cselekedeteinket ne az elintézendők listája, hanem a szívünk vezesse.
Az elnökök, királyok és királynők mind az Oroszlán vérvonalához tartoznak. Az Oroszlán kiváló vezető. A legjobb vezetők a tudatos és szeretetteljes Oroszlán-energiát testesítik meg, önérdeküket ugyanis felülírják az emberek szükségletei, panaszai. A valódi, tudatos vezető mindig a mi érdekeiért áll ki, sosem csak az én érdekeit veszi figyelembe. A valódi, tudatos vezető elősegít és támogat, nem pedig előír. Nagylelkű és bőkezű, szívesen árasztja a fényét mindenkire a környezetében. Az intelligencia és a szeretet házasságából született bölcsességet árasztja. Bárcsak mindnyájan, együtt és külön-külön is igazi Oroszlán vezetői lennénk a saját életünknek! Üdvözöljük az új vezetőket, akik szeretettel és tudatossággal képesek vezetni bennünket.
MAI JAVASLAT
Érdekes gyakorlat, ha megkérdezzük magunktól, milyen vezetési stílust tisztelünk és kedvelünk. Ki az, aki oly módon gyakorolja a hatalmát, hogy azzal inspirál téged? Ha van ma egy kis időd, olvass egy olyan vezetőről, aki valamilyen formában megérintett. Kérdezd meg magadtól, van-e a vezetési stílusának olyan vonása, amit te is szeretnél elsajátítani.
Tedd a bal kezedet a szívedre, a jobbat pedig a hasadra. Ne feledd: a gyomor a Rák jegyéhez, a szív pedig az Oroszlánhoz tartozik. Érezd a jegyek egymásra hatását a testedben! Engedd, hogy a figyelmed a gyomrod felől lényed tüzes középpontja, a szíved felé tolódjon. Lélegezz mélyeket!
Júliusi telihold a Bakban
A júliusi telihold a Mennydörgés holdja, Szarvashold, Agancsos hold vagy Pázsithold néven is ismert. A mennydörgés holdja a növekedést jelzi, amikor minden burjánzik.
A júliusi teliholdkor ünnepeld a betakarítást. Mit eredményeztek az erőfeszítéseid ? Minek arathatod le a gyümölcsét ? Állj meg egy pillanatra, és becsüld meg a sikereidet, nézz rá, mit értél el, és ünnepeld meg. A júliusi telihold a legjobb idő erre. A mennydörgés holdjának ereje felvillanyoz és izgatottá tesz. Fedezd fel, mi az, ami inspirál, és szentelj időt az öngondoskodásra. Szimbólumok
VÍZ
A víz rendkívül fontos a júliusi hold idején, ezért a viz az elsődleges szimbóluma. Nemcsak a tó, a patak és az óceán, de még a nyári viharok után maradt kis pocsolyák is. Ezek mindegyike ajtót nyit a képzelet világára. Nézd meg a tükörképedet bennük, és képzeld el az életet visszafelé.
SZÁRÍTOTT GYÓGYNÖVÉNYEK
Levendula, orbáncfü, menta, citromfű és más gyógynövénykötegek jellemzik ezt az idószakot, amely a legkedvezőbb a betakarításukra. A növényekben lévő aktív hatóanyagok koncentrációja ilyenkor a legmagasabb, akárcsak az életenergia.
KÖR
Júliusban kerül sor az első aratásra, a búza betakarítására. Az aratás az élem körforgását juttatja eszünkbe, amely nem egyenes vonalú, hanem a fejlődés útja az elengedésen és az újjászületésen keresztül, amelynek jelképe a kör.
TORONY
A júliusi holdhoz kapcsolódó Tarot kártyalap a Torony, amely a vihar romboló és megújító erejét, a villámlás fenyegető közelségét és a tisztánlátást jelképezi. Arra emlékeztet, hogy lehetetlen mindig mindent az irányításunk alá vonni.
VILÁGOSZÖLD ÉS LILA
A nyári lombok zöldje és a bodzabogyóban visszaköszönő lila ennek a holdnak a színei, melyek a kommunikációt és az intuíciót jelenítik meg.
Rituálék és gyakorlatok
Az első nyári vihar idején menj ki, és ázz el az esőben! Lassíts le egy pillanatra, és érzékelj minden egyes esőcseppet a bőrödön. Tudatosítsd magadban tested szépségét, ahogy kapcsolódik a természettel.
Keress egy letört faágat, és készíts belőle varázspálcát. Díszítsd zsinórokkal, kavicsokkal, apró kagylókkal, kis csengettyűkkel vagy bármivel, amit a képzeleted sugall. A varázspálca a legmegfelelőbb eszköz a kívánságaink valóra váltásához, és a cselekedeteink és energiáink kívánt irányba tereléséhez
Látogass el egy szabadtéri piacra, és vásárolj helyi, bio, szezonális élelmiszereket.
Készíts papírsárkányt, és repítsd magasra a júliusi szélben.
Írj listát mindazokról a dolgokról, amelyekért hálás vagy, és szánj időt az elért céljaid ünneplésére.
Csatlakozz olyan ügyekhez, amelyekben hiszel ; légy aktív a közvetlen környezetedben, és ne félj hangoztatní a véleményed.
Ajándékozd meg az utadba kerülő gyümölcsfákat és növényeket, tápláld őket trágyával, és oltsd a szomjukat vízzel, ha szükséges.
Készíts bambuszból esőbotot. Tegyél egy marék rizst, néhány kagylót és dióhéjat a bambusz üreges belsejébe, majd zárd le a nyitott végét fóliával vagy ragasztószalaggal. Billentsd ide - oda, és hallgasd az eső hangját. Bevonhatod színes anyaggal, szalagokkal vagy díszes csomagolópapírral.
Készíts magokból és búzakalászból mandalát a szabadban, és hagyd. hogy a nyári vihar elmossa. Ne feledd, hogy csillagokból és villámlásból születtél. Tiszteld az intuíció és a meglepetés varázsát. POPIKON
Nina Simone
A mennydörgés holdja az ünneplés és az erő holdja. Váratlan, felvilanyozó energiája mindannyiunkból előhozza a tehetséget. Nem fél megmutatni magát saját valójában, és kényelmetlen poziciókat felvenni. Akárcsak a vihart és a mennydörgést, lehetetlen úgy hallgatni Nina Simone hangját, hogy ne érintsen meg valamilyen formában. Engedd, hogy a hangja és a mennydörgés holdja megrendítsenek el intenziven, és bátran, megalkuvások nélkül váltsd valóra az elképzeléseidet. Merülj el Nina Simone egyik dalában, és összpontosíts azokra az ügyekre, amelyeket igaznak tartasz. Aztán gondolj ki egy aprócska tettet, és vidd véghez, mert kis lépésekkel megváltoztathatod a világot!
July 11, 2024
Vénusz az Oroszlánba lép
Ma a Vénusz belép az Oroszlánba. Az érzelmek hevesebbé, tüzesebbé, felszabadultabbá válnak. Az Oroszlán Vénusz melegszívű, nagyvonalú, nagyon tudja élvezni az életet. Életvidám, büszke, öntudatos, melegszívű, kedves. Kényeztetni, csodálni kell. Minden ami csillogással, divattal, szórakozással kapcsolatos nagyobb hangsúlyt kap a következő hetekben. Aki eddig nem vette ki a szabadságát, az most tegye meg, mert az időszak ezzel a hatással együtt kirándulásokhoz, üdüléshez, sütkérezéshez megfelelő. Azért jó, ha közben előrelátók is vagyunk, hogy lelkesedésünkben ne nyújtózkodjunk tovább a takarónknál.
A Bika és Mérleg Ascendensűek kicsit visszafogottabbak lesznek a Rák jegyből kilépő Vénusz után, érdemes most szabadságra menniük!
Vénusz az Oroszlánban: Uralkodó, vonzó és hiú, fontos számára a hódítás, vágyik az elismerésre, a hódolatra, a bókokra. Elegáns és büszke, gyűjti a sikereket és a trófeákat. A szexualitás terén nem adja könnyen meg magát, megválogatja partnereit, de aki megkapja, soha nem felejti el. Életöröm, elegancia és luxus jellemzi, nagylelkű és nemes, de vonzerejét gyakran a partnere felett való uralkodásra használja fel. Fontos számára a csillogás, a fényűzés, és az ezt biztosító anyagiak.
Fiatal nő képe: királynő. Olyan, aki a közeli kapcsolataiban mindig büszkén viselkedik és ha elutasításban részesül, ez a büszkesége könnyen megsérül. Azt kell éreznie, hogy tisztelik. Kapcsolataiban hajlamos a nyíltszívűségre és a nagyvonalúságra. És a hűségre is. Az Oroszlán olyan, hogy ha annyira megbántottuk, hogy hogy már nem tud tisztelni bennünket, akkor többé már szeretni sem tud. Az Oroszlánban levő Vénusz nagyon igényli a csodálatot. Elismerést akar, ő akar lenni a legszebb és legnagyobb.
Nőként: mutatós akar lenni, szereti a márkás cuccokat magán, és azt szeretné, ha fölnéznének rá, mint királynőre.
Férfiként: kedveli az esztétikus hölgyeket, akivel meg lehet jelenni társaságban, akivel villogni lehet. Az Oroszlánban levő Vénusszal bizonyos önzőség jár együtt, amin keresztül megítéli a nőket. Királynőt akar, nem holmi cselédet. Olyan valakit akar, akivel hencegni lehet. Gyakran vonzódik színésznőkhöz, táncosnőkhöz vagy olyanhoz aki közönség előtt szerepel vagy nagyon látványosan viselkedik. Hiszen hatalmas vágy van benne arra hogy csodálják őt.
Tehát ha Oroszlán Vénuszú férfit vagy nőt szeretnénk meghódítani, akkor legyünk mindig mutatósak, jól öltözöttek, trendik, márkás ruhákban, kiegészítőkkel, és jó ha van mit felmutatnunk teljesítményben. És vigyük olyan helyekre, amikről álmodni sem merne: méregdrága éttermek, bálok, társasági események, divatbemutatók, celebpartik stb. Ezenkívül csodáljuk és hízelegjünk neki (főleg a megjelenését, külsejét méltassuk), ne tévesszen meg minket, ha (ál)szerényen visszautasítja a bókokat.


