Kálmán Eszter's Blog, page 6

September 4, 2024

Mars a Rákba lép

 Az Ikrekben járó Mars szellemi energiáink kibontakozását segítette elő. A Rákban a Mars felemásan áll, éjjeli születésűeknek közepesen jól áll, nappali születésűeknek esésben van, a marsikus analógiák, mint pl. az akarat, vágyak, tetterő, energia, agresszió nem igazán tudnak érvényesülni ebben a jegyben. 


A Rák egy vizes jegy, a Mars egy tüzes bolygó, így nem igazán érzi jól magát itt. A Rák Mars hangulata, céljai, vágyai ingadozóak, változékonyak, és nem egyenesen, nyíltan, hanem hátulról valósítja meg őket. Érzékeny, szeszélyes, sértődékeny, sokat álmodozik, és profi érzelmi zsaroló.


A Mars a Rákban nagyon erős szexuális energiát, erős szexuális ösztönt jelent. Akiknél a Mars a Rákban van, arra vágynak, hogy mások akarják őket. Igazából azt szeretik, ha szükség van rájuk. Az ilyen személyre némiképp tudattalan abban, hogy mit is csinál, de főleg, hogy mit is akar. Bár sok esetben nagyon gyorsak a szexuális reakcióik és nagyon sok az archetipikusan nőies jelleg a kapcsolataikban (bármely nemről is van szó). 

A Rákba lépő Mars az érzelmeinket célozza meg. arra tanít, hogy személyes törekvéseinknél is vegyük figyelembe mások érdekeit, s ha kell harcoljunk szeretteinkért, gonsodkodjunk róluk. Az elkövetkezendő kb.másfél hónapban fontosabbá válik a cslaádunk, szívesen vagyunk otthon, örömmel végezzük a ház körüli teendőket.



Férfinél: nagyon hisztis, nőies, érzelmes, nem túl kitartó pasi. Ámbár az illető férfi gondoskodó és alapvetően jól megérti a nőket, igazán érzékeny. Nagyon megértő, finom az ágyban is. a

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on September 04, 2024 00:32

September 2, 2024

Szűz újhold 2024. - szeptember 3.

A szeptemberi újholdkor merits ihletet a fákból és a lehulló levelekből, amelyek a feleslegessé vált dolgok szimbólumai. Mely kapcsolatok, projektek, gondolatok vagy szokások vannak a terhedre, amelyek már nem ösztönöznek, nem éltetnek? Vedd számba őket, és engedd el azt, aminek lejárt az ideje és már nem tartozik hozzád.Fókuszban az egészség és a tisztaság, a rendrakás és az anyagiak. Valósíts meg valamit, amit már régóta tervezel - itt az alkalom, hogy szolgálatkész legyél, és bizonyítsd a precizitásodat.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on September 02, 2024 16:00

A Plútó visszahátrál a Bakba (nov.18-ig)

A Plútó megint a Bak jegyében van, annak is utolsó, anaretikus fokán toporog, s hatásával kíméletlenül feszegeti, gyökeresen át akarja alakíttatni velünk még egyszer a Bak területeket. Asztrológiailag ide soroljuk a társadalmi struktúrákat, gazdasági, pénzügyi területeket, a meglévő határokat, de a földben rejlő értékeinket is.

Társadalmi szinten a Plútó a Bakban járva elsősorban anyagi világunkban akar rendet tenni, hogy saját sorsunkban hol hoz változást, az egyéni horoszkópunk függvénye. A retrográd Plútónak kimondottan karmikus jelentése és jelentősége van. Kötelező módon újratalálkozunk előző életbeli személyekkel, helyzetekkel, helyekkel. A Plútó tud és érzékel nagyon sok dolgot, melyet nem tud kifejezni. A plútói változások rendszerint igen erőteljesek. Talán tudat alatt, de sokunkban elkezd munkálkodni a szorongás, hogy le kell mondanunk arról a kényelemről és biztonságról, amiben eddig éltünk. Rákényszerülünk, hogy alkalmazkodjunk, egy új, eddig ismeretlen világhoz, amely nem engedi, hogy a régi beidegződéseinket továbbra is fenntartsuk, hiszen azokat már vagy kinőttük, vagy károsan hatnak mindannyiunkra, hiszen a Plútó hatása kollektív. A retrográd Plútó általában valamilyen krízis formában köszönt ránk. Tipikusan lassan kialakuló krízisről beszélhetünk, ami egyre szövevényesebbé válik, majd végül kirobban és felszínre törnek azok a témák, a melyekkel valójában szembesülnünk kell.Ha sikeres az új tanulságok beépítése a retrográd szakasz alatt, akkor a Plútó újraindulásával elkezdődik a gyógyulás, az újjászületés időszaka. Bensőnk önpusztító, gátló elemeinek meg kell halniuk, ha a Plútó törekvéseinek eleget akarunk tenni. A velük való leszámolásnak megvilágosító erejűnek kell lenni, hogy segítségével valódi békére leljünk.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on September 02, 2024 00:31

September 1, 2024

Szeptemberi energiák

 

A szeptemberi energia a befelé fordulás energiája.  Az biztos, hogy még az utolsó termést kell behozni, de ideje kitalálni, hogyan tároljuk a termést, hogy az egész télen kitartson.  Varázslatosan szólva itt az ideje, hogy minden olyan materia magicát keress, amire szükséged lesz.  A gyógynövényeket, köveket, földet, még a vizet is össze kell gyűjteni, gondosan fel kell címkézni és el kell tárolni.  Az energia lassabb tempójú, mint a tavaszi és nyári nyüzsgés.  Ez még nem teljesen a tél pangása.  Ez a gondolkodás és a pihenés, az egyensúly ideje. 

 A természeti világ behúzódik, odúkba és barlangokba húzódik vissza.  A növekedés és megújulás buja, generatív energiája utat enged az összehúzódásnak és behúzódásnak. A levelek megbarnulnak és lehullanak, a virágok magfejekké válnak, és az utolsó kerti gyümölcsök túlérnek, szétrepednek, hogy kiterjesszék magjukat.  


Ahogy a természetben, úgy minket is hazahívnak napsütéses szabadtéri kalandjainkból.  Lehet, hogy még mindig fojtogató a hőmérséklet, de érdemes takaró alá bújni, vagy összegömbölyödni egy forró ital mellett.  Itt az ideje, hogy felfrissítsük otthonvédelmi varázslatainkat.  A termés és a betakarított áru bősége konyhai és ételvarázslatra is hív bennünket, kihasználva a körülöttünk lévő bőséget.  Az egyensúly és a harmónia a hónap fő témái.  A kifelé nézőről a befelé nézőre való átmenet szintén nagyon fontos.  Meg akarsz nézni és megbizonyosodni arról, hogy amit otthonodba, testedbe és szellemedbe hoztál, az tápláló számodra.  Szeretnél azon elmélkedni, mit jelent számodra az egyensúly és a harmónia.  Mi hiányzik most az életedből?  Hol vagy túlterhelve?  Hogyan lehet orvosolni ezeket az egyensúlytalanságokat?  


Az Igazság Tarot kártya e hónap energiáit foglalja magában.  A mérleg tökéletes egyensúlyban van a jó és a rossz, az igazságosság és az igazságtalanság, a jó és a rossz között.  Vegye ki az Igazságosság kártyát a pakliból, és nézze meg a kártyákat a következő kérdésekben: Hol vagyok egyensúlyban az életemben?  Milyen eszközzel lehet egyensúlyt teremteni?  Hogyan használhatom ezt az eszközt?  Mire kell koncentrálnom a következő hónapban?

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on September 01, 2024 08:12

August 31, 2024

Szeptember köszöntése

Szeptemberben két, egymást kiegyensúlyozó erőt érzékelhetünk. A nap még melegen süt, éjszaka azonban már csípős a levegő, és a levelek kezdenek elszíneződni, felfedik vörös, narancs, sárga és arany pigmentjeiket. A fák beszélgetnek a naplementékkel, és a személyes megnyilvánulásaink is szívből jövőbbek.


A növényekben is két különböző erő munkálkodik: az egyik a gyökerek felé áramlik, ahol a tápanyagok és az erőforrások felhalmozódnak a téli hónapokra, a másik pedig a magok felé, amelyek beérnek ebben a hónapban.

Ez az egyensúly ideje. Az őszi napéjegyenlőség idején, szeptember 21 körül a nappal és az éjszaka egyforma hosszú lesz, majd a fényes órák száma egyre csökken. Egy pillanatnyi szünet, mielőtt leereszkedünk önmagunk mélyére és a misztériumba.

A természetben ez a mag formálódásának ideje, amikor a nyári tapasztalatait felhasználva kiteljesedik. A szeptemberi hold hasonlóképpen arra ösztönöz bennünket, hogy számot vessünk, rendezzük az év eddigi tapasztalatait, és felkészüljünk az előttünk álló hidegebb, befelé forduló évszakra.

A napéjegyenlőség az egyensúlyt és az energiák felmérését jelképezi, ahogyan azt a Szűz, a hónaphoz kapcsolódó jegy is sugallja. Ez az a pillanat, amikor kitisztul a látásunk; láthatjuk, mit értünk el eddig, hova kell irányítanunk a cselekvésünket, és merre kell fejlődnünk az elkövetkezendő hónapokban. A kiegyensúlyozottság több, mint értékelés és egyensúly: mindenekelőtt a harmónia megtalálása azokban a helyzetekben, ame lyek kibillentenek az egyensúlyunkból. Kérdezd meg magadtól: „Rendben, ez van most. Nem tetszik. Mit tehetek, hogy ez a helyzet megváltozzon?

Ezek a kérdések segíthetnek meghatározni az egyensúlyi pontodat, egyesítve a fény és az árnyék aspektusait a szeptemberi átmeneti időszakban.

(Lattari: Holdfázisok)

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on August 31, 2024 23:03

August 30, 2024

Alain Delon vitatott horoszkópja

 Alain Delon horoszkópja kapcsán érdekes problémába futottam bele. Az eredeti születési időpontja: 1935.nov.8. 3:25 hajnalban, Franciaország Sceaux nevű városkájában. Ami érdekesség, hogy habár ma már Franciaország ergységesen 1 óra plusszal számol zónaidőben Greenwichez (GMT/UTC) képest, amikor Delon született a háború előtt még 0-ás zónaidővel számoltak! Ugyebár a zónaidőket a akkor vezették be, amikor megindiult a nagyarányú globális szállítás és kereskedelem, főleg a vonatközlekedés, és a nem megfelelő időszámitás nagy zavarokat okozott. 

Na de a mi témánk szempontjából az az érdekes, hogy vajon asztrológiailag mi a helyes? Ha az akkori helyi idővel számolunk vagy ha a mostani zónaidővel? Ez azért érdekes kérdés, mert 1. a régebbi helyi időket (LMT) a horoszkópok számitásánál bizony átszámítjuk mai időre különben nem tudnánk értelmezni.

Ugyanis Delon horoszkópja, ha az eredeti LMT időszámitás szerint számoljuk ki, szerintem semmit nem mond el a színészóriásról és ikonról. Ha viszont a mostani időszámitás szerint számoljuk akkor sok minden látszik a képletében,

Mutatom:

az eredeti LMT szerinti



a mostani zónaidő szerint:


Nézzük az eltéréseket: az eredeti szerint Mérleg Ascendenssel született volna, Vénusza a Szűzben, 12-es házban.

Azt tudjuk róla, hogy nagyon szép férfi volt, nők milliói bálványozták fiatal korában, amolyan szexszimbólum volt. Ezért sokan azt mondják helyénvaló a Mérleg Ascendens mert szép ember volt. Csakhogy magában a Mérleg nem ad semmilyen szépséget (konkrétan Hitlernek is Mérleg Asc-e volt!), azt a Vénusz adhatná, mint születési uralkodó. Csakhogy annak a Vénusznak Szűzben, éjszakai képletben csak romlása van, azaz nem szép. Főleg 12. sötét házban állva!


Viszont a 2.képletben igaz, Szűz Ascendense van, de rajta állna ez a Vénusz, ami ugyan szintén méltóság nélküli, de már az, hogy egy Vénusz áll az Ascendensen, jóval szebbé és kedvesebbé teszi a kinézetet. A Merkúr pedig mit születési uralkodó igy a Mérlegbe kerül, triplicitás méltóságba és 2.házba. Vagyis mint Mérleg Merkúr igenis több szépség szorult bele, és ráadásul uralmi cserében a Merkúr és a Vénusz nagyszerűen tud együttműködni, egy szép és okos embert adva ki. (És azért Delon sose volt egy üresfejű szépfiú!). Ráadásul igy a pénz/tehetség (2.h.) is nagyobb szerephez jut nála, mint az eredetiben  a 12.h. amivel vagy egy magának való remete vagy bűnöző lehetett volna. Ráadásul ugye elég sokáig élt, legtöbb pályatársát túlélte, ami nehezen elképzelhető egy romlásban levő sötét házas születési uralkodóval. Mig egy triplicitás szerinti szül.uralkodó már sokkal több életerőt biztosit neki.


A másik, amit egyből nézhetünk a karrierjének sikeressége. A karrier, életcél pedig a 10.h. 

Az eredeti képletben a 10.h-a a Rákban kezdődik, ura a Hold a Kosban, peregrin és a Descendensen állva támadja (!) az Asc-t. Ráadásul a 10.házában áll a Leszálló Holdcsomópont (negativ energiák) és a Plútó is. Ez nem mutat valami nagy sikerre az életútjában.

Míg a 2.képletben a karrier háza az Ikrekben kezdődne, ura a triplicitás szerinti Merkúr a 2.házban, elég jól áll ahhoz, hogy sikeres karriert mondhasson magáénak, ami még elég pénzt is hoz számára. Ráadásul így ő mint Merkúr születési úr és a karriere egy, vagyis ki tud benne teljesedni.

És van még egy érdekes szempont: mint kiderült egész életében imádta a kutyákat, és idősebb korában abszolút menhelyként működött számukra, 35 kutyája volt és a kérése is az volt, hogy a kutyái mellé temessék amihez mindent elrendezett a helyi temetőben. Szinte fontosabb volt számára a kutyák jelenléte mint a családjáé.


Na most ez az eredeti képletben abszolút nem látszik. A kutyák a 6.h. ami a Halakban kezdődik ura a Jupiter. Az eredeti születési uralkodó a Vénusz, ezt a Jupitert konkrétan romlásba teszi, nem érdekli, utálja, nem foglalkozik vele. Ez azért elég meglepő, ismerve a tényeket.

A 2.képletben viszont nemcsak a Jupiter jelzi a kutyusokat, hanem 6.h.csúcsán ottt áll a Szaturnusz is. És a Merkúr mint születési uralkodó arculatban tartja ezt a Jupitert (ami nem sok,de legalább nem utálja), viszont a házban levő Szaturnuszt imádja, ajnározza, piedesztálra emeli, mivel a Merkúr egzaltációban tartja a Szaturnuszt. Igy mindjárt érthető a kutyaimádata. Sőt mivel ez a Szaturnusz az 5.házának is az ura, mondhatjuk gyermeiként tekintett ezekre az állatkákra.

Viszont a viharos szerelmi életére és a 10 élettársi kapcsolatára mindkét képlet utal :

1. 

Hold a Kosban, Kos desc. Mars a Bakban, egy házasság és/vagy élettársi kapcsolat, míg a Vizöntő 5.h.és ura a Szaturnusz a Halak változó jegyében több szerelem, többb gyerek, több rövidtávú kapcsolat. Igenám, de a házassága összesen 5 évig ha tartott, mig ugyanennyi ideig volt jegyes Romy Schneiderrel és volt olyan élettársa, akivel több mint 10 évig együtt volt..

Párkapcsolat: Merkúr arculatban tartja a Jupitert, de a Vénuszt egzaltálja: nagy szerelmek nem sokáig. Vénusz szintén Merkúrért odavan, a Jupiterért csak kicsit. 

Eredeti képlet: Vénusz nem tartja méltóságban 7.h.urát (Mars), és a Mars sem érdeklődik iránta, de a Nap sem, akkor miért lett volna ennyi partnere?

A 2.képletben Jupiter a 7.h.ura ami eleve több hosszabbtávú kapcsolatra utal, a gyerekekre ugyanúgy, Szaturnusz a Halakban ami megint több gyermek. Szóval ez eldönthetetlen.



Bűntényekkel is kapcsolatba került élete folyamán, több testőre meghalt ill. leginkább a drámákon kivül thrillerekben és krimikben játszott, ezt mondjuk mutathatja az eredeti képlet 12.házas születési urralkodója, de a 2.képlet is valamnnyire, mivel ott meg az 1. és12-es ház ugyanabban a jegyben kezdődik, és és ugyanúgy a Merkúr az uralkodójuk (amely egyébként bizonyos fokú önsorsrontásra is utal).

A hányatatott gyerekkort mindkét képlet jelezheti a Vizöntő 5.házzal, aminek ura a Szaturnusz a Halkabn nincs méltóságban, tehát olyan nehézségekre utal, amerlyek csak kárositják az embert, de a 2.képlet 6.házában állva ami sötét ház, még jobban utalhat a nehézségek megélésére. 


A mentorok, támogatók szintén nagy szerepére az életében a 11.h.utalhat. Ami az Oroszlánban kezdődik és ura a Nap. Amely Napot Delon Holdja, azaz lelke, illetve a karrierjének egy része csodálja, felmagasztalja (Hold egzaltációban tartj a Napot). Viszont ez a Nap a Merkúrt terminusban tartja, mig a Vénuszt teljesen ejti, száműzi. Szóval az eredeti képletben a személyiségét teljesen elutasitották volna (ami azért abszolút nem igy volt a karrierjében), mig a 2.képlet azt mutatja, hogy tetszik a pártfogóinak, lehet ezért is segitették a pályáján,hiszen rajongott példaképei közül Clément, Visconti és Melville is melegek voltak.


A 2012-es szívműtétjére utal a Merkúr a Mérlegben- Vénusz a Szűzben, mindkét bolygóherlyzet utalhat szivproblémákra. Ez a viz elem túlsúlyára utal a képletében: hihetetlen mélységek, amikből kifelé semmi sem látszik:


Ezt végül  A szamuráj  (1967) címszerepében találta meg, amely Jean-Pierre Melville-lel való első közös munkája, és egyben – a rendező korai halála miatt – rövid barátságuk kezdete volt. Melville már 1963-ban megírta A szamuráj forgatókönyvét, egyenesen Delon számára, de hollywoodi elfoglaltságai miatt a színész akkor nem tudta elvállalni a szerepet. A film óriási szakmai és közönségsikert aratott: Delon rezzenéstelen arcú bérgyilkosának látszólag üres tekintete valójában feneketlen mélységeket takar, és ez a fajta jellemábrázolás a későbbiekben a sztár egyik jellegzetessége lett.






 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on August 30, 2024 07:25

August 28, 2024

A Vénusz a Mérleg jegyébe lép

 

A Vénusz a Mérlegben uralkodik, itt ki tud bontakozni, nem úgy, mint az előző Szűz jegyben. Érzelmeink felszabadulnak, kiegyensúlyozottabbak, vidámabbak, nyitottabbak leszünk. Művészi hajlamaink előtérbe kerülhetnek.

Megnő a az emberek társasági igénye, az emberi kapcsolatok, érzelmek fontossá válnak a számára. Az esztétikai igényesség és a művészi adottság vagy aziránt való rajongás. A szerelem, harmónia, érzelmi kapcsolatok iránti igények teljesülnek, jobban tudjuk élvezni a dolgokat úgy, ahogy azok jönnek.

Ebben az időszakban érdemes szépészeti dolgokat intézni, úgy mint kozmetikus, fodrász, műkörmös, de a szépészeti műtétek is jobban sikerülhetnek. Most újítsuk fel a ruhatárunkat, vagy foglalkozzunk lakberendezéssel, dekorálással, biztos, hogy sokkal jobb ízléssel nyúlunk a dolgokhoz és nem lövünk mellé .

A Bika és Mérleg Ascendensűek energetikailag most a csúcsponton vannak, használják ki ezt az időszakot a fontos dolgok elintézésére!

Vénusz a Mérlegben:

 Élete a szerelem, az érzelmek körül forog, kiemelten fontos szerepet játszanak életében. Harmonikus kapcsolatokat teremt, melyek fenntartásában alkalmazkodóképessége és mély romantikussága segítik. Külső megjelenése általában kifejezetten vonzó, partnerét képes elbűvölni. Szexualitásában is alkalmazkodik partneréhez, meg akar felelni. Kötődéseiben az anyagi biztonságra való törekvés is szerepet játszik. Fiatal nő képe: szépség.

Akinek a Vénusza a Mérlegben van, azok a levegő jegyekhez hasonlóan kissé hűvös lehet, nem igazán a szenvedély hajtja, inkább a romantika iránti igénye. Bár nagyon nyitott a többi ember felé. Képes minden emberrel a saját szintjén kapcsolatot tartani, alkalmazkodó. Bár nagy benne az igazságosság és korrektség igénye. Amit igazán szeret a kapcsolatokban, az a harmónia és a béke. Egyáltalán nem szereti a túl nagy érzelmeket, az érzelmi kirohanásokat. A szenvedélyt, az érzelmeket csak addig fogadja el amig azok békések és kedvesek.



A Mérlegekben vagy egyfajta mókás ellentmondás: mert vágynak az őszinteségre és utálják a hamisságot más emberekben, mégis gyakran éri őket az a vád, hogy ők a hamisak, mert erőnek erejével kedvesek akarnak lenni és ezt azért erőltetik, hogy a dolgok simán menjenek.


Nőként állandóan cicomázza magát (pl. naponta hajat mos), órákat készülődik reggelente, cizellált, romantikus a végletekig, inkább az udvarlás folyamatát szereti, mint magát a testiséget. Megjelenésében nőies, mégis meglepően hideg, zárkózott, intelligens de távolságtartó. A szerelem és szex iránti hozzáállása konvencionális. Nem nagyon érzelmes, de hajlamos a szentimentalizmusra. Ha megfeledkezünk a szülinapjáról, még sírva is fakad. Nagyon ad a formalitásokra, az illemszabályokra - ha el akarjuk üldözni, csak kezdjünk el nem köszönni neki!



Férfiként: szereti a mutatós divatbabákat, fő a szépség, a többi nem lényeges. A kapcsolataiban ragaszkodik a harmóniához. A szerelemben nagyon idealista, csakúgy mint a nők (pl. volt egy ismerősöm, aki szívecskét karcolt korcsolyájával a jégbe szíve hölgyének, korizás közben). Olyan jellegű nőkhöz vonzódik, akik olyan "lady-szerű", nemcsak egy csaj a szomszédból. Legyen a nő kifinomult, de realista és őszinte aki nem könnyen lágyul el. 

Ha meg akarjuk hódítani: legyünk vele nagyon kedvesek. Ez jelentheti azt hogy ne sértődjünk meg rá, azt is, hogy legyünk vele kissé felületesek, legyünk kedvesek vele. Bármi jó neki ami kellemes, harmonikus, pihentető. Legyünk vele nagyon udvariasak, köszönjünk, nyissuk ki az ajtót előtte - ha nő. Egyetlen születés- vagy névnapot se felejtsünk el, pláne nem a nagy ünnepeket, vegyünk neki finom csecsebecséket, vigyük el színházba, étterembe, táncolni stb.





 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on August 28, 2024 17:00

August 27, 2024

A Merkúr direktbe fordul

Mától a Merkúr retrográd mozgásból direktbe vált át, még ha eleinte lassabban is halad, mint szokott. De már némi megkönnyebbülést hoz, főleg az Ikrek és Szűz Ascendensűek számára. Még mindig nem lesznek toppon, sőt, de már legalább a feledékenység, állandó vacillálás, szétszórtság érzete megszűnik számukra. 

Az égitestek akkor hátráló mozgásúak, ha a pályájuk közel kerül a Földhöz, minél lassabb az égitest haladása az égi pályán, annál hosszabb a retrográd szakasz időtartama.

Az égitestek általában az alább megadott ideig látszanak retrográdnak:

·       Merkúr: 25 nap

Összefoglalva:

·       1.stacioner fázis: ágynak esik, megtorpan, összezavarodik,

·       retrográd fázis: a dolgok furcsán mennek, késlekedést szenvednek, lelassulnak,

·       2.stacioner fázis: jobban lesz, felépül, ígéretesebb a helyzet,

·       direktbe fordulás: elindulnak a folyamatok, új dolgok várnak ránk.

Abu Ma’sar szerint: „A csillag amelyik eléri az első stációt [első stacioner állás] azon állomást, amelyikből majd hátrafelé kezd mozogni, valójában egy beteg emberhez hasonlatos, amelyiknek kevés az ereje és gyenge egy betegség miatt. 

Amikor a csillag eléri a második állomást [vagyis retrográdból direktbe fog váltani] olyan emberhez hasonlatos, aki már a gyógyulás szélén áll, lábadozik, és végül amikor direkt mozgásba vált az égbolton, olyan emberhez hasonlatos, aki felgyógyul a betegségéből.”

Az előrehaladó Merkúr ezért már sokkal jobban tudja érvényesiteni kedvező hatásait. Beindul a kereskedelem, közlekedés, szállitás, kommunikáció, hírközlés, mindaz ami eddig akadozott, vagy problémákkal terhelt volt. 

Ezt azt jelenti, hogy azok a - főleg adminisztrációs-, ügyeink, amik eddig nem haladtak, a reklamációink, amiket nem vettek figyelembe, a kommunikációnk, mely akadozni látszott, végre megindulnak és mire eléri a Merkúr a normális sebességét ezek az ügyek is rendeződni fognak amiket képvisel, utána pedig egyre gyorsuló tempóban haladnak tovább. 

Most vehetünk végre műszaki cikkeket, autókat, most érdemes javítani adni elromlott dolgainkat, tárgyalásokat rendezni, tanfolyamokon résztvenni, esetleges pótvizsgára tanulni és szerződéseket aláírni stb. Ha valami hírt várunk valakitől/valamiről, most már hamarosan megérkezik. Utazások is könnyebben szerveződnek és minden egyéb ilyen dolog, hajrá, mindent bele!

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on August 27, 2024 16:00

August 21, 2024

A Szűz üdvözlése

"Igyekezet - amint vetsz, úgy aratsz"


A Szűz jegyében hatalmas odaadás rejlik. A Szűz az odaadást arra használja, hogy javítsa és tökéletesítse az anyagi világot és a fizikai formát, hogy azok a szépség és a szeretet jobb hordozói legyenek. A Szűz ezért hajlandó súrolni, gyomlálni, lemosni, kitakarítani, megtisztítani egy teret, egy elképzelést vagy egy művészeti alkotást, hogy valóban kifinomult és igaz energiát tükrözzön vissza. 


A Szűz a szerkesztő szemével nézi a dolgokat. Területe a művészi szintre emelt tökéletesítés és finomítás. A Szűz tudja, hogyan kell valamit jóvá varázsolni, mielőtt az alkotás napvilágot lát. Egyetlen lépést sem hagy ki. Mindaddig nem engedi látni a művét, amíg százszor át nem ment rajta, nem javította, nem tökéletesítette és nem egyszerűsítette a végsőkig. A Szűz időszakában kérdezzük meg magunktól, hogy életünk melyik területén tudnánk leginkább használni e jegy szorgalmas, iparkodó, megtisztító energiáját. A fizikai egészségre koncentrálnál? Vagy inkább belevetnéd magad egy érzelmi, mentális vagy spirituális gyakorlatba? Netán arra lenne szükség, hogy egy projektet precízen befejezz? A Szűz jegy földenergiája segít befejezni és jól elvégezni a munkát.

A legtöbben szeretnénk jó munkát végezni a világban, amely tükrözi azt, akik vagyunk, javít az életminőségünkön és mások életén is. A Szűz jegyhez tartozik a kemény munka és a valódi szolgálat. Ahol a Szűz valóban jelen van, ott megjelenik a belső impulzus, hogy lássunk neki, kezdjünk bele, ne vesztegessünk egyetlen percet se. De ezzel párhuzamosan sokszor az a bizonytalan érzés is feltűnik, hogy nem fogjuk tudni megcsinálni, tökéletlenek vagyunk, nem vagyunk elég jók az igazi munkához. 


Ez a jegy felerősíti bennünk a legkritikusabb hangokat: „Mi értelme van? Sose lesz jó. Mások már csinálták ezt jobban – és ezután is fogják.” Így könnyen lebeszélhetjük magunkat a munkáról, amit szeretnénk elvégezni, még azelőtt, hogy teljese erőből nekiláttunk volna. Próbálj ki egy gyengédebb módszert! Hallgasd a belső kritikusodat együttérzéssel és kivételes akaraterővel! Mondd azt neki: „Én akkor is megyek tovább!” Vagy: „Teljes szívvel át kell adnom magam ennek.” Próbálj emlékeztetni magadat arra, hogy az igazán neked való munka megszünteti majd a belső bizonytalanságokat, a „nem vagyok elég jó” érzést. Gyakorlatiasnak kell maradnod, két lábbal a földön állva. Folytasd azt, amibe mindent beleadtál! Hogyan léphetnél tovább tisztán és határozottan? Mi lesz a következő lépés az úton, ha az általad szeretett tevékenység felé haladsz? Folytasd az utadat! A Szűz arra szólít fel, hogy szeretetteljesen alkalmazkodj, és vesd bele magad a dolgokba.

JAVASLAT

Ma kezdd így az írást: „A jó munka azt jelenti számomra, hogy …”

Gondolj az életednek azokra a területeire, ahol jót tenne a Szűz jegy finomító energiája. Ezt a hónapot az egészséged és a jólléted javítására fogod felhasználni, vagy a szerkesztgetésre, a tökéletesítgetésre? Tárd ki az ajtót a jóllét előtt még ma!

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on August 21, 2024 18:30

August 19, 2024

Augusztusi telihold a Vízöntőben

"Légy valódi!"
TELIHOLDKOR ünnepeld a bőséget és az igazi természetedet. Melyek a te erőforrásaid? Mik az erősségeid? Hogyan tudod megmutatni őket a világnak? Az augusztusi teliholdat ünnepeld kenyérkészítéssel, és miközbe dagasztod a tésztát, töltsd meg pozitív szándékkal. Figyeld, ahogy megkel, és élvezd a frissen sült kenyér ízét.
Az augusztusi teliholdat Zselnice holdnak hívják sok helyen, de ismerik Búzahold és Árpahold néven is. Ez az aratás és áldás ideje.


Szimbólumok

NAPRAFORGÓ


A nap szimbóluma, a napraforgó rezdül meg ebben a holdban; a bőséges magtermése a betakarítás, a bőség és a hála jelképévé teszi,


MAGOK ÉS BÚZAKALÁSZ


Az augusztusi arató hold legkézenfekvőbb szimbóluma a gabona magja. A táplálás, valamint a halál és az újjászületés üzenetét hordozza magában: a learatott búza magjából új élet születik. Ugyanakkor a gabonafélék termésére számos természeti elem hatással van; ha az időjárás nem kedvező, nem lesz termés és így bőség sem. A gondoskodás és az előrelátás szimbólumai.


KENYÉR


Alapvető táplálék, amely eredendően szent. Búzaszemből készül, és a saját energiánkat oltjuk a tésztájába dagasztás közben. Miközben kel, pihenésre tanít. Különleges élvezet az ízlelőbimbóinknak, ami arra emlékeztet, hogya teljes mértékben élvezzük ki erőfeszítéseink eredményét.


NAP


Az augusztusi holdhoz kapcsolódó Tarot kártyalap, a Nap a kinyilatkoztatást, a sikert és a hálát jelképezi. Érdekes a fényre vonatkozó értelmezése. Mit árul el rólad? Mit szeretnél kihozni az árnyékból a fényre?


ROZMARING


Ez az illatos, gyantás növény forró és száraz, akárcsak az augusztus. Energetizáló, tisztító tulajdonságokkal rendelkezik, füstjével elháríthatjuk a negatív energiákat.


Rituálék és gyakorlatok


Készíts vacsorát valakinek, akit szeretsz, és süss kenyeret, még akkor is, ha még sosem próbáltad. Gyúrd a tésztát addig, amíg csak bírod: kenyér, édesség, álmok.

Készíts holdteát. Tegyél néhány körömvirágot  egy csésze hideg vízbe, és vidd ki éjszakára a holdfénybe. Másnap reggel szűrd le, és idd meg hangolódj rá az érzésekre, amiket közvetít; tele holdenergiával.



Találj ki egy rituálét, amellyel köszönetet mondasz az otthonodhan a környezetedben élő növényeknek. Kapcsolódj a körülötted lévő természettel, és figveld meg a bőséget, ami körülvesz.


Készíts olajat friss körömvirágból. Tegyél egy maréknyi virágot egy edénybe, és önts rá napraforgóolajat. Hagyd a napon három hétig, ma szűrd le. Használd az olajat ősszel a nyár meghitt melegének felidézésére.



Hagyd meghalni, aminek eljött az ideje. Ha elengeded, talán átalakul...



Készíts kint a szabadban mandalát magokból, és hagyd, hogy a madarak megegyék.



Szakíts le egy napraforgót, és figyeld meg a magjait, és a tökéletes spirált, amit alkotnak.



Ünnepeld a tüzet, az életet és a teljességet minden formában. Rakj éjszakai tábortüzet egy biztonságos helyen, és hívd meg a barátaidat, hogy ünnepeljenek veled.



Gyűjts kagylóhéjat, homokot, kavicsokat, és tedd dunsztosüvegbe. Télen majd visszarepít a tengerpartra.



Légy hálás. Gazdag vagy és nagyszerű.



 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on August 19, 2024 01:32