Kálmán Eszter's Blog, page 4
October 22, 2024
Az 1956-os forradalom emlékére
Ennek a forradalomnak nehéz volt megállapítani a pontos kezdetét, hiszen már azt megelőzően több esemény történt.A Szegedi Egyetem diákjai október 20-i gyűlésükön pontokba foglalták demokratikus követeléseiket. Hatásukra és a poznańi munkásfelkelés hírére a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói október 22-én nagygyűlést rendeztek az egyetem aulájában. Itt elhatározták, hogy másnap délután 3 órára a lengyel néppel szimpatizáló tüntetést hirdetnek a budapesti egyetemistáknak és főiskolásoknak.
A diákszervezetek által szervezés alatt álló felvonulást a Belügyminisztérium csak akkor engedélyezte, amikor az már elkerülhetetlennek látszott. 14:00 óra körül Kopácsi Sándor budapesti rendőrfőkapitány és Fekete Károly belügyminiszter-helyettes jelentett be az egyetem udvarán Piros László belügyminiszter megbízásából az egyetemen tanuló diákok felvonulásának engedélyezését, amelyet az adást megszakítva a Magyar Rádió 14.23-kor közleményben is ismertetett.
A műegyetemisták menete délután fél háromkor a Budapesti Műszaki Egyetem épületétől indult el. A Szabadság hídon átvonulva első állomásuk a belvárosi Petőfi-szobor volt, ahol egyesültek a pesti oldal egyetemeiről és főiskoláiról érkezőkkel. 15 órakor a Petőfi szobornál megkezdődött a békés demonstráció.
Tovább olvasom....
October 21, 2024
A Nap a Skorpióba lép
Az ösztönös vágyak kerülnek előtérbe. A Skorpió jellemzői a mélység, személyesség és érzelmi szélsőségek. Erősödik a késztetés, hogy a problémák mélyére ássunk. A felületesség és középszerűség kevésbé tűrhető. Minden, ami rejtett, tabu vagy elnyomott nagyobb érdeklődést ébreszt. Az általános hangulat provokatív, bár kissé burkolt formában, nem nyilvánvaló módon. A szenvedélyek felélednek. Könnyebb nagyobb, mélyreható változtatásokat hozni életünkben, lelki erőt gyűjteni és megújulni. Azonban féltékenység, akaratosság és befolyásolási szándék is jelentkezhet.
A Skorpióban, ebben a víz jegyben a Nap rejtélyesen csábító fénnyel ragyog. A szilárd víz jegy nem áramlik szabadon, hanem rendkívül erősen koncentrál.
Kincsként zárja magába a titkokat, és szigorúan őrzi is őket, mint egy jó pókerjátékos. Ezt a csillagjegyet nem verheted át. Már azelőtt tisztában van azzal, mit akarsz, mielőtt te magad tudnád.
A Mars irányította Skorpió átvágja magát azokon a pszichés védőfalakon, amelyek mögött ott rejlik az igazság. A Skorpióban álló Nap átragyog azon a személyiségen, amely behatol az érzelmi, lelki és szellemi birodalmakba. A titok mögötti titkot is ismerni akarja. Olyan, mint egy jéghegy, rendíthetetlen és első pillantásra nem érzékeljük a mélységét. A Skorpióban álló Nap addig titkolja mások előtt az erejét, amíg valaki fel nem fedezi. Mivel magába fojtja az érzelmeit, ha egyszer megolvad a jéghegye, a keletkezett víztömeg mindannyiunkat elsodor.
Szilárd természete azt jelenti, hogy olyan személyiséggé fejlődik, aki nem könnyen befolyásolható. Ereje abban rejlik, hogy képes összpontosítani a figyelmét. Lehet, hogy az adott pillanatban nem ő nyer, viszont ő a világ legkitartóbb játékosa. A Nap a Skorpióban nem impulzív, sőt rendkívüli stratéga. Ez a fajta határozottság és koncentráltság olyan rugalmassággal ruházza fel, amely megrémíti az embereket. Egy Skorpió ritkán ijed meg a mocsoktól, nehézségektől vagy a katasztrófáktól. Tisztában van vele, hogy az élet összes tapasztalatát meg kell szereznie, beleértve a halált is, mert pontosan ettől fog fejlődni és erősödni, és erről szól maga az élet is.
A Skorpió csillagjegy szimbóluma a skorpió. Ez az állat kivárja a zsákmányt. Nem harcol. Nem üldözi áldozatát. Nem pazarolja energiáját olyan dologra, amiben nem biztos. De amint szagot fog, biztos lehetsz abban, hogy nem riad vissza sem a lelki gyötrelmektől, sem a rettegéstől, sem az unalomtól, csak az hajtja, hogy megszerezze, amit akar.
Megerősítések
• Bízom a megérzéseimben, amelyek üzenete egy igazi ajándék.
• Személyiségem átalakulása természetes része az életemnek.
A Skorpió üdvözlése
"Szenvedély - szenvedélyes, intenzív és misztikus fázisa az életnek"
Ma a Skorpiót köszöntjük, ezt a hatalmas erővel és még nagyobb mélységekkel bíró jegyet. A Skorpió harcol, soha nem hagyja el a ringet, soha nem adja fel. Behatol, kutat és mélyre ás. Kitart, míg nem győz, míg el nem jut a misztériumok kellős közepébe, vagy nem sikerül megvalósítania azt a bensőségességet, amire annyira vágyik. A Skorpió ereje a kitartásában rejlik, és akármeddig bírja. Végigviszi a dolgokat, átlát bármin, amiben nincs elég igazság vagy mélység. Ha valaminek a mélyére szeretnél hatolni, ha valami mellett el akarsz köteleződni, dolgozz a Skorpióval!
Ez akkor is hasznos, ha akarsz valakit magad mellé, amikor félsz. Ismerd el és értékeld a segítségét, de ne legyen az övé a vezetés! A Skorpió energiáját használhatod, ha valamiért ki kell állni, ha valamiért harcolni kell, ami számodra értékes, és ha ki akarod mondani a saját igazságodat. Néha ehhez kell a legnagyobb bátorság. Vedd észre és nevezd meg, milyen fájdalmak lakoznak benned – ezzel kezdődhet a gyógyulás. Ne feledd: a Skorpióhoz tartozik a halál és az újjászületés is!
A Skorpió jegyében néha a legvégső határokig elmegyünk. Ez nem feltétlenül rossz dolog. Ha már régóta mérlegeltünk valamit a Mérleg-energiában, akkor a Skorpió jegyében határozott döntést tudunk hozni. Meghúzzuk a határvonalat, és azt mondjuk: „Elég volt!” Csatába hívjuk belső harcosunkat, hogy megtegyük, amit kell. Fontos hozzátenni, hogy ezeket a döntéseket nagy tisztánlátással és bölcsességgel kell meghozni! Sose legyen a tetteink oka egy érzelmi kitörés vagy a bosszú. Előfordul, hogy valamit muszáj feldolgozni, valamivel muszáj szembenézni, hogy gyógyító változás történjen. A belső és külső harcokat egyaránt meg kell vívni, de ezekben mindig a fénynek és a szeretetnek kell győzedelmeskednie. A Skorpió arra szólít fel bennünket, hogy használjuk a fizikai, érzelmi, mentális, spirituális és pénzügyi energiánkat, és támogassuk mindazt, ami befogadó, és ami jó a nagy egész szempontjából. Mi mellett állunk ki? Miért harcolunk?
MAI JAVASLAT
Írd fel az „Elég volt!” mondatot a lap tetejére, aztán megállás nélkül 15 percen át jegyezd le, ami eszedbe jut. Vajon eljutottál a végső határig? Hol kellene meghúznod a vörös vonalat?
MAI JAVASLAT
Minden reggel felülünk az ágyban, és az alvás után először veszünk levegőt ülve. Ez az újrakezdés pillanata. Tedd a kezed a szívedre, és gondolj arra, hogy az erő mindig veled van. Érezd magadban az erőt, amit még nem használtál, de bármikor a rendelkezésedre áll, hogy minden nehézségen, gondon átverekedhesd magad.
October 16, 2024
Októberi telihold a Kosban
TELIHOLDKOR békülj ki vagy vedd fel újra a kapcsolatot azokkal, akiket szem elől tévesztettél vagy akikkel összevesztél. Az évnek ez az erőteljes időszaka ideális az enyhülésre és az álláspontok közelítésére, légy olyan a falevelek, amelyek ellenállás nélkül hullanak alá. Gondold végig hol vagy hajthatatlan? Mit tehetnél annak érdekében, hogy rugalmasabbá válj? Mi áll az útjában, hogy kibékülj valakivel, és hogyan teheted meg az első lépéseket ebben az irányban?
Minden Holdtöltének saját neve van, amely szokás az amerikai kontinensen élő indián őslakosokhoz kapcsolódik: a mostani a "hód teliholdja" - hogy elegendő hódprémet biztosítsanak a téli öltözékhez. Ekkor állították ki a hódcsapdákat, mielőtt a mocsarak befagytak volna, hogy biztosítsák a meleg téli prémek utánpótlását. Egy másik értelmezés szerint a Hód Telihold elnevezés onnan ered, hogy a hódok most aktívan készülnek a télre. Néha Fagyos holdként is emlegetik.
Ez a hold az ismeretlennel kapcsolatos; ugyanarra a hónapra esik, mint Halloween, más néven Samhain, az évnek arra az időszakára, amikor az evilágot és a túlvilágot elválasztó fátyol elvékonyodik, és könnyebben kapcsolódhatunk a láthatatlan dolgokhoz. Az októberi hold erősen kötődik a halálhoz és az újjászületéshez. A világ számos pontján ilyenkor emlékeznek meg az emberek az őseikről, és azokról, akik már nem lehetnek köztünk. Ez azért alakult így, mert ebben az időszakban a látható és a láthatatlan világ között könnyebbé válik a kommunikáció; és egy ciklus végére értünk, amikor fontos, hogy eltávozott szeretteinkről elmélkedjünk.
Szimbólumok
LÁMPÁS
Lámpások világítják meg az utat az elhunyt lelkek előtt a késő októbert éjszakákon Varázslatot és útmutatást jelentenek ebben a nagyon különleges hónapban.
FÁTYOL
Világunkat és a túlvilágot elválasztó fátyol nagyon elvékonyodik az évnek ebben az időszakában. Az intuíciónk tisztább és számos szinkronicitásban lehet részünk. Ez az álmok és a képzelet időszaka.
IGAZSÁG
Az októberi holdhoz kapcsolódó tarot - kártyalap az Igazság. Az évnek ebben a szakaszában változásokat élünk át, amelyek során tudatosítani kell a saját igazságunkat, és azt, hogy mit akarunk megtartani. Használd az igazság kardját, és vágd le, amire már nincs szükséged.
MÉRLEG
Az évnek ehhez a szakaszához a Mérleg csillagjegy tartozik. A Mérleg képessége a választásra és az igazmondásra, valamint közvetitő ereje jelenik meg ebben az időszakban, közvetít a világok közt, és sok nyelven ért.
ÁLARC
Halloween éjszakáján ijesztő jelmezekbe öltözünk, hogy megbirkózzunk a félelemmel; ez egy katartikus gyakorlat, amely felfedi, mitől félünk, és hogyan kezeljük a félelmünket.
TÖKLÁMPÁS
Európában és Amerikában széles körben elterjedt a töklámpás faragás, amely egy angolszász hagyomány : a tökből arcot faragnak, és kivájt belsejébe gyertyát állítanak. A szokás egy ír legenda nyomán kelt életre, amely egy Jack nevű részeges kovács és a rászedett ördög történetét meséli el (Jack-o-lantern).
Rituálék és gyakorlatok
Légy kreatív farag töklámpást Halloweenkor és állíts bele gyertyát, így ünnepelve ezeket a varázslatos éjszakákat.
Készíts vacsorát egy láthatatlan vendégnek; tegyél plusz egy terítéket az asztalra azok tiszteletére, akik már nincsenek ezen a világon. Gondolj az őseidre, és ez a kis rituálé legyen egy titkos módja az üzenetváltásnak köztetek.
Egyik este kapcsold le az összes lámpát az otthonodban, gyújts meg egy gyertyát, és sétálj vele szobáról szobára, fényt hozva a sötétségbe.
Próbálj meg felhagyni egy szokásoddal, amitől meg akarsz szabadulni.
Kapcsold ki a telefonodat fél órára napközben. Élvezd a csendet és tarts egy kis szünetet.
Kiváló időszak ez a jóslásra. Fogj egy pakli tarot kártyát, és húzz egy lapot mindennap. Merits ihletet a képekből, még akkor is, ha nem vagy tisztában a jelentésükkel.
Készíts saját rúnákat. A rúnákat a kelták jósláshoz használták, gyönyörű szimbólumait könnyű reprodukálni. Rajzold a rúnákat kisebb kövekre, vagy piropákával égesd őket fakorongokba.
Készíts süteményt halottak napjára.
Egyik este oltsd el az összes lámpát, és vacsorázz gyertyafénynél. Hogyan változik az érzékelésed az elfogyasztott étellel kapcsolatban Figyelj az érzékszerveidre.
Ápold a hatodik érzékedet a neked tetsző módon.
Ünnepeld az életed, és mindazt, ami még hátravan.
Vénusz a Nyilasba lép
A zárkózott befelé forduló Skorpió Vénusz után, ahol lehettek érzelmi problémák, a Nyilas Vénusz időszakában lelkesebbek, derűlátóbbak, vidámabbak, együttérzőbbek lehetünk. Tüzes, heves érzelmi megnyilvánulásaink lehetnek.Események szintjén: külföldi szerető, egy szárba szökkenő szilveszteri kaland, külföldi házasság, gondtalan flört csak a kaland kedvééért.
Vénusz a Nyilasban születési képletben: Kalandvágyó, lelkes és idealista. Izgalmas, dinamikus kapcsolatokra van szüksége, hogy jól érezze magát és ne unatkozzon. Imád hódítani, kalandokba, flörtökbe keveredni. Az erotika területén sem bírja az egyhangúságot, folyton keresi az újdonságokat. Nem különösebben fontos számára az anyagi biztonság, a kalandok, kihívások kedvéért bármikor kockára teszi. Fiatal nő szerepe: kalandornő.
Ha nőé a Vénusz: általában hősies, kalandvágyó partnert keres, egy romantikus Indiana Jones-szerű alakot.
October 15, 2024
Okt.15. Télre mutató nap
Népi megfigyelések szerint, ha a fákról nehezen és sokára hullnak le a levelek, akkor hosszú, fagyos, hideg tél várható.Amúgy a mai nap, a hagyomány világában asszonyi dologtiltó napnak számÍtott! :) Ez azt jelentette, hogy a nők ezen a napon nem süthettek kenyeret, nem moshattak és általában tartózkodniuk kellett minden olyan tevékenységtől, amely kizárólagosan az ő hatáskörükbe tartozott. Tehát a lányok, asszonyok mai cselekedeteikben legyenek körültekintőek, óvatosak!
October 13, 2024
Merkúr a Skorpióba lép
A Mérleg Merkúr udvarias, kedves, diplomatikus stílusa után egy zárkózottabb, visszafogottabb idõszak következik. A Skorpió Merkúrnak igencsak fel van vágva a nyelve. Keményebb, kritikusabb, olykor agresszívebb lehet a kommunikációnk. Okkult érdeklõdésünk felerõsödhet.
SKORPIÓ MERKÚR: A Skorpió jegyében is peregrin a Merkúr, kivéve a 11-19°-ig terjedő szakaszt. Itt a Mars helyzetét kell nézni egy horoszkópban. Ám mivel a Mars önmagában kártevő bolygó, így ez visszahat a Merkúrra is, ami amúgy is egy ún. "visszatükröző bolygó" a hagyomány szerint,azaz semleges, vagyis nagyon idomul a körülményeihez.
A marsikus hatástól van a Skorpió Merkúrú embereknek csipős nyelve, kritikus észjárása és maró véleménye van adott esetben. Oda tudnak szúrni, ahol a másiknak fáj, ezt a beleérző képességet a Víz jegytől kapják.
A Skorpió Merkúrt mindig a "miért?"-ek érdeklik, úgyhogy érdemes ezt a tanulmányoknál is figyelembe venni. Egyrészt tágyi hátteret nyújtani, másrészt pszichológiait (ami amúgyis nagyon érdekli) azaz ki mit? miért? csinált.... A lélektani hatás, az érzelmi átélés itt is segít megérteni a tanulnivalókat, de mivel szilárd jegy, sokkal makacsabb lehet akár a meglértésben, akár a meg nem értésben! Ha olyanja van, akkor sem akarja majd felfogni a tananyagot, ha belül már rég megértette. Általában ezek lelki okokra vezethetők vissza nála.
Ha nem megy a tanulás, a kommunikáció, először a rejtett lelki/érzelmi problémákat kutassuk fel: bántanak az többiek? nem szeretjük a tanárt? vagy az minket? Félünk valamitől? Vagy éppen érzelmi dolgok elvonják a figyelmet a tanulásról?
Marsikus hatás: a versenyzés, a mások legyőzése azért itt hajtóerő lehet, érdemes erre is apellálni.
L. Julia Roberts (színésznő), Mahatma Gandhi (politikus), John Lennon (zenész, politikai aktivista)
October 12, 2024
Plútó direktbe fordul a Bakban
A retrográd, azaz épp hátráló mozgást végző bolygókat az asztrológia sújtott bolygóknak tartja, mert nem tudják hozni igazi minőségüket, analógiáikat. Gyakran mégis ekkor váltanak ki életeseményeket, a Plútó esetében olyanokat, amelyek gyökeresen megváltoztathatják az életünket. Mostanra ezeken túl vagyunk, az átalakulás időszaka befejeződött, legalábbis azé a területé amelyet a bolygó érintett.Társadalmi szinten a Plútó a Bakban járva elsősorban anyagi világunkban akar rendet tenni, hogy saját sorsunkban hol hoz változást, az egyéni horoszkópunk függvénye. A Plútó múlt karácsonykor állt jelenlegi helyén, érdemes felidézni életünk akkori történéseit, ez segíthet megérteni a jelen eseményeket. Mivel a Plútó tud és érzékel nagyon sok dolgot, melyet nem tud kifejezni.
Viszont a bolygó Bakban járásának vége van, amire tudott figyelmeztetett bennünket, amit tudott átalakított a Bak jegye jelölte életterületünkön, a többi már rajtunk áll, mit kezdünk az eddig bekövetkezett változásokkal.
October 9, 2024
Jupiter retrográdba lép az Ikrekben
Emlékeztetőnek röviden annyit a retrográd, azaz az égen látszólag visszafelé haladó (az ekliptikai sorrenddel ellentétes) mozgásról, hogy ilyenkor az adott bolygó a pályája során a legközelebb van a Földhöz, és emiatt nagyobb/fényesebb. Régen a retrográd mozgást kifejezetten erőveszteségnek, sújtottságnak tartották, mivel a bolygó “természetellenes” mozgást folytat: hátrafelé megy, holott előrefelé kellene, hogy menjen.A retrográd Jupiterről régen azt mondták, hogy egy gazdag emberhez hasonlatos, aki nem tud élni a gazdagságával ill. egy olyan bölcs, akinek az elméjét aggodalmak kerítik a hatalmukba. Itt a Jupiter két általános jelölése (bőség, gazdagság / bölcsesség) szenved csorbát.
Ezenkívül a jupiteri analógiák kapcsán azok a területek, amik késedelmet vagy nehézségeket vagy furcsa fordulatokat tartogatnak az elkövetkező hónapokban: a jogi ügyek, a felsőoktatás, a vallás, könyvkiadás, a politika, stb.
Most még egyszer lehetőségünk lesz átgondolni, mindent megtettünk-e, amit lehetett, pótolhatjuk a hiányosságokat, módosíthatjuk addigi döntéseinket. Ez az időszak nem lesz olyan felhőtlen mint az előző, gyakran érezhetjük, hogy akadályoztatva vagyunk, ahol a Jupiter születési képletünkben áll és ahol jelenleg halad.
A Nyilas és Halak Ascendensűek pár hónapig fáradtabbak, szétszórtabbak lehetnek az ősszel. Most egy kicsit jegeljék legfontosabb terveiket, és majd jövő év elején kezdjenek újra bele!
October 7, 2024
KINAI ASZTRÓ - Yang Fa Kutya hava
A kínaiak szerint ez a hónap (okt.7 - nov.6.) a Kutya hónapja, az ősz utolsó hónapja, egy föld jegyű hónap, és ezért nagyon jó időszak most azoknak akik a Nyúl, Kutya, Tigris és Ló évében születtek. Nem igazán jó a hónap a Sárkány szülötteknek, nem sikerülnek úgy a dolgaik, ahogy szeretnék, akadályokba ütközhetnek.A Kutya állatövi jegye
A Kutya hónapja alapvetően Föld elemű, ezért mindazoknak jó, akik szintén Föld eleműek (a születési napjuk szerint), mert sok baráttal, ismerőssel találkozhatnak, de külön még jót tesz a Fém elemű embereknek is. Támogatást, segítséget kaphatnak másoktól vagy tanulásba kezdhetnek, meglevő tanulmányaik jól fognak menni.
A Tűz eleműeknek kreativitást hoz ez a hónap és vállalkozókedvet, a Fa eleműeknek pénzt (ha szingli férfiak, akkor barátnőt is! :) a Viz eleműeknek pedig sok munkát és ha nők, akkor pasit is hozhat! :)
A saját születési képleted kiszámítható itt:
Kire hogy hat a Kutya hónapja?
Ha az alábbi állatok bárhol megtalálhatóak a képletedben:
Bivaly : Föld tükör
A Föld Tükör tranzitok idejében figyelmünk lassan az egészségünk irányába terelődik, és bekúszhatnak életünkbe az önmagunk múlandóságával kapcsolatos komolyabb témák is. (félelmek, elmúlás élmények, a halál témája, stb.) Amennyiben a tranzit ideje alatt erős félelmeket, vagy bizonytalanság érzést tapasztalunk, a meditáció, relaxáció, és jóga segítségével, ill. ilyen irányú filozófiai tanulmányokkal tudjuk felemelni az állást, és választ kapni felmerülő kérdéseinkre.
Másik lényeges megélési szintje a konstellációnak, a tranzitok ideje alatt felmerülő igazsághoz való kapcsolatunk letisztázása. Ezekben az időszakokban problémáink gyökere kizárólag felelősségvállalásunk hiányából, ill. a tények önmagunk előtt való szépítéséből eredhet. A Föld Tükör magas szintű megéléséhez elkerülhetetlenül hozzátartozik, hogy tudatosan keressük mindig saját szerepünket az esetleges nehézségek mögött, és az igazság erejére támaszkodva nézzünk szembe az akadályokkal.
Tigris : Tűz trigon
Külső minőségként azokat az időszakokat jelzi, amikor az érintett életterületeken lelkesedésünknek köszönhetően kiemelkedő teljesítményt fogunk nyújtani. Lehetőséget ad kitűnni abban, amit csinálunk. Jellemzően több és nagyobb figyelmet kapunk, ill. nagy hatással leszünk mások életére.
Nyúl: Tűz kombináció
A kombináció okán létrejöhet a tűz elem. Ez az elem az összes többi halmazállapotát képes megváltoztatni, ezért egy ilyen kombinációval a képletben a szülött rendelkezik a képességgel, hogy olyan mértékben hatni tudjon a környzetére, amivel akár meg is változtatja az emberek gondolkodását, életét. Nagyon jó meggyőző és előadói képesség társul a konstellációhoz, amivel akár nagyobb tömegcsoportokat is képes befolyásolni
Sárkány: oppozició
Amikor mindent meg tudsz változtatni. Tranzitban az oppozíció növeli az intuitív képességeket. (Ég Hálója). Valamint ezek lesznek azok az időszakok, amikor érdemben új irányba fordíthatjuk életünket, és tisztázni tudunk régi, eltemetett sérelmeket is, hogy tiszta lappal indulhassunk. Az oppozíció hozhat nagyobb költözéseket, esetleg hosszabb, vagy jelentőségteljes, nagy utazásokat
Ló: Tűz trigon
Külső minőségként azokat az időszakokat jelzi, amikor az érintett életterületeken lelkesedésünknek köszönhetően kiemelkedő teljesítményt fogunk nyújtani. Lehetőséget ad kitűnni abban, amit csinálunk. Jellemzően több és nagyobb figyelmet kapunk, ill. nagy hatással leszünk mások életére. Képes hatni az emberekre és tud inspirálni másokat. Kiemelkedő előadói képességgel bír, és lelkesedésével akár meg is változtathatja a körülötte lévők életét. Tele van energiával és szenvedélyesen elkötelezett céljai irányában. A tűz trigon mutatja a spirituális nyitottságot, ill. mindenféle vallással összefüggő érdeklődést, vagy tanulmányokat.
Kecske: Föld tükör, Leépítés
Föld tükör, l.fent.
Leépítés
A Leépítés, minden esetben egy tendenciát mutat arra, hogy az érintett területeken túlságosan is hagyjuk magukat irányítani és befolyásolni. A környezet látszólag túl erősnek bizonyul, amit eleinte érzésünk szerint kénytelenek vagyunk mégis eltűrni. Az ember úgy érzi, hogy minden elromlott körülötte, de jellemzően mégsem tesz semmit, hogy változtasson. Alacsony szinten azonban a dolgok egyre rosszabbá és rosszabbá válnak, és egészen addíg fokozódnak, amíg már nincs más választásunk, - akár az egészségünk érdekében is- de ki kell állni magunkért.
Majom: Fém trigon
Amikor a fém trigon tranzitok alkalmával aktiválódik, javul a kapcsolatteremtő képesség, és fejlődik a kommunikáció. A szülött erre az időszakra könnyebben és jobban meg tudja értetni magát az emberekkel. Hozhat előléptetést, hírnevet, valamint magas tekintélyt abban amit csinál. Javul a döntéshozó képesség, akár komoly és nehéz döntéseket is könnyebben vállal az ember, annak minden felelősségével és konzekvenciájával. Ezek az időszakok hangsúlyosan hozhatnak olyan élethelyzeteket, amikor az egyén morális értékrendszere, és etikai mércéje tesztelésre kerül.
Kakas: Aratás, Fém trigon
Fém trigon, l. fent
Aratás
Az Aratás Csillagokat más néven a Karma Csillagainak is hívjuk. A konstellációhoz kapcsolható kulcsmondat - „ki mint vet, úgy arat” - magában foglalja az állás jelentéstartalmát. Amíg az Aratás konstellációt nem ismerjük, úgy érezhetjük, hogy talán igazságtalan az élet, és bizonyos helyzetekben a körülmények áldozatai vagyunk, segítségével azonban az események mögé nézve ráébredünk, hogy az Univerzumban rend van. Csak olyan dolgok térnek vissza hozzánk, amit valamikor, valahol mi is megtettük valakivel. Bármit teszünk -jót vagy rosszat -, az Aratás csillagok aktiválódásánál minden visszatér hozzánk!
Kígyó, Kutya, Disznó: semleges
A Yang Fa egy vastag törzsű, erős fát jelent, nem hajladozik, behatol a földbe és növekszik. Az öt elem körforgásában a Fa elem a kedvességet szimbolizálja, de negatív irányban az agresszivitást és csökönyösséget is. Ragaszkodik a szabályokhoz, elvhűek, nehéz meggyőzni, a kiállnak magukért, ha túl nagy a nyomás rajtuk, az a fejükre hat (mentális problémák), ill. balesetek történhetnek velük. Mégsem lehet meggyőzni majd az embereket, mindenki a maga igazát hajtja majd, csak így lehet, csak úgy lehet- ezt fogják hajtogatni, megegyezésre, kompromisszumra kevésbé hajlanak. Ez lesz a nehézsége a következő hónapnak.
Ezen hónap energetikája jó Tűz és Fa elemű embereknek (a születési nap eleme szerint!), korlátozó hatással bír a Viz eleműekre, és rosszat tesz a Föld eleműeknek!
Mit tegyél? Ötletelj, légy kreatív, vállald fel önmagad, lépj a tettek mezejére
Mit ne tegyél? Ne sérts meg másokat, ne törd le senki ambícióját. Ne akarj több feladatot felvállalni, mint amennyit valóban képes vagy megvalósítani.
A hónap színe: zöld
Az adott hónap eleme ill. a saját születési napod eleme kiszámítható itt:


