Kálmán Eszter's Blog, page 22
May 28, 2023
Gyereknap

Persze mindezt az asztrológiai analógiák alapján és csak kiragadva pár példát. Nézzük hát sorban a gyerekeket jegyek szerint:

KOS Holdú gyerek: hagyjuk futkározni, mozogni harcolni és kiküzdeni a dolgokat! A Kos mindig élre akar törni, engedjük versenyezni és hagyjuk néha verekedésbe bonyolódni, mert fog! Ne engedjünk a mai kor elgyengítő nevelési elveinek, hogy csak az a jó, ha a gyerek sírdogálós. Hagyjuk, hadd verekedje ki magának az elsőséget, de az is értessük meg vele, mindig becsületesen és a többiekért is küzdjön, ne csak magáért. Erre nagyszerű lehet valamilyen sportfoglalkozás számára.
BIKA Holdú gyerek: hagyjuk behúzódni a kuckójába, na őt meg ne akarjuk állandóan aktivitásra bírni! Ha elvan egy könyvvel, ha álmodozva mered a plafonra, az neki jó, nem kell kirángatni belőle. Viszont, mivel vénuszi jegy, valószínűleg előbb-utóbb belevág valamilyen művészeti tevékenységbe, azt támogassuk nála, és ne azzal törjük le a kedvét, hogy "ebből úgyse lehet megélni". Nem minden Bikából lesz művész úgysem, de hobbiként jó ha megmarad neki valami művészi vagy kézműves tevékenység. Ha viszont a pénzügyek iránt érdeklődik, hamar ismertessük meg a pénz értékével, a család pénzügyeivel.
IKREK Holdú gyerek: hagyjuk csacsogni, hagyjuk egyik témáról a másikra ugrálni, ne akarjuk állásfoglalásra kényszeríteni. Ha lehet ne tiltsuk el az internettől, de tanítsuk meg neki az értelmes információszerzés és tanulás módját, illetve hogyan használja a social media felületeket, és azt mindenképpen, hogy milyen biztonsági szabályokat tartson be a neten! Amire viszont jó odafigyelni és őt is rávezetni, hogy mivel bizonyos fokig állhatatlan a változó jegyéből kifolyólag, az éppen aktuális terveit ne kövesse vakon, hanem beszélje meg a környezetével is, mert enélkül hamar csalódnak benne, és akár árulónak is bélyegezhetik.

RÁK Holdú gyerek: sok-sok simogatás és érzelem kell neki! Ne hagyjuk magára, ha éppen a hangulataival és az érzelmeivel küzd, mert vagy hisztis alkat lesz vagy bekeményedik. Mindig beszélgessük vele arról, mi történt vele, hogy érzi magát, kit szeret, kivel veszett össze, mire vágyik. Ha így teszünk, nem egy idegen fog felnőni mellettünk, hanem egy érzékeny, kedves valaki, akire mindig számíthatunk érzelmileg és ő is számítani fog miránk.
OROSZLÁN Holdú gyerek: sose hagyjuk dicséret nélkül a tetteit! Hagyjuk hadd szerepeljen a család, a barátok, később esetleg nagyobb közönség előtt. Soha ne vegyük ki a dolgokat a kezéből, mondván "te ezt úgysem tudod megcsinálni!". Mindig érezze, hogy különlegesnek tekintjük, de arra is figyeljünk, hogy ne szálljon el, mert akkor gőgös és arrogáns lehet. Viszont ha helyes mederbe tereljük az aktív, kiáradó, melegséget sugárzó lényét, akkor egy vezetni is tudó, önálló kis személyiséget kapunk, aki beragyogja a környezetét.
SZŰZ Holdú gyerek: már korán fontos lehet neki az információ, a tanulás, a tudás. Adjuk meg neki! Ő nem az a fizikai munkás típus. Hagyjuk tanulni, sőt biztassuk is rá! A másik, hogy korán rendre lehet szoktatni, igényli is. Ez nem föltétlenül külső rendrakásba nyilvánul meg, van hogy csak belül a lelkében és a gondolataiban igyekszik rendet teremteni, de kis ráhatással a környezete rendbetételére is könnyebben rávehető. Nagyon segítőkész lehet, ezt is erősítsük benne, de azt is, hogy elfogadja, nem mindenki csak észérvek alapján dönt, van akit az érzelmei vezérelnek.

MÉRLEG Holdú gyerek: kicsit lusta, kicsit álmodozós de nagyon szépségkedvelő, ez a kis vénuszi csemete. Hagyjuk ismerkedni, barátkozni, neki fontosak a társak! Hagyjuk, hogy valami művészeti ágat vagy művészeti sportot válasszon magának, ne tiltsuk el tőle, hadd élje ki magát benne! Korán vezessük rá a rendezett, szép, dekoratív külső előnyére, hogyan tudja kihozni a külső adottságaiból a legtöbbet. Hálás lesz érte később, amikor már érvényesülnie kell vagy párt választania.
SKORPIÓ Holdú gyerek: hagyjuk meg neki a titkait. Ne faggassuk, ne erőszakoskodjunk vele (úgyis ő győz hosszútávon). Érezze a családban, hogy elfogadó közegben van, ahol bármit elmondhat, de ha nem, az se baj, akkor is vele vagyunk lélekben. Főleg kamaszkorban nagyon szélsőséges érzelmeket élhet meg, ne próbáljuk ezeket szabályozni, csak rávezetni, hogyan tudja ő maga uralni őket. Ezért nagyon hálás lesz később! Ha fogékony rá, beszélgessünk vele mély, filozófiai érzelmi, témákról, ne söpörjük le az érzéseit felületes válaszokkal.
NYILAS Holdú gyerek: sose zárjunk be egy Nyilast! Hagyjuk hadd menjen, ha a villamoson akar tanulni , akkor tanuljon ott, nem kell az íróasztala mögé láncolni. Szaladgáljon, focizzon, kiránduljon más gyerekekkel, vagy csak videójátékozzon a barátaival. Persze a mértékre meg kell tanítani, de fogadjuk el, hogy mindig egy kicsit könnyedebben fogja fel a dolgokat, és szereti másokra bízni a kemény munkát. Viszont adakozó lehet, ezt a vonását tereljük a jótékonyság felé. Emellett őszinte, harsány humora van, túlságosan is, erre számítsunk, finoman kell terelgetni afelé, hogyan fogalmazza meg a mondandóját úgy hogy ne sértsen vérig másokat vele.

BAK Holdú gyerek: túl komoly, koraérett is lehet, ezért hajlamosak lehetnek a szülők túl sok terhet rápakolni. Ne tegyék! Ő is csak gyerek. Bár a Szaturnuszból eredően a célok, fegyelem, a szabályok, a korlátok eleve fontosak neki, ezek túlságosan komollyá, komorrá és rideggé is tehetik. Akár túlzottan elhúzódhat a kortársaitól és inkább idősebbekkel barátkozik. Ez sem baj, de igyekezzünk rávezetni arra, hogy az életet élvezni is lehet, ez is lehet egy cél, időnként álljon meg, és vegye számba milyen jó dolgokat tartogat neki az élet. A pihenés értékére is vezessük rá, mert különben túlságosan maximalista, lehet saját magával és másokkal szemben is.
VIZÖNTŐ Holdú gyerek: más lesz mint a többi az biztos. Már nagyon korán érdeklődni fog mindenféle érdekes tény, információ és tudás iránt. Bátran mutogassunk neki dolgokat, kísérletezzünk vele együtt, fedezzük fel a világot együtt! Mindennap meséljünk neki valami érdekeset és vezessük rá, hogyan éri el ő maga ezeket az információkat. Az elektronikus eszközök és a számítástechnika iránt hamar fogékonyságot mutat, hagyjuk kibontakozni, könnyen lehet majd ilyesféle területeken talál munkát magának. A fegyelem és a célok nála is jó hajtóerőt biztosítanak mint a Baknál, de próbáljunk lazítani sokszor monomániás gondolkodásán - meg kell tanulnia, hogy másnak is lehet igaza, és nemcsak az a helyes ösvény, amelyen az ő gondolatai mennek.

HALAK Holdú gyerek: érzékeny, álmodozó, vacillálós, bátortalan lehet. Nem kell túl hamar leválasztani, hagyjuk meg neki, hogy a saját kissé félénkebb tempójában fedezze fel a világot. Eközben mindig legyünk ott neki érzelmi támaszként, akár egy lehorzsolt térdről,a kár egy lehorzsolt szívről lesz szó nála. Vigyázzunk a befolyásolhatóságára, terelgessük kis lépésekben a nagyobb önállóság, érzelmi szilárdság, reziliencia irányába, hogy ne az legyen az első, ha csalódás éri, hogy pótszerekért nyúl.
May 20, 2023
Nap az Ikrekbe lép

Figyeld meg, mely házad fölött tranzitál éppen a Nap (mely házadba esik az Ikrek jegyének kezdete), mert azokat a témákat előtérbe hozza kb.egy hónapig.
Az Oroszlán Ascendensűek sok változást nem észlelnek, mert az Ikrekben is peregrin a Nap, a születési uralkodójuk. Április vége óta több erőfeszítést kell tenniük dolgaik megvalósulásáért, kevesebb az energiájuk. (Igazából majd csak július xxvégétől fognak erőre kapni.)
Az állatöv harmadik jele az Ikrek. Jele a (dualitás) kettősség szimbóluma. A levegőelemhez tartozik, melynek jelzését, a két vonalat, a párhuzamost tartalmazza. Az Ikrek a változó kereszthez tartozik, ami változékonyságot, a kitartás hiányát jelenti. Az uralkodó bolygója a Merkúr. A Nap kb. május 20-től június 20-ig tartózkodik ebben a jelben.

A Legalább annyira fontos számára a továbbhaladás, a közvetítés. Nem véletlenül uralkoró bolygója a Merkúr, a hirvivő. Keresni, kutatni, meggyőződni, továbbadni majd kezdeni előlről. Nyugtalanság, kíváncsiság -ez az Ikrek jelü ember osztályrésze és természetesen minden emberben jelenlévő Ikrek-tulajdonság.
Ha gyermekkorától vizsgáljuk az Ikrek ember egyéniségét, azt tapasztaljuk, hogy ritka esetektől eltekintve ő az, aki leghamarabb járni és beszélni képes. Ezt a két tehetséget sokáig megtartja. Beszélni mindig sokat beszél, és mozgási kényszere idős koráig megmarad.
Igyekszik mindent gyorsan elvégezni. Általában jól tanul, mert rendkívül gyors a felfogása. Gyakran azért unja magát az órákon, mert már előre elolvasta az anyagot, sőt hozzá is olvasott, persze ez csak arra az anyagra vonatkozik, amelyik érdekli. Ha nem mondhatja el a véleményét az órákon nyilvánosan, akkor padtársával beszél, de az is előfordulhat, hogy pad alatt olvas. Gyakran már előbb tud olvasni mint hogy iskolába járna. Falja a könyveket. Később is nagy könyvgyűjtő. Megvesz mindent, ami érdekli, de az elolvasásukra nem marad ideje. Ennek ellenére olvasottsága és tájékozottsága a világ dolgairól lenyűgöző.

Az Ikrek kettős jel. Az Ikrek emberekben mindig jelen van a kettősség érzése. Önmagával vitatkozik, és az egyik énje megpróbálja meggyőzni a másikat. Semmit sem hisz el, csak úgy, ha utánajár és meggyőződik arról, hogy az információ helyes. Ha valamiben kételkedik, rögtön vitára kész és ha úgy érzi, hogy igaza van, addig csűri-csavarja, míg az ellenfél fel nem adja. Egy szónok veszett el benne. Pillanatok alatt képes új teóriák létrehozására, ha úgy érzi, hogy a vitában sarokba szorították. Nem következetes, logikai láncolataiban nem találunk kiépítettséget, ha ez kiderül, témát vált. Ez nem azt jelenti, hogy nem kerülhetnek ki közülük zseniális gondolkodók, sőt elég gyakran látunk közöttük írókat, filozófusokat. Utóbbiakat a horoszkópban lévő erős Szaturnusz-állásnál találjuk.
Semmit sem tudnak magukban tartani. Ahogy a szólás tartja: "Ami a szívükön, az a szájukon". Közlékenységi vágyukból adódik, hogy sokat tudnak beszélni. Az is előfordul, hogy ha már elmondták amit akartak, a válaszra már oda sem figyelnek. Ez nem szemtelenség részükről, de gondolataik csapongása miatt már máshol járnak. Most éppen azon gondolkoznak, hogy miről lehetne tovább beszélni. Beszédkészségüknek megvan a maga haszna is. Jó a nyelvérzékük, gyakran több nyelven beszélnek. Pályájuk is kapcsolódhat a beszéddel. Kiváló tolmácsok, előadók, riporterek, tanárok, újságírók, szervezők, ügyvédek kerülnek ki soraikból. ők a tipikus közvetítők is; postai alkalmazottak, a tömegkommunikációban résztvevők, utazásokat lebonyolítók.
May 19, 2023
A Mars az Oroszlánba lép

A Mars tüzes bolygó és az Oroszlán is tüzes jegy, ezért ilyen időszakban melegebb lehet az átlagnál az időjárás.
És emiatt sokan tévesen hiszik, hogy a Mars jól érzi magát az Oroszlán jegyében. pedig nem igazán, mivel semmilyen méltósága sincs, peregrin. Ezért az ilyen emberek inkább csak látszatra harciasak.
Igy a Kos és Skorpió Ascendensűek mostanra veszítenek az erejükből, energiájukból, érdemes lassan a nyaraláson gondolkodniuk.

Mars az Oroszlánban születési képletben:
Sikerorientált, mindig és minden helyzetben győzni akar. Egocentrikus és becsvágyó, fontos számára környezete elismerése, hódolata. Fellépése határozott, királyi, méltóságos. Mivel tekintélyét győzelmei és sikerei révén tudja megőrizni, tart a kudarctól, a veszteségtől, kerüli a nyílt támadást, harcot. Büszkesége sérülékeny. Szexualitása lenyűgöző és energikus, társát kényezteti. Fiatal férfi képe: aranyifjú.
May 18, 2023
Újhold a Bikában

Újhold van ma a Bika jegyében. Ezekről a napokról általánosságban elmondható, hogy a megújulásról szólnak, az pedig h. melyik jegyben jár a Hold, arra mutat rá, hogy mely területen támogatott a megújulás. A Bika jegyhez tartozik a torok, a gége, a tarkó, a fül, a száj, a mandula és a fogak. Néhány témakör amire ma érdemes ránézni és ha úgy érzed megújulni:

* Mi az ami nehezen megy le a torkomon? Mi az amit nem tudok lenyelni?
* Mindig azt mondom-e amit gondolok?
* Mikor mondtam ki utoljára többet, mint amennyit kellett volna?
* Hallgatok-e a belső hangomra?
* Mennyire hallok meg másokat?
* Min rágódom túl sokat?
* Bizalommal fordulok a világ felé?
A két héttel ezelőtti Skorpió telihold bizonyos elengedésekkel és karmikus adósságok letételével volt kapcsolatos. Amennyire nehéznek és fájdalmasnak éli meg az elengedést egy Skorpió, annyira állhatatosan képes a Bika ragaszkodni mindahhoz, amit már egyszer megszerzett. Így van ez a múltban (előző életekben) összegyűjtött rossz tapasztalatokkal is, amelyektől a megszabadulás sem egyszerű. A teliholdtól a újholdig tartó időszak ezeknek a terheknek a letételének volt intenzív időszaka. Minden, amit birtoklunk, biztonságot ad. Minden, aminek a tudatában vagyunk, választási lehetőségekhez segít. Minden, ami a tudatalattinkban zajlik, életünk legfontosabb mozgató rugói.

A Bika újhold feszült energiáiban erősebben érintettek a szilárd jegyek (Bika, Skorpió, Oroszlán, Vízöntő) akiknek bolygói (Nap, Hold) utolsó fokaira esnek a fenti jegyekben, illetve az Ascendens, a Felszálló-vagy Leszálló Holdcsomópontjaik szintén szilárd jegyekben vannak.
May 15, 2023
Jupiter a Bikába lép

A racionális, állandóan "agyaló" Bika jegyében a Jupiter, mint a hit bolygója nem érzi jól magát.Viszont a Bika uralkodó bolygója a Vénusz. A "kis szerencse", és a "nagy szerencse" bolygója találkozik most össze. Ez egy harmonikus, kedvező, szerencsés, boldog, kiegyensúlyozott évet jelezhet, ha a radix képletben nincs ennek ellentmondó jelölés.

Stabil, nyugodt, kiegyensúlyozott érzelemvilágot jelez. Fogékonyabbá válhatunk a művészetek, a harmónia, a szépség, a filozófia iránt. Szeretetteljes, nyugodt, békés, szerencsés időszak az, amikor ez a két bolygó harmonikusan találkozik egymással.
A Bika Jupiter különösen a víz és földjegyűeket támogatja majd tevékenységeikben!
Mit hoz az egyes jegyeknek (Ascendens szerint!)?KOS
Nem a pénzre vagy az anyagi javakra koncentrálsz. De a vagyonod így is növekedni fog. Amíg értékeled az univerzum bőséges adományait a vonzás törvényének gyakorlásával, az elkövetkező néhány hónapban jelentős áldásokat és ajándékokat érhetsz el az anyagi területen.
BIKA
Egy idő után először adod ki magad, és örömmel fogadod az új élményeket. Optimizmusod és hited nagyszerű élmények felé vezet majd csodálatos és izgalmas emberekkel. Csak ne vállalj túl sokat egyszerre, mert könnyen megborulhatsz
IKREK
Gondolj a magány idejére, mint álruhás áldásra. Nemcsak mindenről gondoskodni tudsz, ami keresztezi az utadat, hanem minden kihívásban nyerni is tudsz. Semmi sem áll a siker útjában, mivel most a világegyetem is véd.

RÁK
Az emberek hírneved és a képességeid miatt keresik a társaságod. Ha a kapcsolati hálód jól működik, gond nélkül elérheted a nagyságot. Ez lehetővé teszi, hogy új magasságokba juss a céljaidon belül, és segít abban, hogy csodálatos munkahelyen találd magad.
OROSZLÁN
A munkalehetőségek özönlenek, emiatt nagyon áldottnak érzed magát karrier területén. Mielőtt mindent felvállalnál, nyitottan vedd számba a lehetőségeid. Ami papíron jól mutat, hosszú távon nem biztos, hogy meg akarod csinálni. Légy óvatos, mielőtt szakmai döntést hoznál.
SZŰZ
Az inspiráció kulcsfontosságú a helyed megtalálásához a világban. Bár lehet, hogy belülről vagy kívülről nézed, fontos, hogy megelégedj a birtokoddal. Igen, nincs meg minden, amit akarsz. De ez nem azt jelenti, hogy nem érheted el hamarosan. El fogod. Bízz a folyamatban.
MÉRLEG
A pénzügyi ügyek előtérbe kerülnek, mivel a túlköltekezésed utolért. Csökkentsd a komolytalan kiadásaid, és vedd számba a bankszámládról felszabaduló készpénz mennyiségét. Hagyd abba a nagylelkűséget másokkal és önmagaddal szemben. Az pontos költségvetés a barátod.

SKORPIÓ
Az életedben fennálló szoros kapcsolatok fontosak számodra, de azt tapasztalod, hogy sokuk már nem értékes számodra. A szíved megnyílik mások előtt, és az emberek jelenleg extra imádatot adnak neked. Azonban szelektívebben válaszd meg azt, hogy kibe fektetsz energiát és szeretetet.
NYILAS
Számos normád van, ha olyan emberekről van szó, akikkel üzleti kapcsolatban állsz. A probléma az, hogy lehet, hogy nem olyan őszinték és átláthatók, mint szeretnéd. Minden csalódás azzal fog véget érni, hogy az erkölcsi szinted megőrzése érdekében egyes lehetőségeket elutasítasz.
BAK
A romantika és a kreativitás lóg a levegőben van, lehetővé téve, hogy új magasságokat keress az ilyen érzelmekben. Az egyetlen probléma az, hogy ha ilyen csodálatosan töltheti el az életét, a hétköznapi tevékenységek nagyon mellékesnek tűnnek. Próbálj megalapozott maradni az élet egyensúlyának fenntartása érdekében.

VÍZÖNTŐ
Lehet, hogy fojtogat a jelenlegi élethelyzeted, és több teret igényelnél otthonodban. Fontold meg, hogy egy új helyre költözöl, amely lelki és érzelmi kiteljesedést nyújt neked, ahelyett, hogy a pénzügyek és a körülmények befolyásolnának. Ez hosszabb távon előnyös és kielégítő lesz.
HALAK
A kapcsolatok létrehozása jelenleg könnyűnek tűnik, mivel mások vonzódnak hozzád. A tanulság az, hogy értékeld azokat, akikkel találkozol, és ne keresd őket pénz vagy státusz miatt. Megtanulni értékelni a többieket olyan gondolkodásmód, amelyet kénytelen vagy megérteni ezen a kozmikus átmenet során.

John Frawley horoszkópja

John Frawley hagyományos asztrológus, író és oktató, aki gyakorlatiasságáról és közvetlen megközelítéséről, mély tudományosságáról, valamint provokatív, kihívásokkal teli és szellemes stílusáról ismert. Frawley horoszkópja is a híres, ismertebb asztrológusok képletelemzés sorozatának a része.
Sz. 1955. 05. 16. 0:40 London
Képletében a Víz elem dominál: nagyobb szubjektíven fogja föl a dolgokat, nagyon érzelmesen alapvetően. Bár ez nem biztos, hogy egyből lejön a Bak Ascendensével.
De nézzük először az alapokat nála! Az erőteljes Víz dominanciája nem kap elég teret, mert a sors inkább az emberekkel való kapcsolatok lehetőségét hozza neki, nem véletlen, hogy ő is tant asztrológiát, előadásokat tart, stb. Bár ez nem igazán elégíti ki az érzelmi igényeit, mint például egy segítő foglalkozás tenné, így lehet benne egy alapvető frusztráltság.
Dinamikailag erőteljesen kardinális beállítottságú, azaz kezdeményező alkat, szeret új dolgokat kipróbálni, néha el is sietheti azoknak bevezetését. De a sorsa segíti ebben, mivel sok a sarokházas bolygója, fel is figyelnek rá, külön erőfeszítés nélkül, kiemelik, lehetőséget kap elméletei, tanításai, gondolatai terjesztésére.
A visszahúzódás és a világ előtt való megjelenés harmonikus arányban van jelen nála, gy elméleti munkákat (könyveket) ugyanúgy ír, ahogy kiáll közönség elé is.Mivel a Ny-i térfél az erősebb nála, ezért nem esik annyira nehezére másokkal foglalkozni, de függ is mások megítélésétől. szabad akarat tekintetében pedig legalább annyira van lehetősége beleszólni élete alkulásába mint amennyire meg is kell bizonyos dolgokat élnie.

Ha kicsit közelítünk a személyiségéhez, a Bak Ascendenssel találjuk szembe magunkat, és egy Skorpióban levő születési uralkodó Szaturnusszal. Ez így elég kemény, gyakorlatias, előretörő és kitartó, de mély érzésű, sértődékeny és visszahúzódó alkatot mutat elsőre.
"Frawley azonban megkülönbözteti gyakorlatát az asztrológia középkori, reneszánsz vagy klasszikus ágaitól. Azt állítja, hogy gyakorlata modern, de mélyebb gyökerekkel rendelkezik, mint a modern asztrológiáé. A "valódi asztrológia" kifejezést Frawley a hagyományos asztrológiai módszerek modern gyakorlatának és alkalmazásának különálló kifejezéseként alkotta meg."

Igazából ezekre lennék kíváncsi, hogy bár elvileg nem egy beképzelt ember, mégis miért próbálja unikumnak beállítani magát, és hogy sikerült egy nagyon sikeres vállalkozást felépítenie az asztrológiára?
Az rögtön látható, hogy a születési uralkodó bolygója mivel van elfoglalva, hisz ott áll az MC-, vagyis a hivatás ház (X.h.) csúcsán. Ő bizony karriert akar csinálni, ez a legfontosabb neki a mindennapokban.
És hogy jön ehhez az asztrológia (9.h.)?
"Frawley nagyon korán kezdett érdeklődni az asztrológia iránt, de többször is csalódott volt a modern asztrológia iskoláiban talált korlátok miatt... 1993-ban találkozott William Lilly 17. századi angol asztrológus munkájával. Olivia Barclay formális képzését követően úgy döntött, hogy a hagyományos nyugati asztrológiára specializálódik, amely szerinte szigorúan logikus megközelítésű, amely képes precíz és konkrét elhatárolást gazolni. és van egy kozmológia alapja, amely elválaszthatatlan a vallási vagy spirituális hittől. William Lilly továbbra is a legnagyobb hatást gyakorolta munkájára."
Az MC a hivatás ura a Mars és a 9.h. asztrológia területe a Vénusz. Ezek ketten szép kis könnyű szextilben állnak egymással, tehát jól tudja őket együtt működtetni Frawley. A X. h. urának van egy terminusa amely azért némi sikerfaktort jelent számára. Másrészt a 9.h. egzaltációs ura a Szaturnusz ott áll a X. h. csúcsán, tehát bizonyos részeit az asztrológiai tudásának jól tudja kamatoztatni az ambícióiban.Ezenkívül a 9.h.uraként a Vénusza a 3.házának csúcsán áll: asztrológiai munkásságanak tetemes részét teszi ki a tanítás, cikkek, könyvek írása, a webináriumok, workshopok tartása, tévészereplések, stb. Ami nem is csoda, hiszen a 9.házának egyik almutenje a Merkúr, amely bizony igencsak jól áll az Ikrekben, uralomban. Ezzel hozza a kiugró szakmai sikereket is, Marssal együttállásban pedig hozza a csipkelődős, provokatív stílusát is.Első könyve, a The Real Astrology [A valódi asztrológia] a modern asztrológia szatirikus kritikája, és 2001-ben elnyerte a Spica Award International Book of the Year díjat.

A karrieren kívül vajon mi vonzotta őt az asztrológiához? Azt láthatjuk, hogy bár a születési uralkodója nem érdeklődik a 9.h.ura iránt, de a Napja és a Holdja igenis. Vagyis tudatosan és tudat alatt is tudja és érzi, hogy ez a nekivaló szakma, hogy fontos ez a terület számára. De tudat alatt (vagyis a Holdjának) a Jupiter mint bőség és a 2.házának ura is nagyon fontos, így már érthető, hog akkor elégedett ő az életben, ha az asztrológia, a hivatás és a bőséges a pénzkereset összekapcsolódik.

"...a tanítási kötelezettségeim annyi időmet vettek igénybe, hogy már túl sokáig nem fejeztem be egy könyvet sem. Több olyan is van, amelyek körülbelül kétharmadát fejeztem be, és most a munkaterhelésem átstrukturálására koncentrálok, hogy legyen időm és koncentrálni a befejezésre."
Összefoglalva itt egy üzletileg is sikeres asztrológust láthatunk aki eredményes üzleti modellt épített az asztrológiára. Érdemes tanulmányozni ilyen képleteket is, hogy lássuk min múlnak a dolgok mi lehet sikeres vagy éppen ítéltetett bukásra egy ember életében.
May 14, 2023
A Merkúr direktbe fordul

De már némi megkönnyebbülést hoz, főleg az Ikrek és Szűz Ascendensűek számára. Még mindig nem lesznek toppon, sőt, de már legalább a feledékenység, állandó vacillálás, szétszórtság érzete megszűnik számukra. Az egészségi állapotukra továbbra sem ártana azért vigyázniuk, mert a túlhajszoltság miatt könnyebben lebetegedhetnek, de azért már jobban fogják magukat érezni egy fokkal.
Az előrehaladó Merkúr jobban tudja érvényesíteni kedvező hatásait.
Főleg ha vénuszi emberekkel társulnak vagy vénuszi tevékenységeket folytatnak (művészet, szépségipar, divat, irodalom, zene stb.). Használják ki, mert aztán megint nehezebb napok köszöntenek rájuk!

Bár a Bika jegyében nem túl erős, de beindul a kereskedelem, közlekedés, szállítás, kommunikáció, hírközlés, mindaz ami eddig akadozott, vagy problémákkal terhelt volt.
Ezt azt jelenti, hogy azok a - főleg adminisztrációs-, ügyeink, amik eddig nem haladtak, a reklamációink, amiket nem vettek figyelembe, a kommunikációnk, mely akadozni látszott, végre megindulnak és mire eléri a Merkúr a normális sebességét így az ügyek is rendeződni fognak amiket képvisel, utána pedig egyre gyorsuló tempóban haladnak tovább.

Például ha nem vagyunk ugyan se Ikrek se Szüzek, de a Merkúrunk pl. a a 3. és v a 12-es házunkat jelöli a képletünkben, akkor a 3-as ház dolgai (kommunikáció, tanulás, utazások, közlekedés, mozgás stb. ) kezd nagy iramban megindulni szemben az eddigi tötymörgéssel, vagy pedig a 12-es ház mint a krónikus betegségek, magány és titkos ellenségek háza hoz majd jót is rosszat is: a kiújuló betegségeink most eltűnnek, a visszahúzódás megszűnik, viszont a titkos furkálódás sajnos felélénkülhet, de az is lehet, hogy távoli tájakra, a tengerentúli utazásra nyílik lehetőségünk!
May 10, 2023
William Lilly horoszkópja

William Lilly tizenhetedik századi angol asztrológus volt. Úgy írják le róla, hogy zseni volt valamiben, „amiről a modern mainstream közvélemény azóta úgy döntött, hogy egyáltalán nem lehet foglalkozni vele" - mármint a jövő megjóslásával. Lilly azonban társadalmi és politikai kapcsolatai révén Anglia legjelentősebb asztrológusa volt, és kitörölhetetlen hatása lett a nyugati asztrológiai hagyomány jövőbeli alakulására.
Egy asztrológusnál természetes módon az izgat bennünket, vajon mi fordította az asztrológia felé, miért volt fontos számára ez a terület?
De először nézzünk egy általános összefoglalót a jelleméről és sorsáról. Képletében a Föld elem a kiemelkedő, amely a gyakorlatias, anyagias hajlamokat erősíti, nem véletlen hogy a praktikus, abszolút gyakorlatias ágazata felé fordult az asztrológiának. Sőt a sorsa is a gyakorlatias tevékenységek, a munka és anyagiak felé terelte. Lilly ezért is folytatott rendszeres praxist, nemcsak királyoknak nemeseknek volt tanácsadója mint régebbi asztrológusok, hanem a köznép rendelkezésére állt tudásával.
"Igazi demokrataként elkötelezte magát amellett, hogy a csillagok tudományát mindenki számára hozzáférhetővé tegye, bármilyen származású is legyen. Mindenkinek segített, aki odajött hozzá, azoknak is, akik nem tudtak fizetni. Lilly miatt az asztrológia tömegjelenséggé vált;"

Dinamikailag a szilárd jegyek a kiugróak nála: szívós munkával küzdötte fel magát egy leichesteri gazda fiaként szolgálóból végül asztrológus mesterré.Ezt a követő házak kiemeltsége is alátámasztja: felfigyelhetnek rá de ehhez többet kell küzdenie, mintha csupa sarokházas bolygója volna. Pedig kicsit visszahúzódóbb volt mint amennyire kifelé élő, inkább a saját dolgaival foglalkozott mint a másokéval, de nem túlzóan, vagyis szeretett a tanulmányaival foglalkozni. 1647-ben kiadta a Keresztyén asztrológiát, az asztrológiai technikák hatalmas összefoglalóját. Ez volt az első a maga nemében, amelyet latin helyett angol nyelven nyomtattak, és állítólag "a válságban lévő nemzetet a csillagok nyelvén" tanította.

Lilly Bika Napú, Halak Ascendensű férfiú volt. A Halak ura a Jupiter a 7.házban a Mérlegben kap egy dorotheuszi közepes méltóságot, azaz triplicitásban van. Ez az erő kellett is az előbb leírt törekvésekhez amivel kiverekedte magát a szegénysorból.
A Jupiter pont a Tudás, hírnév, ismeretek(ből való részesülés) arab pontjával áll együtt, szóval szépen jelölődik, hogy a tudás útján juthat hírnévhez és ismertséghez. Nem véletlen hogy édesanyja, Alice bár panaszkodott a család hanyatlása és elfogyó vagyona miatt, mégis elhatározta, hogy a család által megengedhető legjobb oktatásban részesíti fiát
Nézzük mi vonzotta Lillyt az asztrológia felé, ill. mit adott neki az asztrológia? vajon véletlen vagy eleve elrendeltetett volt vele a találkozása?

Igaz ez a Jupiter egy bezárt jegyben áll és retrográd, szóval néha többet visz mint hoz, vagy csak ígér de nem ad meg mindent. Hiszen Lilly életében és szakmájában is érték támadások (Mars oppozíció az Asc-re), de azért több évszázadra tehető sikere és elismertsége immár vitathatatlan.
Bár Lilly aránylag "későn" kezdte tanulmányozni az asztrológiát hiszen a családja elszegényedése miatt hiába volt kitűnő a gimnáziumban nem mehetett egyetemre. Csak miután háziszolgaként és titkárként dolgozott apja jóismerőse Gilbert Wright mellett aki a Salters' Company egyik mestere volt (eredetileg a Salters' Company olyan személyeket foglalt magában, akiknek szakmája sók felhasználásával és élelmiszeripari felhasználásra szánt vegyi keverékek készítésével foglalkozott.). Mikor a mestere meghalt Lilly már 25 éves volt, és elvette annak özvegyét akivel boldog hat évet éltek még együtt.
"Lilly 1632-ben (30 évesen), nem sokkal Ellen halála előtt asztrológiát kezdett tanulni, elolvasta az összes könyvet a témában, amibe bele tudott jönni, és időnként megpróbálta művészetével megfejteni a rejtélyeket."
Ellen halálával komoly vagyont örökölt (2.h.ura uralmi Vénusz a Bikában) így elég sok szabadideje maradt az asztrológia és egyéb dolgok tanulmányozására és előadások tartására a London Társaságban (London Society). 40-41 évesen átdolgozta és átértékelte addigi tanulmányait, különösen Valentine Naibod Alcabitius kommentárjait.
„komolyan tanulmányozta őt, és úgy találta, hogy ő a legmélyebb szerző, akivel valaha találkozott”.
A tanulmányait és tudását végül a az 1647-ben (45 évesen) foglalta össze:

Lilly legátfogóbb könyve 1647-ben jelent meg, és a Keresztyén asztrológia címet viselte. Olyan nagy, hogy a modern időkben három külön kötetben jelent meg, és még ma is népszerű, és soha nem fogyott ki teljesen. A középkori hagyományos asztrológia tanulmányozásának egyik klasszikus szövegeként tartják számon, különös tekintettel a horary asztrológiára, amely elsősorban a jövőbeli események előrejelzésével vagy az aktuális események ismeretlen elemeinek vizsgálatával foglalkozik, a korabeli asztrológiai képletek alapján.
A 9.házában viszont ott áll a Felszálló Holdcsomópont, már közel a X.h. csúcsához, ez szintén pozitív energiákkal telíti ezeket a területeket és sikert ígér. Ezenkívül Lilly sok politikussal is is kapcsolatba került a Hosszú Parlament (Long Parliament) több tagjával közül, pl. Elias Ashmole-lal, (angol antikvárius, királypárti politikus, fegyvertiszt, asztrológus és alkímiahallgató volt) akire, ill a kéziratára utalás is történik a ma népszerű "A boszorkányok elveszett könyve" c. könyv és tévé sorozatban.

Lilly 1647-82 között (45 és 80 éves kora közt) 36 almanachot adott ki.
Az almanachok zsebméretű füzetek voltak, amelyek asztrológiai előrejelzéseket tartalmaztak az elkövetkező évre. Gyakran tartalmaztak egy naptárt és hasznos információkat a gazdálkodásról, a vásárokról és a fizikáról, és alapvető segédkönyvek voltak. Népszerű és olcsó (jellemzően egy fillér vagy tuppence) volt az ország legkedveltebb olvasnivalója is: egy négy-ötmilliós nemzetben minden harmadik háztartás olvasta. Azt mondták, még az ördögnek is volt egy aktuális példánya
A Merlinus Anglicus Junior ("England's Little Merlin") volt Lilly első almanachja. Anglicusának olvasóinak kezdettől fogva nem volt kétsége a tekintélyének forrását illetően. Isten akarata – emlékeztette őket Lilly – a mennyekben íródott, a bolygók ritmikus táncában, és az asztrológia csillagos nyelve volt a kulcsa ezeknek az égi terveknek a megfejtéséhez.
„Isten az isteni gondviselés által uralkodik, a csillagok pedig az ő engedélyével olyan eszközök, amelyek segítségével sok esetleges kis pillantást vethet azokra a nagy dolgokra, amelyeket Isten a földön szándékozik”.
Lilly ezek mellett még további jóslatokat is kiadott könyv formában amivel a világ eseményeire reflektált, illetve ő adta ki Guido Bonatus Aforizmáit is 1676-ban (74 éves korában). Emellett állócsillag táblázatokat, üstökösök értelmezéséről, mindenféle katasztrófák és politikai manőverek előrejelzéséről szóló műveket adott ki, stb.
Ügyfeleinek háttere megmutatta az asztrológia társadalmi befolyását: kérdezőinek mintegy 20 százaléka nemesi származású volt; további 20 százalék hagyományos mesterségben és kézműves mesterségben dolgozott; 15 százalékuk volt tengerész; kevesebb mint egy százalék volt szegény; a katonák és a hivatásosok, például az ügyvédek és az orvosok öt százalékot képviseltek; ügyfelei listájának többi részét – és többségét – a női szolgálók tették ki.
A VII.házának két ura is a Merkúr és a Vénusz és a házban álló Jupiter is odavan az Ascendensének egzaltációs uráért. Alkalmanként ugyan, de sokan kértek tőle tanácsot, sőt kiadói szenzáció és az ország első médiakedvence volt (nyomtatásban és dalban is ünnepelték), köszönhetően az országos jelentőségű eseményekről hihetetlenül pontos előrejelzéseket tartalmazó bestseller füzeteinek.
1650-ben (48 évesen) Lilly előszót írt Sir Christopher Heydon An Astrological Discourse with Mathematical Demonstrations című művéhez, amely az asztrológia védelmében 1608 körül íródott, és amelyet először posztumusz adtak ki, nagyrészt Elias Ashmole költségére.
A restauráció után (1660-ban II.Károly visszatért a trónra), lévén Lilly nem volt királypárti rossz hírnévre tett szert. A parlamenttel való rokonszenve, amelyet jóslatai általában mutattak, után nem számíthatott arra, hogy a királyi kegyeibe fogadja.
Például Lilly követte egyik legcsodáltabb elődje – az olasz Guido Bonatti – példáját, aki Európa legkiválóbb mágusa volt a késő középkorban és a háború művészetének szakértője. Bonatti Liber introductorius ad iudica stellarum ("A csillagok ítéleteinek bevezető könyve") című könyvében, amelyet Lilly jól ismert, számos konfliktus forgatókönyve esetén elmagyarázta az elköteleződés szabályait, beleértve azt is, hogyan kell megítélni, melyik oldal nyer; lesz-e csata két sereg között; megadják-e magukat az ostromlott várak vagy városok; és igazságos-e egy háború.
Lilly harci stratégiája azon alapult, hogy kihasználta I. Károly születésével kapcsolatos "illegális" tudását (azaz radixának ismeretét). A primér direkció alkalmazásával nézte meg Károly jövőjének alakulását. Amit tudni akart: volt-e az előttük álló évben olyan időszak, amikor nehezebb lesz az uralkodónak? 1645 nyarának elején megtalálta, amit keresett.
Júniusban Károly születésének Ascendensként ismert kulcspontja, amely az Oroszlán 28°-án volt, közeledett egy feszült és problémás kvadráthoz a rosszindulatú Marssal. Ennek asztrológiai olvasata az volt, hogy a király szemszögéből ez nem lenne alkalmas a harcra. A parlamenti erők számára azonban ez volt a lényeg, hogy keményen dúljanak a csatában; a csillagok felfedték, hogy akkor az ég az ő oldalukon állt.
Létfontosságú volt, hogy a Parlament és hadserege tisztában legyen ezzel a sajátos jóslattal, és ennek megfelelően cselekedjen!
1645. június 14-én az Új Modell Hadsereg (New Model Army), a Parlament radikálisan átszervezett erői először szembeszálltak a királlyal csatában a leicestershire-i Nasebynél. A terepen az Új Model Hadsereg parancsnokai, Sir Thomas Fairfax és Oliver Cromwell erős vezetése összegyűjtötte csapatait, és biztosította a Parlament diadalát; a csatatér fölött a csillagok kedvezően ragyogtak le számukra. Lilly asztrológia által ihletett katonai manőverei sikeresek voltak.
A modern történészek nem voltak tisztában Lilly parlamenten belüli tanácsadói szerepével, és elutasítják az asztrológia hatását, ezért a modern történészek gyakran értetlenül állnak a Naseby-hez vezető út előtt. Felmerült a kérdés, hogy amikor az Új Modell Hadsereg április vége óta teljes erővel és harcra készen állt, miért várt júniusig, hogy harcba szálljon Károly királlyal?
Mi már tudjuk a választ....
Mindenesetre amikor végül 15 évvel később visszaállt az abszolútista kormányzás, a királyság, Lilly miután ekkorra már tűrhető vagyonra tett szert, a surrey-i Hershamban vett egy kis birtokot, ahová nyugdíjba vonult (58 évesen), és ahol különleges tehetségének gyakorlását az orvosi gyakorlatra és tanításra fordította. Legismertebb tanítványa John Gadbury volt. Továbbra is kiadta éves almanachjait és megjósolta az 1666-os nagy londoni tűzvészt is, amelyért kis híján perbe fogták, hogy köze volt hozzá (nemcsak a jóslatai miatt, hanem mert előtte publikált pár a tűzvészt idéző képet). 1681-ben (79 évesen) halt meg.Forrás:
The Man Who Saw The Future - A Biography of William Lilly
William Lilly bibliogáfiája:
Merlinus Anglicus Junior, 1644.
Supernatural Sights and Apparitions seen in London, June 20th 1644, 1644.[23]
The Prophecy of the White King, 1644.
England's Prophetical Merlin, 1644.
Collections of Prophecies, 1646.
Christian Astrology, 1647.[24]
The World's Catastrophe, or Europe's many mutations untill 1666, 1647; which includes 'A Whip for Wharton'; some copies also include Elias Ashmole's translations of The Prophecies of Ambrose Merlin, with a Key, and Trithemius, or the Government of the World by presiding Angels.
An Astrologicall Prediction of the Occurrences in England for the years 1648, 1649, 1650, London, 1648, with 'Hamilton's nativity', and a dedication addressed to the House of Commons.
Monarchy or No Monarchy, 1651.
Mr. Lillyes Prognostications of 1667, predicting the Prosperity … of the English and their glorious Victories … by Land and Sea, 1667.
The dangerous Condition of the United Provinces prognosticated, 1672.
Mr. Lillies late Prophecy come to pass concerning the present War and the late unseasonableness of the Weather, 1673.
Mr. Lillies Prophesie of a General Peace, 1674.
Mr. Lillies Prophecy, or a sober Prediction of a Peace between the French and the Dutch and their Allies, 1675.
Anima Astrologiae, or a Guide for Astrologers, being translated from Guido Bonatus, and Cardan's seaven Segments, with a new Table of the Fixed Stars, rectified for several years to come, 1676.[25]
Mr Lillies Astrological Predictions for 1677, proving the happy Condition of this our Nation for the Year ensuing, 1676.
Mr. Lillies Prediction concerning the many lamentable Fires which have lately happened, with a full Account of Fires at Home and Abroad, 1676.
Strange News from the East, or a sober Account of the Comet or blazing Star that has been seen several Mornings of late, 1677.
Lillies New Prophecy relating to the Year, 1678.
William Lilly's History of His Life and Times by William Lilly, 1681.[26]
Fore-Warn'd, Fore-Arm'd, or England's Timely Warning in general, and London's in particular, 1682.
Catastrophe Mundi, Mr. Lilly's Hieroglyphicks exactly cut, 1683, a reissue of the appendix to Monarchy or No Monarchy, 1651.
May 6, 2023
A Vénusz a Rák jegyébe lép

A Rák egy vizes jegy, a víz az érzelmek szimbóluma, a Vénusz meg az érzelmek bolygója. A Rák Vénusz nagyon érzelmes, érzékeny, olykor túlzottan is. Romantikus, álmodozó. Könnyen lehet túl érzékeny, sértődékeny.
A Rákban levő Vénusz természeténél fogva nagyon érzékeny. Sokkal háziasabb. Nagyon gondoskodó mindenkivel, akihez kötődik, akár a gyermekei azok, akik mások, akiket szeret. Nagyon régimódi a szerelemben. A szerelemről és házasságról alkotott képe egészen hagyományos és összetartó. Inkább együttérző mint szenvedélyes. A szerelme afféle anyáskodás. Gondját viseli a szeretteiknek, igyekszik neki örömet szerezni, kedveskedik, de nem valami szenvedélyes. Ugyanakkor nagyon érzékeny az atmoszférára és más emberek hangulatára.

Nőként: süt-főz, családot alapít, gyereket nevel, tyúkanyó típus. Az ilyen nő nemcsak a gyermekeivel anyáskodik, hanem a férjével is. Ő választja ki, h. mibe öltözzön, elutazáskor ő pakolja be a táskáját stb.
Férfiként: szereti a házias, odabújós, meleg otthont teremtő nőket, legyen foghatós. Olyan nőt akar, aki jól főz, otthonosságot teremt, anyai típus és aki a gondját viseli.
Ha Rák Vénuszú ember szeretnénk behálózni, legyünk háziasak, főzzünk rá, mossunk rá, gondoskodjunk róla, kicsit anyáskodhatunk is vele.
A Rákban a Vénusznak van egy közepes méltósága, úgyhogy nagy eséllyel a Bika és Mérleg Ascendensűek némileg energiát kapnak ezalatt a tranzit alatt.
KÍNAI ASZTRÓ - Yin Tűz Kígyó hónap

Nem igazán jó a hónap a Disznó szülötteknek, nem sikerülnek úgy a dolgaik, ahogy szeretnék, akadályokba ütközhetnek.
Ez általában jó hónap a házasságkötésre, üzletnyitásra. kivéve a Disznó jegyűeknek.
A Disznó, Nyúl és a Kecske jegyűek mozgalmas hónapra számítsanak, tele utazással és változásokkal!
Tűz elem: optimizmus, jókedv.
Kígyó: okos, de misztikus és kiszámíthatatlan, változékony mint egy kaméleon.
A Kígyóban rejtetten van: Yang Fém = fegyver, Yang Föld és Yang Tűz= Nap, nukleáris energia.
Hosszú állat = vasút, sínek.
A Kigyó hónapja alapvetően Tűz elemű, ezért mindazoknak jó, akik szintén Tűz, Fém vagy Föld eleműek (a születési napjuk szerint), mert sok baráttal, ismerőssel találkozhatnak, de külön még jót tesz a Föld elemű embereknek is. Támogatást, segítséget kaphatnak másoktól vagy tanulásba kezdhetnek, meglevő tanulmányaik jól fognak menni.
A Tűz elem jelenléte miatt végre egy kicsit optimistábbak leszünk, megélénkül a tőzsde és fellendül a gazdaság bizonyos mértékben, beindulnak a dolgok. Csak azoknak kell vigyázniuk, akiknek képletében együtt szerepel a Majom és a Tigris is, nekik a vérnyomásukra és esetleges szívproblémáikra nagyobb figyelmet kell fordítaniuk!
Ne engedd, hogy jókedvedet elvegyék!

Itt számolhatod ki, hogy milyen elemű napon születtél és h. hat rád ez a hónap:
Kígyó jegyűekre : segítőik lesznek, de önmagával ellentmondásba kerülhet. ne tervezzen most nagy változásokat az életében, se a lakóhelyén.
Bivaly, Kakas : Fém trigon
Amikor a fém trigon tranzitok alkalmával aktiválódik, javul a kapcsolatteremtő képesség, és fejlődik a kommunikáció. A szülött erre az időszakra könnyebben és jobban meg tudja értetni magát az emberekkel. Hozhat előléptetést, hírnevet, valamint magas tekintélyt abban amit csinál. Javul a döntéshozó képesség, akár komoly és nehéz döntéseket is könnyebben vállal az ember, annak minden felelősségével és konzekvenciájával. Ezek az időszakok hangsúlyosan hozhatnak olyan élethelyzeteket, amikor az egyén morális értékrendszere, és etikai mércéje tesztelésre kerül.
Tigris: Aratás kombináció
Az Aratás Csillagokat más néven a Karma Csillagainak is hívjuk. A konstellációhoz kapcsolható kulcsmondat - „ki mint vet, úgy arat” - magában foglalja az állás jelentéstartalmát. Amíg az Aratás konstellációt nem ismerjük, úgy érezhetjük, hogy talán igazságtalan az élet, és bizonyos helyzetekben a körülmények áldozatai vagyunk, segítségével azonban az események mögé nézve ráébredünk, hogy az Univerzumban rend van. Csak olyan dolgok térnek vissza hozzánk, amit valamikor, valahol mi is megtettük valakivel.
Bármit teszünk -jót vagy rosszat - az Aratás csillagok aktiválódásánál minden visszatér hozzánk!
Tigris, Majom: Tűz Tükör konstelláció

A Tűz Tükör lelkileg érzékennyé, és rendkívül sérülékennyé teszi a képlet tulajdonosát. Asztrológiai konzultációkon célszerű mindig nagyon óvatosan és körültekintően fogalmazni, főleg ha segíteni szeretnénk felemelni az állást. Alacsony szinten az élethez való alapvető hozzáállásában megjelenhetnek olyan gondolatok, mint: “Engem nem értenek meg”, “ Én megtettem mindent, de…” ill. “A másik a hibás…”, - ezért ha nem fogalmazunk elég diplomatikusan, könnyen “betámadva” érezheti magát a hozzánk forduló, és érzelmileg bezárkózik.
Majom: Leépítés
A Leépítés, minden esetben egy tendenciát mutat arra, hogy az érintett területeken túlságosan is hagyjuk magukat irányítani és befolyásolni. A környezet látszólag túl erősnek bizonyul, amit eleinte érzésünk szerint kénytelenek vagyunk mégis eltűrni. Az ember úgy érzi, hogy minden elromlott körülötte, de jellemzően mégsem tesz semmit, hogy változtasson. Alacsony szinten azonban a dolgok egyre rosszabbá és rosszabbá válnak, és egészen addíg fokozódnak, amíg már nincs más választásunk, - akár az egészségünk érdekében is- de ki kell állni magunkért.
Ló, Kecske: Tűz trigon
A tűz elem melegséget, eleganciát sugároz, így a képlet tulajdonosa is kedves, barátságos. Képes hatni az emberekre és tud inspirálni másokat. Kiemelkedő előadói képességgel bír, és lelkesedésével akár meg is változtathatja a körülötte lévők életét. Tele van energiával és szenvedélyesen elkötelezett céljai irányában. A tűz trigon mutatja a spirituális nyitottságot, ill. mindenféle vallással összefüggő érdeklődést, vagy tanulmányokat. Külső minőségként azokat az időszakokat jelzi, amikor az érintett életterületeken lelkesedésünknek köszönhetően kiemelkedő teljesítményt fogunk nyújtani. Lehetőséget ad kitűnni abban, amit csinálunk. Jellemzően több és nagyobb figyelmet kapunk, ill. nagy hatással leszünk mások életére.
Ló : Románc csillaga
Akinek a Ló jegye van bárhol a horoszkópban (Óra, Nap, Hónap, Év ) =több flört, aktívabb társadalmi élet, nem mutat házassági esélyeket, de számos lehetőséget hoznak a másik nemmel való találkozásra.
Disznó : oppozíció - “Vihar a biliben”

Avagy a kommunikációs félreértések állása A Yang Tűz - Yang Víz oppozícióhoz hasonlóan (tekintve, hogy ezen elemek alkotják a Kígyó és Disznó jegy fő csijét), ezzel az állással olyan dolgokat érzékelhetünk problémának, ami valójában nem hozzánk tartozik, és nem nekünk kellene foglalkozni vele. A képlet tulajdonosa itt mások problémáit nagyítja fel, és éli meg sajátjaként. Rendkívül jóindulatú, és segítőkész emberrel van dolgunk, aki minden gondot a környezetében ha tehetné magára venne. Emiatt gyakran - bár őszinte jószándéktól vezérelve - de beleavatkozik olyan helyzetekbe is, amihez alapvetően semmi köze nem lett volna, egészen addig, míg a végén nyakába nem szakad az egész. Sok kellemetlenséget megspórolhat magának azzal, ha tiszteletben tartja mások privát szféráját, és kéretlenül nem erőlteti rá jótanácsait / szolgálatait környezetére.
Disznó : Utazó Ló
A Disznó jegye lehet bárhol a horoszkópban (Óra, Nap, Hónap, Év ) = sok utazás, mozgás, változás ebben a hónapban
Kígyó <-> Disznó oppozíció = Disznó jegyűek jobban vigyázzanak a vizibalesetekkel, áradásokkal, vasúti balesetekkel is!

3-as tűz büntetés: Kígyó + Tigris + Majom = bármelyik kombinációban (akár a saját horoszkópban, akár a hónapokban, napokban) összeáll ez a 3 állat, az stresszes időszakot jelöl. Betegségileg sejtellátottság, idegrendszeri, vérnyomás, szívproblémák, hormonproblémák, nyirokrendszer. Feladatot is hoz: nemcsak belül, kivül is szét kell nézni, rendet rakni, költözni, változtatni dolgokon.
Segítő emberek = a segítő embereket szimbolizálja, akik által sikeressé válhatnak.
Minden Yang és Yin Víz napon vagy évben született embernek lesznek ebben a hónapban ilyen segítőik. + azoknak, akiknek a születési évszáma 2-re vagy 3-ra végződik, vagy akik a Kígyó évében születtek.
Egészség:
Tűz – szív, agy, szem, idegrendszer, gyulladás, vérkeringés, vékonybél ( ha a nap oppozícióba vagy büntibe kerül, akkor komolyan kell venni a jelzést). Ha 3-as Tűz büntetés van ( kígyó, tigris, majom) akkor komoly gyulladás szervezetben. Kivédése: antioxidánsok + peptidek.
Orvoslás:
- akinek Tigris, Disznó vagy Kígyó van a horoszkópjában, az hordjon Majom medált egész hónapban a kisebb-nagyobb problémák kivédésére. (ez lehet kulcstartó, plüssállat, kép, mobil háttérkép stb.)
Yin Tűz, a gyertyaláng
Feladata: Levetkőzni bizalmatlanságát, és megtanulni nyitottan fordulni az emberek felé. Ezáltal tud valódi lámpássá válni, mely utat mutat az arra rászorulóknak. A Yin Tűz a visszafogott, megfékezett tűz analógiája, ő a gyertyaláng. Ugyanúgy képes meleget adni és jókedvet teremteni, mint a Yang Tűz, azonban fénye és melege nem látszik el olyan messzire, mint poláris társának - csak az veszi észre, aki elég közel kerül hozzá. Akkor tud kibontakozni, ha szükség van a segítségére, de nem fogja mindenáron középpontba tolni magát.
Nagyon érzékeny adóvevővel rendelkezik a külvilág felé. Minden apró rezdülést, hangulatváltozást lereagál magában, de ezt kifelé nem mutatja. Látszólag komoly,konzervatív, kisugárzása van, mintha nem tudná semmi sem megérinteni. Valójában visszafogja érzéseit, magában rágódik egy-egy problémán, kontrollálja indulatait. Amikor pedig tűrőképessége határához ér, hirtelen, átmenet nélkül robban ki belőle minden elfojtás, közvetlen környezetét is meglepve ezzel.
A hónap során kiemelten fontossá válik ezért a földi- és univerzális törvények betartása, mert ezek hiányában stop táblát kaphatunk. Ez nem jelenti feltétlenül a törvények szándékos megszegését, elég egy szerződés apróbetűs részeinek figyelmen kívül hagyása. Továbbhaladásunk záloga ez esetben, ha felismerjük és korrigáljuk a hiányosságokat.
Ebben a hónapban a magunkért való kiállás is fókuszba kerül, ha szándékunk ellenére sodródtunk bele kellemetlen, vállalhatatlan szituációba, vagy egy idejét múlt helyzet, kapcsolat már nem szolgálja fejlődésünket.
A jó hír, hogy a hónap során egy védőcsillag oltalmát érezhetjük. Segítségével a bonyolultabb ügyekben is sikerrel járhatunk és veszélyes helyzetekben is számíthatunk védelmére.
Több létrejövő kombináció azt mutatja, hogy lehetőségünk lesz változtatásokra, válaszutak jelenhetnek meg életünkben. Ahhoz, hogy ezeket felismerjük szükségünk van befelé figyelésre, elcsendesedésre.

Mit tegyél ? Adj energiát másoknak, de ne vidd túlzásba, hisz az már rombolhat építés helyett. Légy ösztönös, nagylelkű és dinamikus, igyekezz előre haladni, ne hátra.
Mit ne tegyél ? Ne küzdj túlzottan a sors ellen, egyszerűen fogadd el, amit az élet felkínál. Kerüld a veszekedéseket, különösen a családi konfliktusokat.
A hónap színe: piros, vörös, bordó
Itt számolhatod ki, hogy milyen elemű napon születtél és h. hat rád ez a hónap:
Kalkulátor