Kálmán Eszter's Blog, page 18
September 23, 2023
A Nap a Mérleg jegyébe lép

A Mérleg időszakában már nemcsak a létszükségleteink kielégítése fontos, élvezni is szeretnénk az életet a Vénusz uralma alatt. Ebben a levegős jegyben könnyebben kötünk barátságokat, vágyunk a társaságra, szerelemre. Nehezebben viseljük a konfliktusokat, jóval nagyobb a kompromisszumkészségünk, békésebbek, tapintatosabbak vagyunk, toleránsabbak talán, mint általában.
Jó időszak ez az alkotásra, művészeti tevékenységekre, de stratégiai kérdések és konfliktusok rendezésére is. A Levegő jegyűek (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) különösen harmonikusan élhetik meg ezt az időszakot.

5 tulajdonság, amit mások gondolnak a Mérlegről:
1. Diplomatikus
2. Nagy az igazságérzete
3. Konfliktuskerülő
4. Kifinomult az ízlése
5. Döntésképtelen
A Mérleg központi törekvése a harmónia megvalósítása és megtartása. Ennek érdekében mindenre képes. Mivel a másik ember számára életfontosságú, mert csak a másik tükrében tudja önmagát megtalálni, ezért állandóan meg akar felelni másoknak. Egyébként jó érzékkel ki is találja mások szándékait, érzelmeit, céljait és igyekszik ezek függvényében kedvesen, diplomatikusan reagálni. Kerüli a konfliktusokat. Fontos számára a visszaigazolás. Szeret másokat szórakoztatni, remek barát. Bájos, szereti a flörtöket. Jó társalgó. Kifinomult érzéke van a szépséghez. A döntésekben azonban sokat tétovázik, gyakran döntésképtelen.

Az Oroszlán Ascendensűek viszont egyre nehezedőbbnek érezhetik a körülményeket, ugyanis az uralkodó bolygójuk, a Nap ami még augusztusban fényesen ragyogott az égen, uralomban, szeptemberre a Szűz jegyére megkopott a fénye és a Mérlegben végképp romlásba, azaz exilbe kerül. Ilyenkor nagyobb az esélye a testi/fizikai panaszoknak, fáradékonyabbak, egyre kevesebb dolog érdekli őket. Pihenjenek sokat ez most nem az ő idejük!
September 22, 2023
Az Évkör ünnepei - Mabon

Mabon a második betakarítás ünnepe. A falevelek kezdenek aranybarnává válni, ekkorra már az összes gabonát learatták. Leszedjük a nyár utolsó gyümölcseit, és aszalva eltesszük télire. A legelőn tartott állatokat is behajtják a hideg elől. Megkezdődik a vadászidény. A Mabon név a walesi mitológiából, a Mabon ap Modron kifejezésből ered, amelynek jelentése : az anya fia. Az elnevezés Aidan A. Kelly, az Istennő szövetség alapítója vezette be a 70 - es években.
A Mabon megfelelései
SZINEK

A mabon színei - a barna, a sötétvörös és a krém - az ősz eljövetelét hirdetik.
ALMA

Magházában a magok ötágú csillagot formálnak. Ha megeszünk egy almát, az univerzumba egyensúlyt hozó öt elem előtt tisztelgünk, A kertbe ültetett almafával megvéded otthonodat a gonosztól.
GRÁNÁTALMA

Ez az őszi gyümölcs is kapcsolódik Mabon ünnepéhez, mivel formája és sok-sok magja a Földanya gyümölcseit szimbolizálja. A gránátalma Perszephoné mitológiai istennővel is kapcsolódik az ünnephez, akinek az alvilágban gránátalmát adtak, ezzel ítélve arra, hogy fél életét Hadésszel töltse. Amikor Perszephoné minden évben visszatér az alvilágba, édesanyja, Démétér, a föld termékenységi istennője olyan szomorú lesz, hogy ilyenkor semmi sem terem. Eljön az ősz és a tél.
DIÓFÉLÉK

Elkezdődik a diófélék begyűjtése. Dió, fenyőmag, makk - ezek a legnépszerűbbek. A diófélékben sok a kalória, amivel nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a régi idők emberei túléljék a telet.
KORNUKÓPIA

A kifejezés a latin cornu copiae kifejezésből ered, jelentése bőségszaru. Ez egy gyümölcsökkel, diófélékkel és virágokkal megtöltött szarv. A görög és római mitológiában is találkozhatunk vele, az aratás istennőjéhez kötik, a bőség és jószerencse szimbóluma.
MÁGIA

Itt az ideje elengedni mindazt, ami már nem szolgálja javunkat, egyben remek időszak a hála gyakorlására is, vagy a védelemmel és bőséggel kapcsolatos varázslatokra.
ÉTELEK

Ekkor szüretelik a szőlőt, ekkor készül a bor. Dió, alma, tök, őszi bogyósok mind mind megtalálhatók az őszi asztalon, ahogyan a kukoricakenyér és a különféle piték is.
Tevékenységek Mabon idejénFÜGGŐDISZ SZÁRAZ LEVELEKBŐL

Az ősz üdvözlésére készíts függődíszt különböző színű levelekből. A tartósság érdekében mártsd őket méhviaszba vagy paraffinba.
LÉGY HÁLÁS

Hálád jeléül tőgy felajánlásokat Földanyának mindazért, amit értünk tesz. Tölts meg egy kosarat gyümölcsökkel és más finomságokkal - legyen ez a felajánlás. Hálaadási kört is készíthetsz, tegyél felajánlást mind as öt elemnek.
ALMASZÜRET

Az áldásos hatású almának fontos szerep jut ezen a boszorkányszombaton. Ha te magad szeded le, még nagyobb szerephez jut varázslataidban. Készíthetsz belőle pitét, dekorálhatsz vele, a magjait védelmi varázslatok során használhatod, de fel is ajánlhatod őket. Az almafaágak varázspálcának is kiválóak.
ÉTELTARTÓSÍTÁS

Itt az ideje a téli eltevésnek. Többféle eljárás közül választhatunk : befőzhetjük, aszalhatjuk őket, lekvárt vagy savanyúságot készíthetünk az alapanyagokból.
ÉTELOSZTÁS

Régi hagyomány, hogy a zord hideg közeledtével ételt adományoznak az embe rek. A szükséget szenvedőknek befőtteket és szá ritott ételeket adtak, hogy átvészeljék a telet. szeleteld korral tett
September 21, 2023
Az ősz szimbolikája

Az elengedés mindig magában hordozza a szomorúságot, a melankóliát, ugyanakkor a reményt és az új lehetőségeket is. Hiszen el kell engednünk azt, ami már nem szolgál minket, hogy tavasszal új virágokat növeszthessünk. Ezt a bölcsességet mutatja meg nekünk az ősz.
Bár az ősz minden évben csak egyszer köszönt ránk, az elengedés és a megújulás lehetősége minden napunkban jelen van. Mi döntünk róla, mi határozzuk meg, milyen holtsúlytól szeretnénk megválni. Gondolj a hőlégballonra. Addig nem tud felszállni, amíg a felesleges súlyt le nem dobják róla. Az ősz hónapjaiban tehát érdemes számot vetnünk arról, mitől szeretnénk megválni, mi az, ami már nem szolgálja a fejlődésünket, a boldogságunkat.
Ezek lehetnek kapcsolatok, munkahely, hobbi, bármilyen helyzet, amibe energiát fektettünk, de már szeretnénk megválni tőle. Olyan hitrendszerek, gondolatok egykoron belekényszerítettük magunkat, de már szeret és érzések, amelyek nélkül könnyebb lenne az életünk. De ide tartoznak a le nem zárt kapcsolatok, meg nem élt fájdalmak, eddig el nem engedett neheztelések. Megválni a holtsúlytól a mi érdekünk. Mindaddig, amig van, mi lehúzzon, nem fogjuk tudni szabadon megélni erőnk teljét.
Képzeld el a fákat. Mi lenne velük, ha sosem hullana le a levelük, ellenben mindig jönne rajta újabb ? Egy idő után a fa elveszne a levelek között, elkezdene haldokolni, nem tudná fenntartani önmagát. Ha nincs meg az elengedés rituáléja az életünkben, lassan mi is kiüresedünk, felhasználjuk minden energiánkat, és végül képtelenek leszünk fenntartani nőiségünk erejét. A fény egyszerűen kihuny a szemünkből, összerogyunk a súlyok alatt. Ideje hát elengedni azt, amire már nincs szükséged. Ideje felszabadulni

September 15, 2023
Merkúr direktbe fordul

Az előrehaladó Merkúr jobban tudja érvényesíteni kedvező hatásait. A Szűzben eleve jól áll, beindul a kereskedelem, közlekedés, szállítás, kommunikáció, hírközlés, mindaz ami eddig akadozott, vagy problémákkal terhelt volt.
Ezt azt jelenti, hogy azok a - főleg adminisztrációs-, ügyeink, amik eddig nem haladtak, a reklamációink, amiket nem vettek figyelembe, a kommunikációnk, mely akadozni látszott, végre megindulnak és mire eléri a Merkúr a normális sebességét így az ügyek is rendeződni fognak amiket képvisel, utána pedig egyre gyorsuló tempóban haladnak tovább.
Most vehetünk végre műszaki cikkeket, autókat, most érdemes javítani adni elromlott dolgainkat, tárgyalásokat rendezni, tanfolyamokon résztvenni, esetleges pótvizsgára tanulni és szerződéseket aláírni stb. Ha valami hírt várunk valakitől/valamiről, most már hamarosan megérkezik! Utazások is könnyebben szerveződnek és minden egyéb ilyen dolog, hajrá, mindent bele!
Például ha nem vagyunk ugyan se Ikrek se Szüzek, de a Merkúrunk pl. a a 3. és v a 12-es házunkat jelöli a képletünkben, akkor a 3-as ház dolgai (kommunikáció, tanulás, utazások, közlekedés, mozgás stb. ) kezd nagy iramban megindulni szemben az eddigi tötymörgéssel, vagy pedig a 12-es ház mint a krónikus betegségek, magány és titkos ellenségek háza hoz majd jót is rosszat is: a kiújuló betegségeink most eltűnnek, a visszahúzódás megszűnik, viszont a titkos furkálódás sajnos felélénkülhet, de az is lehet, hogy távoli tájakra, a tengerentúli utazásra nyílik lehetőségünk!
September 14, 2023
Szeptemberi újhold

Újhold napja van ma így érdemes az Újhold idején végzett meditációkban a Szűz jegy által képviselt területekre fókuszálni. Jusson eszedbe hogy az Újhold mindig a megújulásról szól a régi, számodra már hátráltató minták felismeréséről és elengedéséről. A Szűz föld elemű jegy érdemes tehát az anyagi világhoz való kapcsolatodon és az ehhez való ragaszkodáson meditálni. Érdemes esetleg egy alapos nagytakarítást csapni, hogy megújuljunk az ősz beköszöntével!

Itt az ideje a lelki nagytakarításnak. Szabadulj meg mindazoktól a gondolatoktól, aggodalmaktól, amikkel korábban mérgezted magad. Hagyj fel azokkal a szokásokkal, tevékenységekkel, amik az egészségedet rombolják. Az emésztésre és az idegrendszerre igen érzékeny teliholdunk van ma a Szűzben. Az egészség mellett a munka és a rutinszerű dolgok okozhatnak nagyobb érzelmi feszültséget. A Hold a Szűzben analizálni próbálja a az érzelmeket, és válaszokat, összefüggéseket keres. A dolgok lelki okait könnyebb megérthetjük a Szűz telihold alatt.

Amikor a Hold egy Föld jegyben az összes fényét elveszíti , minden fronton lelassulnak az események . Pénzügyi szempontból ez a periódus nem az új befektetések vagy kockázatvállalások ideje. Ez a megszorítások időszaka.
HOLD A SZŰZBEN - Ebben a szakaszban el kell döntened, melyek a szükséges és melyek a szükségtelen kiadások. Ilyenkor kissé össze kell húzni nadrágszíjat.
September 7, 2023
KINAI ASZTRÓ - Yin Fém Kakas hónapja

A Föld eleműeknek kreativitást hoz ez a hónap és vállalkozókedvet, a Tűz eleműeknek pénzt (ha szingli férfiak, akkor barátnőt is! :)) a Fa eleműeknek pedig sok munkát és ha nők, akkor pasit is hozhat! :)
Ebben a hónapban azonban jobb, ha elkerüljük a fontos feladatok elvégzését, különösen a Nyúl jegyűek. Egészségügyileg nyak és hátfájás jelentkezhet náluk! A Kakas szülöttek csak saját maguknak okozhatnak problémákat.
A Majom, Patkány, Sárkány jegyűekre viszont egy flörtölősebb, romantikusabb hónap várhat, esetleg társasági eseményekkel fűszerezve.
Itt számolhatod ki, hogy milyen elemű napon születtél és hogy hat rád ez a hónap:
Kire hogy hat a Kakas hónapja?Patkány
Leépítés
A Leépítés, minden esetben egy tendenciát mutat arra, hogy az érintett területeken túlságosan is hagyjuk magukat irányítani és befolyásolni. A környezet látszólag túl erősnek bizonyul, amit eleinte érzésünk szerint kénytelenek vagyunk mégis eltűrni. Az ember úgy érzi, hogy minden elromlott körülötte, de jellemzően mégsem tesz semmit, hogy változtasson. Alacsony szinten azonban a dolgok egyre rosszabbá és rosszabbá válnak, és egészen addíg fokozódnak, amíg már nincs más választásunk, - akár az egészségünk érdekében is- de ki kell állni magunkért.
Bivaly, Kígyó, Majom
Fém trigon
Amikor a fém trigon tranzitok alkalmával aktiválódik, javul a kapcsolatteremtő képesség, és fejlődik a kommunikáció. A szülött erre az időszakra könnyebben és jobban meg tudja értetni magát az emberekkel. Hozhat előléptetést, hírnevet, valamint magas tekintélyt abban amit csinál. Javul a döntéshozó képesség, akár komoly és nehéz döntéseket is könnyebben vállal az ember, annak minden felelősségével és konzekvenciájával. Ezek az időszakok hangsúlyosan hozhatnak olyan élethelyzeteket, amikor az egyén morális értékrendszere, és etikai mércéje tesztelésre kerül.
Nyúl
Oppozició
Tranzitban az oppozíció növeli a személyes vonzerőt, és párkapcsolatok kialakításának, ill. szerelmi kalandok lehetőségét vetíti előre. Ilyen időszakokban karizmatikusabbak és öntörvényűbbek leszünk a megszokottnál, de kommunikatív fellépésünk is sokat fog segíteni céljaink elérésében. Ez az időszak az önállósodásunk egyik fontos állomása, amikor is nem szívesen hagyunk beleszólást az életünkbe, és megvalósítjuk elképzeléseinket, - ha kell titokban - még akkor is, ha ez azzal jár, hogy át kell lépnünk normákat, esetleg meg kell szegnünk másoknak tett ígéreteket.
Sárkány
Fém kombináció
Tranzitok alkalmával az érintett életterületeken előrelépés és elismerés várható. Nő a
tekintély, de a hatalommal nagyobb felelősség is jár. Ilyenkor az élethelyzetek
fokozottan felhívják a figyelmet a korrekt becsületességre, igazmondásra, valamint az
Univerzum törvényeinek betartására.
Kakas
Saját tükör
Ezen időszakokban felerősödik az öntudatunk és önmagunk megmutatásának képessége. Irányítóbbá, erősebbé, és magabiztosabbá válunk. Kitűnő időszak emellett a tanulásra, továbbképzések elvégzésére, ill. új kapcsolatok kialakítására is. Az állás csapdája megnövekedett egoizmusunk, önmagunk fontosságának túlértékelése, valamint igazunk végletekig való bizonygatása lehet. A pozitív megéléséhez elengedhetetlenül fontos az alázat gyakorlása, - leginkább azok felé, akiket magunknál kevesebbre tartunk - ellenkező esetben kellemetlen nyilvános megszégyenülésekkel találkozhatunk. Szinasztriában mindkét félnek fontos, a másik elismerése, törekszenek arra, hogy kivívják egymás tiszteletét, de megjelenhet a kapcsolatban rivalizálás, “kakaskodás” vagy akár társunk puszta létezése is arra késztet, hogy okosabbnak akarjunk látszódni az indokoltnál. Magas szinten, az egónkat félretéve életünk egyik legnagyobb tanítójára találhatunk a másik személyében.
Segítő szimbólum: sárkány
Kutya:
AratásAz Aratás Csillagokat más néven a Karma Csillagainak is hívjuk. A konstellációhoz kapcsolható kulcsmondat - „ki mint vet, úgy arat” - magában foglalja az állás jelentéstartalmát. Amíg az Aratás konstellációt nem ismerjük, úgy érezhetjük, hogy talán igazságtalan az élet, és bizonyos helyzetekben a körülmények áldozatai vagyunk, segítségével azonban az események mögé nézve ráébredünk, hogy az Univerzumban rend van. Csak olyan dolgok térnek vissza hozzánk, amit valamikor, valahol mi is megtettük valakivel. Bármit teszünk -jót vagy rosszat -, az Aratás csillagok aktiválódásánál minden visszatér hozzánk!Fém trigon
Amikor a fém trigon tranzitok alkalmával aktiválódik, javul a kapcsolatteremtő képesség, és fejlődik a kommunikáció. A szülött erre az időszakra könnyebben és jobban meg tudja értetni magát az emberekkel. Hozhat előléptetést, hírnevet, valamint magas tekintélyt abban amit csinál. Javul a döntéshozó képesség, akár komoly és nehéz döntéseket is könnyebben vállal az ember, annak minden felelősségével és konzekvenciájával. Ezek az időszakok hangsúlyosan hozhatnak olyan élethelyzeteket, amikor az egyén morális értékrendszere, és etikai mércéje tesztelésre kerül.
Majom, Patkány, Sárkány
Románc Virága
A Románc Virág csillagok tranzitjai alatt ismerkedési lehetőségeink megsokszorozódnak, és akár flörtök, könnyedebb kapcsolatok, vagy szerelmek is érkezhetnek életünkbe. Ha tökéletes időpontot keresünk egy társasági eseményre, fontos rendezvényekhez, randevúhoz, vagy családi összejövetelre, érdemes azt egy saját, vagy tranzit Románc Virág csillag napra időzíteni.
A tranzitban érkező Románc Virág csillagok energiája kollektíven is hat mindenkire, így ezeken a napokon általánosságban elmondhatjuk, hogy könnyebben nyitunk, szívesebben ismerkedünk és közlékenyebbek vagyunk, mint egyébként.
Tipp: Ha ezeken a napokon használjuk a közösségi médiát, bejegyzéseink várhatóan az átlagosnál sikeresebb lesznek.
Tigris, Ló, Kecske, Disznó. semleges

A Yin Fém által jelzett időszakok alatt késztetést érezhetünk arra, hogy valamit adjunk a külvilágnak, hogy felfigyeljenek és elismerjenek minket életünk bizonyos területein.
Ilyenkor kicsit szentimentálisabban is látjuk az életet. A megerősítések fontosabbá válnak, és gyakran fordul az érdeklődés filozófiai, vagy művészeti témák irányába.
Alacsony szinten megjelenhetnek belső konfliktusok, vagy frusztráció, amiért nem vesznek eléggé észre, nem értékelik a teljesítményt, nem ismerik el a szakértelmet, stb.
Magas szinten élve a tranzitot, ilyenkor magabiztosabbá válunk, jobban képviseljük az érdekeinket és könnyebben kilépünk olyan méltatlan, vagy megalázó helyzetekből is, melyet esetleg korábban kevésbé érzékeltünk. Szakmai értelemben megnő a belső igény az előlépésre, és ezekben az időszakokban belső kisugárzásunknak köszönhetően ezt könnyebben el is tudjuk érni.
Mit tegyél? Állj ki az igazadért, harcolj keményen a céljaidért. Mondd ki bátran, amit gondolsz, de az ne legyen sértő! Köss üzleteket, használd a pénzed, anyagi javaidat!Mit ne tegyél? Ne bonyolódj vitahelyzetekbe, ne próbálj ki extrém sportokat, ne vállalj túlzott kockázatokat.
A hónap színe: fehér, ezüst, arany, bronz
Ezen hónap energetikája jó a Viz és Fém elemű embereknek (a születési Nap eleme szerint!) korlátozó hatású a Föld elem embereknek, és kifejezetten rosszat tesz a Fa eleműeknek!
Itt számolhatod ki, h. milyen elemű napon születtél és hogy hat rád ez a hónap:
September 4, 2023
A Jupiter retrográd lesz (dec.31-ig)

A retrográd Jupiterről régen azt mondták, hogy egy gazdag emberhez hasonlatos, aki nem tud élni a gazdagságával ill. egy olyan bölcs, akinek az elméjét aggodalmak kerítik a hatalmukba. Itt a Jupiter két általános jelölése (bőség, gazdagság / bölcsesség) szenved csorbát.
Ezenkívül a jupiteri analógiák kapcsán azok a területek, amik késedelmet vagy nehézségeket vagy furcsa fordulatokat tartogatnak az elkövetkező hónapokban: a jogi ügyek, a felsőoktatás, a vallás, könyvkiadás, a politika, stb.
Most még egyszer lehetőségünk lesz átgondolni, mindent megtettünk-e, amit lehetett, pótolhatjuk a hiányosságokat, módosíthatjuk addigi döntéseinket. Ez az időszak nem lesz olyan felhőtlen mint az előző, gyakran érezhetjük, hogy akadályoztatva vagyunk, ahol a Jupiter születési képletünkben áll és ahol jelenleg halad.
A Nyilas és Halak Ascendensűek pár hónapig fáradtabbak, szétszórtabbak lehetnek az ősszel. Most egy kicsit jegeljék legfontosabb terveiket, és majd jövő év elején kezdjenek újra bele!

Születési képletben a retrográd Jupiter:
Erős, független filozófiai meggyőződést jelez, az igazság keresését. Fontos számára a lelki fejlődés, kevésbé lényegesek a " földi" jellegű célok - pl. anyagiak, hírnév.
September 3, 2023
Direktbe vált a Vénusz

A Vénusz a Mérlegben uralmi méltóságban van, így a művészetek, a pénzügyek, a szépség és a divat stb. mind csúcsponton lesznek. Ihletre, kreativitásra, kézműves tevékenységekre, édességfogyasztásunkra, készpénzforgalomra jó hatással van.
Megnő az ember társasági igénye, az emberi kapcsolatok, érzelmek fontossá válnak a számára. Az esztétikai igényesség és a művészi adottság vagy aziránt való rajongás is felerősödik. A szerelem, harmónia, érzelmi kapcsolatok iránti igények teljesülnek, jobban tudjuk élvezni a dolgokat úgy, ahogy azok jönnek....:)
A Bika és Mérleg Ascendensűeknek megszűnik a szétszórtsága, feledékenysége, jobban tudnak koncentrálni, több energiájuk lesz - használják ki ezt a pár napot!
August 30, 2023
"A Kék Hold völgye" - augusztus második teliholdjára

A kék hold elnevezést nem is olyan régen, 1946-ban találták ki, ellentétben a többi hold nevével, amelyek részben a régi angolszász vagy germán hagyományból, részben az amerikai őslakosok hagyományaiból származnak. A Sky and Telescope magazin 1946. márciusi számában jelent meg James Huge Pruett írása "Once in a Blue Moon" címmel. Ebben Pruett idézett egy cikket, amely nem sokkal korábban jelent meg a Farmer's Almanachan. A cikk nem adott pontos értelmezést a kék holdról, de javaslatot tett az elnevezésére, amely az évek során rá is ragadt.

Füstölővel vagy Palo Santo füstölőfával tisztítsd meg a levegőt a szent sarkodban Tegyél rendet, és teremts nyugodt körülményeket. Gyújts meg egy gyertyát, és lélegezz mélyeket.

Tedd a kívánságlistádat egy kék szövetből készült tasakba, és vidd ki a szabadba, hogy érjék a hold sugarai. Reggel vidd be a házba, és tedd egy számodra kedves helyre. Várd ki, mi történik.

Használd a hold energiáját a kreatív blokkok oldására, újabb esélyt adva magadnak, vagy arra, hogy spirituális kapcsolatot teremts a téged körülvevő természettel.

CSILLAG
A csillag a kívánságokat és a reményeket fejezi ki. Azért társul ehhez a különleges holdhoz, mert hozzá hasonlóan olyasmit jelképez, ami lehetetlennek tűnik, de egy szerencsecsillag vagy hullócsillag hatása alatt megtörténhet.

AMETISZT
Az egyensúly és az ellentétek találkozásának szimbóluma, az ametiszt álomhozó és nappali álmodozást elősegítő képessége miatt kapcsolódik ehhez a holdhoz. Védelmezi az utazókat és a spirituális utazást.

KÉK
Ehhez a holdhoz a kék szín társul, még akkor is, ha valójában nem kék. Ünnepeld a holdat kék ruhába öltözve, kék virágokkal vagy bármivel, ami a kék szint jeleníti meg az életedben.

UNIKORNIS Romlatlan, varázslatos állat, egy homlokán szarvat viselő ló. Ritka és szerencsés esemény látni egyet. Jung szerint az egyszarvú az ellentétek egyesülését, ebből adódóan pedig az egyensúlyt és a harmóniát képviseli. Egyszerre utal az erőre és az egységre.

BOLOND A kék holdhoz társított Tarot kártya számozatlan (0). A kiszámíthatatlanságot, a felfedezést, az eredetiséget és azt a képességünket jelképezi, hogy hiszünk abban, hogy megtörténhet az, amit remélünk, pusztán azért, mert hiszünk benne. A Bolond egyedi, akárcsak a kék hold. Ez a kezdet és a vég, a kalandozás egy ismeretlen fantáziavilágba. A kártya tisztaságot és az ártatlanságot is megtestesíti.
Rituálék és gyakorlatok

Menj ki, és sütkérezz a kék hold fényében; fürödj a sugaraiban. Ha a meleg hónapok egyikére esik, tedd ezt meztelenül, kíváncsi szemek elől védett helyen.Hallgasd a tibeti harangok hangját, vagy valami hasonlót, így kapcsolódva a hold erejéhez. Tegyél meg valamit, amit már régóta tervezel, de eddig még nem sikerült. Lehet ez egy új étel elkészítése, vagy nézz meg egy filmet, ami érdekel, válassz új útvonalat hazafelé, vagy készíts fotókat naplementekor. Keress egy vezetett holdmeditációt, és szánj rá időt még ma. Rengeteg ilyen meditációt találsz az interneten.
Hozz létre kék színű szent teret: használj kék gyertyákat, kék szövetet, kék színű ételeket, kristályokat, lámpákat és kék színű ruhákat. Kapcsolódj a színnel. Készíts gyümölcsteát áfonyából és mályvából: tedd őket egy langyos vízzel teli csészébe, majd füröszd éjszaka a kék hold sugaraiban. Reggelre csodás világoskék teád lesz, ami tele van a hold energiájával.
Még ha nem is tudsz festeni, fogj egy nagy papírt és vízfestéket, és szabadítsd fel a kreativitásod ezen a varázslatos éjszakán. Gondolj a sokszínűségre, az eredetiségre és az egyéniségre. Ételfestékkel színezd kékre a fürdővízedet. Miközben elmerülsz a kádban, képzelj el egy kék színű fényt, ami kimossa a fáradtságot, a negativítást és a nehézségeket az életedből, cserében pedig ragyogással tölt el, és fókuszálja a figyelmedet. Tegyél kék szalagot a hajadba vagy a zsebedbe, és tartsd ott egész nap. mint valami titkos üzenetet közted és a hold között.

Popikon a kék holdhoz: Janis Joplin

Janis különleges volt. Különleges volt a hangja, az életstílusa, akárcsak a hangja által közvetített érzelmek. Csak énekes lehetett. Amikor valaki valóban elhivatott, úgy hordozza magában az elhívatottságot, mint egy csillogó ékszert. Amellett, hogy hihetetlen hangja volt, Janis képes volt vibráló, szívszorító és drámai, érzelmeket közvetíteni, amelyek ugyanakkor tele voltak élettel. Az érzelmek papnője volt, és bizonyos értelemben ezek az érzelmek fojtogatták, mozgatták, vezették tévútra. Az élet, amelyről énekelt, mégis gyönyörű volt és vibráló - tele örömmel, dühvel és félelemmel, de sosem az érzésektől való félelemmel; a kék hold a maga spirituális üzenetével illetve a szerelemhez és az egyetemes szeretethez való kapcsolatával arra tanít bennünket, hogy nekünk sem kell félnünk az érzelmeinktől.
August 29, 2023
Regiomontanus horoszkópja

Születési nevén Johannes Müller, teljes nevén Johannes Müller von Königsberg volt, latinul Johannes Regiomontanus, magyarosan Királyhegyi János. Nevének latinos változatát csak jóval halála után kezdték használni, első ízben Philipp Melanchthon említette így 1531-ben, Königsberg latin neve, Mons Regius után.

Mivel Regiomontanus erősen Vizes jellemű ember volt, valószínű, hogy a csillagok tanulmányozásában nem a száraz gyakorlatiasság vezette, hanem a végtelen égbolt bűvölete mozgatta meg fantáziáját.
Regiomontanus Magyarországon megfigyelte az 1472. évi üstököst is, és elsőként kísérelte meg kiszámítani annak távolságát és nagyságát.
Mindemellett nagyon okos is volt és logikusan, elvontan tudott gondolkodni, amiről árulkodik az Ikrek Merkúrja uralomban, így már 11 évesen egyetemre járt és 21 évesen már magiszteri rangban matematikát oktatott az bécsi egyetemen.
Mátyás király meghívására a pozsonyi egyetemen adott elő, évi 200 arany fizetéssel, ahol fél évszázaddal Kopernikusz előtt már a Föld mozgását tanította, s azt, hogy miként kell az égboltozat látszólagos mozgását időmérésre használni.
Emellett megvetette háromszögtanával a későbbi geometria alapjait, s a kör négyszögesítésére vonatkozó vizsgálataival és J. Blanchinus-szal, valamint J. Speierivel folytatott levelezése alapján éles eszű gondolkozónak bizonyult
... megvalósította egy másik szándékát is: nyomtatásban sokszorosította a legfontosabb matematikai és csillagászati műveket. Mindaddig még nem jelentek meg nyomtatásban ilyen művek, mert szedésük túl nagy nehézségekbe ütközött, s alighanem ezért nyomatta ki a saját vezetése alatti nyomdában ezeket a könyveket.
Nem véletlen, hogy Regiomontanus házrendszer a nyomdák és könyvnyomtatás megjelenésével egyre népszerűbb lett, sok neves asztrológus évszázadokon át ezt a rendszert használta - többek közt a híres horary asztrológus Lilly is.
Regiomontanus házrendszere kvadráns alapú és tisztán térosztásos: az horizontális koordinátarendszer északi és déli pontján átmenő főköreivel osztja 12 egyenlő részre az egyenlítőt. Ezek a körök jelölik ki az ekliptikán az egyes házak csúcsait (1.házcsúcs Asc, 10.házcsúcs= MC).

De haladjunk sorrendben! Mit látunk, ha ránézünk a képeltére? Hogy főképp a Desc - Mc közti negyed telített, vagyis leginkább csapatban, másokat szolgálva tudott kiteljesedni, de ténykedéséért elismerést várva. Ez nagyrészt teljesült is életében, hiszen általában udvari asztrológusként tevékenykedett ill. barátokkal, pártfogókkal tanulmányozta a tudományokat (pl. Vitéz János házában vagy Mátyás király udvarában, ill Ilkus Mártonnal vagy Bianchinivel való együttműködésében). vagy (pl. a lipcsei) egyetemen tanított.
Érdekes módon Föld elemű jegyben szinte egyáltalán nincs bolygója, sem Tűz jegyekben, hanem ahogy előbb megállapítottuk inkább csak a vizes jegyekben. Vagyis erősen szubjektív, érzelmi szempontok vezérelték életében és érzelmi alapon döntött. De kérdés, mennyire volt döntéshelyzetben, hiszen a születési uralkodó Mars bolygója hanyatló házban volt, vagyis leginkább úgy élhette meg, hogy a sors sodorja helyekre, úm. "ki van szolgáltatva" a körülményeknek, miközben azért ő elég sok elképzeléssel rendelkezett, hiszen sok a kardinális jegye.

És bár nem anyagias szempontok vezérelték elsősorban, mindig volt benne elég kezdeményezőkészség, hogy előrehaladjon az életében, ebben segítette a Felszálló Holdcsomópont pozitív hatása az Asc-e mellett és a Szerencsepont az 1.házában, amely jelezte is, hogy saját szerencséjének a kovácsa. Viszont a Gyilokpont nevű arab pont is együtt áll az Asc-sével ami alátámaszthatja a a meggyilkolásáról szóló pletykákat, mivel mindössze 39 éves volt halálakor
1475-ben IV. Szixtusz pápa Rómába hívta, hogy közreműködjék a naptárreformban. Munkája elvégzése előtt meghalt, a hivatalos változat szerint pestisben, de a szóbeszéd szerint mérgezés által. Egyes vélemények szerint a trapezunti Georgiosz (1396-1486) fiai mérgezték meg, amiért apjuk Almagest-fordítását Regiomontanus élesen bírálta.
De nézzük, mi vezette Regiomontanust az asztrológiához? Az Ascendense a kitartó és érzelmes Skorpió jegyében áll (ezt alátámasztják a fennmaradt portréi is) hagyományos születési uralkodója a Mars egyből a 9.h.csúcsán áll, jelezve a felsőszintű oktatás, vallás, az ezotéria iránti érdeklődését. Ez a Mars peregrin és fall a Rák jegyében, ez egyrészt a másoknak való alámenést, szolgálatot is elősegíti, másrészt akár a pestisben való elhunytát is valószinűsítheti, hiszen nem volt túlságosan erős fizikailag.
A 9.h.mint asztrológia a Rák jegyében kezdődik, így elsődleges ura a Hold, amely erősen javul, uralomban a saját jegyében, igaz sötét házban. Aztán jó kérdés, hogy ennyire régi képletben figyelembe vehetjük-e a Plútóval való együttállását? Amely modern értelemben mindenképp erős lelkialkatot de szélsőséges, rögeszmés érzelmi életet, lelkiséget adott neki, ill. az asztrológiai (és egyéb 9.h-as tartalmak) működésében is adhatott volna egy szélsőgésebb, traumatikusabb történéseket, bár alapvetően ilyenekről nemigen tudunk.Viszont az uralmi Hold mint 9.h. ura hozhatta a sikereket a szakmájában. És mivel a X.házának az ura az Ikrekben levő sarokházas, uralmi azaz erősen javuló Merkúr, ezért a szakmai sikerek világiakká váltak, hírnevet és elismeréseket hoztak számára.
Esztergomban fejezte be Tabulae directionum profectionumque in nativitatibus multum utiles (Az irányok és eredetek táblái, melyek a születéseknél nagyon hasznosak) c. munkáját, melynek másolatát a királynak ajándékozta. A király egy pompás köntössel és 800 dukát arannyal jutalmazta meg e munkájáért. A munka nyomtatásban többször is megjelent. Két évszázadon keresztül mint kézikönyv forgott az európai csillagászok körében.
35 éves korától Nürnbergben fontos művei jelentek meg: Az 57 éves kalendárium (1475-1531), amely bármely időpontra meghatározta a Nap és a Hold egymáshoz viszonyított helyzetét; valamint az Ephemerides astronomicae, azaz természettudományi évkönyvek (az 1475-1506 közötti évekre), olyan csillagászati és meteorológiai számításokkal, amelyeket hosszú időn át használtak a hajózás történetében
Regiomontanus nagyon okos gondolkodó volt, ami érdekes oly szempontból, hogy ez miből látható? És itt biztos nem a Szaturnusz mint a 3.házának (józan, mindennapi gondolkodásának) urának a helyzetéből amely peregrin a Halak jegyében. Inkább a már emlegetett természetes jelölő a Merkúr ami ezt mutatja, uralmi helyzetben, sarokházban, a Vénusszal való szextilben, amely mind erősíti természetes adottságait.

Vitéz óhajának megfelelően horoszkóp kiszámítására és magyarázatára való volt. Meg is felelt e célnak, mégpedig olyan jól, hogy szinte kizárólag ezt használták a 17. századig, amiről az is tanúskodik, hogy számos kiadást ért meg. Bizonyára nemcsak használhatóságuk és a magyarázatok érthetősége miatt kedvelték e táblákat, hanem amiatt is, mert Regiomontanus új módszert vezetett be az égboltozat 12 „házának” elosztására, ami gyors munkát tett lehetővé.Ezen táblák között van a ’Tabula foecunda’ is, azaz a tangenstábla, amellyel itt találkozunk először Európában. A ’Tabula primi mobilis’, amelyet Regiomontanus Mátyás királynak ajánlott, éppoly messze meghaladta Vitéz János követelményeit, mint a ’Tabulae directionum’. A ’Tabula primi mobilis’ már nem a középkori tudomány folytatása, hanem egy új tudománynak, a gömbháromszög-mértannak (szférikus trigonometria) a megalapítása; ezért a matematikatörténettel foglalkozó összes mű magasztalólag említi ezt a táblázatos munkát. Maga a tábla a derékszögű szférikus háromszögön az oldalak és szögek kiszámítására szolgál.
Viszont Regiomontanus magánéletéről keveset, azaz semmit sem tudunk. Nézzük hát meg a képletéből mik derülhetnek ki érdeklődéséről, hozzállásáról. Azt már láttuk, hogy az Asc urával, a mindennapokban abszolút az asztrológia, az égi jelenségek, a felsőbb szintű tanulmányok felé fordult. Ám a Napjának és Holdjának is ugyanezek a fontosak, vagyis mind tudatosan mind ösztönösen ebbe az életterületbe helyezte életében minden bizodalmát. Ez töltötte be az életét. Igaz ezen bolygók a halál házzal és mások pénzével is kapcsolatban vannak. és miután nincs sok Tűz jegye, lehetett egy borúsabb lelkialkata vagy hozzáállása a dolgokhoz ill. itt is feljön a pénz fontossága. Azért bár ő nem gazdag családból származott (apja molnár volt), mégis a feljegyzések szerint jómódban élt és nem szűkölködött egész élete során sem.

Ezért érthető módon mindhárom jelölőjének ugyanilyen fontos volt a Jupiter is, amely a pénz házának az ura, ezenkivül a család a származás és a haza plusz a 11.h-ban állva a mentorok, közösségek, barátok kiemelkedő fontosságára utal. Harmadrészben a Vénusz fontos mindhárom fő jelölőjének. A Vénusz lehet a női nem jelölője éppúgy, mint a művészetek, a harmónia, szépség, szerelem és újsfent a pénz! Érdekes, hogy emellett sem tudunk családjáról vagy párkapcsolatáról semmit. A Vénusz (a 9.és 11.h.) mellett a 7.ura is, vagyis a közönség, a nyilvánosság fogadtatása is fontos volt számára.
És mivel a Mars Az 5.h. ura és a saját jelölője megegyezik és ez a 9.h. csúcsán áll, abszolút elképzelhető, hogy Regiomontanus a tudományának élt, ez volt a hobbija is, ebben élte ki életörömét,
Matematikai és csillagászati munkásságával Johannes Müller Regiomontanus a kopernikuszi világkép egyik szellemi előfutára volt. Ugyanakkor a reneszánsz humanizmus tipikus képviselője, aki az ókori örökség felhasználásával törekedett a jelenkor tudományos ismereteinek bővítésére.
Forások
Wikipedia
Ernst Zinner: Regiomontanus Magyarországon
Wikipedia (angol)