Kálmán Eszter's Blog, page 23
May 6, 2023
III. Károly király koronázása

A koronázás az eseményhez méltóan Oroszlán Ascendenst kapott (mint II.Erzsébetnél is). És az ura a Nap a képlet tetején foglal helyet (X.házban) igaz a Bikában. Azért ismerjük be, ez ma már igen csak névleges hatalmat takar, nem véletlen a peregrinség.
A brit uralkodócsalád nem szól bele az ország irányításába, de formálisan, eszmeileg továbbra is ők képviselik az Egyesült Királyságot. Ők az egykori brit birodalom szíve és lelke, minden született brit állampolgár legfelsőbb szintű képviselői.

Itt is nézzük meg az általános felosztásokat ill. az napot és órát amelyben lezajlott a szertartás.
Ahogy a hónapokhoz, úgy a napokhoz is kapcsoltak a régiek egy-egy bolygóprincipiumot. Igy alakult ki a heti sorrend: Nap (vasárnap), Hold (hétfő), Mars (kedd), Merkúr (szerda), Jupiter (csütörtök), Vénusz (péntek), Szaturnusz (szombat). A sorozat, és a hét utolsó napja, a SZATURNUSZ napja. Az angol Saturday őrzi nevét a római istennek. A bibliai teremtéstörténet záróakkordja: a megpihenésé, az áldásé és a megszentelésé.
A szertartás szombaton zajlott le, ami a Szaturnusz napja.
Szaturnusz a mitológiában az idő és ezáltal az időtlenség ura, az Univerzum kiegyenlítődésének (karma) megtestesítője.

A Merkúr órájában született a képlet:Mercurius órájában jó levelet írni, követet küldeni, pénzzel vásárolni és kereskedni, orvossággal élni, plántálni, királyokat és fejedelmeket látogatni, építeni, árkot és kutat ásni, gyermeket iskolába adni, más lakóhelyre költözni, bölcs és mesterséges dolgokban foglalatoskodni, jó kereskedni, úton járni, adósságot beszedni.De viszont nem jó fürödni, köpölyt vétetni, eret vágatni, házasulni és szolgálót fogadni.
Ha ezt összevetjük már látszik, hogy ez nem egy ereje teljében levő birodalom fényes és dicsőséges szertartása megkoronázása, hanem mintha egy inkább az idők szava egy ciklus lezárása felé mutatna, kötelesség és ésszerűség uralkodik ezen időpontban.
Nézzük az általános leírást: a legnagyobb szerepe a Víz elemnek van, érzelmekre ható de inkább megpróbáltatásnak ható esemény. Utána a Föld elem a domináns: gyakorlatias ésszerű okok játszanak szerepet. A sors is a Cselekvés házait emeli ki, ez a munka része a dolognak. A képlet déli fele van tele bolygóval, vagyis az egész ceremónia a külvilágnak szól. az ASC és MC közti negyed emelkedik ki, vagyis reprezentáció a világ felé, a rang megmutatása. A képlet K-i és Ny-i fele azonos mértékű: Károlyék maguknak és másoknak is bizonyítanni akarnak.A szabad akarat nem sok szerepet játszik a dolgokban: ez egy sorsszerű elrendeltség. Az Oroszlán ASC és a Nap is a Bikában áll: a szilárd jegyek, a konvenciók megöröklése és megtartása. A sarokházak kiemeltsége ezen hagyományok kiemelését megmutatását szolgálja.ó, ill. hogy sokan figyelnek erre az eseményre.

A képlet ura a Nap együtt áll az Uránusszal, amely szokatlan, nem szokványos, formabontó dolgokat is jelölhet, pl. hogy Kamilla király(nőt)nét egyszerre koronázták meg az urával, vagy hogy Harry (herceg) rögtön a szertartás után lelépett, de egyébként is Harry herceg ugyan elment apja koronázására, míg felesége, Meghan, Sussex hercegnője Kaliforniában maradt, vagy hogy az egyik közeli rokon hölgy testőrként lovagolt az ünnepi menetben, stb.Több asztrológus van aki azt jósolja ebből a képletből, hogy az Uránusz radikális változásokat jelez majd a királyi házban, családban. Meglátjuk...
Ami engem jobban zavar, hogy a nép és közönség részéről (Hold és 7.h.ura Szaturnusz) nem sok érdeklődés látszik recepcióban. Persze sokan voltak meghívottak, és sokan érdeklődéssel kísérték a szertartárt, de a mindennapi életüket ez vajmi kevéssé befolyásolta.
Ami mégannyira sem tetszik, hogy ez a Nap a koronázás maga és a király a Menkar állócsillaggal áll együtt, amely nagy bosszúságot, örökséget, végrendeletet jelez sok balszerencsével, pénz elvesztését stb. jelölhet. (Ez utóbbihoz: maga a koronázási szertartás 42 millió fontba került az angol államnak!). Ezt alátámasztja, hogy a Nap mint esemény égeti a Merkúrt, ami többek közt az ország pénze is.
Egy ilyen képletből szerintem nem igazán lehet megjósolni mi lesz a monarchiával úgy általánosságban. De mivel a szilárd jegyek elég nagy arányban dominálnak, úgy vélhető ez az uralkodási forma még jó sokáig fennmarad akár Károllyal, akár nélküle.
Károly király koronázása
Károly király koronázása

A koronázás az eseményhez méltóan Oroszlán Ascendenst kapott (mint II.Erzsébetnél is). És az ura a Nap a képlet tetején foglal helyet (X.házban) igaz a Bikában. Azért ismerjük be, ez ma már igen csak névleges hatalmat takar, nem véletlen a peregrinség.
A brit uralkodócsalád nem szól bele az ország irányításába, de formálisan, eszmeileg továbbra is ők képviselik az Egyesült Királyságot. Ők az egykori brit birodalom szíve és lelke, minden született brit állampolgár legfelsőbb szintű képviselői.

Itt is nézzük meg az általános felosztásokat ill. az napot és órát amelyben lezajlott a szertartás.
Ahogy a hónapokhoz, úgy a napokhoz is kapcsoltak a régiek egy-egy bolygóprincipiumot. Igy alakult ki a heti sorrend: Nap (vasárnap), Hold (hétfő), Mars (kedd), Merkúr (szerda), Jupiter (csütörtök), Vénusz (péntek), Szaturnusz (szombat). A sorozat, és a hét utolsó napja, a SZATURNUSZ napja. Az angol Saturday őrzi nevét a római istennek. A bibliai teremtéstörténet záróakkordja: a megpihenésé, az áldásé és a megszentelésé.
A szertartás szombaton zajlott le, ami a Szaturnusz napja.
Szaturnusz a mitológiában az idő és ezáltal az időtlenség ura, az Univerzum kiegyenlítődésének (karma) megtestesítője.
Ez a nap a felelősség vállalásról, és a kötelességekről szól. Analógiás gondolkodásban, - amilyen az asztrológia is – egyáltalán nem olyan könnyed, és bulis nap a Szombat, mint azt a köztudatban gondoljuk. A komolyan vett, és felelősséggel felvállalt dolgoknak viszont kifejezetten kedvez, és határozottan kitartást is ad hozzájuk. Hajlamosak vagyunk ezen a napon könnyelműen szórni a pénzt, hogy jól érezzük magunkat, pedig ez a megszorítások napja is. Ebből a szempontból is tudjuk, hogy hol vannak a határaink. A Merkúr órájában született a képlet:Mercurius órájában jó levelet írni, követet küldeni, pénzzel vásárolni és kereskedni, orvossággal élni, plántálni, királyokat és fejedelmeket látogatni, építeni, árkot és kutat ásni, gyermeket iskolába adni, más lakóhelyre költözni, bölcs és mesterséges dolgokban foglalatoskodni, jó kereskedni, úton járni, adósságot beszedni.De viszont nem jó fürödni, köpölyt vétetni, eret vágatni, házasulni és szolgálót fogadni.Ha ezt összevetjük már látszik, hogy ez nem egy ereje teljében levő birodalom fényes és discőséges szertartása megkoronázása, hanem mintha egy inkább az idők szava egy ciklus lezárása felé mutatna, kötelesség és ésszerűség uralkodik ezen időpontban.
Nézzük az általános leírást: a legnagyobb szerepe a Víz elemnek van, érzelmekre ható de inkább megpróbáltatásnak ható esemény. Utána a Föld elem a domináns: gyakorlatias ésszerű okok játszanak szerepet. A sors is a Cselekvés házait emeli ki, ez a munka része a dolognak. A képlet déli fele van tele bolygóval, vagyis az egész ceremónia a külvilágnak szól. az ASC és MC közti negyed emelkedik ki, vagyis reprezentáció a világ felé, a rang megmutatása. A képlet K-i és Ny-i fele azonos mértékű: Károlyék maguknak és másoknak is bizonyítanni akarnak.A szabad akarat nem sok szerepet játszik a dolgokban: ez egy sorsszerű elrendeltség. Az Oroszlán ASC és a Nap is a Bikában áll: a szilárd jegyek, a konvenciók megöröklése és megtartása. A sarokházak kiemeltsége ezen hagyományok kiemelését megmutatását szolgálja.ó, ill. hogy sokan figyelnek erre az eseményre.
A képlet ura a Nap együtt áll az Uránusszal, amely szokatlan, nem szokványos, formabontó dolgokat is jelölhet, pl. hogy Kamilla király(nőt)nét egyszerre koronázták meg az urával, vagy hogy Harry (herceg) rögtön a szertartás után lelépett, de egyébként is Harry herceg ugyan elment apja koronázására, míg felesége, Meghan, Sussex hercegnője Kaliforniában maradt, vagy hogy az egyik közeli rokon hölgy testőrként lovagolt az ünnepi menetben, stb.Több asztrológus van aki azt jósolja ebből a képletből, hogy az Uránusz radikális változásokat jelez majd a királyi házban, családban. Meglátjuk...
Ami engem jobban zavar, hogy a nép és közönség részéről (Hold és 7.h.ura Szaturnusz) nem sok érdeklődés látszik recepcióban. Persze sokan voltak meghívottak, és sokan érdeklődéssel kísérték a szertartárt, de a mindennapi életüket ez vajmi kevéssé befolyásolta.
Ami mégannyira sem tetszik, hogy ez a Nap a koronázás maga és a király a Menkar állócsillaggal áll együtt, amely nagy bosszúságot, örökséget, végrendeletet jelez sok balszerencsével, pénz elvesztését stb. jelölhet. (Ez utóbbihoz: maga a koronázási szertartás 42 millió fontba került az angol államnak!). Ezt alátámasztja, hogy a Nap mint esemény égeti a Merkúrt, ami többek közt az ország pénze is.
Egy ilyen képletből szerintem nem igazán lehet megjósolni mi lesz a monarchiával úgy általánosságban. De mivel a szilárd jegyek elég nagy arányban dominálnak, úgy vélhető ez az uralkodási forma még jó sokáig fennmarad akár Károllyal, akár nélküle.
https://www.kiskegyed.hu/cimke/karoly...
May 5, 2023
Májusi telihold a Skorpióban

A májusi a "virágos" holdtölte, virágdíszbe öltözik a természet. Szokták még "kukoricavetésinek" is nevezni.
A májusi telihold a Virág Hold elnevezést kapta, de Ültető és Zöld levelek holdjának is hívják. Utalva ezekkel a kifejezésekkel a gyönyörű virágba és zöldbe borult májusra. Ez a név minden algonkin indián törzsnél általános volt. Európában azonban Rózsás holdnak nevezték.
A legtöbb területen ilyenkor bontják ki szirmaikat a virágok és az egész természet hirdeti a megújulást – innen származik a mostani Telihold neve. Más elnevezései között szerepel a Kukoricaültetési telihold vagy a Tejhold.SZIMBÓLUMAI

SZALAGOK
A színes, lehetőség szerint szaténból készült szalagok részben azért kapcsolódnak ehhez a holdhoz, mert a májusfán használták őket, részben pedig azért, mert a kézfogás rituálé, a pogány esküvő során szalaggal kötik össze a házasuló felek kezét. Ideális esetben ebben a hónapban tartják a kézfogókat.

GALAGONYA
Ez a varázslatos fa, amely ebben az időszakban virágzik a szívhez kapcsolódik, egyrészt a szívritmusra és a vérnyomásra gyakorolt jótékony hatása miatt, másrészt mert a tündérvilághoz társítják, ahol ilyenkor ünneplik a fény újjászületését. A rózsához hasonlóan a galagonyának a gyönyörű virágai mellett tövisei is vannak.

RÓZSA
A rózsát a Vénuszhoz és a Marshoz társítják- és természetesen a szerelemhez, amelynek régóta a szimbóluma. Mars istennek szentelt tövisek védik a rózsát, és arra tanítanak, hogy nincs egészséges szerelem, ha nem védjük a határainkat és a személyiségünket. Szeretni azt jelenti, hogy közel kerülünk a másikhoz, de közben nem térünk le a saját utunkról, nem adjuk fel a személyiségünket, a szükségleteinket, de mindenekelőtt önmagunk szeretetét. A rózsa virágát Vénusznak szentelték, és a tiszta gyönyört, a lágyságot és az érzékiséget jelképezi.
A rózsa kettős üzenetet hordoz: „ Szeress és védj ! " A rózsa, melynek természetéhez a szirmok mellett a tövisek is hozzátartoznak, arra invitál, hogy teljes egészében szeresd magad, úgy, ahogy vagy, minden porcikáddal együtt. Azt üzeni, hogy büszkén viseld a töviseid, és nyisd meg a szíved, amennyire szeretnéd.

VIRÁGKOSZORÚ
A Beltane ünnepéhez kapcsolódó rituálék során virágokból és szalagokból készült koronát viseltek az emberek, így ünnepelve a természet teljességét, a virágokat, a színeket és az örömöt, amely ezt a hónapot beragyogja.

SZERETŐK
A májusi holdhoz kapcsolódó tarot - kártya a Szeretők: egy találkozás, egy választás. A kártya kettős természetű, akárcsak a májusi hold, mert amikor találkozunk valakivel, mindig hozunk egy döntést, valamint egybevetjük, kik vagyunk, és kivé szeretnénk válni.

ARANY
Ehhez a holdhoz az arany szín tartozik, a fény, a teljességében ragyogó nap, a tűz és a bőség színe. Az aranyérméket is ehhez a holdhoz társítják. A gazdagságot és a hálát szimbolizálja mindenért, ami létezik.

Gyűjts rózsaszirmokat, és hintsd őket szerelmed küszöbére, hogy hazatérve meglepődjön. Tedd ugyanezt a saját küszöbödön is, hogy csak a szeretet jusson be a küszöbödön.
Fonj virágkoszorút a mezőn szedett virágokból, és szárítsd meg Vesd nyári napfordulón rakott máglyára, felszabadítva az energiáját.
Menj el táncolni, vagy ha nem szereted a diszkót, készíts magadnak lejátszási listát a legkedvesebb számaiddal, és táncolj felszabadultan otthon a kedvenc szobádban.
Találj ki egy áldást a kreatív eszközeidre. Ez a hold óvja és növeli az ativitást, ezért ideális időszak a jegyzetfüzeteid, az ecseteid vagy a konyhai eszközeid megáldására.
Ízesítsd rózsaszirommal a friss salátáidat.
Keress egy galagonyafát, és tölts vele egy kis időt, hangolódj rá az elvarázsolt szellemekre.
Viseld gondját a testednek, szeresd úgy, ahogy van. Kényeztesd magad illóolajos masszázzsal vagy rózsaszirmos bőrradírral.
Akassz egy kristályt az ablakodba, hogy szivárványokkal szórja te otthonod.
Készíts listát az elvégzendő egészségügyi szűrésekről, mert a meg az öngondoskodás legjobb módja.
Irj szerelmeslevelet annak a személynek, aki öt év múlva leszel egy másikat annak, aki öt évvel ezelőtt voltál. Tedd őket külön borítékba néhány rózsaszirommal együtt.
A rózsához és a májusi hold szelleméhez hasonlóan David Bowie egyszerre volt virág és tövis, a bizonyíték, hogy minden lehetséges, amint azt a Fantasztikus labirintus című film alcíme is sugallja, amelyben a kobold királyt alakította.
Ez a hold minden más holdnál erősebben emlékeztet minket arra , hogy az árnyék és a fény együtt létezhet, hogy a születés és a halál nem állnak távol egymástól, hogy a szenvedély, akárcsak a Sarkcsillag, mindig hazavezet bennünket a szívünkhöz .
Kedvenc kockánk - a Henry Cavill portré

Henry William Dalgliesh Cavill brit színész. Legismertebb szerepei Charles Brandon suffolki herceg a Showtime Tudorok című televíziós történelmi drámasorozatában, Superman a DC-moziuniverzumban, valamint Ríviai Geralt a Netflix Vaják című fantasy sorozatában.
Egy színész képletében főleg a színészettel való kapcsolatára vagyunk kíváncsiak logikusan. De előbb mindenképp érdemes egy általános személyiségrajzot felvázolnunk.
Képletében kiemelkedő a Föld és Levegő elem. Ez a kettő nagyfokú objektivitást ad neki. Gyakorlatias és kapcsolatteremtő típus. Nem véletlen, hog videókat posztol a közösségi médiában a gamer számítógépe szereléséről.

Sorsa meg is adja neki erre a lehetőségeket. Bár hoz több olyan helyzetet is számára ami a lelki átélésről szólna, az érzelmei kifejezéséről (azért nem véletlen a színészi pálya), de az érzelmei megfogalmazásában ő azért elég "béna". Ezt alátámaszthatja a Vízöntő Holdja is, amely azért nem az érzelmi ömlengéseiről híres. Ez frusztrációt okozhat neki vagy a környezetének a mindennapokban.

Bár erőteljesen szabadakaratos a képlete, így sok mindenbe van beleszólása ha beleteszi az energiáit. Szereti megmutatni magát és az eredményeit a világnak ill. elég sokat foglalkozik magával. Ezzel együtt csapatjátékos is ami a színészetben elengedhetetlen.
Henry Ascendense Vízöntő, Szaturnusza mint születési uralkodója a Skorpióban, Napja Bika. Ez már három szilárd jegy amelyek megadják neki a makacsságot és kitartást céljai eléréséhez (pl. mikor kigyúrta magát Superman szerepére, bár néha nehéz lehet vele zöldágra vergődni, pl. amikor körömszakadtáig ragaszkodott a Vaják sorozat könyvhűségéhez, amely végül szakításhoz vezetett közte és alkotók közt).

Az Ascendense a Mars terinusában, a Szaturnusza a Jupiter terminusában: a színész egy nagydarab izmos pasas. 1,82 m és igencsak kigyúrt alkatú.
Ám ezzel együtt a Vízöntő Ascendens egy Levegő jegy, amely szétáradó és kapcsolatteremtő. A születési uralkodó Szaturnusza pedig épp átlépett a Skorpióba, amely viszont egy Vizes jegy, így azért némileg tudja hozni az érzelmi átélést is a szerepeiben. Főleg mivel a születési uralkodója a 8.házban bizony veszteségeket, a halál témáját is behozza az életébe, biztos, hogy sokat foglalkozik ezzel, habár ezt pont nem köti a követői orrára.
Érdekes módon ez a születési uralkodója retrográd ami arra utal karmikusan, hogy életet ismétel, azaz olyan dolgokat hozott magával amit nem oldott meg előző életében. Plusz mivel a Szaturnusz anaretikus fokon áll, még nagyon hathat rá az előző Mérleg jegyben elfoglalt szerepe, amely egy egzaltációs helyzet volt. Ha hihetünk ennek, Henry előző életében nagyon kiemelkedő státuszt vívott ki magának, de ennek megfelelően elég beképzelt is lehetett - most talán azért született le, hogy alázatosságot tanuljon a peregrinné vált születési uralkodójával).
De nézzük, mi is köti őt a színészethez?

Henrynél is találhatunk, de ahhoz bizony pár perccel arrébb kell tolni az Ascendenst. Igy az Ikrek 30. fokán levő 5.házcsúcsa már átkerülne a Rák 0.fokára. Innentől kezdve egyszerű az összefüggés megtalálása: az 5.h.ura a Hold az Ascendens mellett, a Rák egzaltációs ura a Jupiter az MC ura is egyben. Ez azt is mutatja, hogy időnként (egzaltáció) vannak kiugró sikerei (Tudorok, Superman, Vaják, Enola Holmes). Plusz ez a Jupiter bár uralomban van, és együttáll az MC-vel, de retrográd, amely egy jóindulatú bolygónál, mint a Jupiter, azt jelenti, hogy csak egy ideig adja meg a sikert, aztán az elvész, ill. hogy szakaszos Cavill pályája. A Jupiter mellett álló Uránusz pedig ráerősit erre a szaggatott életpályára, pl. hol túl idős volt a szerepre (mint a Alkonyatban) vagy épp túl fiatal mint a James Bondhoz.
Nem mellesleg az előbb feltárt 5.házas összefüggés megmagyarázza a videójátékok iránti szenvedélyét is ( na meg a Jupiter mellett álló Uránusz amely a modern technika felhasználását is jelölheti), és hogy azt megosztja közönségével is.


Érdekes eljátszani ezekkel a "Mi lett volna, ha?" kérdésekkel, de szerintem örülhetünk neki, hogy Henry a színészetet választotta végül, mindannyiunk örömére. És reméljük még sok filmben láthatjuk őt viszont. Most pl. Cavill újra együtt dolgozik Guy Ritchie rendezővel a The Ministry of Ungentlemanly Warfare című második világháborús kémfilmben, amelynek producere Jerry Bruckheimer.
May 4, 2023
Sorozatgyilkos újratöltve - a Ted Bundy portré

Öröksége az volt az ügyének, hogy miatta alakult meg az FBI mivel rájöttek, hog sokáig az akadályozta az elfogását, hogy a különböző államok bűnüldöző szervei nem működtek együtt.
Ted Bundy képletét már sokan sokféleképpen elemezték (pl. egy tanítványom belőle írta a szakdolgozatát)A múltkor egy asztrológiai workshopon volt téma a horoszkópjának elemzése. Mivel még az is eldöntetlen, hogy elmebeteg volt-e vagy nem (bár ő végig tiltakozott ez ellen). Érdekes volt hog a modern asztrológia szerint voltak elmebetegségere utaló jelek a képletében, a középkor asztrológia szerint egyáltalán nem, míg a kínai asztrológia megállapításai szerint időnként elborulhatott az agya, de nem volt elmebeteg.
Nekem nem tisztem itt igazságot tenni ebben a kérdésben, bár vallom Agatha Christie-vel együtt, hogy igenis vannak emberek akik gonosznak születnek. De azért szeretném a saját eszközeimmel is végignézni a horoszkópját.

Az első amit láthatunk a képletkontúrból, hogy elég visszahúzódó életet él, mivel az Északi térfél a domináns. Ezenfelül a Nyugati is domináns, vagyis másokra figyel (hosszan kifigyelte a nőket) és mások véleményétől függő. Ez alátámasztja a kínai asztrológia megállapításai közül, hogy volt benne némi önbizalomhiány. Az IC és DC közti negyed a domináns, vagyis az árnyékból követte az áldozatait.
Az elemi többletek közül a Tűz elem ugrik ki: szenvedélyes, ösztönös, aktív, életélvező alkat. Viszont a Föld elem teljesen hiányzik: egyáltalán nem gyakorlatias és nem tudta felmérni a tettei következményét.
Az élet a sors viszont nem kínál semmilyen kiélést az élet élvezetére számára. Ez nagy frusztráció lehetett neki. Ehelyett megpróbáltatásokat hoz neki, szenvedést és lelki átélést amire sokkal kevésbé hajlandó.
Dinamikailag a szilárd és változó jegyek a jelentősek nála: benne volt valamiben (gyilkolászásban például) és be is fejezte őket, de új dolgokat új életet, új irányt már nem tudott szabni az életének. Rákerült egy vágányra és azt ismételgette.
Házak tekintetében a sarokházak a kiemeltek nála, ami egyrészt jobban elvárná a sors tőle, hogy kezdeményezzen és új dolgokba vágjon bele, ne csak a régit ismételgesse, másrészt viszont nagyon fontos figyelmeztetés. akinek kiemeltek a sarokházai azt akkor is észreveszik, kiemelik, ismertséget kap, ha nem akarja. Szóval ilyen állással ne menjen valaki bűnözőnek mert úgyis elkapják. Ahogy őt is.
Összefoglalva: a képletkontúrt: egy visszahúzódó, az árnyékban élő, az embereket figyelő alkatról van szó, aki szeretné élvezni az életet, kiélni a szenvedélyeit, de erre semmilyen módja sincs, ezért frusztrálódik és megpróbáltatások jönnek neki, nincs gyakorlati érzéke, nincs kapcsolatteremtő képessége, vagyis teljesen hiányzik belőle az objektivitás. ezenkívül bármit csinál úgyis felfigyelnek rá, de ő nem tud megújulni csak régi mintákat ismételgetni.
Nézzük az Asc-ét:

Oroszlán Ascendense van: szétáradó, kiáradó, szilárd elképzelésekkel. A születési ura a Nap is tüzes jegyben van a Nyilasban. Ugyanez a helyzet. Azt mondták megnyerő alkata volt (nem véletlen, hogy a nők elmentek vele). Ezt a kínai asztrológia is alátámasztja a Yang Tűz alkatával. Ez ezért eltorzult formában azzal is járhat hogy rá akarja kényszeríteni az akaratát másokra.
A Napja a Nyilasban (mivel éjjeli képlete van) peregrin, nincs semmilyen méltósága, és egy pontos fényszöge van a 12.házas Szaturnusztól. amely azt is jelezheti, hogy a titkos vágyait, cselekedeteit, a bűnözést, akadálytalanul, könnyen véghezviheti. És ezzel a 12.házas Szaturnuszal együttáll a Gyilokpont (elég sokatmondóan) ill.a Szerencsepont vagy Szerencséből részesülés pontja. Elég sokáig tudta sajnos sikeresen űzni ezt a foglalatosságát. A Szaturnusszal együtt álló Plútó csak növeli a titkos hatalomvágyat és rögeszmésséget amely a trigonnal akadálytalanul megnyilvánul a személyiségében.
Ascendensével együttáll a Szerelem és Megtorlás pontja is. Vagyis igazából ez is utal a szerelmi életéből jön a Megtorlás is (nemcsak a nők kiket szexuális célzattal legyilkolt, hanem pl. az is, hogy a saját élettársa jelentette föl).
A Napja a Nyilas jegyében a Jupiter uralma alatt áll, azt kívánja a legjobban. A Jupiter a bőség bolygója is, mindenből sokat akar (és mivel szegény családból jött, ez is frusztráltságot jelenthetett). Az 5 és 8.házának ráadásul ugyanaz a Jupiter az ura, amely igy össze is kapcsolja őket: mire vágyik leginkább? Szexre és halálra!
Ráadásul ez a Jupiter maga az IC csúcsán áll, a 4.h. pedig az élet vége, a temetés a földbe ásott dolgok. Ahogy ő maga mondta, szerette megfigyelni, ahogy elillan az élet az áldozataiból, vagyis életük végét, majd pedig elásta őket....
Persze ettől még kiélhette volna a perverzióját úgy is, hogy mondjuk temetőkben szeretkezik, de ő a középkori asztrológia szerint rosszra született volt és nem is állt ellent ennek, inkább kimaxolta teljesen.
Hogyan? A 12.háza amely a bűnözéssel is analóg, abban nemcsak benne áll a Szaturnusz (amely itt örömét leli!) de a rögeszmés Plútó is, és annak az ura Hold a Marssal áll együtt. S ez a Mars egy peregrin Mars kártevő, rosszindulatú bolygó amely rosszabbik arcát is mutatja, sújtja ezt a Holdat és még a Leszálló Holdcsomóponttal is együtt áll. Vagyis abszolút a rosszindulatú, erőszakos, véres megnyilvánulásokat hozza elő a 12.házas tartalmakkal együtt: bűnőzés, titkok. És ez a Mars a (a hiányzó) apakép is, meg a 9.h. hiedelmek, hitek- innen jöhet az indíttatás. Ezt megerősítheti, hogy 12.ház urával a Holddal az Apa arab pontja is együtt áll. Vagyis az apa titkos vagy nem ismert (vagy bűnöző maga is!) ezt senki nem vizsgálta.

Hogy miért lehettek téveszméi (bár nem elmebetegség szinten) a 3.h.csúcsán (gondolkodás, kommunikáció) ott találjuk a Neptunuszt, ami illúziókat, ködösséget, homályt hoz. És azzal együtt, hogy nincs igazán Levegős jegyű bolygója, a gondolatai, az objektív gondolkodás, a tényszerű felmérése a helyzeteknek, a kapcsolatteremtés mind akadályozott volt. Volt aki látott vele dokumentumfilmet, és néha bizony nem is lehetett érteni a beszédét sem, nemhogy a gondolkodását.
Bolygói nem túl erősek csak a Holdnak, Vénusznak és Szaturnusznak van egy-egy arculata - ez a kisszerűséget erősíti a jellemében. Nincs elég ereje, hogy kivívjon maga számára kedvezőbb dolgokat. Plusz ez is jelzi, hogy miért csak a nála gyengébbekkel mert kikezdeni.
Igaz a Szaturnusznak van még egy vegyes triplicitása, tehát az a legerősebb bolygója méltóságilag, de az pont a 12.házat jelöli többek közt, tehát sikeres lehet - a gyilkolásban! Plusz a 6-7.háza is az ura, így nem meglepő hogy bizony volt élettársa, sőt felesége is, bár ezek csak jó fedősztorit szolgáltathattak a titokban elkövetett bűntényeihez.,
Viszont az Anaréta pont mely az életerő és így szülött legnagyobb ellensége, az szintén a Szaturnusszal áll együtt a 12.házban. Ez is előrevetíti, ha bűnözésre adja a fejét, bár sikeres lesz benne, de végül is ez okozza a vesztét!
Végezetül azzal zárhatnánk az elemzést, hogy neki egy erősen szabadakaratos képlete volt, ezért bizony választhatott volna más utat is az életében, de ő a gonoszabbik utat választotta. És be is teljesítette azt.
May 1, 2023
Retrográd Plútó (máj.2.-okt.10.)

Különösen a visszafordulás kezdeti időszakában érezteti hatását a visszaforduló kisbolygó. Nem hoz azonban nagy felfordulást, a felszínen biztosan nem. A Plútó a belső, lelki dolog felülvizsgálatára ösztönöz ebben az időszakban. Nagy, akár az egész élet irányát, a közeljövődet meghatározó mélyebb rétegeket érintő kérdések, változások mérlegelésére ad lehetőséget. Kicsit valóban visszahúzódásra sarkalló időszak lehet ez. Azonban nem feltétlenül kellemetlen, vagy rossz dolog mindez, sőt. Sokkal inkább egy lehetőség arra, hogy a mélystruktúrákat vegyük szemügyre, hogy megtaláljuk a problémák, hátráltató dolgok gyökerét, és megszabaduljunk tőlük. A retrográd Plútó könnyen vezethet olyan felismerésekhez, amelyek segít a továbblépést, újrakezdést.
A plútói változások rendszerint igen erőteljesek. Talán tudat alatt, de sokunkban elkezd munkálkodni a szorongás, hogy le kell mondanunk arról a kényelemről és biztonságról, amiben eddig éltünk. Rákényszerülünk, hogy alkalmazkodjunk, egy új, eddig ismeretlen világhoz, amely nem engedi, hogy a régi beidegződéseinket továbbra is fenntartsuk, hiszen azokat már vagy kinőttük, vagy károsan hatnak mindannyiunkra, hiszen a Plútó hatása kollektív.
A retrográd Plútó általában valamilyen krízis formában köszönt ránk. Tipikusan lassan kialakuló krízisről beszélhetünk, ami egyre szövevényesebbé válik, majd végül kirobban és felszínre törnek azok a témák, a melyekkel valójában szembesülnünk kell.
Ha sikeres az új tanulságok beépítése a retrográd szakasz alatt, akkor a Plútó újraindulásával elkezdődik a gyógyulás, az újjászületés időszaka. Bensőnk önpusztító, gátló elemeinek meg kell halniuk, ha a Plútó törekvéseinek eleget akarunk tenni. A velük való leszámolásnak megvilágosító erejűnek kell lenni, hogy segítségével valódi békére leljünk.

Retrográd Plútó a születési képletben:
Uralkodni akar azon a területen, ahol a Plútó áll. Erős elhatározás és szilárd állásfoglalás jellemzi. Munkálkodik küldetésén. Titokzatosabb és jobban őrzi titkait mint a többi ember. Hamarabb letör, elkedvetlenedik, mint a többiek. Ám esetleges katasztrófa után az állóképessége és talpraesettsége segít a szülöttnek összeszednie magát és újjáépíteni az életét.. Legnagyobb kincse hatalmas belső erőtartaléka. Életére jellemzőek a radikális és fájdalmas változások. Sokszor úgy érzi, el van vesződve, és hosszú ideig kell magányosan élnie. Mindezeknek meg kell történniük a spirituális fejlődés érdekében. Hatalmas erőtartalékai vannak és képes lesz minden szenvedésén túltennie magát. A karmikus hibák most az életbe beépített akadályok, de ennek is vége lesz egyszer.
Retrográd Plutó hatása az életterületeinkre

Retrográd Plútó feladatai az egyes életterületeken:
1.h.
A Plútó öt hónapos retrográd mozgása alatt lehetőséged lesz a teljes életviteled megreformálására. Az érzéseid is hatékonyabban kommunikálod, jobban meg tudsz majd nyílni mások előtt.
2.h.
A retrográd Plútó arra késztet, hogy rendbe tedd a pénzügyeid. Ebben az időszakban gazdasági haszonra lesz kilátásod, ha nem léped túl önmaga határait. Fogd vissza túlzó természetét!
3.h.
A retrográd Plútó abban lehet a segítségedre, hogy megtanulj hatékonyabban kommunikálni, tedd világosabbá igényeit, elvárásait.
4.h.
A retrográd Plútó megköveteli, hogy foglalkozz az otthonával és a családodban zajló ügyekkel. Lehet, hogy jelentős felújításokat kell tenned, vagy új helyre költözöl, élvezd a lehetőséget, hogy otthoni környezeted felfrissül. Ez az időszak alkalmas arra is, hogy az alapvető érzelmeid tisztázd a kapcsolataiban.
5.h.
A retrográd Plútó öt hónapja alatt összpontosíts arra, hogy képes légy befogadni az élet örömeit. Kényszerítened kell saját magad a változásokra az életed olyan területein, amelyek stagnálnak. Ügyelj arra, hogy olyan kreatív tevékenységekbe kezdj, amelyek valóban inspirálnak.
6.h.
Fel kell használnod a retrográd Plútó erejét, hogy fontossági sorrendet alakíts ki a napi rutinban, tedd le a felesleges feladataid és szorítkozz a legfontosabb elintéznivalóidra, és így az energiaeloszlás sikeresebb lesz, ez jó hatással lesz egészségedre.
7.h.
A retrográd Plútó arra késztethet, hogy tisztázd saját változó érzelmeid és elvárásaid a párkapcsolatodban. Beszéld meg ezeket partnereddel, és ezzel párhuzamosan jelentős változásokat kell végrehajtanod.
8.h.
Átértékelheted közösen kezelt pénzügyeid, és a más típusú együttműködéseid. Így nagy sikereket érhetsz majd el a Plútó előre indulásával.
9.h.
A világképed kiszélesedik, új, érdekes tapasztalatok érnek. Ebben az időszakban idegen kultúrák iránt érdeklődhetsz hevesen.
10.h.
A Plútó retrográd hatása mély és jelentős változásokat idéz elő ezen a területen, főként az önmegvalósítással, karrierrel kapcsolatban. Kihívások és nehézségek érhetnek, de a nagyobb célok újrafogalmazásának részeként el kell távolítanod régi meggyőződéseid, amelyek korlátoznak.
11.h.
Átértékeled majd a szereped a közösségben – beleértve ebbe a munkahelyi, baráti kapcsolatokat, a tágabb és szűkebb értelemben vett közösségeket. Átgondolhatod, miként vagy képes hű maradni az elveidhez.
12.h.
A Plútó retrográdja ezen a területen a lelki elmélyülés ideje. A befelé figyelés, a lenyugvás, az elcsendesedés mind a hasznodra lehet. Naplót is vezethetsz, amelyben nyomon követheted belső fejlődésed.
April 30, 2023
Beltane

Sok pogány ezen a napon jegyzi el kedvesét ( pogány esküvő). Beltane ünnepe a kelta Belenus istenhez, a nap istenéhez kapcsolódik, akit gyakran ábrázoltak lóval és kerékkel. A nap isteneként eszünkbe juttatja Hélioszt, aki egy lovaskocsival repült át az égen. Amit a földről láttunk belőle, az csillogó koronájának - a napnak, az udvarlás.
A tavaszi napéjegyenlőség és a nyári napforduló között félúton a Nap energiája épül fel. A földi energiák – a sárkányszellemek – ébrednek, üvöltenek a földön, megindul a növekedés. Virágoznak a leveles növények, megjelennek a százszorszépek, a lóhere, az kúszóborostyán, a margaréta. Miközben a Zöldember áttáncolja magát az erdőn, a medvehagyma szétterül a nyomában. A sövényben kutyarózsa és galagonya virágok, mindkettő szíverősítő. Üdvözlünk minden lehetőséget, hogy megünnepeljük az életet és felkaroljuk szenvedélyeinket – táncoljunk, ugorjunk át tüzet és találkozzunk a barátokkal. Élvezze a hosszabbodó nappalokat és a melegebb éjszakákat!
A Beltane megfelelései

SZÍNEK
Az ünnep domináns színei a zöld, a sárga, a piros és a lila. Ezek a falevelek és a nyíló virágok színei.

TŰZ
Ezen a tűzünnepen örömtüzeket gyújtunk, amelyek a napot és a napnak tett szent felajánlást jelképezik. MASNI A masnit számos fontos rituálé alkalmával használják, például a májusfa - kitáncolásakor, a faöltöztetésnél vagy kézfogó alkalmából. A masni szorosan kapcsolódik ehhez az ünnephez. Élénk színei a virágokra emlékeztetnek, meg kötve pedig a szerelmet jelképezik.

VIRÁGOK
Minden virágba borul. A szirmok színe és illata ural mindent. Azt jelzik, hogy a természet gyümölcsöt fog hozni. A méhek beporozzák a virágokat, hogy a következő generáció számára is teremjenek magok.

TÜNDÉREK
Úgy tartják, hogy ezen a napon megnyílnak a földi és a spirituális világ közötti kapuk. Beltane ünnepén a tündérek a legaktívabbak és a leginkább észrevehetők. A hagyomány szerint tejjel és mézzel kell kedveskedni nekik.

MÁGIA
Beltane ünnepén a szerelmi és termékenységi varázslatoké a főszerep.

ÉTELEK
Fogyasszunk korán érő zöldségeket és gyümölcsöket, például cseresznyét és epret. Még színesebbé teheted az ünnepi tálat, ha ehető virágokkal is gazdagítod a kínálatot.
Tevékenységek

MÁJUSFA - KITÁNCOLÁS
A májusfa egy hosszú, levelekkel és virágokkal díszített husáng. A tetejére masnikat kötünk, amelyeket a táncosok a tánc közben kibogoznak. Ezzel a rituáléval segítjük elő a föld termékenységét.

FAÖLTÖZTETÉS
Válassz ki egy nyírfát vagy egy berkenyét, és díszítsd fel virágokkal, koszorúkkal, masnikkal, írj rájuk kivánságokat és áldásokat. Ha másféle fához fűz különleges kapocs, diszítsd fel azt. A rituálé befejezése után szedj össze mindent, amit magaddal vittél. Mondj áldást, és juttass vissza minden természetes dolgot a Föld anyának. ( A nem lebomló tárgyakat őrizd meg a következő fesztiválra.)

VIRÁGKORONA
A tavasz ünneplésére Beltane idején virágkoszorút viselünk. Koszorúkkal vagy masnikkal a lakásunkat vagy a májusfát is fel lehet díszíteni.

A MÁJUSKIRÁLYNŐ ÉS A ZÖLD EMBER
Általában sorsolással választják ki őket. A májuskirálynő a tisztaságot, a természet energiáját, míg a zöld ember a rügyezó életet szimbolizálja.
KÉZFOGÓ
Ez a szertartás az esküvő pogány verziója. A rituálék változhatnak, attól függően, hogy melyik hagyományt követed : az egyikben masnival kötik össze a pár kezét, egy másikban például a párnak seprűt kell átugrania. A Beltane szorosan kapcsolódik a szerelemhez és a termékenységhez, ezért annyira népszerű ilyenkor tartani ezt a ceremóniát
April 20, 2023
Nap a Bikába lép

A rohanó Kos után a megpihenés, a nyugalom, a derűs szemlélődés időszaka. A tavasz közepe, a virágba-szerelembe boruló természet hónapja. Minden, amit elindítottunk, amibe belevágtunk most rögzítésre vár. A bőséges és a szépséges és a földi-hétköznapi örömök ideje.
Sajnos az Oroszlán Ascendensűek akiknek a Kosban egzaltált volt a születési uralkodójuk a Nap, most jó kis energetikai zuhanást élhetnek meg, mivel a Bikában peregrin, azaz nincs méltósága a Napnak. Most jöhet ki rajtuk teljes erővel a tavaszi fáradtság, ha lehet ekkorra időzítsenek legalább egy pár napos "tavaszi szünetet" maguknak.

April 18, 2023
A Merkúr retrográdba fordul (máj.17-ig)

A retrográd bolygó hatása erősebb lehet a direkt bolygóénál, de inkább kedvezőtlen módon. Általában lelassítja a dolgokat. Az események furcsa, nem várt fordulatokat vehetnek, s ha mégis lesz valami az ügyből, akkor az zsákutcának bizonyul vagy sakk-matt helyzetnek, ahonnan bajos a kiút, rossz irányba fordul a dolog. Horary képletben, ha egy autót egy retrográd bolygó jelöl, az nem fog gyorsulni, ha egy pert vagy utazást jelöl, az elhúzódik, vagy késlekedést szenvednek a dolgok.
Emberre vonatkoztatva a retrográdság feledékenységet, szétszórtságot, fáradtságot mutat. Illetve azt, hogy az illető meggondolja magát, esetleg többször is. Vacillálós jellem. Ha a retrográd bolygó valamilyen tulajdonságra hat, akkor ez a tulajdonság, vagy képesség is lassan fog kibontakozni.

Most a Merkúr retrográd előtti lelassulása tart, mostantól számíthattok arra, hogy a dolgaitok kezdenek lassabban menni, némileg döcögősebben, de ilyenkor még talán el lehet intézni olyan adminisztrációs, szerződéses vagy adásvételi dolgokat amik a Merkúrhoz tartoznak.
Aztán végképp összezavarodik minden, a dolgok leállnak avagy furcsa fordulatokat vesznek. A hátráló, azaz retrográd mozgás lelassítja a dolgok menetét, akadozik az ügyintézés, a kommunikáció, a hírek terjedése, a közlekedés. Ebben az időszakban érdemes kerülni a nagyobb adásvételeket, szerződések aláírását és általában minden olyan újabb kezdeményezést, amely időben tartós hatással lesz, mivel később lehetséges, hogy újra kell majd gondolnunk ezeket. Jó előbb végig gondolni minden részletet, mert megtörténhet, hogy valami elkerüli a figyelmet. Ilyenkor nem veszünk műszaki cikkeket, mert hibásak lehetnek, vagy akadozóak, lassúak lehetnek.
Próbáljunk megértőbbek és kevésbé követelőzőek lenni ebben a pár hétben, amikor minden lassabbá és egyben feszültebbé válhat. Ha mostanában megyünk nyaralni, üdülni, akkor előzetesen ellenőrizzük le, nehogy fel nem tüntetett többlet költségek adódjanak. Kérdezzünk rá a részletekre.
Ha eléggé megfontoltak vagyunk akkor több kreatív energia áll rendelkezésünkre most nagyobb áttörésekhez és régebbi ügyeink letisztázásához.
Számítsunk arra, hogy ezekben az időszakokban:
- félreérthetnek bennünket, vagy mi értünk félre másokat,
- közlekedési dugókba kerülünk, és önszántunkon kívül késünk
- a folyamatban lévő ügyeink intézése lelassul
- levelek, adatok, küldemények sokat késhetnek, esetleg el is kallódhatnak
- üzleti ügyeink nem a várakozásnak megfelelően teljesítenek
- kommunikációs és informatikai rendszerünk nem megfelelően működik, esetleg vírust szed össze

Általános tanácsok retrográd időszakokra:
Ami nagyon fontos tanács: ebben az időszakban ne vegyünk semmiféle műszaki terméket, ne írjunk alá szerződéseket, ne folytassunk, ha lehet fontos tárgyalásokat és készüljünk fel ügyintézési késedelmekre ill. kisebb-nagyobb bakikra az utazásaink során!Nem érdemes tehát ezekben az időszakokban:
*szerződést aláírni, mert lehet, hogy a két fél máshogy érti a megállapodást, ami később problémák melegágya lehet
*komoly, hosszú távú döntéseket hozni – mert ilyenkor a megkülönböztető képességünk sem az igazi
*vizsgát ilyenkor letenni (bár ez többnyire sajnos nem rajtunk múlik)
*állást változtatni, új üzletet indítani, új társulásokba belépni
*informatikai rendszeren komolyabb átalakítást, installálást, új eszköz éles rendszerbe állítását végrehajtani
*sietni, autóval száguldozni, az időt kicentizni
Mit tegyünk a retrográd Merkúr időszaka alatt:
- zárjuk le a függő ügyeinket, tegyük rendbe a régi dolgainkat- legyünk nagyon körültekintők, inkább kétszer ellenőrizzük le a dolgokat, mint egyszer sem
- gyűjtsük az információkat, hogy megalapozottan tudjunk dönteni, ha a Merkúr direktbe vált
- készítsünk biztonsági mentést az informatikai rendszerünkön
- próbáljunk türelmesek és derűsek maradni annak tudatában, hogy ennek is hamarosan vége lesz
Személyes szinten tovább tudjuk értelmezni ezt a hatást, ha megnézzük hova, milyen horoszkóp házba esik a retrográd Merkúr születési képletünkben. Az általa jelzett életterületen kell majd nagyobb újraértékeléseket és tisztázásokat végeznünk és türelemre, mértékletességre törekednünk.
A horror analógiái - Resident Evil 4 Remake

Ebben az évben március 24-én kijött egy újabb játék a szériából. Pontosabban egy régebbi (2005-ös) játék mai kornak megfelelő felújítása, remake-je. A játékban Leon S. Kennedy amerikai ügynököt irányítjuk, akinek meg kell mentenie Ashley Grahamet, az Egyesült Államok elnökének lányát, a titokzatos spanyolországi Los Iluminados-kultusztól.
"Ez volt a széria egyik legsikeresebb darabja anno, máig kultikus szerepe van a rajongók tudatában. A Resident Evil 4 többek között olyan későbbi remekművekre volt nagyon erős és észrevehető hatással, mint a Dead Space vagy épp a The Last of Us-franchise, ez utóbbit főleg – többek közt az HBO sorozatának köszönhetően – senkinek sem kell már bemutatni, mert szépen beírta magát a mainstream popkultúrába."
Kiváncsiságból megnéztem a megjelenés képletét, és megdöbbentő volt a hasonlósága a széria kezdetének horoszkópjával. Erről a világról ebben a cikkben írtam részletesebben
Ime a két képlet amit 27(!) év választ el egymástól:


Déli 12-re felállítva a képletet, a legtöbb bolygó ugyanabba a jegybe került mint eredetileg, de még a házak felosztása is egyezik. A bolygók közül a Nap / Hold / Vénusz/ Szaturnusz maradt ugyanazon jegyben, és csak a Merkúr, Mars és a Jupiter került másik jegybe a kezdetekhez képest.
Az Asc. uraként álló egzaltált Hold együttállásban a csúcsot jelentő pozitív Felszálló Holdcsomóponttal jelezheti a kirobbanóan zajos sikert amely már a megjelenése előtt maximális pontszámokat hozott a játéknak a kritikai oldalakon. Plusz akár karmikus örökségként is értelmezhető. Sorsszerű ez a siker és a remélhetőleg további új és felújított játékok várnak ránk.
"A szakma és a közönség egyaránt imádta a Resident Evil 4 Remake-et, melyből két hét alatt négymillió példány kelt el, és ezzel a leggyorsabban fogyó RE-cím lett."
Az előző cikkemben ezt írtam a bolygók helyzetéről:
"A Nap egzaltált a Kosban, a Hold egzaltált a Bikában, a Vénusz uralomban van a Bikában. A Nap és a Hold kiemeli a férfi-női szerepeket... A Vénusz és a Hold pedig mindkettő maga is az érzelmek jelölője, egy szilárd jegyben. Tehát aki megkedveli ezt a világot, már nehezen szabadul belőle. Nem mellesleg a Vénusz a pénzügyek és a romantika jelölője is: nemcsak szép pénzt hozott a Capcom konyhájára ez a franchise, hanem a játékokban a romantika is fel-feltűnik, bár nagyon szemérmes és visszafogott módon."
"A Nap (mint a tudatos én) pedig azért a Mars uralma alatt áll a képletben, azért ne feledjük mégiscsak egy lövöldözős véres, erőszakos játékvilágról beszélünk."
Ezek a megállapítások a mostani képletre is igazak. Bár itt egy férfi főhőssel játszunk (Nap), de mellé kerül két női (Hold/Vénusz), plusz egy férfi karakter is (Mars), a főgonoszokon kívül, akikkel interakcióba lépünk a játék során.

A Mars az eredeti képletben a Halakban állt, egy arculattal bírt, de sújtotta a Szaturnusz, a jelenlegi képletben az Ikrekben csak peregrin viszont kvadrálja a Neptunusz. Itt sem csak az agyatlan öldöklés a cél, sőt az Ikrek jegyében a játékban fellelhető puzzle-ok, rejtvények, és megkereshető kincsek, titkos helyek színesítik a játékmenetet. Plusz talán ez jelezheti, hogy mivel az egész játékmechanikát átdolgozták a modern kívánalmaknak megfelelően, a külső nézetes ill.tankos irányításból a modern TPS (váll fölött kukucskálós) megoldás lett így a merkúri uralom alatt a karakterünk sokkal jobban, könnyebben mozog, látványosabbak és változatosabbak a harci (Mars) mozdulatai (Ikrek).
"A Resident Evil 4 már egy akcióhorror. Karakterünk igazi akcióhősként viselkedik benne, a lesokkolt zombikat különféle, Chuck Norrist megszégyenítő pörgőrúgásokkal és birkózóktól kölcsönzött mozdulatokkal küldi földre végleg."
A Merkúr eredetileg a Halakban igaz nem állt, jól (ebből is látszik, nem egy szöveges szerepjáték ez), de a Jupiter uralma alatt sokkal humorosabb szövegek születtek, ikonikus, mémesített mondatokkal, míg most a Merkúr a Kosban a Mars uralma alatt, együttállásban a Nappal sajnos még alárendeltebb szerepet kapott, sok jópofa, flörtölős, vagány laza szöveget kiszedtek belőle és semlegesebbre cseréltek ebben a játékban (állítólag, hogy sötétebbé tegyék ezt a világot, de szerény véleményem szerint inkább az uralkodó trendeknek akartak megfelelni).
Sajnos a kombuszta Merkúr problémáit jelzi az is, hogy a legfőbb kritika, ami érte a mostani játékot az, hogy az egyik ikonikus női szereplő (Ada Wong) hangját lecserélték és sajnos a szinkronszínésznő nem tudott felnőni a feladathoz, kissé elrontotta a szinkronjával az egész karaktert. Ebből internetes (Merkúr!) botrány is kerekedett.

A Jupiter a Bakból (ahol esésben van) a mostani képletben a Kosba került, ahol már "csak" peregrin, legalább nincs romlásban. A Kos Jupiter vagányságot ad, kockázatvállalást, erézséget - ez abban is megmutatkozhatott, hogy a fejlesztő cég képes volt teljesen átdolgozni a játékot úgy, hogy "a felújított és újragondolt Resident Evil 4 azonban végül nemcsak az új játékosoknak, hanem a Capcom klasszikusát jól ismerőknek is újat tudott mutatni."
Viszont a Vénusz kiemelt (uralmi helyzete) ebben a képletben is megnyilvánult csakúgy mint az eredetiben, ha csak pénzügyileg nézzük, 2 nap alatt 3 millió példány fogyott belőle (!).
A Plútó mint az átváltozás, transzformáció jelölője az eredeti képletben a Nappal állt trigonban, amely kifejezte a játékok lényegét alkotó vírusok által létrehozott mutánsok lényegét A mostani képletben a Plútó szextilben áll a Nappal - megint ugyanaz pepitában!
Igaz a többi generációs bolygó azóta értelemszerűen jegyet váltott: az Uránusz a Vízöntőből a Bikába került, míg a Neptunusz a Bakból a Halakba, a Plútó pedig a Nyilasból a Vízöntőbe.
Az Uránusz jegyváltásából szerencsére az újfajta nemi trendek elkerülték a játék remake-jét, inkább abban látható a hatása, hogy egy már szilárd alapokon nyugvó történetmesélést gondoltak újra a modern kívánalmaknak megfelelően.
A Neptunusz a Halakban (uralomban) mint művészeti/vizuális irány hozhatja a mai korunknak megfelelő grafikai megoldásokat (raytracing és egyebek), amelyek vizuálisan is sokkal élvezhetőbbé teszik az eredetileg kissé - ismerjük be -, ronda (szaturnuszi, Bak Neptunusz) grafikájú játékot,
A Plutó pedig egyfajta transzformáció, élőholtak és biológiai fegyverek, bioterrorizmus analógiákat hordoz. A Plútó a Nyilasban eredetileg a Jupiter uralma alatt egy, a horror faktor ellenére is humoros és az igazságra épülő játékvilágot mutatott fel, a Vízöntő Plútó a Szaturnusz (és Uránusz) uralma alatt egy bevallottan sötétebb világlátás felé tendál. Plusz az Uránusz hatása miatt újragondolt mutálódott szörnyekkel is találkozhatunk a játék során.

Ami a képletkontúrt illeti az eredeti képletben:
"Először is ami érdekes az maga a képletkontúr: a Víz elem dominál, némi Földdel, de a Tűz és a Levegő szinte teljesen hiányzik. Vagyis meglepően érzelmi alapú a játék (ezt majd alátámasztja a Hold és Vénusz helyzete is), elég kézzelfoghatóan (Föld elem) hiszen konkrétan játszol vele, benne élsz ebben a világban. Viszont nem a kommunikációról és nem az életörömről szól (mondjuk furcsa is lenne, miután zombiapokalipszis a téma). "
Ehhez képest érdekes módon a mostani képletben a Tűz és Föld elem vezet, vagyis több hangsúly helyeződik a játékra, az élvezetre (mintha már nem vennék annyira komolyan ezt a világot, sem a játékosok, sem a fejlesztői), viszont a Föld elem kézzelfoghatósága ugyanúgy tetten érhető, hiszen konkrétan játszunk vele (nemcsak nézzük mint egy filmet), ill.ahogy utaltam rá, valószinüleg pénzügyi sikert is hoz, és felzárkózik a Víz elem (érzelmi átélés) de a Levegő elem, is amely az eredetiben még igen hiányos volt.
Ez utóbbi megnyilvánulása valószinüleg az eredeti megjelenése óta (2005 óta) robbanásszerűen elterjedt Internet használatban is keresendő, ahol a játékosok, a rajongók megosztják az élményeiket, tippjeiket, eredményeiket, véleményeiket és kritikáikat egymással és a fejlesztő céggel is (pl.Twitteren stb.).
"A dinamikák közül a kardinális és a változó ugrik ki, érthetően hiszen azért nem egy életre szóló tevékenység, beleugrasz,végigcsinálod kezded a következőt. "- írtam anno.
A mostani képletben inkább a kardinalitás érvényesül, ami a gyorsaságot jelenti, ez tettenérhető abban is, hogy az eredeti ráérősebb, felfedezősebb játékstílus ma már átment kicsit az ún."speedrun"-ba, azaz rekordokat állítanak fel, ki tudja hamarabb végigfutni a játékot. Ez azt jelenti, hogy egy kb.20 órás játékot van aki 1 és 1/2 - 2 óra alatt végigrohanja, és egymásra licitálnak ezzel a játékosok.

Arab pontok
"Az arab pontok közül a Gyilokpont a Rákba esik, és ura a Hold egzaltált, vagyis abszolút jelzi, hogy azért ez egy gyilkolásról szóló játéksorozat, A Holddal viszont a Gyerekpont áll együtt - valószínüleg a fiatalabb korosztálynak szánták a játékot, s egyébként olvastam is a Twitteren olyan visszaemlékezést aki szó szerint a Resident Evil-lel nőtt fel."
Érdekes módon ez a Gyilokpont most az Ascendennssel áll együtt, ez jelzi nekünk, hogy a 12 órára felállított horoszkóp egész pontos megközelítés lehet. Vagyis marad a gyilkolászás mint fő téma, de ebben képletben a Gyerekpont a Vénusszal áll együtt. Vagyis ismét megjelenik a fiatalabb korosztály (amit elvileg a videójátékos közönséggel társítunk, bár ma már sok 30-40-es ember is játszik rendszeresen, hiszen ezen nőttek fel).
"A széles körű elérhetősége és hírneve ellenére a Resident Evil 4-ről simán elképzelhető, hogy a fiatalabb gamergeneráció még nem is hallott róla. A Capcom főképp őket célozta meg, amikor 2023. március 24-én PC-re, PlayStation 4-re és 5-re és Xbox Series X/S-re kiadták Leon S. Kennedy európai kalandjainak remake-elt változatát."
"A Hivatás pontja viszont a Bikában van, neki az uralmi Vénusz az ura vagyis jelzi, hogy ez egy elkötelezett cél a cég életében és történetében is, nemcsak egy összegányolt pénzkereső játék. " - ez a mostani képletre is szóról szóra igaz!
És még megjelenik most a Marssal együttálló Magányosság arab pontja, amely jelezheti, hogy (sok mostani játékkal ellentétben) ez egy egyszemélyes játék, a főhőst egyedül kell végigvezetnünk veszélyes küldetésén.

közül a Betelgeuse-t tudnám kiemelni, amely a Marssal áll együtt ebben a képletben.
"Nincs akadálya a sikernek"
A Betelgeuse "háborús megbecsülést, kinevezést és vagyon hozhat" sok veszélyt, de hírnevet, emelkedést, szellemi törekvésekben fokozott átható erőt nyújt. Marssal óvatos, visszafogott jó vezető vagy szervező háborús tevékenységekben tisztség, kinevezés.
A Mars a Polaris-szal is együttáll:
"Utat mutatni"
amely viszont betegséget, bajt vagyon elvesztést, szégyent nagy fájdalmat okoz, hagyaték, örökség amely sok rosszal jár.
A feltörekvő Vénusz a Hamal állócsillagal áll együtt :
"Követni a saját utadat"
Ptolemaiosz szerint Mars és Szaturnusz természetű, Alvida szerint Vénusz és Szaturnusz. mindenesetre erőszak, brutalitás, kegyetlenség és szándékos gyilkosság jellemzi - ez azért lapvetően jellemző a játékra.

Schedir
"A királynő - női erő, hatalom"
Szaturnusz és Vénusz természetű csillag: slampos, erkölcstelen, szégyentelen, visszataszító, közönséges embert is jelöl és szerelmi bánatot hoz.
Castor együttállás Asc.
"Irni vagy alkotni"
Vegyes hatás, siker kiadói vagy jogi dolgokban váratlan hírnév, de gyakran veszteségek bajok követik. hatalomvágy, erőszak.
l. teljesen váratlanul pontozták föl a játékot már a demója alapján maximális pontszámokra, hogy aztán az irigység által riválisok megpróbálják lehúzni a játék értékelését internetes oldalakon, ill. ott volt a bullying a szinkronszínésznő ellen...
Asc: károsodás, szégyen, szűrt sebek, sérülések fogság
A játékban a főhősünk Leon kiválóan bánik a késsel, sokszor ezzel hatástalanítja ellenfeleit, illetve késpárbajt is vív egykori mentorával. Ashleyt pedig, a kísérő karaktert, a szekta fogságából kell kimentenie kalandok árán, miközben van hogy a ő is fogságba esik, ill. sokszor megsebesül.
Az állócsillagokból azt is leszűrhetjük, hogy egy harcos játékról van szó, amely hírnevet és sikert hoz kiadójának, ám ehhez sajnos társulhat szégyen és botrány is.
Mindenesetre ezzel együtt is, egy szép és az eddigi játékokhoz méltó, illetve azokat meg is haladó újragondolását sikerült prezentálnia a Capcomnak ezzel a játékkal.
"A Resident Evil 4 Remake tökéletes egyveleg azoknak, akik imádtak rettegni a Resident Evil 2 Remake-ben és/vagy a Resident Evil 8 Village után valami hasonlóra vágytak, de eddig nem leltek megfelelő pótlékra."
És mint a horoszkópokból láttuk, ez a játék-felújítás szinte tökéletes kifejeződése és továbbvivése az eredeti elképzeléseknek, és remélhetőleg több ilyen újragondolt, ill. új játék jelenik majd még amely továbbviszi ezt a szellemiséget.
Forrás