Kálmán Eszter's Blog, page 114

June 9, 2019

A csernobili atomkatasztrófa 33 éve

Most néztük meg a  férjemmel a Csernobil c. HBO-s minisorozatot 5 részben.


Izgalmas volt, érdekes, megrázó és döbbenetes volt… de nem lepett meg – tipikus  kommunista/szocialista hozzáállást láthattunk az eseményekkel kapcsolatban. Főleg hogy  1986-ban már átéltem gyerekként (alig pár nappal a születésnapom után történt), de egész eddig eszembe se jutott megnézni a z eseményhoroszkópját. Ám itt a filmben másodpercre pontos adatokat kaptunk, így már volt értelme utánanézni, hogy is jelentkezett ez az egész tragédia asztrológiailag.





Mint láthatjuk,  magát a robbanást eleve jelzi egy kiugró Uránusz az Ascendensen (egyébként ez is segített beazonosítani a helyes időpontot). Az Uránusz mint a hirtelen/váratlan/kiszámíthatatlan események jelölője, a villamos áramé (amelyet ugye az erőmű szolgáltatott), és  akár a hirtelen robbanás jelzése is. Ez az Uránusz nagyrészt ferális (csak félfényszögei vannak): "látszólag ok nélkül teljesen nyugtalan állapotba kerülhet, szereti a megújulást, és mindent, ami új a számára. Hajlamos a lázadásra. Minden áron szabad és független akar maradni."

A Nyilas Asc egy eleve meleg, száraz, azaz szétáradó de struktúrált hatást jelenit meg, míg az I.házban benne foglalt Bak jegye hideg és száraz, azaz hűtő és strukturáló hatása volt.

Az I.ház két ura a Halakban álló Jupiter és a Nyilasban álló Szaturnusz egyből kvadrátba került egymással, azaz egyrészt egymást akadályozták a működésben, másrészt a sújtottság elve alapján a  Szaturnusz tönkre is teszi a Jupitert, azaz magát a reaktort (igy az erőművet is) és  az el is pusztult ettől.

Mi volt ez a két tényező amely egymást támadta ám csak az egyik diadalmaskodhatott? A filmben szépen aprólékosan elmagyarázzák a  végén a tárgyalás során, hogy a reaktor teljesítménynövekedése és az azt gátló, fékező tényezők milyen egyensúlyban vannak egymással - hacsak nem nyúlnak bele. Ám itt ebbe a kényes egyensúlyba belenyúltak, mivel tesztelni akarták az erőművet vészhelyzeti esetre is. Ezt már az évek alatt háromszor is megpróbálták, sose jött össze (erről tanúskodik a retrográd Szaturnusz), és ez volt a negyedik próba, amibe aztán beledöglött az egész (Szaturnusz lesújtja a Jupitert).

Milyen szépen írja ezt le a szimbólumok nyelvén az asztrológia:
"Egy dinamikus, túlpezsgõ képletben egy jó Szaturnusz megfelelõ
visszafogó erõt képviselhet. A két sorsbolygó ellentétes erõhatásként mûködik: a Jupiter szétáradó, megsokszorozó energiájával szemben, a Szaturnusz összehúz, kikristályosít, lelassít és megszilárdít." 

Pontosan ez lett volna a feladat: a reaktor energiatermelésével (az urán maghasadáskor fellépő energia, és azon energiával gőz termelés) szembeállított fékezőerők (vízhűtés, xenon felhalmozódás, szabályozórudak stb.) kötélhúzása,.

Ráadásul az Asc és a Szaturnusz szabadakaratos jegyekben vannak, azaz az egész probléma félig-meddig szabadakaratos volt, ahogy a filmben is bebizonyították, számottevő volt az emberi hanyagság hozzá nem értés és a fizikai törvényeivel való szembemenés, amely végül  a katasztrófát eredményezte.

Mivel a Szaturnusz a 2.h. ura is,a mely jelentheti a támogatást, a kiszolgáló személyzetet is. egy peregrin Szaturnusz 12. sötét házban: minimális szakértelem, sötét és hanyatló házban pedig pánikot és az eseményeknek való kiszolgáltatottságot jelölhet (a robbanás után órákig nem bírták elhinni, hogy a reaktor maga robbant  fel, mindenféle hülyeséget hajtogattak a feletteseiknek, és egymás után hozták a rossz döntéseket).

Az I.házban amely magát az eseményt jelzi, még ott találjuk a Marsot, mint tüzet és a Neptunuszt is (mint víz és gőz). Az egzaltált Mars a robbanás utáni tüzet és aztán az állandósult izzást képviseli, amely azóta is tart, ahogy olvadt bele az alatta levő dolgokba, csak aztán valahogy lehűtötték és megszilárdult a fütőanyag. felülről pedig most már beton ill. acél szarkofág is védi.

Sajnos a Neptun (amely a víz és gőz harcát is mutathatja) átvitt értelemben  pedig a ködösítést, vagyis hogy teljesen pontosan még most sem tudunk bizonyos részleteket. Illetve kvadrátban a Merkúrral a tájékoztatás hiányát, sőt a kifejezettt félretájékoztatást is mutatja, meg a titkolózást ami övezte az egész tragédiát.

Ezt megerősíti, hogy az Asc a Neptunusz antiscion pontján áll. Bizonyos titkok, titkok is maradnak. Bár a Merkúr a 9.h. igy a küldföld jelölője is, tehát látszik, hogy kifelé méginkább ment  a ködösités.
Pl. nekünk anno 86-ban  csak annyit mondtak, ne nyiss nagyon ablakot s ne egyél salátát…  s nagy szerencsénk volt, hogy elvileg észak felé indult a felhő, nem felénk (az Alpokban azóta sem szabad gombát szedni például).

De azt a filmben is említik, hogy először valami német atomerőmű mérőműszerei észlelték a légkörben a megnövekedett sugárzást, és tkp.így derült ki az egész, ha az oroszokon múlik simán eltussolják, Gorbacsovval az élen.

És mondanunk sem kell: az eseményjelölőként funkcionáló Hold pedig a Skorpióban fallban/esésben van, azaz a  dolgok igencsak rosszul alakulnak!

Ami még érdekes a képletben és sokatmondó, az a 8. halálház kapcsolata az eseményekkel A 8.h.ura a peregrin Nap (amely Nap egyébként  a vezetők és hatalmi személyek természetes jelölője is - tehát jelzi az ő felelősségüket is) az IC közelében, a képlet alján nem álltak épp a helyzet magaslatán (plusz fényszögben a Neptunusszal, nem is láttak tisztán). Viszont mint a 8.h.jelölője  szextillel közeledett a Jupiterhez az esemény (és a reaktor) fő jelölőjéhez, és kvinkunxszal a másik jelölőjéhez. Sőt, (mint a mostani hajóbalesetnél is) a 8.h.uraként akadálytalan közeledő trigonba került a vége ház, azaz IV.ház urával a  Marssal.Vagyis a vég bekövetkezett.


Ezenkivül ez a Nap szembenáll a Plútóval, amely nemcsak a nukleáris tömegkatasztrófa jelölése igy, hanem arról is mesél (ha kicsit beleásunk), hogy az erőműben bizony plútóniumot is előállíthattak volna,  amelyet ugyebár nukleáris fegyverekben használnak - és tulajdonképpen ez igy összefüggésben volt azzal, hogy miért úgy és olyan felszerelést használtak. Tehát láthatjuk, hogy már ez a cél is a katasztrófa és a vég felé lendítette alapvetően az erőmű sorsát. Az MC mellett a Plútónál ott áll a Leszálló Holdcsomópont is, amely nemcsak karmikus tömegkatasztrófát jelöl, hanem azt is, hogy az erőmű tesztelésének sikere abszolút gödörbe futott.

Mindez a baleset a Szaturnusz órájában következett be, amiről ezt érdemes tudni:
"A Szaturnusz órái kritikus időpontok. Veszélyeket, nehéz időszakokat, akadályoztatásokat jelenthetnek az élet azon területein, főleg ahol a Szaturnusz a horoszkópban áll. Jelenthet baleseteket, épületomlást, fulladásos halált is...Az ebben az órában megkezdett dolgok vagy sokáig tartanak, vagy lefolyásuk hosszú." 

Ez utóbbihoz megjegyzés: a reaktormag még mindig hőt termel az erőmű mélyén,  a ráöntött betonszarkofág elkezdett repedezni, ezért 2017-ben acélszarkofágot is rátoltak - ez kb 100 évig tart ki, aztán újra megoldást kell találnia a problémára, s mivel a radioaktív anyagok felezési ideje pár évtizedtől évezredekig vagy tovább terjedhetnek, ez a téma még korántsincs lezárva.

Ha a képletkontúrt nézzük azt láthatjuk, hogy főleg Tűz és Föld jegyek vannak túlsúlyban (ugye maga a rekator robbanása majd égése és a földdel való kapcsolata), túl kevés víz volt - gőzzé alakult és igy méginkább indukálta a reaktor megfutását, levegő viszont egyáltalán nincsen. Amely nemcsak magára a Levegőre utalhat, de a kommunikációra és a kapcsolatokra is: ezt az előbb is láthattuk a Merkúr-Neptun kvadrátnál, hogy a kommunikáció félrevezető volt, tele tévinformációkkal, nem adtak információkat (még az ott dolgozóknak sem, mint pl. tűzoltók, vagy mentősök). És pont emiatt a tájékoztatás teljes hiányát tartom a legszégyenteljesebbnek (mint a Kurszknál is), hogy senkit sem figyelmeztettek sem a környéken, sem a környező országokban, Ezenkivül a K-i és az É-i térfél a  domináns, minden rejtve, stikában és magábafordulóan történt, maguktól akarták megoldani a már megoldhatatlant, senki nem törődött a külső hatásaival jó ideig (a lakosokat is csak 36 óra múlva kezdték csak kitelepiteni Pripjatyból, mikorra már sokan megfertőződtek a radioaktív portól).

Még sok érdekességet kinézhetünk a képletből, de már csak annyit néznék, hogy a VII.h. amely a külvilág (az ottani lakosok is), hogy élték ezt meg: érdekes módon az is kétrészes ház, van bezárt jegye, igy a Merkúr és a Hold egyaránt jelöli, plusz ott áll a Szerencsepont. Ez egyrészt jelenti, hogy az ott megfordulók közül sem halt meg mindenki. Bár ugye sok olyan drámai szitu volt a filmben amelyek szereplői az életben túlélték (pl. a búvárok) és sokan pedig nem (pl. a Halálhídon levők). Másrészt a Szerencsepont jelzi, hogy a külvilágban, más országokban nem lett nagyobb baj ebből (hiszen ha végigmegy az egész folyamat és nem tudják megállitani, az egész Földet elszennyezhette volna!).

Az állócsillagok közül egy negatívabb hatású van a képletben, de az pont a Szaturnusszal áll együtt, az Antares . Amely egy tűzvörös és smaragdzöld kettőscsillag a Skorpió testén. Ez a Cor Scorpion, a Skorpió szíve. Ez a Skorpió csillagképben volt, de most már a Nyilasban látszik.
Ez is nagyon erőteljes, de nem túl jó indulatú csillag. Ptolemaiosz szerint Mars és Jupiter természetű. Harcos és rosszindulatú csillag. Ellenségeskedést, rossz előérzetet és sorscsapások veszélyét hozza. Az érintettet rideggé, önzővé, keményfejűvé, önpusztítóvá teszi saját makacssága miatt (l. Gyatlov szerepe a filmben!)

Ez áll szemben az Aldebarannal, az a tavaszi nap-éj egyenlőség csillaga, ez pedig az őszi nap-éj egyenlőségé. Amíg az Aldebaran a kezdés és az új ciklusok beindulása, addig az Antares inkább a lezárulás és a ciklusok vége, lehet mondani, hogy éppen itt az ideje most már lezárni egy szakaszt az életben. Ezt most már be kellene fejezni, ebből már jobb nem lesz valószínűleg.

Ez is milyen sokatmondó, nem igaz?


Nézzük meg még az arab pontokat is!

A Gyilokpont együttáll a Merkúrral, amely a saját embereik (VII.h.) ill. a külföld (9.h.) jelölője is, ráadásul  pont az ura  a Mars támadja ezt a Merkúrt (ha le nem is tudja lesújtani), szóval azonkívül, hogy rengeten meghaltak eleve sugárbetegségben, később rákban az ott levők közül, nem vagyok róla meggyőződve, hogy a sok rákos megbetegedésben amik mostanában jönnek elő, nem volt-e szerepe ennek az eseménynek...?

Pláne hogy az egyik Halál pontja együttáll a Neptunusszal, vagyis tisztázatlan halálesetek is történtek (pl. Legaszov a vezető tudós, aki kivizsgálta az esetet, öngyilkos lett), ill. a filmben azt mutatták be, hogy sokan nem is tudták miben haldokolnak a  szeretteik: pl. Vaszilij Ignatyenko tűzoltó, akinek a  felesége azt hiszi hogy csak megégett a férje, és a valóságban naplót is írt a történtekről és a később születendő gyermekükről, aki csak pár napot bírt ki élve.

A Szaturnusszal pedig amit itt a képletben kinevezhetünk a tragédia felelősének, együttáll az Örökség pontja - nos bizony, ezt a nem éppen kedvező örökséget még jó pár nemzedéknek tovább fogjuk adni, hiszen nekik kell majd gondoskodniuk az erőmű további sorsáról!






A sorozat megnézhető az HBO-n , illetve a következő linken magyarul: Csernobil


 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 09, 2019 22:00

Vénusz belép az Ikrekbe


Változékonyabbá válnak az érzelmi reakcióink. Könnyebben kötünk ismeretséget, de az Ikrekben a Merkúr uralkodik, azaz a józan ész, és nem pedig az érzelmek szimbóluma. Az Ikrekben tartózkodó Vénusz a Merkúr uralma alá kerül. Tehát a józan eszünk, a racionális gondolkodásunk fogja az érzelmeinket uralni. Az Ikrek Vénusz nem tartozik a legromantikusabb állások közé, és nem is a hűség mintaképe. Az Ikrek úgynevezett kettős jegy, az Ikrek Vénusz is egyszerre legalább kettőt tud szeretni.A Bika és Mérleg Ascendensűek eddigi tavaszi lendülete megtorpanhat, itt az ideje némi kis lazításnak, tavaszi/nyári szünet kivételének.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 09, 2019 02:06

SZOLÁR 1.


Mi a szolár horoszkóp? A szolár horoszkóp (vagy másként a Nap visszatérésének horoszkópja) az asztrológia egyik kiegészítő képlete, amely körülbelül születésnaptól – születésnapig terjedő időszakot, azaz nagyjából egy évet ölel fel. A körülbelül szót azért használtam, mert azt tudjuk, hogy a Nap nem minden esetben pontosan 365 nap alatt tesz meg egy teljes kört, ezért előfordul, hogy néhány órával több vagy kevesebb időt ölel föl útja, amíg visszatér ugyanarra a pontra, amelyen a születés pillanatában tartózkodott, ennél fogva egy naptári nappal előrébb vagy akár hátrébb is eshet egy – egy szolár év kezdési ideje. Bármely képlet kiszámításánál (a szolár képletnél is) két alapvetően fontos adat szükséges: az idő és a földrajzi helyzet koordinátái (hosszúsági és szélességi fok). Tehát az éves képletet mindig azzal a földrajzi adattal szükséges kiszámolni, ahol az illető az aktuális szolár évének váltásakor tartózkodott, vagyis amikor a tényleges, pontos születésnapja van. Ahogyan ezt említettem, ez minden éven más órára esik. Azonban a szolár (éves) horoszkóp nem az adott év január elsején indul (kivéve, ha aznap születtél), hanem a születésed napjától a következő év születésnapig tart. Tehát ha a 2017-es évre vagy kíváncsi és júniusban születtél, akkor a szolár éved 2017. júniusban kezdődik és 2018. júniusig tart.
Nézzük meg egy kicsit mélyebben, asztrológiailag mit is jelent a szolár horoszkóp?Tulajdonképpen egy Nap visszatérési képletről beszélünk, amikor a vizsgálandó évben, a Nap eléri az eredeti születési helyzetét. Ez általában a születésnapunkra esik, de lehet egy nappal előbb, vagy később is. Az elkészítéséhez azt is fontos tudni, hogy földrajzilag hol töltjük az adott napot, mert ez befolyásolja a hatások életterületeken való megjelenését.


A szolár horoszkóphoz szükséges a pontos radix képlet, amelynek értelmezésével együtt vizsgáljuk a szolárt, többféle megközelítéssel. A képlet megmutatja, hogy milyen módon viszonyulunk az adott évben egy-egy feladathoz, miként változhat egy-egy életterület az életünkben illetve, melyek azok a támogató vagy gátló tényezők, amelyek céljainkat, segítik, esetleg akadályozhatják. Lehetnek úgynevezett kiemelt életterületek, ahol célszerű valamit fölajánlani, vagyis önmagunktól generálni valamilyen típusú változást, ha azt szeretnénk, hogy ne váratlanul hozza azokat a Sors az életünkbe. A szolár képlet értelmezését színesítik az úgynevezett direkciók (prognózis módszer az asztrológiában, a szó jelentése irányadás).
A szolár képletet nem jóslatként célszerű vizsgálni és alkalmazni, hiszen nem ez a lényege. Lehetőségeket tár elénk, és a mi dolgunk és felelősségünk eldönteni, hogy élünk-e ezekkel vagy a Sorsra bízzuk az adott évi kiteljesedést. A szolár horoszkóp a tradicionális asztrológiában azt mutatja meg, hogyan tudjuk a születési képlet potenciálját abban az évben legjobban megélni, milyen témák, energiák mozgatják az adott évet. Mivel szolár horoszkópról van szó, ezért a szolár Nap házhelyzete a legjelentősebb tényező.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 09, 2019 00:20

June 8, 2019

Jún.8. Medárd napja


A régiek szerint, ha ma esik az eső, akkor bizony 40 napig esik, azaz gyakran, legtöbbször mindennap, talán éppen csak kép csepp valahol,de esik. Úgy is tartották, hogy az eső elvisz a bortermést, viszont sok széna lesz, míg ha süt a nap, édes lesz a bor (naná, a szőlő érése miatt!).A néphit szerint a rámutató napok egy meghatározott idő múlva bekövetkező nap időjárását jelzik előre vagy éppenséggel egy egész évszakét, de arra is van bőven példa, hogy nem az időjársára, hanem a terméskilátásokra mutatnak rá.Mai tetteink tehát határozttan befolyásolják azok ősszel beérő eredményeit.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 08, 2019 02:09

June 7, 2019

CHRIS PRATT

Most a szokásostól eltérően elemzem, azt nézem miért is szimpatizálok vele annyira - ilyen még úgysem volt. :)

Szül.: 1979. június 21. (Virginia, Minnesota, USA) 
Filmjei:Snitt.hu

Chris Ikrek Napú, Skorpió Ascendensű színész. Nekem eleve Ikrek Marsom van, azaz az Ikrek tipusú pasik "bejönnek" . :) Az Ascendensével pedig együttáll a Holdam úgy látszik ez is elég az érdeklődés felkeltéséhez (mindig a bolygónak tetszik meg az Asc, sosem fordítva!). Plusz a Jupiterem is tágabban együttáll az Ascendensével, ami az elfogadás jele a részemről.  Nemcsoda, hogy a Skorpió Ascendensét férfiasnak tartom! Pláne, hogy ráadásul az 5.házam csúcsával esik egybe!






Chris Marsa együttáll a Holdjával a Bikában, a 7.házában.Ebből már látszik számára fontos a népszerűség, de ugyanennyire a párkapcsolat is. A Marsnak amúgy van egy vegyes triplicitása és egy terminusa is a Bikában és aztán exil, szóval azért nem véletlenül játszik macsó karaktereket is a szerepeiben - igazi alfahím (persze hosszútávú kapcsolatban azért idővel kiderülne, hogy nem is annyira macsó, de az más kérdés).

 A Holdja egzaltált a Bikában, tehát nagyon lelkesedő tipus, de aztán saját magát mint Mars lesújtja, ill. ez alkalmanként ez a párkapcsolataiban is mutatkozik, lehet pl. veszekedős vagy sajnos akár erőszakosabb is.
Viszont az én Vénuszom tágabban kicsit (4°) együttáll a Marsával. Ez mindig hoz a női-férfi kapcsolatokba egy kis bizsergést. A Holdjával már csak 5°-ra van a Vénuszom, van aki ezt veszi még orbisznak, van aki nem, de ha igen, az egy elég kedves alapállást mutatna köztünk.

Chrisnek ugyan ezenkivül ott áll még az Uránusza is az I.házában, szóval lehetnek meglepő húzásai, illetve van benne némi szabadságvágy, önfejűség, makacsság, netán különcség  ill. akár bohóckodó hajlam és a szabályok semmibe vétele is (l. a Bosszúállók - Végállomás forgatási szünetében a mobiljával felvett "illegális" felvételt amit kirakott az Instagramra).



Emellett abban is hasonlít hozzám, hogy erősen Föld elemű és Szilárd dominanciájú. Ugyan az elemi kiegészítések nagyobb szenvedélyt hoznak, ám a a hasonlóságok meg inkább baráti szimpátiát. Gyakorlatias és kitartó fazon. Ráadásul a horoszkóp térfelei közül a nappali és a NY-i van tele neki, azaz kifelé forduló, sikerre éhező alkat, fontos neki, hogy megmutassa magát a világnak (nem hiába lett színész), de nagyon fontos neki mások visszajelzése, és segítőkész a kihasználásig.


A Merkúrja pedig a  Rákban az én Ascendensemen áll, vagyis valószinüleg a dumájával próbálna levenni a  lábamról. ;) Pláne hogy a Merkúrja szextilbe is áll az enyémmel, szóval még a nyelvi akadályok se lennének akadályok. :) Amúgy a én Ascendensem a 9.házába esik, abszolút mutatva a külföldi kapcsolatot (mármint ismeretséget - ha valaha megismerkednénk :D).

Érdekes módon a X.házának ura a Nap egy peregrin nap az Ikrekben 8.házban, míg a X-házban benne áll egy peregrin Szaturnusz a Szűzben.Ezek sajnos azt jelzik, hogy azért olyan kiugróan sikeres szupersztár soha nem lesz belőle, mint mondjuk Keanu Reeves-ből, de mivel a Felszálló Holdcsomópont is a X.házban áll, azért némi pozitivumot visz a  pályafutásába.


Neki a legsikeresebb területe a külföld lenne és a párkapcsolat (bizonyos ideig) - lásd egzaltált Hold, illetve a marsikus területek,  mint önmaga fejlesztése (I.h.) a szerelem, gyerekek, alkotás témakörei (5.h.) és szintén a párkapcsolat ill. a népszerűség (VII.h.) - bár ezek csak egy ideig működnek jól számára. Harmadik helyezett  a képletében pedig a Vénusz lehet  a maga terminusával, és így a vénuszi területek a képletében, úgymint a párkapcsolat, népszerűség megint, a mások pénze vagy örökségek (8.h.) illetve a 12.h.mint elvonultság, magány.

Azt láthatjuk ebből a  felsorolásból, hogy pl. mint színész, a népszerűségre sokkal nagyobb esélye van, mint az igazán nagyszerű szerepekre. De miután az születési uralkodójának igazából ez fontosabb is, mint a karrierben való kiteljesedés, valószinüleg nem bánja ezt, nem elégedetlenkedik.


Ami még érdekes a 7.házával kapcsolatban, hogy épp tavaly vált el 11 év házasság után  Anna Faristól, akitől gyermeke is született. A képlrtében mondjuk abszolút benne van a többszöri házasság vagy együttélés lehetősége, hisz a VII:h. ura a Vénusz az Ikrekben (változó vagy többes jegyben van), azaz több házasság is lehetséges. Mostanában Katherine Schwarzeneggerrel randizik, aki Nyilas jegyű, meglátjuk mi lesz belőle. :)




Visszatérve az összehasonlításunkhoz, ami még érdekes lehet, hogy a Szaturnusza együttáll a Leszálló Holdcsomópontommal a Szűzben: lehetséges, hogy valami előző életbeli emlék köt össze minket, ill. idéződik fel bennem a láttára? (Azt már régen megfigyeltem, hogy minden jelentősebb kapcsolatomnak az életemben, akkor is ha plátói volt, köze volt a Holdcsomópontjaimhoz - ezt ti is leellenőrizhetitek saját magatoknál!) Szóval bármi lehetséges, de ezt sajnos bizonyitani úgysem tudjuk... :)




 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 07, 2019 02:49

June 6, 2019

SZERELEMSAROK - IKREK

Az Ikrek a szerelemben

A szerelemben az Ikrek legjellemzőbb tulajdonsága a kiváncsiság. Akkor is nehezen áll ellen az új kalandok csábitásának , ha tartós kapcsolatban él. A flörtbe nem a szenvedély, hanem az ismeretlen izgalma viszi. Fontos számára, hogy érdeklődő, nyitott partnerrel éljen együtt, akivel meg tud osztani egy jó filmet , szinházat vagy kiállitást.
Hogyan randizz Ikrekkel?
Az Ikrek május 22 és Június 21 között születtek. A társkeresők között van egy olyan mondás, hogy egy Ikrek társkeresővel, sokkal könnyebb randizni, mint egy másfajta csillagjegyű társkeresővel. Az nem feltétlen biztos, hogy minden esetben egyszerűbb a randi Ikrek csillagjegyűekkel, de szeretik azokat az embereket, akik érdekesek és egyben intelligensek is. Bár halkan megjegyezném, hogy a legtöbb nő szereti az egyediséget, valamint az intelligens embereket. De feltehetőleg az Ikrek csillagjegyű társkeresők még inkább. Az fontos, hogy ezek az ötletek és jelzések nem feltétlen minden Ikrek csillagjegyű társkeresőre vonatkoznak, sok minden mástól is függ, például a környezettől, a barátaitól…

Néhány jó társkereső tanács, társkeresési tipp, hogyan randizzunk egy Ikrek csillagjegyűvel:

Az első benyomás fontossága:

Az Ikrek nagyon fontosnak tartják az első benyomást a másik félről, így a legelső randinál győződjünk meg arról, hogy a lehető legjobb ruhánkat vesszük-e fel, illetve nagyon óvatosan és figyelmesen beszéljünk valamint viselkedjünk, mivel ez mind-mind az Ikreknél különösen sokat számít.
Hozzátenném, hogy az első benyomás szinte minden társkeresőnél fontos, de az Ikreknél nagyon domináns.
Ezen kívül szeretik a kreatív és szórakoztató embereket is. Ne légy unalmas, nagyon nem szeretik. Neked is élénknek kell lenned, mint az Ikrek csillagjegyű társkeresőnek.Kommunikáció:
Tudni kell, hogy az Ikrek szeretnek találkozni új emberekkel és nagyon kommunikatívak, ezért sokat is és szeret is beszélni. A randi alatt, soha ne próbáld uralni a beszélgetést, inkább hagyd, hogy Ő érvényesüljön, hadd beszéljen, inkább figyelj rá.Kerüld az idegeskedést:
Az Ikrek ki nem állhatják a durva és ideges embereket. Ha esetleg éppen ilyen passzban lennél, a munkahelyed, vagy bármilyen más körülmény miatt, akkor minden féleképpen tartsd magad kontroll alatt a randi idején.Randi menete:
Ha szeretnél lenyűgözni egy Ikrek csillagjegyű társkeresőt a randi alatt, akkor minden képen olyan helyre vidd, ami élénk, pörgős. Vagy akár egy randi alatt több helyre is mehettek, nem fog ellen állni az ötletnek. Például elmentek moziba, sportolni, koncertre, vagy étterembe.A szabadság fontossága:
Az Ikrek nagyon szeretik a szabadságot. Azokat az embereket utálják, akik a szabadságukba bele akarnak szólni, vagy nyúlni. Nem fogod tudni kényszeríteni a kapcsolatra, ha érdekled Őt, akkor Ő magától fog rád szakítani időt. Ezt nem árt, ha a szemed előtt van, és tiszteletben tartod a szabadság igényüket.Nem pontosak:Az Ikrek nem nagyon pontosak, így ne csodálkozz, ha nem fog időben odaérni a randira. Akár képes a megbeszélt randit elhalasztani, akár minden féle értesítés nélkül.A randevúk gyakorisága:
Egyik Ikrek csillagjegyű társkereső sem fog minden nap randizni veled, vagy hívogatni. De természetesen azt sem szeretik, ha Te hívogatod Őket, ha így teszel, előbb-útóbb nem fog érdeklődni irántad. Vagy hamar meg fog unni.

Az Ikrek szerelmes könyve
Paulo Coelho : BridaAthenaeum 2000 Kiadó, 2010Brida, a fiatal és gyönyörű ír nő az élet értelmét és az univerzum titkait kutatja. Találkozik egy bölcs férfival, aki megtanítja, hogyan győzze le a félelmeit, és egy érett nővel, aki megmutatja neki, hogyan táncoljon a világ rejtett dallamára. Mindketten meglátják a Bridában rejtőző különleges képességeket, de hagyják, hogy egyedül induljon felfedezőútjára. Brida igyekszik megismerni a sorsát, keresve a kényes egyensúlyt szerelmi kapcsolata és új, egyre inkább átlényegülő önmaga között.
A Brida gyönyörű és misztikus történet szerelemről és bátorságról, ami felfedi az Erósz spirituális és a spiritualitás erotikus oldalát is.



Az Ikrek szerelmes filmje
2 nap Párizsban (2007)R: Julie Delpy, Fsz.:Julie Delpy, Adam GoldbergA New Yorkban élő francia fotós, Marion és amerikai barátja, Jack európai vakációjukról hazafelé tartva megállnak Párizsban a lány szüleinél, hogy felvegyék a macskájukat. A következő két napban kiderül, hogy próbára teheti-e a kapcsolatukat a Velencében szerzett gyomorrontás; a nyelvi korlátok és kulturális különbségek; a bohém szülők közeli és túl intenzív jelenléte és nem utolsó sorban az ex-barátok Szajnaként kígyózó sora. Az enyhén neurotikus Jack úgy érzi, mintha egy másik bolygón járna, idegen élőlények között, a nyúlevők és a szexuális szabadosság földjén. És lassan megszületik benne a megdöbbentő felismerés: az ő barátnője is egy közülük. A film játékosan és szellemesen idézi meg a párkapcsolatok visszatérő örömeit és konfliktusait, mesteri szintre emelve a vitatkozás művészetét.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 06, 2019 03:21

June 4, 2019

Merkúr belép a Rákba


Az intellektust, józan észt szimbolizáló bolygó egy érzelmi jegybe kerül. Érzelem dús, fantáziadús, színes gondolkodás, kommunikáció jellemző erre az időszakra. Lehet, hogy többet fantáziálunk, álmodozunk. Intuitívebbek lehetünk, könnyen rá tudunk hangolódni másokra. Ugyanakkor érzékenyebbek, szeszélyesebbek is lehetünk.Az Ikrek és Szűz Ascendensűek túl vannak a legjobb, uralmi Ikrek Merkúr időszakukon, amit tudtak, véghezvittek; most a peregrin Rák Merkúr időszakában kicsit le lehet csendesedniük és nyugodtan tervezgessék már a nyári nyaralásukat. :)
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 04, 2019 01:53

June 1, 2019

JÚNIUS

Milyen lehet vajon egy olyan világban élni, ahol mindig június van?
L. M. MONTGOMERY

A június bőkezűen szórja ajándékait. Újra napfényes és meleg napok köszöntenek ránk. Virágoznak a rózsák és a pünkösdi rózsák, és ez a tejszínhabos eper szezonja is. Vége a tanításnak, kezdődnek a nyári táborok, és a vakáció képei táncolnak a fejünkben. Szélesebb a mosolyunk, hangosabb a kacagásunk, és repes a szívünk. Ebben a hónapban újra felfedezzük, hogy sokkal inkább az élet gazdagsága, nem pedig az élet javai okoznak valódi elégedettséget.

Örömteli, egyszerű dolgok júniusra

Utazz vissza az emlékeidben – alkonyatkor menj ki a kertbe szentjánosbogarat vagy szitakötőt fogni. Készíts elő nekik egy régimódi szállodát egy elmosott majonézes üvegben, szúrj lyukakat a fedelébe, és tegyél bele nekik füvet is (emlékszel még erre?). Csak nehogy elfelejtsd hazaengedni őket egy rövid tartózkodás után.

Amikor hazajössz a munkából, készíts egy kancsó jeges limonádét, és beszélgess a többiekkel. Míg a legtöbb nyári napra tökéletesen megfelel
a hagyományos változat, ma kényeztesd magad régimódi, friss citromból
és cukorszirupból készült nektárral. Íme a recept. Forralj két bögre kristálycukrot egy bögre vízzel és három citrom vékony csíkokra vágott héjával öt percen át. Hagyd kihűlni a szirupot, és add hozzá nyolc citrom -
levét. Szűrd le, és tedd be egy fedett edényben a hűtőszekrénybe. Egy-egy pohár jéghez vagy szódavízhez adj belőle két-két evőkanállal, és kész
a limonádé.

Figyeld az eperfesztiválokat, vagy rendezz egyet te magad! Viktória korában ezeket az eseményeket eperlakomáknak nevezték, és a menü minden elképzelhető epres csemegét felvonultatott. Rendezz rögtönzött desszertpikniket, és úgy hívd meg a barátaidat, hogy hozzák el a kedvenc epres szenzációjukat. Merüljetek el az élvezetekben!

Jusson eszedbe, hogy a fagyi jót tesz a léleknek. Készíts egy nagy adag házi fagylaltot, kényeztesd magad ebéd után, és barátkozz össze a mozgó fagylaltárussal.

Az egyik júniusi hétvégén vegyél egy egész görögdinnyét, és legalább egy napra tedd be a hűtőbe, hogy jéghidegre hűljön. Vágd fel nagy darabokra, és ülj ki a családoddal vagy a barátaiddal a tornácra vagy a teraszra dinnyét enni és magokat köpködni. Távköpő versenyt is rendezhettek.
Akassz ki egy függőágyat. Feküdj bele.

A június 21-i nyári napfordulót ünnepeld kerti kempingezéssel. Állíts sátrat, vidd ki a hálózsákot, és rakj tábortüzet. Kínálj hot dogot, vagy süssetek szalonnát, kukoricát és a parázsban krumplit. (Amerikában az a szokás, hogy két grahamkeksz közé tesznek egy vékony szelet csokoládét és egy nyárson sütött mályvacukordarabkát. Próbáld ki, de vigyázz, mert függőséget okoz!) Meséljetek rémtörténeteket, és aludjatok kint, a holdfényben.

Tarts Szent Iván-éji partit (június 23.), ahogyan Tasha Tudor stillwater szektája szokta. Tasha Tudor képeit, kártyáit és könyveit megtalálod a www.cellardoorbooks.com weboldalon.

Kényeztesd igaz énedet a legelragadóbb szalmakalappal, amit valaha láttál.
Fesd pirosra a lábkörmödet.

Lehet, hogy igazi titkos kertet nem ültethetsz, de olyan titkos helyet kialakíthatsz magadnak, ami csak a tiéd – építs wigwamot a hátsó kertbe, és ültess köré vörös futóbabot, hajnalkát vagy cukorborsót. Amikor megjelennek a hajtások, futtasd őket madzagokra. Rendszeresen vonulj vissza ide, és elmélkedj az élet értelmén. Mindenkinek szüksége van egy olyan menedékre, ahol nincs telefon és fax.
Még ha meg is vagy győződve arról, hogy nem lehet kerted, mert nincs hozzá helyed, Malcolm Hillier csodálatos könyve, a Kertek kertje ihletet ad majd, hogy belevágj egy lapáttal és egy cseréppel. Rengeteg nagyszerű javaslat és instrukció található benne virágtartók, hordók, dézsák, amforák, kosarak és sok egyéb üreges tárgy beültetésére. Szenzációs ötlet két különböző tulipánhagymát ültetni egymást váltogató rétegekben egyetlen nagy cserépbe, és várni, hogy elénk táruljon a szemkápráztató beltéri szépség.

Ültess rozmaringot az emlékezésért, és egy kis levendulát, zsályát és kakukkfüvet is. Emelie Tolley varázslatos könyvsorozata a gyógyfüvekről arra ösztökél majd, hogy legyél a saját gyógynövényszakértőd. A Herbs segít elindulnod a helyes irányba; a Cooking with Herbs és a The Herbal Pantry pedig pompás javaslatokat ad, hogy mihez kezdj a füvekkel.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on June 01, 2019 00:39

May 30, 2019

Hajóbaleset - eseményképlet

Hatvanöt éve nem volt olyan súlyos hajóbaleset Magyarországon, mint a Dunán szerda éjjel történt szerencsétlenség.  A Margit hídnál a Dunán május 29-én 21 óra 5 perckor a Hableány városnéző hajó és a Viking Sigyn szállodahajó ütközött.
,
Az esemény horoszkópjából  az látszik hogy a hajó, a  Jupiter (ASC ura) közeledő trigonban van a véggel (8-h-egyik ura Hold), és távolabbi közeledő oppozicióban a Nappal, amely a 8.h.másik ura.



Eseményképletnél általában az ASC maga az esemény. Azonkivül a 8..ura Hold rajta csücsül a dolgok végén az IC-n, ami ugye a képlet "mélye" is azaz "elsüllyedt", sőt uralmi csere is van a 8.-4.h. urai közt, ami még erősíti sajnos most rossz értelemben a két ház jelentését.

A 8.h. Viz jegyben kezdődik ez jelezheti magát a vizibalesetet, illetve hullámsírba süllyedést. A 8.h.ura és vége ház (4.h.) ura, Hold és Mars közt távolodó kvadrát látható, míg az 1-7.h.ura (Jupiter és Merkúr) közeledő oppozicióban = ütközés.

És ha a Jupiter az elsüllyedt hajó, akkor az retrográd, valószínüleg lassított, a Merkúr meg túl gyors, a Merkúr kb.2x-es sebességgel megy, nem tudott már fékezni,úgy ütközhettek.



3.h.inkább a közlekedési helyzet - ott egy Neptunusz, ködös vagy zavaros volt a helyzet. Sőt utána a hírek is azok voltak, hisz eleinte váltig állította mindenki, hogy a kis hajó fordult be szabálytalanul (!) a nagy elé, miközben utóbb kiderült videókról, hogy a kishajó teljesen szabályosan haladt és a nagyobb hajó kanyarodik mögé, majd megy neki valószinüleg figyelmetlenségből (uralmi Merkúr exilbe teszi a Jupitert - azaz száműzte a látóteréből, nem foglalkozott vele, hogy van-e előtte valaki).

Milyen érdekes, a Jupiternek mekúri terminusa van, azaz filigrán kisebb hajó, mig a Merkúrnak egy marsi terminusa van, azaz erőteljes "izmos" hajó - ezért tudta begyűrni (az egyiptomi terminusokat kell ilyenkor nézni!)Bár a Lilly-féle terminusok is jók, mert a Jupiter szaturnusziban van, a kis hajó egy öreg rozoga 70 éves hajó volt, a Merkúr pedig vénuszi terminusban, szép új luxus szállodahajó.

A tömegkatasztrófát kompletten az 1.házas Szaturnusz-Plútó- Leszálló Holdcsomópont jelzi.
És Jupiter-Mars kontraantiscion is van - ez eleve olyan, minth a Mars a Jupiterrel együttállna, a Mars pedig itt a dolgok vége, plusz le is sújtja a Jupitert, a hajót.

Plusz, ami durva, hogy a Mars a Viking Sygin szállodahajó kapitányát is jelöli, akinek így  jelölője megegyezik a Hableány végzetének jelölőjével - elég egyértelmű sajnos, hogy igazából ő okozta a katasztrófát (mint utóbb kiderült, rádióznia kellett volna az előtte haladó kisebb hajónak, és emellett is elmulasztott még egy csomó dolgot, amit meg kellett volna tennie, pl. bejelenteni a balesetet stb.),
A koreai külügyminiszter és így a koreaiak - számomra - minősíthetetlen reagálását pedig a 9.h. mutatja, mint külföld. A 9.h.ura ugyanaz az uralmi Merkúr, amely sarokházas és átlagsebességéhez képest nagyon gyorsan megy. Mi következik ebből? Hogy az uralmi helyzet miatt csak a saját érdekeit nézi, nincs türelme a másik véleményéhez vagy helyzetéhez (nem hallottam róla, hogy a magyar áldozatokért részvétet nyilvánított volna), sebesen pörög, azonnali eredményt akar (1 nap alatt!), és kit hibáztat? Természetesen a Jupitert, amit exilbe tesz, azaz nemcsak a Hableány műszaki állapotát szólta le (amelynek egyébként nem volt szerepe a balesetben), hanem  minket magyarokat is nagyon érzéketlenül, mindenkit, kivéve a svájci hajót és annak kapitányát, aki igazán hibás volt - hiszen látjuk, a Merkúr "szimpatizál" (azaz megegyezik a jelölőjük) a Hableányt eltipró szállodahajóval, hiába "hagyta cserben" az a fuldokló utasokat.




***********
Nézzük most meg a feltételezett indulás időpontját is, hiszen a fenti már a katasztrófa képlete - de a kezdetben ott a vég is, szóval az indulásnak már kellett volna jeleznie, hogy valami baj lesz az úton.


Valószínüsitem, hogy 20 órakor indult, mert óránként mennek a sétahajók a Vigadótól, és akkor a Mars pont a 8.h.csúcsán van, a 4.h.viszont Halakban még, ura megegyezik a hajóéval a Jupiterrel, plusz jelzi a hullámsírt ugye a Vizes jegy miatt.

A Hold a 4.házban, Hold-Mars kvadrát, Hold-Szaturnusz kvadrát - gondolom a Holdat itt is lehet általában eseményjelőlnek venni, vagyis hogyan mennek a dolgok - hát két kártevő támadottságában nem jól!

Ekkor a hajó kapitánya a 10.h. a Merkúr nem törődik a hajóval, már menne a saját dolgára uralmi Merkúr, és siet is (2x-es sebességű a Merkúr), ejti a Jupitert a hajót, viszont közeledő szextilben van a 8.h.urával.

A környezet, a közlekedés veszélyes, ekkor a 3.h.ura a Szaturnusz Plútó és Leszálló Holcsomópont együttállásban, plusz ott a 3.házban az előbb említett Neptunusz.

Viszont ha úgy nézem, a Jupiter mint hajó, és a Hold mint eseményjelölő szabadakaratos jegyekben van, sőt a kapitány is, szóval mindkét részről némi odafigyeléssel lehet, hogy elkerülhető lett volna a baleset... :(













 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on May 30, 2019 23:43

FILMAJÁNLÓ


A mostani Merkúr-Jupiter szembenálláshoz jól illik ez a durván manipulációs politikai film, amely a nagyon közelmúlt eseményeit dolgozza fel egyedi szemszögből, Benedict Cumberbatch (Rák jegyű) főszereplésével:
"Dominic Cummings politikai tanácsadó döntő szerepet játszott abban, hogy Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból. Rajta keresztül, illetve más tanácsadók szemszögéből követhetjük az eseményeket, a két szekértábor küzdelmét, miközben a politikusok próbálnak hasznot húzni a felfokozott érdeklődésből, a pénzügyi támogatókból. Kiderül, a személyes adatokkal való visszaélés, a hamis hírek, a célzott reklámok és az újfajta kampánytechnika hogyan járultak hozzá a váratlan és ellentmondásos döntéshez."Nagyon érdekesnek találtam, főleg, hogy kendőzetlenül bemutatta az újfajta, marketinges szemléletű, digitális algoritmusokon alapuló politikai machinációkat Kegyetlenül őszintén leleplezte, mennyire manipulálhatóak és befolyásolhatók vagyunk úgy, hogy észre sem vesszük, és lelketlen politikusok (vagy bárki más) ezt simán kihasználhatja. Ha másra nem is, arra jó volt a film, hogy ezután talán óvatosabban adunk meg adatokat magunkról a közösségi médiában. És a végére kiderül, milyen választásoknak a főpóbája is volt ez az egész digitális adathalászat....
További infó: Snitt.hu
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on May 30, 2019 01:50