Kálmán Eszter's Blog, page 110
July 19, 2019
ELINDULT A PODCASTEM!!!
Első élő podcast bejelentkezésem bemutatkozással, Isten belájkolt c. sorozat ajánlásával és a holdraszállás elemzésével. Fogadjátok szeretettel!(Remélem, a kisebb technikai bakikat elnézitek nekem, rámfér még a gyakorlás.)
:)Akár itt, akár ott hagyjatok kommentet, hogy tetszett az adás, esetleg miről szeretnétek még hallani? A következő adásban (kb.2 hét múlva) szeretnék egy kérdezz-felelek adást tartani: azaz tegyetek föl minél több kérdést általában és konkrétan is az asztrológiával kapcsolatban - és ezekre szeretnék válaszolni abban az adásban! Várom szeretettel a kérdéseiteket! A podcast meghallgatható itt:https://www.podomatic.com/podcasts/kerdoasztrologia
Published on July 19, 2019 21:00
July 16, 2019
Apolló-13 - ESEMÉNYKÉPLET
Sikeres kudarcBár időben később volt, de most előreveszem az Apolló-13 küldetését, amely a katasztrófa-képleteket erősíti.
A hat sikeres holdraszállás mellett még egy további repülés volt, amely elérte a Holdat, ám egy majdnem végzetes hiba miatt a leszállás meghiúsult és a repülés minden idők egyik legbravúrosabb mentőakciója lett. Az Apollo–13 a Fra Mauro romkráterhez, a holdi felföldekhez indult, hogy a két előző holdtengeri leszállás után másfajta kőzetmintákhoz is hozzájuthassanak a tudósok.
Érdekes módon itt is az Oroszlán jegyében indult a küldetés, mint a sikeres Apolló-11-nél. Ráadásul a Nap, mint a küldetés jelölője jóindulatú, jó méltóságú, bár hanyatlóházas - és Lilly szerint, ha a dolog jelölője bár jótevő, de hanyatlóházas, akkor jó hatása lecsökken és alig tesz valamit. Ez a Nap egzaltált plusz triplicitás szerinti méltóságú jelölő. Nagy reményekkel, nagy energiával és lelkesedéssel indultak útnak, talán kissé elbizakodottan is, mivel az előtte levő két küldetés teljes sikerrel zárult.
Ám ez a Nap teljes egészében a rosszindulatú Mars uralma alatt van, lásd lentebb. Nagyon sokat mondó szimbólum az is, hogy a robbanás után:
...a megoldást az jelentette, hogy az űrhajósok átköltöznek a holdkompba, amelynek mindenből autonóm forrásai voltak. Az Aquarius lett a mentőcsónak.
Aquarius ugye a Vízöntő jegyét jelenti, amelyben a küldetés jelölője a Nap romlásba kerül (exil).
Az Algol állócsillag
Látszik, hogy Apolló-11 képletétől eltérően itt nem szerencsés állócsillagok kísérték az utat, hanem rögtön az egyik legveszélyesebb, legártóbb csillag kerül előtérbe: a kulmináló Marssal együttálló Algol!
Az Algol egy fehér, változó kettős csillag a Medúza fejét jelképezi a Perseus csillagképben, 5-ös erősségű ragyogó fényességű csillag. A neve arab nyelvekből ered, Al Ghoul, ez volt az eredeti neve, ami rossz szellemet, gonosz szellemet jelent. Akkor gondolható, hogy milyen lesz ez a csillag.
Szaturnusz és Jupiter természetű: balszerencsét, lefejezést. erőszakot, akasztást, áramütés általi halált, tömegek túlkapásait hozza, keserű és erőszakos természetet mutat, mely saját vagy más halálát okozza. Sajnos a legrosszabb csillag az égen. A rosszat, erőszakot, rosszat és pusztulást képviseli.
Ez a legszerencsétlenebb, ezt Frawley mondja róla. Egyébként azon kívül, hogy gonosz szellemet jelent, ez a fej elvesztését is jelenti. Ez lehet szó szerint is, bár azért az ma már ritkaság, Vagyis átvitt értelemben is el lehet veszíteni a fejet, ilyen dolgokra is utalhat.
A "fejetlenség" már a legénység kijelölésénél elkezdődött_Példátlan bonyodalmak támadtak. Az eredeti tartalék legénység különböző okok miatt nem tűnt alkalmasnak, hogy előlépjen hivatalos legénységgé, ezért új személyzetet keresett Slayton. Ezzel egy időben gyógyult ki betegségéből Amerika első számú űrhajósa, a befolyásos Alan Shepard és repülési státuszát visszanyerve rögtön egy holdutazást követelt magának. Slayton hajlott is rá, hogy odaadja az utat a veterán űrhajósnak, de a döntését a NASA felső vezetése megvétózta mondván, hogy a tapasztalatlannak számító Shepard és két társa számára kevés a hátralevő felkészülési idő. Kompromisszumként az Apollo–11 tartalékait, az Apollo–14 várományosait hozták előre, Jim Lovellt parancsnokként, Ken Mattinglyt parancsnoki modul pilótaként és Fred Haiset holdkomp pilótaként. De még ez sem volt a végleges állapot, mivel a felkészülés végén a tartalékszemélyzet egy tagja kanyarót kapott és ez ellen a holdkomp pilóta ( Ken Mattingly) nem volt immunis, így a fertőzés kockázatát kivédendő inkább lecserélték Jack Swigertre.
Az ironikus az, hogy Ken Mattingly sem akkor, sem soha később nem kapta meg a kanyarót!
Nézzük tovább a negatív jeleket: az első házban egyből ott áll a Leszálló Holdcsomópont. Amely negatív energiákat hordoz és károsítja az ügy kimenetelét.
A startra 1970. április 11-én 19:13:00-kor (UTC) került sor. A rakéta emelkedésekor a második fokozat egyik hajtóműve leállt, de ennek ellenére – a többi négy hajtómű tovább égetésével – sikerült Föld körüli pályára állni.
A támogató személyzet, azaz a küldetés résztvevői a 2.ház jelölte Merkúr (szintén mint az Apolló 11-nél), csak itt hanyatló házban és Szaturnusz együttállás kerülnek. Vagyis jelződik, hogy főleg a személyzet kerül életveszélyes helyzetbe, hiszen a Bikában a Szaturnusz lesújtja, tönkreteszi a Merkúrt. Ezenkívül ott áll velük szorosan, egy stelliumot alkotva a Vénusz is, mely uralomban van, és szerencsebolygó, ráadásul magának az űrhajónak a diszpozitora (3.h.), de a Szaturnusz azt is lesújtja. Szóval, ez volt az a helyzet, hogy ami tönkremehetett, az tönkre is ment.
A harmadik nap elején, mintegy 320 000 kilométerre a Földtől egy rutinművelet végrehajtásakor baleset történt. A tartályokban levő oxigén és hidrogén méréséhez egy beépített ventilátorral fel kellett keverni a gázt, de a ventilátor motorja zárlatos lett és berobbantotta a nyomás alatt levő tartályt. Az űrhajósok egy darabig nem is tudták mi a probléma, csak annyit jelentettek:
„- Houston, van egy kis problémánk”
A robbanással egy időben az áramellátás is megszűnt. Végül az ablakon kinéző Lovell fejtette meg a hiba okát, gáz szökött tőlük az űrbe. A diagnózis egyértelmű volt: felrobbant az oxigéntartály, amely az áramot termelő üzemanyagcellát is ellátta, ezért nem termelődött áram sem. Mivel az űrhajón minden árammal működött, ez végzetes hibának számított.
Láthatjuk a képletben, hogy mi az az elem, ami teljesen hiányzik ? A Levegő elem! Milyen konkrétan működnek az analógiák, ugye? A Viz elemből és Tűz elemből is elég kevés van a képletben:
Majd le kellett kapcsolni szinte az összes berendezést, mivel az áramfogyasztást minimálisra kellett csökkenteni. Emiatt sötét és hideg lett az űrhajóban. A vízfogyasztást is korlátozni kellett, mert a maradék víz a megmaradt berendezések hűtéséhez kellett
Ám szerencsére azért ez a stellium távolodik mind a Szerencsepont, mind a vele együttálló 8.h. urának az oppoziciójától. Az Anaréta is 8.h.urával a Jupiterrel áll együtt.
A hyleg (életadó forrás, ellenpontja az életet támadó bolygó (erő), az Anaréta. Az Anaréta megmutathatja, hogy mi a gyenge pontunk, mi az, amivel nagy valószínűséggel küzdeni fogunk, illetőleg mi emészti fel az életerőket.
Vagyis nagy szerencse, hogy ez is távolodó oppozícióban van az űrhajósoktól, hiszen különben nem értek volna épségben haza. Igy viszont a szerencsétlenségek idővel többé-kevésbé "megszelídülnek", azaz kezelhetőek lesznek és nem kell tartani a személyzet teljes pusztulásától.
Főleg mert Szaturnusz általi sújtottság "csak" a bolygók erejét veszi el, de a méltóságukat nem, és mind a Vénusz, a űrhajó megmaradt része jó állapotú volt és kibírta a hazautat, mind a legénység a Merkúr, amely két méltóságban is volt, azaz abszolút hozzáértőek voltak:
A legnagyobb kihívást jelentő probléma pedig akkor következett, amikor az űrhajó kezdett letérni a szabad visszatérés pályájáról és egy pályakorrekciós manőverre lett szükség (ez természetes folyamat volt, a jól működő űrhajókat is időről időre pályakorrekciókkal kellett pályán tartani). Az energiatakarékosság miatt a komputert sem lehetett bekapcsolni, kézi kormányzással és időzítéssel kellett végrehajtani a manővert, ráadásul a holdkomp leszálló hajtóművével, amit teljesen másra terveztek....A manővert tökéletesen hajtották végre.Na de akkor is! Aki látott dokumentumfilmet vagy Tom Hanks-szal az egész estés játékfilmet az Apolló-13 küldetéséről, tudja, micsoda küzdelem volt, mire visszajutottak a Földre. Mivel az a Mars ami ott kulminál az MC mellett a képlet tetőpontján egy rosszindulatú, kártevő bolygó, ráadásul a Bikában romlásban is van, szóval a legrosszabb arcát mutatja. Amúgy a Mars is jelenthet tüzet vagy robbanást.
A mentőexpedíció első lépéseként vissza kellett terelni az űrhajót a szabad visszatérés pályájára. Ezt a holdkomp hajtóművével tették meg a Holdhoz érkezés előtt. Majd le kellett kapcsolni szinte az összes berendezést, mivel az áramfogyasztást minimálisra kellett csökkenteni. Emiatt sötét és hideg lett az űrhajóban. A vízfogyasztást is korlátozni kellett, mert a maradék víz a megmaradt berendezések hűtéséhez kellett. Később a kabin szén-dioxiddal való telítődése okozott problémát, mivel a holdkomp szűrői nem három ember négy napi igényeire lettek méretezve, ezt egy ideiglenes szűrő kézi összeállításával sikerült áthidalni. Nézzük meg az arab vagy érzékeny pontokat is
E fentebb említett Mars a diszpozitora a Gyilokpontnak (vagyis az életveszélynek), és a Szerencsepontnak és Visszavonulás pontjának (vagyis vissza kellett térniük dolgavégezetlenül):...a holdraszállás pedig innentől kezdve elképzelhetetlen volt, a fő cél az űrhajósok hazahozatala lett.
Merkúr mint a személyzet jelölője is, egyben a Sikerés a Betegség, baleset pont diszpozitora is, Maga a Betegség baleset pont pedig együttáll a Leszálló holdcsomóponttal. Vagyi sikeresen megúszták az egész kalandot, bár:
...tetézte a bajt, hogy Fred Haise lázas beteg lett, és a másik két űrhajós is kezdett kiszáradni a vízhiány miatt, ami miatt nagyobb volt a hibázás valószínűsége.
Ám szerencsére mindezen nehézségek közepette mindenhol felbukkan a siker vagy szerencse jelzése is, ezért sikerült végül megmenteni a három űrhajóst. Illetve hozzájárul ehhez, hogy a katasztrófa képlettekkel ellentétben (l. Csenobil, hajóbaleset) a 8.háznak (a halál házának) és a IV.háznak (a dolgok végének) szerencsére nem votl különösebb köze egymáshoz. A 8.h.ura ráadásul együttállt a Szerencseponttal, és nem állt a IV.házban, igaz a IV:h.ura az MC-nél volt emelt helyzetben, és félbe is szakította a küldetést, de szerencsére haláleset nélkül.
A mentés kulcsa a földi apparátus mozgósítása és kivételes problémamegoldó képessége volt. Mindenkit berendeltek a problémákon dolgozni úgy a NASA-nál, mint az űrhajót gyártó vállalatoknál, akinek köze volt a tervezéshez, gyártáshoz és nem törődve éjszakával, kimerüléssel mindenki az űrhajósok hazahozatalán dolgozott. Órák alatt születtek olyan eljárások, amelyek korábban hetekig készültek, nem beszélve azokról a műveletekről, amelyek soha nem is léteztek, az adott pillanatban kellett kitalálni őket. Végül 1970. április 17-én 18:07:41-kor (UTC) szálltak le az Apollo–13 utasai, a körülményekhez képest jó állapotban.
A NASA a „sikeres kudarc” értékeléssel zárta le a küldetést.
Published on July 16, 2019 10:29
A holdraszállás - ESEMÉNYKÉPLET
„Kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek”1969 július 20-án ember lépett a Holdra vagyis most lesz 50 éve, hogy elhangoztak ezek a híressé vált szavak Armstrong szájából.
Ennek alkalmából nézzünk meg kivételesen egy sikeres eseményképletet! Mit mond nekünka az Apollo -11 indulásának képlete?
Az egész képlet nagyon szimbolikus. Az ASC amely az Oroszlánba került pont együttáll a Regulus állócsilaggal. És itt be is fejezhetnénk az elemzést!
Published on July 16, 2019 03:14
July 14, 2019
FILMAJÁNLÓ - A holdraszállás 50.évfordulójára
„Kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek”1969 július 20-án ember lépett a Holdra. Most lesz 50 éve, hogy elhangoztak ezek a híressé vált szavak. Természetesen ez a történelmi esemény sok filmkészítőt megihletett.
Ennek alkalmából az űrutazással, Holdra lépéssel kapcsolatos játékfilmekből szemezgetek,amelyekből meglepően kevés van (persze dokumentumfilm számolatlanul), valahogy a játékfilmes feldolgozások még váratnak magukra, pedig jó lenne minél több érdekes, izgalmas feldolgozást látni...
A számolás joga / Hidden Figures
Rendező: Theodore Melfi
Az ötvenes évek vége: az Egyesült Államok elképesztő hajszával igyekszik legyőzni az űrversenyben Oroszországot. De már úgy tűnik, pénz, ész és elszántság mind kevés lehet… amikor találnak néhány kiaknázatlan, kihasználatlan lángeszet, akiket addig senkinek nem jutott eszébe használni. Hiszen többszörösen gyanúsak: nők és feketék.
A három nő igazi emberi kompjúter: senki nem érti, hogyan képesek megcsinálni azokat a számításokat, amiket végeznek, de rakétasebességgel emelkednek a NASA ranglétráján, ott, ahol a kor legnagyobb tudósai dolgoznak. A cél: John Glennt feljuttatni az űrbe… és azután haza is hozni.
Tényleg érdekes film egy kevéssé ismert aspektusáról az amcsi űrhajózásnak. Jó benne, hogy látunk benne eredeti felvételeket is.
Az első ember (2018) / First ManRendező: Damien Chazelle
A film a legendás űrhajós, Neil A. Armstrong életét dolgozza fel, aki az első ember volt, aki a Holdra a lépett.Sajnos a film olyannyira az emberi, családi, politikai és technikai nyűglődésekre koncentrál, hogy egyetlen dicsőséges, felemelő pillanat nincs az egész filmben – pedig épp ez a lényeg! Oké, hogy sok nehézség van, de én még olyan vadászrepülő pilótát vagy űrhajóst nem láttam/hallottam, aki ne szenvedélyből csinálná ezeket az igen-igen veszélyes munkákat. Mert minden nehézség, kudarc és tragédia ellenére az űrkutatás, a Hold-utazás, és az egész világűr maga a CSODA! És akik ezt végigcsinálják és elhozzák nekünk, azok kivétel nélkül hősök, akár az Apolló vagy Szojuz program asztronautáiról, akár az ISS legénységéről, vagy a majdani Mars-utazás résztvevőiről legyen szó!
Műholdvevő a birkák közt / The Dish
Rendező: Rob Sitch
Az emberiség Holdra szállásának napja igen ferde tükörből. 1969. július 19-én az egész emberiség együtt büszkélkedett az Apollo 11-es űrhajó legénységével és bámulta a Holdra lépő ember első lábnyomát. Kevesen tudják, hogy az egyenes közvetítés igencsak nehezen jött össze. Igaz történet alapján készült film a találékony ausztrál mérnökökről, akik dacolva a nehézségekkel 600 millió ember számára biztosították a technikát a nagy lépéshez. A NASA emberei féltették a méregdrága parabola-antennát az ausztrálok kezébe adni, akik egy birkafarm kellős közepére telepítették a technikát. Az amerikaiak aggályoskodásait rendre lerázta a komolynak nem nagyon mondható csapat Cliff Buxton vezetésével.
Esküszöm, sokkal megkapóbb és lelkesítőbb volt ugyanazokat a mozzanatokat végigkövetni a holdraszállásnál, mint az Amstrong-filmben. Nem vártam sokat ettől a filmtől, de örülök, hogy rászántam magam, és mindenkinek ajánlom!
Apollo 13 (1995)Rendező: Ron Howard
1970. április 11-én az Apollo 13 három fős legénysége nekivág a végtelen világűrnek. Küldetésük nem mindennapi: leszállni a Holdra. A kilövés simán megy, a mérnökökből, tudósokból és matematikusokból álló houstoni irányító központ felügyeli a repülést. Az űrhajó majdnem eléri a Holdat, amikor a következő üzenet érkezik 330 ezer kilométer messzeségből a Földre: „Houston, baj van.” A három űrhajóst egy hibás alkatrész miatt bekövetkezett robbanás megfosztja az oxigéntől, az energiától és a hajó irányításának lehetőségétől. A tét többé már nem a Hold elérése, hanem az életben maradás. Nagyon jó volt, izgalmas, pedig már untig ismerem a sztorit, de Tom Hanksék szuperül játszottak, mindenki, kivétel nélkül, Kevin Bacon, Gary Sinise, Ed Harris, stb.
Bár a film 1995-ös, sokkal részletgazdagabb volt, és hitelesebbnek tűnt, mint a 2018-as „Az első ember”. Szerintem így kellett volna a holdraszállásnak is emléket állítani egy ilyen minőségű filmben!
Published on July 14, 2019 00:00
July 13, 2019
KÖNYVAJÁNLÓ
S. J. Scott: A szokás hatalma"Azt mondják, a sikerhez vezető út, ha az ember jól választja meg a szokásait.
Most azt gondolod, hogy új szokásokat felvenni nem könnyű, sőt hosszú és sok energiát felemésztő kihívás. De nem hallottál még a szokás-csoportosítás módszeréről, amivel Te is gyorsan átformálhatod napi rutinodat, és ezzel együtt megváltoztathatod a teljes előtted álló életedet.A szokás-csoportosítás lényege, hogy szinte láthatatlan, apró változásokat és rituálékat viszünk a mindennapjainkba. A szokás hatalma című könyvből 127 gyorsan elsajátítható „jó szokást” ismerhetsz meg, melyek iránymutatóként szolgálnak sajátjaid kialakításához.Építsd be és használd őket! Hamar tapasztalni fogod, hogy ez a technika azért kiemelkedően hatékony, mert elkerüli a sok stresszt, amit akkor éreznél, ha egyszerre több dolgon próbálnál változtatni.
Vajon belefér-e a napjaidba mindez? Ha attól tartasz, hogy megmaradsz majd az elmélet szintjén, és soha nem fogod tudni egyedül megvalósítani a könyvben olvasottakat, tudnod kell, hogy a kötet kezedbe adja azokat a bevált eszközöket is, amikkel motivált és következetes maradhatsz.
Még a legfeszültebb időszakokban is fogsz találni időt és energiát arra, hogy betartsd az újonnan felhalmozott jó szokásaidat. Csak vágj bele, és az eredmény nem marad el!" Kicsit túl sokat dumál bevezetésként az író, de aztán a témakörök szerint csoportosított szokáshalmazok eléggé tetszettek. Biztos, hogy ki fogok belőlül próbálni párat, arra az életterületre koncentrálva, ami most nekem a legégetőbb mind közül. És az is jó, hogy a magukat a szokásokat is kategóriákba sorolja, melyik az ami magát a tevékenységet jelenti, melyek támogatják az adott tevékenységet/rutint, ill. melyek azok, amikkel egy-egy nagyobb feladatot/projektet kisebb, emészhetőbb falatokra tudunk bontani. Most már csak össze kell írni ami nekem kell, és elkezdeni kiépíteni velük a rutinjaimat….:)
Published on July 13, 2019 04:40
July 12, 2019
KÖNYVAJÁNLÓ - A holdraszállás 50.évfordulójára
„Kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek”Július 20-án lesz 50 éve, hogy elhangoztak ezek a híressé vált szavak. 1969-ben ezen a napon ember lépett a Holdra. Ennek alkalmából a mostanában kiadott űrhajós könyvek közül szemezgetnék. Érdemes olvasni őket, vannak köztük a "hőskorral" foglalkozók, de a mostani ISS-en szolgáló asztronauták könyvei is. Ismerjük meg őket!
Gene Kranz : Houston, baj van!Akik felmentek a Holdra, és akik visszahozták őket
Gene Kranz, a NASA Repülésigazgatója jelen volt az amerikai űrhajózási program minden jelentős mozzanatánál: az első űrhajós fellövésétől a Holdra szálláson keresztül a Challenger katasztrófájáig.
Az Apollo-13 legénységének hihetetlen megmentését Kranz és csapata irányította a houstoni Űrhajózási Központból. Senki nem tudna hitelesebben beszámolni az első kezdetleges rakétaindítások és az utolsó Holdra szállás között eltelt évtizedről, mint ő.
Ajánlott olvasmány mindenkinek, aki érdeklődik az űrkutatás hőskora, a színes sztorik és a vezetéstudomány iránt.
Kranz életműve sokakat ösztönözhet arra, hogy kitartással, fegyelemmel és odaadással a siker elérhető.
Robert Kurson: Rakétaemberek
Az Apollo 8 merész küldetése és az űrhajósok, akik először utaztak a Holdhoz1968 egy történelmi viharokkal és viszályokkal terhes év volt – végrehajtották a Tet-offenzívát, meggyilkolták Martin Luther Kinget és Robert Kennedyt, Chicagóban a Demokrata Párt országos konvenciója idején zavargások törtek ki. Ilyen nyomás alatt kellett végrehajtani az Apollo-8 küldetését, Amerika nagyságának legmerészebb és legkockázatosabb próbáját. Magával ragadó és szakavatott beszámolójában Robert Kurson a három űrhajóst és családjaikat állítja a történet középpontjába: a parancsnok Frank Bormant, az utolsó küldetésére induló, küzdő típusú embert, az álmodozó Jim Lovellt, aki gyermekkora óta arra vágyott, hogy egy rakétával elrepüljön a Holdra, és Bill Anderst, a fiatal nukleáris mérnököt és vadászpilótát, aki első űrrepülésére indult. Robert Kurson több száz óra időtartamban készített interjúkat az űrhajósokkal, szeretteikkel, a NASA munkatársaival és szakértők sokaságával, életszerűen felelevenítve a felejthetetlen részleteket Amerika történetének legnagyszerűbb óráiról. Megtörtént eseményeket feldolgozó thrillerjében Kurson feltárja az űrhajósokra leselkedő veszélyeket és bemutatja rendkívüli bátorságukat, amelynek köszönhetően az emberiség először távolodott el a Földtől – és érkezett meg egy idegen világ közelébe.
Margot Lee Shetterly: A számolás joga
Azoknak a fekete matematikusnőknek a rendkívüli, igaz története, akik a feminista és a polgárjogi mozgalmak viharai közepette a NASA-nál végzett számításaikkal járultak hozzá Amerika legjelentősebb űrbéli tetteihez.
Mielőtt John Glenn körberepülte a Földet, Neil Armstrong pedig a Holdra lépett, egy „emberi számítógépek” néven ismert, női matematikusokból álló csoport ceruzák, logarlécek és mechanikus számológépek segítségével számolta ki azokat az adatokat, amelyek felhasználásával aztán rakétákat és asztronautákat lőttek fel az űrbe.
Ennek a csoportnak jó néhány kivételesen tehetséges afroamerikai nő is a tagja volt, akik koruk legkiválóbb elméi közé tartoztak. Eredetileg matematikát tanítottak az amerikai Dél szegregált iskoláiban, ám amikor a második világháború idején az ország repülőgépipara súlyos munkaerőhiánnyal küzdött, őket is bevetették. A matematikai zsenik, akiken eddig keresztülnéztek, egyszerre a tehetségükhöz méltó álláshoz jutottak, és Uncle Sam hívására örömmel költöztek a virginiai Hamptonba, hogy a Langley Memorial Repülésügyi Laboratórium lenyűgöző világában dolgozhassanak.
A Virginiában érvényben lévő Jim Crow-törvények értelmében nem integrálódhattak ugyan be fehér társaik közé, a kizárólag fekete nőkből álló „nyugati komputer” csoport azonban így is sokat tett azért, hogy Amerika valóra válthassa egyik legnagyobb álmát: döntő győzelmet arasson a Szovjetunió fölött a hidegháborúban, és egyeduralmat szerezzen a mennyek felett.
A számolás joga a második világháborútól kezdve a hidegháborún, a polgárjogi mozgalmakon és az űrversenyen keresztül követi nyomon Dorothy Vaughan, Mary Jackson, Katherine Johnson és Christine Darden, a NASA legnagyobb sikereihez hozzájáruló négy afroamerikai nő egymásba szövődő életútját. Tanúi lehetünk, hogy karrierjük a könyvben szereplő majdnem három évtizede alatt hogyan néznek szembe a kihívásokkal, hogyan lépnek szövetségre és hogyan használják fel az intellektusukat ahhoz, hogy megváltoztassák az életüket és a hazájuk jövőjét.
A könyv alapján, Taraji P. Henson, Octavia Spencer, Janelle Monae, Kirsten Dunst és Kevin Costner főszereplésével film is készült.
Chris Hadfield: Egy űrhajós tanácsai földlakóknak Mit tanultam az űrrepüléseim alatt a találékonyságról, az eltökéltségről és arról, hogy mindig felkészülten kell várni a problémákat
Chris Hadfield évtizedekig készült az űrrepüléseire, majd csaknem négyezer órát töltött a világűrben. Eközben svájci bicskája segítségével behatolt egy űrállomásra, repülőgépe vezetése közben ártalmatlanná tett egy élő kígyót és átmenetileg elveszítette a látását, miközben egy Föld körül keringő űrhajó külső oldalán lógott. Hadfield ezredes sikereinek – és túlélésének – a titka az a szokatlan életfilozófia, amelyet a NASA-nál tanult meg: „készülj fel a legrosszabbra – azután élvezd minden pillanatát!” Egy űrhajós tanácsai a földi élethez című könyvében Hadfield ezredes beavatja az olvasót az űrhajóskiképzés és a világűr meghódításának legmélyebb titkaiba, hogy megmutassa, hogyan válik a lehetetlen is lehetségessé. Meghökkentő és szórakoztató történetein keresztül átérezzük az űrhajók indításának feszült izgalmát, az űrséták megigéző csodáját és a válsághelyetekben kötelező higgadt reagálást és mérlegelést. Kifejti, hogyan tör utat magának a józan ész a tettek mezején – és ez milyen boldogságot okoz. A világűrben saját, rendkívüli tapasztalataiból vonta le az ösztöneinknek ellentmondó tanulságot: ne képzeld magad elé a sikert, törődj azzal, amit mások gondolnak és küzdj meg a legapróbb részletekért is. Mi talán soha nem leszünk képesek Hadfield ezredeshez hasonlóan robotot építeni, űrhajót vezetni, zenés videoklipet készíteni vagy alapvető sebészeti beavatkozást végrehajtani a súlytalanságban. Ám ez az életszerű és felfrissítő bepillantás nekünk is megmutatja, hogyan kell űrhajósként gondolkozni. Emellett alapvetően megváltoztatja a földi életre – különösen a sajátunkra – vonatkozó szemléletmódunkat.
Scott Kelly: Egy év az űrben
Scott Kelly, miután közel egy évet, pontosan 340 napot töltött a világűrben, a Nemzetközi Űrállomáson, 2016. március 1-jén érkezett vissza a Földre. Könyvében veszélyes küldetését meséli el, megosztja velünk, miféle kihívásokkal kellett e hosszú idő alatt szembenéznie, milyen fizikai és lelki megpróbáltatásoknak volt kitéve. Személyes hangvételű történetének középpontjában elsősorban mégsem a nehézségek, hanem az életre szóló, rendkívüli élmények állnak, s az a lelkesedés és akaraterő, mellyel az ember a határait feszegetve az álmait igyekszik megvalósítani. Ez az erő, véli Kelly, jogosít fel bennünket a reményre, hogy mindent képesek vagyunk megtenni a nekünk otthont adó Föld természeti szépségeinek megőrzéséért.
Scott Kelly (1964) amerikai űrhajós, négyszer járt a világűrben. A Nemzetközi Űrállomás parancsnokaként legutóbbi, s egyben utolsó útjával minden korábbi rekordot megdöntve ő lett a leghosszabb ideig az űrben szolgálatot teljesítő, amerikai űrhajós.
Tim Peake : Csillagközi kérdezz-felelek 157 észbontó tudnivaló az űrből
Gondoltál már arra, hogy űrhajós legyél? Az Apollo küldetések sikerei után napjainkban az űrkutatás új aranykorának küszöbén állunk. A következő évtizedekben minden bizonnyal gyarmatosítani fogjuk a Holdat, otthagyjuk a lábnyomunkat a Marson, és messzebbre fogunk utazni a naprendszerünkben, mint valaha. Ezek az álmok immár karnyújtásnyira vannak tőlünk, és mindannyian részesei lehetünk ennek a kivételes utazásnak. Mióta visszatértem a Nemzetközi Űrállomásról, rengeteg érdeklődő levelet kapok az emberektől, akik egyre többet szeretnének megtudni az űrbéli életről, a küldetésem minden apró részletéről. „Milyen érzés 28 000 km/órás sebességgel keringeni a Föld körül?” "Hogyan lehet felkészülni a súlytalanságra?" „Milyen hatással van a világűr az emberi testre?” "Mi történik, ha meteorit csapódik az űrállomásnak?"
Ebben a könyvben részletesen megválaszolom ezeket a kérdéseket, kiegészítve őket a saját, űrhajósként szerzett tapasztalataimmal – a kiképzéstől a kilövésig, az űrsétáig és a visszatérésig. Remélem, hogy érdekesek lesznek az űrbéli élet titkai, tudománya és mindennapi csodái, és a betekintés hasznos lesz a jövő űrutazói számára.
Ki tudja? Lehet, hogy az első ember, aki eljut majd a Marsra, épp ezt a könyvet lapozgatja…
Tim Peake
Tim Peake: Halló, a Földdel beszélek?
„Azért jöttünk el idáig, hogy felfedezzük a Holdat, de a Föld volt a legfontosabb dolog, amire rátaláltunk.”
Bill Anders, az Apollo 8 űrhajósa
Tim Peake az Európai Űrügynökség (ESA) asztronautája. A Principia nevű küldetés során 186 napot dolgozott a Nemzetközi Űrállomáson, 2016. június 18-án tért vissza a Földre. Az Egyesült Királyság tudományának és űrkarrierjeinek nagykövete kétgyermekes apuka, aki nemcsak a Föld felfedezéséről, hanem a fényképezés iránt érzett új keletű szenvedélyéről is mesél a csodás képekkel illusztrált albumban. Amikor az űrből nézünk a Földre, nem látjuk a határokat vagy a kontinensek felosztását. Csak azok az elkülönülések léteznek, amelyeket a természet alakított ki, négy és fél milliárd éve tartó munkával.
Az asztronauta nem titkolt vágya, hogy ezek a képek éppúgy lángra lobbantsák mások képzeletét, mint azt az övével tették. A másik célkitűzése pedig nem más, mint a Károly herceg által támogatott Prince's Trust alapítvány nagyköveteként a könyv eladásából származó teljes bevétellel támogatni azokat a hátrányos helyzetű fiatalokat, akiknek segítségre van szüksége ahhoz, hogy változtassanak az életükön és ki tudjanak teljesedni.
Published on July 12, 2019 00:19
July 11, 2019
SZOLÁR 6.
SZOLÁR ELEMZÉS összegzésKépletkontúr- melyik térfelek erősebbek: É vagy D, K vagy NY (kilépés a világba vagy visszahúzódás, magunkkal vagy másokkal foglalkozás) - ez mennyiben helyezi máshova a hangsúlyokat, mint a radixban?
- melyik a legerősebb elem a szolárban és ehhez képest milyen elemű házak az erősek - ez más vagy ugyanolyan mint a radixban? (tűz elem = életélvezet, levegő =kapcsolatteremtés, föld =gyakorlatiasság, pénzkeresés, víz = érzelmek, spiritualitás)
- esetleg milyen dinamika ugrik ki - ez hasonló-e a radixhoz?
- inkább determinált vagy inkább szabadakaratos a képlet? - magyarán bele tudok-e szólni a dolgokba vagy nemJótevők (Jupiter, Vénusz) és kártevők (Szaturnusz, Mars) házhelyzete! Úgy vettem észre nagyon fontos a tekintetben, hogy mennyire lesz kellemes vagy kellemetlen évünk.Szolár Asc milyensége, urának helyzete, ez milyenné formál minket ezévben?Szolár Nap helyzete - melyik házat jelöli ki? - fontos életterületSzolár Asc melyik radixházba esik és viszont: a radix Asc melyik szolárházba esik? - fontos életterületekMely házak urai esnek sarokházakba? - ezek lesznek az állandóan előtérben levő témák ezévbenMely házakban levő bolygók és mely házak urai állnak magas méltóságban? - ezek lesznek a sikeres területek ezévbenAz életterületek jelölő planéták fényszögeinek vizsgálata - mennyiben befolyásolja az adott témát jó vagy rossz irányba?Amennyiben van spéci terület, ami érdekel minket, annak vizsgálata a radix elemzés szabályaival.
Published on July 11, 2019 08:28
July 10, 2019
SZIMPI? NEM SZIMPI?
ANGELINA JOLIE & B. ANITASorozatunk következő részében Angelina Jolie-t és Anitát hasonlítjuk össze, akiknél az a pláne, hogy Anitának felettébb ellenszenves Angelina alakja - nézzük meg mi mutathatja ezt kettejük közötti összevetésben?
"Igazából nem nagyon ismerem Jolie-t, de Ő nekem az az ember, akit, ha meglátok, már "rosszul vagyok" tőle és elkapcsolom a tévét is. Nem is láttam egy filmjét sem. Illetve de, a Demónát. Abban pl. tetszett az ellenszenvem ellenére is, jól alakította a szerepét. De ennyi."Bár mindkettejüknek Rák Ascendense van,így mindkettejüknek a Hold a születési uralkódója, de náluk a két Hold félszextilben áll egymással, ami köztudottan lappangó feszültséget jelez.
Ha a két születési uralkodó ellentétben van, akkor egyrészt nehezebben jönnek össze. Mármint, hogy egyáltalán megismerkedjenek az akadályozottabb, vagy hosszadalmasabb, az is lehet, hogy mindig konfliktusokkal terhelt például a kapcsolat, már az elejétől fogva, akár észreveszik, akár nem, akár tudatosítják, akár nem.
A Hold az ösztönös biztonságérzetünk, a lelki jólétünk jelölője. Ha a Holdak nehezen kapcsolódnak, akkor eléggé eltérő ösztönös igényeink vannak, és eltérő az is, hogy mikor érezzük magunkat otthon. Ez irritáló lehet. mindegyik egy kicsit mást tart otthonosnak, máshogy érzi jól magát
Anitának a Holdja a Halakban van: Mélyen empatikus és érzelmes, a saját álomvilágában él. Szeretteivel az önfeláldozásig odaadó, ösztönösen ráérez igényeikre, képes lelkileg összeolvadni velük. Intuíciói segítik a környezetéhez való alkalmazkodásban. Mély spiritualitásának megélése segíti életútján. Gyerekként tűnődő, csendes, álmodozó, nőképe elvont, művészi és álmodozó, anyaként gondoskodó és odaadó, de álomvilágából nehezen lép ki a valóság talajára.
Míg Angelinának a Hold a Kosban van: Az érzelmek, párkapcsolatok terén is kiemelkedő fontosságú számára a küzdés, a hódítás. Lelkivilága lobbanékony, szenvedélyes, akaratos, domináns. Lobogó érzelmei, szenvedélyessége, indulatai sokszor nehezen viselhetőek a másik fél számára. Gyerekként dacos, akaratos, hisztériára hajlamos, nőtípusa az alárendelődésre képtelen harcos amazon, anyaként pedig bármire képes gyermekeiért, igazi anyatigris típus.
Már ebből látszik, mennyire másképp állnak eleve a dolgokhoz, az élethez!
Aztán Angelina Holdjára Anita Uránusza vet oppoziciót. kicsit távolságtartó a kapcsolat. Anita keresi a vitát, a veszekedést vele, gyakran maga sem tudja, mit szeretne, de nekimegy másiknak. Izgatott, érzelmei viharosak, de sajnos ezt nem akarja belátni.
Plusz Agelina Holdjára Anita Jupitere (ami az elfogadás bolygója) vet egy tágabb kvadrátot. A Jupiter kedvesen, jó szándékkal fordul a többiek felé, ám ez a pozitív közeledés mások részéről nem mindig talál viszonzásra, plusz itt az elfogadás is hibádzik Anita részéről Angelina megjelenése, külseje, megnyilvánulásai iránt.
Anita Ascendensére pedig Angelina Jupitere vet kvadrátot: Angelina szokásos arroganciája idegesíti Anitát. Úgy érzi, Angelina nem fogadná el, mindenbe belekötne a külsejét illetően.
Ráadásul Anita Holdja romlásba teszi a Merkúrt = Angelina kinézete pedig merkúri (terminusban van), ami a vékony és fiatalos külsőt erősíti, ő azért tényleg elég fiatalosan néz ki, csak éppen igazán vékony. Anita viszont alapjáraton elutasítja ösztönösen a kinézetét.
Plusz Angelina Marsa félszextilben áll Anita Holdjával mint születési uralkodóval: ha megismerkednének, Anita úgy érezné, hogy ő áll Jolie céltáblája közepén, és ez dühítené. Bosszantaná a másik viselkedése.
Hold (Anita) – Neptunusz (Jolie) kvadrát: lelkileg elszállt viszony, és emiatt csalódásba csaphat át.
Ezenkívül Angelina kifejezetten ejti a 7.h.urát (az ismeretlenek, a közönség, a rajongók), tehát annyira nem is foglalkozik számára idegen emberekkel, míg Anitának csak közömbös lenne, mint ismerős, szóval itt sem látszik az alapvető nyitottság egymás felé, mint ismeretlen ismerős felé.
Nézzük a többi problémás fényszögüket!
Nap–Nap kvadrátos jegyekben: Anita Halak Napú, míg Angelina Ikrek. A két fél nagyon másképp látja a világot, ez adott esetben vagy nagyon izgalmas, vagy roppant idegesítő lehet.Nap (Jolie) – Hold (Anita) kvadrát: a lelkiség és a szellemiség kapcsolata konfliktusos lesz.
Nap (Anita) – Merkúr (Jolie) kvadrát: kissé nehezebben értik meg egymást.
Merkúr (Anita) – Mars (Jolie) együttállás: veszekedések robbanhatnak ki közöttük.
Jupiter (Anita) – Plútó (Jolie) kvadrát: maximum a pénzcsinálásra jó, kiaknázni a rejtett kincseket, egymásból előhozhatják a rejtett értékeket bár sok konfiktussal terhelten.
Szóval összefoglalva a két születési uralkodó (Hold) egymást irritálja, plusz egyikük se fogadja el a másik Asc-ét (kinézetét, külsejét, megnyivánilásait) ettől van az első látásra ellenszenv, illetve, ha figyelmesen olvassátok az elemzést, láthatjátok, hogy ehhez hozzájárul még egy-két további asztrológiai momentum is.
Published on July 10, 2019 02:46
SZIMPI? NEM SZIMPI?
JOHN TRAVOLTA & P. ÉVAJátékunk harmadik részvevő „párosa” Éva és John Travolta. Nézzük, mitől szimpatikus vajon Évának Travolta és mi köthetné össze őket?
VÍZÖNTŐSÉGÉva Vízöntő ASC-ű, Bak Napú, JohnTravolta Rák Asc-ű, Vízöntő Napú.
A Vízöntő jegy általános jellemzéseA Vízöntő jegy szülöttére is alapvetően jellemző a függetlensége. Senkitől és semmitől nem függ, szabad, önálló és öntörvényű, nem tűri a korlátokat, szabályokat, mások által meghatározott kereteket. Menekül az érzelmi kötöttségek elől is, emiatt gyakran magányossá válik. Folyamatosan megújul, mindig valami újat akar létrehozni, a tökéletességre vágyik, de ha nem képes keretek közé szorítani túláradó intellektusát, az eredmény kaotikus lehet. Nyitott, és könnyedén alakít ki kapcsolatokat a hozzá hasonlóan gondolkodókkal, de nehezen alakít ki mély barátságokat. A Vízöntő képes akaratát alárendelni a közösség érdekeinek, de rosszul viseli a felelősséget, inkább továbblép. Ha megtanulja, hogy a világot csak úgy tudja megváltoztatni, ha ő maga is megváltozik, felszabadulhat.
Már itt látszik a szimpátia: általában amely jegyben van a z ASC-ünk az olyan Napú emberek (és viszont) alapjáraton szimpatikusak nekünk.
VÍZ JEGYEK
Elemekben, nincs hiány, amely a rácuppanást igazolna, de a szimpátia hasonlóképp megvan, mivel mindkettőjüknél érdekes módon a Vízes jegyek dominálnak (hiába a sok Föld meg Levegő).
A lényeg az, hogy akiknek a Víz jegyekben van a legtöbb bolygó, akkor kifejezetten érzelmes alkatok. A Víz jegyek flegmatikusak, ezért az érzelmek nem mindig látszanak rajtuk, inkább belül élik meg a dolgokat a párkapcsolatban is. Ettől eltkeintve ragaszkodós alkatok mindketten a Vízöntő vonások ellenére is.
FÉRFI/NŐI IDEÁLOK
Évának a férfi ideálja a Földies (Bak Nap) és Vizes (Skorpió Mars) alkat = azaz legyen gyakorlatias, ragaszkodó és érzelmes. Travolta ennek teljesne megfelel, mivel Rák ASC-ű (Vizes) és a születési uralkodó Holdja Szűzben van (Földies) = teljes az egyezés.
Viszszafelé már nem iylen egyértelmű, mert Travolta női ideálja egyfelől Földies (Szűz Hold) és Vizes (Halak Vénusz) = szintén, gyakorlatias, ragaszkodó és érzelmes legyen. . Szóval Travolta nőideálja megegyezik Éva férfiideáljával. Vagyis mindektten ugyanazon alapvető vonásokat keresik a leendő partnerekben. Ez érdekes.
Éva viszont csak részben felel meg ennek a képnek, mivel az ASC-e a Vízöntőben a Levegő elemet hozza, viszont a születési uralkodója a Bikában hozza a Föld elemet.
ASC-EK TALÁLKOZÁSA
Travoltának a 7.házába esik Éva Asc-e: Ha a 7. házba esik a másik Ascendense, erről volt szó az elején, akkor az abszolút társat látja benne, a hiányzó másik felét, a kiegészülést. Úgy érzi, együtt többek, mint külön-külön. Mindent együtt lehet csinálni. A házastársat látja a másikban. Szeretne hozzámenni, ha nő, vagy elvenni a másikat feleségül, ha férfi az illető.
Évának pedig Travolta Asc-e a 6.házába Mi van, ha a 6. házba esik a másik Ascendense? Úgy érzik, a hétköznapok nem olyan szürkék, hanem változatosak, a munka izgalmas és nincs lehetetlen feladat, amit ne tudnának együtt megcsinálni.
SZÜLETÉSI URALKODÓK
A két születési uralkodó Travoltának a Hold, Évának (hagyományosan( a Szaturnusz kedvező, harmonikus, más néven könnyű fényszögekkel kapcsolódik Ez valószínűleg azt jelenti, hogy rögtön szimpatikusnak találják egymást, könnyen összeismerkednek, könnyen össze tudnak jönni, találkozni, illetve könnyebben fejlődik közöttük a kapcsolat. Nincsenek alapvető ellentétek közöttük, jobban össze tudnak simulni. , ez a fényszögkapcsolat csak a kezdeti lépéseket könnyíti meg. Illetve később is belejátszhat egy kicsit, de nem az egész kapcsolatot határozza meg.
Itt a nem hagyományos szül.uralkodó, az Uránusz Évánál nem adha erre magyarázatot, hiszen az félszextilben áll Travolta Holdjával (=inkább csak irritálnák egymást).
MIT SZERETNE ÉVA 7. ÉS 5.HÁZA?
Éva 7.h.igényel :Nap, Szaturnusz (azaz tekintély, és csillogás vegyítve érettséggel és fegyelemmel)
Ebből Travolta : tudja hozni a Napot, mivel a Napja opponálja a születési uralkodó Holdját, plusz a Szaturnusza pedig szextilben áll vele, a Holdjával.
Éva 5.háza igényelne Merkúrt, Jupitert (azaz kommunikációt és szellemiséget, nagylelkűséget és humort).
Travolta ezeket is tudja hozni, mert a Merkúrja opponálja a születési uralkodó Holdját, a Jupitere pedig kvadrátot vet rá. Ráadásul Travolta Holdja eleve a Szűzben áll, mintegy merkúri jegyben.
Szóval Éva megkapna mindent, ami neki alapvetően fontos egy párkapcsolatban. Cska pont Travolta Holdjára nincs igénye (a Hold a gondoskods, lelkizés).
FÉNYSZÖGEK
Nézzük ezekutén, milyen pozitiv fényszögel kötik még össze őket?
Nap (Éva) –Hold (Travolta) trigon
A legfontosabbak a Nap–Hold kapcsolatok két horoszkóp között. Itt az örök férfi kép találkozik az örök női képpel. Ezek elvileg, ha együttállásban vagy harmonikusan állnak, akár életre szóló kapcsolatokat is hozhatnak.Erre mondják, hogy ezek a kapcsolatok az égben köttetnek. Nem csak a párkapcsolatoknál lehet így, hanem bármilyen emberi kapcsolatban. Egyfajta lelkitársi érzetet hoz magával, mindenképpen a tudatos és az ösztönös én, illetve a lelkiség és a szellemiség kapcsolata jó esetben.
Nap (Éva) –Merkúr/ Merkúr Nap
Harmonikus fényszögnél a beszélgetések, a gondolatok kicserélése mindenképpen támogatott lesz a két fél között.
Nap (Éva) –Szaturnusz (Travolta) szextil
A harmonikus fényszögnél a Szaturnusz támogatja a Napnak az önkifejezési törekvéseit, diszharmonikus fényszögeknél pedig pont, hogy keresztbetesz neki. Ez nem annyira kellemes egy kapcsolat szempontjából.
Hold (Éva) –Jupiter (Travolta) szextil
Ez is házasságjelölő fényszög, egymás lelkének teljes, totális és törvényes elfogadása.
A Hold–Jupiter harmonikus állásai is törvényszerűen összehozzák a kapcsolatokat, sőt ezeket a hagyomány „házasságjelölőknek” mondja. A másik lelkének (Hold) teljes és törvényes elfogadása (Jupiter).
Vénusz (Éva) - Ascendens (Travolta) trigonEz egy érdekes állás, A Vénusz az nagyon meg tudja szeretni az Ascendenst. Mert mindig a bolygó az aktívabb fél, erre vigyázzunk, a tengely az passzívan „eltűri” jó értelemben a bolygó aktivitását, hogy közeledjen felé. A Vénusz az lágy, kedves, nőies, szépen közeledik. Ha ez egy nő és egy férfi Ascendensén áll, ott lehet nagy szerelem, mert akkor a Vénusz a férfinak az abszolút nőt testesíti meg, a nőiesség esszenciáját. Van, aki szerint ez nagy szerelmet jelent,. Az biztos, hogy a Vénusz nagyon is odalehet az Ascendensért, de az Ascendens tulajdonosa sokszor észre sem veszi, vagy egyszerű kedveskedésnek tulajdonítja a Vénusz udvarlását. Ha nőé a Vénusz, talán jobb, mint fordítva, hisz Vénuszként inkább azt szeretné, ha őt csábítanák el, minthogy ő csábítson.
Mars (Éva) - Merkúr (Travolta) trigon
Ha jól állnak, akkor a Merkúr a szavaival, gondolataival tettekre sarkallhatja a Marsot, amit aztán az megvalósít.
Mars (Éva) –Uránusz (Travolta) trigon
Szintén egy pörgetettséget jelent, bár nem annyira szexuális talán, mint a Vénusz–Uránusz, de mindenféle őrültségbe belevihetik egymást, az extrém sportoktól kezdve bármibe. Vigyázni kell, hogy nehogy veszélyes dolgokba vigyék bele egymást, ami törvénybe ütközik esetleg, mert az Uránusz ilyeneken nem fog gondolkodni.
Jupiter (Éva) - Ascendens (Travolta) trigon
Ez az abszolút elfogadás. Ez az agapé, az isteni szeretetet érezzük a másik felől, bármilyen megnyilvánulásunkat örömmel fogja fogadni, emiatt valószínűleg jól fogjuk magunkat vele érezni.
Szaturnusz (Éva) - Hold (Travolta) trigon
Ha jól állnak, akkor abszolút lelki támaszra talál a Hold a Szaturnuszban, egyfajta gyermeki biztonságérzetre.
Szaturnusz (Éva) - Merkúr (Travolta) szextil
Ha jól állnak, komolyabb probléma nincs, a Szaturnusz támogatja a Merkúrt a gondolataiban, a beszédmódjában, kifejezésmódjában.
Uránusz (Éva) - Jupiter (Travolta) trigon
Váratlan, hirtelen események, általában nem túl rossz kimenetellel. Szeretik a meglepetéseket.
Vénusz (Éva) – Plútó (Travolta) kvadrát
Nagyon erős szexuális vonzás, de nem olyan nyíltan, mint a Mars–Vénusznál. Viszont helyettesítheti azt. Ezzel is lehet szexuális életet élni, akár egy életen keresztül egy házaspárnál, de az is igaz, hogy sokkal többet fogják egymást kerülgetni, főleg az elején, mire összejönnek.Kiválthatja akár a Mars–Vénusz kapcsolatot is, de nagyon jellemzően, sosem lesz olyan nyílt és egyértelmű, mint amaz. Ez is nagyon erős szexuális vonzerő, de inkább játszmázást jelent, inkább egy háttérben lévő állandó vonzalmat, nehezebben fejlődik ki, nem annyira nyilvánvaló, nem annyira kezdeményező itt a Plútó, mint a Mars lenne a helyében. Akár évekig is kerülgethetik egymást, mire összejönnek. Mindig benne lesznek a játszmák, a manipulációk, egymás kerülgetése. Mindenképp a legkíméletlenebb fényszögkapcsolat, amolyan „se vele, se nélküle”.
Ami még érdekes, a Plútó–Vénusz kapcsolatban az ízlés is formálódik (Vénusz az ízlés, Plútó az átalakítás). Ilyen állással sokszor az a típus fog nekünk tetszeni, akit előtte ki nem állhattunk (a kopaszok, a macsók, a más nemzetiségűek, a ducik, az extrémek, stb.) Viszont épp ezért jó hír az ilyen állásnál, hogy egy pár még hosszú évek múlva is kívánatosnak és vonzónak érzi egymást, hiába csúnyultak vagy öregedtek meg közben, a vonzalom, a vágy megmarad.
Mars (Éva) –Plútó (Travolta) kvadrát
Elvileg lehet erőszakos állás, én inkább azt látom, hogy ez is egyfajta vonzódás, amikor egymás körül keringenek az emberek és nem tudják egymást elengedni. Van benne lelkesedés, manipulálás és ragaszkodás is egymás irányában. Csak a kvadrát és az együttállás számít igazából, és bár lehet benne szexuális töltet, általában nem ez a fő jellemzője. Jelentkezhet barátságban, tanár-tanítvány viszonyban is. A fő jellemzője egy érdekes jelenség, hogy ilyen esetekben a Plútó az, aki elkezd szaladgálni a Mars körül, egyszerűen fizikailag igényi a jelenlétét, ill. odavan érte, rajong érte.
Neptunusz (Éva) - Vénusz (Travolta) kvadrát
Nagyon idealizált kapcsolat, aminek előbb-utóbb „rossz vége lesz”. Valószínű, hogy kiábrándulás, csalódás lehet, a piedesztálra emelt személy le fog bukni arról az emelvényről és akkor csalódnak egymásban, ez nem kellemes dolgokat vetít előre. De az elején nagy belehabarodást mutathat a másik képzelt erényeibe.
Bár önmagában nem lenne negatív ez az állás, de a végeredmény könnyen lehet negatív. Ugyanis ez az állás azt eredményezi, hogy a Neptunusz felfokozottan rajongani kezd az Vénusz kinézetéért, gáncstalan lovagnak, angyalnak, nagyon-nagyon szépnek és finomnak látva őt. Rajong érte, de az álomvilágába nem fér bele, hogy az angyal időnként egyszerűen csak emberi tesz. Ettől a Neptunusz, ahogy az történni szokott vele, kiábrándul, vagy pedig addig-addig tűr és nyel, magából mártírt csinálva, amíg elmegy a kedve az egésztől. Miután a Neptunusz a csalás és ködösítés nagymestere itt, inkább fogja magát és elpárolog szó nélkül. Persze piszok rosszul érzi magát és bűntudata van és a továbbiakban jó sokáig nem mer majd a másik szeme elé kerülni. Mert azért érzi, hogy ezt nem így kellett volna intéznie, de nem tudta másképp megvédeni magát. A szegény becsapott Vénusz vagy Ascendens pedig csak áll és bámulja a Neptunusz hűlt helyét, haragszik rá istentelenül vagy neki is hatalmas bűntudata támad, hogy vajon mivel üldözte el szegény Neptunuszt.
Bár nem soroltam föl minden egyes állást,csak a jelentősebbeket, összeszámolva 5 negatív állás áll szemben 14 pozitiv állással kettejük képletének összehasonlításában! Azért ez igen jó arány, így valószínű, hogy ha ismernék egymást a mindennapokat is kellemesen , harmonikusan élhetnék meg egymással.
Reméljük, esetleg lesz még alkalma Évának találkoznia Travoltával egyszer az életben! <3
Published on July 10, 2019 00:23
July 9, 2019
FILMEK ÉS CSILLAGOK 9.
AZ ÉRTELEM MEGTALÁLÁSA, BELSŐ FEJLŐDÉS ÉS KITELJESEDÉS(Rüdiger Dahlke és Margit Dahlke "A Hollywood-terápia" c.könyve nyomán)
A 9. életszínpadon az ember az élet értelmét keresi. Ki vagyok? Honnan jövök? Van-e mélyebb értelme a történéseknek? Létezik-e magasabb terv amely meghatározza földi létezésünk minden eseményét ? Mi a boldogság?
A 9. ház: az ideák házaA ház jegye a folyton változó Nyilas, bolygója a Jupiter. Itt találhatóak tanulmányaink, ideológiáink, elméleteink, a módszer, ahogyan elsajátítjuk a minket körülvevő világ szabályait, törvényszerűségeit, és módszeresen belső elvárássá alakítjuk őket. A jegy szülöttei határozott, néha idealisztikus világképpel, erkölcsi és etikai értékrenddel rendelkeznek, emiatt azonban sokszor kerülnek konfliktusba a mindennapok során, és rá kell jönniük, hogy az elmélet és a valóság néha eltér egymástól.
Kulcsszavak: tanulás, tudás, idealizmus, eszme, erkölcs, etika, világkép, útkeresés, elméleti energia, világkép, teória.
A Nyilas jegy általános jellemzése
Legfelsőbb szinten képes a teljes megvilágosodásra, igazi bölcs, aki fel tud lépni a legmagasabb szellemi szintekre is, szellemisége a kapocs az anyagi és a szellemi világ között.
Középső szinten a változás, a változtatás dominálnak az életében, mindent és mindenkit a saját képére akar formálni, visszaél hatalmával, hajlamos az önhittségre, fölényes.
Legalacsonyabb szinten képtelen a valós értékek felismerésére, külsőségek alapján ítélkezik. Csak saját érdekeit tartja szem előtt, álszent és nagyképű, mindent és mindenkit kihasznál a saját céljai elérésének érdekében.
Legújabb testamentum (2015)
Isten nem a mennyekben, hanem Brüsszelben él. Feleségével és lányával egy kispolgári ízléssel berendezett lakásban tengeti mindennapjait, dolgozószobájából keserítve meg az életünket. Ha azt hittük, hogy csak véletlenül esik a lekváros kenyér mindig lekvárral lefelé a földre, vagy hogy csak pechünk van, hogy a pénztárnál mindig a mi sorunk a leglassabb, akkor tévedtünk. Isten azzal üti el az idejét, hogy ezekhez hasonló bosszantó szabályokat ötöl ki, hogy megkeserítse az életünket. A fia egyszer már fellázadt a mogorva, rosszindulatú, befordult apja ellen, de az Újszövetség nem oldott meg mindent. Most Isten lánya, a tízéves Ea a soros, hogy kimenjen az emberek közé és új alapokra helyezze a világ működését. Ea feltöri apja számítógépét, az embereknek sms-ben kiküldi haláluk időpontját, ezzel káoszt szabadít a világra, majd megszökik, hogy hat új apostolt keressen, akikkel megírhatja a Legújabb testamentumot.
Johanna nőpápa (2009)
Időszámításunk szerint 814-ben járunk; egy olyan korban, ahol a nőknek csak egy sorsuk lehetett: dolgozni, sok-sok gyereket szülni és fiatalon meghalni. De Johannának (Johanna Wokalek), az Ingelheim városában született fiatal nőnek mást diktál a hite. Megismerkedik Gerold gróffal (David Wenham), a város püspökének kegyeltjével. Kettejük között szerelem szövődik, de a háború hamarosan elválasztja őket egymástól, s Johanna érzi, hogy hite és végzete új feladat elé állítja őt. Férfinak adja ki magát és Johannes testvérként beáll a fuldai bencés rendbe, ám inkognitója hamarosan veszélybe kerül, ezért kénytelen Rómába menekülni. Miközben egyre magasabbra jut az egyházi hierarchiában, újra és újra szembesül a kérdéssel, hogy kinek adja a szívét: istennek vagy annak a férfinak, akit még mindig szeret. A döntés azonban kikerül a kezébôl, mikor I. Sergius pápa (John Goodman) meghal, és őt nevezik ki utódjának.
Az igenember (2008)
Carl Allen (Jim Carrey) a válása után teljesen bezárkózik, és csak kedvenc horrorfilmjeinek él. Hiába próbálja őt barátja, Peter (Bradley Cooper) kirángatni a gödörből, mindig mindenre nemet mond. Egészen addig, amíg össze nem hozza a sors egy félőrültnek látszó ismerősével, aki elcipeli őt Terrence (Terence Trump) szemináriumára. Maga sem tudja, hogyan és miért, de fogadalmat tesz, hogy mostantól mindenre igent mond. Az igeneknek köszönhetően az utcai verekedéstől az előléptetésig mindent átél, még a nagy szerelmet és annak az elvesztését is.
Hector a boldogság nyomában (2014)
A pszichiáter Hector válságban van: az élete aggasztóan unalmassá vált, és egyre fáradtabb. Elmondja a barátnőjének, úgy érzi magát, mint egy csaló: mert nem is érzi az élet igazi ízét, mégis ő ad tanácsokat másoknak. Egy hirtelen ötlettől vezérelve Hector elhatározza, hogy körbeutazza a világot, hogy rátaláljon az igazi boldogságra. Útja során különböző emberekkel találkozik, mind másban – pénzben, hatalomban, a családban – véli felfedezni boldogsága forrását.
Vándorút (2010)
Tom fia a Camino de Santiago, vagy más néven Szent Jakab zarándokúton, egy viharban veszítette életét a Pireneusokban. A kaliforniai orvos Franciaországba, St. Jean Pied de Portba utazik a fia maradványaiért, hogy elintézze a formaságokat. Ám ahelyett, hogy ezután hazatérne, elhatározza, hogy beteljesíti a fia vágyát, és végigjárja a zarándokutat. Tom rájön, hogy az utazását tekintve nincs egyedül. A világ minden részéből érkező zarándokokkal találkozik, akik a saját problémáikra, életük értelmére keresik a választ.
Vadon (2014)
Cheryl fiatal, mégis úgy érzi, mindent elveszített. Az élete összeomlóban van (és ő is mindent elkövetett, hogy tovább omoljon), de lát kiutat. Csak nagyon hosszút. Bár életében nem kirándult, egy hirtelen ötlettől vezérelve vándorútra indul. Több mint 1500 kilométert gyalogol az Egyesült Államok nyugati partvonalán. Átkel a Mojave sivatagon, megmássza a Sierra Nevadát, végiggyalogol Kalifornián és Oregonon, kibírja a havat és a forróságot. És legfőképpen: a magányt. Hosszú útja során persze sok emberrel találkozik, köt barátságokat és túlél néhány ijesztő kalandot: de az igazi társaságát a múltjából meríti. Menet közben a régi, elrontott élete szereplői kísértik.
Published on July 09, 2019 07:42


