Az ​eltűnt idő nyoma Quotes

“Minden fotográfia időparadoxon. Időn beüli időtlenség, mulandó örökkévalóság. Fényképezni nem más, mint kivonni a valóságból az időt egy pillanatra, majd visszaadni ezt a pillanatot az időnek. A legpontosabban talán Roland Barthes fogalmazza meg ezt a paradoxont, amikor Lewis Payne kivégzése előtti portréjáról azt írja, hogy meg fog halni, pedig már nem él.”
― Attila Bartis, Az ​eltűnt idő nyoma

“Jó nekem, ha fényképezőgépet veszek a kezembe. Megkockáztatom, jobban szeretem, mint az írást. Nem a fotográfiát szeretem jobban az irodalomnál, az összehasonlítás puszta ténye is nagy dőreség lenne, hanem a fényképezést mint foglalatosságot szeretem jobban az írásnál. És ezen mit sem változtat, hogy ellentmond az észérveknek. Ezen még az sem változtat, hogy alapvetően úgy írok, ahogy gondolkodom, viszont ritkán adatik meg úgy fényképeznem, ahogy látok.”
― Attila Bartis, Az ​eltűnt idő nyoma

“Nagyváradon véletlenül kiszaladt a számon egy
mondat, hogy megbolondulnék, ha egyetlen hátsó
udvart vagy arcot vagy virágcsokrot kéne fényképezzem egész életemben, ha egy úgynevezett alkotói koncepció ketrecében találnám magam.
Amire valaki megjegyezte, hogy de hiszen ugyanazt a nőt
fényképezte majd két évtizedig.
És bele is bolondultunk, vágtam rá, még mielőtt belegondoltam volna, hogy mit beszélek.
A közönség pedig hálásan nevetett.”
― Attila Bartis, Az ​eltűnt idő nyoma

“Van egy kérdés, amit ha feltesznek, márpedig természetesen újra és újra felteszik, nevezetesen, hogy
miként hat a fényképezés meg az írás egymásra,
egyszerűen ostobának érzem magam. És bizony semmi nem
vált ki annyi ingerültséget, mint amikor látványosan megkérdőjeleződik a tudásunk valami olyasmiről, amit elvileg
nálunk jobban senki nem tudhat. A legőszintébb, zsigeri válaszom az lenne, hogy: Sehogy. Nem tudom. Mi köze hozzá.
Ön él szexuális életet? És tudja, ez miként hat a táplálkozására? Nem tudja? Pedig hat rá. Higgye el nekem, hogy hat.
De hát ezt persze nem mondja az ember. Helyette inkább hebegek-habogok valamit a szövegekben megjelenő fotográfusokról meg az albumok asszociációra épülő szerkezetéről.
És legnagyobb döbbenetemre kielégítőnek találják a választ.”
― Attila Bartis, Az ​eltűnt idő nyoma