Egy nap a láthatatlan házban Quotes

“Az érdekes napok ritkák. Kevés az olyan, amelyet Mozart érdemesnek tartana a megzenésítésre, mint Figaro házasságának a napját. Hogy életünknek melyik napja volt döntő fontosságú, azt úgyis csak évtizedek múltán vesszük észre. Az a nap, amelyen az ember a kis kofferbe pakolja a borotvakészletét, nyakába veszi a lódenkabátot, és kiballag a pályaudvarra, magában véve nem érdekes nap. Az sem nagy esemény, ha az embernek azt mondja a fia: Apám, tökkelütött hülye vagy. S ilyen jelentéktelen napokon csúszik át az ember élete egy más pályára, ilyenkor nyílik meg egy más valóság, amelyből az előző lét mind álomszerűbbnek tűnik.”
― Lénárd Sándor, Egy nap a láthatatlan házban

“Abban, hogy példák elrettentenek, nem hiszek. A harmincéves háború szörnyűségeit is leírták, tökéletes és hátborzongató rézkarcokkal illusztrálták – de az elkövetkező háborúk nem lettek emberségesebbek. Arról, hogy ne jöttek volna újabbak, szó sem volt. A karóba húzott emberek üvöltése nem rettentette el a bűnözőket a bűntől, a bírákat az ítélettől, a hóhérokat a pénzkeresésnek ettől a módjától. Sőt, még a művészeket sem rettentette el attól, hogy városképeik előterét egy-két karóba húzott honpolgár képével ne élénkítsék.”
― Lénárd Sándor, Egy nap a láthatatlan házban

“[…] hogy miért emelkedik épp a civilizált országokban a bűnözők száma, hogy miért nem félnek a csirkefogók és a gazemberek az egykor félelmetes börtöntől: mert a mindennapi életük is börtönökben, ég nélküli szobákban játszódik le.”
― Lénárd Sándor, Egy nap a láthatatlan házban

“Csak a kertben és a zenében van élet. Minden más játék, szerep vagy tévedés, ha nem hazugság.”
― Lénárd Sándor, Egy nap a láthatatlan házban

“A nyomortanyákon nevelkedett gyerekek nem tudták, mit szabad, s később talán szabadságvesztésre ítélték őket. A jó (Istenem, kinek jó?) család gyereke életét szabadságvesztéssel kezdte, s körülötte mindennap valami másról derült ki, hogy nem szabad.”
― Lénárd Sándor, Egy nap a láthatatlan házban

“Az orvos adagol a páciensének. A pácienst nem adagolja senki. Aki jó emberi viszonylatokat kíván, annak a percmutatóval (vagy ha nincs órája, a szívverésével) kell adagolnia: mennyit bír el belőlem, gondolataimból, jelenlétemből az, aki előttem áll? Mennyit bírok el én, anélkül hogy összeroppanjak, hogy neurózist kapjak, hogy feldühödjem, hogy unatkozzam, valaki másból? Mi a két adag közti átlag? Ki olyan színtelen, ízetlen, érdektelen, hogy minden adagban tűrhető, mint a víz? Ki olyan fontos és éltető, hogy minden nap szükség van rá, mint a kenyérre?”
― Lénárd Sándor, Egy nap a láthatatlan házban