Ezüst sávok, arany liliomok Quotes

“-  Holdanyánk, Napapánk, őseink szellemei! Vigyázzatok e párra, adjatok nékik boldogságot, gazdagságot és hosszú életet! Töltsétek meg jurtájukat gyermekekkel, ládáikat arannyal és ezüsttel, tömlőiket kumisszal, kölessel és hússal! Ne engedjétek, hogy bármi is szétválassza őket!”
― Csikász Lajos, Ezüst sávok, arany liliomok

“– Na, beszéljük meg az útitervet, aztán bemegyek Colocsára István érsekhez. Meg kell látogatnom főpap társamat, mert így kívánja az illendőség, és minden bugris áskálódna, az udvari nép meg a pofáját jártatná, ha nem így tennék, de már előre utálom a mai estét. Péntek van, és főtisztelendő barátom szigorúan tartja magát a reglamához: híg spenótfőzelék lesz a vacsora és egy keményre főtt tojás, bor helyett meg vizet ihatunk, mint a tulkok. Hadba megyek, és olyan ételt kell ennem, ami nem ad erőt, csak fingani lehet tőle! Komolyan mondom, i”
― Csikász Lajos, Ezüst sávok, arany liliomok

“A bej nyugat felé nézett, ahol súlyos, sötét felhők kapaszkodtak az égre. Itt még enyhe napsütés cirógatta a földet, de az ég alja már nehéz őszi esőket ígért. Balabán még egy percig vizsgálta az egyre jobban beboruló eget, aztán hátat fordított neki. – Változnak a szelek, fiaim, nehéz viharok jönnek.”
― Csikász Lajos, Ezüst sávok, arany liliomok

“– Legfőbb isteneink a Hold- és a Napisten. Minden kun tiszteli őket, de nem egyformán. Egyes törzsek és nemzetségek inkább a Hold-, mások pedig a Napistent helyezik előtérbe. Mi, Olások, a Holdat követjük, ruháinkat, sátrainkat az ő színeivel, a kékkel és a fehérrel díszítjük. Jobban kedveljük az ezüstöt és a zafírt az aranynál és a rubinnál, mert ezek a Holdisten színei, míg az utóbbiak a Napé. Hiszünk abban, hogy a bátrak a haláluk után a felsővilágba kerülnek, és ide jutnak azok is, akik sokat tettek a nemzetségükért. Hiszünk abban, hogy szellemek népesítik be a földet és az eget, akik árthatnak vagy segíthetnek nekünk. Szeszélyes kedvük megnyerésére gyakran mutatnak be áldozatot a sámánjaink.
– Ők a papjaitok?
– Olyasfélék, de ne hasonlítsd őket a keresztény papokhoz! Egy sámán nem átkoz ki, nem szedi el a termésed tizedét, nem küldi rád a katonákat, ha nem tetszik neki a viselkedésed, és nem vet máglyára, ha el akarod hagyni a hitét. A sámán közvetítő köztünk és a túlvilág között. Nagy a tudása és beszél a szellemekkel, de nem ellened használja fel mindezt, hanem érted. Gyógyít, ha beteg vagy, tanácsot ad, ha szükséged van rá, és megkérdi a szellemeket, ha ezt szeretnéd.”
― Csikász Lajos, Ezüst sávok, arany liliomok

“Lassan csordogáltunk végig a Szamoson. Kétoldalt hol mocsaras, hol füzes partok maradoztak el mögöttünk, a folyó szeszélyes, hajcsatszerű kanyarulatai időnként keskeny félszigeteket vettek körül. A partokat végig elborította a nád, a sűrű nádasok csak ott szakadtak meg, ahol vén, hatalmas fűzfák lógatták ágaikat a lassan hömpölygő vízbe. Hol egy poszáta, hol nádi rigó, hol fülemüle hangját hozta felénk a szél, amikre időnként a toportyán, a nádi farkas üvöltése válaszolt. Nemes kócsagok gubbasztottak a fűzfák kiszáradt, csupasz ágain, szürke gémek ballagtak a folyó szélén, és láttunk egy barna héját is, amint elkapott és széttépett egy kismadarat. Az utolsó gólyák még ott álldogáltak a sekélyesben, vagy épp a fejünk felett köröztek, de a fecskék már távoli hazájukba repültek. Néhány fa lombja sárgulni kezdett, a nád elveszítette üdezöld színét, egyre több jel mutatta, hogy véget ért a nyár. Sietnünk kellett volna, hogy mire beköszönt a rossz idő, minél távolabb kerüljünk Erdőelvétől, de a vénasszonyok nyarának langymeleg időjárása bennünket is ráérőssé tett.”
― Csikász Lajos, Ezüst sávok, arany liliomok

“A bányának megvolt a maga szépsége is, csak sok időt kellett ott eltölteni, hogy észrevehesse az ember. A magasból lenézve apró fénypontokként láttuk a munkások mécseseit, voltak, amelyek szentjánosbogarakként mozogtak, és voltak, amelyek hosszú sorokba rendeződve álltak. Az első leereszkedéskor még nem tudtuk, hogy a fejtés rendje miatt kell sorban dolgozni, akkor még csak bámultuk a nem mindennapi látványt. Szép volt még maga a só is, ami mindenfelől körülvett bennünket. Hol hófehér padokban állt, hol szürkésebb csíkok rajzoltak rá szeszélyes mintázatot, hol egészen sötét, szinte már fekete falakban magasodott előttünk. Akármilyen színe is volt, varázslatosan csillogott a mécseseink fényében.”
― Csikász Lajos, Ezüst sávok, arany liliomok

“Tovább vánszorogtunk a Duna felé. Tudtuk, hogy sem Istenre, sem emberre nem számíthatunk. Azt hiszem, ekkor jöttem rá igazán, hogy a papok éppolyan gonoszak és haszonlesők, mint az országot pusztító nagyurak. Még Ordasfán sem gondoltam erre, pedig hányszor láttam Erazmus atyát könyörtelenül átgázolni mindenkin, aki nem tudott valamit betölteni a Szent Márton-i apát feneketlen zsákjába. Talán az, hogy nemesi származásom mentesített az adózás alól és soha nem kellett megismernem Márton tíznagy korbácsát, érzéketlenné tett a jobbágyok sorsa iránt. Most, hogy ugyanezzel az érzéketlenséggel találkoztam, kinyílt a szemem. Gyűlöltem a papot, akinek csak futó kényelmetlenséget okozott, hogy hittársait eladják, aki oly könnyedén lépett túl mindenen, amire papi esküje kötelezte volna. Ha a betűje nem is, de a szelleme igen…
„Testvérek vagyunk az Úrban”, mondta egyszer egy vándorló szerzetes, aki vihar elől menekülve kért szállást nálunk, és apám szélesre tárta az ajtaját előtte. Ferenc testvér, mert így hívták a barátot, hihetetlenül koszos csuhát viselt, saruit összekötözte és a vállán cipelte. Bal kezére nyomorék volt, de jobbjával olyan áhítattal tudott keresztet vetni, hogy szinte kigyulladt mellette a levegő. Egész este a felebarátságról és a szeretetről beszélt, és éreztem is, hogy minden szavát komolyan gondolja. Másnap hálás szívvel mondott köszönetet és megáldotta házunk népét. Sokáig néztem utána, ahogy lassú léptekkel csoszogott végig az úton. Ő volt az egyetlen egyházfi, akiben feltétlen megbíztam volna, akiről el tudtam képzelni, hogy hiszi is azt, amit prédikál.”
― Csikász Lajos, Ezüst sávok, arany liliomok

“Már akkor is gyanús volt nekem, hogy a közismerten pénzéhes szerzetes nemcsak hogy ingyen végezte el a szertartást, de még pénzt is adott. Később jöttem rá, amikor rabságom alatt volt időm végiggondolni életem addigi történetét, hogy a pap nem tudhatta, kinek a gyerekeit tartják a keresztvíz alá: az övét vagy a kovácsét. Mivel nem lehetett biztos a dolgában, inkább úgy tett, mintha Isten rendelésének próbálna a saját eszközeivel megfelelni, nem akart a bujálkodás bűne mellé másikat is beszerezni. Benedek atya határozottan készült a túlvilági megmérettetésre: abban biztos volt, hogy a tisztítótűz vár rá, de az idejét minél rövidebbre akarta szabni...”
― Csikász Lajos, Ezüst sávok, arany liliomok

“Sohasem tudhatjuk, a szerencse kereke épp merre fordul velünk. Erre az igazságra akkor még nem jöttem rá, de biztos vagyok benne, ha akkor apám nem gondol a jövőmre, nem éltem volna túl életem nehéz időszakait. Mind a mai napig hálás vagyok neki ezért, és remélem, lelke a túlvilágon meglelte nyugalmát, legyen az a keresztények mennyországa vagy az ősi magyar hit felsővilága. Én felnőtt, sokat megért fejjel inkább a felsővilágot választanám. A keresztény mennyország az Isten trónusához vezető lépcsőkön álldogálással és az Istent dicsérő énekek zengedezésével azt hiszem, sivár hely lehet. Örökkön-örökké dicsérni az Urat és semmi egyéb szórakozás: nem nekem való időtöltés…Amúgy ha a keresztényeknek van igazuk, úgysem kerülhetek a mennyekbe, hisz öltem, cselt szőttem és pogányok között is éltem hosszú ideig, akiket ráadásul nagyon meg is szerettem. Viszont ha minden keresztény téved, és az istenük nem létezik, de igaza van a sámánoknak, akkor a felsővilág vár rám, és ott biztos nem öl meg az unalom. Tényleg, megölhet valakit a mennyországban az unalom? Hisz oda már úgy kerül az ember, ha meghal… Egyszer elmondtam ezeket a gondolataimat egy domonkos szerzetesnek, aki azt sem tudta, hogy megbotránkozzon vagy elszörnyülködjön rajtuk. Vöröslő fejjel és egyre emelkedő hanggal próbálta az eretnek gondolatokat kiűzni a fejemből, én meg annál jobban ellenkeztem vele, minél erősebben igyekezett elfordítani az istentelenségtől. A végén már az üvöltötte, hogy az egyház bírósága elé citál, és gondoskodik róla, hogy más embereket ne fertőzzek meg bűnös szavaimmal. Csak nevettem rajta, aztán úgy fordultam meg a lovammal, hogy a fara beletaszította az út menti latyakba. Fekve átkozódott, nekem még a vasderesem is tiszta szívből röhögött, aztán otthagytam ordibálni a sárban…”
― Csikász Lajos, Ezüst sávok, arany liliomok