Still Alive Quotes

“Freunde ergänzen einander, ergänzen heißt ganz machen, um das nötig zu haben, muß man beschädigt sein, aber wenn man es nötig hat, so kann man auch niemand brauchen, der auf dieselbe Art beschädigt ist, sondern jemand, der andere Schäden aufweist. Die Freunde füllen die Lücken, komplementär, sie holen auf, was einem fehlt, sie tun, was man versäumt hat, Verwandte tun das nicht, oder wenn, dann nur zufällig.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“the more we have to put up with, the less tolerant we get”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“I could be proud to have survived what some have called the asshole of creation, proud that it held me and couldn't keep me. But it is dangerous nonsense to believe that anyone contributed much to her own survival.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“The death camps seem easier to comprehend if we put them all into the basket of one vast generalization, which the term "death camps" implies, but in the process we mythologize or trivialize them.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“The old idea, or rather the old prejudice, that women are protected by men was so deeply ingrained in that society that they overlooked what was the most obvious, that is, that the weakest and the disadvantaged are the most exposed.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“Remembering is a branch of witchcraftt; its tool is incantation. I often say as if it were a joke – but it's true – that instead of God, I believe in ghosts. To conjure up with the dead you have to dangle the bait of the present before them, the flesh of the living, to coax them out of their inertia. You have to grate and scrape the old roots with tools from the shelves of ancient kitchens. Use your best wooden spoons with the longest handles to whisk into the broth of our fathers the herbs our daughters have grown in their gardens. If I succeed, together with my readers – and perhaps a few men will join us in the kitchen – we could exchange magic formulas like favorite recipes and season to taste the marinade with the old stories and histories offer us, in as much comfort as our witches’ kitchen provides. It won't get too cozy, don't worry: where we stir our cauldron, there will be cold and hot currents from half-open windows, unhinged doors, and earthquake-prone walls.”
― Ruth Kluger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“Where there is no grave, we are condemned to go on mourning. Or we become like animals and don't mourn at all. (I know that even some animals mourn). By a grave I don't necessarily mean a place in a cemetery, but surely clear knowledge about the death of someone you have known. For my mother, there was never a day on which she could be sure that the two, her husband and the boy, had not escaped. Hope was like a limited quantity of liquid which gradually evaporates.”
― Ruth Kluger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“I used to think that after the war I would have something of interest and significance to tell. A contribution. But people didn't want to hear about it, or if they did listen, it was in a certain pose, an attitude assumed for this special occasion; it was not as partners in a conversation, but as if I had imposed on them and they were graciously indulging me. The current craze for oral history and interviewing harbors a related flaw of one-sidedness, even though the interviewer is doing the imposing: he or she contributes nothing except and implied superiority to suffering. Beware of this kind of awe which easily turns into its opposite, disgust. For we like to keep the objects of both emotions at arm’s length, in instinctive revulsion.”
― Ruth Kluger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“...minds can't be set like clocks.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“I have just described an unforgettable event in my life, and yet I hardly ever get a chance to speak of it. It doesn't fit the framework of social discourse.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“For shame doesn't arise from the shameful action, but from discovery and exposure.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“A KZ-ekben nem írtak nagy verseket. Ha nem így volna, még azt mondhatnánk, hogy a lágerek jók voltak valamire, mondjuk megtisztulásra, aminek nagy művészet lett az eredménye. De semmire se voltak jók.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“Göttingeni doktoranduszokkal és docensekkel ülök egy ebédlőasztalnál. Egyikük beszámol arról, hogy megismert Jeruzsálemben egy idős magyart, aki elmesélte, hogy Auschwitzban tartották fogva, aztán mégis „ugyanazzal a levegővel” szidni kezdte az arabokat, hogy azok micsoda utolsó emberek. Hogy beszélhet így valaki, aki megjárta Auschwitzot, kérdezte a német férfi. Közbeszólok, a szükségesnél talán keményebben, hogy mégis mit várnak, Auschwitz nem tanintézmény volt, semmire sem tanított meg, legkevésbé toleranciára és emberségre. A koncentrációs táborokból semmi jó sem származott, ő meg pont erkölcsi megtisztulásra számít? A táborok a leghaszontalanabb, legfölöslegesebb intézmények voltak, ezt annak is fel kell ismernie, aki amúgy semmit sem tud róluk.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“In class I was out of place because I could so easily be distracted from concepts by metaphors and facts. Clearly, I was less intelligent than I had hoped, and I felt frustrated by an inarticulate notion that something was wrong if old material was processed as if the immediate past and the uncertain future had no bearing on it.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“I fell on my feet and found my bearings because of these. I could talk to them. They listened and answered, for or against, but always weighing what they had heard, unlike my mother, who used language for manipulation, not to express an opinion or state a fact. What sounded like a fact might be a lie, and every opinion was tailored for the moment.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“Sie nahmen mich wahr und ließen mich sein, wie ich war. (Bei denen bleib ich.)”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“Even in those days I was struck by a thought which I confess has more of a hold on me than moral outrage about the great crime. It is the absurdity of the whole thing, of the senselessness and waste of those murders and deportations which we call Holocaust, Shoah, “Final Solution” (in quotation marks), the Jewish catastrophe – new terms, one after the other, because the words decay even as we use them. The irrationality of it all, how easily it could have been prevented, how nobody profited from my carrying rails for a railroad that was never finished, instead of attending school. Again and again I think: chance, accident. I know as much as the next person how this catastrophic breakdown of what we took for European civilization came about, but the historical backdrop doesn't really explain how a 12-year old girl ended up in Christianstadt, sentenced to do men's work, and of course doing it poorly, so that her contribution to the war effort was worthless to the exploiters. Our explanations amount to no more than a shopping list of previous events. And the sum under the bottom line is made to be the inevitable result of what stands above.”
― Ruth Kluger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“Any event you can turn into literature becomes, as it were, speakable.”
― Ruth Kluger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“Honor the dead, but mistrust the living.”
― Ruth Kluger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“I used to think that after the war I would have something of interest and significance to tell. A contribution. But people didn't want to hear about it, or if they did listen, it was in a certain pose, an attitude assumed for this special occasion; it was not a partners in a conversation, but as if I had imposed on them and they were graciously indulging me.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“It had been an occasion for reminiscing, but there are limits. And so my childhood falls into a black hole.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“fear feels like sand on your tongue”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“Nemrégiben akadémiai közönség előtt tartottam előadást a KZ-túlélők önéletrajzi beszámolóiról. (…) Azt mondtam, az a probléma, hogy a szerző életben maradt. Emiatt az olvasóban szemmel láthatóan jóváírásra támad igény, amit levonhat a nagy tartozásból. Olvassuk, és körülbelül azt gondoljuk: végül is minden simán alakult. Aki ír, az életben van. A beszámoló, amelyet tulajdonképpen csak azért hoztak létre, hogy a nagy kiúttalanságról tanúskodjon, a szerző keze alatt „escape story”-vá nőtte ki magát.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“Evés után arról beszéltünk, miért nem tört ki pánik a kivégzéseknél; pozitívba fordítva ez annak a kérdése, hogy miért nem volt ellenállás. Ebben a kérdésben rögtön ott a követelés: kellett volna, hogy legyen. Azt mondtam, hogy mindig is szégyentelennek találtam az élők részéről, hogy a meggyilkoltaktól még olyasmit is elvárnak, hogy hogyan kellett volna viselkedniük a haláluk előtt, ami elviselhetőbbé tenné számukra a megölésüket, a hasztalan ellenállás gesztusait például, vagy mártírokhoz illő higgadtságot. Ők nem értünk haltak meg, és mi – Isten tudja – mi sem értük élünk.
Azok az emberek, akikkel egy asztalnál ültem a La Hiére-ben, túl értelmesek voltak ahhoz, hogy szükségük legyen erre a kioktatásra, de mégsem készek arra, hogy annyiban hagyják. Csönd támadt. Aztán azt mondta egy okos és elismert történésznő: „Vannak jelei annak, hogy vigasztalni próbálták egymást, nem jobb ez még az ellenállásnál is?” És csend megint.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“Pszichológusok úgy vélik, például Bruno Bettelheim, hogy egy kiegyensúlyozott, értelmes ember, akit nem rontott meg a polgári nevelés, képes alkalmazkodni az új körülményekhez egy Auschwitz-szerű helyen. Én máshogyan gondolom. Azt hiszem, hogy Auschwitzban legjobban a kényszerneurotikusok találták fel magukat, akiket a paranoia fenyegetett, mert ők ott landoltak, ahol a társadalmi rend – vagy rendetlenség – utolérte a kényszerképzeteiket.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“Nálunk, zsidóknál csak a férfiak mondják a káddist, a halotti imát. Mindig barátságos nagyapám, akire kitárt karral és ajándékokkal teli zsebekkel tudok csak visszaemlékezni, megjátszott szomorúsággal állítólag azt mondta a kutyájának: „Te vagy itt az egyetlen, aki káddist tud mondani értem.” Így beszélt a kutyájával a lányai előtt, és ezt anyám minden kritika nélkül mesélte, beletörődött a lekicsinylésbe, ami a zsidó lányoknak adatott.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“Gyakran meséli nekem [történész férjem], milyen hideg volt 1944-45 telén. Egyszer összeszedtem minden bátorságom, és azt mondtam, hogy a szóban forgó kemény télre én is emlékszem, és igen pontosan, mert nem volt vastag takarónk, meleg ruhánk, se az amerikai haderő kielégítő élelmiszeradagjai. Kijön a sodrából, mert olyan emlékeket idézek fel, amelyek az övével versengenek. Akkor tanultam meg, hogy a háború a férfiaké.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“How are we ever going to understand what happens when a civilization comes apart at the seams, as it did in Germany, if we fail to see the most glaring distinctions, such as the gender gap?”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“The Shoah involved millions of people, it was a unique experience for each of them.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered

“The the Shoah involved millions of people, it was a unique experience for each of them.”
― Ruth Klüger, Still Alive: A Holocaust Girlhood Remembered