A magyar nemzet biztonsága Quotes

Rate this book
Clear rating
A magyar nemzet biztonsága A magyar nemzet biztonsága by László Krasznahorkai
284 ratings, 4.07 average rating, 43 reviews
A magyar nemzet biztonsága Quotes Showing 1-1 of 1
“Szerette mindazokat, akik a földön éltek, meg akik a fákon, a levegőben, a barlangokban, a folyókban, vagy az óceánok irdatlan mélységeiben, és a szeretetét nem tudta mérlegen súlyozgatni, hogy az egyiket jobban, a másikat nem annyira, mindenkit szeretett, és mindenkit egyformán, csodálatosnak gondolta és látta őket, de magyarázatot nemigen tudott volna adni rá, mivel fel sem merült benne, hogy egy ilyen kérdésnek az ő esetében volna bármi értelme, fel sem merült, és tényleg nem, hogy lehetne másképpen is, azaz nem szeretni mindazokat, akik a földön élnek, meg akik a fákon, a levegőben, a barlangokban, a folyókban, vagy az óceánokban, már hajnalonként, a szendergésnél, mikor az ember még nem nyitja ki a szemét, gyakran játszott azzal kiskorában, s gyakran még ma is, hogy csak hagyta, hogy a szempillái pusztán észleljék a fényt, ami beszűrődött az ablakon, hogy érezze, erre a fényre teljes bizalommal ráépítheti az elkövetkezendő napot, sőt az egész életét, és ebben döntő szerepet játszott a függöny”
László Krasznahorkai, A magyar nemzet biztonsága