Kerengő Quotes

“- Az ilyenek a legvadabb önszeretők - folytatja Virág Miki, mert érzi, hogy a siker tovább aknázható. - Tetszelegnek abban, hogy minél kínosabb helyzeteket provokálva maguknak csak még erősebben kínlódhassanak. Ezek keresik az alkalmat, hogy megalázzák őket. Áldozatnak születtek, és ezt ők is tudják. Szenvednek attól, hogy nem szeretik őket, ámde ők szenvedni szeretnek a legjobban, nekik a boldogtalanság kéj, és az ember akkor teszi velük a legnagyobb jót.”
― György Spiró, Kerengő

“Az én maximális programom: tudni. Tudni ezt az egyetlen igazságot. Én megtudhatom, mert én vagyok a hordozója. Csak arra kell törekednem, hogy láthatóvá tegyem. Le kell fosztanom, le kell vakarnom magamat erről a bennem rejtőző igazságról. Le kell marcangolnom a húsomat, szét kell törnöm a csontjaimat, és akkor az igazságom napvilágra kerül. Tudnom kell, még akkor is, ha ez a tudás átadhatatlan. Mint ahogy minden igazi tudás átadhatatlan.
Ma nincs erkölcs, és az egyetlen igazságnak nem lehet a birtokosa más, mint erkölcsös ember. Erkölcsös az, ami másnak jó, én pedig beledöglöm. Nem az önmegsemmisítés az erkölcsös, az önmagában még céltalan. De ha az önmegsemmisítés valaki másnak használ, akkor már erkölcsösnek tekinthető. Az önfeláldozás az erkölcsös, nem az életösztön. Logikus: az életösztön tudatlan, velünk született, egyéniségünknek semmilyen befolyása sincs rá. Önfeláldozni csak szellemmel rendelkező lények képesek. Nincs olyan ösztönlény, növény vagy állat, amely képes lenne az önfeláldozásra.
Erkölcsös az, ha önmagam kísérletezem, hogy megtudjam az adott jelen egyetlen érvényes igazságát. Ez azt jelenti, hogy nem szabad máson kísérleteznem. Amit tudok, azt önmagamból kell kibányásznom - előre feltételezve, hogy ami rám érvényes, az mindenki másra is érvényes. Én, mint az egyedül érvényes igazság hordozója, nem vagyok különb a többinél. Tehát nincsenek előjogaim, nem lehetnek kedvezményeim csak azért, mert az én igazam igazabb a többiekénél. Valószínű, sőt, szükségszerű, hogy az adott korban egyedül érvényes igazság hordozója az igazságot tehetségénél fogva hordozza, erről nem tehet, és emberi nagysága csak akkor bontakozik ki, ha vállalja, hogy az igazságot kibontja magából. Nyilvánvaló, hogy az egyedül érvényes igazságot tehetségük szerint többen hordozzák az adott jelenben, de emberi gyengéjüknél fogva a többiek nem tudják kibányászni magukból. Nem vállalják. Megfutnak. Következetlenek. És mint ilyenek, önkezükkel dobják el saját tehetségüket.
Megvessem őket én, aki vállalom a kínokat? Nincs rá jogom. Nekem kevesebb van megengedve, mint bárki másnak. Mindenki más lehet erkölcstelen, csak én nem.
Az én erkölcsöm az akaratom. Ebben a pocsolyában mindegy, mit tesz az ember. Nincsen különbség a gyilkos és az áldozat között. Nincsen különbség az élet és a halál között. Minden élet, vagy minden halál: a fogalmazás önkényétől függ, hogyan fogjuk fel. Minden erkölcstelen, vagy minden erkölcsös, ha úgy tetszik. De ebből a pocsolyából nem felejthető ki az akaratom. Nincsen élet, de én akarom, hogy legyen. Nincsen különbség élet és halál között, de én akarom, hogy legyen. Azt akarom: legyen különbség! És mert akarom, van különbség.”
― György Spiró, Kerengő

“Ha a jelenben van egy valódi igazság, akkor azt csak az ember hordozhatja. Mert nincsen más, csak ember van.”
― György Spiró, Kerengő

“Az embernek csak ott lehet igaza, ahol éppen található.”
― György Spiró, Kerengő

“Hallgattam, a lelkem mélyén bólogattam, csak az indulat emelkedett a garatomig, a cáfolni készülő indulat. Valami ösztön. Ebben az átkozott gondolat-barlangban mindenki ugyanazt tudja és senki sem tud többet a tudhatónál. Mindenki tud többet. De énnekem ez kevés! Ez börtön!
Valaki ma azt mondta nekem, hogy kíváncsiságból él. Arra kíváncsi, milyen változatai lehetségesek az emberi aljasságnak és hülyeségnek. Talán valamire én is kíváncsi vagyok. Nem az aljasságra és a hülyeségre, mert az az én számomra halálosan unalmas. Arra vagyok kíváncsi, van-e valami, ami több, mint a mindenki számára felfogható és kézzelfogható igazság. Talán arra vagyok kíváncsi, hogy a rossz egésznek lehet-e jó a része. A rész természetesen én vagyok. Arra is kíváncsi vagyok, hogy a rossz valóban olyan irdatlan egész-e, ahogyan ma érzékeljük.”
― György Spiró, Kerengő

“Az előbb egy levelet kezdtem írni magának, de rájöttem, hogy a gondolataim, amelyeket leírtam, teljesen idegenek tőlem. Igazak, mint ahogy valószínűleg minden gondolat igaz a maga szintjén, de mégis idegenek. Nem tudom őket teljes lényemmel vállalni. Ők nem teljesen én vagyok. Sejtem, hogy valahol kell olyan gondolatoknak is lenniük, amelyek viszont teljesen én vagyok. Szeretném magának végső bizonyítékként megírni ezeket a gondolataimat, csak még nem jutottak eszembe. Tudja, mit szeretnék? Hogy az én gondolataim pontosabban fejezzék ki az én lényegemet, mint a maga gondolatai a magáét. Vitázni akarok magával. Ne kérdezze, miért, de átkozottul vitatkozni akarok. És azért éppen magávalm mert érzem, hogy a maga lényege azonos az enyémmel. Egyáltalán: minden ember lényege azonos, csak ezt kevesen tudják. A vitában az győz, aki ezt a lényeget, ezt a közös lényeget teljesebben tudja kifejezni. Érzem, hogy már közelednek felém ezek a pontosabb gondolatok és érzem, hogy a vitában én fogok győzni, pedig, megvallom, sejtelmem sincs a vita rendeltetéséről.”
― György Spiró, Kerengő

“Mosolyogjon, nagyon kérem. Semmi sem számít. Nem számít ez a város, nem számít ez a szoba, nem számít ez a kor, maga számít és én számítok. Mi ketten. Érzi? Mintha ringatóznánk. Az idő van alattunk. Ez a szoba bárka és nincsen rajtunk kívül senki és semmi. Nincs dolgunk az idővel. Minden érvénytelen, ami kívül esik rajtunk. Érvénytelen a múltunk és a jövőnk. Semmis a tudatunk, értéktelenek a gondjaink és a gondolataink. Létezünk, és csak mi ketten. Ez a nyugalom. Mosolyogjon.”
― György Spiró, Kerengő

“Hülyék. Nyakig ülnek a jelenben, és nem veszik észre, hogy egy siralomházban ücsörögnek. Senki se kényszerítette őket, hogy ne vessék szét a siralomház falait. Nem is volt ítélet. Nincs hóhér. Bármelyik pillanatban kimehetnének a szabadba. De nem, ők tompán és hülyén ülnek a siralomházban, és egymáshoz bilincselték magukat. Holnap parancsszó és porkolábok nélkül önként és öntudatlanul felmennek a vesztőhelyre, mint a csorda, szépen a tönkre hajtják a fejüket, és mert nincsen hóhér, valamennyiük feje önmagától legördül.
Itt meg lehet halni.”
― György Spiró, Kerengő

“Itt mindenki hazudik, bizony, és nem tudni, ki hazudja a legnagyobbat. [...] Tudod, mitől van mindez? Én megmondom neked. Mindez azért van, mert az élet önmagában egy nagy hazugság, élet nincs, az élet csak egy szó, az élet csak egy lidércláng, amikor pedig mi összevissza hazudunk ebben a nálunk nagyobb hazugságban, akkor visszajutunk az igazsághoz. Valamennyien belül vagyunk a hazugságon. Bizony, kedves undorodóm. A te undorod éppolyan hazugság, mint az, hogy én nem undorodom ettől az egésztől.”
― György Spiró, Kerengő

“- Én nem Shakespeare tehetségéről beszéltem, Aranka kedves - mondja Sas Béla indulatosan -, hanem arról, hogy drámát írni nem lehet máshol, csakis győztes nagyhatalomban. Arról van szó ugyanis, hogy rájöttem: a drámairodalom nagy korszakai egybeesnek azokkal a korszakokkal, amikor egyetlen állam uralkodott az ismert világban. A görög dráma, kedves Aranka, akkor lett nagy, amikor már legyőzték a perzsákat, és nem volt már többé külső fenyegetés. Az angol dráma is akkor lett nagy, amikor Anglia lett az egyetlen erős nagyhatalom az akkor ismert egész világban, amikor már megverték a spanyolokat és belül is konszolidálódtak. Ez, kedves aranka, rendkívül fontos. Csakis a külső veszély által nem fenyegetett nagyhatalomban lehetséges a demokrácia, és ami ezzel jár: a színházművészet.De nehogy azt gondolja, kedves Aranka, hogy számomra a demokrácia az álmok, vagy éppen az államok netovábbja. Én, kedves Aranka, a demokráciát éppúgy megvetem, mint a diktatúrát, mert mind a kettő embertelen a maga módján. Mind a kettő ronda marakodás, csak éppen a demokráciában még senki sem elég erős, hogy kikészítse a másikat, a diktatúrában pedig csak egyetlen vékony réteg erős, a többi meg gyenge. Ebből, ugye, az is következik, hogy a kettő között alig van differencia. Igen, csak éppen a színházművészethez demokrácia szükséges. Tévedés ne essék, kedves Aranka, nem mintha a számomra olyan fontos lenne, van-e valahol jó színház vagy nincsen. Ha nincs, az se baj. De az összefüggést meg kell állapítanom, ezért vagyok tudós. Az összefüggések érdekelnek. Mert úgy áll a dolog, hogy ha egy országban el kell kenni a belső ellentéteket, sőt, ezek az ellentétek meg sem nyilvánulhatnak a maguk eredeti formájában, lévén hogy a külső nyomás eleve deformálja őket. A demokrácia, tehát a szemben álló csoportok hatalomért folytatott marakodása ilyenkor csorbát szenved, mert muszáj nekik összefogniuk a külső veszély elhárítására. Amikor az egymást olthatatlanul gyűlölő csoportok egymás kebelére omlanak, mert ezt kívánja saját, jól felfogott életösztönük, akkor bizony nincsen dráma. Akkor hazafias színház van, amely rosszabb, mintha nem lenne. Tessék megnézni Kisfaludy darabjait. Tessék kérem megnézni a lengyel romantikusok drámáit. Siralmas, hogy tehetséges emberek mit művelnek csak azért, mert muszáj nekik a nemzetükért harcolniuk. De amikor egy erős ország már kivívta magának a világhegemóniát, akkor megengedheti magának, hogy mindenki hanyatt-homlok egymás torkának essék. Akkor Katona József se kenné el a dolgokat, meg szegény Vörösmarty se írna hazafias drámákat, és Madách Imre se engedne meg magának olyan laposságot, mint például a Mózes. Mármint akkor, ha Magyarország nagyhatalom lenne, vagyis lett volna. Amikor megengedhető az anarchia, akkor van színház. Felhívom a figyelmét, kedves Aranka, hogy a történelem, mint már pedzettem, kevés világhegemóniát ismer: a görögöt, a rómait, az angolt és egy kevéssé a franciát. Ez utóbbi nem volt igazi. Nem feltűnő, hogy a legjobb drámákat ezekben a korokban írták?”
― György Spiró, Kerengő

“A beteg ember mindig emberebb.”
― György Spiró, Kerengő

“Nekem a gazdagságunknál fogva nem kellett letagadnom, hogy csodagyerek vagyok. Mellékesen megjegyzem, hogy nem voltam igazi csodagyerek, nekem teljesen normális agyam van, csak hát a hülyék nem értik, hogy egy normális ember normális körülmények között csodákra képes. A hülyék nem értik, hogy egy normális gyerek normális körülmények között zseniális, és nem is lehet más, és ezt a hülyék azért nem értik, mert nekik már a bölcsőben le kell tagadniuk, hogy normálisak, különben nem kapják meg az anyatejet, ily módon alkalmazkodva gyerekkorukra már nem is lesz mit letagadniuk – vagy ha mégis, az iskolában majd elhülyítik őket. Az emberek szilárd meggyőződésem szerint maguk mondanak le az agyuk fontos területeiről annak érdekében, hogy a megoldhatatlan ellentmondásokat ne kelljen tudomásul venniük. Leépítik a saját agysejtjeiket. Felfalják. Mert normális aggyal élni, ez a mai világban általában a legnagyobb és legmegoldhatatlanabb ellentmondás, ami csak elképzelhető.”
― György Spiró, Kerengő

“Maga nyilván úgy véli – kezdi Sidó Zoli –, hogy nálunk 1848-ban forradalom volt, csak aztán leverték. Én azonban úgy vélem, hogy nálunk 1848-ban nem volt forradalom, következésképpen nem is volt minek leveretnie. Maga nyilván úgy gondolja, hogy 1789-ben Franciaországban forradalom volt, ez a forradalom győzött is, nem verték le, és csak később bukott meg, amikor valahogy visszavonódtak az eredményei. Én azonban azt állítom, hogy a Nagy Francia Forradalom, minden forradalmak forradalma, a forradalmárok mindenkori iskolája, az emberi magatartások archepéldaképe satöbbi satöbbi, egyszóval a francia forradalom sem volt forradalom. Na most nyilvánvaló, hogy a hegeli dialektika alapján nem tagadható, hogy volt bizonyos minőségi ugrás, hogy ezekben az említett években gyorsabban telt az idő, és az emberek aránylag új dolgokat mondtak ki, mert aránylag új jelenségekkel kellett szembenézniük, és azt sem vonom kétségbe, hogy az emberi gondolkozásra az említett francia események komoly hatással voltak, például az általam nagyra becsült Hegel dialektikája is ebből született olyan korban, amikor a forradalomból a forradalmi jegyek voltak csak – vagy inkább – láthatók. Akik egy forradalom idején vagy közvetlenül utána élnek, azoknak nyilván túlságosan gyökeres változásokat kell elszenvedniük, és nem tudnak, nem is tudhatnak fölülemelkedni. Nekünk azonban, magának és nekem, most, 1899-ben, már megadatott a történelmi perspektíva, és mi már nyugodtan, bölcsen és érdek nélkül beláthatjuk, hogy a forradalmakban nem az új, hanem a régi a domináns. És itt most megint a kedves Hegelre utalnék, aki azért bizonyos dolgokkal mégis szembe mert nézni, és be merte vallani magának, hogy a forradalom nemcsak megszünteti, de meg is őrzi azt, amit fölfal: a tulajdon szülőanyukáját. Hegel után szabadon azt állítom, hogy ha a világban egyszer szakadni kezdett egy szakadék, akkor az tovább fog szakadni még abban az esetben is, ha közben egy egész Himalája nő a helyén. Azt állítom, hogy ha a világban egyszer kialakul egy parányi kis ellentét vagy tudományosabban ellentmondás, akkor az pillanatok alatt antagonisztikussá válik, és soha többé semmi és senki nem tudja megszüntetni, csakis konzerválni lehet, és tovább élezni. Ha egy egysejtű, ama kedves és könnyelmű egysejtű, akire már utaltam, elkezd osztódni, akkor ezt az osztódást soha többé nem lehet visszavonni, ez az osztódás létrejön, mert lehetőség van rá, és ez az osztódás megmarad minden magasabb rendű életben – természetesen itt, a Földön, mert elég nekünk, ha földi méretekben gondolkodunk. Ha egyszer kialakul az élő és az élettelen ellentéte, más szóval ha egyszer megjelenik a halál, akkor a halált soha többé nem lehet megszüntetni, csak éppen a halált egyre változatosabb, egyre bonyolultabb és egyre felismerhetetlenebb változatokban fogja produkálni az élet. Analóg módon azt állítom, hogy nem volt, nincs és nem lesz a világban olyan forradalom, amely meg tudná semmisíteni azt, ami ellen támad, mert minden forradalom csak arra képes, hogy minden addigi rosszat beépítsen magába, újabb rosszakkal gyarapítva. Azt állítom, hogy a feudalizmus nem szüntette meg a rabszolgaságot, és a kapitalizmus nem szüntette meg a feudalizmust, azt állítom, hogy a fejlettebb társadalmi formációk megőrzik az előzőt, újabb átkokat adva hozzájuk, még áttekinthetetlenebbé téve az emberi kapcsolatokat. Azt állítom, hogy ha egyszer kialakult a pénz, amely a közvetlenül embertelen emberi kapcsolatokat közvetetten embertelenné tette, akkor a pénzt nem lehet megszüntetni, csakis gazdagítani lehet a megnyilvánulási formáit, és fokozni lehet a mindenhatóságát. Amit lehet, azt egyúttal muszáj is. Azt állítom, hogy mivel valamikor az ősember idején kialakult a kizsákmányolás, ez a kizsákmányolás megmarad, csak éppen más formákat ölt.”
― György Spiró, Kerengő

“Először is, amit maga a legközvetlenebbül fog tapasztalni: Magyarországnak vége van, a Monarchia szét fog hullani, és Magyarország nagyon meg lesz döbbenve, hogy milyen kevés marad belőle. Ezzel kellett kezdenem, mert mint magyar nyelven verselő költőpalántát ez érinti közvetlenül. De hát nemcsak a Monarchia hullik szét, Európának is vége van. Nem adok húsz évet, és az Internacionáléban szorgoskodó proletárok minden erőfeszítése ellenére Európa soha nem látott mértékben fogja szétmarcangolni önmagát. Nem mintha ezért könnyet hullatnék, vagy éppen azon siránkoznék, hogy, kétezer éves kultúra omlik össze. Na és aztán, összeomlik, minden összeomlik egyszer. Én csak az embereket sajnálom, akiknek olyan pechük lesz, hogy éppen ebbe az összeomlásba születnek bele önhibájukon kívül. Mert bizony Európa milliószámra fogja maga alá temetni az ártatlanokat. Túl sok állam van Európában, és túl sok nyelven beszélnek. Jön az Apokalipszis. Bizony. Amit ma lát, az már a sárkány. Ma már imádják.”
― György Spiró, Kerengő

“Az egész katasztrófán Amerika fog csak nyerni, amely távol van, és ki fog maradni az egészből. Az amerikai ipar hallatlan mértékben fog fejlődni, és biztos vagyok benne, hogy a proletárforradalom Amerikában fog kitörni. Erre azt mondhatja, hogy végül is mindegy, Angliában-e vagy Amerikában, csak törjön ki. Ebben voltaképpen igaza van, mert minden mindegy. Mert az amerikai munkás, aki Amerikában hatalomra jut azzal a jelszóval, hogy „Amerika az amerikaiaké”, azt fogja mondani, hogy „a világ is az amerikaiaké”, mert ő jobban fog a hatalomátvétel pillanatában élni, mint a világ többi munkása, és hiába lenne internacionalista kötelessége, hogy a világ többi részének visszaadja azt, amit a kizsákmányolók a négerek rabszolgamunkáján és Európa majdani bukásán nyertek, ezt bizony az amerikai munkás éppúgy nem fogja megtenni, mint ahogy az osztrák munkás se ad vissza semmit a magyarnak. Az amerikai munkás nem fog a saját jószántából elszegényedni annak érdekében, hogy a Földön egyenlőség legyen. A már elért színvonal alá nem szoktak csak úgy vidáman és önfeláldozóan lesüllyedni. És akkor lesz majd a világon egy fejlett, nagy ország, egy tökéletes proletárállam, Amerika, amely azonban a maga jólétének fenntartása érdekében továbbra is arra lesz kényszerítve, hogy kizsákmányolja a világ többi részét. Ez pedig pontosan az, amit a forradalmárok nem akarnak. Ők világforradalmat akarnak, és ebben igazuk is van, csak éppen azt nem veszik figyelembe, hogy világforradalmat csak olyan világban lehet csinálni, ahol nincsenek ekkora és ennyire áthidalhatatlan fejlődési különbségek. Ilyen világ azonban nem áll rendelkezésünkre.”
― György Spiró, Kerengő

“Olyan ez a világ, mint egy szép Shakespeare-tragédia. Mint a Lear király vagy mint a Hamlet. Az ember pontosan azt cselekszi, amit nem akar megtenni. Persze ezt már a görögök is tudták. Az ember nem akarja megölni a saját apját, és nem akarja elvenni feleségül a saját anyját, és mégis megteszi. Az ember nem akarja elveszíteni a gyerekeit, és mégis elveszíti őket. Az ember nem akarja megfojtani a feleségét, és mégis megfojtja. Az ember nem akarja elhinni, hogy meg kell bosszulnia apja halálát, mert abba ő is belehal, mégis megbosszulja. A forradalmár nem akarja megtartani az elavultat, mégis megörökíti. Az emberiség nem akarja elpusztítani önmagát, és mégis ezt cselekszi. Ebben áll az én hitetlenségem.”
― György Spiró, Kerengő

“A legnagyobb szegénységi bizonyítvány mi vagyunk – mondja Adorján. – Szegénységi bizonyítvány erről az országról. Hogy az értelmesek hiába találkoznak, nem tudnak mihez kezdeni önmagukkal és egymással.”
― György Spiró, Kerengő

“Hiába rohadsz meg az élet nevében. Aki egyszer már megrohadt, az nem az egészséget, hanem a rohadást konzerválja magában.”
― György Spiró, Kerengő

“Mindenki egyforma, kedves kiváló barátom. Valamennyien egyformák vagyunk, függetlenül attól, hogy gyilkolunk-e, vagy minket gyilkolnak. Ami Vitnyédynek az elfojtott röhögés, Kóbornak a földöntúli miatt való bőgés, Sas Bélának a magányos sírdogálás, Sidó Zolinak a bénulás, az énnekem a siker hajszolása és a napi kétszeri kötelező szeretkezés, mint nyilván értesültél róla. Neked a sikertelenség jutott, a sikertelenség hajszolása, kedvesem, hogy teljes legyen a paletta. Én téged nagyon jól megértelek. Mártír akarsz lenni. Úgyis ez a szerep jutott neked ebben a világban, tehát akarod is ezt a szerepet. Az ember mindig azt akarja, ami elrendeltetett neki. Aztán megfordítja a dolgot, és azt hiszi, hogy azért lett az, ami, mert azzá akart válni. Megbocsátható, csacska öncsalásocska. Te szabadon és szándékosan választod a mártírságot, holott más utad nincs is. Értsd meg: te a becsületességeddel nem vagy különb ember nálam, a becstelennél.”
― György Spiró, Kerengő

“– Őszinteségem – mondja Virág Miki –, mint nyilván sejted, még akkor is alakoskodás, ha valódi. És most ugyanilyen valódi őszinteséggel arra kérlek: ne vess meg érte. Lélekben idősebb vagyok nálad, mert többet éltem, s miután érzek irántad valamit, aminek nem tudok nevet adni, talán szánalmat, de inkább szimpátiát, némi enyhe vonzódást, azt is elárulom, hogy ismerem az ellenérveidet. Tudom, hogy ezzel az alakoskodással is bele fogok dögleni ebbe a rohadásba. Ugyanúgy, mint te. De amíg beledöglöm, addig legalább éljek kellemesebben. Ez nagyon fontos. És ne mondd azt, hogy igen-igen, de a te gyomrod nem bírja és így tovább, mert az enyém se fogja bírni, már most se bírja. Mégis az enyém a legésszerűbb magatartás abban a helyzetben, amikor hiába rázzák szét a szart, az mégis együtt marad. Ez az én hatalmas tapasztalatom. Ezért a tapasztalatért volt érdemes olyan pozícióba kerülnöm, ahol minden átmehet a fülemen. Mert bár nem a pletykák döntenek, mégis a mendemondákból lehet megtudni a lényeget. Én már két éve tájékozódom az itteni pletykák szerint, te pedig még három hónapot se töltöttél körünkben, és ezt az időt sem használtad föl célszerűen. Ezt a szart két év alatt legalább négyszer szétrázták, és aztán mégis minden maradt a régiben. Két év alatt mindenki legalább négyszer deformálódott, legalább négyszer csalódott mélyen és végzetesen mindenki másban, és mégis mindenki ugyanúgy él tovább, együtt a többiekkel, mintha mi sem történt volna. Közben négyszer vonultak át a Fehér Hollóból a Fekete Sasba és viszont. Legalább négyszer cserélődött a szalon és az ellenszalon törzsközönsége. Legalább négyszer bebizonyosodott mindenkiről, hogy aljas gazember és cégéres kurva. És mégis tovább hazudnak egymásnak tisztességet és szűziességet. Azt hazudják, hogy semmi se úgy volt, ahogyan történt. Mert nincsen hová. És amikor nincsen kiút, mert minden város ilyen, és nincsen kiút a Monarchiából, mert az egész világ ilyen, és nincsen kiút ebből az életformából, mert ez az egyetlen forma, amelyben a mi életünk tartamára az élet megnyilvánulhat, és a kiút csak az öngyilkosság lehet, akkor a hazugság az egyetlen értelmes és erkölcsös magatartás. A bohóckodás, az igen. Élni annyi, mint hazudni és bohóckodni.”
― György Spiró, Kerengő