Február 14. Bálint napja

Alakja egybemosódott egy másik Bálintéval, aki ugyancsak szent püspök volt, és kultusza Bajorországban, Tirolban és Ausztriában bontott virágot. A mi Bálintunknak tulajdonított érdemek jó része eredetileg a bajorok Bálintjának glóriáját fényesítette (az ő ünnepét egykor január 7-én ülték).
Bálint napján, ha hideg, száraz az idő, akkor jó lesz a termés. Az ország különböző részein más-más hiedelem kötődik ehhez a naphoz.
Bálintot főleg a nyavalyatörősök és a lelki betegek tisztelik. Az ünnep modern formája Angliából indult a XV. században, és a XIX. században már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak az emberek ezen a napon.
Belgiumban, Angliában, Észak-Amerikában a szerelmesek napja (Valentin), Németországban viszont szerencsétlen napnak számít.

Angol hagyomány szerint Saint Valentine napjának reggelén az első másnemű személy, akibe az utcára lépő belebotlik, lesz a jövendőbelije, angolul „valentine”-ja. Valentine-nak hívják azokat a cédulákat, amikre régi szokás szerint a leányok a fiúk, a fiúk pedig a leányok nevét írták, s amelyek közül jövendőbelijük nevét remélték kihúzni. Ugyancsak valentine a neve a Bálint-napon küldött szerelmi ajándéknak vagy üdvözlő kártyának, szerelmes versnek, egyáltalán mindennek, ami a kritikátlan szerelmi hódolat tanújele. (A nálunk újabban terjedő „valentinozás” viszont a kritikátlan anglománia és Amerika-imádat, illetve a szokás teljes elüzletiesedésének a tanújele.) Valentine-nap estéjén babérlevelet dugnak párnájuk alá az angol hajadonok, hogy megálmodják, ki lesz a mátkájuk. (Apollón szent növényének, a babérnak leveleire régen azért is pályáztak, mert úgy hitték, rágcsálásuk szerelmi „ihletet” ébreszt.)