Ápr.22. a Föld Napja

A Föld napja (április 22.) alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, amikkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Az eseményeket az Earth Day Network koordinálja. A napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg. 2009-Ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította.


Története
Az ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben egy UNESCO konferencián, San Franciscóban. A Föld napját első ízben 1970. március 21-én tartották, ami az északi féltekén a tavasz első napja.Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében, és megalapította az Earth Day Network-ot (=Föld Napja Hálózat). Azóta az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne.
A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”
1989-ben Kaliforniában a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont megalakulása a következő jelentős esemény, ettől kezdve havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját az egész világon.
2012-től a Google egy animált logóval emlékeztett a Föld Napjára.
Események1990 óta minden évben erre a napra adja ki a washingtoni Worldwatch Institute éves jelentését a világ környezeti állapotáról „A világ helyzete”címmel.A Critical Mass kerékpáros mozgalom szervezői gyakran erre a napra teszik a felvonulás időpontját.Ezen a napon fát ültetnek, rajzpályázatot hirdetnek, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek civil szervezetek és helyi önkormányzatok, iskolák.
A Föld napja himnusza"Joyful joyful we adore our Earth in all its wondermentSimple gifts of nature that all join into a paradiseNow we must resolve to protect herShow her our love through out all timeWith our gentle hand and touchWe make our home a newborn worldNow we must resolve to protect herShow her our love through out all timeWith our gentle hand and touchWe make our home a newborn world"
(Az Örömóda dallamára)
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on April 21, 2021 20:30
No comments have been added yet.