Könyvheti hír: kész a Vágymágusok folytatása
Itt a Könyvhét, és bár most elmarad a könyves forgatag, az olvasóknak mégis van egy jó hírem. Elkészült a Vágymágusok trilógia második kötete, A két herceg.
mertolvasnimindigjo Insta képeAz első kötetben Rianna grófkisasszony, aki titokban szipoly, békésen éldegél tudós apjával és zenész ikeröccsével egy eldugott völgyben, ahol a természet érzőn él és könnyedén öl. Ám egy napon sorozótiszt jön, és tévedésből a fiúruhás Riát viszi el kiképzésre. Az érkező Kartal hercegnek szedik össze a csapatot, ám valakinek ez nem tetszik, és az életükre tör. Ria próbál életben maradni, és mást is életben tartani, miközben a mágiája zavarba hozza a fiúkat. Persze, Kartal is megjön, hogy a helyzet még jobban romoljon.Aki nem ismeri a sztorit, itt beleolvashat.
Nagyon szerettem a második kötetet, a A két herceget írni. (Itt meséltem is a lezárás életérzéséről.)De miről is szól a mostani történet?
Az elsőben a vígjátéki elemek keveredtek egy kis krimivel. A mostaniban viszont nem külső ellenség a fontos, hanem a belső. Kissé lélektanibb lesz ez a kötet, mert Riának és Kartalnak meg kell küzdenie önmagával, a félelmeikkel és a vágyaikkal. Hol segítik a egymást, hol fordul a helyzet, és a másikra vadásznak.
Közben hazaér a sereg, vele Erdon herceg és Delon, az éles elméjű, elegáns gyógyító. Apránként kiderül, hogy a háború súlyosabb, mint a köznép hiszi, Vulkántorok népét kiirtás fenyegeti. De mit titkol a vezetőség? Miről hallgatnak olyan mélyen a katonák? Ria észveszejtően kíváncsi, márpedig ha ő egyszer titkot szimatol valahol... A történetbe lelkesen beleszól az élő természet is, ami Ria szerint nem emberi módon "gondolkozik", hanem mindössze két dolog foglalkoztatja: a szerelmezés és az ölés. Bár Ria egyiknek sem örül igazán... :)
A mostani regény százezer leütéssel hosszabb lett, Ria felfedezi a mágiarendszer egy részét, sőt egy királyi bálon is megfordul. Figyeltem, hogy ne szaladjon meg a tollam, és a young adult keretén belül maradjunk a katonai részek kapcsán. Majd lehet, Ras parancsnok és Mort szemszögéből írok pár harci novellát kiegészítésnek azoknak, akiket a világ eme oldala érdekel.Próbáltam a vágymágia kapcsán is jó kislány lenni :)Az olvasók közül volt, aki erotikusnak tartotta az első kötetet (szerintem messze volt tőle), mindenesetre a második kötetnél is óvatosan bántam a tollal (még ez is messze van), de akinek sok volt az első, annak sok lesz ez is, mert a mágia belső törvényszerűsége egyes helyzetekben meg fogja követelni az aktivitást. Jaj, de szépen mondtam, ugye? :) A Vörös pöttyös sorozat 16+ kategóriában maradunk, szóval nem lesz vészes, én legalábbis nevettem, amikor írtam :)
A két herceg várhatóan ősszel kerül a könyvespolcokra.
E héten lenne a Könyvhét, ennek alkalmából vasárnap figyeljétek a Facebook falamat, mert villámjátékkal On Sai kötetet lehet nyerni.
A Könyvhét alatt a kiadó 21%-os akciót hirdet minden könyvre, az On Sai mesekönyvre, írós könyvre és regényekre is. Itt megtaláljátok ezeket.Illetve minden nap más könyvek lesznek a 9+1 akcióban is:

Published on June 04, 2020 03:28
No comments have been added yet.
On Sai's Blog
- On Sai's profile
- 67 followers
On Sai isn't a Goodreads Author
(yet),
but they
do have a blog,
so here are some recent posts imported from
their feed.