ViTa-est: Isten gépei – Brandon Hackett könyvbemutatója
Váratlan könyvbemutató!
Legalábbis manapság nem nagyon szokás, utoljára 2012-ben tartottunk ilyesmit, Az ember könyve kapcsán.
Az őszi ViTa-esten Brandon Hackett 'Isten gépei' c. könyvének felújított, bónuszokat tartalmazó újrakiadása kerül bemutatásra.
A szerzővel, valamint Bécsi Józseffel, a kötet kísérőesszéjének szerzőjével Takács Gábor és Gaborják Ádám beszélget.
MIKOR: 2018. október 12. 18 órátólHOL: CDFŰ Kultúrpince, 1053 Budapest, Fejér György u. 1. Facebook esemény
A könyv előrendelhető az Agave kiadónál.
Beleolvasó: a regény első két fejezete
Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról (Agave, 2018)
"2028: az Ugrásnak nevezett kozmikus esemény során a Föld egy távoli vörös törpecsillag körüli pályára kerül. A bolygó egyik fele örök sötétségbe borul, a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el. Az emberiség a túlélésért küzd.
A pusztulásból azonban lassan új világ születik. Húsz évvel később Szófia, a genetikailag módosított budapesti lány és társai már a közelgő technológiai szingularitásra készülnek, amikor a fejlődés követhetetlenül felgyorsul, a mesterséges intelligenciák túlhaladják az emberi értelmet, és amikor az embert saját istenévé avathatja a tudása. Vagy el is pusztíthatja.
Eközben a világot titokzatos felfedezők figyelik, akik egykor maguk is emberek voltak. Arra keresik a választ, hogy miért történt meg az Ugrás. Szófia hamarosan a Föld jövőjéért folyó küzdelem középpontjában találja magát.
Az Isten gépei megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából a regény jelentősen átdolgozott és felújított kiadását tartja a kezében az olvasó. A kötet ezen túl négy novellát és egy esszét is tartalmaz: találkozhatunk többek közt egy megszállott MI-teremtővel, egy írószoftverekkel versenyre kelő íróval, valamint a távoli jövő mesterséges isteneivel."
Tartalom:
Isten gépei (regény)
Az MI-teremtő (novella)
Az utolsó író (novella)
Homokba írt történet (novella)
Mesterséges istenek (novella)Az önmaga istenévé vált ember (Bécsi József, esszé)
Legalábbis manapság nem nagyon szokás, utoljára 2012-ben tartottunk ilyesmit, Az ember könyve kapcsán.
Az őszi ViTa-esten Brandon Hackett 'Isten gépei' c. könyvének felújított, bónuszokat tartalmazó újrakiadása kerül bemutatásra.
A szerzővel, valamint Bécsi Józseffel, a kötet kísérőesszéjének szerzőjével Takács Gábor és Gaborják Ádám beszélget.
MIKOR: 2018. október 12. 18 órátólHOL: CDFŰ Kultúrpince, 1053 Budapest, Fejér György u. 1. Facebook esemény
A könyv előrendelhető az Agave kiadónál.
Beleolvasó: a regény első két fejezete

Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról (Agave, 2018)
"2028: az Ugrásnak nevezett kozmikus esemény során a Föld egy távoli vörös törpecsillag körüli pályára kerül. A bolygó egyik fele örök sötétségbe borul, a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el. Az emberiség a túlélésért küzd.

Eközben a világot titokzatos felfedezők figyelik, akik egykor maguk is emberek voltak. Arra keresik a választ, hogy miért történt meg az Ugrás. Szófia hamarosan a Föld jövőjéért folyó küzdelem középpontjában találja magát.
Az Isten gépei megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából a regény jelentősen átdolgozott és felújított kiadását tartja a kezében az olvasó. A kötet ezen túl négy novellát és egy esszét is tartalmaz: találkozhatunk többek közt egy megszállott MI-teremtővel, egy írószoftverekkel versenyre kelő íróval, valamint a távoli jövő mesterséges isteneivel."
Tartalom:
Isten gépei (regény)
Az MI-teremtő (novella)
Az utolsó író (novella)
Homokba írt történet (novella)
Mesterséges istenek (novella)Az önmaga istenévé vált ember (Bécsi József, esszé)
Published on September 24, 2018 12:14
No comments have been added yet.