Kálmán Eszter's Blog, page 91

February 9, 2020

Novellák a Merkúrhoz




Az Inks, maps and macarons blogon láttam meg ezt a kihívást, amely értelemszerűen jól kapcsolódik az asztrológiai blogomhoz. Sütő Fanni  indította a kihívást. Igy megbeszéltük, hogy időnként itt az én blogomon is megosztom ezeket a novellákat. Jó szórakozást hozzájuk, remélem, tetszeni fog nektek ez az újfajta kezdeményezés is, ráaádsul, aki kedvet kap, csatlakozhat is a kihíváshoz!

"Új év, új írós kihívás. 2020-ban sem maradunk azonban kihívás nélkül, ezúttal úgy döntöttünk, a bolygók és a naprendszer ihletnek meg minket. A kihíváshoz az Írók Egymás Között egész csapata csatlakozik! Menet közben másokat is megérintett a téma, nyugodtan beszállhat bárki, akinek kedve szottyan. Linkeket a novella után találtok.

Az ötletet egyébként a Sleeping at Last: Space albuma adta, ami egyszerűen csodálatos, és én fülig szerelmes vagyok belé. Ezt meg is hallgathatjátok itt."




Solar-saga: Merkúr Hiba volt maradnom.

Meztelen lábfejem a nedves homokba fúrom, körülöttem mészfehér kagylódarabok hevernek. Apróra tört csontok, jut eszembe. Tessék, a végén tiszta olyan leszek, mint a bátyám. Morbid és melankolikus. Az a rohadék mindig bekúszik a bőröm alá, szinte észrevétlenül, mint a radioaktív sugárzás.

Az égre nézek, hívogat a végtelen kékség. Szinte fáj az elvágyódás, az izmaim elgémberedtek a tétlenségben. Sehol egy felhő, minden csupa ragyogás. Van az ilyen fájóan tiszta időre, amit csak napszemüvegben lehet elviselni egy pontos meteorológiai megnevezés, de ha megfeszítenek sem fog eszembe jutni. Ilyen idő volt szeptember 11-én is.

A nővéremtől tudom. Ott volt aznap. Látta a tornyokat, ahogy magukba roskadtak, tele lett hamuval a szája, és szürke könnyek csorogtak végig az arcán. Szegény Macey, neki van a legnehezebb dolga közülünk.

Most kéne elmennem.

Még alszanak, megkímélnék mindenkit a búcsúzás és magyarázkodás súlyától. Gyűlölöm az elválásokat, túl lassúak és szívszaggatók, ráadásul csak elodázzák az elkerülhetetlent. Mindennek vége szakad egyszer.

Már nyúlok is a kitaposott tornacipőmért, a fülembe benyomom a Queen Best of Albumot. A Love me like there’s no tomorrow-t hallgatom, miközben a cipőfűzőm csomózom.

A hátizsákom félig üresen lóg a vállamon, kezemben gitárom tokját szorongatom.

A refrént éneklem nagy beleéléssel, az izmaim megfeszülnek, készülök lerázni magamról a gravitáció béklyóit. Megpördülök a sarkam körül, és megfagy az ereimben a vér....


Folytatás

1 like ·   •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on February 09, 2020 02:30

February 8, 2020

A VÉNUSZ A KOSBA LÉPETT



A Vénusz itt nem érzi jól magát, exil, kirekesztett helyzetbe kerül. Érzelmi megnyilvánulásaink hevesebbek, tüzesebbek, temperamentumosabbak, esetleg durvábbak is lehetnek. Fokozódhatnak az erőszakos, agresszív érzelmi megnyilvánulások. A Kos Vénusz szalmaláng, hirtelen heves érzelmei lehetnek, szerelmes, lesz, és a következő pillanatban, ahogy jött, el is múlik.

Születési képletben:Hódító, kezdeményező, energikus, az ágyban és az ágyon kívül is szeret irányítani. Fontos számára a testiség, az erotika. Szenvedélyes, csábító, és domináns, de egocentrikus lehet. Vonzerejét folyamatosan próbálgatja, gyűjti a hódításokat, a zsákmányokat, emiatt nehezen állapodik meg, hajlamos a kiegyensúlyozatlanságra. Az anyagi javakért megküzdeni, megharcolni szeret, nem a birtoklás fontos számára, hanem a megszerzés. Fiatal nő szerepe: harcos amazon.

A Bika és Mérleg Ascendensűeknek a Halak lángolása után itt az ideje a megpihenésnak, tavaszi szünetnek, erőgyűjtésnek, hogy aztán majd a Bika Vénusz időszakában újra teljes erőbedobással működhessenek.

Híres nők, akiknek a Vénusza a Kosban van:
https://hu.pinterest.com/…/v%C3%A9nusz-a-jegyekben-ven…/kos/


 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on February 08, 2020 04:39

February 7, 2020

MIT HOZ NEKED A PATKÁNY ÉVE?

Röviden összefoglalom, hogy egyes kínai állatövi jegyeknek mit jelezhet a 2020 a Patkány éve.A kínai horoszkópod kiszámításához kalkulátor:
https://kinai-horoszkop.com/kalkulator/Ha BÁRHOL a képletedben van:TIGRIS, KÍGYÓ vagy  KUTYA jegye

Akiknek TIGRIS, KÍGYÓ vagy KUTYA jegyében születtek, azokra a Patkány maga nincs különösebb  hatással. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyéb hatások (az év Yang Fém eleme vagy a Szerencseoszlopuk, egyéb a képletben levő állataik, stb.) ne lehetne az év befolyása alatt, de ennek eldöntésére már személyes konzultáció ajánlott!


 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on February 07, 2020 00:34

February 6, 2020

MIT HOZ NEKED A PATKÁNY ÉVE? - DISZNÓ jegy

Röviden összefoglalom, hogy egyes kínai állatövi jegyeknek mit jelezhet a 2020 a Patkány éve.A kínai horoszkópod kiszámításához kalkulátor:
https://kinai-horoszkop.com/kalkulator/Ha BÁRHOL a képletedben van:DISZNÓ jegyeA Patkány a Disznóval létrehoz egy évszak szerinti trigont. Létrehoz egy fél Víz-trigont, amely kiegészülve a Bivaly jegyével (Szerencseoszlop vagy hónap, nap stb.) teljes trigonná egészül ki.
A Víz- trigon filozófikus beállítottságot, jó nyelvérzéket, érzelmes karaktert, esetleg erős spirituális vonzódást jelöl. A képlet tulajdonosának fontos, hogy ki is mondja az érzéseket, melyek nagyon erősen foglalkoztatják. Gyakran víz elemű időszakokhoz tartozik az asztrológiai érdeklődés megjelenése is. Ilyenkor könnyebb a tanulás, (pl. nyelvtanulás), mert a víz a
bölcsességet is magában hordozza. A víz elem általános jellemzői, mint a kommunikáció, és mozgás, kulcsfontosságú a képlet tulajdonosának életében. Külső minőségként, tranzitoknál gyakran hoz költözést, vagy nagyobb utazást. Intellektuális tevékenységek, mint tanulmányok, kutatómunka, filozófia gyakran megjelennek.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on February 06, 2020 00:31

February 5, 2020

Mik azok a GUA számok?


A kinai 9 Csillag Ki asztrológia szerinti energiaváltás február 4-én zajlik le, ahogy a Feng Shui energiaváltás is.

Ez a rendszer az ún. Gua -számokkal jelöli mind az egyes embertipusokat, mind az egyes évek jellemzőit és ezeket összehasonlitva megkapjuk, abban az évben adott emberre hogy hat az adott év, ill. milyen lehetőségei vagy feladatai lesznek.



Az eredeti ún. "loshu-négyzet":


Mágikus négyzet. 9 egyenlõ négyzetet tartalmaz, a bennük lévõ Gua számok adott helyen foglalnak helyet, melyek minden irányból összeadva 15-öt eredményez.

Ennek a négyzetnek a számai minden évben máshova kerülnek egy bizonyos szigorú rendszer szeint, ezért hivják őket "repülő csillagoknak" mert minden évben máshova repülnek a négyzeten belül.


Míg a múlt évben a 8-as csillag volt középen, amely pénzügyeket jelöli, ebben a rendszerben (ezt nem kell magyarázni, elég ha belegondoltok 2019 fő történéseibe, akár a személyes életetekben, akár a világméretű dolgokba), addig ebben az évben a 7-es csillag áll a középpontba, azaz jobban előtérbe kerülnek (még mindig) a szexuális visszaélések és botrányok.

Az év február 4-én kezdődik. A korábban születetteknek az előző évet kell
alapul venniük. (pl. 1958. 02. 01. esetében az 1957-es évvel kell számolni)

Férfiak:

• a születési év két utolsó számjegyét
összeadjuk egészen addig, amíg
egyjegyű számot kapunk.

• a kapott értéket kivonjuk 10-ből.
Ez a Gua szám (ha ez a szám kétjegyű, az összeadást tovább folytatjuk)

• Példa: 1966. február 4. után
6 + 6 = 12 -> 1 + 2 = 3
10 – 3 = 7 -> ez a gua szám.

(2000 utáni születésnél 9-ből vonjuk le!)

Nők:
• a születési év két utolsó számjegyét összeadjuk egészen addig, amíg egyjegyű számot kapunk.

• a kapott értékhez hozzáadunk 5-öt.

Ez a Gua szám. (ha ez a szám kétjegyű, az összeadást tovább folytatjuk)

• Példa: 1966. február 4. után

6 + 6 = 12 -> 1 + 2 = 3
3 + 5 = 8 -> ez a gua szám.

(2000 utáni születésnél +6-ot adunk hozzá!)

A Gua számok kiszámitásához segitség:
https://www.fengshuibolt.hu/?page=cen...
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on February 05, 2020 05:09

MIT HOZ NEKED A PATKÁNY ÉVE? - KAKAS jegye

Röviden összefoglalom, hogy egyes kínai állatövi jegyeknek mit jelezhet a 2020 a Patkány éve.A kínai horoszkópod kiszámításához kalkulátor:
https://kinai-horoszkop.com/kalkulator/Ha BÁRHOL a képletedben van:KAKAS jegye

A Patkány a Kakassal egy ún. "Leépités"-kombinációt hoz létre.A Leépítés konstellációja felismerhetővé tesz minden olyan méltatlan helyzetet, szituációt és kapcsolatot, mely sodródásra és önmaga feladására készteti az embert. A megértés és cselekvés által pedig elindít a megoldás felé vezető úton. Gyakran válaszutakkal jár: valami leépül, hogy egy új és igazabb dolog kezdődhessen.
A Leépítés soha nem belülről indul ki, nem saját választások következménye. Pusztán felerősíti azokat a rossz szokásokat, kapcsolatokat, életterületeket és helyzeteket, melyeket nem mi akartunk, nem mi találtunk ki, de konfliktuskerülésből, kényelemből, lustaságból, vagy gyávaságból mégis eltűrünk.Amikor a Leépítés bekapcsol, hirtelen elviselhetetlenül kényelmetlennek látjuk az élethelyzetünket, amibe belesodródtunk. Mindez azért történik, hogy megtanuljunk kiállni magunkért és kezünkbe vehessük sorsunk irányítását.
Minden esetben arra mutat, hogy az érintett területeken túlságosan is hagyjuk magukat irányítani és befolyásolni. A környezet látszólag túl erősnek bizonyul, amit eleinte érzésünk szerint kénytelenek vagyunk mégis eltűrni. Az ember úgy érzi, hogy minden elromlott körülötte, de jellemzően mégsem tesz semmit, hogy változtasson.Alacsony szinten azonban a dolgok egyre rosszabbá és rosszabbá válnak, és egészen addíg fokozódnak, amíg már nincs más választásunk, - akár az egészségünk érdekében
is- de ki kell állni magunkért. Mindez újra és újra ismétlődik, amíg meg nem oldjuk az inkarnációs feladatot, azaz önmagunk felvállalását, és érdekeink képviselését. A Leépítés általában elhúzódó élethelyzeteket, vagy hosszabb folyamatokat jelöl, mert jellemzően nehéz felismerni a saját felelősségünket: mely szerint folyamatosan kiadjuk az irányítást a kezünkből.A leépítés üzenete AZ ÖNMAGUNKÉRT VALÓ KIÁLLÁS!
A Leépítés magas szinten nagyszerű lehetőséggé válik az önmagunkká válás hosszú folyamatában. Segít felismerni és kilépni életünk minden olyan helyzetéből, ami nem a mi érdekünket szolgálja, és amiben nem érezzük maradéktalanul jól magunkat.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on February 05, 2020 00:28

February 4, 2020

Tanácsok a Gua számok szerint 2020-ra


A Kilenc csillag Ki asztrológiai rendszerben minden évnek és minden hónapnak megvan a maga Gua
száma. Hogy ez a Gua szám milyen kapcsolatban áll a Te Gua számoddal, az határozza meg, hogy egy adott időszakban Te melyik „Házba” kerülsz, azaz milyen energiák hatnak rád, és ezek az energiák milyen lehetőségeket kínálnak számodra. 
A 7-sek (Fém) vannak középen, mindenki figyelme feléjük irányul, a középpontban lesznek, sokan figyelnek rájuk, ezért hektikus, feszült, stresszes, ideges időszak is lehet számukra, sok munkájuk lesz, de ez pozitiv is lehet. Sok új információ, sok új lehetőség jöhet az életükbe. A stresszt levezethetik pl. futással, vagy egyéb fizikai munkával. egy igen érdekes, izgalmas évet élhetnek meg, amelyet az „ingadozás” időszakának nevezünk (5-ös Ház). Ebben a periódusban az események és az energiák feléjük irányulnak. Ilyenkor rendkívül sok lehetőséggel találják szemben magukat, és gyakran nagyon nehéz választani közülük. Ilyenkor képes az ember kapkodni, könnyen elveszítheti stabilitását.
A legfontosabb törekvésük most az legyen, hogy próbáljanak egyensúlyban maradni. Egy belső feszültség is kialakulhat bennük, aminek nem tudják az okát, csak úgy jelen van. Sportoljanak többet, vezessék le a stresszt egy lakásfestéssel, nagy rendrakással, stb. Sokan ezt az időszakot használják ki a változásra.Az év első fele lazának ígérkezik, a második fele kezd feszültté válni. A végletekbe bele lehet kóstolni: lesznek „fenn” és lesznek „lent” időszakok. Kitartás, az idő mindent megold. Arra azonban vigyázzanak, hogy ne váljanak agresszívvé, mert a párkapcsolat és a munkakapcsolat kárát láthatja ennek.
Lehetőleg hosszú utazásokat ne tervezzenek ebben az évben, mert csak összezavarják útitársaikat, akik ettől kibukhatnak rájuk.
A 8-as számúaknak (Föld) nyugisabb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb évük lesz, jó helyen vannak, ahol vannak, ne most változtassanak, munkájuk is lesz, de honorálják is, esetleg fizetésemelést is kapnak. Jár nekik a bevételeik felturbózása! Igaz ezzel együtt kicsit kimerítő lehet nekik energetikailag az év. Kiegyenlítő elemként használjanak Tűz elemet a környezetükben. Pl. a környezetükben, lakberendezésben főleg: rakjanak tábortüzet, grillezzenek a kertben sokszor, de ha nem megoldható, akkor vegyék körül magukat piros színnel színnel, kúp, hegyes formájú bútorokkal és dísztárgyakkal, gyertyákkal stb.
A 9-es emberek (Tűz) többet szórakoznak, társasági életet élnek, sokat költenek és élvezik az életet, elköltik a tavaly keresett pénzt. Igaz ezzel együtt kicsit kimerítő lehet nekik energetikailag az év. Kiegyenlítő elemként használjanak Föld elemet a környezetükben. Pl. a környezetükben, lakberendezésben főleg: sokat kiránduljanak, mászkáljanak mezítláb a földön, kertészkedjenek, homokozzanak, de ha egyik sem megoldható, akkor vegyék körül magukat sárga és barna színekkel, négyszögletes formájú bútorokkal és dísztárgyakkal, agyagedényekkel stb.
Az 1-sek (Víz) pedig vihar előtti csendben vannak, egy nyugis, fejlődősebb évben, ahol ugyan születnek új dolgok, de csak csendben, kitartóan dolgozva és nem nagy feltűnést keltve. Tudós, elmélkedős év ez nekik. Úgy érzik a helyükön vannak, ezért egy kellemesebb éve elé néznek.
A 2-es tipusú (Föld) embereknek ez a hírnév éve lesz, a minősités éve! Most eldől hogy az elmúlt 9 éves ciklusban jól vagy rosszul dolgoztak-e, hogyan sáfárkodtak a rájuk bizott javakkal! Az is lehet h. elismerés és "szidás" egyaránt ér bennünket, ilyenkor gondoljuk át, mi volt az amit jól végeztünk és mi volt az, amit nem - és ezen ne sértődjünk meg, inkább gondoljuk át, amin javitani kéne a következő ciklusban! Ez kimerítő lehet számukra energetikailag. Kiegyenlítő elemként használjanak Föld és Tűz elemet a környezetükben. A Föld elemet a sárgás-barnás szinek, a terakotta, csempe, az agyagedények és a négyzetes formák stb. testesitik meg, aTűz elemet a piros szín, a hegyes formák és a gyerták.
A 3-mas tipusú (Fa) embereknek csendesebb év jön, főleg mivel kevesebb lesz az energiájuk. Ez a tanulás éve. Egy átgondolásos év számukra, fel kell mérniük, mit csináltak eddig, mindezek átgondolása. Oda kell figyelniük a kommunikációjukra, hogy ne bántsanak meg senkit. Terveket viszont már lehet készíteni a jövőre nézve, ill.álmodozni róla!2020. február 4-én egy csendesebb időszakba lépnek, amelyre nem a pörgés-forgás a jellemző. Gua számuk az 1-es Házba kerül, ami azt jelenti, hogy energiával töltődnek fel. Ez az év tehát a tervezés időszaka: az energiák „telelnek”, készülődnek a csírázásra, ezért kedvező az idő az elmélkedésre, a jövő tervezésére. Az 1-es Házra az egyedüllét az elszigeteltség és a visszavonulás jellemző.
Megérzéseik erősödhetnek, sok dolgot világosabban látnak. Meditáljanak, gondolkodjanak el önmagukon, életükön és tanuljanak! Ne sajnálják maguktól a pihenést sem! Ez az év számukra az elengedés, a kreatív folyamatok kezdetének ideje, ám ezeket előbb meg kell tervezni. Erre ideális ez az időszak, tehát jobb, ha várnak a következő évig, és akkor vetik bele magukat az új ötletekbe, kalandokba. Idén ne indítsanak új vállalkozást, ne fogjanak bele új dolgokba, mert elveszhetnek a részletekben. Figyeljenek mások szavaira a félreértések elkerülése érdekében, de a sajátjaikra is, mert mások könnyebben félreérthetik őket. Víz közelében legyenek óvatosak! Párkapcsolatukban mindig beszéljék meg a felmerülő problémákat, mert a meg nem beszélt dolgok instabil
párkapcsolathoz vezethetnek.

A 4-es számú (Fa) embereknek feladata a múltból hozott adósságok felszámolása, meg kell tanulni lezárni az elmúlt dolgokat. Lehetséges költözés, felújitás, ha régen várat magára. Ki mindennel ami a múltból visszahúz, hogy jövőre előre tudjon indulni a jövő irányába! Meg kell tanulni dolgokat, ki kell békülniük akivel még nem tették meg. A kiegyensúlyozásban segíthet nekik Víz elem: víz melletti séták, úszás, horgászás, tengerhez utazás. Ha ez nem megy, akkor vigyék be a víz elemet a lakásukba: fekete és sötétkék színekkel, hulláűmos, szabálytalan formákkal, szobai csobogóval, stb.
Az 5-ös embereknek (Föld) új lehetőségek jelentkeznek, elvileg több energiájuk lesz, több támogatást kapnak, vállalkozásba foghatnak, a jövőre koncentrálnak, friss tavaszi lendületük lesz, csak lelkesen és optimistán! Tápláló, erősítő időszak ez számukra.





A 6-osoknak (Fém) nagyon fontos, hogy ne hagyják abba amit eddig csináltak, vagy amit az elmúlt évben kezdtek el és fontos nekik.

Ugyan kicsit kevesebb lesz hozzá az energiájuk és lehet, hogy úgy érzik majd, ez sokat kivesz belőlük. És meg is próbálják kilökni őket a pályájukról, de ne hagyják, mert akkor idő előtt fejeznének be valamit, ami viszont még prosperáló lehet számukra!
A Gua számok kiszámitásához segitség:
https://www.fengshuibolt.hu/?page=centrum/guacalc&
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on February 04, 2020 23:00

February 3, 2020

MIT HOZ NEKED A PATKÁNY ÉVE? - MAJOM jegye

Röviden összefoglalom, hogy egyes kínai állatövi jegyeknek mit jelezhet a 2020 a Patkány éve.A kínai horoszkópod kiszámításához kalkulátor:
https://kinai-horoszkop.com/kalkulator/
Ha BÁRHOL a képletedben van:MAJOM jegyeA Patkánnyal a Majommal létrehoz egy fél Víz-trigont, amely kiegészülve a Sárkány jegyével (Szerencseoszlop vagy hónap, nap stb.) teljes trigonná egészül ki.
A Víz- trigon filozófikus beállítottságot, jó nyelvérzéket, érzelmes karaktert, esetleg erős spirituális vonzódást jelöl. A képlet tulajdonosának fontos, hogy ki is mondja az érzéseket, melyek nagyon erősen foglalkoztatják. Gyakran víz elemű időszakokhoz tartozik az asztrológiai érdeklődés megjelenése is. Ilyenkor könnyebb a tanulás, (pl. nyelvtanulás), mert a víz a bölcsességet is magában hordozza. A víz elem általános jellemzői, mint a kommunikáció, és mozgás, kulcsfontosságú a képlet tulajdonosának az  életében. 

Külső minőségként, tranzitoknál gyakran hoz költözést, vagy nagyobb utazást. Intellektuális tevékenységek, mint tanulmányok, kutatómunka, filozófia is gyakran megjelennek.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on February 03, 2020 00:21

February 2, 2020

Febr. 2. Gyertyaszentelő és a tavaszjóslatok

Az európai hagyomány szerint ha a barna medve - egyes helyeken a borz - gyertyaszentelő napján, február 2-án kijön az odvából és meglátja az árnyékát, akkor visszabújik és alszik tovább, mert hosszú lesz a tél. Ha viszont borús idő van, akkor kint marad, mert rövidesen jön a tavasz.
Az északolasz népi szólásokban e napon a medve mellett a farkas is „időjósként” jelent meg. Észak-Amerikában pedig az újkori bevándorlók az ott élő erdei mormotát tették a február 2-ai népi hiedelem tárgyává, olyannyira hogy ez a nap „az erdei mormota napjaként” (Groundhog Day) is ismert. A különböző vadállatok összekapcsolása a tavasz várásával, ősi pogány ünnepekre nyúlik vissza. Február 14-ére esett az ókori rómaiaknál a Lupercalia ünnepe, amikor a természet rituális megtisztulását és a rómaiak totemisztikus farkasősét ünnepelték. Máshol, például Franciaország területén a medve játszott hasonló szerepet a közelgő tavasz ünneplésében. A kereszténység hivatalos vallássá emelése után a Lupercalia ünnep helyére, február 14-ére a Gyertyaszentelő Boldogasszony vagy másképp Szűz Mária megtisztulásának ünnepe került. Ez a karácsony utáni 40. napra esett, mivel a zsidó hagyomány szerint a szülő nő negyven nap alatt tisztult meg. Az 5. századtól a római pápa a karácsonyt az addigi január 6-áról december 25-ére, Mária megtisztulásának napját pedig február 2-ára helyezte át. A korábbi farkas- és medvekultusz emléke azonban a keresztény ünnep napjához kapcsolódva népi jóslatok formájában élt tovább.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe a katolikus egyházban: e napon a katolikus templomok körül sok helyen körmenetet tartanak, és közben zsoltárokat énekelnek. Ilyenkor kerül sor a gyertyaszentelésre is. A hagyományos néphit szerint a pap által megszentelt gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on February 02, 2020 00:38

February 1, 2020

IMBOLC


Tavaszváró ünnep


Imbolc, druida nevén Oimealg a szoptatós juhok ünnepe. A skót-kelta „oimelc” szóból ered, ami azt jelenti: „anyajuhok teje”.A nyáj állatai vagy ekkor adnak életet az év elsõ ivadékának, vagy méhük megduzzad és az élet teje csecsükbe és tõgyükbe áramlik.

Ez a magok megáldásának és a mezõgazdasági eszközök megszentelésének ideje.

Ez jelzi az év sötét felének közepét.

A Szûz ünnepe, egészen március 21.-ig, ez a növekedésre és megújulásra való felkészülés idõszaka. Brighid kígyója elõbukkan a Földanya méhébõl, hogy megnézze, milyen az idõjárás, (a Gyertyaszentelõ eredete) és néhány helyen ilyenkor kezdenek a fagyott földbõl kibújni az elsõ sáfrányok.


Ezen az ünnepen a Szüzet menyasszonyként tiszteljük. Brideo`gas-okat szoktak készíteni zab vagy búza szárából és kosarakba rakják, amikbe elõzõleg fehér virágokat tettek. A fiatal lányok házról-házra járnak a Brideo`gas-szal és adományokat kapnak. Ezek után a tradicionális ünnepen az öregebb asszonyok Priaposz-vesszõkbõl készítenek tartót a babák számára, majd reggel a tûzhely hamuját megvizsgálják és ha a mágikus vesszõk nyomot hagytak, akkor azt jó ómennek tekintik. Brighid Keresztjei búzaszárból készülnek és a védekezés és jólét szimbólumaként szolgálnak az elkövetkezendõ évben. A tûzhelyeket kitakarítják és új tüzet gyújtanak, az ágsöprûnek pedig a bejárati ajtó mellett van a helye, annak szimbolizálására, hogy a régit kisöpörték és üdvözlik az újat. A Nap újjászületésének tisztelegve minden szobába meggyújtott gyertyákat helyeznek.


Az Imbolc másik tradicionális szimbóluma az eke. Néhány helyen ez a szántás elsõ napja, a termények elsõ palántázásához való felkészülésben. Egy díszített ekét húznak házról-házra, beöltözött gyerekekkel, akik ételt, italt vagy pénzt kérnek. Elutasítás esetén a ház elõtti kertet felszántják. Más helyeken az eke szintén fel van díszítve és whiskey-vel, az „élet vizével” öntözik meg. Sajt és kenyérdarabokat raknak a frissen kifordított barázdákba, a természeti szellemeknek való felajánlás gyanánt.

Szigorúan tilos vágni vagy törni a növényeket az Imbolc ideje alatt.

Más nevei még ezen nagyobb ünnepünknek:

Imbolgc Brigantia (skót)
Imbolic (kelta)
Disting (germán, február 14.)
Lupercus (strega)
Szt. Brigitta napja (keresztény)
Gyertyaszentelõ, Candlelaria (mexikói)
a Hóvirág Ünnepe
a Fények Ünnepe
a Szûz Ünnepe
Az összes Szûz és Hajadon istennõt tisztelik ezen idõ alatt.

Az Imbolc istenei: az összes Szûz és Hajadon istennõ
Brighid
Aradia
Athena
Inanna
Gaia
Februa
a Termékenység és a Szerelem istenei
Aengus Og
Eros
Februus
Az Imbolc szimbolikája:
Tisztaság
Növekedés és Megújulás
az Istennõ és az Isten újraegyesülése
Termékenység
a régi szétosztása és az újra való felkészülés
Az Imbolc szimbólumai:
Brideo`gas
Ágsöprû
fehér virágok
gyertyakoszorúk
Brighid Keresztjei
Priaposz vesszõje
eke

Az Imbolc gyógynövényei:
angyalgyökér
bazsalikom
babér
földiszeder
vérehulló fecskefû
martilapu
hanga
írisz
mirha
baradicskóró
ibolyák
minden sárga vagy fehér virág
Az Imbolc ételei:
tökmag
napraforgómag
máktorta
muffin
lángosok
kenyerek
az összes tejtermék
borsfélék
hagymafélék
fokhagyma
mazsola
fûszeres borok
gyógyteák
Az Imbolc füstölõi:
bazsalikom
babér
wisteria
fahéj
ibolya
vanília
mirha
Az Imbolc színei:
fehér
rózsaszín
vörös
sárga
világoszöld
barna
Az Imbolc kövei:
ametiszt
vérkõ
gránátkõ
rubin
ónix
türkiz
Az Imbolc ünneplése: gyertyagyújtás
kõgyûjtés
hójárás és a tavasz jeleinek keresése
Brideo`gas és tartójának elkészítése
Priaposz-vesszõk készítése
ekedíszítés
ünneplés
máglyák, örömtüzek rakása

Fordította: Oláh Katalin. Szerkesztette: Vida Andi. 2000 - 2001
http://web.tvnetwork.hu/~vidaa/wic/imbolc/imbolc.html
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on February 01, 2020 06:18