Kálmán Eszter's Blog, page 90
February 18, 2020
NAP A HALAKBA LÉP
Február 19-én a Nap belép a Halakba. Csöndesebbek, visszahúzódóbbak, zárkózottabbak, szerényebbek, gyengédebbek lehetünk. Felerősödhet a segíteni akarás, a szolgálatkészség. Érzelmesebbek, érzékenyebbek lehetünk. Többet foglalkozhatunk ezoterikus, okkult dolgokkal.Nap a Halakban: Intuíciói, megérzései és álmai irányítják. Energiát mások megértéséből, segítéséből nyeri, képes teljesen eggyé olvadni a másik emberrel, önfeláldozásra is hajlamos lehet. Mély empátiája és spiritualizmusa révén a gyógyításban, terápiában, ápolásban érhet el kiemelkedő sikereket. Nincs benne hatalomvágy, tart a hatalomtól és a vele járó felelősségtől. Álomvilág eluralkodhat rajta, illúziókba menekülhet a realitások elől. Kreatív és kivételes művészi érzékkel rendelkezik. Férfiképe empatikus, érzékeny művészlélek, apaként gyenge, nem domináns. Főnöki posztra alkalmatlan, nem bírja a felelősséget, következetlen és gyenge.Az Oroszlán Ascendensűek még mindig téli pihenőn vannak. készítgessék terveiket, hogy aztán majd a Kos hónapjában brillirozhassanak.
Published on February 18, 2020 23:00
MERKÚR A HALAKBAN
Febr. 19-én a Merkúr belép a Halakba. Szerényebbek, visszahúzódóbbak, segítőkészek lehetünk. Felerősödhet az érdeklődésünk az okkultizmus, a misztika iránt. Ugyanakkor hajlamosabbak lehetünk a szétszórtságra, a zavaros kommunikációra, a félreértésekre, a bőbeszédűségre.Az Ikrek és Szűz Ascendensűek élik meg ezt legrosszabbul. Uralkodó bolygójuk, a Merkúr a Vízöntőben némi erőre kapott és ezt most mind elveszti, hiszen a Halakban romlásba kerül (exil lesz). Érdemes ilyenkor időzíteni némi pihenőidőszakot, amennyiben lehet.Merkúr a Halakban: Szétfolyó, ködös álomvilágban él, a való világban csak erős megérzései és végtelen alkalmazkodóképessége révén boldogul. Gondolkodása illúziókkal teli, határtalan, sok esetben zavaros. Intuíciói segítik a tájékozódásban, tanulásban. Empatikus és odaadó, de nehezen húzza meg a határokat saját és mások gondolatai, problémái között. Kapcsolataiban passzív, sodródó, alkalmazkodó. Gyakorlati érzéke gyenge. Gyerekként is álmodozó, elmélyült, passzív.
Published on February 18, 2020 04:27
Novellák a Merkúrhoz 2.
Tímár Krisztina: Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok
Azok, akik már olvasták A látszat mestereit, fel fogják ismerni a novella szereplőit, kicsit más szemszögből, mint ahogyan eddig látták őket, némi utalásokkal a készülő második részre is. De vigyáztam arra, hogy akik nem ismerik a regényt, azok számára is érthető legyen a történet, és legalább nagy vonalakban lássák a háttérvilágot is. Ez nem regényrészlet, önmagában is olvasható.
A játék
− A saját gyerekedet is eladnád.
− Én legalább tisztességes kereskedő vagyok, nem pedig tolvaj.
A fenti becsületsértések estefelé hangzottak el, egy órák óta tartó játszma tetőpontján.
Az ácsorgók kezdtek fogadásokat kötni, hogy mikor esik egymásnak a két ellenfél, és vajon melyik nyer. Az erőviszonyok csak első pillantásra tűntek kiegyensúlyozatlannak. A kamaszlány oldalán állt a testi erő és a fürgeség – de az öregasszony szívósságát és sokéves tapasztalatát sem lett volna érdemes alábecsülni. Sem pedig a keze ügyében heverő hosszú nyelű fejszét.
A lányt akkor látták először Hajdanban. A vénséget viszont régről ismerték. Évről évre felkereste a kikötőváros ötnapos ünnepi vásárát, és különféle szárított herkentyűket árult. Egy darabig bevették a meséjét, hogy mi minden ellen használ a patika, az utóbbi időben azonban sokat okosodhattak az emberek, mert egyre kevesebb vásárlója akadt. Valószínűleg ezért találta ki, hogy a játékból próbál megélni. Bonyolult és furcsa játék volt, mégis (vagy talán éppen ezért) azonnal felívelt tőle a karrierje.
A játék egy fanyélből, egy fakorongból, hat rugalmas zsinórból és hat fagolyóból állt. A nyél leginkább egy kalapács nyelére emlékeztetett, csak nem vasfejet, hanem széles korongot ütöttek a végébe. A korongba hat félgömb alakú mélyedést vájtak, hatszög alakban elrendezve, és a korong pereméhez kapcsolódott a hat különböző hosszúságú, rugalmas zsinór (állítólag a csorbaföldi fenyőkből csapolják ezt a furcsa, borostyánszínű anyagot), végükön különböző nagyságú golyókkal. Messziről úgy nézett ki, mint egy kicsinyített vásári körhinta. Akik tudtak írni-olvasni, azok azonban jobban értették a dolgot, és most nagy hangon magyarázták az egyre növekvő közönségnek, hogy a játék a Napot és a körülötte hosszabb-rövidebb távolságban keringő hat bolygót ábrázolja, köztük azt is, amelyiken ők élnek. A közönség egy hangot nem hitt el abból, hogy a Hármastáj egy bolygón helyezkedne el, amelyik kering – ne beszéljenek már bolondokat, hát egy helyben áll, míg a Nap kel és nyugszik −, de udvariasságból nem ellenkeztek. A játék éppen eléggé érdekelte őket kozmikus csodák nélkül is. Az öregasszony először koronggal lefelé tartotta a faalkotmányt, aztán megpörgette, hogy csak úgy repültek körben a golyók. Akkor hirtelen fordított és rántott egyet a nyélen, hogy a korong felülre kerüljön, a golyók pedig rápotyogjanak. Az még ügyesség dolga volt, hogy egyet-kettőt elkapjon az ember. Az viszont kizárólag a szerencséé, hogy mindegyik a neki megfelelő nagyságú mélyedésbe is kerüljön.
Sorra mindenki ki akarta próbálni, a legtöbben többször is egymás után. Az öregasszony pedig nagyon vigyázott, hogy mindig kellő számú embert hagyjon nyerni, de senki ne üthesse meg a főnyereményt. Az utóbbira azért, mert meg akart élni. Az előbbire azért, mert nem óhajtotta felingerelni a közönségét. Amely minden módon értésére adta, hogy becsülje meg magát, amiért itt és most nem tekintik törvényen kívüli, szabadon agyonverhető söpredéknek, mint általában a mágusokat. Legalábbis addig nem, amíg szórakoztatja a népet. Számára persze igazán nem volt nehéz észrevétlenül irányítani a zsinórokat és a golyókat. A szélmágusok közé tartozott, azok jól értenek a tárgyak mozgatásához akkor is, ha hozzájuk sem érnek.
Aztán ma délben ellenfelére talált. Persze lehetett sejteni, hogy előbb-utóbb megtörténik. Hogy egyszerűen csak letelepszik vele szemben egy másik mágus, és ugyanúgy beleszól a szerencse dolgába, mint a játék kitalálója....
Folytatás
Published on February 18, 2020 03:29
February 17, 2020
MARS A BAKBA LÉP
Ha a Mars a Bakban jár, akkor elvileg a a marsikus születési uralkodós emberek (kos és Skorpiü Ascendensűek) jól érzik magukat, megnövekszik az energiájuk, aktívabbak, energikusabbak. Érdemes ilyenkorra időzíteni nagyobb projekteket (pl. lakásfelújítás, költözés, munka stb.) hogy bírják erővel.Születési képletben:
Elszánt, kitartó és következetes. Hatalmas célokat tűz ki maga elé, és félelmetes akaraterővel küzd értük. Betartja a szabályokat, sohasem folyamodik tisztességtelen eszközökhöz a harcban, kizárólag vasakarata, elszántsága és kitartása a fegyverei, de ha nem vigyáz, könnyen túlhajthatja magát a felfokozott teljesítmény érdekében. Rugalmatlan, ritkán és nehezen tér el bevált módszereitől, fegyvereitől. Szexualitása gátolt, céltudatos, gyakran rideg. Fiatal férfi képe: törtető.
Híres férfiak, akiknek Marsa a Bakban van:
https://hu.pinterest.com/kal…/mars-a-jegyekben-mars-signs/…/
Published on February 17, 2020 05:23
February 15, 2020
2020 YANG FÉM PATKÁNY ÉVE - FÖLD ELEMNEK
Nemcsak az állatövi jegyek,hanem a képletünkben fellelhető egyéb elemek is kapcsolatba lépnek az év elemével. Főleg a születési Napunk eleme a fontos (Önelem!). Nézzük meg, hogy az 5 elem mit kezd a Fém patkány évével-
A kínai horoszkópod kiszámításához kalkulátor: https://kinai-horoszkop.com/kalkulator/
FÖLD ELEMMEL
Intelligencia elemes tranzit
Ebben a stációban a világ olyan, mintha kinyílna számunkra. Könnyen és magától értetődően állunk ki a világ elé, nem esik nehezünkre a figyelem középpontjába kerülni, melyért ha kell akár tenni is tudunk. Az ember ilyenkor könnyebben beszél magáról, nyitottabb és közvetlenebb lesz másokkal. Gyakran hoz a tranzit olyan helyzeteket, ahol akár átvitt értelemben is közönség, vagy nyilvánosság előtt találjuk magunkat.
Mivel a beszéd- és szereplési képesség is előtérbe kerül, elképzelhető, hogy több kommunikációs, vagy prezentációs feladatunk is lesz ezen időszakok alatt. Kicsit hirtelenebbek, nagyszájúbbak, lázadóbbak és meggondolatlanabbak is lehetünk, ezért az Intelligencia elemes stációban tudatosan érdemes figyelni az óvatosságra, megfontoltságra, valamint a túl nagy kockázatok kerülésére.
Ilyenkor könnyebben megy az ismerkedés másokkal, szívesen vegyülünk, többprogramot szervezünk és az ember kicsit felszabadultabban élheti meg a mindennapok nehézségeit. Az Intelligencia tranzitok megtanítják számunkra az élet kihívásait kicsit lazábban kezelni, azonban a túlfeszített életmód ilyenkor könnyebben kimerüléshez vezet.
Nőknek ez a tranzit gyermeket is hozhat!
Published on February 15, 2020 04:36
February 14, 2020
2020 YANG FÉM PATKÁNY ÉVE - TŰZ ELEMNEK
Nemcsak az állatövi jegyek,hanem a képletünkben fellelhető egyéb elemek is kapcsolatba lépnek az év elemével. Főleg a születési Napunk eleme a fontos (Önelem!). Nézzük meg, hogy az 5 elem mit kezd a Fém patkány évével
A kínai horoszkópod kiszámításához kalkulátor: https://kinai-horoszkop.com/kalkulator/
TŰZ ELEMMEL
Pénz elemes tranzit
A Pénz elem által jelölt időszakokban mindig könnyebb kezünkbe venni életünkirányítását. Jól átlátjuk a dolgokat, és nem fogunk arra várni, hogy a sült galamb a szánkba repüljön. Fontosabbá válnak az anyagiak is, melyre jó példa, hogy egy Pénz elemes napon pl. önkéntelenül is szívesen megszámoljuk a visszajárót a boltban, akkor is ha előtte soha nem tettünk ilyent.
Pénz elemes stációban tevékenyek vagyunk, de türelmetlenebbekké is válhatunk. Előfordulhat, hogy túlvállaljuk magunkat és ne lepődjünk meg, ha időnként úgy érezzük mindenki lusta körülöttünk. (Ha ilyen gondolataink támadnának, tartsuk észben, nem a többiek mihasznák, mi pörgünk extra sebességen.)
Ezen tranzitok alkalmával érdemes kézbe venni a már régóta halogatott teendőinket is, mert sokkal gyorsabban, és hatékonyabban tudunk a végére járnimindennek. Emellett érdemes odafigyelni arra is, hogy akaratlanul hajlamosabbak vagyunk belefolyni környezetünk minden ügyébe, és kéretlenül magunkhoz venni az irányítást.
Férfi képletben az Pénz elem mutatja a barátnőket és lány ismerősöket. Megnyerő humorú, és szimpatikus stílusa miatt sokan vonzódnak hozzá, ő pedig szívesen kísérletezik ha arról van szó. Nem sieti el a nősülést, szereti kiélvezni az életet, és kipróbál mindent, mielőtt véglegesen elköteleződne.
Published on February 14, 2020 04:55
February 12, 2020
2020 YANG FÉM PATKÁNY ÉVE - FA ELEMNEK
Nemcsak az állatövi jegyek,hanem a képletünkben fellelhető egyéb elemek is kapcsolatba lépnek az év elemével. Főleg a születési Napunk eleme a fontos (Önelem!). Nézzük meg, hogy az 5 elem mit kezd a Fém patkány évével.
A kínai horoszkópod kiszámításához kalkulátor: https://kinai-horoszkop.com/kalkulator/
FA ELEMMEL
Hatalom elemes tranzitEbben az időszakban a törvények, szabályok követése, vagy betartása fontossá válik. A Hatalom elem analógiái között szerepel a karrier, hivatás, vagy előléptetés lehetősége is, ami gyakran együtt jár az ilyen tranzitok érkezésével.
Mivel a Hatalom elem jelzi nők esetében a párkapcsolat megjelenését, így ezek az időszakok hangsúlyosan mutatják a szerelem érkezését, vagy meglévő kapcsolatok esetében annak komolyabbra fordulását is.
Ezekben az időszakokban érdemes odafigyelni a saját kapacitásunk, munkabírásunk határaira, mert hajlamosak lehetünk túlvállalni magunkat. Ennek következtében a ránk nehezedő felelősséget is nyomásként éljük meg, mely időszakokban a forrás elem integrálása (tudatosan beiktatott visszavonulás, pihenés, és szabadidő) sokat segíthet a felelősség elviselésében.
Published on February 12, 2020 04:34
February 11, 2020
2020 YANG FÉM PATKÁNY ÉVE - VÍZ ELEMNEK
Nemcsak az állatövi jegyek,hanem a képletünkben fellelhető egyéb elemek is kapcsolatba lépnek az év elemével. Főleg a születési Napunk eleme a fontos (Önelem!). Nézzük meg, hogy az 5 elem (Fém, Víz, Fa, Tűz, Föld) mit kezd a Fém patkány évével.A kínai horoszkópod kiszámításához kalkulátor:
https://kinai-horoszkop.com/kalkulator/
VÍZ ELEMMEL
Forrás elemes tranzit
Forrás elem stációban a figyelem elindul befelé. Az önismeret fontossá válik és ilyenkor többet elmélkedünk a világról, a létezésről, és az ebben betöltött szerepünkről. Sokszor megjelenik valamilyen értelemben a tanulás, vagy annak belső igénye, de az ilyenkor tapasztalható notórius halogatás is megnehezítheti életünket. Ezekben az időszakokban az ember önkéntelenül óvatosabbá és megfontoltabbá válik. Ez nem a kockáztatások ideje, így a Forrás stációban minden fontos döntéshez jó ha több időt hagyunk magunknak, mint egyébként.
Ezen tranzitok alatt a fókusz mindig komolyabb, belső dolgok felé irányul Az élet
lényeges kérdései hangúlyossá válhatnak, azonban a túl sok egyedüllét átcsaphat depresszív elmagányosodásba is. Ilyen esetben tudatosan ellensúlyozhatjuk a túl erős Forrás elemet fizikai mozgással, (sport, jóga) vagy bármilyen nem hétköznapinak számító tevékenységgel. (rafting túra, zarándokút, ejtőernyőzés, búvárkodás, stb).
Published on February 11, 2020 04:35
February 10, 2020
2020 YANG FÉM PATKÁNY ÉVE - FÉM ELEMNEK
Nemcsak az állatövi jegyek,hanem a képletünkben fellelhető egyéb elemek is kapcsolatba lépnek az év elemével. Főleg a születési Napunk eleme a fontos (Önelem!). Nézzük meg, hogy az 5 elem mit kezd a Fém patkány évével
A kínai horoszkópod kiszámításához kalkulátor:
https://kinai-horoszkop.com/kalkulator/
FÉM ELEMMEL
Saját elem tranzitban
A saját elem stáció mutatja azt az időszakot, amikor a nyilvánosság és az emberi kapcsolatok előtérbe kerülnek az életünkben. Amikor beérünk egy ilyen stációba, valahogy megjelennek körülöttünk az emberek, és kifejezetten kedvező lehetőségek adódnak arra, hogy nevünket minél szélesebb körben megismerjék.Tranzitoknál mutatja a nyilvánosságot, embereket körülöttünk. Bármivel is foglalkozunk, abban az időben mindez nagyobb publicitást kap, hírnevet, ismertséget szerezhetünk szakterületünkön.
Nagyon jó időszak ez a kapcsolatépítésre, vagy olyan tevékenységek elkezdésére, ahol közösséget szeretnénk kovácsolni valamely szolgáltatás vagy termék köré. Ezekben az időszakokban kifejezetten beleállunk a versenyhelyzetekbe is, a riválisok pedig arra inspirálnak, hogy még jobbak lehessünk saját szakterületünkön.
Tranzitban érdemes társulni, közös üzletet alakítani, vagy olyan tevékenységbefogni, ahol bevételeinket előre lefektetett keretek között megoszthatjuk valakivel. Így nemcsak a munkánk hatékonyabb, de a felelősségünk is kisebb lesz.
Ilyenkorra célszerű időzíteni adósságok, számlák, befizetését, ingatlan mozgást, ill. nagyobb kiadásaink megtervezését az állás ellensúlyozására.
Published on February 10, 2020 04:29
February 9, 2020
OROSZLÁN TELIHOLD
Lehetőség szerint ma tedd szabaddá magad, aktiváld a kikapcsoló gombodat. Ezek a napok őseink életében mindig is pihenőnapok voltak, mert érezték és tudták, hogy ma minden kétszeres erővel hat. Mindez a kiadott és befogadott energiára egyaránt értendő. Megemelni egy poharat ma kétszer annyi energiát emészt fel, mint tegnapelőtt. Cserébe a töltődés energiái is kétszeresen hatnak. Ma Oroszlán Telihold lévén a szív energiái lesznek igazán aktívak. Hiszen az Oroszlán jegyhez tartozik a szív, a hát, a vérkeringés és a rekeszizom.Holdtöltekor érjük el a felvevőképességünk csúcsát, de szervezetünk gyakran reagál idegességgel erre az időszakra a fokozott Holderő leáradás miatt. Lelkünk ekkor nagyon nyitottan válaszol mindenre. Felszínre jöhetnek elnyomott érzések, gondolatok, melyek megszabadulásra várnak. Ez a nap így a kiürülés napja is. Ezért érdemes minden olyant elengedni magunkból, ami feszültséget, zavart, gátat okoz. Egyszerűen ismerjük fel mi az a dolog/dolgok, ami zavar minket. Szívünk jelzőrendszere segít nekünk ebben. Majd kérjük meg Holdanyát vegye el tőlünk és változtassa át, majd gondolatban ,,postázzuk" el neki mindezt. Ne feledjünk köszönetet mondani neki. A meditációk között találsz Holdmeditációt is, amit most elvégezhetsz.
Gyakorlat: (5-10 perc)Állj vállszélességű terpeszben és hugyd le a szemeidet. Lazulj és és irányítsd figyelemd a szívcsakrádra. Ha készen állsz, akkor tenyereidet tedd össze szívmagasságban a hátad mögött! Maradj ebben a pozicíóban néhány percig, figyelmed maradjon a szíveden. Előfordulhat, hogy kezdetben többször kell gyakorolnod, míg össze tudod zárni a tenyereidet a hátad mögött. Ezért mindig csak annyira érintsd össze kezeidet, amennyire megerőltetés nélkül sikerül.Ez a gyakorlat a szívenergiák megtisztítására hivatott. Ha elvégezted a leírt gyakorlatot, nézz rá szellemileg/lelkileg a következő kérdésekre:Mi az ami a szívemet nyomja?
Kitárom-e a szívem?
Odaadom-e a szívem?
Megszívlelem-e a jótanácsokat-?
Nem kell mindegyik gondolattal foglalkozni, elegendő azzal, amelyik a legjobban tetszik, vagy amelyik megfogott valamiért. Mondd ki magadban a gondolatot, tedd fel a kérdést és figyelj! Figyelj arra, hogy milyen szituációkra emmlékszel vissza, milyen történeteket enged fel a tudatalattid. Menj visszafelé az időben,akár a csecsemőkorodig, nézz rá minden emlékre, ami az adott mondatra reakcióként felbukkan. Ne minősítsd, hogy jól vagy rosszul döntöttél a múltban, helyesen vagy helytelenül cselekedtél-e, ne ítélkezz - szemlélődj csupán! Ha úgy érzed, mindent láttál már, írd le egy papírra, vagy jegyezd meg a szituációkat és azok minden szereplőjét.
Azután helyezd magad kényelembe, akár széken, akár párnán, lehetőleg egyenes gerinccel, majd hunyd le a szemed. Hagyd, hogy légzésed magától megnyugodjon, elcsendesüljön, ne irányítsd, csak figyeld. Amikor készen állsz, jelenítsd meg magad előtt egyesével azokat a személyeket, akik az előbb felbukkantak előtted képzeletben. Gondolatban mondd el nekik, hogy már nem haragszol rájuk és köszönd meg, hogy vállalták a negatív szerepet a tapasztalásodban.Ölelj meg mindenkit külön-külön és érezd megbocsátás csodás, felszabadító érzését. Ezután idézd visza a szituációkat és csomagold be őket. Lehet egy dobozba, papirba, lufiba, bármibe amibe eszedbe jut. Ezután jelenítsd meg a Holdat. Lásd magad előtt, ahogy teljes egészében ragyog. Tedd fel rá a pakkjaidat és hagyd ott. A Hold ahogy fogyó fázisba lép és csökkenni kezd úgy viszi magával a te rossz emlékeidet is, ami helyén csak megértés és megbocsátás tiszta energiái maradnak.A szív energiáinak megoldására szolgáló meditációs technikák erősíthetők rózsaolaj párologtatásával, ill. hegyikristály és rózsakvarc jelentésével.
Published on February 09, 2020 05:17


