Kálmán Eszter's Blog, page 83

May 31, 2020

Gyereknapi tanácsok

Gyereknap alkalmából elgondolkoztam, miről is lehetne írni. Arra jutottam, hogy arról, mi az amit ne vegyünk el, ne tiltsunk meg a gyermekünknek semmiképp, ha nem akarjuk, hogy frusztrált vagy lelkileg sérült legyen hosszútávon. Persze mindezt az asztrológiai analógiák alapján és csak kiragadva pár példát. Nézzük hát sorban a gyerekeket jegyek szerint:




KOS gyerek: hagyjuk futkározni, mozogni harcolni és kiküzdeni a dolgokat! A Kos mindig élre akar törni, engedjük versenyezni és hagyjuk néha verekedésbe bonyolódik, mert fog! Ne engedjünk a mai kor elgyengítő nevelési elveinek, hogy csak az a jó, ha a gyerek sírdogálós. Hagyjuk, hadd verekedje ki magának az elsőséget, de az is értessük meg vele, mindig becsületesen és a többiekért is küzdjön, ne csak magáért. Ere nagyszerű lehet valamilyen sportfoglalkozás számára.

BIKA gyerek: hagyjuk behúzódni a kuckójába, na őt meg ne akarjuk állandóan aktivitásra bírni! Ha elvan egy könyvvel, ha álmodozva mered a plafonra, az neki jó, nem kell kirángatni belőle. Viszont, mivel vénuszi jegy, valószínűleg előbb-utóbb belevág valamilyen művészeti tevékenységbe, azt támogassuk nála, és ne azzal törjük le a kedvét, hogy "ebből úgyse lehet megélni". Nem minden Bikából lesz művész úgysem, de hobbiként jó ha megmarad neki valami művészi vagy kézműves tevékenység. Ha viszont a pénzügyek iránt érdeklődik, hamar ismertessük meg a pénz értékével, a család pénzügyeivel.

IKREK gyerek: hagyjuk csacsogni, hagyjuk egyik témáról a másikra ugrálni, ne akarjuk állásfoglalásra kényszeríteni. Ha lehet ne tiltsuk el az internettől, de tanítsuk meg neki az értelmes információszerzés és tanulás módját, illetve hogyan használja a social media felületeket, és azt mindenképpen, hogy milyen biztonsági szabályokat tartson be a neten! Amire viszont jó odafigyelni és őt is rávezetni, hogy mivel bizonyos fokig állhatatlan a változó jegyéből kifolyólag, az éppen aktuális terveit ne kövesse vakon, hanem beszélje meg a környezetével is, mert enélkül hamar csalódnak benne és akár árulónak is bélyegezhetik.

RÁK gyerek: sok-sok simogatás és érzelem kell neki! Ne hagyjuk magára, ha éppen a hangulataival és az érzelmeivel küzd, mert vagy hisztis alkat lesz vagy bekeményedik. Mindig beszélgessük vele arról, mi történt vele, hogy érzi magát, kit szeret, kivel veszett össze, mire vágyik. Ha így teszünk, nem egy idegen fog felnőni mellettünk, hanem egy érzékeny, kedves valaki, akire mindig számíthatunk érzelmileg és ő is számítani fog miránk.

OROSZLÁN gyerek: sose hagyjuk dicséret nélkül a tetteit! Hagyjuk hadd szerepeljen a család, a barátok, később esetleg nagyobb közönség előtt. Soha ne vegyük ki a dolgokat a kezéből, mondván "te ezt úgysem tudod megcsinálni!".
Mindig érezze, hogy különlegesnek tekintjük, de arra is figyeljünk, hogy ne szálljon el, mert akkor gőgös és arrogáns lehet. Viszont ha helyes mederbe tereljük az aktív, kiáradó, melegséget sugárzó lényét, akkor egy vezetni is tudó, önálló kis személyiséget kapunk, aki beragyogja a környezetét.



SZŰZ gyerek: már korán fontos lehet neki az információ, a tanulás, a tudás. Adjuk meg neki! Ő nem az a fizikai munkás típus. Hagyjuk tanulni, sőt biztassuk is rá! A másik, hogy korán rendre lehet szoktatni, igényli is. Ez nem föltétlenül külső rendrakásba nyilvánul meg, van hogy csak belül a lelkében és a gondolataiban igyekszik rendet teremteni, de kis ráhatással a környezete rendbetételére is könnyebben rávehető. Nagyon segítőkész lehet, ezt is erősítsük benne, de azt is, hogy elfogadja, nem mindenki csak észérvek alapján dönt, van akit az érzelmei vezérelnek.

MÉRLEG gyerek: kicsit lusta, kicsit álmodozós de nagyon szépségkedvelő, ez a kis vénuszi csemete. Hagyjuk ismerkedni, barátkozni, neki fontosak a társak! Hagyjuk, hogy valami művészeti ágat vagy művészeti sportot válasszon magának, ne tiltsuk el tőle, hadd élje ki magát benne! Korán vezessük rá a rendezett, szép, dekoratív külső előnyére, hogyan tudja kihozni a külső adottságaiból a legtöbbet. Hálás lesz érte később, amikor már érvényesülnie kell vagy párt választania.

SKORPIÓ gyerek: hagyjuk meg neki a titkait. Ne faggassuk, ne erőszakoskodjunk vele (úgyis ő győz hosszútávon). Érezze a családban, hogy elfogadó közegben van, ahol bármit elmondhat, de ha nem, az se baj, akkor is vele vagyunk lélekben. Főleg kamaszkorban nagyon szélsőséges érzelmeket élhet meg, ne próbáljuk ezeket szabályozni, csak rávezetni, hogyan tudja ő maga uralni őket. Ezért nagyon hálás lesz később! Ha fogékony rá, beszélgessünk vele mély, filozófiai érzelmi, témákról, se söpörjük le az érzéseit felületes válaszokkal.

NYILAS gyerek: sose zárjunk be egy Nyilast! Hagyjuk hadd menjen, ha a villamoson akar tanulni , akkor tanuljon ott, nem kell az íróasztala mögé láncolni. Szaladgáljon, focizzon, kiránduljon más gyerekekkel, vagy csak videójátékozzon a barátaival. Persze a mértékre meg kell tanítani, de fogadjuk el, hogy mindig egy kicsit könnyedebben fogja fel a dolgokat, és szereti másokra bízni a kemény munkát. Viszont adakozó lehet, ezt a vonását tereljük a jótékonyság felé. Emellett őszinte, harsány humora van, túlságosan is, erre számítsunk, finoman kell terelgetni afelé, hogyan fogalmazza meg a mondandóját úgy hogy ne sértsen vérig másokat vele.

BAK gyerek: túl komoly, koraérett is lehet, ezért hajlamosak lehetnek a szülők túl sok terhet rápakolni. Ne tegyék! Ő is csak gyerek. Bár a Szaturnuszból eredően a célok,  fegyelem, a szabályok, a korlátok eleve fontosak neki, ezek túlságosan komollyá, komorrá és rideggé is tehetik. Akár túlzottan elhúzódhat a kortársaitól és inkább idősebbekkel barátkozik. Ez sem baj, de igyekezzünk rávezetni arra, hogy az életet élvezni is lehet, ez is lehet egy cél, időnként álljon meg, és vegye számba milyen jó dolgokat tartogat neki az élet. A pihenés értékére is vezessük rá, mert különben túlságosan maximalista, lehet saját magával és másokkal szemben is.

VIZÖNTŐ gyerek: más lesz mint a többi az biztos. Már nagyon korán érdeklődni fog mindenféle érdekes tény, információ és tudás iránt. Bátran mutogassunk neki dolgokat, kísérletezzünk vele együtt, fedezzük fel a világot együtt! Mindennap meséljünk neki valami érdekeset és vezessük rá, hogyan éri el ő maga ezeket az információkat. Az elektronikus eszközös és számítástechnika iránt hamar fogékonyságot mutat, hagyjuk kibontakozni, könnyen lehet majd ilyesféle területeken talál munkát magának. A fegyelem és a célok nála is jó hajtóerőt biztosítanak mint a Baknál, de próbáljunk lazítani sokszor monomániás gondolkodásán - meg kell tanulnia, hogy másnak is lehet igaza, és nemcsak az a helyes ösvény, amelyen az ő gondolatai mennek.



HALAK gyerek: érzékeny, álmodozó, vacillálós, bátortalan lehet. Nem kell túl hamar leválasztani, hagyjuk meg neki, hogy a saját kissé félénkebb tempójában fedezze fel a világot. Eközben mindig legyünk ott neki érzelmi támaszként, akár egy lehorzsolt térdről,a kár egy lehorzsolt szívről lesz szó nála. Vigyázzunk a befolyásolhatóságára, terelgessük kis lépésekben a nagyobb önállóság, érzelmi szilárdság, reziliencia irányába, hogy ne az legyen az első, ha csalódás éri, hogy pótszerekért nyúl.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on May 31, 2020 02:09

May 30, 2020

A Gyűrűk Ura asztrológiai szemszögből -LEGOLAS



Mit szimbolizálnak a karakterek?
Legolas sinda tünde, Bakacsinerdőből, Thranduil tündekirály fia. Nevének jelentése: zöld levél, zöldlomb. Valószínüleg 2931 éves a Gyűrű Háború idején (a film alapján). A Hk 3018-ban hírvivőként Völgyzugolyba ment, részt vett Elrond tanácsában. A Gyűrű Szövetség tagja lesz a tündék képviseletében. Bár elöször szörnyen utálják egymást Gimlivel, a törppel, Lórienben végül összebarátkoznak és aztán életük végéig barátok maradnak. Lórienben Galadriel óva inti Legolast a Tengertől, mert ha egyszer meglátja, ő is el fog már vágyódni Középföldéről. A Szövetség felbomlása után Aragornnal és Gimlivel a két elrabolt hobbit (Pippin és Trufa) után erednek. A Fangorn erdőnél találkoznak az újjászületett Gandalffal, majd vele együtt Edorasba vágtatnak. De Legolast annyira elbűvöli az ősi erdő, hogy megfogadja egyszer még visszatér ide.




A tündék, mint faj a MÉRLEG, és a Gyűrűk Ura történetének korában, már erőteljesen HALAK analógiákat hordoznak.  Láthatjuk, hogy Legolas is hozza MÉRLEG , a vénuszi analógiákat.Esztétikus, szép és mindig tiszta.
"Vig [Viggo] tündefiúnak hívott, én meg őt piszkos embernek. Tündeként soha egy karcolás nem esett rajtam, soha nem piszkolódtam be. Vig meg folyton izzadtan és véresen került ki a csetepatékból. Ilyenkor azt mondta nekem: -Ó menj és manikűrözd a körmeidet!”" (Orlando Bloom/Legolas)
Szerintem Legolas karakterében a MÉRLEG mellett talán még tüzes jegyként a NYILAS érhető tetten.
Legolas alapjában véve harcos. A Szövetségben ez a szerepe.” (Orlando Bloom/Legolas)




Ráadásul a MÉRLEG uralkodója a VÉNUSZ szépen harmonizál a NYILAS uralkodójával a JUPITERREL. Mindkettő jóindulatú szerencsebolygó. És az nehezen lenne állítható, a Hk. Tündéiről, hogy rosszindulatúak lennének. A szépség, a nemesség, a jóindulat minden teremtett lélek iránt, az emelkedettség és pajkosság egyaránt megnyilvánul Legolas jellemében.
Ha Legolasra gondolok, egy macska jut eszembe. Mindenki látta már, milyen az amikor egy macska hirtelen felugrik az asztalra, aztán hirtelen megtorpan, meg se moccan, csak csendben figyel. A macskák sosem tűnnek merevnek vagy nehéznek, mindig kecsesek, légiesek és mintha állandóan be lennének kapcsolva. Nos, Legolas is ilyen.” (Orlando Bloom/Legolas)
A NYILAS erői pozitív irányban kifelé fordulnak és szétáradó tevékenységekben jutnak kifejezésre. A NYILAS a világban, a külső kapcsolatokban az életben igyekszik érvényt szerezni törekvéseinek pl. elhagyja Bakacsinerdőt, hogy megmentse Középföldét.
A NYILASBAN megnyilvánuló Jupiteri hatás kiáradó emberszeretetet és jóindulatot ad, joviális vonások lépnek előtérbe: jókedély, barátkozó, életörömöket kedvelő hajlam, amely mind a társas közösség céljait szolgálja, l. Bakacsinerdei élet, közösség a Szövetségben.
A tündérek nem is hasonlítanak a mesebeli manókra vagy tündérkékre. Roppant testi és szellemi erővel rendelkeznek, sőt, nagyhatalmú, bővérű személyiségek!” (Orlando Bloom/Legolas)




A NYILAS a fehér asztal mellett is az együttműködés magasabbrendű célját tudja előmozdítani s ha köben a maga jólétére és az élet kellemességeire is gondol, ez nem alacsonyrendű vonás benne, hanem csak természetéből ered.
Éomer:- Se szünet, se kilöttyintés”Gimli: - Visszafolyatás sincsen!Legolas: - Szóval ez amolyan ivóverseny?Gimli: - Aki állva marad, az nyer!(---)Legolas: - Érzek valamit! Bizseregnek az ujjaim, Azt hiszem, becsíptem!Gimli: - Hej, nem megmondtam, a tünde nem bírja az italt! [nagy zajjal felborul a székével]Legolas:- Ime a bajnok! [Gimli fellé intve].” (Edorasban- a filmben)
A szélesebbkörű rend, az emberi élet tevékenységeinek közös feladatok felé fordítása az egészséges erőkifejtés való hajlam mozgás- és versenykedvelővé teszi a NYILAST.Ez nemcsak életigenlő öröm, és az erőket értelmes célra irányító törekvés benne, hanem alkalom arra is, hogy a hasonló hajlamúakat egyesítve, megszervezve, ismét a tevékeny és pozitiv irányba ható erők közösségét rendjét teremtse meg.
Legolas: - A végeredmény 42!Gimli: - 42? nem is rossz ez egy hegyesfülű tünde herecegecskétől. Én magam viszont épp a 43-on üldögélek!” (A Helm-szurdoki csata után – a filmben)




De érdekli minden, ami a közösség és a társadalom együttes munkálkodásával összefügg s mindebben a kiegyensúlyozott rendet, a már meglevő rendszert akarja szolgálni. A NYILAS ezért bizonyos mértékben konzervatív, nem igyekszik újítani. Végül is Középfölde megmaradásáért száll harcba Legolas is.
A fennálló szentesített rendet oly nagyra becsüli, hogy hajlamos a világegyetem nagy rendjével azonosítani, olyan értelemben, hogy a kiegyensúlyozott rendet az isteni rend és törvény megnyilatkozásának é földi képviselőjének tekinti.Erős hitének ugyanakkor megvan az árnyoldala is. Talán annyira meg van győződve arról, h. Megtalálta a bölcsek kövét, h. Nem vizsgálja meg alaposan önmagát és nem szemléli egészséges kritikával azt ami csodálattal tölti el. A mély meggyőződés révén kialakulhat benne az az érzés, hogy kiválasztott, valami fontos küldetés végzésére hivatott, azaz missziója van, amelyről a többieket is meg kell győznie. Elhivatottságot érez és ez a véleménye mindenre feljogosítja. A lelke mélyén biztos abban, h. Mások nem tudják olyan pontosan mint ő, h. mi a jó nekik.
Legolas...ő aztán eleget látott már. Hihetetlenül tapasztalt,. Ami azt illeti, furcsa lenne, ha máshogy lenne, végül is 2931 éves! De sosem lehet tudni, mi jár a fejében. Megközelíthettelen, távol áll az élettől. Ő a Szövetség szeme és füle, tárgyilagos és szenvtelen, de képes összpontosítani és halálos biztonsággal használja az íját. Ezt a bonyolult személyiséget kellett megjelenítenem.” (Orlando Bloom/Legolas)
Legolas büszkén képviseli a tündéket, ezért néha olyasmit mond, ami önteltnek tűnik, pedig nem annak szánja.
Én azt mondom, ha szántani kell, szántson a szántóvető, ha úszni, ússzon a vidra, s ha könnyű lábbal futni a fű vagy lomb fölött – vagy épp a havon – fusson a tünde.” (Legolas a könyvben - A Gyűrű Szövetsége)
A NYILASBAN több a pozítiv életigenlés, mint a világtól való elforduló aszkétai hajlam, sőt az utóbbi rendszerint hiányzik belőle: ugyanis kedveli akifinomult formákat, szertartássoságot, az ünnepies külsőségeket, a népes gyülekezete és az ilyen alkalmakkor való szereplést.Pl. Legolasék végeérhetetlen küzdelmeket folytatnak Bakacsinerdőben az óriáspókok és orkok ellen, de azért arra is szakítanak időt, hogy vadászatokat, lakomákat és énekversenyeket rendezzenek..
Ahol énekelnek, ott nyugodtan maradhatsz, mert a gonoszoknak nincsenek dalaik.”(német közmondás)


A NYILAS életigenlése és életszeretete még az állatvilágra is kiterjed, de itt is a hasznos, mozgékony és nemesebb állatokat kedveli, elsősorban a lovat., kutyát s mint vadász, a büszke trófeát jelentő nagyvadat..
De Legolas kérte, vegyék le a lóról a nyerget és a zablát. Nincs rá szükségem – mondta -, könnyedén a hátára szökkent, s a rohírok meglepetésére Arod szelíden tűrte.”(Legolas a könyvben)
A NYILAS általában kerüli a problémákat, úgy aztán sokszor csak látszólagos az egyensúly körülötte.. Pl. Legolas nem vesz részt a Szövetségen belüli csatározásokban.Mert a NYILAS nem hajlandó tudomásul venni a forrongó, feszült megoldatlan problémákat, ezekben csak lázadást lát, amelyek szerinte elkerülhetők volnának, ha mindenki elfogadná a fennálló rend szépen kidolgozott elveit.
De azért jó szíve van és hajlandó tanulni. Legolas Gimlivel kötött barátsága pedig sok mindenre megtanítja és sok mindenre rányitja a szemét, amit Bakacsinerdőben élve sosem vett volna észre.
- Azok még boldogabb idők voltak, a népek barátságban éltek, még a törpök és a tündék is.- Nem a törpök bűne, hogy ez a barátság megszakadt – mondta Gimli.Még sosem hallottam, hogy ez a tündék hibája lenne – replikázott Legolas.Én hallottam már ezt is, azt is – mondta Gandalf. - De most nem vvagyok hajlandó bíráskodni- És nagyon kérlek mindkettőtöket, téged is Legolas és téges is Gimli,legyetek végre jó barátok és segítsetek nekem!” (A Gyűrű Szövetsége)
Legolas fejlődési tengelye a NYILASBÓL az IKREKBE vezet. A szubjektív, fennkölt és némileg esendő fensőbbségtudatból, abból hogy csakis az ő véleménye számítson eljut oda, hogy valóban képes elfogadni a tőle eltérő véleményeket is, hitvallásokat, életstílusokat, embereket és népeket.Az utazás kezdetén Legolas és Gimli minduntalan szúrkálják egymást és nagy a feszültség kettejük közt, maradványaként a két nép (és apáik) közti bizalmatlanságnak.
-A fene a törpökbe és a vastag nyakukba! - mondta Legolas” (A Gyűrű Szövetsége)
Miután azonban Móriában egymás mellett harcolnak, megtanulják kölcsönösen tisztelni a másikat. Lórienbe érve pedig ez az elismerés csodálatba csap át, mely később mély és tartós barátsággá alakul.Felismeri, hogy minden lényt el kell fogadnia a vágyaival, reményeivel és félelmeivel együtt, és ez a szemléletmód végül odavezet, hogy olyan utakat keres, amelyen járva mindenki azt találja meg, ami az ő élete szempontjából a legjobb. Immár senkit és semmit nem zár ki, hanem minden elfogad és értékeli az élet sokszínűségét. Esetleg érdeklődni kezd a szociális és társadalmi problémák iránt is. L. entek, törpök, rohaniak, hobbitok, gondoriak, Ithilia, Anglarond...




Igy egységet teremt az egymással ellentétes tulajdonságokból: a csodálatos, hatásos, jelentőségteljes események iránti vágya a tárgyilagosság révén életközeli formát ölt. Képes arra, hogy hatalmas látomásokat váltson valóra. Az élet elviszi azokra a helyekre és rendelkezésére bocsájtja azokat az információkat, amelyekre szüksége van az úton, pl. Lórienben Galadrieltől.
Nagyon jók a megérzései, amelyek megmondják neki, hová kell elmennie ahhoz, hogy megtalálhassa amire szüksége van. Egészséges önbizalom alakul ki benne és kiváncsi mindarra amit az élet kínál anélkül, hogy szem elől tévesztené célját.
Én nem hiszem, hogy az erdő rossz szándékú lenne, akármit mesélnek róla.” (Legolas a könyvben – A Két Torony)
Összegezve, és ismét segítségül híva a a Symbolon kártyákat, Legolas alapkarakterének a MÉRLEG-NYILAS kártyának magát a Symbolont kapjuk, mikor is a feladat az, hogy ahelyett hogy hibákat keresne partnerében, társaiban (ami visszalépést jelentene) tudatosan kell előre néznie és meglátnia magasabb cél értelmét. Egy olyan célét, amely nem szubjektív igényei kielégítésére szolgál, hanem egy szellemi összetartozás megszületéséhez vezet. Utja végére érve ez a lap a „szerencse” jelentését hordozza. Ez olyan boldogságot jelent, ami az együttlétből fakad, és ami kreativitása és elevensége által verekedte át magát a kapcsolat szellemi fejlődésének lépcsőfokain. Az útját kísérő és útbaigazító varázsszó így hangzik :”Te én vagyok!” A társnak, aki egy vagy több elveszett részt testesít meg, az a feladata, hogy e részeket visszaültesse belé. Ezeket a részeket úm. ismét fel kell vennie belső családja körébe. Az így létrejövő kapcsolat/ok tágabb látókörűvé, nyitottabbá és világosabbá (Egész-szé), ezáltal pedig boldogabbá tesz. Ez a boldogság nem azonos azzal, amit remélünk és kívánunk magunknak. Ott áll a kapcsolatok útján, készen arra, hogy megjelenjen, a bizalomból nő, annak a bizalmából, hogy nehéz időkben is képesek vagyunk továbbmenni, és magában hordozza annak az isteni szikrának az emlékezetét, ami vezethet bennünket és ami újra egyesíti az eltörött symbolont. Ez nem jelent mást, mint hogy emlékezzetek: egymás részei vagytok. Ne dobjatok el mindent rapszodikusan, amint nehézségek merülnek fel. A szent liget templomának sok oszlopa van, amelyeket nem lehet könnyelműen kitörni. Talán azt a sokféle lényt szimbolizálják, akik szeretnének újra együtt, egy világban élni békésen (l. Negyedkori Középfölde).

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on May 30, 2020 06:08

May 25, 2020

Állócsillagok az Ikrekben: BELLATRIX

BELLATRIX
Könnyen változó, 2-es magnitúdójú halványsárga csillag az Orion jobb vállán.Jelenlegi helyzete (2012) : IKREK 21 fok 07'

Ptolemaiosz szerint Mars és merkúr természetű. Alvidas szerint Merkúr és Mars jó aspektusban: nagy polgári és katonai tisztséget hoz, hírnév, vagyion, híres vbarátok, de hirtelen romlás veszélye, baleseti hajlam, melyek vakságot vagy romlást okozhatnak.Ha egy nő radixában erős, fecsegő, házsártos lesz, hangja igen kemény magas s metsző.



Merkúr Mars, tehát a harcos. Csökönyösséget, makacsságot, tólélőképességet, kitartást hoz. Ascendensen vagy Mc-n soványságra utal.Ha felkelő: veszekedések, ellenségeskedés, gyakorolt és elszenvedett csalás, hamisítás, hamis eskü, pénzhamisító.
Bellatrix
Marsi és merkúri adottságokat közvetít. A harcos küzdő típusoknak lendületet ad, fejleszti a marsikus képességeket, katonai sikereket, jó szervezőképességet, jó szellemi adottságokat, sérülésekkel járó veszélyeket jelezhet.  A karrierponttal kapcsolatban  állva sikert, felemelkedést ígér, de irigységgel, ellenségekkel is számolni kell. Diszharmonikus helyzetben veszekedésre, perlekedésre, összeférhetetlenségre való hajlamot is jelenthet.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on May 25, 2020 03:23

May 23, 2020

Állócsillagok az Ikrekben: EL NATH

EL NATH

Világos fehér sugárzó és halványszürke kettős csillag a Bika északi szarvának  CSúcsán. 2-es magnitúdójú (Beta (β) Taurus).
Jelenlegi helyzete (2012) : IKREK 22 fok 44'

Mars és Merkúr természetű. Szerencsét hoz, hírnevet, pártatlanságot a rossz és jó iránt.



Ártó, Mars- és Szaturnusz-hatást közvetítő állócsillag. Kritikus együttállás esetén mélybe zuhanás veszélye. A Holddal és a Vénusszal diszharmonikus kapcsolatban a szerelemmel összefüggő zavaró hatás jöhet létre. Az ártó hatását női horoszkópban erőteljesebbnek tartják.


 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on May 23, 2020 03:21

May 22, 2020

IKREK ÚJHOLD

Újhold napja van ma az Ikrek jegyében. A mai napon érdemes tisztító gyakorlatokat végezni, hogy felkészítsd a tested a megújulásra. Ezen a napon csak arra összpontosíts, amit szeretnél. Az elengedés már elindult az elmúlt napokban, most indítsd el a töltekezést. Újhold napján érdemes böjtölni, ill. felkészülni a hosszabb lefolyású kúrákra, több hónapos gyógyító diétákra.
Az Ikrek levegő minőségű nap, így érdemes mostanra ütemezni a könnyed hangulatú megbeszéléseket. Alkalmas még a nap írásra, tanulásra, kirándulásra is, kivétel a Rák Ascendensűeknek, akiknek minden újhold egyfajta figyelmeztetés, hogy ma elvakultabbak lehetnek, nem látják tisztán a dolgokat, könnyebben hoznak rossz döntéseket, s emiatt bepánikolhatnak. Ők inkább maradjanak a popójukon és töltsék kellemes olvasással, filmnézéssel, habfürdővel vagy egyéb üdítő tevékenységekkel az újhold napját.
 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on May 22, 2020 02:18

May 21, 2020

A gyűrűk Ura szereplői asztrológiai szempontból - PIPPIN és TRUFA


PIPPIN ÉS TRUFA[image error]

Mit szimbolizálnak a karakterek?

Borbak Trufiádok (Trufa) Megye-lakó hobbit, kalandozó, Bakfölde Ura (élt:Hk.2982-Nk.65 körül). A Borbakok az egyik legfontosabb irhafakó (a hobbitok egyik fajtája) család volt a Megyében. Egyedüli gyermek volt.
Tuk Peregrin I. (Pippin), szintén Megye-lakó hobbit, a Megye 32.thánja (élt: Hk.2990-Nk.65.körül). Mivel a Tukok irhafakó vér csörgedezett az ereikben, a hobbitok kalandvágyóknak tekintették őket. A családnak mindig volt egy-egy olyan tagja, aki nem bírt a fenekén maradni és kalandozni indult. Trufa fiatalkorában Zsákos Frodó közeli barátja volt unokatestvérével, Pippinnel együtt (távoli rokonai is voltak Frodónak).
Kövesi Péter szerint (l.id.cikke) Trufa és Pippin mintha együtt mintáznák az IKREKET. Ebben a fokozatban az előző létszakaszban sok erőt gyűjtött, sok tapasztalatot szerzett lélek ismét az ellenkező felé fordul. A felhalmozott erők és javak a mindig kiegyenlítésre törekvő természeti törvény hatásárára a szétszóródásra, a kiáradásra irányulnak.
Főleg a filmben elöször tipikus IKREK-helyzetben találkozunk Pippinékkel: egy jellegzetesen hermészi (Hermész/Mercurius az IKREK jegy bolygóistene) tevékenység közepette, vagyis éppen tolvajkodnak. Zsizsik gazda földjén dészmálják a terményeket.A könyvben nincs meg ez a motívum, ott inkább csak az IKREK fő jellemzője, a kiváncsiság jelenik meg. Mindig mindenről tudni akarnak, így már azelőtt értesülnek a Gyűrűről, hogy Frodó megosztaná velük a titkát.Ez a fajta kiváncsiság bukkan fel, mikor kihallgatják Elrond tanácsát a filmben, vagy akkor is mikor Pippin botorul belenéz a palantírba, jó kis bajt zúdítva ezzel a saját nyakába.
Az IKREK embere nem takarékoskodik, nem ragaszkodik a meglévőhöz, nem tapad a röghöz vagy az anyaghoz. Lendülete pozitív irányt vesz és tevékenysége kifelé, a messzeségek felé fordul. Pippin és Trufa eleve többet utazgatnak már a Megyén belül is, mint ami egy “rendes hobbithoz” illik, sokat vendégeskednek Frodónál Bilbó halála után. Ezért is van, hogy első szóra segítenek neki észrevétlenül elhagyni a Megyét a Gyűrűvel együtt.


Bríben aztán a Pajkos Póni fogadóban előkerül az IKREK felelőtlen, szószátyár jellege is, mikor a filmben Pippin, némileg pityókásan elárulja a kocsma közönségének, kicsoda is Frodó.
Mivel az IKREKET az eddig megszerzett tapasztalatok és ismeretek nem elégítik ki többé, egész erejével arra törekszik, hogy tevékenyen, mozgékonyan irányítsa érdeklődését minden felé, ami megközelíthető és megismerhető. Az IKREK szétáradó erőfeszítésben igyekszik kapcsolatot teremteni mindennel, ami elébe kerül.A meglévővel szemben inkább az új, a még ismeretlen érdekli, e tekintetben a Kosra emlékeztet, de míg ez az erőkifejtésben öncélt látott, addig az IKREK az új és feltáratlan dolgokkal kapcsolatot létesít és igyekszik ezeket a kapcsolatokat minél szélesebb körre kiterjeszteni.
Miután Aragorn csatlakozik hozzájuk, Völgyzugolyba mennek vele, ahol a Gyűrű Szövetség tagjai lesznek. A Szövetséggel együtt utaznak egészen Parth Galenig, ahol együtt az orkok fogságába esnek (hiába védte őket haláláig Boromir). Az orkok Vasudvardba akarják vinni őket, de útközben megtámadják őket a rohírok. Trufa Pippinnel együtt a Fangorn erdőbe menekül. Itt összebarátkoznak Szilszakállal az enttel, és ráveszik az enteket, hogy támadást indítsanak Vasudvard ellen. Itt találkoznak aztán a Szövetség többi tagjával. Pippin megszerzi a palantírt, amit Gríma kihajított Vasudvard tornyából,és mivel roppant kiváncsi, belenéz a látókőbe. Szauron ezért majdnem a hatalmába keríti.
"- Miért kellett belenézned? Miért kell neked mindig mindenbe belenézned?- Nem tudom. Hajt valami..." (Trufa és Pippin a filmben a palantíros jelenet után - a filmben)
Pippin és Trufa tényleg úgy viselkednek mint egy ikerpár 2 fele. Még amikor különválnak a történet során, akkor is nagyon hasonló utat járnak be: mindketten lovagok lesznek, csatában vesznek részt, megölnek egy szörnyet, és megmentenek valakit. Ráadásul, ami még “viccesebb”, azt a két embert, akik aztán egy pár lesznek, hisz Pippin Faramirt menti meg, Trufa pedig Éowynt.
Ugyanis Gandalffal magával viszi Gondorba Pippint, ahol a hobbit Boromir halála fejében felajánlja szolgálatait II. Denethor helytartónak. Minas Tirith ostroma során ő lesz az, aki figyelmezteti Beregondot és Gandalfot Denethor őrültségére, így segít megmenteni Faramir életét.
Trufa közben a rohani Théoden király szolgálatába áll, Rohan lovagjává ütik, és Edorasba megy vele. Amikor a rohírok Minas Tirith megsegítésére indulnak, titokban Éowyn segítségével velük tart. A pelennori csatában Éowynnal együtt legyőzi a nazgúlok urát, de őt is a Fekete Lehellet éri és majdnem meghal bele. Ám Aragornnak sikerül őt meggyógyítania.
Pippin az ostrom után a nyugati sereggel Morannon Fekete Kapujához vonul, és a végső csatában megöl egy nagy trollt. Elessar király megjutalmazza: Gondor lovagja és a király hírvivője lesz.A Gyűrűháború után a többi hobbittal visszatérnek a Megyébe.Trufa a morotvai csatában a hobbit csapatok egyik vezére lesz. Pippin is segít kiűzni a Főnök embereit a Megyéből.
Az IKREK a “térfoglalás” jegye, a váltásé, melynek során a BIKA (hobbitok) letelepedéséből Pippinék világjárása lesz, hisz az IKREKhez gyakran tapad a vándor vagy az “ösvénytaposó” asszociációja, azaz folytatódik a fejlődés. A BIKA még érzéki irányultságú, a fizikai szükségletek kielégítése és minden egyéb testi érzet a fontos a számára. Ám az állatöv első levegő elemű jegyében az IKREKBEN kifejlődik az intellektus és ezzel az ember racionális képességei. Mivel az IKREK az első levegős jegy, még nincs “fejlődéstörténete”, amely jellemezné és befolyásolná - így teljesen semleges és nyitott. Ez a jegy szimbolizálja az ellentétek megismerésének kezdetét. Az IKREK ősprincipiumának nincs is ezzel gondja. A dolgok olyanok, amilyenek és nem kell értékelni.
De a fejlődési tengely az IKREKBŐL a NYILASBA vezet, mint poláris jegybe. Ez a tanulás útja, mikor a semleges kiváncsiságból morális tudáshoz vezet. Amíg az IKREK a rövidebb utazgatások jegye, a NYILAS már a céllal rendelkező hosszú út jegye, amit Pippinék bejárnak Középföldén.
A Symbolonban az IKREK/NYILAS kártya a Mester és tanítvány c. kártya. Ahhoz, hogy Pippinék megfejlődhessék az útjukat tanítókra vagy legalábbis példaképekre van szükségük, akik a fejlődésre serkentik őket. A tanító jellegzetes kifejeződése a történetben Gandalf figurája, főleg Pippin számára, hiszen “jó tanítóhoz méltóan” állandóan korholja, terelgeti, időnként leszidja, időnként dícséri őt is.
"Ostoba Tuk! Majd a te fejeddel töröm be a kaput, ha nem hagytok békén a kérdéseitekkel!" (Gandalf Mória kapujánál- a filmben)
"Ha kétségeid vannak, hallgass mindig a szimatodra, Trufa!" (Gandalf Móriában - a filmben)
Trufa eleve bölcsebb révén, magától is tanul, de mindkettőjükre jellemző, hogy “példaképeket” választanak az útjuk során: Boromirt, Faramirt, Théodent, Éomert, Aragornt. Ezekhez a példaképekhez viszonyítják magukat, így fejlődnek tovább és tovább.A NYILAS és ezzel együtt a JUPITER szimbolikus kifejeződése, mikor Pippin és Trufa isznak az entek italából és hobbithoz képest jócskán megnövekednek tőle.Trufa és Pippin végül beteljesítik a NYILAS/JUPITER archetípusát, hisz a történet végén megtalálják helyüket a Megyében, sőt nem is akárhogy! Magas hivatalt töltenek be egész életükben, kifjezve ezzel a NYILAS/JUPITER szimbólumait: pompa, gazdagság, hatalom, rang, cím, ám ezzel együtt szellemi fejlődés is, sőt most már ők azok, akik továbbadják tapasztalataikat, a tudást, amit megszereztek útjuk során.JUPITERI voltuk szép szimbolikus kifejezése a filmben, mikor gyönyörű nemesi, lovagi ruhában lovagolnak be (vö. ez is NYILAS szimbólum, hiszen a hobbitok nemigen lovagolnak) a Megyébe hazatérvén. Néz is nagyot rajtuk Csülök gazda!Frodó búcsúztatása után a Révből hazafelé is egy idő után, miután kiszomorkodták magukat, már énekelnek. Ez is jelzi a NYILAS mindenen felülemelkedő optimizmusát és jövőbetekintését.
Trufa apja halála után Bakföld Ura lett. Nk.14-ben megkapta Elessar királytól az “Északi Királyság kormányzója” címet. Feleségül vette Bögyös Estellát, egyik barátja húgát.Pippin Nagyszikládi Gyémántkát vette feleségül. A Megye thánja lett Nk.14-ben és 50 évig töltötte be ezt a hivatalt. Ezenkívül az “Északi Királyság tanácsnoka” címet is megkapta Elessar királytól.
Trufát pedig később a “Tündöklő” jelzővel illették és számos jelentős mű szerzőjeként ismerték, ő írta pl. a “Megyei füveskönyv”-et, az “Esztendők számlálás”-át, valamint “A Megye régi szavairól és neveiről” szóló értekezést.
Elmondhatjuk, hogy Pippin és Trufa a két hobbit, szimbolikusan teljesítette küldetését, megvalósítva az IKREK/NYILAS tengelyt életükben. A két kiváncsi, cserfes, kalandvágyó, mindent könnyedén vevő hobbit ifjúból felelősségteljes, magas hivatalt betöltő, rangos hobbit lett, akik magukba építették hosszú útjuk minden tapasztalatát.Az IKREK kapcsolatteremtésére jellemző maradt. hogy a két hobbit egész további életében tartotta a kapcsolatot azokkal, akikkek a Gyűrű Háború során barátkoztak össze.Viszont, mikor a véget közeledni érezték, megmaradva az IKREK/NYILAS szimbolikájánál, nem otthon várták be elmúlásukat, hanem egy utolsó hosszú útra indulva, ellátogattak érlelődésük színhelyeire és ottani barátaikkal, “mestereikkel” együtt élték meg utolsó éveiket.
Trufa Nk.64-ben (102 éves korában) lemondott hivataláról és Rohanba mentek Pippinnel együtt (aki ekkor volt 94 éves) Éomer király hívására.Pippin távozása után fia, I. Tuk Faramir töltötte be a thán hivatalát, aki Samu egyik lányát vette feleségül.
Trufa és Pippin Rohanban maradtak, míg Éomer király a rákövetkező évben meg nem halt. Ezután a két hobbit Gondorba ment; hátralevő éveiket ott töltötték, és amikor meghaltak, a Rath Dínenen temették el őket a gondori nagy királyok közt.

[image error]


 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on May 21, 2020 08:09

A MERKÚR A RÁKBA LÉP

A Merkúrnak a Rákba lépésével analógiában gondolataink szűkebb, családi körre fókuszálhatnak és érzelmi befolyásoltság alá kerülhetnek.Mivel az intellektust, józan észt szimbolizáló bolygó egy érzelmi jegybe kerül. Érzelemdús, fantáziadús, színes gondolkodás, kommunikáció jellemző erre az időszakra. Lehet, hogy többet fantáziálunk, álmodozunk. Intuitívebbek lehetünk, könnyen rá tudunk hangolódni másokra. Ugyanakkor érzékenyebbek, szeszélyesebbek is lehetünk.Az Ikrek és Szűz Ascendensűeknek véget ért a jóvilág, az eddigi energiadús időszak a semmibe veszik. Itt az ideje letenniük a lantot és pihenésbe kezdeniük!



 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on May 21, 2020 04:24

Állócsillagok az Ikrekben: RIGEL

RIGEL
Kékes-fehér kettős csillag az Orion csillagkép bal lábán. 1-es magnitúdójú.Jelenlegi helyzete (2018): IKREK 17°04’35”


Ptolemaiosz és Lilly szerint Jupiter és Szaturnusz természetű, de későbbi szerzők előnyösebb csillagnak tartják, azaz Jupiter és Mars természetűnek.


Az Orion konstelláció béta csillaga, az alak nyugati lába, amely a fáraó lábát szimbolizálja.
A hagyomány szerint a tudás és a civilizáció elterjesztése, a nép védelme kapcsolódik hozzá.
A Rigel az Orion ikercsillagait, a Bellatrix és a Betelgeuse kettősét összefogó felettes világ. Sokan félreértik azt a tényt, hogy ezt a csillagot látszólag Orion lábbal (vagy térddel) tiporja, pedig „a fáraó lába” kifejezés éppen azt jelképezi, hogy a nép az ő védelme és fennhatósága alatt áll, vagyis nem érheti bántódás. Az egyiptomi fáraók trónszékéhez tartozott egy  aranyzsámoly, amelyre azokak a népeknek a neveit írták fel, akiket uralt. A neveket védelmi körbe (kartusba) helyezve ábrázolták a zsámoly felszínén, így valóban „a fáraó lába alá” kerültek. A fáraó, aki az egyiptomi korokban a kiválasztottságot és a legmagasabb szintű tudást képviselte, szimbolikus értelemben így őrizte és védelmezte népét, s az ezoterikus tanítások szerint mindazokat a lelkeket is, akik ehhez a világhoz kötődnek. Amit a lélek megtanul az Orion ikercsillagain, a Bellatrixen és a Betelgeuson, az a Riegelen fejlődik valódi tudássá.


Felelősségfelvállalás, gondoskodás, erőteljes de értelmes hatalomgyakorlás fűződik hozzá. Az ősi magyar hitvilágban ezt a csillagot Rónakirálynak vagy Rónaőrzőnek nevezték, amely ugyancsak a védelmet, méghozzá az uralkodó, a törzsfő vagy a fejedelem népe iránti kötelességét és tanítói szerepkörét szimbolizálja.
Alvidas szerint Merkúr, Mars és Jupiter hatású. Azaz jótékonyságot, tiszteletet, gazdagságot , elégedettséget, hírnevet hoz, magasra értékelik, találékonyság, műszaki érzék jellemzi az illetőt. Hasonló hatású, mint a Regulus, de inkább szellemi téren érvényesül.
Ha felkelő (ASC-en áll), szerencsés sors, gazdagság, magas, tartós megbecsülés. Híres ember: Amy Winehouse 1°10′

Ha kulminál (MC-n áll), magasrangú katonai vagy szellemi kinevezés, harag, sértés, de nagyvonalúság is, sok nyereség, munka révén tartós megbecsülés. Híres emberek :Jeff Bridges 0°05′, Charles Dickens 0°19′, Richard Nixon 0°38′, Kurt Cobain 1°15′Jelentős sikereket mutat, vezető pozícióba segít, hatalomvágyat ébreszt, de mindez veszélyekkel társul; a rendkívüli emelkedést visszaesés, bukás követheti. Hódítók, uralkodók, népvezérek, politikusok, papok, katonák, jogászok alapképletében fordulhat elő. Az elért eredmények megtartása érdekében folytatott állandó küzdelmet is jelenti. A saját erőből, célratörésből, vakmerőségből eredő siker még kedvezőtlen pozíció esetén sem marad el.


 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on May 21, 2020 03:18

May 20, 2020

A NAP BELÉP AZ IKREK JEGYÉBE


Május 20-án a Nap belép az Ikrekbe. Az Ikreknek nagy a tudásvágyuk, információéhségük, mozgásigényük. Fontosak számára a kapcsolatok, a kommunikáció, az utazás, a mozgás. Uralkodó bolygója a Merkúr, ami az intellektus, a józan ész szimbóluma. Az Ikrek sokoldalú, széles érdeklődési körű, de nem elég kitartó. Intellektuális, nem érzelmes.Figyeld meg, mely házad fölött tranzitál éppen a Nap (mely házadba esik az Ikrek jegyének kezdete), mert azokat a témákat előtérbe hozza kb.egy hónapig.Az Oroszlán Ascendensűek sok változást nem észlelnek, mert az Ikrekben is peregrin a Nap, a születési uralkodójuk. Április vége óta több erőfeszítést kell tenniük dolgaik megvalósulásáért, kevesebb az energiájuk. (Igazából majd csak július végétől fognak erőre kapni.)Az állatöv harmadik jele az Ikrek. Jele a (dualitás) kettősség szimbóluma. A levegőelemhez tartozik, melynek jelzését, a két vonalat, a párhuzamost tartalmazza. Az Ikrek a változó kereszthez tartozik, ami változékonyságot, a kitartás hiányát jelenti. Az uralkodó bolygója a Merkúr.A levegőelem és a változó ősminőség a jel örökös mozgására utal. Az Ikrek jel az emberben az egyetemes tudásvágyat, a kielégíthetetlen megismerési és kutatási ösztönt jelenti. A jel egyetlen mondatba sűrítve: 'Én megismerek'. Az Ikrek számára nem jelent különösebb örömet valakinek, vagy valaminek a puszta birtoklása, részletesen meg akarja ismerni a személyeket és tárgyakat. No és persze az egész világot. Az Ikrek vándorló természetű. Mindent megismerni: ez a jel célkitűzése. A világmindenség természetéből adódik, hogy ezt a célt megvalósítani lehetetlen. A szétforgácsolódás elkerülhetetlen számára. Kezdeti fellángolása, bármi iránt csak szalmaláng természetű. A Legalább annyira fontos számára a továbbhaladás, a közvetítés. Nem véletlenül uralkodó bolygója a Merkúr, a hírvivő. Keresni, kutatni, meggyőződni, továbbadni majd kezdeni előlről. Nyugtalanság, kíváncsiság -ez az Ikrek jelű ember osztályrésze és természetesen minden emberben jelenlévő Ikrek-tulajdonság.Ha gyermekkorától vizsgáljuk az Ikrek ember egyéniségét, azt tapasztaljuk, hogy ritka esetektől eltekintve ő az, aki leghamarabb járni és beszélni képes. Ezt a két tehetséget sokáig megtartja. Beszélni mindig sokat beszél, és mozgási kényszere idős koráig megmarad.Igyekszik mindent gyorsan elvégezni. Általában jól tanul, mert rendkívül gyors a felfogása. Gyakran azért unja magát az órákon, mert már előre elolvasta az anyagot, sőt hozzá is olvasott, persze ez csak arra az anyagra vonatkozik, amelyik érdekli. Ha nem mondhatja el a véleményét az órákon nyilvánosan, akkor padtársával beszél, de az is előfordulhat, hogy pad alatt olvas. Gyakran már előbb tud olvasni mint hogy iskolába járna. Falja a könyveket. Később is nagy könyvgyűjtő. Megvesz mindent, ami érdekli, de az elolvasásukra nem marad ideje. Ennek ellenére olvasottsága és tájékozottsága a világ dolgairól lenyűgöző.Társaságokban közkedvelt ember. Mindig tud valami aktuális pletykát, érdekes információt. Amennyire szerteágazó a tudása, legalább annyira felületes. Sosem az információk mélysége, hanem mennyisége izgatja. Igazi újságíró típus. Ő az az ember aki képes lyukat beszélni a másik hasába. Az Ikrek kettős jel. Az Ikrek emberekben mindig jelen van a kettősség érzése. Önmagával vitatkozik, és az egyik énje megpróbálja meggyőzni a másikat. Semmit sem hisz el, csak úgy, ha utánajár és meggyőződik arról, hogy az információ helyes. Ha valamiben kételkedik, rögtön vitára kész és ha úgy érzi, hogy igaza van, addig csűri-csavarja, míg az ellenfél fel nem adja. Egy szónok veszett el benne. Pillanatok alatt képes új teóriák létrehozására, ha úgy érzi, hogy a vitában sarokba szorították. Nem következetes, logikai láncolataiban nem találunk kiépítettséget, ha ez kiderül, témát vált. Ez nem azt jelenti, hogy nem kerülhetnek ki közülük zseniális gondolkodók, sőt elég gyakran látunk közöttük írókat, filozófusokat. Utóbbikat a horoszkópban lévő erős Szaturnusz-állásnál találjuk.Semmit sem tudnak magukban tartani. Ahogy a szólás tartja: "Ami a szívükön, az a szájukon". Közlékenységi vágyukból adódik, hogy sokat tudnak beszélni. Az is előfordul, hogy ha már elmondták amit akartak, a válaszra már oda sem figyelnek. Ez nem szemtelenség részükről, de gondolataik csapongása miatt már máshol járnak. Most éppen azon gondolkoznak, hogy miről lehetne tovább beszélni. Beszédkészségüknek megvan a maga haszna is. Jó a nyelvérzékük, gyakran több nyelven beszélnek. Pályájuk is kapcsolódhat a beszéddel. Kiváló tolmácsok, előadók, riporterek, tanárok, újságírók, szervezők, ügyvédek kerülnek ki soraikból. Ők a tipikus közvetítők is; postai alkalmazottak, a tömegkommunikációban résztvevők, utazásokat lebonyolítók. A mozgás- és levegőigénye óriási. Ezért ha teheti, kimegy a szabadba. A hosszas bezártság neurotizálja. Nyitott ablaknál alszik, és nem fázékony. Sokáig megtartja fiatalos külsejét és szellemi frissességét. Szervezete ellenálló, de idegrendszere nem. Ez a legsebezhetőbb pontja és sajnos az ideggyógyászatra sokan kerülnek az Ikrek közül, elsősorban azért, mert túlhajtják magukat, nem ismernek határt. Ahogy szokták mondani: "Két végéről égetik a gyertyát". A másik érzékeny pontja a válla és a tüdeje. Számára a legveszélyesebb a dohányzás.Az Ikrek kiválóan alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez. A kapcsolataiban alkalmazkodó, mások elvárásainak megfelelni akaró, de csak addig, míg az illető vagy társaság érdekli. Kicsit úgy is fogalmazhatnánk, hogy mindent fontolóra vesz és érdekei szerint dönt. Az érdeke elsősorban a tudás megszerzését szolgálja nála.Számára a világ a megtanulható ismeretek tárháza. Minden információ, ami érdekli, a jobb eligazodáshoz vezet és az állatövi jegyek sorrendjében ő képviseli a kiváncsi embert. Rendszerezésre nem futja az erejéből, idejéből.Amire vigyáznia kell az "evil twin" - azaz "gonosz iker"-szindróma. Néha beleeshet abba, hogy annyira csak a saját érdekeire figyel, megy előre, és annyira változékony, hogy könnyen átesik aló túloldalára és megbántja, megsérti azokat akiket úm. hátrahagy, akik nem tudják követni, vagy akik csak az egyik oldalát ismerik.
Egy kis odafigyeléssel, a környezete tájékoztatásával, a terveibe való beavatással, a következő lépés megbeszélésével elkerülhetik, hogy a környezetük árulónak vagy még rosszabbnak vélje őket!

 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on May 20, 2020 01:48

May 19, 2020

Állócsillagok a Bikában: SHERATAN

SHERATANA Kos csillagkép egyik csillaga: Béta-Sheratan. 3-mas magnitudójú csillag. Gyöngyházfehér csillag a Kos szarván.Jelenlegi helyzete: (2012) : BIKA 4 fok 08'





 •  0 comments  •  flag
Share on Twitter
Published on May 19, 2020 03:06