Kálmán Eszter's Blog, page 71
October 27, 2020
A Vénusz ♀️ belép a ♎ Mérlegbe (nov.21-ig)
A Vénusz a Mérlegben uralkodik, itt ki tud bontakozni, nem úgy, mint az előző Szűz jegyben. Érzelmeink felszabadulnak, kiegyensúlyozottabbak, vidámabbak, nyitottabbak leszünk. Művészi hajlamaink előtérbe kerülhetnek.
Könyvajánló
Szalay Ádám: Itt a te idődVadonatúj élet 10 lépésben(Bioenergetic, 2020)FülszövegAlapvetően három embertípus van. A beletörődő, aki biztos benne, hogy az élet küzdelem, és már huszonöt évesen is a nyugdíjazást várja. Az álmodozó, aki sejti ugyan, hogy az élet örömteli is lehet, de azt hiszi, a siker csak a kiválasztottaknak jár. És végül a megvalósító. Aki nem hisz a lehetetlenben és addig megy, amíg be nem bizonyítja, hogy az élet csodálatos. A harmadik típus mindenkiben ott van. Benned is.
A könyvem egyetlen céllal született: ki akarom hozni a megvalósítót abból, aki a kezébe veszi. Utat mutatok ahhoz, hogy a vágyakból célok, a célokból pedig áttörések szülessenek. Ez a könyv lehet a kulcs életed nagy kalandjához. Tedd vissza, és sosem tudod meg, mit hagytál ki. Olvasd el, és döbbenj rá, mi mindenre vagy képes. A döntés a tiéd.
Fotó:BNBAz első ami feltűnt a lelkesedése volt (ami szerencsére nem tűnt mesterkéltnek). Tényleg igazán lelkesen és hittel próbál rábeszélni az önsegítő módszerekre amik neki is használtak. És még ha az embernek nem is annyira tetszenek, mondjuk akkor is sokkal jobb olvasni egy érzelemmel telített művet mint egy még oly tudományos de száraz értekezést.
A módszerek amiket használ nem saját kútfőből valók persze, pláne hogy maga is Jack Canfield tanfolyamán tanult, de jól összeépíti őket lépcsőzetesen egymásra épülve szép ívet adnak ki, amelyet a Sikerkód c. workshopjain is hasznosít.
A könyv fő mondanivalója számomra:
A felelősségvállalás mint hozzáállás azért hasznosabb mert visszaadja a kezedbe a z irányítást!
Ennek fényében nézzük meg az egyes fejezetekben, a 4 M-et (Mit Mondasz Magadnak Minderről), a kifogások kereséséről, a MIÉRT megkereséséről, a kaizen, vagyis az apró lépések tanáról, és életünk alapköveinek feltérképezése, azaz az újratervezés.
A könyv fejezetei abban segítenek , hogy meg tudd válaszolni az alábbi kérdéseket: Ki vagyok én? És miért tartok ott, ahol tartok?
A könyv további része pedig arra keresi választ : Hova akarunk eljutni? azaz a célok kitűzése, a megfelelő környezet kialakítása (rendrakás is!) a téma, illetve, hogyan készüljünk fel az akadályokra, és saját magunk elfogadása.
Emellett egyes fejezetek végén vannak feladatok, amiket írásban érdemes megoldani. Bár azt a szerző is ajánlja, hogy először csak olvassuk végig a könyvet, és aztán vegyük végig a fejezeteket újra, és oldjuk meg külön a feladatokat.
Én el szoktam tenni az ilyen könyveket azzal a felkiáltással, hogy majd később feldolgozom őket - aztán ált. sajnos elfelejtem megcsinálni. De itt még külön letölthető meditációk is járnak a könyvhöz, az önkorlátozó hiedelmeink feloldásáról vagy a sikerre való ráhangolódáshoz, szóval valamiképp úgyis fogok foglalkozni még a témákkal. :)
Azért, mint a legtöbb önsegítő könyvtől, ettől sem kell önagában megváltást várni, de ha az ember elgondolkozik az olvasottakon, megcsinálja a feladatokat, ahogy az író is ajánlja, hogy nyugodtan húzzuk alá a fontos mondatokat, jegyzeteljünk a margóra, szóval inkább egyfajta munkafüzetként használjuk, hiszen így arra fog emlékeztetni, hogy életünk legfontosabb kalandjában veszünk részt, hiszen álmaink jövőjét tervezzük és építjük fel ezáltal.
Fotó: Wealthy Lifestyle SecretsA kötetet a Bioenergetic Kiadótól kaptam recenziós példányként, ezúton is köszönöm nekik. A könyvet megvásárolhatot itt: Bioenergetic
October 26, 2020
A Vasherceg - a Skorpió havában
October 22, 2020
A Nap mától a Skorpió jegyében halad ♏️
A Skorpió átalakító erő:ennek a jegynek az időszakában az tud együtthaladni a kozmikus folyamatokkal, harmonikusan együttműködni a természet erőivel, aki engedi, hogy belső alakító erői dolgozzanak rajta, mássá alakítsák, aki hagyja, hogy elmúljanak belőle a korábban határozottan magáénak vallott késztetések, és helyet adjanak újaknak.
A természet befelé fordulásával párhuzamosan mi is nézzünk befelé, és határozzuk el mit magunkban tudatosan a mulandóságnak áldozni, és mit akarunk megteremteni.
Akik a Skorpió jegyében születtek
Energiáit saját és mások átalakulásából, szenvedélyéből nyeri. Hatalomra tör, de inkább alattomosan, mint nyíltan, fegyverei a manipuláció és a provokáció. Impulzív és szélsőséges, a végletek embere. Imádja a titkokat, rejtélyeket kikutatni, megismerni, mindig mélyre hatol. Férfiképe is egzaltált, karizmatikus, apaképe a háttérből irányít nyílt uralkodás helyett. Főnökszerepben is manipulatív, hamar kiismeri a környezetében lévőket és titkaikat egyaránt.
https://hu.pinterest.com/kalmaneszter...
Okt.26 Télkezdő nap
A mai télkezdő nap, azaz mint rámutató, évaszakkezdő nap a mai idő az egész tél időjárásáról képet adott a régiek számára.A közel egy hónappal ezelőtti pásztorünnep napjához hasonlóan pásztorfogadó nap ez is és a szaporulat ellenőrzésének a napja volt.
Mi is elszámolást tarthatunk átvitt értelemben magunkban: milyen tulajdonságokat, képességeket bontakoztattunk ki ez évben?
A mulandóság mibenlétének tudatosításával és az örök dolgok felidézésével próbáljuk egyensúlyunkat, harmóniánkat megteremteni.
A régiek szerint ekkor érik a makk is. Ha sok makk hullik, hideg és hosszú tél lesz- tartották régen.
Okt. 28. Télkezdő nap
A mai, a tegnapelőttihez hasonlóan szintén télkezdő napnak számitott régen.Egyes helyeken azt figyelték ilyenkor merről fúj a szél:
ha északról, akkor a tél eleje,
ha keletről a közepe,
ha délről, akkor pedig a vége lesz erősebb, azaz sokkal hidegebb, fagyosabb.
Ilyenkor szedték Magyarországon a legkésőbb Tokaj-hegyalján a szőlőt, ahol ekkor kezdték a szüretet. Megvárták amíg a szőlőszem a természet és a Nap erejét teljesen magába szívva a tőkén összeaszik és csak ezután sajtolták ki belőle a "királyok borának, a borok királyának" aranyszínű alapját.
October 18, 2020
ÁLLÓCSILLAGOK A MÉRLEGBEN - ALGORAB
Mérleg 13°35
Kettőscsillag, halványsárga és bíborvörös a Holló csillagkép jobb szárnyán.
Mars és Szaturnusz természetű. Rombolás, rosszakarat, ellenségeskedés, ellenszenv, hazugság. Pusztító formát öltő erő, (fekete) mágia, másoknak ártó tudás. A szemét megsemmisítésével is kapcsolatba hozzák.
October 16, 2020
Egy nem szokványos mindfullness gyakorlat
Hogy jön össze a mindfullness és a zombik?
1. A mindfullness (meditáció, flow, stb.) ugye arról szól, hogy legyünk a jelenben, ne aggódjunk a múlton és ne szorongjunk a jövő miatt.
2. Nemrég néztük a Seal Team c. sorozatot. és abban női szemmel nem volt érthető, hogyan csinálják, hogy a legnagyobb családi problémák között elmentek harcolni és teljesen ki tudták kapcsolni a problémáikat. Pedig erről szólnak a harcművészetek is tulajdonképpen: kapcsolj ki minden zavaró tényezőt és gondolatot az elmédből, hogy az "itt és most"-ban legyél!Erre most májusban vettünk egy xbox-ot. Felnőtt létünkre újra játszani kezdtünk., Mivel most a Resident Evil világába vagyok belepistulva, főleg ilyen játékokkal játszunk. És van egy olyan része, ahol ún. raid mode-ban lehet kisebb, pár perces küldetéseket teljesíteni, ami csak arról szól, hogy hány szörnyet nyirbálsz le. Amelyek persze nem várják ezt békésen hanem konkrétan az életedre törnek miközben A-ból B-be kell eljutnod.
Viszont épp emiatt annyira feszült és jelenlétet igénylő feladat hogy ettől világosodtam meg egy idő után: ez is a "tökéletes mindfulness".
Hiszen nő létemre, akiknek mint tudjuk, mindig ezerféle dolog kavarog az agyukban (nekem is), erre a pár percre mindent de mindent ki tudok tökéletesen kapcsolni!
Csak és kizárólag az éppen nekem rohanó ellenfélre tudok koncentrálni és a lövésre, hogy leterítem-e, vagy kell neki még pár lövés(és nem nem jut eszembe a gyerek, a háztartás, a munka, amit kell még ma megcsinálnom stb.) gondolatok tömkelege, majd már ott van a következő ellenfél is és így tovább...
Szóval bár abszolút nem tűnik spirituálisnak ez a helyzet - mégis ebből is látszik, hogy a legváratlanabb helyeken lelhetsz úm.spirituális élményekre! Ha nem hiszed, próbáld ki!
Plusz a férfiakat is jobban megérthetjük ezáltal, hogy képesek a legnagyobb és legszerteágazóbb problémák közt is csak egyvalamire koncentrálni. :)
Újhold a Mérleg jegyében
Újhold napja van ma a Mérleg jegyében. Lévén hogy ma a legnagyobb a szervezet méregtelenítési hajlandósága, érdemes egy böjtnapot szervezni mára. Az emberi szervezetben a Mérleg jegyéhez tartozik a vese, hólyag és csípő.Vese: kapcsolatok, párkapcsolat,
Hólyag: befogadás, elengedés
Csípő: haladás, fellendülés
A Merkúr retrográdba vált a Sorpióban
(okt.16 - nov.3.)A Merkúr ma délután retrográdba vált. A hátráló, azaz retrográd mozgás lelassítja a dolgok menetét, akadozik az ügyintézés, a kommunikáció, a hírek terjedése, a közlekedés.A hátráló mozgás egy valamire jó: hogy újragondoljuk teendőinket, kijavíthassuk a hibákat és megtervezzük a továbbiakat.
Pár általános tanács az ilyen időszakokra: mivel a Merkúr hatása alatt álló tevékenységek a kommunikáció, információk és gondolatok áramlása,ezért a retrográd mozgás hatására a jövő felé irányuló gondolataink sokkal nehézkesebbé válnak. Nehezebb megfelelően előre látni és tervezni az események alakulását. Ebben az időszakban érdemes kerülni a nagyobb adásvételeket, szerződések aláírását és általában minden olyan újabb kezdeményezést, amely időben tartós hatással lesz, mivel később lehetséges, hogy újra kell majd gondolnunk ezeket. Jó előbb végig gondolni minden részletet, mert megtörténhet, hogy valami elkerüli a figyelmet!
Az Ikrek és a Szűz Ascendensűek ezen időszak alatt fáradékonyabbak és feledékenyebbek lehetnek, többször meg-meggondolják magukat, így ha lehet ne most hozzanak meg fontos döntéseket, inkább időzítsék a pihenésüket erre az időszakra, hogy jól kipihenhessék magukat!


