Pavlov's Blog: Pavlov tömör gyönyör olvasmányai
November 21, 2023
James Grey: Escort in Training
A Szürke ötven árnyalata anyagi sikerét megirigyelve tömegesen jelentek meg a másolatok. Már a szerző neve is jelzi, hogy meg akarta lovagolni a kicsit izgalmasabb erotika hullámát. Nem sok várakozással, de az alacsony ár és a hívogató fülszöveg miatt valamennyire érdeklődve szereztem be ezt a könyvet, de sikerült alulmúlni a várakozásaimat.
Maga a kötet ocsmány: nincsenek oldalszámok, a margó is majdnem nulla, mintha én nyomtattam volna otthon spórolósan. Ráadásul zavaró központozási hibák is vannak benne.
A történet maga pedig kifejezetten csapnivaló (és nem BDSM-értelemben). A nyolcadik fejezetig kell várni az első szexjelenetig, az is gépies és unalmas. Aztán meg váltakoznak az aktusok összevissza, feszültség és fokozatosság nélkül.
Semmi említés nincs az átélt érzésekről, benyomásokról, gépies és monoton minden aktus. A legérzékletesebb jelenet egy ebéd a vége felé, ahol jól elképzelhető steaket és frissen facsart gyümölcslevet fogyasztanak.
Kapunk viszont oldalakon keresztüli életszerűtlen morfondírozást meg a kúria folyosóin sétálgatást.
A dialógusok totál életszerűtlenek, mesterkéltek. Az egyik merésznek szánt jelenet, az emberi sakkjátszma pedig a legrosszabb Dubajos híreszteléseket idézi. Ahol lenne némi ötlet, az csak fél oldalban össze van csapva, vázlatosan.
A kötetnek van még két folytatása is, olvassa el, aki kínozni akarja magát (végülis ez is egyfajta mazochizmus), én tuti kihagyom. Van a műfajban ennél sokkal jobb darab, a The Submissive vagy még maga a klasszikus Emmanuelle is, inkább vegyük elő azokat.
Maga a kötet ocsmány: nincsenek oldalszámok, a margó is majdnem nulla, mintha én nyomtattam volna otthon spórolósan. Ráadásul zavaró központozási hibák is vannak benne.
A történet maga pedig kifejezetten csapnivaló (és nem BDSM-értelemben). A nyolcadik fejezetig kell várni az első szexjelenetig, az is gépies és unalmas. Aztán meg váltakoznak az aktusok összevissza, feszültség és fokozatosság nélkül.
Semmi említés nincs az átélt érzésekről, benyomásokról, gépies és monoton minden aktus. A legérzékletesebb jelenet egy ebéd a vége felé, ahol jól elképzelhető steaket és frissen facsart gyümölcslevet fogyasztanak.
Kapunk viszont oldalakon keresztüli életszerűtlen morfondírozást meg a kúria folyosóin sétálgatást.
A dialógusok totál életszerűtlenek, mesterkéltek. Az egyik merésznek szánt jelenet, az emberi sakkjátszma pedig a legrosszabb Dubajos híreszteléseket idézi. Ahol lenne némi ötlet, az csak fél oldalban össze van csapva, vázlatosan.
A kötetnek van még két folytatása is, olvassa el, aki kínozni akarja magát (végülis ez is egyfajta mazochizmus), én tuti kihagyom. Van a műfajban ennél sokkal jobb darab, a The Submissive vagy még maga a klasszikus Emmanuelle is, inkább vegyük elő azokat.
