Rose > Rose's Quotes

Showing 1-5 of 5
sort by

  • #1
    Rose Woods
    “Az érzés, ahogy az ajkuk ismét találkozott, felülírt minden addigi kétséget, hirtelen megértette a férfi szavainak a jelentőségét. Számára valóban furcsa volt a közöttük kialakult kapcsolat, gyorsnak érezte, hirtelennek, de az vitathatatlan volt, hogy Konstantin az, aki a világon mindenkinél jobban ismeri őt. Hosszú ideje jelen volt élete minden fontos eseményénél – még, ha ő nem is tudott róla. Birtokolta titkait, tisztában volt vágyaival, tudomása volt tettei mozgatórugóiról. Megértette és úgy tűnt, el is fogadta. Ő pedig mindenekfelett bízott benne, és csakhamar rájött, hogy ami közöttük történik, nem csak jó és megállíthatatlan, de valójában törvényszerű és szükséges is.”
    ― Rose Woods, Konstantin

  • #2
    Rose Woods
    “Amit Xander karjaiban átélt, az maga volt a csoda, a nagybetűs szenvedély, ami miatt birodalmak épültek és dőltek össze, ami arra késztetett embereket, hogy a fellegekig repüljenek, vagy épp ellenkezőleg, megjárják a poklok-poklát, hazudjanak, csaljanak vagy akár öljenek is. Kicsit megrémisztette ez a mindent elsöprő érzelem, ugyanakkor érezte, a közöttük szövődött kapcsolat nem az a fajta, amelyik rombol vagy elvesz, inkább az, amelyik minél tovább tart, annál többet ad mindkét fél számára.”
    ― Rose Woods, Xander

  • #3
    “Vihar támadt mélyen a bensőjében, felforgatva a gondolatait, a benyomásait, az érzéseit, a teste minden egyes apró porcikáját. És ez a vihar azzal fenyegette, hogy egyszer csak megsemmisíti őt.”
    ― Elisabeth Forest alias Rose Woods - Légy az enyém

  • #4
    “Mintha megnyílt volna alatta a föld. Ő pedig zuhanni kezdett a végtelen, rémisztő sötétségbe, de egy cseppet sem félt, mert az, akiben a világon a legjobban bízott, ott volt vele, vigyázott rá, szorosan fogta. Hallotta erős, gyors szívverését, érezte karja erejét, teste forróságát. Szája magabiztosan, melegen, gyengéden, mégis határozottan simult az övére, nyelve óvatosan kért bebocsájtást, neki pedig nem volt, nem lehetett más választása, megadta magát. Ő is ezt akarta.”
    ― Elisabeth Forest alias Rose Woods - Légy az enyém

  • #5
    “Erős karok ölelték át a derekát, szilárdan tartották. Hálásan dőlt a kemény mellkasnak.
    – Mi történt? – ismerte fel Lord Saint-Germain mély hangját.
    – Nem tudom – felelte Alexandreia nyilvánvalóan ismét a sírás határán. – Mi csak beszélgettünk. Egész eddig tökéletesen jól érezte magát. Talán el fog ájulni?
    Istenem add, hogy ne kezdje ismét az egereket itatni – fohászkodott magában Amelia. Hangosan azonban csak ennyit mondott:
    – Jól vagyok. Még soha életemben nem ájultam el, ezután sem áll szándékomban. A mama szerint erős vagyok, mint egy bányaló.”
    ― Elisabeth Forest alias Rose Woods - Légy az enyém