Kálmán Eszter's Blog, page 46
February 4, 2022
Február 5. Ágota napja

Szt. Ágota a keresztény ókor leghíresebb szentjei közé tartozik, de életéről és haláláról csak a számos változatban ránk maradt, legendásan felékesített szenvedéstörténete tájékoztat.

Szicíliában született, előkelő szülők gyermekeként. A Krisztus szeretetére vágyó leány túlságosan hamar a kéjvágyó helytartó, Quintianus mesterkedéseinek célpontjává lett. Decius császár keresztényellenes rendeletét a maga céljaira felhasználva Quintianus letartóztatta a szépséges Ágotát, és az egyik hírhedt örömtanyára vitette. Ott az intézmény vezetőnőjének kellett volna gondoskodnia a leány átneveléséről, de az gyorsan felismerte, hogy Ágota esetében nem ér célt. Ezért a helytartó maga lépett akcióba. Ágotát bíróság elé állították, kihallgatták, megkínozták, és börtönbe vetették. Néhány nap leforgása alatt a kínzások egész sorát kellett kiállnia. Mindezek után azonban a börtönben olyan megerősítésben részesült, amilyen még a legendákban sem gyakran fordul elő: a gaztett utáni éjszakán megjelent előtte Szent Péter, és meggyógyította. A nyilvánvaló csodát semmibe véve Quintianus folytatta a gyalázatos eljárást. Ágota az újabb bántalmazások következtében meghalt a börtönben.
Tiszteletét az indította el, hogy szülővárosa, Catania a szent vértanúságának első évfordulóján csodásan megmenekült az Etna kitörésétől; a lakosság a segítségét kérte, mire a lávafolyam február 5-én minden várakozás ellenére megállt.
Ágota: Görög eredetű név, jelentése: a jó.
Február hónap energetikája

Ahogy láthatjuk a Föld elem fog dominálni: 5 bolygó lesz Föld jegyekben (Bak és Bika), 3 bolygó levegő jegyben (Vízöntő) és 2 Vízjegyekben (Halak). A hónap közepén a Merkúr átmegy a Vízöntőbe vagyis megnövekszik a Levegő elem dominanciája. Vagyis a hónap nagyon objektív szemléletű lesz ez az időszak, mivel Víz jegy elég kevéssé van jelen, Tűz jegy meg egyáltalán nincs.

Nap a Vízöntőben - exil, száműzött (az Oroszlán Ascendensűeknek az év egyik mélypontja)
Merkúr a Bakban - peregrin, majd a hónap közepétől a Vízöntőben - éjjeli triplicitás (vagyis azon Ikrek és Szűz Ascendensűek, akik éjszaka születtek, azok kapnak egy plusz löket energiát febr.közepétől)
Vénusz a Bakban - nappali triplicitás (azoknak a Bika és Mérleg Ascendensűeknek, akik nappal születtek, egy közepesen jó energetikai állapotot mutat, a többieknek alacsony energia értéket)
Mars a Bakban- egzaltáció (a Kos és Skorpió Ascendensűek energetikailag most csúcsponton vannak, használják ki!)
Jupiter a Halakban - uralomban (a Nyilas és Halak Ascendensűeknek most májusig nyerő szériájuk van, használják ki!)
Szaturnusz a Vizöntőben - uralomban (a Bak és Vízöntő Ascendensűeknek most júniusig nyerő szériájuk van, használják ki!)
Uránusz a Bikában
Neptunusz a Halakban
Plútó a Bakban

A föld jegyek gyakorlatiasak, kitartók és szívósak. A Föld az melankolikusabb alkat, ott az anyagias érdekek, józanabb, megfontoltabb életvitel játszik szerepet, mértékletesség, anyagi biztonságra való törekvés, racionalitás. Nem igazán életvidám, ha csak föld van, és nincs tűz, akkor eléggé szorongós lesz az ember. Erőfeszítés, türelem, nyakasság, a nézetek merevsége, konzervatív szellemű. Megfontolás, értelem, vizsgálóképesség, kételkedő, tagadó jellegű a gondolkodása. Az elkülönülést szereti, a kombinálást, a mechanikus, egzakt dolgokat.Melyek a Föld jegyek? A Bika, a Szűz és a Bak. Ezekre inkább az anyagias érdekek, a józanabb, megfontoltabb életvitel jellemző, nem mértéktelenek, a biztonságra való törekvésük erős és erős bennük a racionalitás is. Egy Föld hangsúlyos ember nagyon nehezen tudja magát elengedni. Ez a melankolikus karakter. Ismerjük ezt a szót, szomorúságot jelent, vagy egyfajta depresszióra való hajlamot. Pont a Tűz hiánya miatt, a meleg hiánya miatt, hideg és száraz (azaz befelé forduló és kicsit merev), ezért olyan kicsit kiszáradt, olyan magába zuhanós.
Ha át akarod élni a Föld elem minőségét, a következő analógiákat használhatod:
Színek: zöld, sárga, barna, fekete
napszak: éjfél
évszak: tél
kövek: malachite, amazonit, hematit, bronzit, jáde, smaragd,
állatok: vakond, földigiliszta, hangyák, hörcsögök, kutyák, lovak
növények: fő, gabona, borostyán, alma, diófélék, tölgyfa
illatok: vetiver, pacsuli, tölgymoha
istennők: Demeter, Ceres, Perszephoné
istenek: Pán, Cernunnos, Dionüszosz, Adonisz

Levegő elem
A meleg és a nedves minőség, ami a Levegő jegyeket adja, ez pedig az Ikrek, a Mérleg és a Vízöntő jegye. A Levegőhöz a szangvinikus temperamentum tartozik. Izgő-mozgó, kommunikatív, aktív jegy, vérmes jegy és nagyobb a társasági igénye.
A levegő elem, amellyel mindenütt találkoznunk kell, ahol élni akarunk. A föld adománya, a táplálék nélkül elélhetünk egy ideig, és a vizet is nélkülözhetjük ideig-óráig, de levegő hiányában néhány röpke perc alatt elpusztulunk. A levegő sűríthető, és hígítható, bármilyen formát képes felvenni.A levegő-elem: a fokozott kiterjedés, függetlenül attól, hogy nyomot hagy-e vagy sem.
A levegős jelek képesek jól kommunikálni, törekszenek az intelligencia felé és közel állnak az absztrakt gondolkodásmódhoz. Logikusak, objektívek, széles látókörűek, idealisták és előítélet nélküliek. Negatív értelemben hidegek és nem gyakorlatiasok. A levegő elem jelenti az alkalmazkodás, gyors felfogás, intuíció, inspiráció. Eszmei értékekért lelkesedő, szangvinikus vérmérséklet, a gondolkodás irányítása mellett. A tudásvágy diszharmóniában szétforgácsolódik. Szimbóluma az egyenlőségjel.
Analógiák: A kommunikáció, a bölcsesség, az értelem, a jóslás, a pszichikai képességek, a Harmadik Szem mind a levegőhöz kapcsolódnak.
A levegőegyensúlyt így tudod az életedbe hozni:Tölts el egy kis időt a felhők figyelésével.Növényeket vagy virágokat nézegess vagy látogass el egy pillangókertbe.Röptess sárkány.Tölts el egy kis időt madármegfigyelésselNyisd ki az ablakokat friss levegős napokon.Légzés meditáció Kívánjátok valamit és gyújtsatok egy gyertyát.kezdj el egy tanfolyamot valamilyen témában, ami lenyűgöz.A naplódban kézzel fogalmazd meg a gondolataidatTegyél fel szélcsengőket a kertedbe vagy otthonodba.Kardinális és fix dinamika


A fix jegyek, a szilárd jegyek a stabilitást, a változatlanságot jelölik, ők azok, akik ha elkezdtek valamit, akkor azt végig fogják csinálni, viszont nagyon-nagyon nehéz elindulniuk és nagyon-nagyon nehéz változtatniuk, ha nincs egyéb jelzés a képletben. Bele tudnak ragadni a jóba ugyanúgy, mint a rosszba is. A változáshoz nagyon nem jók az ilyen jegyek, viszont a kitartáshoz, az alapossághoz igen. Mennyiségben egyet jelent, ahogy a kardinális is, ez majd érdekes lehet, például ha azt nézzük, hogy hány gyereke lehet valakinek. Ez is belejátszhat, vagy ebből is tudunk „jósolni”, hogy az ötös ház és annak a bolygói, illetve az ura az milyen dinamikájú jegybe esik.A Fix vagy állandó kereszt: Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő. Míg a kardinális jelek az egyik évszakból a másikba való átmenetét hozzák, ezek a minőségek minden évszak közepes hónapját jelölik. A szilárd, vagy fix kereszt princípiuma: fenntartás, megerősítés, és a már elért kiépítése minden irányban. Megvalósul minden, ami a kardinális keresztnél csak terv volt. Ez a fa törzse, mindaz, ami a gyökér és a korona között van, maga az élet. E szilárd vagy fix keresztben a négy teremtőerő lényegiségét a legtisztábban ismerhetjük fel. Itt láthatóvá válik a Yin és a Yang, a kör és a négyzet egymáshoz való viszonya. A szilárd vagy fix, vagy állandó kereszt a vitális Én, vagyis a szív. Kitartó, megbízható, határozott, türelmes. Ezeknek a minőségeknek nagy a koncentráló képességük, határozottak, stabilak, szeretik a tárgyakat és a tudást gyűjteni, méltóságteljesek, kiváló memóriával és átható értelemmel rendelkeznek. Az eredményeket lassan, de biztosan érik el. A rendíthetetlenen nyugalom, kitartóerő, a mindent bíró akarat a legjellemzőbb, az egyenletes, kiszámítható élettempó mellett. Az életritmusuk csendes, biztonságos, kitartó.Diszharmóniában: makacs és hajlíthatatlan, korlátolt, és lusta, vagy maradi, néha elvakultságot eredményez, beteges konzervaktivisták, és túlságosan is bele tudnak mélyedni saját nézeteikbe.
Napi Kártya - Morning (Reggel)

Mostantól megpróbálok mindennap egy-egy kártyát kihúzni és lefordítani az értelmezését.
40. Morning
a világ vár téged
Még életben vagy, persze. Felébredsz. csinálod, amit kell egész nap, elmész aludni, aztán ismétlés. Tényleg élsz, igazán? Igazán élsz? Azt hiszem ezt most jobban kell hallanod mint valaha: az életed hihetetlenül értékes. Kint a világ vár rád. Most van itt az idő, hogy szép pillanatokat gyárts és megtanuld értékelni őket, ahogy jönnek.

Tanácsok a Gua számok szerint 2022-re

A kínai 9 Csillag Ki asztrológia szerinti energiaváltás február 4-én zajlik le, ahogy a Feng Shui energiaváltás is.
Ez a rendszer az ún. Gua -számokkal jelöli mind az egyes embertípusokat, mind az egyes évek jellemzőit és ezeket összehasonlítva megkapjuk, abban az évben adott emberre hogy hat az adott év, ill. milyen lehetőségei vagy feladatai lesznek.
A Kilenc csillag Ki asztrológiai rendszerben minden évnek és minden hónapnak megvan a maga Gua száma. Hogy ez a Gua szám milyen kapcsolatban áll a Te Gua számoddal, az határozza meg, hogy egy adott időszakban Te melyik „Házba” kerülsz, azaz milyen energiák hatnak rád, és ezek az energiák milyen lehetőségeket kínálnak számodra.
Mágikus négyzet. 9 egyenlő négyzetet tartalmaz, a bennük lévő Gua számok adott helyen foglalnak helyet, melyek minden irányból összeadva 15-öt eredményez.
Ennek a négyzetnek a számai minden évben máshova kerülnek egy bizonyos szigorú rendszer szerint, ezért hívják őket "repülő csillagoknak" mert minden évben máshova repülnek a négyzeten belül.

Míg a múlt évben a 6-os csillag volt középen, vagyis főleg a jogi ügyek, addig ebben az évben a 5-ös csillag áll a középpontba, azaz jobban előtérbe kerülnek a váratlan, hirtelen események. ezzel együtt visszaáll az eredeti loshu négyzet számai is, vagyis minden szám a saját helyére kerül
A Gua számok kiszámításához segítség:
https://www.fengshuibolt.hu/?page=centrum/guacalc&

A stresszt levezethetik pl. futással, vagy egyéb fizikai munkával. egy igen érdekes, izgalmas évet élhetnek meg, amelyet az „ingadozás” időszakának nevezünk (5-ös Ház). Ebben a periódusban az események és az energiák feléjük irányulnak. Ilyenkor rendkívül sok lehetőséggel találják szemben magukat, és gyakran nagyon nehéz választani közülük. Ilyenkor képes az ember kapkodni, könnyen elveszítheti stabilitását.
A legfontosabb törekvésük most az legyen, hogy próbáljanak egyensúlyban maradni. Egy belső feszültség is kialakulhat bennük, aminek nem tudják az okát, csak úgy jelen van. Sportoljanak többet, vezessék le a stresszt egy lakásfestéssel, nagy rendrakással, stb. Sokan ezt az időszakot használják ki a változásra.
Az év első fele lazának ígérkezik, a második fele kezd feszültté válni. A végletekbe bele lehet kóstolni: lesznek „fenn” és lesznek „lent” időszakok. Kitartás, az idő mindent megold. Arra azonban vigyázzanak, hogy ne váljanak agresszívvé, mert a párkapcsolat és a munkakapcsolat kárát láthatja ennek.
Lehetőleg hosszú utazásokat ne tervezzenek ebben az évben, mert csak összezavarják útitársaikat, akik ettől kibukhatnak rájuk.

A 6-os s számúaknak (Fém) nyugisabb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb évük lesz, jó helyen vannak, ahol vannak, ne most változtassanak, munkájuk is lesz, de honorálják is, esetleg fizetésemelést is kapnak. Jár nekik a bevételeik felturbózása!

A 7-es emberek (Fém) többet szórakoznak, társasági életet élnek, sokat költenek és élvezik az életet, elköltik a tavaly keresett pénzt. Vigyázni kell a kommunikációval is!

Az 8-sok (Föld) pedig vihar előtti csendben vannak, egy nyugis, fejlődősebb évben, ahol ugyan születnek új dolgok, de csak csendben, kitartóan dolgozva és nem nagy feltűnést keltve. Tudós, elmélkedős év ez nekik.

A 9-es tipusú (Tűz) embereknek ez a hírnév éve lesz, a minősités éve! Most eldől hogy az elmúlt 9 éves ciklusban jól vagy rosszul dolgoztak-e, hogyan sáfárkodtak a rájuk bizott javakkal! Az is lehet h. elismerés és "szidás" egyaránt ér bennünket, ilyenkor gondoljuk át, mi volt az amit jól végeztünk és mi volt az, amit nem - és ezen ne sértődjünk meg, inkább gondoljuk át, amin javítani kéne a következő ciklusban!

Ez az év tehát a tervezés időszaka: az energiák „telelnek”, készülődnek a csírázásra, ezért kedvező az idő az elmélkedésre, a jövő tervezésére. Az 1-es Házra az egyedüllét az elszigeteltség és a visszavonulás jellemző.
Megérzéseik erősödhetnek, sok dolgot világosabban látnak. Meditáljanak, gondolkodjanak el önmagukon, életükön és tanuljanak! Ne sajnálják maguktól a pihenést sem! Ez az év számukra az elengedés, a kreatív folyamatok kezdetének ideje, ám ezeket előbb meg kell tervezni. Erre ideális ez az időszak, tehát jobb, ha várnak a következő évig, és akkor vetik bele magukat az új ötletekbe, kalandokba. Idén ne indítsanak új vállalkozást, ne fogjanak bele új dolgokba, mert elveszhetnek a részletekben. Figyeljenek mások szavaira a félreértések elkerülése érdekében, de a sajátjaikra is, mert mások könnyebben félreérthetik őket. Víz közelében legyenek óvatosak! Párkapcsolatukban mindig beszéljék meg a felmerülő problémákat, mert a meg nem beszélt dolgok instabil párkapcsolathoz vezethetnek.


Az 3-mas embereknek (Fa) új lehetőségek jelentkeznek, elvileg több energiájuk lesz, több támogatást kapnak, vállalkozásba foghatnak, a jövőre koncentrálnak, friss tavaszi lendületük lesz, csak lelkesen és optimistán. Költözhetnek, munkahelyet válthatnak, amit csak akarnak.

MIT HOZ NEKED A TIGRIS ÉVE? - KÍGYÓ jegye

Röviden összefoglalom, hogy egyes kínai állatövi jegyeknek mit jelezhet a 2022 a Tigris éve.A kínai horoszkópod kiszámításához kalkulátor:
https://kinai-horoszkop.com/kalkulator/
Ha BÁRHOL a képletedben van: a KÍGYÓ jegye

Bármit teszünk -jót vagy rosszat - az Aratás csillagok aktiválódásánál minden visszatér hozzánk!

Alacsony szinten:

A Tűz Tükör konstelláció
Az állás felemelése

A Tűz Tükör lelkileg érzékennyé, és rendkívül sérülékennyé teszi a képlet tulajdonosát. Asztrológiai konzultációkon célszerű mindig nagyon óvatosan és körültekintően fogalmazni, főleg ha segíteni szeretnénk felemelni az állást. Alacsony szinten az élethez való alapvető hozzáállásában megjelenhetnek olyan gondolatok, mint: “Engem nem értenek meg”, “ Én megtettem mindent, de…” ill. “A másik a hibás…”, - ezért ha nem fogalmazunk elég diplomatikusan, könnyen “betámadva” érezheti magát a hozzánk forduló, és érzelmileg bezárkózik.

Tanácsok Tűz Tükör esetén ✦ Mindenekelőtt megnyugtatni a másikat, hogy megértjük milyen nehéz helyzetben van✦ Javasolni, hogy ne magával foglalkozzon, mert ő arra született, hogy másoknak segítsen. A befektetett energiát máshonnan kapja vissza✦ Felhívni a figyelmét arra, hogy a helyzete nem annyira rossz, mint amilyennek megéli, és van egy tendenciája, hogy rosszabbnak ítélje meg a dolgokat, mint amilyenek azok valójában ✦ Tudatosítani benne, hogy sokszor meg nem történt dolgok miatt aggódik, elképzelnegatív szituációkat, amibe belelovalja magát, majd hajlamos ezeket utána“tényként” megélni.✦ Tanács: Nem szabad számon tartania mennyit tesz másokért mert ez okozza aszenvedését. (“Ne tudja az egyik kéz, mit tesz a másik” elv megvalósítása agyakorlatban)✦ Emlékeztetni, hogy az ő elhatározása és akarata szükséges a változáshoz: Tudatosítsa és állítsa le a belső dialógust, ami 1000 indokot felsorol, hogy miért nem sikerülhetnek a dolgok úgy, ahogyan szeretné✦ Gondolja végig, reálisan hány % a valószínűsége, hogy a félelmei, bekövetkezzenek a valóságban? - Ezután tegye meg mindazt, ami megtehető, annak érdekében, hogy elkerülje✦ Napló vezetése (a közérzetről és a visszatérő gondolati sémákról)✦ Légző gyakorlatok✦ Aktív mozgás, sport beépítése a mindennapokba
February 3, 2022
A Merkúr direkt mozgásba kezd

De már némi megkönnyebbülést hoz, főleg az Ikrek és Szűz Ascendensűek számára. Még mindig nem lesznek toppon, sőt, de már legalább a feledékenység, állandó vacillálás, szétszórtság érzete megszűnik számukra. Az egészségi állapotukra továbbra sem ártana azért vigyázniuk, mert a túlhajszoltság miatt könnyebben lebetegedhetnek, de azért már jobban fogják magukat érezni egy fokkal.
Főleg ha vénuszi emberekkel társulnak vagy vénuszi tevékenységeket folytatnak (művészet, szépségipar, divat, irodalom, zene stb.). Használják ki, mert aztán megint nehezebb napok köszöntenek rájuk!

Az előrehaladó Merkúr jobban tudja érvényesiteni kedvező hatásait.
Bár a Bika jegyében nem túl erős, de beindul a kereskedelem, közlekedés, szállitás, kommunikáció, hirközlés, mindaz ami eddig akadozott, vagy problémákkal terhelt volt.
Ezt azt jelenti, hogy azok a - főleg adminisztrációs-, ügyeink, amik eddig nem haladtak, a reklamációink, amiket nem vettek figyelembe, a kommunikációnk, mely akadozni látszott, végre megindulnak és mire eléri a Merkúr a normális sebességét igy az ügyek is rendeződni fognak amiket képvisel, utána pedig egyre gyorsuló tempóban haladnak tovább.
Most vehetünk végre műszaki cikkeket, autókat, most érdemes javítani adni elromlott dolgainkat, tárgyalásokat rendezni, tanfolyamokon résztvenni, esetleges pótvizsgára tanulni és szerződéseket aláírni stb. Ha valami hírt várunk vkitől/vmitől, most már hamarosan megérkezik! Utazások is könnyebben szerveződnek és minden egyéb ilyen dolog, hajrá, mindent bele!
Példa: ha nem vagyunk ugyan se Ikrek se Szűzek, de a Merkúrunk pl. a a 3. és v a 12-es házunkat jelöli a képletünkben, akkor a 3-as ház dolgai (kommunikáció, tanulás, utazások, közlekedés, mozgás stb. ) kezd nagy iramban megindulni szemben az eddigi tötymörgéssel, vagy pedig a 12-es ház mint a krónikus betegségek, magány és titkos ellenségek háza hoz majd jót is rosszat is: a kiújuló betegségeink most eltűnnek, a visszahúzódás megszűnik, viszont a titkos furkálódás sajnos felélénkülhet, de az is lehet, h. távoli tájakra, a tengerentúli utazásra nyilik lehetőségünk!
Február hónap istennője: Aphrodité / Vénusz

Szerelem, szerelem - ez a témája a verseknek, zenéknek, filmeknek, könyveknek és festményeknek amelyek mind velünk kezdődnek A szerelem legkitartóbb és legerősebb fajtája belülről indul, nem támaszkodik azon véleményekre, hogy mit gondolnak rólad. Nem tűnik kedveltnek a közösségi médiában, nem kér bókot, és nem is szomjazik külső megerősítésre. Ehelyett radikális önszeretetről van szó, és Aphrodité itt van, hogy tanítson. Míg a romantikus szerelemben segítő istennő szerepe jól ismert, leckéje az önszeretet nem annyira.
Aphrodité megmutatja, hogy tökéletesen szerethetőnek születtél, és készen állsz arra, hogy elfogadd saját gyönyörű énedet. A szeretet belülről kifelé történő fejlődését ösztönzi, nem kívülről befelé: így nem támaszkodsz egy külső személyre, aki megadja önértékelésed vagy önértékelésed érzését, ahogyan mélyen magadban tekintesz, tudod, ki vagy és hogy megérdemled a szeretetet. Ha egészséges önszeretetnek csökken a személyes ereje, gyakran féltékenykedésbe, testével való visszaélésbe és elméje elzsibbadásába esik. Aphrodite, a szépség inkarnációja, a tenger habjából született, egy kagylóból született a görögországi Cythera sziget közelében. Amikor kilépett a partra, virágok nyíltak a lába nyomán. Annyira kedves volt ez az istennő, hogy az egész Olimposz leállt hogy megnézze.
Hívd ezt az ismert szerelemistennőt, ha több magabiztosságra van szükséged és bátorságra, hogy felépítsd önmagad iránti szeretetet.
Aphrodité a szerelem és a szépség istennője, kreatív nő és szerető.
[image error]
Eredete
Aphrodité születésének két változata ismeretes. Homérosz elbeszélése nyomán Aphrodité szokásos módon jött világra: Zeusz és egy tengeri nimfa, Dióné gyermekeként. Hészoidosz változata szerint pedig Kronosz Gaia javaslatára levágta apja, Uranosz nemi szervét egy sarlóval, majd a tengerbe hajította. Az elcseppent ondó megtermékenyítette a tengert, az Istennő a habokból kelt ki. Valamennyi Istennő közül ő volt a legszebb, így számos Isten szerette volna feleségül venni, de Aphrodité Héra eltaszított sánta kovácsisten fia mellett döntött, akit később sűrűn felszarvazott. Házasságuk a kézművesség és szépség frigyéből született művészetet szimbolizálja.
Ez az archetípus összegzi magában mindazt az örömet, amelyet a szerelemben, a szépségben és a szexualitásban élünk át. Aphrodité a nőben munkálva arra sarkallja, hogy teljesítse ki magában az alkotó és a teremtő minőségeket egyaránt, az ő hatása tehát, ha megfogan bennünk valami vagy valaki. A fajfenntartás fontos számára, alkotóerő, kreativitás jellemzi. Akiben ez az archetípus dominál, könnyen lesz szerelmes, és könnyen bele is lehet bolondulni, mert belső, mély vonzerő sugárzik belőle.
A nőkkel való kapcsolata
A nők – főleg a Hérák - általában bizalmatlanok vele, mert veszélyes rivális. Nem ellenséges, nem is féltékeny, nem érti a felé áradó ellenszenvet. Barátnői általában hozzá hasonlóak, vagy azért kedvelik társaságát, mert a szerelmi ügyei meghallgatásában élik ki saját kalandvágyukat. Barátsága azokkal tartós, akik megértik, hogy nem kell minden ígéretét komolyan venni.
Szexualitása
Erős szexuális késztetéssel rendelkezik. Gyorsan lobbantja fel a férfiak vágyát, könnyen lesz szerelmes. Úgy fogja fel a földi életet, mintha az érzéki tapasztalatszerzésen kívül más nem is létezne. Viselkedésének következményeivel nemigen számol. Mivel szereti a férfiakat, vonzza, lenyűgözi őket, akik hatása alatt rendkívülinek és ellenállhatatlannak érzik magukat.

Ha Héra archetípusa is erős, akkor Aphrodité életre kelti a kapcsolatot, szenvedélyessé teszi szexuálisan is a házasságot. Viszont minél erősebb Aphrodité hatása, annál nehezebb monogám házasságban maradnia. Megesik, hogy házasságok egész sorát köti.
Kapcsolata férfiakkal
Nem aszerint választ, hogy a férfi megfelel-e az igényeinek vagy jó-e hozzá. Ha más archetípus nem jelenik meg személyiségében, magához hasonló férfit választ: kreatív, sokszínű, szeszélyes, szenvedélyes – nem törekszik hatalomra vagy pozícióra, nem szeretne családfő lenni. Vonzó hatást gyakorol rá a sokoldalú, játékos, örök Vénusz - Aphrodité (Venus)

Aphrodité, az anya
Szereti a gyerekeket és a gyerekek is őt. Elfogadó, elismerő jelenléte biztonságot ad a gyermekeknek, akik ettől szinte megtáltosodnak. Könnyen beleéli magát a játékba, így elnyeri a gyerekek tetszését.
Problémák ezzel az archetípussal:
Saját szexuális késztetése csapdájába könnyen beleeshet, és másokat is megsebezhet úgy, hogy erotikus energiákat szabadít fel bennük. Ha úgy él, ahogy igazán szeretne, megvetik, és könnyed prédának tartják. Ha nem, akkor csak a végzet asszonyának, aki csak ugratja a férfiakat, de nem lép a tettek mezejére.Megesik, hogy olyan férfiba szerelmes, aki méltatlanul bánik vele, vagy megalázza, mégis aláveti magát szerelmének: boldogtalan, de képtelen a viszonynak véget vetni. Rosszabb esetben olyan férfit üldöz szerelmével, aki világosan kinyilvánítja, hogy nem kíván semmiféle kapcsolatot létesíteni vele, ő mégis hajthatatlan, üldözi, képes egy másik városba is utána költözni, akár a lakásán zaklatni.
(Jean Shinoda Bolen: A bennünk élő istennők c. könyve alapján)
Február hónap Tarot kártyája: a Nap

Mottó : Belső és külső harmónia.
A legpozitívabb lap, minden lap negatívját törli.
Az öröm, a tartós boldogság kártyája. Harmónia, tiszta szeretet, egység, béke.
A lap számértéke : 19
Feladat : A valódi kiegyezés, újjászületés. Bölcsesség, érett szerénység.
Életérzés : Gondtalan, napos élmények, vidámság, elégedettség, életöröm, siker, önbizalom, nehézségek leküzdése.
Párkapcsolat/Kapcsolat : Párkapcsolatban mély bizalmat, szerencsés, hűséges időszakot, eljegyzést, házasságot, gyermekáldást is jelezhet a kártya.

Egészség : A Nap lapja, maga az Egészség lapja. Ez a legkedvezőbb kártya, ha bármilyen egészségügyi kérdést teszünk fel. Ha minden rendben van, akkor úgyis marad, ha problémákkal küzdesz és megteszel mindent a gyógyulásodért, akkor nagy valószínűséggel újra visszanyered egészséged.
Karrier/Anyagiak : Munkában bíztató terveket, kreativitást, ügyességet, sikert, teremtő energiákat, megbízhatóságot, állás ajánlatokat, gyümölcsöző együttműködéseket, anyagi bőséget jelez a kártya. Légy szorgalmas és segítőkész!
Szintézis : Sikeres vagy, felnövekszel. Hivatásodhoz bátorsággal és bizalommal légy. Mindent elfogsz érni. Az életben a nap megvilágít számodra minden ösvényt. Tarts ki az elhatározásod mellett!
February 2, 2022
MIT HOZ NEKED A TIGRIS ÉVE? - NYÚL ÉS SÁRKÁNY jegye

Röviden összefoglalom, hogy egyes kínai állatövi jegyeknek mit jelezhet a 2022 a Tigris éve.A kínai horoszkópod kiszámításához kalkulátor:
KALKULÁTOR
Ha BÁRHOL a képletedben van:
NYÚL vagy SÁRKÁNY jegye:Fél Fa trigon fog létrejönni:

Belső minőségként egy rendkívül kreatív emberrel van dolgunk, aki az új ötletei által fog tudni boldogulni. Bár a megvalósítás, kivitelezés nem feltétlenül erőssége, mégis ha kellő önfegyelemmel, kitartással rendelkezik (fém elem a képletben), bármit elérhet. A Fa egyben a növekedés, változás és fejlődés időszakait is jelöli, így akinek a záródik a trigon az évben, nagyon sokat fog változni az év során.

Tranzitban az időszak tökéletesen alkalmas önfejlesztésre, tanulásra, valamint új dolgok elsajátítására. A Fa elem által szimbolizált életterületeken ezek lesznek a legnagyobb kiteljesedés időszakai, (ahogyan a fa is koronát növeszt) ill. a faágak szétágazásához hasonlóan megjelenhetnek válaszutak is az ember életben.
Február 3. Balázs napja - balázsolás

Balázs napjához kapcsolódó időjárási megfigyelés: ha ezen a napon esik, akkor nyáron a jég elveri a termést. Egyes helyeken a szőlő négy sarkában megmetszenek egy-egy tőkét, hogy a madarak ne bántsák a termést..
Szent Balázs püspök és vértanú eredetileg orvoslással foglalkozott – nevéhez sok csodás beteggyógyítás fűződik. Legtöbbet emlegetett tette egy özvegyasszony halszálkától fulladozó gyermekének megmentése. Az asszony hálából ételt és gyertyát vitt a szent életű püspöknek.
Ennek emlékét idézi a Balázs-áldás vagy balázsolás, amikor a pap két gyertyát tart a hívők álla alá, és megáldja őket e szavak kíséretében: Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására szabadítson meg téged Isten a torokbajtól és minden más betegségtől.

Szent Balázs a középkorban a diákoknak egyik kedvelt védőszentje volt, napját fényesen megünnepelték. Innen ered a balázsjárás, az iskolás gyermekek házról házra járó, adománygyűjtő, iskolába toborzó, köszöntő szokása. A játékban tízen szerepeltek. A perselybe összegyűjtött pénzt az iskola vagy a templom céljaira fordították, az ajándékképpen kapott ételeket pedig megették.