Kálmán Eszter's Blog, page 39
April 21, 2022
A Nap a Bikába lépett

A Bikának fontos a biztonság, nehezen változtat a régi megszokott dolgokon. Gyakorlatias, racionális. Sokáig tűr, türelmes, de ha egyszer kijön a sodrából, akkor olyan, mint a megvadult bika.
A rohanó Kos után a megpihenés, a nyugalom, a derűs szemlélődés időszaka. A tavasz közepe, a virágba-szerelembe boruló természet hónapja. Minden, amit elindítottunk, amibe belevágtunk most rögzítésre vár. A bőséges és a szépséges és a földi-hétköznapi örömök ideje.
Sajnos az Oroszlán Ascendensűek akiknek a Kosban egzaltált volt a születési uralkodójuk a Nap, most jó kis energetikai zuhanást élhetnek meg, mivel a Bikában peregrin, azaz nincs méltósága a Napnak. Most jöhet ki rajtuk teljes erővel a tavaszi fáradtság, ha lehet ekkorra időzítsenek legalább egy pár napos "tavaszi szünetet" maguknak.

Nap a Bikában születési képletben
Számára a birtoklás jelenti a biztonságot, szereti gyűjtögetni, felhalmozni javait. Energiáját a testi örömökből, élvezetekből, és javai gyarapításából nyeri. Élvezi az életet, a gazdagságot, az anyagi javakat. Környezetét is szereti gazdaggá tenni, ez sikert jelent számára. Férfiképe a joviális, kedélyes gazda vagy bankár, a stabil hátteret nyújtó vagy birtokló apa. Főnöki szerepben nem elég rugalmas, túl lassú és makacs, hajlamos a túlzott anyagiasságra.

Földi örömök: süss epres rebarbarás pitét vagy bármilyen más gyümölcsös finomságot.

Vénusz szépsége: díszíts és meríts ihletet a természetes anyagokból.

Lassúság és stabilitás : viselj smaragdot, hogy növeld a türelemre való képességedet

Szerelem bevonzására: rózsakvarc és százszorszépek


April 15, 2022
Telihold a Mérleg jegyében

Végezz ma Hold-meditációt, ha töltődni szeretnél:

TELIHOLD LEVEGŐ JEGYBEN
Ahogyan a Hold egyenesen szembekerül a Nappal, kiegészül és teljes fénykoronggá alakul. Ez a holdfázis azon terveid sikerét, megvalósítását vagy vágyott eredményének elérését jelzi, melyeken eddig dolgoztál. Ez a periódus gyakran egy partnerség felvirágzását jelenti. Amikor a Hold ebben a csillagjegyben van, valószínűleg kedvező megítélésben részesülsz és a téged körülvevők maradéktalan támogatását élvezheted.

ARCHIL - A SKORPIÓ KORONÁJA
A hagyomány szerint ez a holdház megfordítja a rossz szerencsét, tartóssá teszi a szerelmet és megerősíti az épületeket. A kínaiaknál ez a ház a „sárkány farka", és úgy hitték, hogy arra figyelmezteti az embereket, hogy életük folyamán mindig legyenek résen egy lehetséges becsületsértés fenyegetettségével szemben.
Plútó-Merkúr kombináció
Az erőteljes Plútó a saját Skorpió jegyében a könnyed Merkúrt szélsőséges szellemi tevékenységre serkenti. Ez a ház csillapíthatatlan vágyat jelez egy jó ügyért való cselekvésre vagy egy keresztes hadjárat indítására. Ez a hold állás mely igazságot követel. Az erőteljes Plútó befolyása a múlt sérelmeinek megbosszulását vetíti előre. ennek hatására valami igazságtalanságot tapasztalsz és lépned kell, hogy helyrehozd a dolgokat. A kártyán ábrázolt kígyónyelvek indulatos beszélgetéseket jeleznek, így elképzelhető, hogy heves viták várhatóak a szóban forgó üggyel kapcsolatban.

Harmóniára és békére törekszik párkapcsolataiban, családjában is, ennek érdekében együttműködő, alkalmazkodó és diplomatikus. Szüksége van a folyamatos visszajelzésekre, mindig meg akar felelni, a konfliktusok elkerülése érdekében megalkuvásra is hajlandó. Bizonytalan, kooperatív, érzelmi biztonságra törekszik. Gyerekként gyámoltalan, kreatív, nőképe kedves, simulékony, anyaszerepben gyenge és bizonytalan.
April 11, 2022
Merkúr a Bikába lépett

A következő hetekben gondolkodásunk is megfontoltabbá válhat, a ma Bikába lépő Merkúr hatására. Hajlamosabbak lehetünk döntéseinket jobban átgondolni és kevésbé elsietni őket.
ragadjuk meg a lehetőséget és praktikus gondolkodásunkat előtérbe helyezve tervezzük meg a következő egy hónap gyakorlati teendőit. Tenni nem lesz kedvünk semmit, ezért maradjunk az elméletnél: lakásfelújítás, rendrakás, kertrendezés, idő-, energia- és egyéb takarékossági intézkedések, adakozás. A stratégia álljon készen, mert ápr 30-től kezdődik a kivitelezési fázis.

Merkúr a Bikában születési képletben
Türelmes, megfontolt, lustaságra hajlamos, gondolkodása földhözragadt, távol áll tőle a spiritualitás, a materiális világ köti le érdeklődését. Kapcsolatai fontosak számára, megőrzésük érdekében kitartó erőfeszítésekre is képes. Higgadt és kitartó, de rugalmatlan, és nehezen mozdul, néha kifejezetten tohonya lehet. Nehezen változtat, jól átgondolt döntéseit lassan hozza meg. A tanulásban is kitartó, de lassú. Gyerekként életvidám és kényelmes.

A Bikában ún. peregrin a Merkúr, azaz önmagában nincs méltósága (kivéve a 8-14° között levőket, azoknak van egy kicsi), ilyenkor mindig az urát kell majd nézni, hogy az hogy áll. Mivel a Bikában uralkodik a Vénusz, és az jóindulatú bolygó is, ezért ha jól áll, sokat segíthet a Bika kissé lassúbb, ámde alaposabb gondolkodásán, beszédén.
A Bika szilárd jegy, ezért mondják lassúnak, pedig csak alaposan "megrág" mindent, minden információt. Lassabban dolgoz fel, hagyni kell, hogy "megeméssze" a dolgokat. Ebben sokat segíthetünk neki, ha tapinthatóvá, láthatóvá, átélhetővé tesszük számára a tananyagot, mivel föld jegy, ezért szereti a kézzelfogható dolgokat.
Gyenge az absztrakciós képessége, nagyon elvont, ilyen-olyan képletek, amiket fejben kéne kiszámolni, nem az ő világa. De ha az állatokról tanulnak, vigyük el egy állatkertbe, ha történelemről, menjünk vele múzeumba vagy nézzünk történelmi filmet, ha a fizikáról/kémiáról, csináljunk kísérleteket, ha más nincs rajzoljuk le számára vagy játsszuk el együtt a megtanulandó anyagot.
Vénuszi hatás: a szép szavak csokorba fűzése nagyon megy neki, szereti ha megszeretgetik azért amiért jól tanul, a szidás, megszégyenítés nem igazán működik nála.
L. George Clooney (színész), John Fitzgerald Kennedy (politikus), Sigmund Freud (pszichoanalitikus)
April 10, 2022
Virágvasárnap

A nagyhéten hétfőn, kedden és szerdán nincs különösebb szertartás.
April 7, 2022
Jupiter együttállásban a Neptunusszal

Időtartam: 2022. Április 07. - 2022. Április 17., Csúcspont: 2022. Április 12.
Önzetlen szellem és nagylelkűség jellemzi ezt az időszakot, bővíthetjük látókörünket szokatlan vagy új élményeken keresztül. A gyakorlati megfontolások háttérbe kerülnek. Könnyebb áldozatokat hoznunk a nagyobb jó érdekében. A hétköznapi élet nem elég számunkra, mert éhezünk egy ideálisabb világra. Érdemes óvatos lenni jogi és üzleti ügyeinkben, mert figyelmen kívül hagyhatunk lényeges részleteket alaptalan kockázatokat vállalva. Mivel nem látunk tovább saját kis világunknál, úgy érezhetjük, minden tökéletes, minden rendben van. Ám ez csak puszta öncsalás. Amennyiben végre kicsit kívülre is tekintenénk, láthatnánk, hogy pusztán illúziókba ringattuk magunkat. Bújjunk elő a barlangunkból, számoljuk fel mindent, amivel eddig hitegettük magunkat és környezetünket. Vizsgáljuk meg mi miatt kerültünk abba a helyzetbe, amiben vagyunk. Talán félünk szembenézni a valósággal?

April 5, 2022
Vénusz a Halakba lép

Tavaszi ruhatár frissítést, szépészeti beavatkozásokat, kozmetikust, fodrászkodást, manikűrt most érdemes csináltatni. Ismerkedés, randizás, bulizás, művészeti tanulmányok ill. projektek most gőzerővel és nagyon sikeresen tudnak működni.
Plusz a Bika és Mérleg Ascendensűek most kiugróan jól érezhetik magukat egy ideig, úgyhogy fontos dolgaikat a mostani időszakra időzítsék!
Vénusz a Halakban születési képletben
Szerelmi téren is mélyen intuitív és odaadó. Gyakran kerget illúziókat, álmokat, a realitások talaján nem mozog otthonosan. Spirituális, titkokkal teli személyisége, kedves és odaadó szeretete vonzóvá teszik a másik nem számára. Szexuális téren ösztönösen ráérez partnere szükségleteire, képes eggyé válni a másikkal. Az anyagi világ nem igazán érdekli, a pénz kifolyik a kezei közül. Fiatal nő képe: sellő.

April 3, 2022
KINAI ASZTRÓ - A Yang Fa Sárkány hónapja

A Sárkány szülötteknek is egy depisebb, nyomasztóbb, stresszesebb hónap lehet. Viszont jó hónap mindenféle spirituális, ezoterikusabb tevékenységre.
Az adott hónap eleme ill. a saját születési napod eleme kiszámítható itt:
Minden évet, hónapot, napot két elem jelöl. Az első az Öt Őselem egyike, a második pedig a kínai asztrológiai állatjegyek valamelyikének eleme. A Fém egyértelműen Fém elem,, Sárkány pedig a Föld elemhez tartozik, melynek belsejében egy kis Víz található

A Sárkány hónapja alapvetően Föld elemű, ezért mindazoknak jó, akik szintén Föld eleműek (a születési napjuk szerint), mert sok baráttal, ismerőssel találkozhatnak de jót tesz a Fém elemű embereknek is. Támogatást, segítséget kaphatnak másoktól vagy tanulásba kezdhetnek, meglevő tanulmányaik jól fognak menni. A Tűz eleműeknek kreativitást hoz ez a hónap és vállalkozókedvet, a Fa eleműeknek pénzt (ha szingli férfiak, akkor barátnőt is!) a Víz eleműeknek pedig munkát és ha nők, akkor pasit is hozhat!
Általánosságban a Sárkány időszaka mindig változatos, állandó váltásokkal jár - készüljünk fel, hogy egyik napról a másikra fognak változni a jogszabályok, a koncepciók, az ideológiák, az értékek átrendeződnek és állandóan jönnek majd a hírek az ilyen változásokról. De a Sárkány a sejtelmesség, titokzatosság, misztikusság jelölője is, ezért felerősödhet a misztikus érzékelés az arra érzékenyeknél, különös, furcsa, spirituális töltésű hónap lesz.
Sajnos sok természeti katasztrófa is is várható: földrengések, vulkánkitörések, árvizek, cunamik, hirtelen esőzések, klímaváltozás stb.
A sárkány kétéltű állat. Ez a kínai asztrológiában azt jelenti, hogy a történések és változások igen gyorsan fognak bekövetkezni (ma ez a törvény, holnap már az), ami megviselhet bennünket.Az elemek érzelmeket is szimbolizálnak.A Fém elemhez tartozik a harc, a Föld elemhez pedig a meditáció. A vidámság, az optimizmus, valamint a gazdaság hajtóereje a Tűz elem, ami most nem nagyon lesz jelen.A Tűz elem hiánya a gazdasági fejlődést is hátráltatja.

Kire hogy hat a Sárkány hónapja?
Ha az alábbi állatok megtalálhatóak a képletedben:
Patkány: Víz trigon
Filozófikus beállítottságot, jó nyelvérzéket, érzelmes karaktert, esetleg erős spirituális vonzódást jelöl. A képlet tulajdonosának fontos, hogy ki is mondja az érzéseket, melyek nagyon erősen foglalkoztatják. Gyakran víz elemű időszakokhoz tartozik az asztrológiai érdeklődés megjelenése is. Ilyenkor könnyebb a tanulás, (pl. nyelvtanulás), mert a víz a bölcsességet is magában hordozza. A víz elem általános jellemzői, mint a kommunikáció, és mozgás, kulcsfontosságú a képlet tulajdonosának életében. Külső minőségként, tranzitoknál gyakran hoz költözést, vagy nagyobb utazást. Intellektuális tevékenységek, mint tanulmányok, kutatómunka, filozófia gyakran megjelennek.
Bivaly: Leépítés
Ehhez a Leépítéshez az otthonról hozott családi minták, ill. a hozzánk közelálló emberek viselkedése, vagy múltja miatt érzett szégyenérzet köthető. Az állás felemeléséhez szükségessé válik önmagunk függetlenítése mások tetteitől, felelősségétől, vagy viselkedésétől.Fel kell ismernünk, hogy idegenek cselekedetei nem rólunk állítanak ki bizonyítványt. Magas szinten ráébredünk, hogy senki nem is várja el felelősségvállalásunkat, rajtunk kívül álló szituációk és körülmények miatt.Tigris: Fa trigon
Tranzitban az időszak tökéletesen alkalmas önfejlesztésre, tanulásra, valamint új dolgok elsajátítására. A Fa elem által szimbolizált életterületeken ezek lesznek a legnagyobb kiteljesedés időszakai, (ahogyan a fa is koronát növeszt) ill. a faágak szétágazásához hasonlóan megjelenhetnek válaszutak az ember életben.Nyúl: Fa trigon (l.fent) + Aratás
A józan ítélőképesség állása. Minden helyzetben hideg és tárgyilagosfejjel tudunk gondolkodni és döntéseinket maximálisan a tényekre alapozva, érzelmi befolyásolástól, valamint indulatoktól mentesen vagyunk képesek meghozniNegatívan: Ismétlődően megjelenhetnek életünkben a legkülönbözőbb bíróságiügyek és pereskedések. A vélt, vagy valós sérelmeinkért - a körülmények figyelembevétele nélkül - zsigeri reakcióval azonnali igazságszolgáltatást követelünk. A törvény betűjét kérjük számon mindenkin, miközben a törvény szellemén nagyvonalúan átlépünk. Saját igazunkhoz mérlegelés és belátás nélkül ragaszkodunk olyan esetben is, amikor valaki önhibáján kívül keresztezi érdekeinket. Amikor igazságtalannak érzett peres ügyek jelennek meg éltünkben, érdemes végiggondolni,mikor érvényesítettük mi is inkorrekt módon érdekeinket másokkal szemben.Sárkány: Jupiter Nagyherceg + Saját tükör
Jupiter Nagyherceg konstellációjáról akkor beszélhetünk, amikor radixképletünkben található bármelyik állatszimbólum egy-egy tranzit alkalmával megjelenik és ezzel aktiválódik.Jupiter Nagyherceget az egyik legpozitívabb konstellációként tartják számon, mert analógiái ajándékokat, és pozitív eseményeket jeleznek életünkben.
Saját tükörA Sárkány tükör tranzitjai alkalmával egyfajta lelassulás, és komótosság jelenik meg az életvezetésünkben. Nehezebben állunk neki mindennek, ami kicsit is kívül esik a komfortzónánkon, és a “nemszeretem” (de ennek ellenére szükséges) dolgokat elkezdjük halogatni, még akkor is, ha közben tisztában vagyunk halogatásunk következményeivel. Mindemellett intuíciónk rendkívüli mértékben felerősödik. Álmok, megérzések, és furcsa véletlenek útján üzen - sokszor szinte üvölt - a belső hangunk, ezzel segítve felülkerekedni lustaságunk, kényelmességünk, vagy tétlenségünk béklyóján. A tranzitok alkalmával tapasztalható problémáink gyökere kivétel nélkül mindig a halogatásra vezethető vissza.
Majom: Víz trigon
Filozófikus beállítottságot, jó nyelvérzéket, érzelmes karaktert, esetleg erős spirituális vonzódást jelöl. A képlet tulajdonosának fontos, hogy ki is mondja az érzéseket, melyek nagyon erősen foglalkoztatják. Gyakran víz elemű időszakokhoz tartozik az asztrológiai érdeklődés megjelenése is. Ilyenkor könnyebb a tanulás, (pl. nyelvtanulás), mert a víz a bölcsességet is magában hordozza. A víz elem általános jellemzői, mint a kommunikáció, és mozgás, kulcsfontosságú a képlet tulajdonosának életében. Külső minőségként, tranzitoknál gyakran hoz költözést, vagy nagyobb utazást. Intellektuális tevékenységek, mint tanulmányok, kutatómunka, filozófia gyakran megjelennek.
Kakas: Fém kombináció
A kombináció okán fém elem jön létre. Amennyiben a harmadik komponens megjelenik, a képlet tulajdonosát vezetői képességgel ruházza fel. A szülött könnyen hoz döntéseket, és tiszteletet parancsoló kisugárzása általában elismerést ébreszt az emberekben. Ilyen kombinációval hangsúlyosan felmerül az igény a dolgok korrekt és tisztességes intézésére. Filozófiai értelemben a becsület és etika, mint szellemi érték, hétköznapi értelemben, mint szabálykövetés és törvénytisztelés jelenik meg.
Tranzitok alkalmával az érintett életterületeken előrelépés és elismerés várható. Nő a tekintély, de a hatalommal nagyobb felelősség is jár. Ilyenkor az élethelyzetek fokozottan felhívják a figyelmet a korrekt becsületességre, igazmondásra, valamint az Univerzum törvényeinek betartására.
Kutya: Oppozició
Amikor mindent meg tudsz változtatni
E két szimbólum megjelenésekor automatikusan megmutatkozik a spiritualitás (Ég Hálója is egyben), de mindemellett a Sárkány és Kutya találkozása egy oppozíciót is alkot, méghozzá az egyik legerősebb hatásút. A Sárkány, mint az isteni terv őrzője kerül szembe a Kutya szimbólum tudatalatti birodalmakat rejtő elementális erejével, ezért az ilyen emberek képesek felrázni, és sarkaiból kifordítani a világot. Olyan változásokat tudnak kieszközölni, amit senki más, de a föld elem fokozott jelenléte miatt ehhez sokszor némi idő kell nekik.
Tranzitban az oppozíció növeli az intuitív képességeket. (Ég Hálója) Valamint ezek lesznek azok az időszakok, amikor érdemben új irányba fordíthatjuk életünket, és tisztázni tudunk régi, eltemetett sérelmeket is, hogy tiszta lappal indulhassunk. Az oppozíció hozhat nagyobb költözéseket, esetleg hosszabb, vagy jelentőségteljes, nagy utazásokat
Semleges hónap a következő jegyeknek: Kígyó Ló Kecske Disznó

A Yang Fa egy vastag törzsű, erős fát jelent, nem hajladozik, behatol a földbe és növekszik. Az öt elem körforgásában a Fa elem a kedvességet szimbolizálja, de negatív irányban az agresszivitást és csökönyösséget is. Ragaszkodik a szabályokhoz, elvhűek, nehéz meggyőzni, a kiállnak magukért, ha túl nagy a nyomás rajtuk, az a fejükre hat (mentális problémák), ill. balesetek történhetnek velük. Mégsem lehet meggyőzni majd az embereket, mindenki a maga igazát hajtja majd, csak így lehet, csak úgy lehet- ezt fogják hajtogatni, megegyezésre, kompromisszumra kevésbé hajlanak. Ez lesz a nehézsége a következő hónapnak.
Ezen hónap energetikája jó Tűz és Fa elemű embereknek (a születési nap eleme szerint!), korlátozó hatással bír a Viz eleműekre, és rosszat tesz a Föld eleműeknek!Mit tegyél? Ötletelj, légy kreatív, vállald fel önmagad, lépj a tettek mezejéreMit ne tegyél? Ne sérts meg másokat, ne törd le senki ambícióját. Ne akarj több feladatot felvállalni, mint amennyit valóban képes vagy megvalósítani.A hónap színe: zöldAz adott hónap eleme ill. a saját születési napod eleme kiszámítható itt:KALKULÁTOR
Április hónap Tarot kártyája: a Remete

Április a tökéletes alkalom egy hétvégi elvonulásra vagy szent zarándoklatra, bármire, ahol átgondolhatod motivációidat, személyes értékeidet és elveidet, és közelebb kerülhetsz hiteles énedhez. Ha életed sarkalatos ponthoz érkezett, és új irányt fontolgatsz, használd a meditációt és az önvizsgálatot, hogy újraértékeld személyes céljaid, és változtass az általános irányvonalon.
Itt az idő a spirituálishoz és az önfejlesztéshez. Ez a tökéletes alkalom arra, hogy újra kapcsolatba lépj kedvenc Tarot pakliddal, vagy tölts egy kis időt a naplóírással vagy a meditációval.

Válassz egy napot (vagy hétvégét, hetet vagy akár hónapot), ahol kivonulhatsz a mindennapokból, és átélheted a magány és a gondolkodás időszakát. Szakadj le a technológiáról, indulj kirándulni, utazz egy távoli helyre, foglalj le egy AirBnB-t, vagy akár ütemezz be egy otthoni tartózkodást - lényeg, hogy olyan helyet keress. ahol nem zavarnak, és ahol hosszabb időt tölthetsz egyedül. Vidd magaddal a naplódat, a Tarot- és az orákulumkártyáidat, és tölts időt azzal, hogy egyszerűen elmélkedj magadról, reflektálj az életedre és arra, amit az út során tanultál. Tiszteld a belső csended, és kapcsolódj újra belső vezető fényedhez, hogy megmutassa az előrevezető utat.

A karneol stabilizáló kő, motivációt és alapozót ad. A karneol kiegyensúlyozza a gyökércsakrát, és elősegíti a bátorságot és a bölcs döntéshozatalt. Engedd, hogy a karneol vezessen abban, hogy bízz magadban, hogy a számodra legjobb döntést hozd meg, és győzz le minden korlátozó hiedelmet, amely megtorpanthat.
April 2, 2022
A hónap istennője: Andromache

Sajnálatos módon az a gondolat, hogy egy nőnek kisebbnek, gyengébbnek és csendesebbnek kell lennie ahhoz, hogy a férfiak kívánják, kísértetiesen megmarad. Az egészséges hevesség pozitív tulajdonság azokban a helyzetekben, amelyek ezt megkívánják, és Andromache és amazóniai nővérei megmutatják nekünk, hogy határok szükségesek a törzs sikeréhez.

Ki volt Andromache? A modern történészek Andromache-t Hippolit királynőnek tartják, akinek övét Héraklésznek 12 munkája során kellett megszereznie. Ennek az eseménynek a legelső ábrázolása az i.e. 700-ból származó ókori kerámián található. Andromache az amazonok kizárólag nőkből álló harcos törzsének a vezetője volt, akik lovak hátán születtek, és amint tudtak, lovagoltak. Nem élt ember a törzsükön belül (csak rabszolgaként, ha egyáltalán élt), ezért számuk növelése érdekében a női harcosok évente meghívták a szomszédos férfitörzseket, hogy párosodjanak velük tömeges szertartásban. Az így létrejött nőstény csecsemőket amazonként tartották és nevelték, míg a hímeket visszaadták a férfiaknak, vagy otthagyták, hogy meghaljanak. A nőket a kézi küzdelem számos formájára képezték ki, de legegyedibb fegyverük a labry volt, egy kétfejű fejsze, amelyet a háton viseltek, és könnyen hozzáférhettek lóháton. Az amazóniai nők fizikailag erősek voltak, és lovastudásban és fegyvertartásban minden férfihoz hasonlítottak. Vad harcosok voltak, és nagy bátorságnak és harcos mesterségnek tartották, ha valakit megölnek. Az ókori történész, Hérodotosz azt mondta, hogy egy fiatal amazon csak azután házasodhat meg, hogy harc közben megölt egy férfit.
March 31, 2022
Bolondok Napja

Szent György havának első napja a bolondok, bolondozók és másokat bolonddá tevők ünnepe. Nem új divat az ugratás: régen is szokás volt a gyerekeket boltba küldeni szúnyogzsírért, esernyőmagért, trombitahúrért vagy hegedűbillentyűért. Ma pedig: van iskola, ahol a diákok tanárrá, a tanárok pedig diákká alakulnak; máshol elárasztják az utcákat a kifestett, rikító ruhába öltözött emberek.
Április elseje a bolondság, a tréfálkozás, jókedvű átverések napja, amikor a viccesebb kedvűek rettegésben tartják embertársaikat beugratásaikkal. Ilyenkor sok minden megengedhető, és az ötletes tréfákon nem illik megsértődni. Persze, mindennek van határa, és nem jó, ha a bolondozás durvaságba torkollik. Ám a jól irányzott poénok frissítően hatnak az emberre. És azt vajon tudod-e, hogy honnan származik az áprilisi tréfálkozás szokása?
Végre itt az április, ami a szerelem és a bolondozás hónapja. Ezt az időszakot az ókori rómaiak Vénusz istenasszonynak szentelték, mert a naptárt megreformáló Julius Caesar a saját családjának ősanyját tisztelte benne. Vénusz járulékos mellékneve pedig "aprilis" volt, amely szó a latin "aperire", "megnyitni" igéből ered. Mivel a szerelem istennőjéről van szó, a "megnyitás" eredetileg a szülés aktusára vonatkozott, de naptári fogalomként később úgy magyarázták, hogy a konzulok április elsején nyitották meg hivatalosan az esztendőt.
E napnak világszerte sok elnevezése van. Angliában „All fools Day” (minden bolondok napja), Franciaországban „poison d'Avril” (Áprilisi hal), Olaszországban hasonlóan „il pesce d'aprile”, Németországban „Narrentga” a neve. Úgy, mint nálunk, a szláv területen is egészen az újabb időkig ismeretlen volt ez a szokás. Tulajdonképpen Németországban is csupán 1631 óta ismerik.
Egyik forrás szerint az áprilisi tréfálkozás eredetét Franciaországban kell keresnünk. A régi francia naptár szerint az esztendő április 1-jén kezdődött. Ezen a napon ősi szokás szerint az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. IX. Károly király 1564-ben azt a rendeletet hozta, hogy az esztendőnek onnantól fogva január 1-jén kell kezdődnie. Így az ajándékozások időpontja is áttolódott január elsejére, de a régi évkezdet még sokáig kísértett az emberek emlékezetében.
Eleinte április 1-jén is küldözgettek ajándékokat egymásnak, majd - tekintettel a kettős költségre - az április elseji ajándékozgatás átalakult: értékes meglepetések helyett inkább tréfákat küldtek, s végül kialakult az a szokás, hogy a hamis évkezdetet hamiskodással, vagyis bolondozással ünnepelték meg.
Talán az egyik legrégebbi tréfát Toulouse grófja, XIV. Lajos francia király fia eszelte ki. Áldozatul Gramont márkit választotta. Március 31-ének éjszakáján, mialatt a márki aludt, a gróf cinkosaival kilopatta a ruháit. Minden egyes darabot felfejtettek, majd újra összevarrtak, de szűkebbre. Reggel a márki fel akarta húzni a nadrágját, de nem fért bele.
Riadtan nyúlt mellénye után, ám nem tudta begombolni. Ugyanígy járt a kabátjával is. Javában küszködött, amikor rányitotta az ajtót az egyik cinkostárs: "Az istenért, márki, mi történt önnel? Egészen meg van dagadva!" A márkiról gyöngyökben hullt a veríték, hogy miféle furcsa és borzasztó betegség üthetett ki rajta. Orvosért futtattak, az orvos pedig - aki szintén beavatott volt - megvizsgálta, receptet írt és gondterhelten távozott. Elszaladtak a recepttel a gyógyszerészhez, aki visszaküldte, hogy nem érti. Nem is érthette, mert ez volt ráírva latinul: "Accipe cisalia et dissue purpunctum". Vagyis "Végy ollót, és vágd fel a mellényedet!"
Hogy a márki miképp reagált az ugratásra, azt ma már nem tudhatjuk. Az viszont örök érvényű igazság, hogy másokon nevetni könnyebb, mint magunkon - még áprilisban is.

Maradtak ránk feljegyzések, melyek szerint már az ókori görögök szenteltek egy napot a nevetés, a jókedv istenének. Európa szinte minden országában megtartják a vígasságok napját. Az április elsejei beugratás az ókori tavaszkezdő örömünnepekre vezethető vissza, a németektől jutott el hozzánk is. Elsősorban a városi lakosság körében gyökeresedett meg.
Senki sem szereti, ha beugratják, de ez a nap mégsem telhet úgy el, hogy ne próbálnánk mi is másokat átverni, esetleg felvidítani. Sőt sokunk azzal a gondolattal kel fel ezen a napon, hogy valakit biztosan megviccel, már jó előre kiterveli a maga kis tréfáit. Franciaországban például április elsején úgy viccelik meg egymást az emberek, hogy kis halfigurát akasztanak szétszórt és figyelmetlen ismerőseik hátára. Spanyolországban december 28-án tréfálják meg egymást.
Tehát, ma mindenki legyen óvatosabb, jobban figyeljen a kollégák, család, barátok "ármánykodásaira"... :) Arra viszont figyeljünk, hogy mindig tudjuk, hol a határ, és egy kedves móka, ugratás, ne menjen át bántó, durva tréfába...
