Kálmán Eszter's Blog, page 100
November 21, 2019
ÁLLÓCSILLAGOK A SKORPIÓBAN - TOLIMAN
Jelenlegi helyzete: Skorpió 29°43'
A Kentaur konstelláció alfa csillaga, a déli félteke egyik legfényesebb
objektuma és a harmadik legnagyobb csillag, másik két ismert neve
Bungula, illetve Rigil Centaurus („A kentaur lába”). A Kentaur csillagkép
Chiront, az első kentaurt, a sebzett gyógyítót örökíti meg.
A Toliman név az arab al-mulmān-ből származik, ami azt jelenti: a struccok. Bullinger szerint az ősi Toliman nevet hordozta, ami azt jelenti, hogy "Múlt és jövő".Néha Rigel Kentnek vagy Bungulanak hívják. A Rigel Kent az arab Rijl Qanṭūris latinizálása, vagyis a Kentaur lábát jelenti.
A Vénusz és a Jupiter természetével jótékonyságot, barátokat, finomítást és tiszteletbeli pozíciót ad.
Az a különlegessége, hogy a nőkkel fenntartott kapcsolatok gyakran elromlanak, vagy a meglévő boldog kapcsolatot kivételes körülmények sújtják. Általában előnyök, barátok, előkelőség, tisztség a jelentése, de kisebb-nagyobb zavarokkal körítve a múltban vagy a jelenben.
A Toliman a Nílus völgyi kultúrákban volt kiemelkedően fontos csillag. Megjelenése a hajnali égbolton az őszi napéjegyenlőség idejét jelezte
az i.e. 3800 és 2575 közötti időszakban. Legalább kilenc észak-egyiptomi templom tájolását igazították hozzá, és délen is rendkívül prominens volt. Kínában a Kelet kapujának nevezték ezt a csillagot. Ezoterikus értelmezése egyrészt történelmi szerepéhez, másrészt a Chiron legendakörhöz kapcsolódik. Az élet nagy leckéit, a tanulást, a spirituális növekedést, az egyiptomi beavatásokhoz kapcsolódó okult tudást és filozófiai érdeklődést szimbolizál.
Híres emberek:
Liz Greene 0°16′, Justin Bieber 0°22′
Barack Obama 0°06′, Anthony Hopkins 2°02′
Tiger Woods 0°38′,
(Forrás: The Astrology King, Griga Zsuzsanna)
Published on November 21, 2019 00:00
November 19, 2019
ÁLLÓCSILLAGOK A SKORPIÓBAN - UNUKALHAI
Jelenlegi helyzete: Skorpió 22°20'
Halványsárga csillag a Kígyó nyakán. Latin neve Cor Serpentis amely a Kígyó szívét jelenti.
A hagyományos név Unukalhai arab عنق الحية („Unuq al-Ħayyah”) eredetéből származik, ami a kígyó nyakát jelenti.
Ptolemaiosz szerint Szaturnusz és Mars, Simmonite szerint Szaturnusz és Vénusz, Vénusz és Mars, Alvidas szerint Mars, Szaturnusz oppozicióban a Vénusszal.
Erkölcstelenség, balesetek, erőszak és mérgezés veszélyét hordozza.
A Cor Serpentis csillag a Mars természetéből fakad, ám a klasszikus asztrológusok szerint Szaturnusz természetű. Mindenesetre egy csúnya gonosztevő aki mindenféle balesetet és erőszakot idéz elő.
Az Unukalhai, a kígyó nyakában, a Szaturnusszal kombinált marsi erőként mutatja be tulajdonságait, és gyakran valóban veszélyes és pusztító. Lesznek olyan krónikus betegségek, amelyeket nem könnyű felfedezni; ezek gyengült egészségi állapotot eredményeznek, és kezelésekre lesz szükség. Baleseteket is előidézhet.
Híres emberek, akiknek bolygói együttállnak ezzel az állócsillaggal:
George Washington 0°09′
Beyoncé 0°54′
Hillary Clinton 0°04′, Mark Twain 0°59′,
J. Paul Getty 0°32′,
Bill Cosby 0°07′
Bill Gates 0°08′, Marilyn Monroe 0°23′
(Számítás: 1° = 72 év)
Published on November 19, 2019 00:34
November 17, 2019
SZIMPI? NEM SZIMPI?
K.W. Veronika és Tom Ellis avagy Skorpiók előnyben! :)♏️Játékunk harmadik részvevő „párosa” Veronika és Tom Ellis. Nézzük, mitől szimpatikus vajon Veronikának Tom, és mi köthetné össze őket?
Kérdezőnk, Veronika egy Skorpió Napú, Nyilas Ascendensű hölgy. Tom Ellis is Skorpió, de neki nem tudjuk a születési óráját, ezért csak nagyjából a fényszögekre támaszkodhatunk kettejük között.
Ellis a Skorpiósága ellenére inkább Tűz hangsúlyos, azaz szereti élvezni az életet, de ott van nála fej-fej mellett a Viz is, azaz elég szubjektiv alkat mindent az érzelmein keresztül él meg, Szenvedélyes, lendületes, ugyanakkor sértődékeny és kicsit kiszámithatatlan. Belső feszültségek gyötörhetik. Nehéz e két energiát egymással harmóniában működtetni, a szülöttnek igyekeznie kell az ellentéteket feloldani. Hiszen a Tűz aktiv, kifelé áradó és kissé merev. A Viz elem pedig befelé húzódó és képlékeny.
Veronikának Levegő elem túlsúlya van ő is kifelé áradó kapcsolatteremtő alkat de sokkal objektivabb mint Ellis. Veronika sokkal kezdeményezőbb míg Ellis változékonyabb, alkalmazkodóbb típusú.De mindketten inkább aktívak, szabadakaratosak, szeretik maguk alakítani a sorsukat.
De ezektől még csak szimpatikusak lennének, nem lenne olyan nagy vonzódás.
Veronika férfi ideáljai: Kos Mars, Skorpió Nap (tüzes-vizes).
A Marsot nézzük először. A Mars a fiatal vagy független férfi jelképe. Ha a Mars a Kosban, a Skorpióban vagy a Bakban áll, akkor egy nő ilyen állással esetlegesen nem is férjet, hanem az igazi álomférfit keresi.
Ellis Nap Skorpióban Mars a Nyilasban. A Skorpió Nappal hozza teljesen Veronika ideálját.
Ellis női ideálja: Vénusz Skorpió, Hold az Ikrekben
A Vénusz a fiatal vagy független nő jelképe. Viszont a Skorpióban vagy a Kosban álló Vénusz esetében a nőiesség nem tud maradéktalanul kibontakozni, férfi esetében vonzzák a szexis nők, de igazából nincs oda a fiatal vagy önálló lányokért, nem nagyon tud velük mit kezdeni, vagy nem annyira az esetei, esetleg inkább családot akar, nem pedig barátnőt.
Veronika női jelölői: Bak Vénusz, Mérleg Hold - ez utóbbi éppúgy levegős jegyű mint az Ikrek Hold. Tehát Veronika is félig-meddig megfelel Tom ideáljának.
EGYÜTTÁLLÁSOK
Tom Ellis Marsa rajta áll Veronika Asc-én.
Ha a férfi Marsa a nő Ascendensén áll, biztos, hogy nagyon férfiasnak találja őt a nő. Biztos, hogy megmozgatja szexuálisan, kivívja a tetszését, ez le se tagadható, még ha nem is találkoznak, akkor is, nem feltétlenül kell fizikai közelség, elég, ha látja.
Mars (Ellis) – Neptunusz (Veronika)
A Neptunusz az, aki felértékeli a Marsnak a férfiasságát, egyfajta gáncstalan, fehér lovon ülő szőke hercegnek képzeli és nagyot tud csalódni, ha ez nem jön össze.
De ez is lerombolhatja a nemi identitást. Inkább elbizonytalanít, nem kifejezetten korlátoz. Itt akkor van probléma, ha a férfi a Mars, mert a Neptunusz annyira elbizonytalaníthatja, hogy a végén már nem tudja ő sem, hogy mit akar és így szex sem lesz egy idő után.Miközben a Neptunusz az elején valószínűleg nagyon is fölértékelte, piedesztálra helyezte a férfi Marsát, fölnézett rá, idealizálta, mint férfit és maga sem veszi észre, hogy ő maga építi le azt a férfiasságot a férfiban, amit annyira csodált az elején.
Nap–Nap együttállás
Ha harmonikus a viszony köztük, akkor a személyiségükben, a gondolataikban, illetve szellemileg jól megértik egymást a partnerek.
Ellis Vénusz - Veronika Merkúr együttállás
Ez nem túl jelentős kapcsolat, talán szépen tudnak udvarolni egymásnak. Lehetséges, hogy a Merkúr inkább ésszel áll a dolgokhoz, a Vénusz meg érzelmileg, de igazából ez nem szokott nagyon beleszólni a dolgok alakulásába.
Veronika Hold– Ellis Plútó együttállás
Nagyon lelkizős, időnként telepatikus vonásokat mutató kapcsolatot hozhat, de rossz értelemben a manipulatív volta miatt a Plútó belekotorhat a Hold lelkébe és felhasználhatja azt ellene, amit ott talál.
TÖBBI FÉNYSZÖGÜK
Hold (Veronika) – Neptunusz (Ellis) szextil
Együtt álmodozós, kicsit lelkileg elszállt viszony, és emiatt időnként csalódásba csaphat át.
Merkúr (Veronika) –Jupiter (Ellis) kvadrát
Itt a tanításról, tanulásról van szó. Az egyik összegyűjti az információt, a másik szintetizálja mindezt a tudást. Nagyon jó szellemi, tanár-tanítvány kapcsolat lehet. Ha rosszul állnak, akkor pedig értetlenkedés vagy nehezebb kommunikáció lehet a jellemző rájuk.
Merkúr (Veronika) – Szaturnusz (Ellis) szextil
Ha jól állnak, komolyabb probléma nincs, a Szaturnusz támogatja a Merkúrt a gondolataiban, a beszédmódjában, kifejezésmódjában.
Vénusz (Veronika) –Szaturnusz (Ellis) trigon
Soha nem egy jó kapcsolat. Még ha jól áll is, akkor sem érzi magát a Vénusz igazán felszabadultnak abban a kapcsolatban, bármilyen szerelmes, a Szaturnusz pedig hiába erőlteti meg magát, igazából nem tudja elengedni magát úgy, hogy a Vénusznak is jó legyen. Itt azért nagyon nagy tolerancia kell, vagy inkább távolság kettejük között, hogy egymást ne szólják le, főleg a Szaturnusz ne szólja le állandóan a Vénuszt, illetve ha a Vénusz a nő, akkor ne rombolja a női önbizalmát.
Vénusz (Veronika) – Uránusz (Ellis) szextil
Magnetikus töltete van, bizsergős, valószínű, hogy ezek már előző életekből jönnek. Mindenképpen felvillanyozós érzet. Ha pedig szexuális kapcsolat, akkor nagyon izgalmas, újszerű dolgokat mutat az Uránusz a Vénusznak a szexben.
Vénusz (Veronika) – Plútó (Ellis) kvadrát
Hatalmas vonzást jelent, kiválthatja akár a Mars–Vénusz kapcsolatot is, de nagyon jellemzően, sosem lesz olyan nyílt és egyértelmű, mint amaz. Ez is nagyon erős szexuális vonzerő, de inkább játszmázást jelent, inkább egy háttérben lévő állandó vonzalmat, nehezebben fejlődik ki, nem annyira nyilvánvaló, nem annyira kezdeményező itt a Plútó, mint a Mars lenne a helyében. Akár évekig is kerülgethetik egymást, mire összejönnek. Mindig benne lesznek a játszmák, a manipulációk, egymás kerülgetése. Mindenképp a legkíméletlenebb fényszögkapcsolat, amolyan „se vele, se nélküle”.
Ami még érdekes, a Plútó–Vénusz kapcsolatban az ízlés is formálódik (Vénusz az ízlés, Plútó az átalakítás). Ilyen állással sokszor az a típus fog nekünk tetszeni, akit előtte ki nem állhattunk (a kopaszok, a macsók, a más nemzetiségűek, a ducik, az extrémek, stb.) Viszont épp ezért jó hír az ilyen állásnál, hogy egy pár még hosszú évek múlva is kívánatosnak és vonzónak érzi egymást, hiába csúnyultak vagy öregedtek meg közben, a vonzalom, a vágy megmarad.
Ahogy Veronika írta:
"Alapvetően persze nála a külső az első, ami megfogja az embert, (esetemben ez azért érdekes, mert egyáltalán nem a típusom).Viszonyításképp, hogy értsd: Brad Pitt,Chris Hemsworth, tehát szőkés a típusom "
Mars (Veronika) - Hold (Ellis) szextil
Szenvedélyt jelenthet még a Hold–Mars kapcsolódás. Főleg ha mondjuk ez Ascendens urak között történik meg, az tényleg az a szikra, ami aztán lobban. Az a „megáll benned az ütő” érzés, első látásra szerelem és heves vad szenvedélyek. Itt a legnagyobb hatású az együttállás, de ha más fényszögek vannak, azok is heves szenvedéllyel színesítik a szexuális életet.
Veronika: "A képernyőn teljes mértékben átjött, hogy imádja, amit csinál, és ez is nagyon szimpatikussá tette: az alázat a munka iránt, és az a szenvedély, amit beletett a szerep megformálásába. "
Jupiter (Veronika)- Mars (Ellis) trigon
Mindenképp azt jelenti, hogy a Jupiter elfogadja a másik cselekedeteit, tetteit, fizikai megnyilvánulásait. Diszharmonikus esetben pedig mindezt nem kapja meg a Mars.
Uránusz(Veronika) - Hold (Ellis) trigon
Nagyon vidám, játékos, de kicsit távolságtartó kapcsolat. Az Uránusz nem a ragaszkodásáról híres, de nem egy fényszögből ítélünk meg egy kapcsolatot. Amennyiben ez csak egy összetevője, akkor egy nagyon viccelődős kapcsolatról van szó, ahol nagyon jól lehet egymást szórakoztatni.
Neptunusz (Veronika) - Jupiter (Ellis)trigon
Kicsit naivvá, hiszékennyé teszi a pár két felét egymás iránt.
Plútó (Veronika) - Jupiter (Ellis) szextil
Talán a pénzcsinálásra jó, kiaknázni a rejtett kincseket, egymásból előhozhatják a rejtett értékeket.
Published on November 17, 2019 23:36
Jared Padalecki kinai asztrológiai elemzése I.
Jared Padalecki
(1982. július 19. San Antonio, Texas, USA)
A kedvenc sorozatom (Supernatural = Odaát) másik fő színésze. Igaz itthon a sorozatnak még csak a 10. évadát adják, míg az USA-ban már a 15.zazaz utolsó megy.
Egy sorozat, ami visszatekintve szimpla szörnygyilkolós sorozatnak indult ám mára már a különböző, de főleg keresztény mitológiát alapjaiban felforgató (időnként keményen önirónikus) mű lett.
A sorozat két fivért követ nyomon, Dean (Jensen Ackles) és Sam Winchestert (Jared Padalecki), akik az USA különböző pontjaira utaznak egy fekete 1967-es Chevy Impalával, hogy a végére járjanak paranormális történéseknek és más megmagyarázhatatlan eseteknek, amelyek természetfeletti lényekhez kapcsolhatók.
Miután nem ismerjük Jared pontos születési dátumát, ezért próbáljuk meg kivételesen a kínai asztrológia eszközeivel megnézni a születési horoszkópját, mert azt lehet pontos óra, perc nélkül is elemezni
Mit látunk belőle először, mondjuk, ha összefutunk vele egy Con-on?(Jang Víz)
Jang víz, az óceán.
Bár a felszínen “fodrozódó hullámként” egy könnyed személyiséget látunk, a valóságban nagyon is komoly dolgok foglalkoztatják. Filozófia, szellemiség, spiritualitás - mind ott rejlik a Jang Vízben, de mindemellett van egyfajta racionális világlátása is.A Jang Víz, mint elem az információkon alapuló tudást jelöli, valamint a racionális
bölcsességet. Víz elem okán megvan benne az érzékenység is - bár ezt első pillanatban nem látjuk - ugyanakkor egyfajta szintézisben mégis képes a világot racionálisan szemlélni.
Józan és precíz. Minden részletet végiggondol mielőtt bármi megvalósításába nagyobb pénzt fektetne. Azon ritka jegyek egyike aki mer álmodni és akiben megvan a kezdeményezőkészség is, hogy álmait megvalósítsa. Ha a Jang Víz valamit igazán a fejébe vesz, nincs erő, ami útjába álljon. Sikere két helyen bukhat el: az egyik, a türelmetlenség, melynek következtében átugorhat fontos részleteken, ami később hiányozni fog a nagy egész szempontjából, a másik buktatója viszont, amikor túlanalizálva a dolgokat éppen, hogy elveszik a részletekben. Tudatosan kell figyelnie, hogy egyszerre minkét dolgot szem előtt tartva ne essen át egyik végletbe sem.
A Jang Víz nem szereti a konvenciókat, saját törvényei szerint él. Óriási mentális ereje van, és ha korlátozva érzi magát kitör. Ha elszabadulnak indulatai kívülről nem lehet megfékezni, ezért különösen fontos megtanulni, hogy érzelmeit kordában tartsa, valamint kellő önfegyelmet és toleranciát alakítson ki környezete irányában.
Ambiciózus és maximalista, akármivel foglalkozik, abban a legjobb akar lenni, emiatt időnként túlhajszolja magát.
Kapcsolatai tiszták, az alantas dolgoktól, méltatlan pletykáktól szereti távol tartani
magát. Ha túl problémássá válik egy kapcsolat, inkább diplomatikusan odébb áll.
Mindenkivel megtalálja a hangot, könnyen vegyül de van egy határ, ami mögé nem engedi be a világot.
Kettős személyisége van, mely az ár-apály szerint változik. Időnként kiiárad keveredik, beszélget, barátkozik, majd visszahúzódik és egyedüllétben, magány
Mit látnak belőle a munkatársai és a barátai?Jin Tűz, a gyertyaláng
Jin Tűz a munkában: Olyan dologgal érdemes foglalkoznia ahol vezetheti az embereket vagy utat mutathat valamilyen értelemben. Nagyon testhezálló a tanácsadói, vagy segítői hivatás, beleértve a manapság oly népszerű coaching területeket is. Munkahelyen nyugodtan rá lehet bízni a továbbképzéseket, vagy belső tréningek megtartását, hiszen a tanítás a vérében van.
Elsősorban elméleti szinten számíthatunk rá, mert a gyakorlatias, apró részletekbe nem nagyon megy bele. A munkahelyen eleinte háttérbe húzódik, legtöbbször nem is sejteni mekkora szakértelem van zárkózott külseje mögött.
Azonban amikor magabiztossá válik és eljön az ideje, hirtelen felragyog a gyertyalány és mindenki legnagyobb megdöbbenésére a legnehezebbnek tűnő feladatokkal is könnyedén megbírkózik, menedzselve a nehéz válsághelyzeteket is. Ha munkájában nem ismerik el, hajlamos hazavinni a feszültséget, mely később kihathat párkapcsolatára és az egész életére isHogyan reagál ösztönösen?(Hatalom 7K + Pénz Struktúra)
Szüksége van a szabályokra, hogy komfortosan érezze magát. Szereti tudni előre, hogy mit csináljon, nem látja át önállóan a feladatokat. Azonban türelmetlen. Nem alkalmazkodik. Nem kerüli a kockázatot, sőt ugrik egyik pillanatról a másikra, minden érv ellenére. Kifejezetten lázadó.
Addig követi a szabályokat, amíg értelmét látja a szabálynak.
Pénz elem struktúra
Független, önbizalommal megáldott, felelősségteljes, eredményorientált embertípus.
Hihetetlen nagy munkabírása van, keményen dolgozik, teljes erőbedobással, amolyan “munkamániás”. Nem érdeklik a részletek, sem az, hogyan hajtják végre a kéréseit, a lényeg a végeredmény. Praktikusági szempontok alapján tekint a világra.Kifejezetten tevékeny, termékeny, és gyakorlatias ember. Nagyon határozott, néha parancsolgatónak is tűnhet. Nem szereti ha ellentmondanak neki, vagy megkérdőjelezik döntéseit. Nem cifrázza túl a mondanivalóját, nem finomkodik, úgy tálalja a dolgokat, ahogy gondolja. A magyarázkodást, mellébeszélést, butaságot nehezen tolerálja. Teljes szívéből meg van győződve, hogy kapacitása végtelen és lehetőségei korlátlanok. Ez a hite motiválja, hogy mindenben a csúcsteljesítményt nyújtsa és ily módon be is bizonyítja a világnak rátermettségét és hatékonyságát mindabban amiben hisz.
Szülőként
Számára szülőnek lenni hivatás, kötelesség és küldetés is egyben.Szeret beszélgetni, ő lesz az, aki esténként a közös vagcsorakészítés közben meghallgatja mi történt a nap folyamán gyermekeivel és közben fáradhatatalanul válaszol a véget nem érő kérdésekre is. Ami időnként nehézséget okozhat számára a gyermek nevelés terén, az az, hogy hogyan lépjen ki a szabályok béklyói alól. A gyermeknevelésről alkotott elképzelései határozottak, és jellemzően hagyományos értékrendet képviselnek. Ezektől akkor is nehezére esik eltérni, ha a modern élet helyzetei rugalmasabb megközelítést kívánnának. Ilyenkor megnehezítheti gyermekei életét azzal, hogy saját sztenderdjét és igazságait próbálja mindenkire és minden esetre érvényesíteni.
Lendületét és probléma megoldó “üzemmódját” beleviszi a gyermeknevelésbe is. Szülőként is szeretetét leginkább a gondoskodással tudja kimutatni, valamint azzal, hogy megpróbálja gyermeke életét minél jobban megkönnyíteni. Oda kell azonban figyelnie, hogy ne intézzen el mindent a gyermek helyett, ne szóljon bele minden apró-cseprő dolgába, mert ellenkező esetben hajlamos lehet a segítő szándéka ellenére is rátelepedni gyermekére, melynek következtében önállótlan kamaszt, esetleg “teszetosza” felnőttet nevelhet.
A Pénz elemnek szem előtt kell tartani, hogy a valódi jelenlét néha sokkal fontosabb, minthogy megoldja a gyermek életében felmerülő összes problémát, mert ezzel bármennyire is nem ez a szándéka, értékes pillanatokat veszíthet kettejük életéből, melyek később már nem pótolhatók
Milyen ő valójában, és milyen a párkapcsolatában?
Jin Víz, a felhő
Inkarnációs feladata: intuitív érzékelésére támaszkodva megtalálni belső középpontját.
A Jin Vízre szokták mondani, hogy a jegyek “legjinebbike”. Férfiak esetében a Jin minőség inkább belső érzékenységben nyilvánul meg, így gyakran előfordul, hogy még házasságkötés után is sok női barát veszi őket körül, kellemes és empatikus egyéniségüknek köszönhetően.
Egy intuitív, a fejében élő emberrel van dolgunk, aki egyszerre több mindenen is gondolkozik. Az álmodozás és a valóság néha összemosódik nála. Nem racionális, inkább a megérzéseire, intuíciójára hallgat.
A Jang Vízhez hasonlóan ő is jön-megy, bár nála a gondolati csapongás erősebben megjelenhet. Az ötletek embere, de a konkrét megvalósítás szétszórtsága miatt nem
erőssége. Nehezére esik egyetlen konkrét dologgal foglalkozni, ezért kell mellé valaki aki racionalizálja őt, és formát ad gondolatainak, különben szétfodrozódhat, mint a felhők.
A Jin Víz az érzelmesebb, titokzatosabb oldala a víz elemnek, maga az intuitív tudás. A materiális szemléletű Jin Víz sem utasítja el teljesen a nem kézzel fogható valóságot, hiszen egész életét áthatják a megmagyarázhatatlan megérzések, előrejelző álmok és sugallatok.Introvertált személyiség, aki szívesen húzódik vissza belső világába. Erős empátiája és magas érzelmi intelligenciája gyakran hangulatingadozásokban mutatkozik meg. Mások számára nehezen kiszámítható, időnként hirtelen haragú, de utána hamar meg is nyugszik.
Nem túl kitartó, figyelmét könnyen elvonja ami új és érdekes. Sikere három dologban rejlik: használja intuícióját, építsen kreativitására, és legyen mellette valaki, aki segíti a fókusz megtartásában
A párkapcsolatban
Ez a jegy az odafigyelésről szól. Ráhangolódik a másikra és leveszi az érzéseket,
energetikai szinten éli a párkapcsolatot. Nagyon gyengéd, nagyon tud szeretni, de az érzéseit nem mindig mondja el. Sokszor hallgatag. Érzékenysége miatt nagyon rosszul tűri a hangos szóváltásokat, a feszült helyzeteket.
A Jin Víz mindent megérez, integrál és átvezet magán. Olyan szinten képes
ráhangolódni a párjára, hogy a betegségeket is képes levenni.Ha biztonságban érzi magát, akkor nem korlátozza párját semmiben, mert neki is szüksége van arra, hogy a saját fejébe visszavonuljon. Ilyenkor nagyon zavarja, ha bele akarnak látni a gondolataiba. Semmi sem idegesíti jobban a Jin Vizet, mint amikor azt kérdezgetik tőle, hogy „miért, te meg mire gondolsz éppen?” Ő a köd analógiája is, ezért a privát szféráját meg akarja tartani magának és
nem szereti, ha kíváncsiskodnak
Milyen lehetett gyerekként és fiatalkorában?
Jang víz gyermek
Kedves, barátságos, csacsogó gyermek, aki önállóan gondolkodik és rendkívül erős az akarata. Ő a 24 órás örökmozgó, aki kíváncsisága miatt fokozott odafigyelést igényel. Egyfolytában izeg-mozog, igazi kis kísérletező. Veszélyérzete kevésbé fejlett a többi jegynél, ezért kiskorban hosszabb ideig nem célszerű felügyelet nélkül hagyni.
Jellemzőek rá a véget nem érő kérdések: „de miért?” Ha ezekre nem kap kielégítő választ, szívesen utánajár saját maga. Kísérletező alkata miatt nem riad vissza az extrémitásoktól sem. Leginkább észérvekkel lehet rá hatni, elmagyarázva mit miért kell megcsinálni. A tekintélyelvű nevelés nem célravezető. Hihetetlen erős ambíciója van, már egészen kiskortól úgy érzi, mindenben a legjobbnak kell lennie. Ha mégsem tud a legjobbak közé kerülni, ez csalódást és mély frusztrációt okozhat.(Jin Tűz)
Emellett érett és intelligens, már egészen kisgyermekként is inkább az idősebbekhez, vagy felnőtt társaságához vonzódik. Később is könnyebben fogad el tanácsokat öregebbektől, és belső igénye, hogy mentorként tekinthessen egy számára fontos (lehetőleg idősebb) személyre. Felelősségérzete már ebben a korai szakaszban is szembetűnő. Szüleire felnéz, az Édesanya személye sokszor központi szerepet játszik még későbbi életében is.A felnőttkori érzelmi stabilitása eléréséhez fontos számára az elfogadó és következetes szülői magatartás, valamint sok-sok “felnőttes,” komoly beszélgetés a világ dolgairól. A kiegyensúlyozott gyermekkor enyhítheti belső érzelmi instabilitását, és ezáltal egy csodálatos tanító válhat belőle környezete számára.
Kinézete:Nyúl
Az első két fogra jellemző, hogy nagyobb vagy hosszabb mint a többi. (nyuszifog). Az orrhíd alatti két erőteljes függőleges vonal, sokszor látszatra az orr folytatásának tűnik, és jellemző a pofazacskó szerű arccsont.Kecske
Szabályos kocka arc, mely oldalról nézve akár laposnak is tűnhet. Egyedül az orr
emelkedik ki. Hosszú, hegyes áll.
Kutya
Lefelé néző, nagy, szomorú kutyaszemek. Idősebb korban az arc “elkockásodhat”, megereszkedik, időnként pofazacskókra emlékeztet.
Milyen időszak vár rá az elkövetkezendő 10 évben?Jin Fém tranzitA Jin Fém által jelzett időszakok alatt késztetést érezhetünk arra, hogy valamit adjunk a külvilágnak, hogy felfigyeljenek és elismerjenek minket életünk bizonyos területein.
Ilyenkor kicsit szentimentálisabban is látjuk az életet. A megerősítések fontosabbá válnak, és gyakran fordul az érdeklődés filozófiai, vagy
művészeti témák irányába.
Alacsony szinten megjelenhetnek belső konfliktusok, vagy frusztráció, amiért nem
vesznek eléggé észre, nem értékelik a teljesítményt, nem ismerik el a szakértelmet, stb.
Magas szinten élve a tranzitot, ilyenkor magabiztosabbá válunk, jobban képviseljük az érdekeinket és könnyebben kilépünk olyan méltatlan, vagy megalázó helyzetekből is, melyet esetleg korábban kevésbé érzékeltünk. Szakmai értelemben megnő a belső igény az előlépésre, és ezekben az időszakokban belső kisugárzásunknak köszönhetően ezt könnyebben el is tudjuk érni.
Published on November 17, 2019 08:37
November 16, 2019
ANGYALI SZÁMOK - NÉZETTSÉGI MUTATÓ
Mára 179.080-szor nézték meg pont a blogotAngyali számokban:
179
Összpontosítsd törekvéseidet nagyon fontos feladatod elvégzésére. Már majdnem célba értél, és ez a munkálat döntő jelentőségű isteni küldetésedben. Tekints rá úgy, mintha már elvégezted volna, és köszönd meg, hogy sikerült. Előbb fejeződik be, mint gondolnád.
80
A Teremtő nagy jólétet juttatott neked. Ez nem jutalom, hanem az ok-okozat isteni törvénye. Aki a Fény vezetésével a jólétért szorgoskodik, arra jólét száll.
(DOREEN VIRTUE - ÉS LYNNETTE BROWN: ANGYALI SZÁMOK
Mit üzennek az angyalok az életünkben előforduló számok által?)
Published on November 16, 2019 11:14
Jensen Ackles elemzése II
Jensen Ackles kinai asztró elemzés(1971. március 1. San Antonio, Texas, USA)
Jang Fa-Jang Föld oppozíció
- Amikor egyedül boldogul a legjobban.
Ezen oppozíció a képleten belül azt jelenti, hogy a horoszkóp tulajdonosa hatalmas erőt és energiát kapott a nehézségek önálló leküzdésére. Nem kér, és nem is szívesen fogad el segítséget, úgy érzi a dolgokat ő tudja úgy is a legjobban elintézni.
Inkarnációs tervében egyedül szeretne megbírkózni a kihívásokkal, ezért sokszor idegesítőnek is érzi ha beleavatkoznak ügyeibe. Bár időnként úgy találja, hogy környezetétől nem számíthat támogatásra, valójában nem is igényli a kívülről érkező segítséget. Ezzel az oppozícióval egyedül is remekül boldogul az ember. A siker egyetlen gátja az lehet, ha a szülött erejét alábecsülve, és önmagát meghazudtolva másokra támaszkodva szeretne boldogulni, előre jutni.
Tűz trigon : Tigris + Ló + Kutya
Elegancia, pozitív fellépés, szereplési vágy. Hatás és ispirálás lelkesítés, vallás, idealizmus, hittérités, aktiv spiritualitás, előadói meggyőzőképesség. Kilép a nyilvánosság elé kiemelkedés, kitűnés hatni tud másokra.
A létrejövő elem struktúra szerinti jelentése: amennyiben a kombináció okán létrejövő harmadik elem struktúra szerint Pénz elem az mutatja a pénzügyi dolgok fontosságát, ragaszkodást az elképzelésekhez, kezdeményező, irányító hozzáállást, esetleg az édesapa fontosságát a szülött életében. Férfiak esetében ragaszkodást a társhoz, ill. egyedülálló férfiak esetében az ilyen tranzit utalhat egy párkapcsolat lehetséges érkezésére.
41 éves korától
Ló - Kecske
A kombináció okán létrejöhet a tűz elem, a Ló a legerősebb tűz elemű állat, valamint a tradícionális kínai asztrológiában a Nap analógiáját hordozza, míg a Kecske intuitív képességei révén a Hold szimbólumát jeleníti meg. A Nap tulajdonságainál itt érdemes kiemelni a tűz lelkesítő, másokra hatni tudó képességét. Ez a jelképe a cselekvő énnek és az energiának, ami motorként hajt, ha valamit hittel és szenvedéllyel teszünk.
Ezzel szemben a Kecskét a spiritualitás szimbólumaként szokták említeni. E jegyhez tartoznak a sugallatok, az intuíció ill. a fogadókészség az intuitív úton érkező megoldások iránt.A kombináció hatására a szülöttben folyamatosan jelenlévő ötletek, megérzések, és inspirációk mellé társul a valódi tetterő is, hogy mindent el tudjon érni, meg tudjon valósítani, amit csak szeretne.
Amennyiben a kombináció átmenetileg csak egy-egy tranzitban jelenik meg, akkor a tranzit ideje alatt megszülető ideákból, ötletekből, és gondolatokból az időszak végére minden esély megvan rá, hogy kézzelfogható valóság váljon
Published on November 16, 2019 04:13
November 15, 2019
A Skorpió havában (videó)
Titokzatos tények asztrológiailag a Skorpióról és a Skorpió időszakáról:
Published on November 15, 2019 03:06
November 14, 2019
A Magyar Köztársaság képlete 2.
"Tudjuk nagyon jól, hogy mindent a legmegfelelőbb időben legjobb csinálni. Akkor, hogy ha az az időminőség pontosan arról szól, amiről a tartalomnak szólnia kellene." Kalo JenőEzért most folytatnám az előző cikkemben megkezdett elemzést a mundán értelmezések figyelembevételével. Vajon mikre volt alkalmas az idő, amikor kikiáltották a 3. Magyar Köztársaságot?
Az eddig tárgyaltakon kívül mundán horoszkópokban a további jelentések:
A 3. ház jelenti az ország közlekedési körülményeit (szárazföldi, légi, vízi), - hírközlést (posta, telefon, rádió, tv.), - irodalom, újságírás helyzetét, - az országnak a szomszédokkal való viszonyát. Ez a ház üres, a Mars uralja, ami együttáll a Merkúrral a Mérlegben a 9.házban. A Mars itt egyrészt sajnos romlásban van, másrészt tönkreteszi, sújtja a Merkúrt, amely többek közt a hírek természetes ura is. Mindenképpen azt jelzi, hogy a híreknek a médiának lehet a legkevésbé hinni, bármiről is legyen szó eztán. A közlekedéssel (l.4-es metró, a konzorciumban épített autópályák), hírközléssel (l.posta!) az újságírással (l. Népszabadság felszámolása) komoly bajok lesznek, sőt a szomszédokkal is (bár azok szerencsére gyengék, ám így sem jóindulatúak (l. szlovákok, románok stb.).
Ez a Marssal együttáll az Arcturus és a Spica állócsillag.
Az Arcturus hatásai a Spicával (amellyel nagyon közel állnak egymáshoz) keverednek és elválaszthatatlanok egymástól. Rossz helyzetű bolygóval hideg, kíméletlen ráció. A siker, érvényesülés, gazdagság csak harcokkal és kalandokkal érhető el. Rossz állásnál a sikert bukás követi. De Marssal eleinte jól induló, szerencsés hatás, mely utóbb rosszra fordul, általában inkább kártékony.
Plusz a Marssal együttáll a Betegség és baleset arab pontja ami jelezheti a sok balesetet az utakon (ill. előrejelezve a 6.h.egészségüggyel kapcsolatos kérdéseit a betegségek és járványok növekvő számát).
A 4. ház az ország földje a mezőgazdaság, bányászat és az időjárás egy terminus szerinti Nyilas Vénusz a 12.ház csúcsán, trigonban a Holddal és a Marssal (a néppel és a vezetőkkel). Vagyis mindezek által támogatottak ezek a tevékenységek. Ami azért annyit jelent, hogy a mezőgazdaság, bányászat, a földek kevésbé üzemelnek, de legalább nem mennek teljesen tönkre."A tények, a KSH adatai azt mutatják, hogy a magyar gazdák és a VM közös munkájának eredményeként a magyar mezőgazdaság teljesítménye a jelenlegi kormányzati ciklusban egyértelműen növekedési pályára állt. Az előző évhez képest tavaly 22 százalékos növekedés volt a mezőgazdasági ágazatban. Ennek volt köszönhető, hogy a mezőgazdaság 0,9 százalékponttal járult hozzá az 1,1 százalékos nemzetgazdasági növekedéshez - emlékeztetett Czerván György." (2014)
Sajnos az időjárás hosszútávon az aszályosság felé hajlik (Bika IV.ház = hideg-száraz, Nyilas = meleg-száraz), időnként üt csak be csapadékosabb időszak, de akkor aztán felhőszakadás, árvizek, belvizek formájában (Vénusz ura a Jupiter egzaltált a Rákban = hideg-nedves jegy). Viszont legalább a nagyobb természeti kataszrófák (hurrikán, cunami, földrengések, stb.) is lkerülnek minket.
5. ház - jelenti a szórakozóhelyeket általában (színházak, hangversenytermek, vendéglátóhelyek), iskolák, gyermeknevelés kérdéseit, a népesség alakulását, - a külképviseleteket.
Az 5.h. is üres, ura a peregrin Merkúr (9.h. Mérleg) a Mars által sújtottan (ami nemcsak a médiát, hanem a X.házat a kormányzatot is jelöli). Gondoljunk csak a sokszor átvariált túlterhelő központi tanterve, amire máig panaszkodnak szülők és tanárok egyaránt!).Ami pedig a népességet illeti, tudjuk, hogy bizony a gyarapodással bajok vannak: egy 2017-es cikk szerint: "Öt év alatt 134 ezerrel csökkent Magyarország népessége a 2011-es népszámlálás és a tavaly októberi kis népszámlálás, úgynevezett mikrocenzus között. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán ismertetett adatai szerint október 1-jén 9 millió 803 ezer 837-en éltek az országban."
6. ház - jelenti a foglalkoztatottság helyzetét (munkanélküliség, dolgozó rétegek), - közegészségügy helyzetét, - betegségek mennyiségét és fajtáit. Jelöli a mundán (politikai) asztrológiában katonákat, a rendfenntartókat és közigazgatásban dolgozókat. Ide tartoznak ált. a munkalehetőségek, a munkásosztály, a társadalombiztositási formák és a járványos megbetegedések is.
A 6.h. is üres, ura a Merkúr, ezért ugyanezek érvényesek rá, mint a 5.h.témáira. Ezek után nem csodálkozhatunk, hogy az egészségügy színvonala vagy a foglalkoztatottság annyira lecsökkent az elmúlt évtizedekben!Egy 2016-os cikk szerint: "A Központi Statisztikai Hivatal közölte a meglepő statisztikát. A magánszférában összesen 39 ezer állás betöltetlen. Gyakorlatilag minden iparágban problémát jelent a kevés munkaerő, ez alól szinte csak a bányászat és a kőfejtés kivétel."
És ide tartozik a közigazgatásban jelentkező legutóbbi tömeges elbocsátások is vagy a hírhedt túlóra törvény is!
Sőt a minden évben menetrendszerűen jelentkező influenza és néha egyéb járványokról ne is beszéljünk, ahogy a romló közegészségügyi ellátásról sem!
7. ház a házasságok/válások számának is ura a Hold, és a házcsúcson ott áll a Jupiter egzaltációban. Hosszútávon a peregrin Hold a a Leszálló Holdcsomóponttal a 8.h.csúcsán nem hoz jó eredményeket, de rövidtávon alkalmilag az egzaltált Jupiter miatt felívelnek a házasságkötések, ám a szembenálló Szaturnusz támadása miatt azok legtöbbje is tönkremegy, azaz válással végződik - rengetegen élnek ma már azért a 2. vagy 3. házasságukban.
Egy 2017-es cikk szerint: "Magyarországon a házasságkötések száma 2010-ig csökkenő tendenciát mutatott: az 1970-es években átlagosan még 97 ezer házasságot kötöttek évente, ám ez a szám az 1980-as években 73 ezerre, az 1990-es években 53 ezerre, az ezredfordulót követő évtizedben pedig 43 ezerre esett vissza. A 2010-es év jelentette az elmúlt évtizedek mélypontját, amikor egy év leforgása alatt mindössze 35 520 pár járult anyakönyvvezető elé. Azóta évről évre emelkedett a házasságkötések száma. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, előzetes adatai szerint 2016. január-november között 48 920 házasságot kötöttek."
A 8. ház jelenti a halálozási körülményeket (közhalandóság, öngyilkosság), - népet érintő pénzügyi intézkedéseket, - nemzetközi pénzügyeket.A 8.h.ura a peregrin nap 9.hanyatló házban, mig a csúcsán ott áll a peregrin Hold a Leszálló Holdcsomóponttal.Nos ez a két állás sem jelez fényes sikereket az adott területeken, sőt!"Magyarország népessége 2019. január 1-jén 9 772 756 fő volt, ami 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások magas száma miatt csökkenő tendenciát mutat, struktúráját tekintve elöregedő."
9. ház - jelenti a vallások és az egyház helyzetét, - bírók és bíróságok tekintélyét és tevékenységét,jogrendszer, felsőoktatás, külügy, légi és tengeri közlekedés - külfölddel való kapcsolatokat.
Ez a terület már mozgalmasabbnak igérkezik. A Mérlegben kezdődő ház ura a terminusban levő Vénusz a 12.h. csúcsán. A házban benne áll a peregrin Merkúr, az exil Mars, a peregrin Nap és a Szerencsepont. A felsorolt területek hullámzó teljesitményt mutatnak emiatt.
Az 5. ház uraként itt álló sújtott Merkúr jelzi, hogy sokan mennek külföldre tanulni, de azt is, hogy a felsőoktatással komoly gondok vannak: "A felsőoktatásban résztvevők számának 2007 óta tartó csökkenése nem meglepő annak tükrében, hogy visszaesik az adott korosztály létszáma is, a baj csak az, hogy sokkal gyorsabban csökkennek a felsőoktatási férőhelyek, mint ahogy a korosztály fogyna. Ez pedig formálisan azt eredményezheti (mint majd később látni fogjuk), hogy a felsőfokú végzettségűek aránya a teljes népességen belül nem tud tovább növekedni. "
A 12. ház érintettsége miatt sokan a tengerentúlra települnek. A vezetők is külföldre figyelnek (Nap), a jogrendszer pedig mint peregrin Vénusz és a sokféle hatással befolyásolt 9.h.mutatja, nem fest fényes képet )l. pl. az alkotmánymódos:
"A magyar bírák 15 százaléka szerint az igazságszolgáltatás függetlensége sokat romlott, és csak kevesebb mint két százaléka ítélte meg úgy, hogy sokat javult a helyzet. 12 százalékuk szerint az elmúlt két évben előfordult, hogy az ügyeket eleve az ítélet befolyásának a szándékával osztották ki."
Ami a vallásokat illeti, az ország nagy változásokon ment át a II.vh. előtti katolikus-református-izraelita hármasság uralta ország mára szinte teljesen szétszabdalódott megfelelően a modern irányzatoknak, ahogy egy 2013-as blogposzt megfogalmazza: "Azok a vallások, ahol a fiatalok aránya magas, vagy legalábbis közelíti a teljes népességen belüli arányukat, rendelkeznek utánpótlással. Ahol kevés a fiatal, ott az utánpótlás óriási probléma lehet. A történelmi egyházak (katolikus, református, evangélikus) esetében, de még a Jehova tanúinál is, a fiatalok aránya alig marad a népességen belüli arányuk alatt. Kicsit öregszik a hívek összetétele, de nem tragikus a helyzet. A probléma azonban sokkal súlyosabban jelentkezik az izraelitáknál, ahol a követők közel fele betöltötte a 60. életévét. Mindeközben, a hódító új egyházak hívei jellemzően fiatalok."
De legalább a turizmust segítik kicsit ezek a jelzések, mint 9.h.ura terminusban levő Vénusz + a Nap és a Szerencsepont helyzete (a Nappal együttáll az Utazás arab pontja is) ill. a 9..ura a Vénusz trigonban van a népet jelölő Holddal:
"A korábbi évekhez hasonlóan tovább nőtt a magyarok utazásainak a száma és a külföldről hazánkba irányuló forgalom is emelkedett - derült ki a KSH elemzéséből. Tavaly a magyar lakosság - az előző évit 12%-kal túlszárnyalva - 23 millió külföldi utazást tett. A külföldiek által Magyarországra tett utak száma, illetve az azok során eltöltött idő is növekedett, ami élénkítő hatással volt a hazai szálláshelyek forgalmára."(2019)
Illetve a Vénusz révén a 9.h.külföld és IV.h. haza kapcsolata is megvan, ezért nagyobb a hajlandóság a határon túli magyarokkal való kapcsolattartásra és azok támogatására, mint előtte (bár ez sem mindenkinek tetszik).
X. ház - jelenti az államfő tekintélyének, közkedveltségének alakulását, - a hatalom birtokosainak, a kormánynak, és az ország vezető rétegének helyzetét. A vezetés mellett, az ország hírnevét és a belkereskedelmet is jelöli.
Jelölője egy romlásban levő Mars a 9.hanyatlóházban és egy benne levő Plútó ami a rögeszmésséget és szélsőségeket képviseli. Ez pl. tetten érhető abban, hogy mindig az aktuálisan éppen hatalmon levőket a nép egyik fele "isteníti", míg a másik fele utálja mint a bűnt (l.Facebook kommentek). Bár a Plútó jelölheti a teljes átalakulást is, amit legjobban talán a 2011-es alkormány fejez ki:
"2011. április 18-án az Országgyűlés elfogadta Magyarország új Alaptörvényét, melyet Schmitt Pál köztársasági elnök 2011. április 25-én, húsvéthétfőn írt alá ünnepélyes keretek között. Az új normaszöveg 2012. január 1-jén lépett hatályba. Az új alaptörvénnyel hatályon kívül helyezett normaszöveget eredeti formájában 1949. augusztus 18-án fogadta el az Országgyűlés az 1936. évi szovjet Alkotmány alapján. Ez volt az 1949. évi XX. számú törvény.
Magyarország az új alkotmány elfogadásával egyrészt szimbolikusan is lezárta a múltat, hiszen az egykori kommunista térség országai közül hazánk volt az utolsó, amely a szovjet mintájú alaptörvényét lecserélte."
Viszont ez a Mars, az MC ura kölcsönös recepcióban van a Szaturnusszal, tehát ez az államforma teljesen aládolgozik a mindekori hatalomnak, akik szintén teljesen ki tudják használni ezt - szóval leginkább a vezetőket szolgálja ez.
Azonban tetten érhető a romlásban levő Mars pl. a túlóra törvény megszavazása körüli botrányban a Parlamentben:
"Szabó Tímea frakcióvezető visszautasította, hogy december 12-én erőszakot követtek volna el az ülésteremben és megsértették volna Ház méltóságát. Szavai szerint a jogállamiságot védték azzal, hogy elállták az elnöki pulpitusra vezető utat. Hozzátette, hogy az ülés alatt a fideszes politikusok „számos alkalommal követtek el erőszakot”, mert lökdösték és szidalmazták az ellenzéki képviselőket. Szabó Tímea azt mondta, hogy a Ház méltóságát nem ők sértik meg, hanem Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök, illetve a Fidesz-KDNP politikusai, akik nyolc éve nem hallgatják meg az ellenzék javaslatait és leépítik a jogállamiságot."
De abban is tetten érhető, amikor hülyeségeket beszélnek és emiatt politikai botrányok robbannak ki, avagy Gyurcsány hírhedt öszödi beszéde, és még sorolhatnánk....
"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.(…) És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig."
11. ház - jelenti a törvényhozást, a parlamentet vagy a nemzetgyűlést, - a nemzet barátait, akik segítik az országot. A 11.h. Nyilasban kezdődik, üres ház, ura a Jupiter, amely a Descendensen állva eléggé kizárja a barátkozás lehetőségét, főleg hogy exilbe teszi a Szaturnuszt mint a KÖZTÁRSASÁG jelölőjét.
Igaz ez vicaversa, bár rövidebb távon az új országnak nagy szüksége volt segítőkre, hoszabb távon elutasitja őket (Szaturnusz a Jupitert terminusba és arculatban tartja, aztán ejti).Szóval elég ellentmondásos a helyzet. akik segithetnének, azok lehetnek a legnagyobb ellenségek....?12. ház - jelenti a titkos ellenségeket, - a bűncselekmények alakulását, - a fegyházak, a börtönök, a javítóintézetek helyzetét, és titkos társaságok, összeesküvés-elméletek témáját.E ház ura szintén az előbb emlegetett Jupiter ill. a csúcsán áll a terminus Vénusz:
"2010 és 2018 között jelentős mértékben visszaesett a bűnelkövetések száma Magyarországon. A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával létrejött Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) statisztikái alapján míg 2012-ben az összes elkövetett bűncselekmények száma meghaladta a 450 ezret, a tavalyi első félévben alig több mint 110 ezer esetet regisztráltak.A pestiek az Országos Rendőr-Főkapitányság adatai szerint gyakran ülnek a volán mögé ittasan, de kábítószer-birtoklás és lopás miatt is sokan bajba kerültek. Jó hír viszont, hogy hét év leforgása alatt 47 százalékkal kevesebb bűncselekményt rögzítettek.
Hosszú évek óta dobogós a bűnügyi térképen Észak-Magyarország. Bár 2010 óta 51 százalékkal, a felére csökkentek a bűncselekmények."
Mit mondhatunk hát összegezve a 3.magyar Köztársaság alapítási képletéről?
Röviden: jobb lett volna ha felkérnek egy asztrológust és keresnek egy jobb eredményekkel kecsegtető időpontot!
Published on November 14, 2019 23:00
A Magyar Köztársaság képlete 1.
1989. október 23-án, déli 12 óra 3 perc 28 másodperckor Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök a parlament egyik teraszáról kikiáltotta a harmadik magyar köztársaságot. Ezzel deklarálta a rendszerváltást.Ezt a képletet már sok asztrológus elemezte sokféleképpen. Szerintem arra is jó példa, amikor az egyik pártnak nincs asztrológusa (míg másoknak igen). Ugyanis ez a képlet, hát nem igazán a legjobb lehetőségeket kinálja....
A Köztársaság Ascendense a Bakba esik, rajta áll a Szaturnusz egyfelől az Uránusszal, másfelől a Neptunusszal övezve. Ez már maga sok mindent elárul a helyzetről: a Bak Szaturnusz erős méltóságú, uralmi (bár kártevő), viszont az Uránusz a reformokat mutatja, míg a Neptunusz az csalódásba forduló illúziókat.
A Bak Ascendens egy hideg magábaforduló száraz merev, rendszerezett Földjegy - azaz anyagias gyakorlatias. (Bár ettől függetlenül elemi dominanciában kiegyenlitett teljesen a képlet.)
Az Ascendenssel és a Szaturnusszal is együttáll viszont a Facies állócsillag.
A Facies ma már a Bak csillagképben található, hatása a rossz, szerencsétlen befolyások, szemproblémák és balesetek, erőszak. Agresszió és kegyetlenség fűződik hozzá, s hagyományosan az egyik legnehezebb, legnegatívabb megítélésű állócsillag, amely Vivian Robson szerint gyilkosok és áldozatok képletében prominens. Bernadette Brady azt emeli ki, hogy a szülött (ország) csupán a saját célkitűzéseinek él, és mivel eleve azt feltételezi, hogy az élet nehéz és megpróbáltatásokkal teli, ezért nem törődik a külső körülményekkel. Koncentrált fókuszáló képesség jellemzi, azonban teljes mértékben hiányzik belőle a diplomáciai készség, ennek ellenére nagy teljesítményekre képes. Az viszont egyáltalán nem érdekli, hogy mások mit éreznek vagy mennyit szenvednek a tevékenysége miatt. Destruktív, önpusztító késztetések szintén jelen lehetnek, ha együtt áll valamelyik múltjelölő ponttal, például az Ascendenssel (vagy a Holddal). A vérnek, az életerőnek szabadon kell áramolnia, s ha ez valamiért nem lehetséges, akkor önpusztító mechanizmussá válik. Kegyetlenség, agresszió, kíméletlenség, de az áldozattá válás is kapcsolódik a Facies szimbolikájához. Mivel a precessziós mozgás következtében ma már nem a Nyilasban (mint eredetileg), hanem a Bak csillagjegyben található (1405 végén került át), nagymértékben ráerősít a Bakok könyörtelen keménységére, ha prominens a képletben. Ugyanakkor a kristálytiszta belső látást is jelöli, amely azonban kíméletlen kegyetlenséggel párosulhat.
(Forrás: Griga Zs.)
A Nap a vezetők, a Skorpióban peregrinek 9.házban (külföldre figyelés) hanyatlóházasok, nem sokat tudnak és nem sokat tehetnek. Viszont együttállva a Szerencseponttal, mindig megússzák az elszámoltatást. A X.házban az MC mellett ott áll a Plútó, amely a mindenkori vezetést rögeszméssé és végletessé teszi.
A Hold mint nép a 8.ház csúcsán, sötét házban szintén peregrin, követő házban és sötéten lát, félelmei vannak (amik nem feltétlenül valós félelmek, inkább csak szorongások). Pláne mivel a Hold együttáll a Gyilokpontnak nevezett arab ponttal, plusz az Anaréta ponttal is ami igy olyasmit jelezhet, hogy ennek a társadalmi berendezkedésnek a nép a legnagyobb ellensége. A Hold az Oroszlánban a Nap uralma alatt van, azaz a mindenkori vezetők befolyása alatt. Együttállásban a Leszálló Holcsomóponttal és az Örökség arab pontjával elég karmikus, és ebből a szempontból azt is mondhatnánk "megbűnhödte már e nép a múltat s jövendőt".
Viszont ez a Hold a VII.h.nyílt ellenfelek házának a jelölője is, akik így nem sok kárt tudnak tenni - ám az Oroszlánban utálják ezt az országot (Oroszlánban romlásba kerül a Szaturnusz). Az ellenségek csak rövidtávon vagy hirtelen felindulásból erősek (VII.h.egzaltációs ura a Jupiter egzaltációban a Descendensen és szintén utálják vagy legjobb esetben sem foglalkoznak kis hazánkkal), ám a Szaturnusz így is le tudja győzni őket - viszont a fellángoló konfliktusok garantáltak (oppozició). Ez a Jupiter összefügg a 12.házzal is mint tengerentúli országokból jövó támadottság.
A Jupiterrel az Alhena állócsillag áll együtt.
Az Alhena jelentése arabul „büszkén menetelő” (EU?), s az arabok azt tartották, hogy a különleges feladatokra kijelölt vagy a valamilyen szempontból „megbélyegzett” emberek vezérlőcsillaga. Különlegesség, elhivatottság missziót teljesítő erő kapcsolódik hozzá, és olyan meggyőződés vagy mély hit, amely kitartást, következetességet és teljes elkötelezettséget jelöl. Ez a viselkedési mód nem tűri az akadályokat, ezért a a jelzett határozottan megy előre a választott útján, és még ha meg is sérül időnként, az elért teljesítmény minden esetben feledteti a nehézségeket. Vagyis a maguk módján az ellenfeleink úgy érzik küldetést teljesítenek, ha szembeszállnak ezzel az országgal.
Viszont érdekes módon az ország pénzét is az uralmi Szaturnusz plusz az egzaltált Jupiter szimbolizálja. Ez nem úgy tűnik, mintha nem lenne pénze az országnak. Mivel a 2. ház - jelenti a nemzeti vagyon gyarapodását, vagy csökkenését, - az ország bevételei (adók, illetékek) alakulását.Ami érdekes még a képletkontúrhoz visszatérve, hogy a dinamikák esetében a Kardinális a kiemelkedő, ami a sietséget, néha kapkodást jelez, beleugrást dolgokba, de a kitartás és a változtatás lehetősége hiányzik.
Azonkivül a horoszkop felső része a déli van tele azaz ki akarunk tűnni a világ előtt, elismertetni az eredményeinket (azóta is elég sok magyar eredmény és találmány született). Eközben viszont nemcsak magunknak, másoknak is hasznára akarunk lenni (K-i és Ny-i térfél egyaránt kihasznált).
A képlet a Merkúr órájában született. Ez az időszak a legalkalmasabb üzletkötésre, iratok előkészítésére, átadására. A Merkúr óra alkalmas továbbá rövidebb utazásokra, általában közlekedésre, előadások, szónoklatok megtartására, vizsgák, általában ami kommunikációs feladat annak elvégzésére.
Mercurius órájában jó levelet írni, követet küldeni, pénzzel vásárolni és kereskedni, orvossággal élni, plántálni, királyokat és fejedelmeket látogatni, építeni, árkot és kutat ásni, gyermeket iskolába adni, más lakóhelyre költözni, bölcs és mesterséges dolgokban foglalatoskodni, jó kereskedni, úton járni, adósságot beszedni....
folyt.köv.
Published on November 14, 2019 03:26
A Magyar Köztársaság képlete
1989. október 23-án, déli 12 óra 3 perc 28 másodperckor Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök a parlament egyik teraszáról kikiáltotta a harmadik magyar köztársaságot. Ezzel deklarálta a rendszerváltást.Ezt a képletet már sok asztrológus elemezte sokféleképpen. Szerintem arra is jó példa, amikor az egyik pártnak nincs asztrológusa (míg másoknak igen). Ugyanis ez a képlet, hát nem igazán a legjobb lehetőségeket kinálja....
A Köztársaság Ascendense a Bakba esik, rajta áll a Szaturnusz egyfelől az Uránusszal, másfelől a Neptunusszal övezve. Ez már maga sok mindent elárul a helyzetről: a Bak Szaturnusz erős méltóságú, uralmi (bár kártevő), viszont az Uránusz a reformokat mutatja, míg a Neptunusz az csalódásba forduló illúziókat.
A Bak Ascendens egy hideg magábaforduló száraz merev, rendszerezett Földjegy - azaz anyagias gyakorlatias. (Bár ettől függetlenül elemi dominanciában kiegyenlitett teljesen a képlet.)
Az Ascendenssel és a Szaturnusszal is együttáll viszont a Facies állócsillag.
A Facies ma már a Bak csillagképben található, hatása a rossz, szerencsétlen befolyások, szemproblémák és balesetek, erőszak. Agresszió és kegyetlenség fűződik hozzá, s hagyományosan az egyik legnehezebb, legnegatívabb megítélésű állócsillag, amely Vivian Robson szerint gyilkosok és áldozatok képletében prominens. Bernadette Brady azt emeli ki, hogy a szülött (ország) csupán a saját célkitűzéseinek él, és mivel eleve azt feltételezi, hogy az élet nehéz és megpróbáltatásokkal teli, ezért nem törődik a külső körülményekkel. Koncentrált fókuszáló képesség jellemzi, azonban teljes mértékben hiányzik belőle a diplomáciai készség, ennek ellenére nagy teljesítményekre képes. Az viszont egyáltalán nem érdekli, hogy mások mit éreznek vagy mennyit szenvednek a tevékenysége miatt. Destruktív, önpusztító késztetések szintén jelen lehetnek, ha együtt áll valamelyik múltjelölő ponttal, például az Ascendenssel (vagy a Holddal). A vérnek, az életerőnek szabadon kell áramolnia, s ha ez valamiért nem lehetséges, akkor önpusztító mechanizmussá válik. Kegyetlenség, agresszió, kíméletlenség, de az áldozattá válás is kapcsolódik a Facies szimbolikájához. Mivel a precessziós mozgás következtében ma már nem a Nyilasban (mint eredetileg), hanem a Bak csillagjegyben található (1405 végén került át), nagymértékben ráerősít a Bakok könyörtelen keménységére, ha prominens a képletben. Ugyanakkor a kristálytiszta belső látást is jelöli, amely azonban kíméletlen kegyetlenséggel párosulhat.
A Nap a vezetők, a Skorpióban peregrinek 9.házban (külföldre figyelés) hanyatlóházasok, nem sokat tudnak és nem sokat tehetnek. Viszont együttállva a Szerencseponttal, mindig megússzák az elszámoltatást. A X.házban az MC mellett ott áll a Plútó, amely a mindenkori vezetést rögeszméssé és végletessé teszi.
A Hold mint nép a 8.ház csúcsán, sötét házban szintén peregrin, követő házban és sötéten lát, félelmei vannak (amik nem feltétlenül valós félelmek, inkább csak szorongások). Pláne mivel a Hold együttáll a Gyilokpontnak nevezett arab ponttal, plusz az Anaréta ponttal is ami igy olyasmit jelezhet, hogy ennek a társadalmi berendezkedésnek a nép a legnagyobb ellensége. A Hold az Oroszlánban a Nap uralma alatt van, azaz a mindenkori vezetők befolyása alatt. Együttállásban a Leszálló Holcsomóponttal és az Örökség arab pontjával elég karmikus, és ebből a szempontból azt is mondhatnánk "megbűnhödte már e nép a múltat s jövendőt".
Viszont ez a Hold a VII.h.nyílt ellenfelek házának a jelölője is, akik így nem sok kárt tudnak tenni - ám az Oroszlánban utálják ezt az országot (Oroszlánban romlásba kerül a Szaturnusz). Az ellenségek csak rövidtávon vagy hirtelen felindulásból erősek (VII.h.egzaltációs ura a Jupiter egzaltációban a Descendensen és szintén utálják vagy legjobb esetben sem foglalkoznak kis hazánkkal), ám a Szaturnusz így is le tudja győzni őket - viszont a fellángoló konfliktusok garantáltak (oppozició). Ez a Jupiter összefügg a 12.házzal is mint tengerentúli országokból jövó támadottság.
A Jupiterrel az Alhena állócsillag áll együtt.
Az Alhena jelentése arabul „büszkén menetelő” (EU?), s az arabok azt tartották, hogy a különleges feladatokra kijelölt vagy a valamilyen szempontból „megbélyegzett” emberek vezérlőcsillaga. Különlegesség, elhivatottság missziót teljesítő erő kapcsolódik hozzá, és olyan meggyőződés vagy mély hit, amely kitartást, következetességet és teljes elkötelezettséget jelöl. Ez a viselkedési mód nem tűri az akadályokat, ezért a a jelzett határozottan megy előre a választott útján, és még ha meg is sérül időnként, az elért teljesítmény minden esetben feledteti a nehézségeket. Vagyis a maguk módján az ellenfeleink úgy érzik küldetést teljesítenek, ha szembeszállnak ezzel az országgal.
Viszont érdekes módon az ország pénzét is az uralmi Szaturnusz plusz az egzaltált Jupiter szimbolizálja. Ez nem úgy tűnik, mintha nem lenne pénze az országnak. Mivel a 2. ház - jelenti a nemzeti vagyon gyarapodását, vagy csökkenését, - az ország bevételei (adók, illetékek) alakulását.Ami érdekes még a képletkontúrhoz visszatérve, hogy a dinamikák esetében a Kardinális a kiemelkedő, ami a sietséget, néha kapkodást jelez, beleugrást dolgokba, de a kitartás és a változtatás lehetősége hiányzik.
Azonkivül a horoszkop felső része a déli van tele azaz ki akarunk tűnni a világ előtt, elismertetni az eredményeinket (azóta is elég sok magyar eredmény és találmány született). Eközben viszont nemcsak magunknak, másoknak is hasznára akarunk lenni (K-i és Ny-i térfél egyaránt kihasznált).
A képlet a Merkúr órájában született. Ez az időszak a legalkalmasabb üzletkötésre, iratok előkészítésére, átadására. A Merkúr óra alkalmas továbbá rövidebb utazásokra, általában közlekedésre, előadások, szónoklatok megtartására, vizsgák, általában ami kommunikációs feladat annak elvégzésére.
Mercurius órájában jó levelet írni, követet küldeni, pénzzel vásárolni és kereskedni, orvossággal élni, plántálni, királyokat és fejedelmeket látogatni, építeni, árkot és kutat ásni, gyermeket iskolába adni, más lakóhelyre költözni, bölcs és mesterséges dolgokban foglalatoskodni, jó kereskedni, úton járni, adósságot beszedni....
folyt.köv.
Published on November 14, 2019 03:26


