What do you think?
Kallocain
This is a novel of the future, profoundly sinister in its vision of a drab terror. Ironic and detached, the author shows us the totalitarian World-state through the eyes of a product of that state, scientist Leo Kall. Kall has invented a drug, kallocain, which denies the privacy of thought and is the final step towards the transmutation of the individual human being into a "happy, healthy cell in the state organism." For, says Leo, "from thoughts and feelings, words and actions are born. How then could these thoughts and feelings belong to the individual? Doesn't the whole fellow-soldier belong to the state? To whom should his thoughts and feelings belong then, if not to the state?"
As the first-person record of Leo Kall, scientist, fellow-soldier too late disillusioned to undo his previous actions, Kallocain achieves a chilling power and veracity that place it among the finest novels to emerge from the strife-torn Europe of the twentieth century.
As the first-person record of Leo Kall, scientist, fellow-soldier too late disillusioned to undo his previous actions, Kallocain achieves a chilling power and veracity that place it among the finest novels to emerge from the strife-torn Europe of the twentieth century.
193 pages, Paperback
First published January 1, 1940
About the author
Karin Boye
99 books274 followersKarin Boye was a Swedish poet and novelist.
She is perhaps most famous for her poems, of which the most well-known ought to be "Yes, of course it hurts" (Swedish: "Ja visst gör det ont") and "In motion" (Swedish: "I rörelse"). She also wrote a few novels including "Kallocain". Inspired by the rise of National Socialism in Germany, it was a portrayal of a dystopian society in the vein of Orwell's Nineteen Eighty-Four and Huxley's Brave New World (though written almost a decade before Nineteen Eighty-Four). In the novel, an idealistic scientist named Leo Kall invents Kallocain, a kind of truth serum.
Boye died in an apparent suicide when swallowing sleeping-pills after leaving home on April 23, 1941.
She is perhaps most famous for her poems, of which the most well-known ought to be "Yes, of course it hurts" (Swedish: "Ja visst gör det ont") and "In motion" (Swedish: "I rörelse"). She also wrote a few novels including "Kallocain". Inspired by the rise of National Socialism in Germany, it was a portrayal of a dystopian society in the vein of Orwell's Nineteen Eighty-Four and Huxley's Brave New World (though written almost a decade before Nineteen Eighty-Four). In the novel, an idealistic scientist named Leo Kall invents Kallocain, a kind of truth serum.
Boye died in an apparent suicide when swallowing sleeping-pills after leaving home on April 23, 1941.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 4 of 4 reviews
August 1, 2025
Klasszikusokról kicsit mindig zavarbaejtő értékelést írni, de a Kallocain messze nem olyan széles körben ismert, mint Orwell 1984-e - amit egyébként Boye majd egy évtizeddel megelőzött -, ezért mindenképp szeretnék néhány szót írni róla.
Mert hogy egészen kiváló, le vagyok nyűgözve!
Olyan összetett, szépen adagolt világépítés van itt, ami tananyag lehetne ügyetlenebb kortárs disztópiaszerzőknek. (Egészen biztos, hogy sokan ténylegesen merítettek is belőle.) Az pedig különösen bátor és érdekes szerzői döntés volt, hogy a narrátorunk egy tökéletes kollaboráns, egy megingathatatlan hívő, vagyis az államot szívvel-lélekkel kiszolgáló hadpolgár.
Kicsit elhúzott, monologizáló, tépelődő stílusával A Szép új világra és egyéb korai sci-fi írásokra is erősen emlékeztetett, szóval csak azoknak ajánlom, akiknek bejön a retró. Mert cselekmény, az nem sok van benne, ez egy összezavarodott, rágódó ember visszaemlékező belső monológja.
A Kallocain világa remekül ábrázolta egy(fajta) nemzetszocialista/kommunista diktatúra fullasztó légkörét, a totális rettegés és kölcsönös bizalmatlanság társadalmát, a tökélyre nevelt ún. közösségi polgár kétségbeesett magányát. Nyilván nyomasztó könyv, de nekem kiemelkedő és maradandó olvasmányélmény volt.
Mert hogy egészen kiváló, le vagyok nyűgözve!
Olyan összetett, szépen adagolt világépítés van itt, ami tananyag lehetne ügyetlenebb kortárs disztópiaszerzőknek. (Egészen biztos, hogy sokan ténylegesen merítettek is belőle.) Az pedig különösen bátor és érdekes szerzői döntés volt, hogy a narrátorunk egy tökéletes kollaboráns, egy megingathatatlan hívő, vagyis az államot szívvel-lélekkel kiszolgáló hadpolgár.
Kicsit elhúzott, monologizáló, tépelődő stílusával A Szép új világra és egyéb korai sci-fi írásokra is erősen emlékeztetett, szóval csak azoknak ajánlom, akiknek bejön a retró. Mert cselekmény, az nem sok van benne, ez egy összezavarodott, rágódó ember visszaemlékező belső monológja.
A Kallocain világa remekül ábrázolta egy(fajta) nemzetszocialista/kommunista diktatúra fullasztó légkörét, a totális rettegés és kölcsönös bizalmatlanság társadalmát, a tökélyre nevelt ún. közösségi polgár kétségbeesett magányát. Nyilván nyomasztó könyv, de nekem kiemelkedő és maradandó olvasmányélmény volt.
April 24, 2025
A Nagy Sci-fi kihíváshoz választottam ki ezt a könyvet, mint az 1940-es években íródott regényt, és mivel így egy egészen random választás volt, nem is voltak túl nagyok az elvárásaim felé. Ezért is lepett meg, hogy mennyire tetszett ez a történet.
A főszereplő, Leo Kall meséli el a történetet, mint a Világállam hű polgára, aki az Állam elősegítésére dolgozta ki az önmagáról Kallocainnak elnevezett szert, ami gyakorlatilag egy igazságszérum.
Boye a fasiszta gondolkodás kiteljesedését mutatja meg belülről, egy „hívő” elbeszélőn keresztül. Kall nézőpontja mindig következetes az ideológiával, még a váratlan eredmények és önmaga, illetve a rendszer megkérdőjelezésével együtt is. A szérum egyáltalán nem azokat az eredményeket és vallomásokat hozza, mint amire számít. Boye nem veszíti el a kontrasztot: a vallomások valódinak és hihetetlenül emberinek érződnek az adott elnyomó társadalomban, amit a főszereplő figyelmen kívül hagy, és csak tudattalanul hatnak rá.
Nem akció dús, hanem lélektani történet, egy belső út, ami sajnos sokkal valóságszerűbb, mint sok más disztópia, amit a korábbi években olvastam, mint a Szép új világ, a Fahrenheit 451, vagy az 1984 – ez utóbbi, ami sajnos valamennyire közel áll a valósághoz, de még mindig távolabb, mint Boye-é. Mert lehet hogy alapvetően sokkal erőteljesebben hat érzelmileg az olvasóra, ha ez ellenségnek arca van, de számomra sokkal megrendítőbb az arctalan rendszer, akár nyer, akár veszít – hiszen a rendszert a benne lévő emberek működtetik, és rajtuk múlik, hogy betartják vagy áthágják a saját maguk által felállított szabályokat.
Úgy gondolom, hogy legalább annyi figyelmet érdemelne ez a regény, mint a fent felsoroltak bármelyike. Ráadásul innen visszatekintve az Én, aki férfit nem ismertem disztópiáját is jobban értékelem.
A főszereplő, Leo Kall meséli el a történetet, mint a Világállam hű polgára, aki az Állam elősegítésére dolgozta ki az önmagáról Kallocainnak elnevezett szert, ami gyakorlatilag egy igazságszérum.
Boye a fasiszta gondolkodás kiteljesedését mutatja meg belülről, egy „hívő” elbeszélőn keresztül. Kall nézőpontja mindig következetes az ideológiával, még a váratlan eredmények és önmaga, illetve a rendszer megkérdőjelezésével együtt is. A szérum egyáltalán nem azokat az eredményeket és vallomásokat hozza, mint amire számít. Boye nem veszíti el a kontrasztot: a vallomások valódinak és hihetetlenül emberinek érződnek az adott elnyomó társadalomban, amit a főszereplő figyelmen kívül hagy, és csak tudattalanul hatnak rá.
Nem akció dús, hanem lélektani történet, egy belső út, ami sajnos sokkal valóságszerűbb, mint sok más disztópia, amit a korábbi években olvastam, mint a Szép új világ, a Fahrenheit 451, vagy az 1984 – ez utóbbi, ami sajnos valamennyire közel áll a valósághoz, de még mindig távolabb, mint Boye-é. Mert lehet hogy alapvetően sokkal erőteljesebben hat érzelmileg az olvasóra, ha ez ellenségnek arca van, de számomra sokkal megrendítőbb az arctalan rendszer, akár nyer, akár veszít – hiszen a rendszert a benne lévő emberek működtetik, és rajtuk múlik, hogy betartják vagy áthágják a saját maguk által felállított szabályokat.
Úgy gondolom, hogy legalább annyi figyelmet érdemelne ez a regény, mint a fent felsoroltak bármelyike. Ráadásul innen visszatekintve az Én, aki férfit nem ismertem disztópiáját is jobban értékelem.
March 2, 2024
4,5 csillag
May 12, 2016
1984-be oltott Szép új világ.
Nagyon tetszett, igazán elgondolkodtató mű és kiderül belőle, hogy nem is olyan egyértelmű, hogy mi is teszi emberré az embert. Talán Linda „vallomása” hatott rám leginkább.
Érdemes élni egy ilyen világban? Életnek lehet-e ezt egyáltalán nevezni? És hogyan, mitől lehetünk igazán szabadok? Talán ezek a kérdések egyre aktuálisabbak lesznek, sajnos…
Nagyon tetszett, igazán elgondolkodtató mű és kiderül belőle, hogy nem is olyan egyértelmű, hogy mi is teszi emberré az embert. Talán Linda „vallomása” hatott rám leginkább.
Érdemes élni egy ilyen világban? Életnek lehet-e ezt egyáltalán nevezni? És hogyan, mitől lehetünk igazán szabadok? Talán ezek a kérdések egyre aktuálisabbak lesznek, sajnos…
Displaying 1 - 4 of 4 reviews