Úgy mondják, az áldozattól való távolság megkönnyíti a gyilkolást. Meghúzunk egy kart, ami kioldja a bombát. Megnyomunk egy gombot, és egy rakéta útnak indul. Nincs kontaktus, nincs probléma. Igaz lehet. De van, akinek máshogy is megy. Husánggal. Vasrúddal. Életlen késsel. Az áldozat szemébe nézve. Az áldozatot a nevén nevezve. Végsőkig kiélvezve az ölés személyességét. Ahogy Jedwabnéban történt.
Gross kötete az a fajta történelmi munka, ami nem pusztán bizonyos események bemutatását, felderítését tűzi ki célul, hanem tudatosan megy neki a lengyel nemzeti identitás Szent Teheneinek. Tabut akar törni. A lengyel önkép elidegeníthetetlen része ugyanis a mély katolicizmussal elegy áldozatiság. Hogy Lengyelország a "nemzetek Krisztusa", az ország, akit hol a németek, hol az oroszok feszítettek keresztre. Csakhogy itt van Jedwabne, 1941-ben. A község, ahol a zsidó lakosságot - durván 1500 lelket! - saját keresztény szomszédaik kínozták meg és mészárolták le, felfoghatatlan kegyetlenséggel. Mindezt úgy, hogy németek csak mutatóba akadtak a faluban. Egy ilyen esemény* a hagyományos lengyel önképpel nem fér össze, ezért tagadni kell. Pedig lehetséges, hogy valaki egyszerre tettes és áldozat. És ha valaki egy imaginárius közösséghez (a "nemzet"-hez) tartozónak vallja magát, kijelentve, hogy a nemzet ellen elkövetett bűnök egyben személyesen ellene elkövetett bűnök is, akkor a nemzet által elkövetett bűnökkel is kezdenie kell valamit. Élvezni a csoporthoz tartozást, de nem nézni szembe a csoport bűneivel, nos, az olyan, mintha valaki nem járna be a munkahelyére, de a munkabérre azért igényt tartana.
A kötetet felépítése kiválóan alkalmassá teszi a provokációra, a tabutörésre. Rövid, tömör, világos és közérthető, Gross egyértelműen meghatározza módszertanát**, nem óvatoskodik a megfogalmazásokkal, és egy olyan ütős konklúzióba torkollik, amitől tutira torkán akad a falat minden nagylengyelnek. Ez a konklúzió pedig az, hogy az antiszemita klisének, miszerint a zsidók (legalábbis részben) tehetnek az ellenük elkövetett bűnökről, mert a kommunista Szovjetunió támogatói voltak, pont az ellenkezője igaz. Vagyis az, hogy a bolsevizmus lengyelországi kiépítésében leginkább azokra támaszkodott, akik részt vettek a pogromokban. Az antiszemitákra, a csőcselékre, a kollaboránsokra. Azokra, akiknek volt mit feledtetni a szovjethatalommal***. Azokra, akik fogékonyak voltak a gyűlöletkeltésre. Mert tényleg nem az van, hogy jobb és bal. Hanem hogy valaki hajlandó-e gyűlölni a szomszédját. És ha hajlandó, akkor neki édes mindegy, hogy a "keresztyén" nacionalizmus vagy a kommunizmus ideológiája teszi lehetővé a gyűlölet kiélését. A lényeg, hogy valaki adjon husángot a kezébe.
* És nem "egy" ilyen esemény volt. Ott van a kielcei pogrom, már a háború után, amikor a felhergelt tömeg ötven hazatérő zsidót lincselt meg. Vagy amikor a nemzeti partizánok kétszáz mózeshitűt szedtek le egy vonatról, hogy agyonlőjék őket. Az sem igaz, hogy mindebben csak a társadalom töredéke vett részt - a jedwadnei tömeggyilkosság esetén a falu katolikus lakosságának (a férfiakat számolva) csaknem fele elkövetőként lett azonosítva.
** Gross módszerének talán legvitathatóbb pontja, hogy szerinte a tanúvallomásokat el kell fogadni - a bizonyítás kötelezettsége azokat terheli, akik cáfolni akarnak. Ami nyilván kétélű eljárás, de pont Lengyelország esetében, ahol alig találunk túlélőt, védhető történészi álláspont.
*** Ezzel alighanem a kommunista hatóságok is tisztában voltak. Nem véletlen, hogy a jedwabnei pert is úgy elkenték 1949-ben: egyetlen halálos ítélet született, azt sem a gyilkosságokért rótták ki, hanem azért, mert a delikvens a háború folyamán belépett a német rendőrség kötelékébe.