Valamikor egy évtizeddel ezelőtt ajánlották nekem ezt a könyvet. Akkor kb 100 oldalig jutottam, ahogy az ez előtt itt álló értékelésben olvasható volt, azért mert annyira gyengének éreztem a fordítást, hogy nem bírtam tovább.
Nagyjából fél éve ismét elővettem, immár elszántabban. Véletlenül megint nagyjából ugyan addig jutottam első nekifutásra, aztán sok kihagyással, lassan és kínok között eljutottam a végére. Hiszen ha már egyszer valaki ajánlotta, konkrétan nekem, csak lehet benne valami, nem?
A fordítás még mindig kínkeserves, főleg az elején annyira életszerűtlenül kommunikálnak, hogy teljesen kizökkentett. Aztán nagyon sokáig nem igazán történik semmi érdemi a műben. Ekkor az tűnik fel, hogy mintha ömlene a 90-es évek hangulata ebből a könyvből, mármint azé a hangulaté amit B kategóriás akció- és krimifilmekben lát az ember. Én ezt teljesen szubjektíven nem szeretem, engem valamilyen roppant infantilis, kezdetleges, érdemi következtetésekben hiányos értékrend mentén kialakuló ízlésvilágra emlékeztet maga a korszellem. Ez volt szenvedésem második dimenziója, de nem az utolsó.
Egy idő után megunom, hogy még mindig előkészítünk (gondolom) és elkezd zavarni, hogy nem értem a struktúráját a könyvnek. Ide-oda kapkod a cselekményekben, és kapkodás alatt itt azt értem, hogy valójában semmi nem halad előre, amiről épp szó van. Sem a történet, sem a karakterek. Egy rablás története (ami bizonyára tuti kis balhé fordítással szerepelne a könyvben) többször megismétlődik, pedig elsőre is érthető… mármint a lényege. A részleteit én harmadikra se fogtam fel, de biztos nálam van a hiba. Valamikor közben van a többi értékelés által megénekelt kínzós jelenet, ami elég hatásos abban az értelemben, hogy tényleg megfordul az emberrel a világ közben. Itt úgy gondoltam, hogy ez a történet vonal elég jó novella lehetne külön, hiszen amúgy sincs semmi köze a fősodorhoz.
Aztán elérkezünk az utolsó rablás magyarázathoz és az utolsó ötven oldalhoz, ami egészen eltér az eddig diktált tempótól. A szereplők eddig a pontig semmilyen fejlődésen nem mentek keresztül, nem voltak különösebben kedvelhetőek vagy érdekfeszítőek, motivációjuk inkább tűnt a cselekmény (inkább történéseknek nevezném) szükségszerűségének. Ezen pont után semmit sem változtak a dolgok, csak felnagyítva lettek hihetetlenebbek. A történet lezárul, a mellékvágány beér a főcsapásba, én pedig eljutok a köszönetnyilvánításig úgy, hogy semmivel sem lettem gazdagabb a befektetett energiáimért.
Az Athenaeum dátumozatlan keménykötésű kiadását olvastam, Győrffy Iván fordításában.